Összes ének egy oldalon

1. Aki nem jár hitlenek tanácsán

Kétféle életút
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1539
 

1. Aki nem jár hitlenek tanácsán, És meg nem áll a bûnösök útán, A csúfolóknak nem ül õ székében, De gyönyörködik az Úr törvényében, És arra gondja mind éjjel, nappal: Ez ily ember nagy boldog bizonynyal.
2. Mert õ olyan, mint a jó termõfa, Mely a víz mellett vagyon plántálva, Õ idejében meghozza gyümölcsét, És el nem szokta hullatni levelét; Ekképpen amit ez ember végez, Minden dolgában megyen jó véghez.
3. De nem ígyen vannak a gonoszak; Hanem mint az apró por és polyvák, Melyek a széltõl széjjelragadtatnak: Így az ítéletben meg nem állhatnak A gonoszok és kik bûnben élnek, Az igazak közt helyet nem lelnek.
4. Mert az Isten ismeri útukat, Az igazaknak érti dolgukat; Azért mindörökké õk megmaradnak; De akik csak a gonoszságban járnak, Azoknak nyilván mind elvész útuk: Mert  Istennek nem kell az õ dolguk.
Marot K., 1496–1544

2. Miért zúgolódnak a pogányok?

Isten Felkentjének diadalmas uralkodása
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Miért zúgolódnak a pogányok? Mit forgatnak õ bolond elméjükben? A földi népeknek mi szándékok? Csak hiába valót ûznek szívükben. E világi királyok egybegyûlnek, A fejedelmek tanácsot tartnak, Az Isten ellen erõs kötést tesznek, És az õ Krisztusára támadnak.
2. Nagy fennen mondják: mit késünk ezzel? Jer, szaggasuk el ezeknek kötelét, És minden igájukat rontsuk el, Ne viseljünk többé rajtunk effélét! De az Úr Isten a magas mennyekben Csak neveti dolgukat azoknak, Csúfolja õket, ülvén szent székében, Kinek ezek semmit nem árthatnak.  
3. Szolgáljatok e hatalmas Úrnak Jámbor élettel, igaz félelemmel, Örvendezzetek õ nagy voltának, De ezek is légyenek rettegéssel: Csókoljátok e néktek küldött fiat, Hogy erõsen meg ne haragudjék; El ne mulasszátok parancsolatját, Mert szörnyûképpen el kell vesznetek! 
Marot K., 1496–1544

3. Ó, mely sokan vannak, Akik háborgatnak

Reggeli ének nehéz idõkben
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ó, mely sokan vannak, Akik háborgatnak Engemet, én Istenem! Nagy sok ellenségim És sok gyûlölõim Tusakodnak ellenem. Sokan azt állítják, Lelkemrõl azt mondják: Elveszett ennek dolga, Segítsége nincsen, Mert elhagyta Isten, Így szólnak bolond  módra.
2. Mert te, én Istenem, Paizsom vagy nekem, Ki életem megmented, És nagy tisztességre, Fejem dicsõségre Idõvel fölemeled. Tehozzád, Úr Isten, Kiáltok szüntelen, És te megvidámítasz; Meghallgatsz kedvedbõl, Sion szent hegyérõl Nagy segedelmet nyújtasz. 
3. Ha ágyamban nyugszom, Csendesen aluszom, nincsen semmi félelmem. Midõn felserkenek, Semmit sem kesergek, Mert Isten õriz engem. Ha százezer népek Mind körülvennének Jobb és bal kezem felõl, Ha rám ütnének is, Nem rettegnék mégis Semmi veszedelemtõl. 
4. Kelj föl, Uram, tarts meg, Ellenségim vond meg, Megtörvén õ fogokat! Mind összepaskolod És arcul csapdosod Az Isten-utálókat. Csak te vagy az Isten, Ki minden szükségben Meg tudsz szabadítani, Ki a te sereged Megtartod, szereted, És meg szoktad áldani. 
Marot K., 1496–1544

4. Én igazságomnak Istene

Esti ének nehéz idõkben
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Én igazságomnak Istene, Hallgasd meg én kiáltásom! Szánj meg és tekints ínségemre, Te vigy engemet tágas helyre, Midõn itt szorongattatom! Ti nagy urak, míglen gyaláztok Engemet tisztességemben? És ily hívságban míg maradtok? Hazudozásra mit vágyódtok? Mit gyönyörködtök ezekben?
2. De vegyétek jól eszetekbe, Hogy az Úr Isten engemet Bévett kedvébe, kegyelmébe, Csuda mód megmentett engemet, És meghallja kérésemet! Rettegjetek hát és lássátok, Hogy ellene ne vétsetek; Magatokat meggondoljátok, Az ágyasházban ha nyugosztok, Hogy lehessen csendességtek! 
3. Az igazak áldozatjával Áldozzatok az Istennek; Jó élettel és igazsággal, És az Istenben bátorsággal Bízzatok és örvendjetek! De sokan mondják azt minékünk: Ki vezérl minket a jóra? Azért téged, Úr Isten, kérünk, Mutasd kegyes orcádat nékünk, Jöjjön el az áldott óra!
4. Mellyel inkább vigasztalsz engem És örvendeztetsz szívemben, Hogynem kiknek sok mustjok terem, Búzájokkal rakva sok verem, Mikkel élnek bõségesen. Azért élek jó békességben, Fekszem, aluszom kedvemre, Uralkodván lakom földemben Bátorságos örvendezésben, Mert az Úr vigyáz éltemre. 
Marot K., 1496–1544

5. Úr Isten, az én imádságom

Reggeli könyörgés az esztelenek ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Úr Isten, az én imádságom, Kérlek, vegyed füleidbe És hallgass meg kérésembe'! Én Istenem és én királyom, Értsd meg mondásom.
2. Tekintsed meg esedezésem, És halld meg kiáltásomat, Midõn hívlak, királyomat! Meghallgatod én könyörgésem, Bizonnyal hiszem. 
3. Jó reggel meghallgatsz engemet, Uram, még virradta elõtt, Idején a nap hogy feljött; Elõdbe számlálom ügyemet, Várván kegyelmet. 
4. Mert egyedül te vagy oly Isten, Kinek a gonoszság nem kell; És aki gonosz bûnben él, Nem mehet hozzád semmiképpen, Míg él vétekben. 
5. Én pedig nagy jó reménységgel Bémegyek szent templomodba, És imádlak szent házadba’; Nagy jóvoltodért félelemmel Szolgállak szívvel. 
6. Uram, vezérelj igazságban Ellenségimnek láttokra, Kik igyekeznek káromra; Oktass, hogy a te útaidban Járhassak jobban. 
7. És hogy azok mind örüljenek, Akik bíznak csak tebenned, Szívbõl szeretik szent neved: Engedd, hogy vígan Felségednek Énekeljenek. 
8. Az igazat mert te megáldod, Te nagy irgalmasságoddal Körülveszed, mint paizzsal; A gonosz ellen õt megtartod És oltalmazod. 
Marot K., 1496–1544

6. Uram, te nagy haragodban

Lelki-testi nyomorúságban (Elsõ bûnbánati zsoltár)
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Uram, te nagy haragodban, Mely miatt vagyok búban, Engemet ne feddj meg! És haragodnak tüze, Szûnjék meg sebessége, Melyben ne büntess meg!
2. Nékem, Uram, légy irgalmas, Mert vagyok nagy fájdalmas. Ne hagyj, Uram, kérlek! Gyógyítsd meg sérelmimet, Elrettent tetemimet Újítsd meg, hogy éljek! 
3. Térj, Uram, kegyesen hozzám, Mert, jaj, elfogyatkozám! Te nagy irgalmadból Szánj meg nagy nyavalyámban És keserves kínomban: Ments meg a haláltól! 
4. Én szomorúságim miatt Én két szemem elsorvadt És elhomályosult; Ezt szerzik ellenségim, Vigadnak gyûlölõim, Min szívem elbúsult. 
5. Azért minden ellenségim És én háborgatóim, Pironkodjatok el! Már mind hátra térjetek, És megszégyenüljetek Nagy hirtelenséggel!
Marot K., 1496–1544

7. Ó, én Uram és én Istenem

Könyörgés segedelemért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ó, én Uram és én Istenem, Tebenned vagyon reménységem, Én oltalmamra légy jelen, Tarts meg ellenségem ellen, Hogy engemet el ne ragadjon, Mint éh oroszlán, meg ne rágjon, Amidõn nincs segítségem, Aki megmentene engem.
2. Hogyha én ezt tettem, Úr Isten, Avagy hamisság van kezemben; Hogyha gonoszt tettem ennek, Ki örült békességemnek; Hogyha valaki abban megért, Hogy gonoszt fizettem a jóért; Sõt, ha jól nem tettem azzal, Ki nekem volt bosszúsággal: 
3. Ámbár kergessen ellenségem, És bátor megragadjon engem, Életemet földhöz verje, Dicsõségem porrá tegye! Kelj föl azért nagy haragodban, Ellenségem ellen támadván; Add meg az elõbbi tisztem, Kit rendeltél, Uram, nekem!
4. Verd meg az istenteleneket, És védelmezd meg híveidet, Mert mindeneknek titkait, Látod, Uram, szívit-lelkit. Te vagy paizsom, igaz Isten, És nem hagysz el veszedelmemben, Ki a híveket megtartod, A gonosztól takargatod. 
Marot K., 1496–1544

8. Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk

Estvéli ének a mennyboltozatról és az emberrõl
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk, Mely csudálatos a te neved nékünk! Nagy dicsõséged ez egész földre Kiterjed és felhat az egekre.
2. Dicsérnek téged még a csecsszopók is, Szájukban viselik nevedet õk is, Kik által ellenséget megejtesz, És bosszúállót megszégyenítesz. 
3. Nagy voltát ha megnézem dolgaidnak, Melyeket a te kezeid formáltak, Az eget, holdat, a fényes napot, És szép renddel a sok csillagokot: 
4. Csudálván mondom: micsoda az ember, Ki tõled ennyi sok dicsõséget nyer? De micsoda az embernek fia, Kirõl Felségednek van ily gondja? 
5. Az angyaloknál noha egy kevéssé Kisebbé tõd, de nagy dicsõségessé Teremtéd õtet és magasztalád, Nagy dicsõségre felkoronázád. 
6. Kezed munkáin õtet úrrá tevéd, Hogy azokkal bírna, néki engedéd, Valamit e világra teremtél, Mindeneket lába alá vetél. 
7. Ó, felséges Úr, mi kegyelmes Urunk, Mely csudálatos a te neved nálunk! Felségednek mely nagy dicsõsége, Mellyel teljes e föld kereksége. 
Marot K., 1496–1544

9. Dicsérlek téged, Úr Isten

Hálaének Isten ítéletéért
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Dicsérlek téged, Úr Isten, És áldlak teljes szívemben, És a te csudatételidet, Hirdetem jótéteményidet.
2. Tebenned, Uram, vigadok, Nagy örömömben tombolok, És a te felséges nevednek Szép dicséreteket éneklek. 
3. Mert az én ellenségimet Veréd, megtérítéd õket, Kik rettegvén, hátra esének, Szent színed elõl elveszének. 
4. Én ügyemet megtekintéd, És kegyelmesen felvevéd; Ülvén a törvénytevõ székben, Megmentél igaz ítéletben. 
5. Énekeljetek az Úrnak, A Sion hegyén lakónak! Sokságát cselekedetinek Hirdessétek el minden népnek. 
6. Aki nyilván megkeresi, Az igaz vért nem felejti, A szegény népet õ nem hagyja, Akiknek kiáltását hallja. 
7. Én Uram és én Istenem, Tekintsed meg nagy ínségem: Életemet a gonosz gyötri; A halál kapuiból végy ki! 
8. Kelj fel, Uram, és légy jelen, Hogy ember erõt ne vegyen; A pogányokat hívd elõdbe, Ítéld meg erõs törvényedbe’! 
9. Szívökben, Uram, rettentsd meg, Hogy magukat gondolják meg, És ismerjék a pogány népek, Hogy õk is halandó emberek.
Marot K., 1496–1544

10. Mire távozol tõlünk

Nyomorultak kiáltása segedelemért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mire távozol tõlünk, Úr Isten, Ily meszsze, és magad mit rejted el? E sok ideig való ínségben, Miért hogy minket így felejtesz el? Ím, az istentelen kevélységgel Kergeti a szegényt és nyomorgatja: Hálója essék az önnön nyakába!
2. Mert az istentelen dicsekedik, És gyönyörködik kívánságában. :/: Dicséri a fösvényt, hízelkedik, Istent káromol felfuvalkodván, Akit megutál nagy hívságában, Sõt kevélységében így gondolkodik: Hogy nincsen Isten, azzal csúfolódik. 
3. Õ bolondságában úgy elmégyen, Erõs ítéletedet nem féli. :/: És kevélységében szól nagy fennen, Ellenségit is semminek véli. Könnyen elfúhatja, azt ítéli, Végre mond: bátran lakom és csendesen, Soha nem esem szerencsétlenségben. 
4. Átokkal, szitokkal rakva szája, Szól az õ nyelve csak álnokságot, :/: E nyelvet szoktatta csalárdságra, Mellyel szerez sok bút és bánatot. Tolvajok módján megáll barlangot, Leshelybõl a szegényre ólálkodik, Hogy megfoghassa, csak azon forgódik. 
5. Uram, tekintsd meg a nyomorultat, A szelídeket kegyesen tartsd meg; :/: Vedd füledbe õ kiáltásukat, Erõsítsd szívüket, vigasztald meg. A szegény árvákat védelmezd meg, Zabolázd meg az erõszaktevõket: E földön óvd a gonoszoktól néped. 
Marot K., 1496–1544

11. Az Istenben bízom jó reménységgel

Kishitûség ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Istenben bízom jó reménységgel, Miért szóltok hát így én lelkemnek, Hogy én a ti hegyetekre fussak el, És mint egy madár meszsze repüljek? Mert a kegyetlenek ívüket  szegzik, Hogy a tiszta szívûket meglõjék, Már a nyilakat az idegbe tették.
2. Mert igaz õ, és igazságot szeret, És kedves orcát mutat azoknak, Kik igazságban rendelik éltüket. Az Istennek temploma mennyekben, Ott fenn vagyon szent széke, melybõl széjjel Szemei mindent néznek élesen, Földi népet is megnézell és szemlél. 
Marot K., 1496–1544

12. Szabadíts meg és tarts meg, Uram Isten

Imádság szorongattatásban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Szabadíts meg és tarts meg, Uram Isten, Mert szentid elfogytak, nincs jól tévõ, És a földön már sok a tökéletlen, Nincs emberek közt igaz beszédû.
2. Ezek egymásnak szólnak csak hívságot, Dolgukat festik szép beszédekkel; Hízelkedvén, mutatnak nyájasságot, De nyelvük nem egyez õ szívükkel. 
3. És ezt mondják: jer, tegyük azt nyelvünkkel, Hogy minket minden nagyra becsüljön; Ajkunkkal, szánkkal elbírunk ezekkel, És senki sincs, ki velünk pöröljön. 
4. Azért mond Isten: ímé, a szegények Elhagyatnak, öletnek, pusztulnak; Azért õket megszánom és felkelek, És kezükbõl kimentem azoknak. 
5. Az Istennek mondási oly igazak, Mint a drága ezüst, kit a tûzben Az ötvösök kohókban tisztítottak, És hétszer megeresztettek szépen. 
6. Tartsd meg azért népedet kegyelmesen, Kérünk, jóvoltodból reánk tekints! Õrizz meg örökké e nemzet ellen, Hozzánk mindenkor jókedvet jelents!
Marot K., 1496–1544

13. Míglen felejtesz el, Uram

Meddig még?
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Míglen felejtesz el, Uram, Míg nem emlékezel rólam? A te orcádat énelõlem, Örökké elrejted e tõlem? Mire nem könyörülsz rajtam?
2. Tekints reám, kegyes Uram! Szánjad meg az én nyavalyám! Szemeimet világosítsd meg, Hogy életemben viduljak meg, Halálban el ne aludjam. 
3. Mert én bízom jókedvedben, Ki megvigasztalsz szívemben. Örvendez azért az én lelkem, Hogy Isten az én segedelmem, Melyért dicsérem énekben. 
Marot K., 1496–1544

14. A bolond így szól az õ szívében

Isten erõsebb, mint ellenségei
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. A bolond így szól az õ szívében: "Nincs Isten", azért nagy gonoszságban él; Utálatos bûnt teszen, semmit nem fél. Ez egész földön  aki jót tegyen, Senki nincsen.
2. Az Úr az égbõl alátekinte E földön az emberek fiaira, Hogy meglássa, ha kinek esze volna, Ha valaki az Istent keresné És tisztelné. 
3. De azt jól látja dicsõségében, Hogy a jó útról eltértek mindenek, Mindnyájan fertelmes bûnben hevernek; Aki az Istent tisztelné híven, Csak egy sincsen. 
4. A Sionról vajon ki jövend el, Ki a szent Izráelt megszabadítja? Ha Isten fogságból népét kihozza, Örvend a Jákób és az Izráel Teljes szívvel. 
Marot K., 1496–1544

15. Uram, ki lészen lakója

Ki mehet az Úr elé?
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Uram, ki lészen lakója A te felséged sátorának? Jelentsd meg és add tudtomra, Ki lészen ö rök lakosa Szent hegyednek és hajlékodnak?
2. Aki jár igaz életben, Szól és szolgáltat igazságot, Forgódik híven mindenben, És hûséges õ szívében, És szereti a jámborságot.
3. Ki az õ felebarátját Õ nyelvével nem rágalmazza, Kárral nem bántja szomszédját, Nem rútolja atyjafiát, És tisztességét nem gyalázza.
4. Az istentelent utálja, Az istenfélõt megbecsüli, Õt nagy tisztességben tartja, Esküvését meggondolja, Ha kárt is vall, azt meg nem szegi.
5. Aki pénzével él híven, Kölcsön ád, de nem kér uzsorát; Az ártatlan ember ellen Ajándékot õ nem veszen: Aki így tészen, az megállhat.
Marot K., 1496–1544

16. Tarts meg engemet, ó, én Istenem

A hívek öröksége: Isten
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Tarts meg engemet, ó, én Istenem, Mert reménységem vetem csak tebenned! Azért az Úrnak mondjad ezt, lelkem: Én Uram vagy te, örvendek tenéked! E kívül nem kérkedhetem semmivel, Hogy néked használhatnék jótétemmel.
2. Az Úr Isten az én örökségem, Mely nekem kiváltképpen részeltetett, És õ megtartja híven azt nékem. Az én sorsom a legjobb részre esett; Hogy az örökség zsinórral osztatott, Azzal a legszebbik rész nekem jutott. 
3. Dicséreteket mondok az Úrnak, Ki tanácsával engem jól vezérel; Még veséim is erre tanítnak, És az ágyban is megintenek éjjel. Az Urat szüntelen elõttem tartom: Mert jobbom felõl van, nem ingadozom. 
4. Öröme vagyon szívemnek ezen, Örvendez lelkem és megnyugszik testem: Noha a sírban fekvése leszen, De azt szívemben nyilván én elhiszem: A koporsóban nem hagyod szentedet, De rothadás ellen megmented õtet. 
5. Az életre nekem utat mutatsz, Mely életben van az örök boldogság, Hol szent színednek gyönyörû voltát Láttatod, mely nagy öröm és vigasság. Nagy dicsõséged, jobbod erõssége Örökké megmarad, soha nincs vége. 
Béza T., 1519–1605

17. Hallgasd meg igazságomat

Könyörgés oltalomért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hallgasd meg igazságomat, Én kiáltásom, Uram, értsd meg! Hozzám figyelmezz és tekintsd meg Szívbéli imádságomat! Ítéletet tetõled várok, Nézd meg ügyem, láttass törvényt: Ítélj meg igazság szerint, Mert én álnoksággal nem járok. 
2. Szívem éjjel megpróbáltad, És megvizsgáltad teljességgel, Láttad, hogy egyez én nyelvemmel: Csalárdság nélkül találtad. Amit ember szól, avagy mûvel, Én ajakid beszédire, Gondot tartok szent Igédre, Nem járok a gonosztevõvel. 
3. Vezérljed én járásomat, És tarts meg a te ösvényiden, Máshova senki ne térítsen; Erõsítsed lábaimat! Téged hívlak én segítségre, Uram, láss meg szükségembe’, Kérésem vedd füleidbe, És légy figyelmes beszédemre. 
4. Te vagy bizonyos oltalmok, Akik tebenned reménylenek; Jóvoltod mutasd meg ezeknek, Hogy lássák a rád támadók: Mint a te szemeidnek fényét, Úgy õrizz meg, Uram, engem, Szárnyad árnyékában fejem Takargasd, õrizvén ösvényét. 
Béza T., 1519–1605

18. Ó, én Uram, ki erõt adsz énnékem

Hálaadás a csodálatos szabadításért
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ó, én Uram, ki erõt adsz énnékem,  Szeretlek téged, míg leszen életem. Én magas kõszálam, ó, én Uram, Erõs bástyám és erõs kõváram! Én erõs Istenem és bizodalmam, Idvességemnek bizonysága, pajzsom! Midõn az Urat dicsérvén kérem, Ellenségimtõl õ megtart engem. Halál fájdalmi hogy körülvennének, Béliál folyói rettegtetnének, Pokol kötele vala körülem, Csaknem a halál tõribe esém. 
2. Térhelyre hoza s kimente engemet, És mutata énhozzám nagy szerelmet, Megfizete az igazság szerint, Kezeimnek tisztasága szerint. :/: Mert az Úrnak útától nem tértem el, Az én Istenemtõl nem szakadtam el, Ítéletire szüntelen néztem, És szent törvényét meg nem vetettem. De mindenkor híven elõtte jártam, Gonosztételtõl magamat megóvtam: Megfizete az igazság szerint, Kezeimnek tisztasága szerint. 
3. Szent vagy és jóltevõ a jóltevõkkel, És igazat téssz igazán élõkkel, Tiszta vagy azokhoz, akik tiszták, Elfordulsz tõlük, akik gonoszak. :/: Nyomorult szegényeket megsegíted, A kevély szemûket megszégyeníted; Nékem, Uram, szövétneket gyújtasz, És a setétben világot nyújtasz. Teáltalad ellenségim seregin Általfutok, átszököm kerítésin. Mely tökéletes az Isten úta, Tiszta és próbált az õ mondása. 
Marot K., 1496–1544

19. Az egek beszélik És nyilván hirdetik

Isten dicsõsége a mennyen és az Igében
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Az egek beszélik És nyilván hirdetik Az Úrnak erejit. Az ég menynyezeti Szépen kijelenti Kezének munkáit. A napok egymásnak Tudományt mutatnak Az õ bölcseségérõl, Egy éj a más éjnek Beszél az Istennek Õ nagy dicsõségérõl.
2. Nincs szó, sem tartomány, Holott e tudomány Nem prédikáltatnék; :/: Mindenfelé mégyen E földkerekségen Beszédük ezeknek. Írásuk kimégyen Mind e világ végén, Holott a fényes napnak Hajlékot az Isten Helyheztetett szépen Õ lakó szállásának. 
3. Melyben mint võlegény Reggel felkél szépen Õ ágyasházából, :/: És ugyan örvendez, Mint az erõs vitéz, Ha futásra indul. Az égnek egy végén Felkél és elmégyen Gyorsan a más végére; Sehol semmi nincsen Õ hévsége ellen, Ki magát elrejthesse. 
4. Az Isten törvénye Tiszta, õ beszéde Lelkeket megtérít, :/: Hûség bizonysága, Kisdedeket abba’ Bölcsességre tanít. Õ parancsolati, Igazak mondási, Mik szívet vigasztalnak. Minden õ törvényi, Tiszták szent beszédi, Szemet világosítnak. 
5. Az Isten félelme Tiszta, mindörökké Megmarad és megáll. :/: Az õ ítélete Igaz mindenekbe’, Teljes nagy jósággal. Aranynál, ezüstnél És drágaköveknél Sokkal becsületesebb; Õ szerelmessége És gyönyörûsége A méznél is édesebb. 
6. Aki szolgál néked, Tanul, Uram, tõled Nagy jó tanulságot. :/: És ha azt megtartja, Jól lészen õ dolga, Mert veszen jutalmat. Ki tudná bûninek, Számát esetinek, És ki gondolhatná meg? Én sok bûneimet, Titkos vétkeimet, Uram, nékem bocsásd meg! 
7. Szolgádat õrizd meg, Kevélységtõl tartsd meg: Ne essék e bûnbe, :/: És én tiszta lészek, Semmi bûnt nem tészek, Járván te kedvedbe’. Szájamnak szólása, Szívem gondolatja Kedves legyen tenéked! Adjad, ó, én Uram, Kõsziklám, megváltóm, Hogy ne vétsek ellened.  
Marot K., 1496–1544

20. Az Úr tégedet meghallgasson

Imádság a Messiás-király szabadításáért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Úr tégedet meghallgasson Te nagy ínségedben, A Já kób Istene megtartson Te veszedelmedben! Küldjön tenéked segedelmet Az Úr õ szent házából, Tereád fordítsa kegyelmét, Tartson meg a Sionból!
2. Áldozatidat megtekintse, Mikkel õt tiszteled, Égõ áldozatodat tüze Égesse meg neked. Amit a te szíved kívánhat, Adja meg õ tenéked, Hogy mindennemû szándékodat Te jó véghez vihessed. 
3. Adjad, Uram, hogy te nevedben A mi zászlóinkat Felemeljük nagy örömünkben És adjunk hálákat, Mondván: Az Úr Isten megõrzi Fölkentjét kegyelmével, A  mennybõl õtet erõsítí Jobb keze erejével. 
4. Némelyek az õ szekerükben, És bíznak lovukban; De mi a nagy Isten nevében Bízunk mint Urunkban. Azért õk keményen megesnek, Mi pediglen megállunk; Õk mind a földhöz verettetnek, De mi épen maradunk. 
Béza T., 1519–1605

21. Örvendez, Uram, a király

Imádság szabadulás után (Messiási)
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Örvendez, Uram, a király A te nagy hatalmadban És szabadításodban; És vigad nagy buzgósággal, Hogy õt megsegítéd, Ínségbõl kimentéd.
2. Úgy viseled néki gondját, Hogy amit tõled kérend, Mindeneket megnyerend. Mihelyt felnyitja õ száját, Szól alig egy igét: Már hallod kérését. 
3. Elébb, hogynem könyörgene, Meghallgatod, meglátod, Irgalmaddal megáldod, És feltéssz az õ fejére Sárarany koronát Mint királyi pompát. 
4. Õt felvõd nagy dicsõségre A te segedelmeddel, Örök üdvösségeddel. E nagy királyi felségre Tõled emelteték És ékesítteték. 
5. Szereted õt minden jókkal, És a te szent áldásod Néki örökké nyújtod. Örvendetes vígságokkal Õt gyönyörködteted, Színedre nézeted. 
6. E király mindenkor bízik Csak az õ Istenében, És nem fél veszélyében. A Magasságosnak nyugszik Irgalmasságában És megmarad abban. 
7. Megtalálja kezed õket, Akik reád támadnak, Bosszúságodra járnak. És a te gyûlölõidet Kezeidbõl senki Soha ki nem menti. 
8. Mint a hév tüzes kemence, Haragod körülveszi És õket mind ellepi. Haragos orcádnak színe Õket megemészti, Mint a láng, elnyeli. 
9. Mert gonoszra igyekeztek, Szándékoztak ellened, Hogy bosszantsanak téged. Sok csalárdságot terveztek, De hogy véghez menjen, Erejükben nincsen. 
10. Azért, Uram, már támadj föl: Mutasd meg hatalmadat, Lássuk erõs voltodat, Hogy dicsõséges erõdrõl Vígan énekeljünk, És benned örvendjünk. 
Béza T., 1519–1605

22. Én Istenem, én erõs Istenem!

Miért hagyál el engemet? – Krisztus szenvedésérõl
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Én Istenem, én erõs Istenem! Miért hagyál el enynyire engem? Kiáltásomtól a segedelem Nagy távol vagyon. Én kiáltok tehozzád egész napon, De mégsem felelsz meg, nincs ki megtartson; Még éjjel sem hallgatok semmi módon Ez ínségben.
2. De te szent vagy és az Izráelben Te szentséged megmarad mindenben: Dicsértetel e gyülekezetben Szívvel, lélekkel. A mi régi atyáink teljességgel Tebenned bíztanak jó reménységgel, Szükségükben õket segedelmeddel Megtartottad. 
3. Ha õk szívbõl kiáltottak hozzád, Mindjárt õket megszabadítottad; Benned bíztak és õket nem hagytad Esni szégyenben. Én nem vagyok ember, de féreg lévén, Minden népeknél vagyok nevetségben: Csúfolnak, utálnak és megvet minden És keserget. 
4. Aki lát, minden csúfol engemet, Száját elvonssza, szól merõ mérget, Fejét rázza, hunyorgatja szemét, Reám néz szörnyen, Mondván: ez ember bízott az Istenben, Szabadítsa meg azért õtet innen; Ha szereti az Isten, néki légyen Segítségül. 
5. Hogy te engemet anyám méhébõl Kihozál, ottan segedelmem lõl, Csecsemõ koromban is egyedül Csak benned bíztam. Sõt, mihelyt anyám méhébõl származtam, Istenem voltál, reád támaszkodtam, Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam, Én Istenem!
6. Ne távozzál azért messze tõlem, Ne hagyj el, mert nagy az én gyötrelmem! Nincs segítõm, és az én sérelmem Nem fáj senkinek. Sok erõs bikák engem körülvettek, A básáni nagy ökrök reám törnek, Megölni, megtaposni igyekeznek Nagy méltatlan. 
7. Az õ szájukat énreám tátván, Mint ragadozó, sívó oroszlán, Agyarkodnak, hogy engem torkukban Béfalhassanak. Könnyhullatásim, mint a vizek, folynak, Én csontjaim helyükbõl kimozdulnak. Szívem, mint viasz, olvad, bélim fájnak Sebek miatt. 
8. Mint cserép, minden erõm elszáradt, Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt; Porba vetél engem, érzem kínját Halál mérgének. Mert engemet sok ebek körülvettek, Gonosz népek ellenem összegyûltek, Kezeimet és lábaimat ezek Általszúrták. 
9. Én csontjaimat megolvashatnák, Szörnyû szemeket reám fordítnak. Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak, Ûznek csúfságot. Elosztották egymás közt én ruhámat, És öltözetemre vetettek sorsot, Hogy abból ne metélnének foltokat, Osztván részre. 
10. Azért tõlem, Uram, ne légy messze, Ne késsél, életemnek ereje! Kérlek, siess, tekints ínségemre: Légy segedelmül! Mentsd meg életem az éles fegyvertül, Védelmezz meg e sok dühös ebektül, Egyedül-voltomat mentsd meg ezektül, Jóvoltodbul!
11. Tarts meg az éh oroszlán torkátul, És az egyszarvú fenevadaktul, Mik mostan körülvettek nagy mordul, Ó, tarts meg engem! Melyért nevedet híven hadd dicsérem, Az én atyámfiainak hirdetem, És a szent gyülekezetben tisztelem Felségedet. 
12. Istenfélõk, dicsérjétek õtet, Jákób fiai, áldjátok nevét; Izráel népe, féld e Felséget Mint Istenedet! Mert nem utálja a szegénynek ügyét, És tõle el nem fordítja szent színét, De ha kiált, meghallgatja kérését Nagy kegyesen. 
13. Azért dicséretem rólad leszen Minden elõtt a gyülekezetben, És én fogadásim semmiképpen Meg nem töretnek. A szegények esznek, megelégesznek, Téged az Istent keresõk dicsérnek, Él az õ lelkük, és benned örvendnek Mindörökké. 
14. E földi népnek minden serege Az Úrhoz gyûl ez emlékezetre. És a pogányoknak nemzetsége Néki hajt fejet. Mert egyedül az Úr bír mindeneket, Övé az ország, és a pogány népet Bírja, rajtuk megmutatván erejét Kezeinek. 
15. A kövérek, kik megelégedtek, És kik már porrá lenni készültek, Dicsérnek téged minden szegények És nyomorultak, És maradéki mindnyájan azoknak Néked szolgálván, térdet-fejet hajtnak És firól fira téged õk uralnak, Ó, nagy Isten! 
Marot K., 1496–1544

23. Az Úr énnékem õrizõ pásztorom

A jó Pásztor
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Az Úr énnékem õrizõ pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörû szép mezõn engemet éltet, És szép kies folyóvízre legeltet; Lelkemet megnyugtatja szent nevében, És vezérl engem igaz ösvényében.
2. Ha a halál árnyékában járnék is, De nem félnék még õ sötét völgyén is, Mert mindenütt te jelen vagy énvelem, Vesszõd és botod megvigasztal engem, És nekem az én ellenségim ellen Asztalt készítesz, eledelt adsz bõven. 
3. Az én fejemet megkened olajjal, És engemet itatsz teljes pohárral; Jóvoltod, kegyességed körülvészen És követ engem egész életemben. Az Úr énnékem megengedi nyilván, Hogy mind éltiglen lakjam õ házában. 
Marot K., 1496–1544

24. Az Úr bír ez egész földdel

Isten tiszteletére hív a mindenség
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Az Úr bír ez egész földdel És minden benne élõkkel; Övé a földnek kereksége, Mit a tengeren épített, Folyóvizekkel körülvett, Melyben meglátszik bölcsesége.
2. Ki mégyen fel a szent helyre, Az Úrnak õ szent hegyére? És vajon kitõl tiszteltetik? Akinek tiszta õ szíve, És ártatlan az õ keze, Aki hamisan nem esküszik. 
3. Ezt az Úr megáldja szépen, És az idvezítõ Isten Adja igazságát õnéki. Az pedig a boldog nemzet, Mely, nézve az õ szent színét, Jákóbnak Istenét keresi. 
4. Ti szent kapuk, kinyíljatok, Fejeteket feltartsátok: E dicsõ király hadd térjen be! Micsoda dicsõ király ez? A seregek Istene ez, Nagy ennek hadi erõssége. 
5. Ti kapuk, emelkedjetek, Fejeteket felvessétek, Hogy e király belétek térjen! Kicsoda e nagy királyság? Ez a Zebaoth uraság! Mely nagy az õ dicsõségében!
Marot K., 1496–1544

25. Szívemet hozzád emelem

Könyörgés oltalomért, vezetésért és bûnbocsánatért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; És meg nem szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak,  Akik hozzád esedeznek, Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek. 
2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten. 
3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sõt nagy kegyességedet, Én Istenem, megtekintsed. 
4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bûnösöket térítvén Õ igaz ösvényire; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az õ útában megtartja. 
5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hûség :/: Azoknak, kik mondására Gondot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bûnömet bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért! 
6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt õ nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben. Nagy békességben annak Minden jó bõven adatik, És õ maradékinak Gazdag örökség hagyatik. 
7. Az igaz istenfélõknek Megjelenti titkait, :/: És az õbenne hívõknek Megmutatja kötésit. Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Õ megõriz engemet, Lábam kivonssza a tõrbül. 
8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énnékem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül; Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül! 
Marot K., 1496–1544

26. Légy ítélõm, Uram, Mert hûséggel jártam

Hûséges szív reménysége
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Légy ítélõm, Uram, Mert hûséggel jártam És éltem nagy ártatlanul! Azért hiszem az Istent, Hogy õ engemet megment Minden háborúságomtól.
2. Próbálj és kísérts meg, Ügyemet jól nézd meg: Meglátod tisztaságomat! Vizsgáld meg veséimet, És próbáld meg szívemet, Hogy értsed indulatomat. 
3. Látom szemem elõtt Kegyelmességedet, És azon vagyok szüntelen, Hogy minden dolgaimban Járjak igazságodban, Ne vétsek Felséged ellen. 
4. A hazug emberek Nálam nem kedvesek; A tettetõ csalárdokat Szívem szerint gyûlölöm, És nagy távol kerülöm Az álnoksággal járókat. 
5. A gonosztevõknek És hamis népeknek Társaságukat gyûlölöm. Õ gyülekezetükben Nem ülök semmiképpen, Sõt elõttem sem szenvedem. 
6. Belsõ tisztaságban És ártatlanságban Én kezeimet megmosom; Tisztán téged dicsérlek, Áldozván Felségednek, Oltárod körül forgódom. 
7. Éneki felszóval És víg hangossággal Magasztalom Felségedet; Néked adván hálákat, Hirdetvén csodáidat, Mindenütt áldlak tégedet. 
8. Uram, hajlékodat, Szeretem házadat, Holott lakol dicsõséggel, Szent helyedet kedvelem, És azt feljebb becsülöm Minden e világi kincsnél. 
9. Ostorodat, Uram, Fordítsd el énrólam, Ne büntess a bûnösökkel! Vélük ne verd lelkemet, Ne vedd el életemet A vérontó emberekkel! 
10. Az én lábam megáll, Tágas helyet talál, És megmarad ösvényiben: Azért, Uram, dicsérlek, És örömmel tisztellek A hívek szent seregiben. 
Béza T., 1519–1605

27. Az Úr Isten az én világosságom

Elég nékem az Isten kegyelme (II. Kor. 12:9)
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Úr Isten az én világosságom, És idvességem, hát kitõl félnék? Õ életemnek ereje, jól tudom: Ki volna hát, akitõl rettegnék? Midõn a kegyetlen gonosztévõk, Mint ellenségim, énreám törnek, Hogy engemet ugyan megégyenek: Megbotolnak és mind elesnek õk.
2. Hogyha táborral körülvennének is, De mégsem félne semmit én szívem; :/: Ha szintén az ellenség közt volnék is: Õbenne vetném mégis reményem. Egy dolgot kívántam én az Úrtól, Melyet még most is kérek nagy bízván: Hogy lakhassam az Úrnak házában, Míg e földön élek jóvoltából. 
3. Melyet én azért kérek, hogy meglássam Az Úrnak felséges dicsõségét, :/: És õ szent templomát látogathassam, Mely tisztességére építtetett. Mert engem hajlékába takarít Én háborúságimnak idein, És elrejt engem rejtekhelyein, Magas kõsziklára felemelít. 
4. Mert mind én atyám s anyám elhagy engem, De az Úr kegyesen hozzá vészen. :/: Mutasd meg, Uram, te utadat nékem, Ellenség ellen tarts ösvényedben! Kívánságukra ellenségimnek Ne adj engemet, mert sokan vannak, Kik ellenem hamisságot szólnak, Hazudnak és erõszakot tesznek. 
5. Ha nem hittem volna, hogy még éltemben Jóvoltát az Úrnak meglátandom :/: Az élõknek földén: hát immár régen Odalett volna minden én dolgom. Várjad azért bizonnyal az Urat, Légy víg és bátorságos szívedben, Mert téged megtart a nagy Úr Isten, Csak tõle várjad hát oltalmadat. 
Béza T., 1519–1605

28. Hozzád kiáltok, kegyes Uram

Ellenség ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hozzád kiáltok, kegyes Uram, Én segítségem és kõváram! Hallgass meg kegyelmesen engem! Ne hallgass el, mert el kell vesznem! Azokhoz hasonló lészek, Kiknek a koporsó helyek!
2. Midõn tehozzád esedezem, És kezeimet felemelem A te szentséges templomodban: Hallgass meg én imádságomban! Ne büntess a hitlenekkel, Ne verj a gonosztevõkkel! 
3. Áldott légyen a nagy Úr Isten, Ki meghallgata kérésemben! Az Úr énnékem erõsségem, Én paizsom és segedelmem; Örvend szívem és énekben Dicsérem õtet szüntelen. 
4. Az Úr én népemnek ereje, A Krisztusnak nagy erõssége. Tartsd meg azért a te népedet, És áldjad meg örökségedet: Legeltessed és vigasztald, És örökké felmagasztald! 
Béza T., 1519–1605

29. Mostan, ti hatalmasak

A hét mennydörgés zsoltára (Jel. 10:3 skk.)
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mostan, ti hatalmasak, Tekintetes nagy urak, Adjatok az Istennek, Dicsõséget nevének! Mint hatalmas Istenteket; Féljétek, tisztelvén õtet! Szent templomában áldjátok, És térdet, fejet hajtsatok!
2. Az Úr szava megzendül, A vizeken megdördül; Mennydörgõ dicsõsége Elhat a nagy tengerre. Az Úrnak rettentõ szava :/: Nagy hatalmát megmutatja. Az Úrnak dördülõ szaván Nagy volta meglátszik nyilván. 
3. De az õ templomában Õ hívei mindnyájan Hirdetik nagy erejét, Beszélik dicsõségét. Az Úr ült az özönvizen, :/: Mint bíró ítélõszéken; Az Úrnak õ királysága, Örökké megáll országa. 
Béza T., 1519–1605

30. Dicsérlek, Uram, tégedet

Hálaének a haláltól való szabadulásért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Dicsérlek, Uram, tégedet, Mert te megtartál engemet, És kegyesen felemelél, Ellenségimtõl megmentél, És meg nem engedéd azoknak, Hogy nyavalyámon vigadjanak.
2. Hogy felkiálték tehozzád, Nyavalyámat meggyógyítád, És hogy én csaknem a sírba, Esném a halál torkába: Ismét feltámasztál engemet, Pokoltól megmentéd lelkemet. 
3. Istenes hívek és szentek, Az Úrnak énekeljetek, Áldjátok õtet mindvégig, Mert nem haragszik sokáig, Az ember alig gondolhatja, Mily hamar elmúlik haragja. 
4. De az õ kegyelmessége Rajtunk megmarad örökre. Néha oly dolgom érkezik, Min este szívem bánkódik, De reggel, mihelyen felkelek, Azonnal víg örömet lelek. 
Béza T., 1519–1605

31. Uram, én csak tebenned bíztam

Bizodalmas könyörgés nagy nyomorúságban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Uram, én csak tebenned bíztam, Õrizz meg kegyesen, Ne essem szégyenben! Te igazságod fordítsd hozzám, És tarts meg jóvoltodból, Ments ki nagy nyavalyámból!
2. Hajtsd énhozzám, Uram, füledet, Ó, én idvességem! Siess, tarts meg engem! Mutasd meg nagy erõsségedet, Légy én erõs kõváram, Melyben bátran lakhassam!
3. Te vagy kõsziklám, erõsségem: Szent nevedért kérlek, Vezérelj, hogy éljek! Szabadíts ki a tõrbõl engem, Melyet énnékem vetnek, Mert megtartómnak hiszlek! 
4. Lelkemet kezedbe ajánlom, Mert nagy ínségemben Megtartál, Úr Isten. Szívemet azoktól megvonszom, Akik élnek hívságban; És csak bízom Uramban. 
5. Örvendezek nagy vigasságban, Vigadok szívembe’, Irgalmadra nézve. Ha megtekintesz nyavalyámban, Szívemet megismered, Sérelmit megtekinted. 
6. Dicsõség adassék az Úrnak, Ki tart oltalmában, Mint egy szép városban, Melynek erõs bástyái vannak, Hogy aki abban lakik, Senkitõl nem bántatik. 
7. Félelmes futásomban mondék: Tõled elvetettél, Rám nem nézsz szemeddel; De tenálad kegyelmet lelék, Meghallád könyörgésem, Megadád, amit kértem. 
8. Az Urat szeressétek, szentek, Ki megtart híveket, Büntet kevélyeket! Õ legyen néktek reménységtek! Higgyétek szívetekben: Megvigasztal az Isten. 
Béza T., 1519–1605

32. Ó, mely boldog az oly ember éltébe'

A bûnbocsánat útja (Második bûnbánati zsoltár)
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ó, mely boldog az oly ember éltébe', Akit az Isten bevett kegyelmébe, És megbocsátá az õ vétkeit, És befedezte minden bûneit. Boldog, akinek õ nagy hamissága Istentõl néki nincs tulajdonítva, És csalárdság nincsen õ szivében, Tettetés nélkül jár életében.
2. Hogy bûnömet el akarám hallgatni, És neked meg nem akarám vallani, Csontjaim ottan elszáradának Soksága miatt én siralmimnak, Mert éjjel-nappal kezed nehéz volta Nagy bûneimért rajtam fekszik vala, Elfogya bennem minden erõsség, Mint nyári hévségben a nedvesség. 
3. De hogy bûnömet elõtted megvallám, Nagy vétkeimet el nem hallgathatám, De híven elõbeszélém neked: Ott bocsánatot nyerék tetõled. Azért az Úr Istennek minden hívek Könyörögjenek, míg vagyon idejek, Mert ha nagy árvizek jönnének is, De nem árthatna ezeknek mégis!
4. Te vagy oltalmam, õrizz meg engemet, Minden gonosz ellen tartsd meg lelkemet, Vigasztalj meg, hogy örvendezhessek, És vígan néked énekelhessek! Tanítlak téged, úgy mond az Úr Isten, És vezérellek az igaz ösvényen, Szememmel mindig reád vigyázok, És igazgatlak, rád gondot tartok. 
Marot K., 1496–1544

33. Nosza, istenfélõ szent hívek

Isten a teremtõ és gondviselõ
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Nosza, istenfélõ szent hívek, Örvendezzetek az Úrnak, Mert illik, hogy õtet dicsérjék, Kik örülnek igazságnak! Áldjátok azértan Hangos citerákban! Az Úr áldassék! Lantban, hegedûben, Cimbalmi zengésben Magasztaltassék.
2. Énekeljetek néki vígan Gyönyörû szép új éneket! :/: Szép hangicsáló szerszámokban Mondjatok ékes verseket! Igaz õ mondása, :/: Állhatatos dolga: Amit az Úr szól, Megáll igazságban, Minden dolgaiban Cselekeszik jól. 
3. Õ szereti az igazságot, Az ítélet nála kedves, :/: Dolgában tart irgalmasságot, Mellyel mind e világ teljes. Az Úrnak Igéje :/: Egeket teremte, Melyeket ott fenn Szájának lelkével Nagy szép seregekkel Szerze ékesen. 
4. Mert mihelyt õ csak egy igét szól, Azonnal megleszen minden, :/: És valamit õ megparancsol, Nagy hamarsággal meglészen. Pogányok tanácsát :/: És minden szándékát Az Úr megtöri, Magukban a népek Amit elvégeznek, Semmivé tészi. 
5. De az Úr Istennek tanácsa Megmaradánd mindörökké, :/: És megáll minden gondolatja, Kiterjed minden idõkre. Boldog az a nemzet, :/: Ki ily Urat szeret, Mint õ Istenét; Boldog a nemzetség, Kit kedvel e Felség Mint örökségét. 
6. Gondot tart rájuk s a haláltól Megtartja õket éltükben, :/: Szükségtõl és éhenhalástól Õrzi a drága idõben. Lelkünk azért várja, :/: Szüntelen óhajtja Az Úr oltalmát, Ki paizsul végre Eljõ segítségre, Ád diadalmat. 
7. Õbenne azért a mi szívünk Igen örvendez szüntelen, :/: Mert õ minékünk reménységünk, És bízunk õ szent nevében. Nagy kegyelmességed :/: Mirajtunk bõvítsed, Légy mi gyámolunk! Ne hagyj szükségünkben, Segíts meg éltünkben, Mert téged várunk!
Marot K., 1496–1544

34. Mindenkoron áldom Az Urat, míg engem éltet,

Isten megvédi az övéit
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mindenkoron áldom Az Urat, míg engem éltet, És az õ szent dicséretét Szájamban hordozom. Dicsekedvén áldja Lelkem jó voltát az Úrnak, Mit a szegények hallanak, És örülnek rajta.
2. Magasztaljuk vígan Az Úrnak áldott szent nevét, És véghetetlen kegyelmét Dicsérjük mindnyájan! Mert midõn keresém És kérém az én Uramat, Meghallgatá nagy felszómat, És megtarta engem. 
3. Az Úrra kik néznek, Tõle megvigasztaltatnak, Soha orcáik azoknak Meg nem szégyenülnek. A szegény kiálta, És meghallgatá az Isten, El nem hagyá ínségében, De megszabadítá. 
4. Az Isten angyali Hívek körül tábort járnak, Istenfélõket megtartnak Mint Isten követi. Jó voltát az Úrnak Kóstoljátok és lássátok, Mert bizony azok boldogok, Õbenne kik bíznak. 
5. Az Isten szemei Látják a gonosztévõket, És õ emlékezetöket A földrõl eltörli. A jókat nem hagyja; Kik hozzá tiszta szívükbõl Kiáltnak nagy ínségükbõl: Mind megszabadítja. 
6. Közel az Úr Isten A töredelmes szívekhez, És a sérelmes lelkekhez Lészen segítséggel. Az igaznak itten Õ nyavalyája sokasul, De nyomorúságaibul Kimenti az Isten. 
Marot K., 1496–1544

35. Perelj, Uram, perlõimmel

„Perelj, Uram, perlõimmel!”
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Perelj, Uram, perlõimmel, Harcolj én ellenségimmel, Te paizsodat ragadd elõ! Én segedelmemre állj elõ! Dárdádat nyújtsd ki kezeddel, Ellenségimet kergesd el! Mondjad ezt az én lelkemnek: Tégedet én megsegítlek!
2. Gyászban jártam lehorgadva, Mint ki az anyját siratja, De õk szomorú esetemen Örülnek, és gyûlnek seregben. Hátmögül a gonosz népek Engemet szörnyen nevetnek; Ártatlan lévén, nem szánnak, Sõt csúfolnak és szaggatnak. 
3. A képmutató galibák Fogukat rám csikorgatják; És rajtam nagy csúfságot ûznek, Kik csak zabálódást keresnek. Uram, míg nézed ezeket? Jövel, tartsd meg én lelkemet! Egyedül voltom tekintsd meg, Ez oroszlánoktól ments meg!
4. Dicsérlek téged szüntelen Nagy sûrû gyülekezetben, És nagy roppant sereg nép elõtt Téged dicsérlek minden fölött. Ne engedd, hogy örüljenek, Akik ok nélkül gyûlölnek; Ellenségimet fordítsd el, Ne gúnyoljanak szemükkel.  
5. Már azok énekeljenek, Kik igazamnak örülnek, Mondván: hála legyen az Úrnak, Ki nyugalmat ád szolgájának! Én nyelvem igazságodat, Hirdeti nagy jóvoltodat; Dicséretedet nagy híven Éneklem minden idõben. 
Béza T., 1519–1605

36. A gonosztévõknek dolgán

Ember gonoszsága – Isten jósága
Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után
 

1. A gonosztévõknek dolgán Eszembe veszem azt nyilván, Hogy Istenre nincs gondja. Magában felfuvalkodik, Bûneitõl meg nem szûnik, A híveket utálja. Hamis és hazug beszéde, Jó tanúsághoz nincs kedve, És nem jár igazsággal; Hívságot gondol ágyában, Foglalatos gonosz útban, Semmi bûnt õ nem utál.
2. Uram, a te nagy hûséged Égig ér, kegyelmességed Mind a felhõkig felhat. :/: Mint a hegy, te igazságod, Törvényed mélység, megtartod Az embert és a barmot. Te kegyességed mily drága! :/: Azért a te szárnyad alá Emberek folyamodnak, Kik jól megelégíttetnek, Mint bõ vízzel, legeltetnek Javaival házadnak. 
3. Nálad az élet kútfeje, Világodnak nagy õ fénye, Mely nekünk szépen fénylik. :/: Bõvítsd rajtuk kegyességed, Akik jól ismernek téged, Szívvel neved tisztelik! Ne hagyd, hogy a kevély lába :/: Rám rohanjon, és hatalma Letapodjon a földre; Adjad, hogy a hitetlenek Megessenek, süllyedjenek, Fel se keljenek többé!
Marot K., 1496–1544

37. Ne boszszankodjál a gonosztévõkre

A gonosz szerencséje hiábavalóság
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ne  boszszankodjál a gonosztévõkre, Midõn õnékik jól vagyon dolguk! Ne nézz búskodva õ szerencséjökre, Ha látod nékik jó állapotjuk! Mert mint a szénafû, levágattatnak, És mint a zöld fû, hamar elhullnak.
2. Tégy jól és bízzál erõsen Istenben: Békével élhetsz itt ez országban: Hûséggel járj el egész életedben, Örvendj az Úrnak nagy jóvoltában, És valamit kérsz tõle, mind megnyered, Mindent megád, amit kíván szíved.
3. Csak az Istenre támaszd minden dolgod, És kétség nélkül bízzál õhozzá, Mert megcselekszi, bizonnyal meglátod: Ártatlanságod világra hozza, Hogy igazságod úgyan lássa minden, Mint a fényes nap fénylik délszínben. 
4. Bízzál az Úrban, csendes légy szívedben, És reménységed vessed õbenne! Ne haragudjál jó szerencséjeken Azoknak, akik élnek kedvükre! Ne gondolj semmit az õ életükkel, Hogy velük együtt bûnbe ne ess el! 
5. Mert a gonoszok mind eltöröltetnek, De akik a nagy Istenben bíznak, E földnek azok örökösi lesznek: A gonosztévõk szörnyen elhullnak. Majdan, ha õ helyüket megtekinted, Aholott laktak, üresen leled. 
6. Élj igazán, légy hû és tökéletes, És nagy jól lészen tenéked dolgod, Békességed lészen nagy örvendetes. A gonoszok mind vallnak csúfságot, Mert õk szertelen nagy ínségbe esnek, És teljességgel végre elvesznek. 
7. Mert az Úr oltalma az igazaknak, Megmenti õket sok ínségükbõl, Vélük vagyon és tõle megtartatnak. És hogy õhozzá fordulnak szívbõl, A gonosztévõktõl megszabadítja, És jelenvoltával vigasztalja. 
Marot K., 1496–1544

38. Haragodnak nagy voltában Megindulván

Lelki-testi nyomorúságban (Harmadik bûnbánati zsoltár)
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Haragodnak nagy voltában Megindulván, Ne feddj meg, Uram, engem! Búsult gerjedezésedben Rám tekintvén, Ne büntess meg Istenem!
2. Nyilaid belém lövettek, Mik szereznek Énnekem nagy sérelmet; Kezeidnek súlyossága Hátam nyomja, És sanyargat engemet. 
3. Testemnek semmi részében Épség nincsen Haragodnak miatta; Nincs békesség tagjaimban, Csontjaimban Bûneimnek miatta. 
4. Mert az én nagy gyarlóságim És bûneim Fejem felülhaladták, Miknek nehéz, terhes voltát, Súlyosságát Tagjaim nem bírhatják. 
5. Minden mostani kérésem, Én Istenem, Vagyon szemeid elõtt, És minden fohászkodásom, Óhajtásom Tõled el nem rejtetett. 
6. Szívem nyugalmat nem lelhet, Igen reszket, Minden erõm elfogyott; Szemeim világossága, Vidámsága Éntõlem eltávozott. 
7. De én Istenemben bízom, És elvárom, Hogy kérésem meghallja, Mert szívem hozzá emelem És elhiszem, Hogy szükségem meglátja. 
8. Uram, ne hagyj el engemet! Nézd ügyemet, Egyedül mint hagyattam! Kérlek, légy irgalmas nekem, Én Istenem, Mert csak tebenned bíztam!
9. Azért tõlem ne állj messze, Szánj meg végre, Én kegyelmes Istenem! Segedelmeddel ne késsél, Siess, jöjj el, Én édes idvességem!
Marot K., 1496–1544

39. Magamban elvégezém, és mondám

Imádság a lélek nyugalmáért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Magamban elvégezém, és mondám: Hogy dolgom megtartóztatnám, Hogy nyelvem oly i-gét nem ejtene, Mely énnekem bút szerzene, Én szájamra zabolát vetettem, Míg a hitlen áll elõttem.
2. Én mint a néma, veszteg hallgaték, Még a jóról sem beszélék, Sõt fájdalmam is titkolnom kelle, Min sérelmem öregbüle; Ég vala szívem, hogy meggondolám, Eltüzesülvén ezt mondám: 
3. Mutasd meg, Uram, éltemnek végét, És meddig éltetsz engemet? A napok számát jelentsd meg nekem! Míg e világon kell élnem, Mert idõm nálad csak egy arasznyi, Elõtted életem semmi. 
4. Bizony mulandó semmi az ember, Ki magának sokat ígér! Mint az árnyék, az ember elmúlik, Mégis szorgalmatoskodik, Sokat gyûjt és sok kincset rak össze, Nem tudja, kié lesz végre. 
5. Uram, hát nékem kiben kell bíznom? Nincs kívüled vigasságom! Ments ki engemet minden vétkembõl, És a bolondok nyelvétõl Õrizz meg, hogy õk ne csúfoljanak, Midõn ez ínségben látnak. 
6. Mint a néma, hallgatok erõsen, Szájam fel sem nyitom, mert én Tudom, hogy ezt mind te cselekedted. Ostorod rólam elvegyed! Mert kemény kezed nagy volta miatt Minden életem ellankadt. 
7. Mert midõn te megfedded az embert Az õ nagy gyarlóságáért, Azonnal elvész szép ábrázatja, Mint a molytól a szép ruha. Lám, az ember mely igen mulandó, Semmi dolga nem állandó. 
8. Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, Kérésemre ne légy siket! Mert elõtted vendég és zarándok, Mint atyáim, olyan vagyok. Szûnjél meg tõlem, hadd vegyek erõt Az én kimúlásom elõtt! 
Béza T., 1519–1605

40. Várván vártam a felséges Urat

A hit nemes harca
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Várván vártam a felséges Urat, És íme, hozzám fordula, Kegyelmesen meghallgata, És rajtam megmutatá jó voltát. Kivõn a mély verembõl, És a sáros fertõbõl, És én lábaimat Szép egyenes kõre Elfelhelyeztette, Vezérlvén utamat.
2. Ada én számba új énekeket Istenünk dicséretire, Hogy akik hallgatnak erre, Higgyék és féljék õ Istenüket. Boldog, aki az Úrban :/: Bízik, szemét elhajtván A kevély népektül, Kiknek minden dolgok :/: Hazugságra hajlók: Tõlük távol kerül. 
3. Csudatételidnek sok õ száma, És nagy bölcs gondolatidnak, Hozzánk való jóvoltodnak Sokságát senki meg nem mondhatja. Ha elkezdem számlálni, :/: Nem tudom kimondani, Mert te nem kívántad A sok áldozatot, :/: De hogy fogadjak szót, Fülemet alkottad. 
4. Égõ áldozat nincsen kedvedben, A bûnért valók sem kellõk. Akkor mondom: ím, eljövök, Rólam írás van a törvénykönyvben: Hogy akaratod tegyem, :/: Én kegyelmes Istenem! A te törvényedben Gyönyörködik lelkem :/: És örvendez szívem A te szent igédben. 
5. Már tebenned mind örvendezzenek, Akik keresnek tégedet, Kívánják idvességedet, Mondván: dicsõség légyen Istennek! Noha én szegény vagyok, :/: És én szükségim nagyok, De rám gondot visel Az Úr, én megtartóm, :/: Jövel, szabadítóm, Úr Isten, ne késsél! 
Béza T., 1519–1605

41. Boldog, aki a nyavalyást híven

Hûtelen barátok ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Boldog, aki a nyavalyást híven Szánja ínségében, Mert szükségében õtet ismétlen Megmenti az Isten, Megtartja éltét, és ez országba' Lesz jó állapotja, Ellenséginek kívánságába, Nem adja markába.
2. Fájdalmában az Isten megtartja, Szépen felgyógyítja; Betegágyát fordítja örömre, És jó egészségre. Azért így szólok neked, Istenem: Kegyelmezz meg nekem! Gyógyítsd meg, Uram, én betegségem, Mert igen vétkeztem. 
3. Tisztaságomban engem megtartasz, És megszabadítasz, És szemeid eleibe állatsz, Örökké el nem hagysz. Áldott légy, Izráelnek Istene, Most és mindörökké! Szent neved dicsértessék mindenben, Ámen és úgy légyen!
Béza T., 1519–1605

42. Mint a szép, híves patakra

Óhajtozás Isten után
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mint a szép, híves patakra A szar-vas kí-ván-kozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élõ Isten?
2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midõn azt kérdik éntõlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.
3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midõn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!
4. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erõs õrizõmnek. 
5. Mondván: Isten, én kõszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az õ hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened? 
6. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak õ az én Istenem. 
Béza T., 1519–1605

43. Ítélj meg engemet, Úr Isten

(Folytatás)
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ítélj meg engemet, Úr Isten, És fogadd fel én ügyemet E kegyetlen nemzetség ellen! A hamis embernek kezében Ne bocsáss, Uram, engemet, Tartsd meg én fejemet!
2. Uram, engem miért hagyál el? Lám, te vagy én erõsségem! Miért járok keserûséggel? Minden örömöm távozék el, Mert nyomorgat ellenségem És sanyargat engem. 
3. Igazságodat add értenem, Világosságod küldd alá, Mely megvilágosítson engem! Szent hegyedre légyen vezérem; Bémenésem igazgassa A te hajlékodba! 
4. Isten oltárához bemégyek Az én Uram eleiben, Aki öröme én szívemnek. Hegedûvel neked éneklek, És hálát adok szüntelen Tenéked, Úr Isten. 
5. Miért vagy szomorú, én lelkem? Mit kesergesz ily szertelen? Bízzál az Istenben, mert hiszem, Hogy õtet én még dicsõítem, Midõn híven megment engem Megváltó Istenem. 
Marot K., 1496–1544

44. Hallottuk, Isten, füleinkkel

Ne taszíts el örökre!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hallottuk, Isten, füleinkkel, Amit régenten cselekedtél, Nékünk atyáink mon-dották, Kik nagy dolgaidat látták; A pogány népet kezeddel Elvesztéd, földét elpusztítád; Néped más helyre vitted el, Holott ismét megszaporítád.
2. Mert nem õ fegyverük által lett, Hogy õk megülték e jó földet; Nem az õ kezük, sem karjuk Volt nekik szabadítójuk, De te orcád tekintése És a te karod és jobb kezed õket így megsegítette, Mert õhozzájuk volt jó kedved. 
3. Úr Isten, te vagy én királyom És az én teljes vigasságom! Jákóbnak küldd segedelmed, Amint régenten mívelted. Általad ellenséginket Megökleldezzük és megrontjuk, És a mi gyûlölõinket A te nevedben letapodjuk. 
4. Mert én nem bízom kézívemben, Sem az én éles fegyveremben; Az engem meg nem szabadít, Ha az ellenség megszorít, De te tartasz meg bennünket Minden mi ellenségünk ellen, És a mi kergetõinket Elveszted, és ejted szégyenben. 
5. Azért az Istent magasztaljuk, És szent nevét örökké áldjuk; Mindennap dicsérvén õtet, Hirdessük nagy kegyességét! De minket te megvetettél, És juttattál nagy szégyenségben, A hadba velünk nem jövél, Hogy megtartottál volna épen. 
6. De mi teéretted naponkint, Üldöztetünk e világ szerint; Miként az ártatlan juhok, Kik a mészárszékre valók. Kelj fel azért, mit aluszol? És álmodból már serkenjél föl, Támadj föl, és hatalmadból Ments ki minket e nagy ínségbõl!
Béza T., 1519–1605

45. Egy szép dolgot hoz elõ az én szívem

Az Isten Felkentjének menyegzõje (dicsõsége)
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Egy szép dolgot hoz elõ az én szívem, A dicsõ királyról lesz éneklésem, Kit nyelvem dicsér nagy szép felszóval, Mint egy deák az írópennával. Sokkal szebb vagy te minden embereknél, Mindent felülmúlsz te szép termeteddel, Ajakidnak nagy õ kedvessége, Mert megáldott az Isten örökké.
2. Te kegyes, erõs vitéz, készüljél fel, Vedd fegyvered és oldaladra kösd fel, Úgy, mint királyi ékességedet, Ez ékességben végy gyõzedelmet! A jó igazság vezérlje utadat, Jóság, kegyesség bírja járásodat, És a te karodnak erejével Nagy csudákat téssz, megládd szemeddel!
3. Mert hegyesek a te sebes nyilaid, Mit megéreznek minden ellenségid, Szívüket midõn általszegezed, És õket hatalmad alá veted. Ó, Úr Isten, a te királyi széked, Megmarad mindörökké dicsõséged; Pálcája a te királyságodnak: Pálcája bizony igazságodnak. 
4. Az igazságot te igen szereted, A hamisságot viszontag gyûlölöd, Azért az Isten mindenek felett Víg olajjal megkenett tégedet. A te nevedet mindenkor hirdetem, Nemzetségrõl nemzetségre beszélem: És minden maradéki ezeknek Mindörökké tégedet dicsérnek. 
Marot K., 1496–1544

46. Az Isten a mi reménységünk

Erõs vár a mi Istenünk!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Isten a mi reménységünk, Midõn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erõs hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedûlnének.
2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az õ szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát: 
3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az õ haragos szava Mind e földet elolvasztja. 
4. De az Isten minden idõben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erõs várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét! 
5. E földön széjjel nagy hadakat, Õ megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erõs Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon! 
Marot K., 1496–1544

47. No, minden népek, Örvendezzetek

Isten a világ királya
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. No, minden népek, Örvendezzetek És tapsoljatok, Istent áldjátok Szép hangossággal És nagy felszóval, Mert az Úr Isten Nagy felségében Õ királysága És nagy országa Kiterjed meszsze, Ez egész földre.
2. Hatalmunkba vet Nagy sok népeket, És meghódoltat sok pogányokat Minékünk végre Õ nagy ereje. Minket õ felvett, Örökévé tett, Nékünk engedte Õ kegyessége Jákóbnak tisztét, Kit igen szeret. 
3. Íme, az Isten Szépen felmegyen Nagy vigasságban, Trombitaszókban; Urunk felmegyen Nagy dicsõségben. Énekeljetek Az Úr Istennek Zengõ verseket, Szép énekeket, E nagy királynak, Mint mi Urunknak!
4. Õnéki minden Jól énekeljen! Mert minden népek Néki engednek. Királyi székben Ül nagy kegyesen. A fejedelmek Õhozzá gyûlnek, Mint Ábrahámnak Istenét, áldják, Alázatosan Néki szolgálván. 
Béza T., 1519–1605

48. Nagy az Úr méltóságában

Sion zarándokainak éneke
Genf, 1562
 

1. Nagy az Úr méltóságában, Az Isten szent városában, Holott lakozik dicsõsége, És dicsértetik õ szent neve. A szent Sionnak hegyén, Annak északi szélén, E gyönyörûséges helyen, Holott helyheztetett szépen A nagy királynak városa, Melynek nincs e földön mása.
2. Mit megerõsített Isten, :/: Hogy romlása ne lehessen. Nézünk itt te kegyességedre :/: Szent templomodnak közepette. Dicsõséges szent neved Mind e földre kiterjed; Ekképp a te dicséreted :/: Nagy messzire kiterjeszted; Jobbod teljes igazsággal, Mindenben irgalmassággal. 
3. Örül a Sionnak hegyi :/: És a Judának leányi, Te igaz ítéleteiden :/: Szíve szerint örvendez minden. A Siont járjátok meg, Tornyait lássátok meg, Nézzétek meg õ bástyáit, :/: Szépen épített házait, Hogy ezt megbeszélhessétek A jövendõ nemzedéknek. 
Béza T., 1519–1605

49. Hallgassátok meg, minden nemzetek

A gazdagságban bízni balgaság
Genf, 1562
 

1. Hallgassátok meg, minden nemzetek, E föld lakói, jól figyeljetek, Köznépek és a fõrenden valók, Minden szegények és a gazdagok! Az én szájam szól nagy bölcses-séget, És elmém gondol jó értelmeket; E példára magam is figyelmezek, Hegedûszóban szép mesét jelentek.
2. Mit félnék én a gonosz idõben, Hogy nyomorgatóm engem elejtsen, Ha ellenségem mind azon vagyon, Hogy engemet láb alá tapodjon? Némelyek igen bíznak pénzükben, És dicsekednek az õ kincsükben; De senki meg nem váltja atyjafiát, Nem adhatja meg Istennél váltságát. 
3. Mert drága a léleknek váltsága, Életét senki meg nem válthatja, Hogy a halált õ elkerülhesse, És a sírba menni ne kellene. Mert látja, hogy sem bolond, sem eszes, A halál ellen nincsen mentséges, És holtuk után minden gazdagságuk, Más emberre száll az õ sok jószáguk. 
4. Ez õnékiek fõ gondolatjuk, Hogy mindörökké tartson szép házuk, Hogy el ne fogyjon az õ nemzetük, És megmaradjon örökké nevük. Mert noha vagyon pénzük és tisztük, De nem sokáig tartnak mindezek, Mert végre minden jóktól elszakadnak, Mint oktalan állatok, õk meghalnak. 
5. Mert oda lészen minden õ dolguk, A koporsó lészen õ hajlékuk, De a haláltól engem az Isten Megment, és hozzá vészen kegyesen. Annak okáért azzal ne gondolj, Hogy némely ember igen gazdagul, Mert minden kincset másoknak kell hagyni, A dicsõségtõl meg kell néki válni. 
Béza T., 1519–1605

50. Az erõs Isten, uraknak Ura

Az igazi hálaáldozat
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Az erõs Isten, uraknak Ura, Szól és e földet mind elõ hívja, Támadatról és napenyészetrõl, Nagy szépséggel a Sion hegyérõl Eljõ az Isten õ fényességében, Semmit el nem hallgat ítéletében. 
2. Emésztõ tûz mégyen õelõtte, Nagy forgó szélvész lészen körüle; Szólítja az eget és a földet, Hogy megítélje minden õ népét, Mondván: gyûjtsétek ide a híveket, Kik áldozattal vették kötésemet!
3. Az egek hirdetik igazságát Az Istennek, mert ítél igazat. Én népem, hallgasd meg, szólok neked, Mert bizonyságot teszek ellened, Én tenéked erõs Istened vagyok, Áldozatiddal keveset gondolok. 
4. Szükségben tõlem segítséget kérj, Én megsegítlek, hogy engem dicsérj! A gonosznak mond Isten: de mire Vészed törvényem a te nyelvedre? Kötésem szájjal vallod, de gyûlölöd Intésemet, és igémet megveted. 
5. És mikoron a lopót te látod, Együtt futsz véle, dolgát javallod; A paráznákkal örömest mulatsz, Rossz társaságnak gyakran helyet adsz; Szájaddal szólasz nagy sok gonoszságot, Nyelveddel szerzesz sok háborúságot. 
6. Leülsz és atyádfiát megszólod, Az anyád fiát is rágalmazod; Ezt míveled, de én csak hallgatok. Azt véled, én is csak olyan vagyok, Mint szintén te, de téged elõveszlek, És szemlátomást bûnödrõl megfeddlek. 
7. Ezt mostan eszetekbe vegyétek, Kik az Istenrõl elfelejtkeztek, Hogy mentség nélkül el ne rántsalak! Az becsül engem, aki hálát ad; Mond Isten: az ily ember jár jó úton, És segedelmem néki jelen vagyon!
Marot K., 1496–1544

51. Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem

Dávid bûnbánati imádsága (Negyedik bûnbánati zsoltár)
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem, És kegyelmedbõl könyörülj énrajtam, Bûne-imbõl tõled megtisztíttassam, Nagy irgalmaddal végy körül engem! Törüld el az én nagy bûneimet, Mosogass jól meg fertelmességimbõl, Amikkel fertéztetem éltemet: Tisztítsad el nagy kegyelmességedbõl!
2. Mert ismerem jól gyarló voltomat, És bûnöm mindenkor forog elõttem, Melyet csak teellened cselekedtem, Mely miatt tészek én nagy siralmat. Vétkeztem a te szemeid elõtt, Melyért engemet méltán megbüntethetsz, Rám vethedd kemény ítéletedet, Mindazonáltal igazán ítélhetsz.
3. Mert íme, látom, nyilván jól értem, Hogy én a gyarlóságban fogantattam, Vétekben az én anyámtól származtam, Szüleim bûnös vérébõl lettem. De te az igazságot szereted, És igen kedveled a tiszta szívet, És a te titkos bölcsességedet Nagy kegyelmesen nékem megjelented. 
4. Hints meg, Uram, engemet izsóppal, És én azontúl tisztán megújulok; Moss meg engem, és szépen megtisztulok, És fejérb lészek a tiszta hónál. Hogy örvendezhessen az én szívem, Add, hogy megértsem te nagy irgalmadat, És megvidul minden én tetemem, A te haragod melyet összerontott. 
5. Színedet rejtsd el vétkeim elõl, Fertelmes bûneimet ne tekintsed, Haragos orcád énrólam elvégyed, Tisztíts meg engem minden bûnömbõl! És teremts tiszta szívet énbennem, Dolgomat mindig jóra vezéreljed, Az erõs lelket újítsd meg bennem, Hogy kedves légyen életem elõtted!
6. Ne vess el engem szent színed elõl, És ne vedd el szent Lelkedet éntõlem, Sõt szerezz teljes örömet énbennem, Tégy bizonyossá engedelmedrõl! Indíts szívemben nagy vigasságot, És engem vidám lélekkel erõsíts, Értsem örömmel nagy irgalmadat, Kegyelmességgel engemet bátoríts!
7. És példa lészek errõl mindennek, A bûnösöket utadra tanítom, Bûnükbõl hozzád térésre indítom, Hogy csak tebenned reménykedjenek. Ó, én Istenem, én idvességem, Szabadíts meg e vérrel buzgó bûntõl, Hadd énekeljen örökké nyelvem Te igazságos szent ítéletedrõl!
8. Nyisd meg azért az én ajakimat, Hogy az én szájam dicsérhessen téged! Ha az áldozat kedves volna néked, Nem kíméleném áldozatomat, De nem kell néked égõ áldozat: Az alázatos lelket te szereted, Az tenálad a kedves áldozat; A töredelmes szívet meg nem veted. 
Marot K., 1496–1544

52. Mit dicsekedel gonoszságban

Jaj a gonosz nyelvnek!
Genf, 1562
 

1. Mit dicsekedel gonoszságban, Te hatalmaskodó? Mit fuvalkodol fel magadban, Nagyravágyakozó? Mert az Istennek jóvolta A jókat megtartja.
2. Én téged örökké dicsérlek, Mert megtartál engem, És a te nevedben remélek, Míg leszen életem, Mert jó a te híveiddel Lakoznom örömmel. 
Béza T., 1519–1605

53. A bolond így szól az õ szívében

A balgák megbûnhödnek
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. A bolond így szól az õ szívében: "Nincs Isten", azért nagy gonoszságban él; Utálatos bûnt teszen, semmit nem fél. Ez egész földön  aki jót tegyen, Senki nincsen.
2. Az Úr az égbõl alátekinte E földön az emberek fiaira, Hogy meglássa, ha kinek esze volna, Ha valaki az Istent keresné És tisztelné. 
3. De azt jól látja dicsõségében, Hogy a jó útról eltértek mindenek, Mindnyájan fertelmes bûnben hevernek; Aki az Istent tisztelné híven, Csak egy sincsen. 
4. A Sionról vajon ki jövend el, Ki a szent Izráelt megszabadítja? Ha Isten fogságból népét kihozza, Örvend a Jákób és az Izráel Teljes szívvel. 
Marot K., 1496–1544

54. Tarts meg, Uram, én Istenem

A hit diadalma
Genf, 1562
 

1. Tarts meg, Uram, én Istenem, És szent nevedért védelmezz meg, Ártatlan ügyemet tekintsd meg, Hatalmaddal támadj mellém! Kérem te szent Felségedet, Hallgass meg én könyörgésembe' És kegyesen vedd füleidbe Az én szájamnak beszédét!
2. Mert ellenségim kevélyen Reám támadnak és kergetnek, És engem halálra keresnek, Eszükbe sem jut az Isten. De az Isten megtart engem, Kegyelmességét megmutatja, És segedelmét hozzám nyújtja, Jóra vezérli életem. 
3. Ez nékem szánt nagy nyavalyát Én ellenségimre téríti, És ezt nékiek megfizeti, Megmutatván igazságát. Akkoron neked víg szívvel Hálaadásokat áldozom, És szent nevedet magasztalom, Mert teljes vagy kegyességgel. 
Béza T., 1519–1605

55. Hallgasd meg az én könyörgésem

Könyörgés hamis atyafiak ellen
Genf, 1562
 

1. Hallgasd meg az én könyörgésem, Úr Isten, ne fordulj el tõlem, Imádságom vedd füleidbe, Mert nagy kínokat szenvedek, Szívemben igen kesergek, Elõtted panaszlok reszketve!
2. Kesereg szívem nagy ínségben, Élek halálos félelemben, Teljességgel elszomorodtam; Rettegek, félek, gyötrõdöm, Reszketvén szörnyen veszõdöm, Úgy, hogy immár sokszor kívántam: 
3. Szárnyaim, ó, ha lehetnének, Mint a galamb, ha repülhetnék: Én elrepülnék messze földre, Elmennék e népek közül. Pusztát keresnék, ezektül Ahol nyugodalmam lehetne. 
4. Mind este, reggel õt óhajtom, Délkorban is õtet kiáltom, És meghallgatja könyörgésem, Megtart engem békességben Minden ellenségim ellen, Kik seregbe gyûltek ellenem. 
Béza T., 1519–1605

56. Kegyelmezz meg nekem, én Istenem

Könyörgés üldöztetésben
Genf, 1562
 

1. Kegyelmezz meg nekem, én Istenem, Mert az ember igen kerget engem, Nagy hatalommal támad elle -nem, Hogy engem elejthessen. Sok ellenségim háborgatnak szörnyen, Elszánták, hogy bényeljenek hirtelen, Úr Isten, én ilyen nagy félelmemben Benned reménységem!
2. Én az Úr Istenben dicsekedem, Szent Igéjében nem kételkedem. Mit tehetne az ember énnekem, Aki kerget engemet? Visszafordítják az én beszédemet, És naponkint abban hányják eszüket, Hogy nékem szerezzenek veszedelmet, Csak gonoszt gondolnak. 
3. Énellenem õk összejárulnak, Hogy megkapjanak, azon forgódnak, És életemtõl megfoszthassanak: Ez minden õ szándékuk. A gonoszságban nagy õ bizodalmuk, Azt vélik, hogy jól leszen minden dolguk, De haragod ha esik, Uram, rajtuk: Õket mind levered. 
4. Minden futásimat megemlíted, Könnyhullatásim tömlõdbe szeded: A te könyveidbe fel is jegyzed Minden én ínségemet. Könyörgésemet midõn hozzád nyújtom, Ellenségimet ottan futni látom, Mert velem vagy, és te vagy megtartásom, Kegyelmes Istenem! 
5. Úr Isten, Fölségedet dicsérem, És szent igédet nagynak becsülöm; Áldom az Urat, míg lesz életem, Bízván õ beszédében. Reménységemet vetem az Istenben, Irgalmasságára nézek szüntelen, Azért félelmem senkitõl nem leszen: Ki árthatna nékem? 
6. Szent fogadásom tartja azt nékem, Hogy jóvoltodért neved dicsérjem, Mert kegyelmesen megmentéd lelkem A halál kötelébõl. És lábaimat megtartád eséstõl, Hogy én élhessek tenéked kedvesül; Az élõk fényes világában szentül Járjak teelõtted. 
Béza T., 1519–1605

57. Irgalmazz, Uram, irgalmazz nekem

Bizodalom veszedelemben
Genf, 1562
 

1. Irgalmazz, Uram, irgalmazz nekem, Mert tebenned bízik az én lelkem! Több segedelmem sehol nincsen nékem! Szárnyadnak árnyékában védelmem, Míg veszedelmem eltávozik tõlem.
2. Én a felséges Istenben bízom, Ki jóra vezérli minden dolgom; Segedelmet küld alá ínségemben. Az ellen lészen nékem oltalmam, Aki engem kerget, hogy benyelhessen. 
3. Én nyelvem és lantom már serkenj föl, Véletek ím a hajnalt keltem föl! Jó reggel én is ágyamból fölkelek, És éneklek nagy dicsõségedrõl. Téged, Uram, minden népnek hirdetlek!
4. Mert nagy jóvoltod, örök irgalmad És igazságod az égig fölhat! Nagy dicsõséged láttasd meg az égen, És jelentsd meg nagy hatalmasságod Az embereknek mind az egész földön!
Béza T., 1519–1605

58. Ti tanácsban ülõ személyek

Igaztalan ítélkezés ellen
Genf, 1562
 

1. Ti tanácsban ülõ személyek, Kik zúgolódtok ellenem: Mondjátok csak meg énnekem, Ha igaz e, amit beszéltek, És ha igazat ítéltek, Ádámtól származott népek?
2. Sõt ha ember jól megtekinti: Álnoksággal jár szívetek, Mér hamis fonttal kezetek; Nincs dolgotoknak tökéleti. A gonoszok eltévedtek, Mihelyt anyjuktól születtek. 
3. Végre is azt mondhatja minden, Hogy jó az igaznak dolga, Sok és nagy az õ jutalma. Azt vegye mindenki eszében, Hogy Isten mindent megítél, Aki gonoszul vagy jól él. 
Béza T., 1519–1605

59. Szabadíts meg engem, Úr Isten

Könyörgés szorongattatásban
Genf, 1562
 

1. Szabadíts meg engem, Úr Isten, És tarts meg ellenségim ellen! Mentsd meg azoktól életem, Kik feltámadtak ellenem! Oltalmazz meg a hamis néptül, Ki én veszedelmemnek örül És szomjúzik ártatlan vért! Ments meg attól szent nevedért!
2. Én ellenségimnek ereje, Kezedben minden tehetsége. Benned bízom, én Istenem, Mert te vagy én segedelmem. Az Isten jóvoltát jelenti, Nyavalyámnak elejét veszi, És megláttatja énvélem, Hogy elvész én ellenségem. 
3. Mert te vagy, Uram, én oltalmam, Reménységem és bizodalmam: Azért, ó, én erõsségem, Mindenütt neved dicsérem, Hogy nekem az én szükségemben, Segedelmem vagy ínségemben; Te vagy én erõs kõváram, Kegyességed nagy énhozzám. 
Béza T., 1519–1605

60. Minket, Úr Isten, elhagyál

Imádság nehéz idõkben
Bourgeois L.,  Genf, 1562
 

1. Minket, Úr Isten, elhagyál, És reánk megharagudtál, Tõled széjjel eloszlatánk, Térj kegyesen ismét hozzánk! Mind e földet megindítád, Nagy hatalmaddal megrontád, Építsd meg az õ nagy romlását, Mert romlás miatt alig állhat.
2. Népedet keményen tartád, És igen megsanyargatád; Minket mintegy csípõs borral, Itatál keserû búval, De akik tégedet félnek, :/: A zászlót adád nékiek, Hogy fölemelnék igazságban, Bízván a te szent oltalmadban. 
3. Légy minékünk segítségül, Õrizz meg ellenséginktül, Mert az emberi segítség Hiábavaló epedség. Az Isten által minekünk :/: Lészen erõs gyõzedelmünk, És megszabadít õ bennünket, Megtapodja ellenségünket. 
Béza T., 1519–1605

61. Kiáltásom halld meg, Isten!

Kiáltás Istenhez az idegenben
Genf, 1562
 

1. Kiáltásom halld meg, Isten! Vedd füledbe Az én könyörgésemet, Mert én szívem nagy ínségbõl, Meszsze földrõl Kiáltja Felségedet!
2. Végy fel engemet kõszálra, Magasságra, Hol bátorságom legyen, Mert te vagy én erõs tornyom, Vigasságom Én ellenségim ellen!

3. Te hajlékodban lakásom Én kívánom És óhajtom szüntelen; Szárnyaidnak árnyékába Kívánkozva Vagyok jó reménységben. 
4. Meghallgatsz fogadásomban Engem, Uram, Nyújtván kegyességedet. Örökségüket megadod, És megáldod, Akik félik nevedet. 
5. És aztán vígan éneklek Szent nevednek Mostan és mindörökké, És amely fogadást tettem, Megfizetem Naponként õnékie. 
Béza T., 1519–1605

62.Az én lelkem szép csendesen

Csendes bizodalom Istenben
Bourgeois L., Lyon, 1547
 

1. Az én lelkem szép csendesen Nyugszik csak az Úr Istenben, Mert csak õ az én idvességem. Õ nékem erõs kõváram, Megtartóm és én oltalmam, Minden gonosztól megment engem. 
2. Azért, szívem, reménységed Csak az Úr Istenben vessed, Élj csak az õ segedelmével! Õ nekem magas kõszálam, Oltalmam és erõs bástyám, Hogy soha ne tántorodjam el. 
3. Az Isten én idvességem, Erõsségem, dicsõségem; Bízzatok azért csak õbenne! Elõtte ti szíveteket, töltsétek ki lelketeket, Õ legyen lelkünk hiedelme!
4. Ne bízzatok erõszakban, Hamis ragadozástokban, Mulandó dolgon ne kapjatok! Ha sokasul ti kincsetek, Ahhoz ne bízzék szívetek, Mert nem állandó gazdagságtok. 
5. Az Isten egy szót szólt egyszer, Melyet én hallottam kétszer: Hogy nagy ereje vagyon néki. A kegyesség, Uram, tied, És te nyilván megfizeted, Akinek dolga mint érdemli. 
Béza T., 1519–1605

63. Isten, te vagy én Istenem

Vágyódás Isten és a szent hajlék után
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Isten, te vagy én Istenem, Jó reggel kereslek tégedet, Hozzád óhajtván, elepedett Szomjúság miatt én lelkem. Én testem hozzád áhítozik, Szomjúságban elhalt szintén E puszta és száraz földön, Hol semmi víz nem találtatik. 
2. Mert látni igen kívánja A te nagy erõs dicsõséged, És isteni tiszteletedet A te dicsõ templomodba’. Mert nekem kedvesb életemnél A te nagy kegyelmességed, Melyért én ajakim téged Dicsérjenek szép énekléssel. 
3. Magasztallak én tégedet Életemnek minden rendiben, Én kezeimet fölemelvén Áldom te dicsõ nevedet. Örül, mintha drága étkekkel Jóllakott volna én szívem; Szent Fölségedet dicsérem, Éneklek rólad nagy örömmel. 
4. Rólad el nem felejtkezem, Még ágyamban is emlegetlek, És midõn reggel én fölkelek, Csak terólad emlékezem. Mert te énvelem sokszor jól tõl, És megszabadítál engem, Azért most is én életem Szárnyaid árnyékában örül. 
Béza T., 1519–1605

64. Hallgasd meg, Uram, könyörgésem

A gonoszok meglakolnak
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Hallgasd meg, Uram, könyörgésem, Tarts meg ellenségem ellen, Aki reám dühödt szörnyen; Félelmétõl õrizz meg engem, Mentsd meg életem!
2. Rejts engem el a gonoszoktól, Akik reám fenekednek, Csak gonoszra igyekeznek; Tarts meg õ hamis tanácsuktól, Háborgásuktól!
3. Akik nyelvüket élesítik, Mint öldöklõ fegyvereket; Mint a nyilat, beszédüket Az ártatlan emberre lövik, És azt megsértik. 
4. Õket az önnön gonosz nyelvek Ejti a veszedelembe, És kik ezt veszik eszükbe, E dolgon igen megijednek És elrémülnek. 
5. És nagy félelemmel mindenek Hirdetik az Isten dolgát, Beszélik annak nagy voltát, Melyet innen eszükbe vesznek És megértenek. 
6. De szíve igaz embereknek Örvend az erõs Istenben És az õ nagy kegyelmében. Az igaz hívek örvendeznek És dicsekednek. 
Béza T., 1519–1605

65. A Sionnak hegyén, Úr Isten

Hálaadás lelki-testi jókért (Aratási ének)
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. A Sionnak hegyén, Úr Isten, Tied a dicséret, Fogadást tesznek néked itten, Tisztelvén tégedet, Mert kérésüket a híveknek Meghallod kegyesen, Azért tehozzád az emberek Jönnek minde-nünnen.
2. Rajtam a bûn elhatalmazék, Terhelvén engemet, :/: De nagy volta kegyességednek Eltörli vétkünket. Boldog, akit te elválasztál, Fogadván házadba, Hogy elõtted nagy buzgósággal Járjon tornácodba. 
3. Javaival a te házadnak Megelégíttetünk, :/: Szép dolgain te templomodnak Gyönyörködik szívünk. A te csuda igazságodból Megfelelsz minekünk, Hallgass meg, Isten, velünk tégy jól, Ó, mi segedelmünk! 
4. Tengeri habok nagy zúgását Te megcsendesíted, :/: A pogány nép zúgolódását Ottan elenyészted. Nagy félelmükben elbágyadnak Mindenek e földön, Nagy voltán a te csudáidnak, Miknek számuk nincsen. 
5. Megkoronázod az esztendõt Nagy sok javaiddal, :/: Lábaid nyoma kövérséget Csepegtet nagy zsírral. Lakóhelyei a pusztáknak Folynak kövérséggel, Hegyek és halmok vigadoznak Nagy bõ termésekkel. 
6. A szép sík mezõk ékeskednek Sok baromcsordákkal; :/: Villognak a szép szántóföldek Sûrû gabonákkal. A hegyoldalak, mezõföldek Szép búzanövéssel, Örvendeznek és énekelnek Nagy gyönyörûséggel. 
Béza T., 1519–1605

66. Örvendj, egész föld, az Istennek

Hálaének Isten csodálatos szabadításáért
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Örvendj, egész föld, az Istennek, És énekelj szép zengéssel! Nagy dicsõségét szent nevének Mindenek dicsérjék széjjel. Mondjátok ezt az Úr Istennek: Csudálatosak dolgaid, Erõsséged nagy, hozzád esnek Hízelkedvén ellenségid.
2. A te isteni felségedet E földön mindenek áldják, És dicsõséges szent nevedet Énekléssel magasztalják. Jertek, és ezt jól meglássátok, Minden jól ide figyelmezz: Istennek mily csudálatosak Dolgai az emberekhez. 
3. Áldjátok a mi Istenünket, E földön minden emberek, Dicsérjétek az õ szent nevét Nagy zengéssel, minden népek. Mert életünket õ megadá Az õ nagy kegyességébõl, Lábainkat meggyámolítá, Oltalmazván eleséstõl. 
4. Mi fejünkre népet ültetél, Mint a barmok, terhelteténk; Nagy árvizeket ránk eresztél, Sebes tûzön általmenénk. De te kihoztál, Uram, minket, Megenyhítél, megnyúgotál, Templomodban azért tégedet Dicsérlek szép áldozattal. 
5. Jertek, halljátok, hadd beszéljem Tinéktek, istenfélõknek, Amiket Isten tett énvélem, Mily kegyesen tett lelkemnek! Hogy szájammal hozzá kiálték, Ottan meghallgata engem, Azért beszédével nyelvemnek Mindenkor õtet dicsérem. 
Béza T., 1519–1605

67. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból

Isten a népek Ura
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból És kegyesen fordulj hozzánk, Oltalmazz meg minden gonosztól, Szent színedet fordítsd reánk, Hogy e földön minden Megismerje szépen A te utadat, És a pogány népek Téged tiszteljenek, Megtartójukat.
2. És akkoron dicsérnek téged, Dicsérnek téged a népek, :/: Nagy tisztességet tesznek néked. A pogányok is örülnek, Midõn mindeneket :/: És a pogány népet Szent igazsággal Bírod és ítéled És jóra vezérled Nagy hatalmaddal. 
3. Dicsérjen téged minden nemzet, Úr Isten, téged dicsérjen! :/: A föld teremjen bõ gyümölcsöt, Áldjon meg minket az Isten! Adja szent malasztját, :/: Nyújtsa áldomását, És õ felségét Félje és rettegje E föld kereksége, Mint õ Istenét. 
Béza T., 1519–1605

68. Hogyha felindul az Isten

Diadalének (A hugenották harci zsoltára)
Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után
 

1. Hogyha felindul az Isten, Elkergettetnek szertelen Minden õ ellenségi. És elfutamodnak széjjel Õ haragos színe elõl Minden õ gyûlölõi. Úgy elûzetnek hirtelen, Mint a füst semmivé leszen, Elvész minden õ dolgok; Mint viasz olvad a tûztõl, Úgy az õ kemény színétõl El-vesznek a gonoszok.
2. De az igazak mindnyájan Örvendeznek nagy hívságban A kegyes Isten elõtt; :/: És víg szívvel énekelnek, Hogy õ kevély ellenségek Megszégyenült, elveszett. Nagy örömmel az Istennek, :/: Énekeljetek nevének, Dicsérjétek, áldjátok; Ki puszta földeken megyen, Kinek neve erõs Isten: Õtet magasztaljátok! 
3. Énekeljetek Istennek, Ki lakója az egeknek, Kiket teremtett régen. :/: Holott nagy hatalmával ül, Honnan szava úgy megdördül, Hogy zeng és harsog minden. Dicsérjétek nagy hatalmát, :/: Ki felséges méltóságát Izráelen láttatja! Kinek nagy erejét ott fönn, Az égen és a felhõkön Senki sem tagadhatja. 
Béza T., 1519–1605

69. Úr Isten, segíts és tarts meg engem

Kiáltás a mélységbõl
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Úr Isten, segíts és tarts meg engem, Mert a vizek szinte lelkemig érnek, Közepén vagyok a sáros mélységnek, Amelyben csaknem elsülylyed fejem! Az árvizek öszszeütnek rajtam, A kiáltás miatt torkom elrekedt, Én szemeimben megfogyatkoztam, Mi-dõn várom a te segedelmedet. 
2. Én hajam szálánál többen vagynak, Akik engemet ok nélkül gyûlölnek; Én ellenségim szertelen erõsek, És engem eltörleni akarnak. Noha semmit nem vettem senkitõl, De mégis énnékem kell megfizetnem; Nincs, Uram, elrejtve színed elõl Én bolondságom és minden  én vétkem. 
3. Úr Isten, nagy a te kegyességed, Hallgasd meg azért, amit tõled kérek: Irgalmas szemeid reám nézzenek, Hadd láthassam nagy kegyelmességed! Ne rejtsd el, Uram, kegyes orcádat Szegény szolgádtól, mert szorongattattam; Ne késsél, halld meg kiáltásomat, Add meg kérésem, vigasztalj meg, Uram!
Béza T., 1519–1605

70. Siess, ments meg, Uram Isten

Uram, ne késlekedjél!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Siess, ments meg, Uram Isten, Mert benned bízom teljes szívvel, A-zért hamar légy segítséggel Minden ellenségim ellen! Akik törnek én életemre, Mind megszégyeníttessenek; Kik nyavalyámon örülnek, Térjenek meg nagy szégyenükre!
2. Nyomorult és szegény vagyok, Tarts meg azért, ó, én Istenem, Mert csak te vagy én segedelmem: Ne késsél, mert majd elfogyok! Hogy azok benned örvendjenek, Kik segedelmedet várják És magukat reád bízzák, Ezt mondván: dicsõség Istennek! 
Béza T., 1519–1605

71. Tebenned bízom, én Istenem

Ne hagyj el engem agg koromban!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Tebenned bízom, én Istenem, Kérlek, oltalmazz meg, Gyalázattól ments meg, Hogy örök szégyenbe ne essem! A te nagy jóvoltodból Tarts meg minden gonosztól!
2. Hajtsd hozzám füled, tarts meg engem, Nyújtsad segítséged, Amint megígérted, Hogy segítségül léssz énnékem; Légy azért én kõsziklám És én erõs kõváram! 
3. Ments ki a hamisnak kezébõl, És annak markábul, Aki él csalárdul; Oltalmazz meg a kegyetlentõl! Benned bíztam, Uramba’, Gyermekségemtõl fogva. 
4. Hogy származám anyám méhébõl, Legottan énnékem Valál reménységem. Anyám méhébõl engem kivõl, Azért neked éneklek És szüntelen dicsérlek. 
5. Ez én nyavalyás vén koromban, Erõtlenségemben Ne vess el, Úr Isten! Ne hagyj el én sok nyavalyámban, Midõn szegény testemben Semmi erõsség nincsen!
6. Gyermekségemtõl fogva engem Híven tanítottál Csuda dolgaiddal. És hogy immáron megvénhedtem, És a hajam megõszül: Légy most is segítségül! 
7. A te hûségedet, Úr Isten, Hirdetem, éneklem, Mindennek beszélem. Dicsérlek lantnak zengésében, Ó, szentek dicsõsége, Izráelnek szentsége!
8. Ajkaimmal vígan dicsérem A te hatalmadat És nagy irgalmadat. Lelkemet hozzád fölemelem: Megtartád életemet, Hogy dicsérjelek téged! 
Béza T., 1519–1605

72. Uram, a te ítéletedet

Áldáskívánás a béke fejedelmére
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Uram, a te ítéletedet Adjad a királynak, És igazságodnak értelmét A király fiának, Hogy õ a te nagy seregedet Igazán ítélje, És a te sok szegény népedet Törvénynyel vezérlje. 
2. Nagy alázatosan imádják Õt minden királyok; :/: Minden népek õtet szolgálják, És õ lészen urok, Mert õ a szegényt megsegíti, Aki õtet hívja, És a nyomorultat megmenti, Kinek nincs gyámola:
3. A szûkölködõket megszánja Nagy kegyességében, :/: És a szegényt hozzá fogadja, Megõrizvén híven. Megtartja erõszaktól õket, És a csalárdságtól, Nagyra becsüli õ véröket, Megmenti gonosztól. 
4. E földön minden nemzetségek Õtet áldják vígan, :/: És szívük szerint dicsekednek E kegyes királyban. A pogányok is így dicsérik: Dicsõség Istennek, Aki nagy csudát cselekeszik, Ura Izráelnek. 
Marot K., 1496–1544

73. Bizonyára jó az Isten

Jó nékem az Isten közelsége
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Bizonyára jó az Isten, Híveihez kivált képpen, Akik szívüket tisztán tartják, Az õ jóvoltát azok látják. De én már csaknem elhajlék, Úgy megtántorodék lábam, Járásomban úgy megbotlám, Hogy csaknem szörnyen ledûlék.
2. Mert bosszankodom e népre, Kinek nagy esztelensége, Midõn látom, hogy a hitlenek Jó szerencsében, vígan élnek; A halállal nem bajlódnak, Semmi fájdalmat nem látnak, És kövérek õ testükben, Élnek nagy jó egészségben. 
3. Mit használ tehát énnékem, Hogy tisztán tartom én szívem? És micsoda hasznom van abban, Hogy kezem mosom tisztaságban? Ímé, mind hiába marad, Hogy én így kesergettetem, Ottan marad büntetésem Reggel, mihelyen megvirrad. 
4. De én mindig nálad vagyok, És közeledben maradok, Mert te megtartál jobb kezeddel, Nagy ínségemben nem hagyál el. Tanácsoddal vezérlj engem, És igazgass ösvényedre, Aztán végy fel dicsõségre, Tégy ily kegyesen énvelem!
5. A mennyekben te vagy nekem Csak egyedül én Istenem; Ez egész földön senki nincsen, Kit kívüled lelkem kedveljen. Ha elfogy testem és lelkem, Mégis vigasztalsz szívedben; Egyéb részem nekem nincsen Tenáladnál, én Istenem!
6. Mert kik tõled eltávoznak, Azok elvesznek, romlanak; Elveszted azokat hirtelen, Kik bíznak bálvány-istenekben. Azért én néked ezt mondom: Közelséged oly jó nékem, Mert te vagy én menedékem, És jótéted magasztalom!
Béza T., 1519–1605

74. Miért vetsz minket így el

Az ellenség a templomban
Genf, 1562
 

1. Miért vetsz minket így el, Úr Isten? Mire haragszol mireánk enynyire? Míglen gerjed föl haragodnak tüze Juhaidnak nyájára ily igen?
2. Emlékezzél meg te seregedrõl, Melyet régente magadnak szerzettél; Felvett örökségedrõl emlékezzél, A Sion hegyén lakóhelyedrõl!
3. Kelj föl, és végre jövel, Úr Isten: Szent templomodat rútul összedönték, Mindent elrontott benne az  ellenség, Pusztaságot tõn te szent helyeden!
4. De az Isten én királyom régen, Aki engemet bírt és jól vezérlett. Hatalmát jelentvén e világ elõtt, Hogy segedelmem õ mindenekben. 
5. Te isteni nagy bölcsességeddel Bizonyos határt vetettél a földnek, És különbségét a nyártól a télnek Elosztád hévséggel és hideggel. 
6. Ne engedd hátra térni szégyennel A te nyomorult szegény szolgáidat; Fordítsd hozzájuk te nagy jóvoltodat, Hogy nevedet dicsérjék víg szívvel!
Béza T., 1519–1605

75. Dicsérünk téged, Isten

Isten megítéli a kevélyeket
Genf, 1562
 

1. Dicsérünk téged, Isten, Dicséret légyen neked, Mert a te dicsõ neved Hozzánk közel jött híven, Mi azért csudáidat, Hirdetjük jó voltodat.
2. Mert a tiszt és az erõ Nem a napkelet felõl, Sem a napenyészetrõl, Sem nem a pusztából jõ: Minden az Istenen áll, Õ aláz, õ magasztal. 
3. Én örökké dicsérem A Jákóbnak Istenét, Hirdetem dicsõségét, És szarvukat megszegem Az istenteleneknek, Hogy a jók felkeljenek. 
Béza T., 1519–1605

76. Ismeretes az Úr Isten

A mennyei Bíró dicsérete
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ismeretes az Úr Isten A Júdában és szent neve Az Izráelnek földében; Meszsze terjed dicsõsége, A Sálemben szép õ sátora, A Sionon lakó hajléka. 
2. Ott meglátja minden ember, Hogy isteni hatalmával Megtörik íj, paizs, fegyver, Hadat megállít azonnal. Nagyobb felségednek ereje, Hogynem az ellenség fegyvere. 
3. Ki állhatna meg elõtted, Aki ily rettenetes vagy, Midõn haragod felgerjed? Mennybéli szentenciád nagy, Melyet hallatsz az emberekkel, A föld megrémül csendességgel. 
4. Midõn felkél az Úr Isten, Tartván kemény ítéletit, Hogy a szegényeket itten, E földön megtartsa népit: Dicséretedre fordul néked, Ha a nép haragszik ellened. 
5. Még egyszer nyilván elveszted E maradék dúlót-fúlót. Jer, dicsérjük Istenünket, Megállván fogadástokat, Kik mindenkor vagytok õvéle, És el nem távoztok õtõle!
6. Adjatok szép ajándékot E rettenetes Istennek, Ki megtöri hatalmukat A gonosz fejedelmeknek! A nagy királyok itt e földön Elõtte lesznek rettegésben. 
Béza T., 1519–1605

77. Az Istenhez az én szómat

Jelen, múlt és jövendõ
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Az Istenhez az én szómat,  Emelém kiáltásomat; Hogy felkiálték hozzá, Be-szédem meghallgatá. Mindennémû szükségemben Reménységem csak az Isten; Éjjel kezem feltartom, Az égre hozzá nyújtom.
2. Lelkem nagy bánatba esett, :/: Minden vigasztalást megvet, Az Isten rettent engem, Ha róla emlékezem. Noha Istennek szívemben :/: Panaszlok nagy ínségemben, Lelkem mégsem találhat Semmiben nyugodalmat. 
3. Szemeimet nyitva tartod, :/: Aludni éjjel sem hagyod; Erõmben úgy elfogyék, Hogy egy szót sem szólhaték. Gondolám a régi idõt, :/: És forgatám szemem elõtt Az elmúlt esztendõket, Hányám és vetém õket. 
4. Ó, erõs és kegyes Isten, :/: Szent vagy cselekedetidben, És sehol senki nincsen Hozzád hasonló Isten. Csuda, Isten, a te dolgod, :/: Amint gyakran megmutatod, Minden népek jól látják, Nagy voltát hatalmadnak. 
Béza T., 1519–1605

78. Hallgass, én népem, az én törvényemre

Istenrõl beszél a történelem
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hallgass, én népem, az én törvényemre, Füledet hajtsad az én beszédemre, Amelyek az én szájamból származnak. Hogy jól megérthesd mivoltát azoknak, Mert én neked oly dolgot beszélek, Mit titoknak tarthatnak mindenek.
2. Oly dolgot, amit a mi atyáinktól Hallottunk, és megértettünk azoktól. Nem azért, hogy csak mi megemlékeznénk, De fiainknak is jól elbeszélnénk; Hirdessük azért nagy dicsõségét És az õ sok csuda téteményét! 
3. A pusztán a kõsziklát meghasítá, És a vízzel, amely abból kifolya, Népét megitatá, és azon helybe’ A kõsziklából kútfejet ereszte, Melybõl bõséges forrás buzdula, Mely, mint a patak, sebesen folya. 
4. Bátorsággal õ seregét kivivé, Az ellenséget a tengerbe veszté; Mindenütt nyilván szabadon menének, Míg a szent föld határába érének, Mind a nagy hegyig a dicsért földön, Melyet erõs jobb kezével megvõn. 
Béza T., 1519–1605

79. Öröködbe, Uram, pogányok jöttek

Panaszos ének Jeruzsálem elpusztításáról
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Öröködbe, Uram, pogányok jöttek, És szent templomodat megfertõztették, Jeruzsálem városát elrontották, És széjjel nagy kõrakásokra hányták. Szolgáidnak testek, Akik megölettek, Adattak a hollóknak; Húsok te szentidnek Ételül vettetnek A mezei vadaknak.
2. Míg haragszol, Uram, reánk ekképpen? Haragod míglen gerjedez ily igen? Meddig terjeszted bosszúállásodat, Mely minket, mint a sebes tûz, elfogyat? Bosszúdat azokra, :/: Ontsd a pogányokra, Kik téged nem tisztelnek! Dûtsd az országokra, Hol nevedet soha Nem tisztelik a népek!
3. Tekintsd meg, Uram, kegyelmességedet, A te szent nevedért segíts meg minket! Szabadíts és tarts meg minket kegyesen, Bûneinket bocsásd meg szent nevedben! Hogy ne nevettessünk, :/: Kérdvén: hol Istenünk? Verd meg a pogány népet! Vérét szolgáidnak, Mit õk kiontának, Nékik el ne engedjed!
Marot K., 1496–1544

80. Hallgasd meg, Izráel pásztora

Isten, állíts helyre minket!
Genf, 1562
 

1. Hallgasd meg, Izráel pásztora És Józsefnek vezérlõ Ura, Kit õrizsz, mint egy juhnyájat, Fordítsd hozzánk szent orcádat! Aki ülsz a Kérubimon, Jelenjél meg világoson!
2. Úr Isten, térj hozzánk ismétlen, Õrizz meg minden gonosz ellen! Nyújtsad világosságodat, :/: Fordítsad ránk irgalmadat, Térítsd hozzánk szent orcádat, És semmi nekünk nem árthat!
3. Ó, Úr Isten, vajon míg tartod Mirajtunk a te nagy haragod? Míg veted meg kérésünket? :/: Könnyhullatást kenyér helyett Adál nékünk, és itattál Minket nagy könnyhullatással. 
4. Uram, ismétlen térj mihozzánk, Mennyekbõl szemed fordítsd reánk, És látogasd meg a szõlõt, :/: Melyet jobb kezed ültetett, Nézd meg a csemetét végre, Kit szerzél dicsõségedre!
5. Tûzzel megint megégettetik, Teljességgel elpusztíttatik Haragodnak nagy tüzében. :/: Nyújtsd kezedet, ó, Úr Isten, Az emberre, kit kezeddel Magadnak erõsítettél. 
6. És mi el nem térünk tetõled, Csak életünket erõsítsed, És dicsérjük szent nevedet, :/: Úr Isten, vigasztalj minket! Világosítsd színed rajtunk, És mi nyilván megtartatunk. 
Béza T., 1519–1605

81. Örvendezzetek Az erõs Istennek

Ünnepi ének
Genf, 1562
 

1. Örvendezzetek Az erõs Istennek! Énekeljetek Dicséreteket, Szép énekeket Jákób Istenének!
2. Szép dicséretet Néki mondjon minden! Lantokban õtet És citerákban :/: Dicsérjük vígan Néki zengedezvén!
3. Most ez új hóban (évben) Néki örvendezzünk Trombitaszóban! Rendelt idõnkben, :/: Víg ünnepünkben Illik énekelnünk!
4. Hallgasd meg, népem, És közlöm tevéled Vádló beszédem! Halld meg, Izráel, :/: Amit szám beszél, És azt jól megértsed: 
5. Néked ne legyen Idegen istened, De egyedül én! Csak engem tisztelj, :/: Senki mást ne félj. Nevemet becsüljed!
6. Én vagyok neked Istened egyedül; Ínségben téged Én megtartálak :/: És kihozálak Egyiptom földébül. 
7. Tátsd föl csak szádat, És megtöltöm bõven; Menten meglátod, Hogy nagy bõséggel :/: Lesz az eledel Csudálatosképpen.
8. De az én népem Engem nem hallgata, Noha intettem Sûrû intéssel, :/: De az Izráel Füleit bedugta. 
9. Min megbúsulék, És õket elhagyám, Hogy bár menjenek Önnön kedvükre, :/: És ösvényükre Szabadon bocsátám. 
10. Ha népem szívvel Szót fogadott volna, És ha Izráel Én útaimban :/: És tanácsomban Járni akart volna, 
11. Én is legottan Az õ ellenségét Nagy hatalmamban Megvertem volna, :/: Vetettem volna Rájok én kezemet. 
12. Õ ellenségét Néki adtam volna, Jó szerencséjét Én õnékie :/: Nagy sok idõkre Terjesztettem volna. 
13. Búzát nékie Szépet adtam volna Eledelére. És nagy bõséggel :/: A kõsziklából Mézet adtam volna. 
Béza T., 1519–1605

82. Az Isten áll õ seregében

Isten az igaz Bíró
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Isten áll õ seregében, A bírák gyülekezetében, És köztük igazat ítél. És nékiek ígyen felel: Míglen ítéltek ti ekképpen A törvény igazsága ellen, Hogy személyét a hamisnak Nézitek, kedvezvén annak?
2. Ítéljetek szegényt igazán, És könyörüljetek az árván! Ügyét a szegény embernek Erõszaktól megmentsétek! A nyomorultat a hamistól, :/: Kiszabadítsátok markából, Hogy a szegény erõt vegyen A hatalmaskodó ellen!
3. De intésemet nem fogadják, Sõt értetlenül megutálják. Nagy setétségben mennek el, Min a föld csaknem süllyed el. Ímé, én mondom, hogy ti vagytok, :/: Kik isteneknek hívattattok, És a magasságos Úrnak Ti mondattok fiainak. 
4. De mindnyájan meg kell halnotok, Mint egyebek, ti is kimúltok, Végre ti mind oda lesztek, Úgy mint egyéb fejedelmek. Támadj fel azért, ó, Úr Isten, :/: És ítélj meg mindent e földön, Mert neked hatalmad vagyon Minden népen e világon!
Béza T., 1519–1605

83. Uram, ne hallgass ily igen

Körös-körül veszedelem
Genf, 1562
 

1. Uram, ne hallgass ily igen, Ne maradj e veszteglésben, Ne nyugodjál, ó, erõs Isten! Mert dühösködõ ellenségid És minden gonosz gyûlölõid Felemelték fejüket fennen.
2. Kiváltképpen néped ellen Csalárd árultatásképpen Sok álnok tanácsokat lelnek, És akikre te gondot tartasz, És rejtekhelyedben oltalmazsz, Azok ellen összeesküsznek. 
3. Mondván: jertek, ím ezeket, Veszessük el e nemzetet, Töröljük õket el e földrõl; Fogyasszuk el e népet szintén, Hogy emlékezet se lehessen Az Izráel népe nevérõl!
4. Kergesd el forgó szeleddel, Nagy rettegéssel ijeszd el, Szélvésszel háborítsd meg õket! Õ orcájukat szégyenítsd meg, Hadd ismerjenek tégedet meg, És keressék te szent nevedet. 
5. Taszítsd õket nagy szégyenbe, És ejtsd be nagy félelembe! És megismerjék minden népek, Hogy te az élõ egy Isten vagy, Akinek hatalma igen nagy, Akit felségesnek neveznek. 
Béza T., 1519–1605

84. Ó, seregeknek Istene

Sóvárgás a szent hajlék után
Genf, 1562
 

1. Ó, seregeknek Istene, Mely kedves gyönyörûsége A te szerelmes hajlékidnak! Az én lelkem fohászkodik, Tornácodba kívánkozik. Ó, Istene a magasságnak! Áhítozik testem, lelkem Tehozzád, élõ Istenem!
2. A verébnek is van fészke, És honjában költ a fecske. Én királyom, Zebaoth Isten: Hol vannak a te oltárid :/: És te szentséges hajlékid, Hol dicsértetel felségesen? Bizony boldog az oly ember, Ki téged házadban dicsér. 
3. Ó, boldog az ember nyilván, Aki a te útaidban Kíván járni szívvel-lélekkel! Menvén a siralom völgyén, :/: Ahol merõ száraz minden, Ott is õ nagy hiedelemmel Kutakat ás és csatornát, Melybe esõvizet bocsát. 
4. Mennek erõrõl erõre, Segítségrõl segítségre, Míg hozzád jutnak a Sionra. Ó, erõs Zebaoth Isten, :/: Hajtsd hozzám füled kegyesen, És figyelmezzél az én szómra! Jákób Istene, nagy Isten, Hallgass meg én szükségemben!
5. Mi paizsunk, ó, Úr Isten, Fölkentedre nézz kegyesen, Mert jobb egy nap a te házadban, Hogynem ezer nap egyebütt! :/: Az Isten tornáca elõtt Kapunálló lennék inkábblan, Hogynem mint sok idõt éljek Házukban a hitleneknek. 
6. Mert minékünk fényes napunk Az Isten, és mi paizsunk, Nagy dicsõséggel szeret minket. Azokkal kegyelmet tészen, :/: Kik járnak a jó ösvényen: Sok javaival áldja õket, Boldog az ember éltében, Ki bízik az Úr Istenben. 
Béza T., 1519–1605

85. Nagy kegyesen tõl, Uram, földeddel

Vigasztalás szenvedésben
Genf, 1562
 

1. Nagy kegyesen tõl, Uram, földeddel, Jákób nemzetivel a fogságban, Kiket rabságból haza engedtél, Megengedél nékik irgalmasan. Megbocsátál, bûnüket elfedéd, Ellenük haragodat enyhítéd. Uram, kegyesen végy hozzád minket, Vedd el rólunk nagy haragod tüzét!
2. Nemde mind örökké haragszol-é? Mind éltig nyújtod-é haragodat? Népedet már meg nem enyhíted-é? Hogy benned lelhesen vigasságot, És noha nagyok a mi bûneink, Mégis kegyelmed mutasd minékünk, És noha tettünk sok gonoszságot, De tõled kérünk irgalmasságot. 
3. Én meghallgatom, mit szól az Isten Az õ népének és õ szentinek: Békességet beszél kegyelmesen, Hogy bolondságból ne vétkezzenek. Kik õtet félik, minden meghiggye, Közel azokhoz õ segedelme; Hogy dicsõsége lakjék földünkben, Minden ínséget rólunk elveszen.
4. Jóság hûséggel összebékélik, Békesség, igazság egymást szépen Csókolják, e földön nevekedik A hit, látszik igazság az égen. Mindennemû jót ád az Úr Isten, És sok jó gyümölcs terem e földön. Az igazság megyen õelõtte, És õ járása tart mindörökké. 
Béza T., 1519–1605

86. Hajtsd hozzám, Uram, füledet

Szorongatott ember imádsága
Bourgeois L., Strasbourg, 1545
 

1. Hajtsd hozzám, Uram, füledet, És hallgasd meg kérésemet, Mert igen szegény vagyok, Az én szükségim nagyok. Tartsd meg testemet, lelkemet, Tekintsd kegyes életemet, Szolgádhoz térjen kedved, Ki bízik csak tebenned!
2. Hozzád mindennap óhajtok, Nagy szükségemben kiáltok; Te nagy irgalmad szerint Kegyelmezz meg óránkint! Szolgád lelkét vigasztald meg, Uram, kiáltásom halld meg, Mert szívemet e végre Emeltem fel az égre!
3. Uram, jókedvû s édes vagy, A te irgalmasságod nagy, Minden emberhez pedig, Ki hozzád esedezik. Hallgasd meg azért kérésem, És nézd meg esedezésem: Tekintvén kegyelmedre, Figyelmezz beszédemre!
4. Nagy szükségemben óhajtok, Tehozzád szívbõl kiáltok, És te engem meghallgatsz, Nyavalyámban el nem hagysz. Ugyan nincs sehol több Isten, Ki hozzád hasonló légyen, Nincsen több erõs Isten, Ki ily dolgot tehessen. 
5. E világon minden népek, Kiket teremtél, eljõnek, És imádnak tégedet, Dicsõítik nevedet. Mert te nagy és hatalmas vagy, Csudatételed sok és nagy; Te vagy egyedül Isten, Sehol Isten több nincsen. 
6. Vezess, Uram, útaidban, Hogy járjak igazságodban, És csak arra hajtsd szívem, Hogy szent nevedet féljem. Néked, Uram, hálát adok, És teljes szívbõl vigadok, Mindörökké nevednek Dicséretet éneklek. 
Marot K., 1496–1544

87. Az Úr Isten az õ lakó hajlékát

A szent város dicsérete
Genf, 1562
 

1. Az Úr Isten az õ lakó hajlékát Az õ szentséges hegyén helyezi, És a Siont õ inkább szereti, Hogynem Jákóbnak akármely sátorát.
2. Azért ott énekelnek szép éneket, Mond az Isten, és itt örvendeznek, Mert én dicsõségére e helynek Támasztok nagy-szép élõ kútfejeket. 
Béza T., 1519–1605

88. Úr Isten, én idvességem

Könyörgés halálos veszedelemben
Genf, 1562
 

1. Úr Isten, én idvességem, Éjjelnappal kiáltok hozzád! Könyörgésemet meghallgassad, És tekintsd meg nagy ínségem! Kegyesen hajtsd hozzám füledet, Értsd meg én esedezésemet!
2. Az én lelkem nyavalyákkal Teljességgel eláradt, eltölt: Mint aki már a sírba készült, És a pokolra alászáll, Vagyok ahhoz szinte hasonló, Akinek már kész a koporsó. 
3. Megfosztattam életemtõl, Mint akiket agyonvertenek, Kik a halottak közt hevernek, Kikrõl már nem emlékezel. Kik eltemettetvén feküsznek, És te kezedbõl kiestenek. 
4. A koporsóba tõl engem, Bévetél a setét mélységben, Holott haragod nyom keményen; Elborítád szegény fejem Nagy árvizednek habjaival, Mik rám rohannak nagy zúgással. 
5. Engem te megutáltatál, És tõlem én ismerõimet Elvitted, elhagytak engemet, És a tömlöcbe taszítál, Holott kemény fogságban vagyok, Melybõl ki nem szabadulhatok. 
6. Uram, miért vetsz el engem, Miért rejted el szemeidet? Szegény vagyok, erõm elveszett, Jaj, mely igen gyötrettetem! Ez én régi nagy ínségemben Elõtted vagyok rettegésben. 
7. Nagy haragod reám borult. Nagy rettegés engem körülvett, És teljességgel elmerített, Mint az árvíz, reám tódult. Sanyargat engem minden dolog, Valamely énkörültem forog. 
Béza T., 1519–1605

89. Az Úrnak irgalmát örökké éneklem

Isten ígéretei beteljesednek (A Messiás-királyról)
Genf, 1562
 

1. Az Úrnak irgalmát örökké éneklem, És hûséges voltát mindenkor hirdetem, Mert mondom, hogy megáll mindörökké irgalma, Me-lyet úgy megépít, hogy megálljon mindenha, És hogy mind az égig erõsíted, megtartod Te szent igazságod és a te fogadásod.(10)
2. Az egek hirdetik sok csuda dolgodat, :/: A szent gyülekezet te igazságodat, Mert vajon kicsoda volna ott fenn az égben, Ki nagy hatalommal hozzád hasonló légyen? Az erõs angyalok seregében vagyon-e, Ki e dicsõ Úrhoz hasonlatos lehetne? 
3. Igen rettenetes e fölséges Isten, :/: Õtet féli minden a szent gyûlésekben, Ó, seregek Ura, minden enged tenéked, Te nagy erõs Isten, vajon ki érne véled? Tenálad lakozik a te nagy igazságod, Soha el nem múlik a te igaz mondásod!
4. Boldog a nép, amely tenéked örvendez, :/: Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez. Fényes orcád elõtt ezek járnak merészen, És a te nevedben örvendeznek szüntelen, Mert nagy dicsõségre õket felmagasztalod, És jótéteményed rajtuk megszaporítod.
5. Te vagy ékessége az õ erejüknek, :/: Minden hatalmukat te adtad nékiek. A te kegyelmedbõl orcánkat fölemeljük, Tetõled, Úr Isten, mi paizsunkat vettük, És a mi királyunk a te fegyvered nélkül, Ó, Izráel Ura, nem lehet segítségül!
6. Gondold szolgáidnak nagy gyalázatjukat, :/: És hogy sok népeknek iszonyú szidalmát Keblemben hordozom, kik tégedet bosszantnak, Gyalázván homlokát fölkenett királyodnak. Dicsõség tenéked és áldassál, Úr Isten, Melyre minden néptõl mondassék: Ámen, ámen! 
Béza T., 1519–1605

90. Tebenned bíztunk eleitõl fogva

Isten az örökkévaló hajlék
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Tebenned bíztunk eleitõl fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy, erõs Isten, És te megmaradsz minden idõben.
2. Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendõ elõtted annyi, Mint a tegnapnak õ elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása. 
3. Kimúlni hagyod õket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azontól, Mihelyt az ember felserken álmából, És mint a zöld füvecske a mezõben, Amely nagy hamarsággal elhervad, Reggel virágzik, estve megszárad. 
4. Midõn, Uram, haragodban versz minket, Ottan meghalunk és földre leesünk, A te kemény haragodtól rettegünk, Ha megtekinted mi nagy bûneinket, Titkos vétkünket ha elõhozod És színed eleibe állítod. 
5. Haragod  miatt napja életünknek Menten elmúlik nagy hirtelenséggel, Mint a mondott szót elragadja a szél. A mi napink, miket nekünk engedtek, Mintegy hetven esztendei idõ, Hogyha több, tehát nyolcvan esztendõ. 
6. És ha kedves volt is valamennyire, De többnyire volt munka és fájdalom; Elkél éltünknek minden ékessége, Elmúlik, mint az árnyék és az álom. De ki érti a te haragodat? Csak az, aki féli hatalmadat. 
7. Taníts meg minket azért kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük, És eszességgel magunkat viseljük! Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen! Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a te szolgáidon!
8. Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jókedvvel vigyük véghez éltünket, Ne terheltessünk nyomorúságokkal! Vigasztalj minket és adj könnyebbséget, És haragodat fordítsd el rólunk, Mellyel régóta ostoroztatunk!
9. Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsõségedet ezeknek fiain! Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!
Béza T., 1519–1605

91. Aki a felséges Úrnak

Isten szárnyainak árnyékában
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Aki a felséges Úrnak Lakozik oltalmában, És e nagy hatalmasságnak Nyúgoszik árnyékában, Az ilyen nyilván mondhatja: Isten az én kõvárom, Õ életemnek oltalma, És csak õbenne bízom.
2. A vadásznak õ tõritõl Téged megment féltedben; :/: A pusztító betegségtõl Megoltalmaz kegyesen; Téged õ kedves szárnyával Takargat és béfedez, És az õ igazságával Mint paizzsal védelmez. 
3. Azért egyedül Istenben Vetem hiedelmemet, :/: Aki ül a magas mennyben, Abban vesd reménységed, És semmi kár téged nem ér, Sem nem esel veszélyben, És minden gonosz hátra tér, Házad felé sem mégyen. 
4. Mert az õ szent angyalinak Megparancsolta nyilván, :/: Hogy téged oltalmazzanak Minden te utaidban. Tégedet ezek nagy szépen Õ kezükben hordoznak, Hogy lábad meg ne üsd kõben, Oly híven igazgatnak. 
5. Sárkányon és oroszlánon Minden kár nélkül járhatsz, :/: Oroszlánkölykön és kígyón Lábaiddal tapodhatsz. Mond Isten: õtet megtartom, Mert engem szívbõl szeret; Én õtet megoltalmazom, Mert ismeri nevemet. 
6. Mihelyt hív könyörgésében, Õtet menten segítem; :/: Véle leszek ínségében, Melybõl hamar kivészem; És nagy dicsõségre õtet Emelem, magasztalom, És az én segedelmemet Õneki megmutatom. 
Marot K., 1496–1544

92. Ékes dolog dicsérni, Uram, Felségedet

Az igazságos Isten dicsérete
Genf, 1562
 

1. Ékes dolog dicsérni, Uram, Felségedet, És a te nevedet Énekkel magasztalni. Hogy ember áldja reggel Te nagy jó voltodat, És igazságodat Dicsérje minden éjjel.
2. Lantban és hegedûben És szép cimbalmokban, Hangos citerákban, Dicsértessél zengésben! Dolgaidon örvendek Hatalmadat látván; Kezednek csudáján Örömömben éneklek. 
3. Sok és nagy csudálatos Te cselekedeted, Mélység bölcsességed, Beszéded drágalátos, E dolgot az esztelen Egy szálnyit sem érti, És meg sem tekinti, Hogy ez miképpen légyen. 
4. Hogy a gonoszok nõnek, Mint a fû a mezõn; Virágoznak szépen A sok istentelenek, Hogy örökké essenek A veszedelemben. Te vagy örök Isten Fölötte mindeneknek. 
5. Virágoznak a hívek, Mint a szép pálmafák, És mint a cédrusfák, Mik Libánonon nõnek. És az Úr hajlékában Ezek plántáltatnak, Szépen virágoznak Az Isten tornácában. 
6. Ámbátor megõszülnek, De mindazonáltal Nagy szaporasággal Szép gyümölcsöt teremnek, Hogy igazságát híven Mindenütt hirdessék Az én Istenemnek, Kiben hamisság nincsen. 
Béza T., 1519–1605

93. Nagy hatalmával regnál az Isten

Isten a világ dicsõséges királya
Genf, 1562
 

1. Nagy hatalmával regnál az Isten, Öltözvén felséges erejében, E föld kerekségét úgy helyezte, Hogy mozdulása nem lesz nékie.
2. Királyi széked kezdettõl megvolt, Istenséged örökké országolt. A folyóvizek erõsen zúgnak, A magas habok igen harsognak. 
3. És bár a tenger zúgjon erõsen, És a habok hánykódjanak fennen, De õk mind semmik az Isten ellen, Mert õ hatalmasb a magas mennyben. 
4. Uram, megmarad a te mondásod, Merõ hûség a te tudományod, Házadnak szentség õ ékessége, Melynek örökké nem leszen vége. 
Béza T., 1519–1605

94. Ó, erõs boszszúálló Isten

Az igazság diadala
Genf, 1562
 

1. Ó, erõs boszszúálló Isten, Ki bûnünkért büntetsz erõsen: Jelentsd meg már hatalmadat! Mind e világnak bírája, Támadj fel, add meg valóba' A kevélyeknek jutalmát!
2. Míglen marad ez büntetetlen, Míg fuvalkodnak föl kevélyen A gonosz istentelenek? Míg élnek ily vigassággal, És az õ gonoszságukkal Vajon meddig dicsekednek? 
3. Uram, a te népedet rontják, És örökséged sanyargatják Minden irgalmasság nélkül. Özvegyet, árvát megölnek, Szegényt, jövevényt elvesztnek; Ezt mondják szentségtelenül: 
4. Az Isten e dolgot nem látja, A Jákób Istene nem tudja, Amiket mi szerzünk mostan. Én csudálkozom rajtatok, Hogy ily oktalanok vagytok! Fontoljátok meg valóban: 
5. Aki a fület teremtette, És a látó szemet szerzette, Hogy ne látna, sem hallana? A pogányok büntetõje Titeket hogy ne büntetne: Ki mást tanít, hogy ne tudna? 
6. Az Isten minden szívnek titkát, Jól tudja minden gondolatját: Semmirekellõk, jól látja. Boldog, akit te pirongatsz, És törvényedre tanítasz, És kinek vagy oktatója. 
7. Mert nem hagyja Isten õ népét, El nem taszítja örökségét, Sõt vagyon rájok nagy gondja. És midõn ideje eljõ, Mindent igazán ítél õ, És a híveket megtartja. 
8. Ki ment meg a gonosztól engem? És ki támad fel énmellettem E gonosztévõ nép ellen? Ha Isten nem õrzött volna, Már régen meghaltam volna, És most feküdném a sírban. 
9. Midõn mondom: ím, el kell esnem, Legottan megsegítesz engem Te nagy irgalmasságoddal. Mikor nagy bánatban volnék, És szívemben kesergenék, Megvigasztalál azonnal. 
10. Ítéletedhez hogy férhetne Az istentelenek törvénye, Kik jót hamisra fordítnak? Nagy sereggel összegyûlnek, Hogy az igazat megöljék És ártatlan vért ontsanak. 
11. De én csak az Istenben bízom, Õ énnékem erõs kõvárom, És ezeket megbünteti, Az õ számtalan bûnükért És gonosztéteményükért Az Isten õket elveszti. 
Béza T., 1519–1605

95. Jertek, örvendjünk mindnyájan

Hívogatás Isten imádására
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Jertek, örvendjünk mindnyájan Az Úrban, mi kõsziklánkban! Vigadozzunk szép énekekkel, Menjünk színe eleiben, És magasztaljuk kegyesen Örvendetes dicséretekkel!
2. Mert hatalmas az Úr Isten, És nagy király mindeneken, Õ a fejedelmeknek ura. Ez egész földnek mélységét És a hegyeknek tetejét Hatalmas kezébe foglalja. 
3. Övé a tenger, amelyet Erõs kezével teremtett, A szárazt is õ szerzé szépen. Az Úrnak, jer, imádkozzunk, Néki térdet, fejet hajtsunk, Aki minket teremtett bölcsen! 
4. Mert õ Istenünk és Urunk, Mi pedig juhai vagyunk; Õ legeltet minket mint nyáját. Lágyítsátok szíveteket: Hogy ha hívand ma titeket, Vajha meghallanátok szavát!
Béza T., 1519–1605

96. Énekeljetek, minden népek

Isten a pogányoknak is Ura
Genf, 1562
 

1. Énekeljetek, minden népek, Új éneket az Úr Istennek! E földön õnéki minden Di-cséretet énekeljen, Jóvoltát hirdesse mindennek.
2. A pogányok közt dicsõségét, Hirdessétek jótéteményét! Mert nagy és erõs az Isten, Hát inkább tisztelje minden, Hogynem mint egyéb isteneket!
3. Nagy dicsõségét látja minden Õ tiszteletes szent helyében. Jertek tehát, minden népek, Adjunk hálát az Istennek, Mert nagy az õ dicsõségében!
4. Az Úrnak dicsõség adassék, És az õ neve dicsértessék! Adjunk õnéki hálákot, Minden kedves ajándékot Tornácaiban szent helyének!
5. Jer, menjünk az Úr eleiben És imádjuk szentséges díszben! Templomában szentségének Tõle mindenek féljenek Ez egész föld kerekségében. 
6. Örvendjen az ég hangossággal, A föld örüljön vigassággal, A tenger zúgjon, a mezõ Zengedezzen és a erdõ Az Úr elõtt nagy hál’adással!
7. Eljõ az Isten törvényt tenni És mind e földet megítélni! És igazsággal e földet, Tisztasággal a népeket Ítéli: a jókat megmenti.
Béza T., 1519–1605

97. Az Úr Isten regnál, Õ az erõs király

Isten eljön ítéletre
Genf, 1562
 

1. Az Úr Isten regnál, Õ az erõs király, Kin mind e föld örvendjen, Minden sziget örüljön! Felhõ áll elõtte, És homály körüle, Õ törvényszékinek, És ítéletinek Áll erõs tör vénye.
2. Tûz megyen elõtte, Mellyel ellensége Szörnyen megégettetik És hamuvá tétetik. Hírük sem lesz soha, :/: Az õ villámlása Fénylik világoson Ez egész világon, A föld fél, ha látja. 
3. Az Isten színének Elõtte a hegyek, Mint viasz, elolvadnak, Mert Ura e világnak. Hirdetik az egek :/: Mindenféle népnek Az õ igazságát És dicsõ nagy voltát Az õ hatalmának.
4. Hát pironkodjanak, Kik bálványt imádnak És tisztelnek képeket, Mikre vetik szívüket! Ti minden istenek, :/: Õtet tiszteljétek, Állván széke elõtt, Kit a Sion hallott, És örült e hírnek. 
5. Ti, Istent szeretõk, Gonoszt gyûlöljetek, Hogy részetek ne légyen Hamis cselekedetben. Mert az õ szolgáit, :/: Megmenti híveit A gonosz kezébõl; Õ nagy erejébõl Megtartja népeit. 
6. Szentihez világát, Nyújtja nagy irgalmát; Kik egyenes szívûek, Tõle örömet nyernek. Szent hívek, ez Úrban :/: Örvendjetek vígan, És az õ szentségét, Dicsõséges nevét Áldjátok mindnyájan!
Béza T., 1519–1605

98. Énekeljetek új éneket

Népek szabadítója az Úr
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Énekeljetek új éneket Az Úr Istennek örömmel, Mert nagy csudákat cselekedett Karjának nagy erejével. Mivelünk az õ üdvösségét Kétség nélkül megérteté, Szent igazságát, kegyességét Minden népnek kijelenté.
2. Meggondolá irgalmasságát, És kegyességét tekinté, És az õ nagy hûséges voltát Az Izráelhez téríté. A nekünk küldött üdvösséget Ez egész földkerekségen Nyilván meglátta minden nemzet. Örvendjen néki hát minden!
3. Örvendjetek és vigadjatok, Mondjatok szép zsoltárokat! Cimbalmokkal hangicsáljatok, Zendítsetek citerákat! A trombitákat fújjátok meg, E király elõtt zengjetek! Csendüljetek, zúduljatok meg Tengeren-földön mindenek!
4. Az Úr elõtt a folyóvizek Örvendezzenek mindnyájan, A magas hegyek az Istennek Tapsoljanak víg voltukban! Mert íme, eljõ törvényt tenni, Megítél e földön mindent, Mind e világot jól rendeli, A tiszta igazság szerint!
Béza T., 1519–1605

99. Az Úr országol És regnál nagy jól

A háromszor szent Isten dicsérete
Genf, 1562
 

1. Az Úr országol És regnál nagy jól, A nép megrémül, Hogy õ ott fenn ül A Kérubimon, Ki elõtt nagyon Félnek és rettegnek E földön mindenek.
2. Nagy az Úr Isten Õ erejében. A Sion hegyen Minden népeken Vagyon hatalma, Minden õt áldja, Mert nagy az õ neve És dicsõ szentsége. 
3. Fönn a felhõben Oszlop képében Õket vezérlé A puszta helybe’, Kik õ törvényét És szent igéjét Híven megõrizték, Frigyét kedvellették. 
4. Meghallád, Isten, Õ kérésükben, Hozzájuk térél, És megengedél Kegyességedbõl. De hogy bûnükbõl Õk ki nem térnének: Megbüntettetének. 
5. Áldjátok õtet Mint Istenünket, Térdet hajtsatok És imádjátok! A Sion hegyén, Õ lakóhelyén, Dicsértetik itten, Mert szent az Úr Isten!
Béza T., 1519–1605

100. E földön ti minden népek

Hálaének a templomban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. E földön ti minden népek, Az Istennek örvendjetek, Elõtte szép énekekkel Szolgáljátok õt víg szívvel!
2. Tudjátok, hogy ez az Isten, Ki minket teremtett bölcsen, És mi vagyunk õ népei És õ nyájának juhai. 
3. Õ kapuin menjetek be, Hálát adván szívetekbe’! Jer, menjünk be tornácába, Néki nagy hálákat adva! 
4. Mert nagy az õ kegyessége, És megmarad mindörökre, És õ hûsége mindenha Megáll és el nem fogy soha. 
Béza T., 1519–1605

101. Mindennek elõtte irgalmasságról

Uralkodó tüköre (Messiási zsoltár)
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Mindennek elõtte irgalmasságról, Lészen éneklésem az igazságról, És dicséretet mondok szüntelen Néked, Isten.
2. Okossággal járok minden utamban, Vajon mikor jössz már el, Isten, hozzám? Hogy házamat híven vezérlhessem, Igyekezem. 
3. Én semmi gonosz dolgot nem kedvelök, De minden csalárdságot én gyûlölök, Ezekre semmiképpen nem vetem Az én kezem. 
4. A hamis szívû távol menjen tõlem, A gonosz emberhez nem lészen kedvem, Nem jön a csalárd ember elõmben Semmi helyen. 
5. Titkon ki õ feleit rágalmazza, Nem lészen nálam annak maradása, A fuvalkodó kevélyt elõttem Nem szenvedem. 
6. Szemeim inkább azokra nézzenek, Akik e földön igazságban élnek, Lakjanak nálam, és mint hû szolgák, Szolgáljanak. 
Marot K., 1496–1544

102. Hallgasd meg, Uram, kérésem

Imádság Sion helyreállításáért (Ötödik bûnbánati zsoltár)
Genf, 1562
 

1. Hallgasd meg, Uram, kérésem, Tekintsd meg esedezésem! Beszédem jusson hozzád, Ne rejtsd el tõlem orcád! Hajtsd énhozzám te füledet, Enyhítsd meg nagy ínségemet! Midõn kiáltok, Úr Isten, Siess, hallgass meg kegyesen!
2. Mert napjai életemnek Oly hirtelen elkelének, Mint a füst és a pára, És mint a tûzhely pora. Minden csontom úgy elszáradt, Szívem, mint a fû, elhervadt, Úgy, hogy az én ételemet, Elfelejtem kenyeremet. 
3. Porhamu kenyerem nékem, Melyet étel gyanánt észem; Italom könnyeimmel Elegyítem, mint vízzel, A te nagy haragod miatt, Melynek tüze úgy fellobbant, Hogy engemet fölemeltél, Ismét a földhöz ütöttél. 
4. Az én idõm úgy elmúlék, Mint az árnyék, elenyészék; Minden testem elasza, Mint a lekaszált széna, Amely meg nem éled többé; De te megmaradsz örökké, És a te emlékezeted, Mindörökre megtart híred. 
Béza T., 1519–1605

103. Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet

A könyörülõ Isten
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet, Minden énbennem dicsérje szent nevét És az õ mondhatatlan jóvoltát! No, dicsérd, lelkem, és az Urat áldjad, Feledékenységben el ne hallgassad Õ jótéteményinek sok voltát.
2. Adj hálát néki, aki bûneidet Megbocsátja, gyógyítja sérelmidet, Kiment minden nagy bajodból híven, És életedet veszélytõl megmenti, A halál veszedelmitõl megõrzi: Irgalmával megkoronáz szépen.
3. Aki lelkedet kegyesen táplálja, Ami kell szádnak, bõséggel megadja; Mint a sast, megifjít és megújít. És akik méltatlanságot szenvednek, Tõle kegyesen azok megmentetnek, Hozzájuk nyújtja az õ jókedvit. 
4. Mint az atya fiaihoz kegyelmes, Õ is azokhoz igen engedelmes, Kik õt igazán félik, tisztelik, Mert jól tudja, mily gyarló a mi voltunk, És hogy mi oly romlott emberek vagyunk, Mint a por, mely a széltõl hintetik. 
5. Ember élete a fûhöz hasonló, Felnõ és zöldül, de hamar elmúló, Mint a gyenge virág a sík mezõn, Melyet mihelyt megfúval a meleg szél, Elhull és hervad, ékessége elkél, Ember nem tudja, hol volt, hova lõn. 
6. De az Úr kegyelme örökké megáll Azokon, kik õt félik igazsággal, És firól fira terjed irgalma Azokon, kik megtartják õ kötésit, Akik gyakran megemlítik törvényit, És azok szerint járnak mindenha. 
7. Dicsérjétek õt, minden õ seregi, Kik a mennyekben szolgáltok õnéki És cselekszitek szent akaratját! Áldjátok az Urat, minden állatok, És birodalmát fenn magasztaljátok, Örökké áldjad, lelkem, az Urat!
Marot K., 1496–1544

104. Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld

A teremtõ dicsõsége
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld, Dicsõségével rakva menny és föld. A te felséged, Uram, nagy és erõs, A te ékességed nagy szép és fényös. Te öltözeted ékes és tiszta, Szép világosság származik róla. Az egeket szélesen kiterjesztéd, Mint egy kárpitot, úgy felékesítéd.
2. A vizet körüled, mint kamarát, Jól megépítéd, mint szép palotát. A felhõkön úgy jársz, mint egy szekéren, A szelek szárnyukon hordoznak szépen. Angyalidat sebes széllé teszed, Száguldó postáidként kiküldöd; Mennydörgés, tûzláng, villámlás elõtted, Mint kész szolgáid, úgy függnek tetõled.
3. A föld fundámentomát megvetéd, Amelyre erõsen helyeztetéd, Hogy azon mindenkoron megállana, És helyébõl soha ki nem mozdulna. Mely azelõtt a nagy mélységekben Vízzel mint ruhával volt elfödvén; Õrajta a nagy vizek felül folytak, Kik a nagy hegyeken is felülmúltak.
4. De mihelyen te megfeddéd õköt, Megfutamának feddésed elõtt; Hogy meghallák mennydörgését te szódnak, A földrõl sietvén elszaladának. A nagy hegyek fölemelkedének, És a mély völgyek mind kitetszének; Minden megtartja õ tulajdon helyét, Melyet Felséged nékiek engedett. 
5. Az Úrnak légyen örök tisztesség, És övé légyen minden dicsõség! Örvend az Úr õ csuda dolgaiban, Gyönyörködik õ minden munkáiban. Tekintésétõl a föld megrémül, És az õ haragjától megrendül; Reszketvén a nagy hegyek füstölögnek, Hogyha az Úrtól õk megillettetnek.
6. Dicséretet az Úrnak éneklek, Valamíg én e világon élek; Az Úr Istent én egész életemben Dicsérem és áldom szép éneklésben. De viszontag azt kérem õtõle, Hogy éneklésem jókedvvel vegye, És aztán teljes szívbõl örvendezek, Szép énekeket mondván szent nevének.
Marot K., 1496–1544

105. Adjatok hálát az Istennek

Isten csodatettei velünk
Genf, 1562
 

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép elõtt Nagy csudáit, melyeket tött!
2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívbõl félitek õtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!
3. Keressétek e kegyes Urat És az õ színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek õ szájából jöttek!
4. Népét vígsággal õ kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.
5.  Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg õ szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megõrizzék, Melyért dicséret Istennek!
Béza T., 1519–1605

106. Az Urat áldjátok, mert jó

Isten kegyelme népéhez
Genf, 1562
 

1. Az Urat áldjátok, mert jó, Irgalma örökkévaló! Vajon kicsoda mondhatná ki Az õ nagy erõs hatalmát? Sok és nagy az õ dicséreti, Melynek ki tudhatná számát?
2. Boldog, aki az Úr szavát, Megõrzi parancsolatát. Uram, énrólam emlékezz meg! Népedhez való kedvedért, Kérlek, engemet látogass meg Üdvözítõ szerelmedért!
3. Javaival hogy élhessek Te választott híveidnek, És hogy szívem örvendezhessen Örömén a te népednek, És örökséged örömében A te népeddel örvendjek.
4. Az Úr felmagasztaltassék, Istene az Izráelnek: Dicsértessék az õ szent neve! És hogy örökké úgy legyen, Minden nép ígyen szóljon erre: Az Úrnak dicsõség! Ámen.
Béza T., 1519–1605

107. Dicsérjétek az Urat, Mert nagy õ jóvolta

A megváltottak hálaéneke

Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Dicsérjétek az Urat, Mert nagy õ jóvolta, És örökké megmarad Az õ nagy irgalma. Akik megváltattak Õáltala kegyesen, Kíntól megtartattak, Õtet dicsérjék híven.
2. Kiket õ támadatról És napenyészetrõl, Dél felõl és északról Bégyûjte sok földrõl, Kik a szörnyû pusztán Idestova bujdostak, Semmi várost ottan Lakásra nem találtak.
3. Holott nekik nem vala Ételük, italuk, Min lelkük elbágyada, Nagy bú szállott rájuk. Ez õ ínségükben Istenhez kiáltának, Kitõl nagy kegyesen Megszabadíttatának.
4. És igaz úton õket Nagy szépen hordozá, Holott lelnének helyet, Városra juttatá. Ezek hát víg szívvel Az Úr Istent dicsérjék, Minden népnek széjjel Nagy csudáit beszéljék.
5. Ezek áldják az Istent, Dicsérjék kegyelmit, Minden nép közt óránként Hirdessék csudáit. Istennek szívükbõl Áldozzanak hûséggel, Csudatételirõl Énekeljenek széjjel.
6. Kegyesen fölemeli Õ a nyomorultat, Cselédit kiterjeszti, Mint a sereg nyájat. A jók, kik ezt látják, Örvendez az õ szívek; De szájukat dugják, Akik gonoszul élnek.
Marot K., 1496–1544

108. Úr Isten, kész az én szívem

Isten jósága és hûsége (Reggeli ének)
Bourgeois L.,  Genf, 1562
 

1. Úr Isten, kész az én szívem, És azon vagyon én lelkem, Hogy tenéked énekeljen, Dicséretet zengedezzen. Nosza, lantok és citerák, Zendüljetek fel muzsikák, Mert igyekezem jó reggelen Így menni az Úr eleiben. 
2. Dicsérlek, Uram, tégedet Minden nemzetségek elõtt, Tisztellek szép énekekkel Minden nép elõtt víg szívvel. Mert a te kegyelmességed :/: A széles égre kiterjed, Felségednek szent igazsága A felhõket mind felülmúlja. 
3. Légy minekünk segítségül, Õrizz meg ellenséginktül, Mert az emberi segítség Hiábavaló epedség. Az Isten által minekünk :/: Lészen erõs gyõzedelmünk, És megszabadít õ bennünket, Megtapodja ellenségünket. 
Béza T., 1519–1605

109. Ó, Úr Isten, én dicsõségem

Panasz az istentelenek ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ó, Úr Isten, én dicsõségem, Ne hallgass, ne felejts el engem! Mert rágalmaz az istentelen, Száját reám tátotta szörnyen, Hazugságot szól ellenem, Nyelvével sérteget engem. 
2. Ok nélkül rólam gonoszt szólnak, És nagy ellenségüknek tartnak; Azért, hogy én õket szerettem, Kegyetlenül gyûlölnek engem; Én csak Istenhez szüntelen Fohászkodtam ez ínségben. 
3. Irgalmaddal biztatom lelkem, Szent nevedért õrizz meg engem, Mert szegény szûkölködõ vagyok, Én szívemnek fájdalmi nagyok! Ím, el kell múlnom hirtelen, Mint az árnyék a setétben. 
4. Ez én nagy keserûségemben Csúfolnak és gyaláznak szörnyen; Fejüket rázzák, midõn látnak, És engem gúnyolnak, bosszantnak. Azért, Úr Isten, segíts meg, Nagy kegyességedért tarts meg!
5. Az Úr Istent én az én számmal, Dicsérem szép énekmondással, Magasztalom õtet szüntelen, Mert õ könyörül a szegényen, És azok ellen megtartja, Akik ítélik halálra. 
Béza T., 1519–1605

110. Az Úr Isten monda az én Uramnak

Krisztus örök királysága és papsága
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Úr Isten monda az én Uramnak: Ülj az én hatalmamnak jobbjára, Míg ellenségidet, kik rádtámadnak, Zsámolyul vetem lábadnak alá.
2. Dicsõségére a te szentségednek A nép örvendez gyõzedelmeden. Oly sok fiaid tenéked születnek, Mint a hajnali harmat a földön. 
3. Mert az Úr Isten megesküdt tenéked, Melyet meg nem bán soha örökké, Melkisédeknek rendi szerint (értsed) Te vagy a fõpap most és örökké. 
4. Az Úr, aki ül a te jobb kezeden, Ha megharagszik egykor valóban, A hatalmas királyokat erõsen Hatalmával megrontja legottan. 
5. A pogányokon ítéletit tartja, Megtölti a földet holttestekkel, Ellenségidnek fejüket megrontja, Országa kihat e földre széjjel. 
6. Az úton iszik a tiszta patakból, Melynek vize foly nagy harsogással, Ennek okáért õ nagy hatalmából Emeli fejét nagy méltósággal. 
Marot K., 1496–1544

111. Hálát adok, Uram, néked

Hálaének Isten testi és lelki áldásaiért
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Hálát adok, Uram, néked, Teljes szívbõl áldlak téged A hívek gyülekezetében; Megvallom nagy dicsõséged És hirdetem dicséreted Életemnek minden rendében.
2. Nagyok az Úrnak csudái, És aki azt megtekinti, Örvendez annak az õ szíve. És az õ szent igazsága És õ dicsõ méltósága Megmarad mind örök idõkre. 
3. Csuda dolgait az Isten Szerzette emlékezetben Kegyes és irgalmas kedvébõl. Azoknak ételt ád bõven, Akik õtet félik híven; Megemlékezik kötésérõl. 
4. Népével nagy csudákat tett, Hogy a pogányok örökét Kezükbe adá õnékiek. Merõ hûség és tisztaság És állhatatos igazság Minden dolga az õ kezének. 
5. Igaz minden õ hagyása, Minden õ parancsolata, Melyben semmi változás nincsen. Az õ népét õ megmenté, És õvélük kötést szerze, Mely megmarad minden idõben. 
6. Szent és dicsõ az õ neve, És az Úrnak õ félelme, A jó bölcsességnek kezdete. Ki megtartja õ törvényét, És megõrzi szent Igéjét, Annak megmarad dicsérete. 
Béza T., 1519–1605

112. Boldog az ember, ki az Istent

Az istenfélõk boldogsága
Genf, 1562
 

1. Boldog az ember, ki az Istent Féli, tiszteli szíve szerént, És az õ törvényét szereti. Nagy lesz e földön õ nemzete, Öregbül a hívek serege, Mert az Úr megáldja és õrzi.
2. Gazdagsággal õtet meglátja, Mellyel bõvölködik õ háza, Áll igazsága mindörökké. A híveknek a sötétségben Támaszt világot a jó Isten, Hogy láttassék rajtuk kegyelme. 
Béza T., 1519–1605

113. Az Urat ti, õ szolgái

Az alázatosokat Isten felemeli
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Urat ti, õ szolgái, Dicsérjétek, mert érdemli, Áldjátok szent nevét mindnyájan! Dicsértessék szent felsége, Most és örökkönörökké Õ szent neve áldassék tisztán.
2. Napkelettõl enyészetig Áldassék neve mindvégig, Mert az Úr Isten a mennyekben Regnál minden pogányokon, Nagy dicsõ hatalma vagyon, Mely felülhat a szép egeken. 
3. De ki volna hasonlatos E mi hatalmas Urunkhoz, Kinél felségesb sehol nincsen? Aki a mennybõl alánéz Mindenre, ami van és lesz Itt e földön és fenn az égben. 
4. A szegényt porból felveszi, És a sárból felemeli, Állapotát felmagasztalván. Felülteti végezetre A nagy fejedelmek közé Az õ népe közt igazában. 
5. Az asszony szomorúságát Õ magtalansága miatt Nagy vigasságra megfordítja. Gyermekek anyjává tészi, Szép fiakkal körülvészi, Házát gyümölccsel szaporítja. 
Marot K., 1496–1544

114. Hogy Izráel kijött Egyiptomból

Isten csodálatos szabadítása
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Hogy Izráel kijött Egyiptomból, Az idegen népnek országából, Megtére Jákób háza. Júdát Isten magának szentelé, Az Izráelt országul fölvevé, Õ lõn nékie Ura.
2. A tenger ezt látván hátra álla, A Jordán vize visszafordula, Mind hátra sietének. A hegyek szökdöstek, mint a kosok, És a halmok, mint a juhbárányok, Magasan szökdösének. 
3. Mi lelt téged, tenger, mit térsz hátra? Mi lelt téged, Jordán, ki ûz vissza, Hogy elszaladsz ily igen? Mit szöktetek, hegyek, mint báránykák, És ti halmok, mint a kis juhocskák, Mért szöktök ilyen fennen? 
4. Az Úrnak haragos színe elõtt, Jákób Istene haragja elõtt Mind e föld megrettenjen! Ki a kõsziklát tóvízzé teszi, Forrásnak útját kõben repeszti Hatalmas erejében. 
Marot K., 1496–1544

115. Nem nekünk, Uram, nem nekünk engedd

Egyedül Istené a dicsõség!
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Nem nekünk, Uram, nem nekünk engedd, Hanem adj nevednek dicsõséget A te nagy hûségedért! Mit csúfolnának a pogány népek, Mondván: hol vagyon az õ Istenek, Ki megmentené õket?
2. De Istenünk õ nagy erejével, Amit csak akar, mindent megmível Mind mennyen és e földön. De sok bálványuk a pogányoknak Aranyból, ezüstbõl csináltattak Embereknek kezében. 
3. De te, Izráel, Istenben bízzál, És az Úr Istenhez ragaszkodjál: Õ paizsod tenéked! Áronnak háza, Istenben bízzál, A nagy Úr Istenhez ragaszkodjál: Õ megsegíthet téged!
4. Istenfélõk, bízzatok Istenben, Higgyetek az õ segedelmében, Bízzatok e paizsba’! Megemlít az Úr, mert szeret minket, És Izráelhez nyújtja kegyelmét, Áron házát megáldja. 
5. Õ megáldja a kicsinyt, a nagyot, Kik õtet félik, mint õ Urokot, És kik szolgálják õtet. Az Úr titeket bõven megáldjon, Sok áldásival megszaporítson, És minden nemzedéket! 
6. Megáld a nagy Úr Isten titeket, Ki teremté a mennyet és földet Minden szép ékességgel. Õ magának az eget megtartja, Földet az emberfiaknak adja, Hogy azt meglakják széjjel. 
Marot K., 1496–1544

116. Szeretem és áldom az Úr Istent

Hála és fogadástétel halálból való szabadításért
Genf, 1562
 

1. Szeretem és áldom az Úr Istent, Mert meghallgatá az én beszédemet, Könyörgésemre hajtá kegyes fülét, Me-lyért imádom õtet naponként.
2. Midõn a halál körülvõn engem És csaknem szörnyû kötelibe ejte, A pokol kínja engemet rettente, Nagy volt bánatom és nagy sérelmem: 
3. Segítségül hívám az Úr nevét: Lelkemet tartsd meg! – ottan megsegíte; Az Úr igaz, hív, és nagy õ jó kedve, Õ megõrzi az együgyûeket. 
4. Nagy nyavalyámban mikor én valék, Ottan megmenté nyomorult életem. Légy csendességben te azért, én lelkem, Látván kegyelmét szent felségének! 
5. Te megmentél a haláltól engem, Szemem sírástól, lábamat eséstül; Az élõk földén járok szünetlenül A te színed elõtt, én Istenem. 
6. Hittem Istenben, mikor így szólék, Én szegény lelkem vala nagy ínségben, És ezt mondám én csüggedezésemben, Hogy hazugok már minden emberek. 
7. Mit adjak az Úrnak jótettiért? A hálaadó pohárt én felveszem, És az Úr jótéteményét hirdetem, Szent nevét áldom segítségiért. 
8. Fogadásom az egész nép elõtt Hálaadással megadom nékie. A híveknek halála, minden higgye, Drágalátos az Úr szeme elõtt. 
9. Imádlak téged, Idvezítõmet, Ki engem választál szegény szolgádnak; Nékem, szolgáló leányod fiának, Föloldozád minden kötelimet. 
10. Áldozom néked hálaadással, Nevedet minden nép elõtt hirdetem, És fogadásom, mit elõtted tettem, Megállom minden elõtt vígsággal. 
Béza T., 1519–1605

117. Az Urat minden nemzetek

Felhívás Isten dicséretére
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Urat minden nemzetek, Dicsérjétek minden népek, Mert nagy az õ kegyessége, Mit rajtunk megerõsíte, És igazsága mindenha Áll és marad. Alleluja.
Béza T., 1519–1605

118. Adjatok hálákat az Úrnak

Isten népének öröméneke (Templomszenteléskor)
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Adjatok hálákat az Úrnak, Mert nagy az õ kegyessége, És nagy volta szent irgalmának Megmarad most és örökre! Izráel, bátorsággal mondjad, Hogy megáll kegyelmessége; Irgalmas voltáról azt valljad, Hogy megmarad mindörökre!
2. Az Úrhoz én nagy ínségemben Könyörögvén felkiálték, És meghallgata kérésemben, Tõle segedelmet nyerék. Az Úr Isten vagyon énvélem, És tõlem másuvá nem tér, Hát kitõl kelljen nékem félnem, Mit árthat nékem az ember? 
3. Az Úr énnékem erõsségem, És én õróla éneklek; Csak õ énnékem segedelmem, És én õbenne reménylek. A hívek vígan énekelnek Az õ hajlékukban széjjel, Mert jobb keze az Úr Istennek Nagy erõs dolgokat mível. 
4. Az Úr megbüntete engemet, És igen megostoroza, De nem akará elvesztemet, És a halálnak nem ada. Nyissátok meg azért kapuit Az igazság templomának, Hogy bemenvén, nagy dicsõségit Dicsérhessem e nagy Úrnak. 
5. E kõ, amit a házépítõk Ítéltek megvetendõnek, Az épületbe helyezteték, Lõn feje a szegeletnek. Ez pedig az Úr Istentõl lett, Aki ezt ígyen rendelte, E dolognak szemeink elõtt Csudálatos hossza-vége. 
6. Áldott, aki az Úr nevében Eljöve nagy dicsõséggel! Áldunk, dicsérünk egyetemben Az Úrnak háza népével! Adjatok hálát e nagy Úrnak, Mert nagy az õ kegyessége, És nagy volta szent irgalmának Megmarad most és örökre! 
Marot K., 1496–1544

119. Az oly emberek nyilván boldogok

Az Úr Igéjének és törvényének dicsõsége
Aranyábécének is szokták nevezni, mivel héber versei a bibliában nyolcanként – itt négyenként – egyforma betûvel kezdõdnek ábécérendben
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az oly emberek nyilván boldogok, Kik igazsággal járnak életökben, Isten törvényére vagyon gondjok, És aszerint élnek minden idõben, Szent bizonyságit akik megõrzik, És az Istent szívök szerint keresik.
2. Boldogok azok is, mondom nyilván, Akik hamisságot nem cselekesznek, De mindenkor az Úr útaiban Járnak és szent ártatlanságban élnek. Meghagytad, hogy a te parancsodat, Jól megõrizzük minden mondásodat.
3. Vajha én oly boldoggá lehetnék, Hogy járhatnék a te szent útaidban És engedhetnék szent törvényednek! Ha parancsodat nézhetném valóban, És azt szívemben bizonnyal hinném, Hogy soha semmi szégyenbe nem esném!
4. Hálát adok néked teljes szívbõl, Hogy megtanítasz te ítéletidre, Melyek tiszták minden hiba nélkül! Megtartom és gondom lesz törvényidre, De kérlek téged, ó, én Istenem, Hogy soha örökké ne hagyj el engem!
Boldog az ifjú, ki az Urat féli
5. Beszéld meg,  mit tégyenek az ifjak, Hogy élhessenek õk feddhetetlenül? Szent Igéd szerint útjukat szabják. Én téged kerestelek szüntelenül; Kérlek, Úr Isten, teljes szívembõl: Eltévelyednem ne hagyj törvényedtõl. 
6. A te igédet rejtem szívemben, Hogy semmi bûnnel ne bántsalak téged, De megmaradjak te ösvényedben, Minden dolgomban megtartom törvényed. Ó, áldott Isten, taníts engemet, Hogy igazán értsem rendelésedet!
7. Ítéletedet én ajakimmal, És a te szádnak õ kegyes beszédét Elõszámlálom hálaadással, Szent kötéseddel biztatom szívemet; Bizonyságidon örvendez lelkem, Mik gazdagságnál kedvesebbek nékem. 
8. Szüntelen nékem gyönyörûségem Vagyon csak a te parancsolatidban, Te útaidat gyakran említem, Hogy el ne essem valaha azokban. Szent igazságodban minden kedvem, És te ösvényed én el nem tévesztem. 
Csak Isten törvényére tekintek
9. Cselekedd ezt szolgáddal kegyesen, Hogy én élhessek tovább e világban És szent igédet megtartsam híven! Én szemeimet nyisd meg világosan, Hogy a te törvényed megtekintsem És annak csudáit eszembe végyem!
10. Míglen én e földön járok-kelek, Ne rejtsd el tõlem parancsolatidat, Kívánság miatt mert elepedek, Igen óhajtom szent igazságodat! Ítéletedhez az én szívemben Nagy kívánságom volt minden idõben.
11. A kevélyeket, Uram, megrontod, Átkozottak és büntetésre méltók, Akik megvetik parancsolatod. Forduljon el rólam õ gyalázatjok, Kik csak azért gyalázzák szolgádat, Hogy megõrzöm a te bizonyságidat. 
12. A fejedelmek énreám törnek, Ha összegyûlnek, de a te hû szolgád Szentségét nézi  ítéletednek, Amely szívemnek igaz örömet ád. Bizonyságid nékem vigasságim És minden dolgomban tanácsadóim. 
Drága orvosság az Úrnak beszéde
13. De lám, a porban hever életem, Mintha vitetném majd a koporsóba; Szent igéd szerint élessz meg engem! Midõn útaimat elõszámlálva Felkiálték, te legott feleltél; Rendelésidre taníts meg jókedvvel. 
14. Add értenem parancsolatidat, Hogy elmélkedjem a te csudáidrul! És elmémben foglalom azokat, Szívem keserûség miatt kibuzdul! Ígéreted szerint segíts engem, Hogy tõled ismét megerõsíttessem! 
15. A hamis útról, Uram, téríts el, Törvényeidnek vezérelj útára, Min ember járhat szép csendességgel! Juttass kegyesen szent igazságodra! Ítéletedet én elválasztom, És igazságod szemem elõtt tartom. 
16. Bizonyságidra hajtom szívemet, És életemet a szerint rendelem. Szégyenvallástól ments meg engemet! Mivel most kitárod bennem én szívem, Parancsolatidra lesz nagy gondom, És víg örömmel azokat megfutom. 
Életnek ösvényén vezet a Úr
17. Én Istenem, taníts útaidra, Hogy szent törvényedre gondot viseljek, És azokat megtartsam mindenha! Adj értelmet, Uram, igazgass, kérlek, Hogy törvényedet õrizzem híven, És mindenkor megtartsam én szívemben. 
18. Vezess, hogy benned leljem örömöm, Mutasd meg parancsolatid ösvényét, Mert azokban igen gyönyörködöm! Te rendelésedre hajtsad szívemet! Szent bizonyságid végyem eszembe, És ne hagyj esnem telhetetlenségbe! 
19. Fordítsad el az én szemeimet, Hiábavalókat hogy ne nézzenek; A te utadban éltess engemet! Szolgáddal láttasd szent ígéretednek Bétöltését, aki téged tisztel És mindenkor fél alázatos szívvel. 
20. Végy el rólam minden gyalázatot, Melytõl én igen félek és rettegek! Ítéleteid jók, és azokat Én megtanulni igen örvendezek. Gyönyörködik törvényedben szívem, És igazságban éltess, Uram, engem!
Foglaljam szívembe az Úr törvényét
21. Forduljon hozzám, Uram, kegyelmed, És segedelmed adjad, hogy láthassam! Ígéretedbõl vélem ezt tegyed, Hogy szájukat azoknak bedughassam, Akik engemet gyaláznak szörnyen, Mert bízom a te szent ígéretedben!
22. Szent igaz igéd ne vedd el tõlem, Hogy az mindenkor legyen az én számban! A te beszéded én reménységem, Te törvényedet szívemben foglalván. És azt megtartom én minden módon, A szerint élvén most és mindenkoron. 
23. Szüntelen járok én nagy örömmel, Mert parancsolataidat követem; Szívem mindenkor azokra szemlél. A királyok elõtt bízvást beszélem A te bizonyságidat, melyektõl Meg nem rettenek, nem félek szégyentõl. 
24. Gyönyörködöm a te törvényedben, Szent parancsolataidat szeretem Mindenek felett egész éltemben. Én kezeimet készen felemelem A te kedves parancsolatidra, És én azokról beszélek mindenha. 
Gondolkodjunk Isten dolgairól
25. Gondold meg azt és jusson eszedbe, Amit szolgádnak egyszer megígértél, Jó reménységet adván szívembe! Minden ínségben vagyok bátor szívvel, Mert szent beszéded bizony engemet Megújít és megtartja életemet. 
26. A kevély népek csúfolnak engem És nevetnek, de nem gondolok vélek, Hogy törvényedet azért megvetném, De a te ítéletidre tekintek, Melyeknek örök voltát jól tudom, És magamat azokkal vigasztalom. 
27. És miként az istentelen népek, Kik elszakadtak a te törvényedtõl, Gondolatimnak nagy bút szereznek: Emlékezésem a te szerzésedrõl Ének volt nékem nagy örömömben, Bujdosásimnak minden õ helyökben. 
28. Sem éjjel, sem nappal meg nem szûnöm A te nevedrõl gyakran emlékezni; Szent parancsolatidat keresem, Fõképpen erre szoktam vágyakozni. Minden elõtt magamban elszántam, Hogy a te törvényedet én megtartsam. 
Hiszek Isten ígéreteiben
29. Hiszem, te vagy az én örökségem, Teljes erõmmel azért azon lészek, Hogy a te igédet megõrizzem. A te színed elõtt szívbõl könyörgök: Kegyelmezz meg, Úr Isten, énnekem, Mert ígéreted megvigasztal engem! 
30. Jól meggondolom az én utamat, Hogy a jó útról el ne tévelyedjem; Arra vezérlem minden gondomat, Bizonyságidra lábamat térítem. Igen sietek, nem kések semmit, Hogy megtarthassam szent parancsolatid. 
31. Megfosztottak az istentelenek, Elpusztítának, de mindazonáltal Törvényid tõlem nem felejtetnek. Még éjfélkor fölkelek vigassággal És tégedet dicsérlek és áldlak Ítéletiért szent igazságodnak. 
32. Az oly népekhez adom magamat, Kik téged félnek és tereád néznek És megtartják parancsolatidat. Bõségével te kegyelmességednek Teljes e világ, azért, én Uram, Szent törvényedre tõled taníttassam! 
Isten igéjére építek
33. Íme, szegény szolgáddal sok jót tõl, Szent ígéreted szerint megsegítél, Min most is örvendek tiszta szívbõl. Taníts és áldj engem jó  értelemmel! Engedd meg nékem ismeretedet, Mert igaznak ismerem törvényedet. 
34. Minekelõtte megbüntettetném, Az igaz utat elvétettem vala, Most életem igédhez rendelem, Szorgalmatossággal tekintek arra. Uram, jókedvû vagy és irgalmas, Azért szerzésedre engemet oktass. 
35. A kevélyek rólam hamisságot Költnek, de én a te szent törvényedet, Megõrizem parancsolatidat. Kövér õ szívük és megkeményedett, Én pedig a te szent törvényedben Gyönyörködöm mind egész életemben. 
36. Jómra lett nékem, hogy megalázál, Hogy megtanuljam a te törvényedet, Min igyekezem nagy óhajtással. Aranyt, ezüstöt és egyéb effélét, Mit az emberek nagyrabecsülnek, Törvényedhez képest tartok semminek. 
Könyörgés megtérésért
37. Kezeiddel formáltál engemet, Taníts meg azért parancsolatidra, Hogy törvényidnek tudjam értelmét. És ezen indulnak nagy vigasságra Az istenfélõk, látván e dolgot, Hogy igédbe vetem bizodalmamat. 
38. Igaz vagy, Uram, ítéletidben, Tudom, hogy senkit nem büntetsz méltatlan, Engem is méltán büntetsz ekképpen. Kérlek, cselekedjed ezt irgalmadban, Hogy én megvigasztaltassam megint Szolgádnak mondott ígéreted szerint! 
39. Nagy irgalmadat mutasd meg nekem, Hogy éljek, mert csak a te törvényedbe’ Vagyon minden én gyönyörûségem. A kevélyek essenek szégyenségbe, Kik engem hamis okkal terhelnek, De én a te törvényedrõl beszélek. 
40. Térjenek hozzám mostan mindenek, Kik téged félnek, törvényed tisztelik És a te bizonyságidnak hisznek! Tiszta én szívem, el sem tévelyedik, De megtartja a parancsolatot, Hogy ne valljak szégyent, se gyalázatot. 
Lelki vigasztalásért való könyörgés
41. Lelkem elfogy nagy kívánságában, Midõn várom a te segedelmedet; Bízván igédnek fogadásában. Ugyan elfárasztom az én szememet Nagy várakozás miatt, így szólva: Mikor vigasztalsz meg engem valóba’? 
42. Noha én csaknem hasonló vagyok Füstön elaszott, megszáradt tömlõhöz, Szerzésidre mégis gondot tartok. Míglen kell várnom, mikor látsz ügyemhöz? Míg halasztod el ítéletedet, Ha bünteted meg ellenségeimet? 
43. A kevélyek, kik szent törvényedet Megvetik, titkon nekem vermet ásnak, De ha tekintjük szent szerzésidet, Parancsolatid mind jók és igazak. Nagy méltatlanul kergetnek engem, Tarts meg azért és légy én segedelmem! 
44. Csaknem elvesztének õk engemet, És majd ugyan eltörlének e földrõl, Mégsem hagyom el szent törvényedet, Tartsd meg éltemet kegyelmességedbõl, Hogy megtartsam Felséged kötésit, És megõrizzem minden bizonyságit. 
Megáll az Istennek igéje
45. Mindörökké, Uram, a te igéd Megáll és megtart a magas mennyekben, Azonképpen isteni hûséged Megmarad örökre minden idõben, Mint az álló föld, mit te fundáltál, Mely õ helyében mindenkoron megáll. 
46. Mind ma és mindörökké megállnak, Amiket te rend szerint teremtettél, És teneked mindenek szolgálnak. Hogyha magamat a te törvényeddel Nem vigasztaltam volna, már  régen Elvesztem volna én nagy ínségemben. 
47. Nem felejtem el szent törvényedet, És gondot tartok parancsolatidra, Mert te azokban éltetsz engemet. Tekints, Uram, kegyelmesen szolgádra! Légy segítségem, mert tied vagyok, És törvényidnek õrzésire vágyok. 
48. Istentelenek énreám titkon Leselkednek és törnek életemre. Én elmélkedem bizonyságidon, És minden dolgot ha megnézek végre, Látom, hogy mindenek elmúlandók, De a te törvényid megmaradandók. 
Nincs Istenen kívül bölcsesség
49. Nagy szerelmem vagyon törvényedhez, Melyrõl naponként örömest beszélek, Mert ez nékem víg örömöt szerez; Te parancsolatid bölcsebbé tésznek Engemet minden ellenségimnél, Mert soha tõlem õk nem távoznak el. 
50. Tudósabb vagyok tanítóimnál, Akiket már nagy bölcseknek tart minden, Mert bizonyságod elmémben megáll. Még a véneknél is bölcsebb vagyok én, Mert te törvényed szem elõtt tartom, És elmémet attól el nem fordítom. 
51. Minden hamis utat elkerülök, Lábam ne járjon a gonosz ösvényen; Igéd megtartásának örülök, Ítéletidet tekintem szüntelen. Azoktól soha el nem távozom, Kik által én tetõled taníttatom. 
52. A te beszéded ékes és drága, Még a méznél is édesebb én számban, Kimondhatatlan gyönyörû volta. Igédben van bölcsességem fundálván; Bölcsességemet abban keresem, A hamisságnak ösvényét gyûlölöm. 
Óránként fáklyám az Ige
53. Óránként fáklyám nékem szent igéd, Mely világot tart nékem útaimban, Hogy egyenesen járjam ösvényed, Amelyen én járhatok bátorságban. Megesküszöm és néked megállom, Hogy igazságodnak jussát megtartom. 
54. Felette igen megnyomorodtam, Enyhíts meg és végy fel engem ismétlen, Amint nekem megígérted, Uram! Az áldozat, mit szájam neked tészen, Kérlek, hogy légyen kedves tenálad, Ítéletedet én tudtomra adjad!
55. Oly nagy veszélyben forog életem, Hogy tenyeremben hordozom lelkemet, Szent törvényedet mégsem felejtem. A hitlenek, kik gyalázzák nevedet, Tõrt vetnek nékem mindenütt széjjel, Szent szerzésidtõl mégsem távozom el. 
56. Bizonyságidat örökül bírom, És azokat tartom drága kincsemnek, Azokban lesz minden vigasságom! Szívemet hajtom a te törvényednek Megtartására minden idõben, És azokat megõrzöm mindvégiglen. 
Ösztönösen gyûlölöm a gonoszt
57. Ösztönösen gyûlölöm azokat, Akik mindenkor kétfelé gondolnak, De szeretem én a te utadat, És csak tégedet tartlak oltalmamnak. Ígéretedben van reménységem, A te szent igéd paizsom énnékem. 
58. Gonosztevõk, menjetek el tõlem, Mert én azt mind meg akarom tartani, Amit az Isten parancsol nekem! Igéd szerint siess engem táplálni, Hogy élhessek, légy velem, Úr Isten, Ne szégyenüljek meg reménységemben!
59. Légy gyámolom, adj jó békességet, Úgy lészen kedves énnékem törvényed, Abban keresem én örömömet! Az olyakat te mind a földhöz vered, Kik elhajolnak igazságodtul És járnak minden dolgukban álnokul. 
60. Gonoszakat te elvetsz a földrõl, Mint a salakot vagy ércnek szemétjét. Szent bizonyságid szeretem szívbõl! Félelmében szívem elõtted reszket! Testem elepedt nagy rettegésbe’, A te kemény ítéletedre nézve. 
Pörpatvarnál jobb az Úr törvénye
61. Pörpatvar nincsen nékem kedvemre, És igazságát megadom mindennek; Ne adj azért azoknak kezekre, Akik engemet szüntelen kergetnek! Szolgádat minden jóra vezéreld, És a kevélyek ellen védelmezzed!
62. Az én szemeim elfogyatkoztak, Úgy nézik, várják te segedelmedet, óhajtják igazságát szavadnak, Ne késsél, Uram, segíts meg engemet! Szegény szolgáddal tégy kegyelmesen, Taníts igédre, oktass törvényedben!
63. Szolgád vagyok, adj értelmet nekem, Hogy érthessem a te bizonyságidat, És jó értelmében gyönyörködjem! Ideje, Uram, hogy láttasd dolgodat, Mert helye nincs már az igazságnak, A te törvényid mind eltiportatnak. 
64. Azért a te szent tanításidat Tiszta aranynál is inkább szeretem, Mindennél feljebb tartom azokat, Életemet én a szerint rendelem, Mert igaznak tartom mindenképpen, A hamis ösvényt gyûlölöm erõsen. 
Rakva csudákkal az Isten igazsága
65. Rakvák bizonyságid nagy csudákkal, Hogy azért megtarthassam én szívemben, Azon igyekszem nagy buzgósággal. A te igéd, ha kik veszik eszükbe, Setét szíveket megvilágosít, Együgyûeket bölcsességre tanít. 
66. Felfohászkodom gyakran én számmal, Mert én azt nagy szívem szerint kívánom, Hogy törvényedet értsem bizonnyal. Tekints reám és könyörülj szolgádon! Irgalmazz nékem, lám, nagy jókedved Azokhoz, akik szeretik szent neved!
67. Szent igédben vezéreld utamat, És õrizz meg engem a hamisságtól, Hogy az rajtam ne vegyen hatalmat; Ments meg a népek nyomorgatásától, Hogy törvényedet örömmel nézzem És parancsolatidat megõrizzem. 
68. Világosítsd meg orcád szolgádon, És taníts meg, hogy én jól meggondoljam, Beszéded engem mire tanítson! Könnyhullatásom szemembõl azértan Mint patak ömlik, mert hogy a népek Becsületet nem tesznek törvényednek. 
Summa szerint igaz az Isten
69. Summa szerint, Uram, te igaz vagy Mindennémû te cselekedetedbe’, Ítéletednek igazsága nagy. Te igazságod vehetik eszükbe, Bizonyságidat akik megnézik, És parancsolatidat megõrizik. 
70. Megöl a bú nagy indulatomban, Midõn tekintem a te szent igédet, Hogy az ellenség csúfolja bátran, És elfelejti minden beszédidet. A te szent igéd igen szép tiszta, Szolgád azért szereti és megtartja. 
71. Én kicsiny és megvettetett  vagyok, De mégsem felejtem el törvényedet, Sõt mindenütt arra gondot tartok. Szent igazságidnak nem látják végét, Mert mindörökké õk megmaradnak; Törvényed törvénye az igazságnak. 
72. Én kergettetem, vagyok ínségben, De nem gondolván semmi nyavalyámmal, Nagy örömöm van te törvényedben. Te igazságod mindörökké megáll, Melyet jelents meg nekem kegyesen, És bátorságos leszek életemben. 
Tõle várok szabadítást
73. Teljes szívbõl hozzád esedezem, Uram, hallgass meg engem kegyelmesen, Hogy rendelésidet megõrizzem! Kérlek, szabadíts meg engem, Úr Isten, És legottan igyekezem azon, Hogy bizonyságid megtartsam jó módon. 
74. Gyakorta reggel virradat elõtt Könyörgésemben tehozzád kiáltok, Igédbe vetvén reménységemet. Elõbb, hogynem elmennek a virrasztók, Az én szemeim vigyáznak, néznek, És a te szent igédrõl elmélkednek. 
75. Kegyességedért halld meg beszédem, Tartsd meg életem a te jóvoltodból, Hadd vidámuljon meg az én szívem, Mert sok hitetlen nép énreám tódul, És engem szertelen sanyargatnak, De a te törvényedtõl távol vannak. 
76. De te énhozzám, Uram, közel vagy, És te igédbõl tudom réges-régen: Szent törvényednek igazsága nagy, Te bizonyságid fundáltattak szépen. Hogy örökké megmaradnak, tudom, És jól értem, azért nyilván kimondom. 
Védelmezz meg a te igazságodért!
77. Vedd eszedbe én nagy ínségemet, Én nyavalyámból, Uram, szabadíts meg, Mert nem felejtem el törvényedet! Fogadd fel ügyemet és védelmezz meg, Megtekintvén szent ígéretedet, Éltess a te szent igéddel engemet! 
78. A gonoszoktól, minden meghiggye, A segítség s üdvösség távol vagyon, Mert õk nem néznek szent szerzésidre. Szent irgalmasságod nagy mindenkoron! Uram, tarts meg engemet, hogy éljek Nagy igazságából ítéletednek. 
79. Bizonyságidat én nem hagyom el, Noha énreám nagy sok népek törnek, Kik gyûlölnek és kergetnek széjjel; Ó, mily sérelmes ez az én szívemnek, Hogy ellenségi az igazságnak A te igéddel semmit nem gondolnak!
80. Törvényidet én igen szeretem, És soha el nem távozom azoktól; Kegyességedbõl tartsd meg életem! Te igaz beszéded mindent felülmúl; Szent ítéleti igazságodnak Mostan és mindörökké megmaradnak. 
Üldöztetésben is Rólad gondolkodom
81. Ûznek, kergetnek a fejedelmek, Noha senkinek semmit nem vétettem; Szent igédtõl szívemben rettegek, Ígéretedben örvendez én lelkem, Mint aki talál nagy gazdag prédát, Avagy mint aki nyer sok drága marhát. 
82. A hazugságot igen gyûlölöm, Semmit e földön inkább nem utálok, De a te törvényedet szeretem, És igazságán oly igen vigadok, Hogy meggondolván ítéletedet, Naponként hétszer dicsérlek tégedet. 
83. Nagy békességük vagyon azoknak, Kik szeretik a te szent törvényedet, Semmi veszélyben el nem botolnak. Várom, Uram, a te üdvösségedet! Abban forgatom minden gondomat, Hogy cselekedjem parancsolatidat. 
84. Bizonyságidra gondot tart lelkem, Mert én oly igen szeretem azokat, És én csak azokban gyönyörködöm, Rendelésidben gyakorlom magamat. Elõtted vagyon minden életem, Nincsen elrejtve tõled én ösvényem. 
Zendüljön fel a szabadító Isten dicsérete!
85. Zengõ kiáltásom jusson hozzád, És igazságodat adjad értenem, Mint szent igédben te felfogadtad! Jusson elõdbe én esedezésem, Szabadíts meg minden ínségembõl, A te régen tett szent ígéretedbõl!
86. Ha én megtanulom szerzésedet, Az én ajakimmal dicsérlek téged, Hirdeti nyelvem te szent igédet, Mert minden törvényed és ígéreted Merõ hûség és tiszta igazság, Nem találtatik abban semmi hívság. 
87. Ments meg, Uram, engem kezeiddel, Légy erõsségem, segedelmem nékem, Mert törvényedet szeretem szívvel! Üdvözítésed várom, én Istenem, Melyben vetettem reménységemet, Mert igen kedvelem szent törvényedet. 
88. Éltét csak azért kívánja lelkem, Hogy õ tégedet, Uram, dicsérhessen, Ítéleted légyen segedelmem! Mint elveszett juh bujdosom e földön. Uram, keress meg engem, szolgádat, Nem felejtem el parancsolatidat!
Marot K., 1496–1544

120. Én az Úr Istenhez kiálték

A rágalmazók ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Én az Úr Istenhez kiálték, Mikoron nagy ínségben valék, És be nem dugá az õ fülét. Hallgasd meg, Uram, kérésemet! A népeknek hazug szájától, Hamis nyelvek gyalázat -jától, Életemet e veszélytõl Tartsd meg kegyelmességedbõl!
Béza T., 1519–1605

121. Szemem a hegyekre vetem

Isten az õ népének hû õrizõje
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Szemem a hegyekre vetem, Onnan felül nékem Minden segedelmem. Isten az én reménységem, Ki az eget for-málta És e földet alkotta.
2. Lábad botlani nem hagyja, És aki rád vigyáz, Nem szunnyadozik az Izráelnek vigyázója, Mert az nem aluszik el, De rájuk gondot visel. 
3. Az Úr téged megõrizzen, Kezet rád terjesztvén, Árnyékkal befedjen! Hogy a nap õ hévségében, Néked ne ártson éjjel A hold az õ fényével!
4. Az Úr õrizze örökké Lelkedet esettõl, Mentse meg veszélytõl! Az Úr híven megõrizze A te kimenésedet És te bejövésedet!
Béza T., 1519–1605

122. Örülök az én szívembe'

Áldáskívánás az anyaszentegyházra
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Örülök az én szívembe' E kívánatos hírt hallván, Hogy mi bémegyünk ezután Az Isten lakó helyébe, Jeruzsálem, kapuidban Mi lábainkkal megállván. A Jeruzsálem jól megépült Sok ékes épületekkel, Holott szép polgári renddel Mindenféle nemzet egybegyült.
2. Légyen te kõfalaidban Csendesség és jó békesség, :/: A község közt egyenesség; Jó szerencse házaidban! Az én atyámfiaiért :/: És ott lakó feleimért Adjon Isten jó békességet! Szentségiért én e helynek, :/: Mely szerzetett az Istennek, Minden jót kívánok tenéked!
Béza T., 1519–1605

123. Tehozzád szemeimet, Úr Isten

Könyörülj rajtunk!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Tehozzád szemeimet, Úr Isten, Emelem az égben! Mint szolgának szemei nyitva vannak, És az Úrra vigyáznak, Mint szolgáló leány õ aszszonyára Tekint minden órába, Úgy néznek szemeink az Istenre És õ kegyelmére.
2. Kegyelmezz, Uram, kegyelmezz nékünk, Mert nincs becsületünk! Minden oly szertelenül gyaláz minket, Melynél feljebb nem lehet.  Kevély népek minket szörnyen nevetnek, Rajtunk csúfságot ûznek; Gyalázó szókkal úgy illettetünk, Mikkel eltölt lelkünk. 
Béza T., 1519–1605

124. Az Izráel ezt nyilván mondhatja

Isten velünk van a szükségben
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Izráel ezt nyilván mondhatja: Ha az Isten nem lett volna velünk, Ha õ nem lesz vala segít-ségünk, Midõn az embereknek soksága Nagy kegyetlen támada ellenünk.
2. Elnyelnek vala õk elevenen, Úgy reánk gerjedt vala haragjok. Minket teljességgel a nagy habok Vízzel elborítnak vala szörnyen, Ránk omlanak vala nagy patakok. 
3. A nagy árvíz reánk rohan vala, És elnyeli vala életünket. Dicséret Istennek, hogy õ minket Az õ foguktól megszabadíta, Hogy õk meg ne ennének bennünket. 
4. Miképpen elszalad a madárka A madarász tõribõl, akképpen Megszabadulánk, a tõrt elszegvén. Mert életünknek az Úr oltalma, Ki mennyet, földet teremtett bölcsen. 
Béza T., 1519–1605

125. Akik bíznak az Úr Istenben

A reménység meg nem szégyenít
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Akik bíznak az Úr Istenben Nagy hiedelemmel, Azok nem vesznek el Semminémû veszedelemben. Mint a Sion hegye, megállnak, Nem ingadoznak.
2. És mint a nagy Jeruzsálemet Hegyek körülvették És nagy kerítések, Akképpen Isten az õ népét És õ híveit körülveszi És megõrizi. 
3. Mert az övéit õ nem hagyja  A hamis kezében És semmi ínségben, Hogy ki-ki önmagát megóvja, Hogy a hitlen népekkel egybe Ne essék bûnbe. 
4. Jelen van a jószívûekkel, De a hitleneket És õ ösvényüket Elhagyja a gonosztévõkkel. Õ híveinek békességet, Ád csendességet. 
Béza T., 1519–1605

126. Mikor a Siont az Isten

Sion foglyainak szabadulása
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mikor a Siont az Isten Fogságból kihozá híven, Úgy mentünk, mint egy álomban, Víg nevetés volt szájunkban. Dicsekedtünk a mi nyelvünkkel, És énekeltünk nagy örömmel; A pogány közt minden mondta: Ez nyilván az Isten dolga.
2. Az Úr  mutatá hatalmát, Mivelünk tõn nagy csudákat, Azért õt dicsérjük itten, Örvendezzünk szíveinkben! Hozd ki, Úr Isten, a többit is, :/: Vesd végét õ fogságuknak is, Mint az erõs zúgó széllel Mind e föld megszárad széjjel. 
3. Akik nagy könnyhullatással Magot vetnek nagy bánattal, Aratáskor azok széjjel Aratnak majd víg örömmel. Sírva mennek ki a vetésre, :/: A magot hintik keseregve, De a jó kévéket aztán Béhordják nagy vigasságban. 
Béza T., 1519–1605

127. Hogyha ember házat épít

Emberé a munka, Istené az áldás
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hogyha ember házat épít Isten segedelme nélkül, Ott a munka hiába kél. Ha Isten nem õrzi népét És a várost meg nem óvja, Az õrzõknek semmi haszna. 
2. Hiába keltek fel reggel, Nagy késõn feküdni menvén, Alig esztek a kenyérben, Mit kerestek verejtékkel, Holott kit az Isten szeret, Annak könnyen ád eleget. 
3. Akinek gyermeki vannak, Szép ajándékkal láttatik, Mely az Istentõl adatik. Kedves áldása az Úrnak: Láthatja õ magzatait, Önnön méhének gyümölcsit. 
4. Ó, mely drága adományok, Hogy az ily apró gyermekek Ékesen felnevelkednek, És õk szintén olyaténok, Mint nyilak a jó kézívben, Az erõs vitéz kezében. 
Béza T., 1519–1605

128. Boldog az ember nyilván, Ki az Istent féli

Az istenfélõ házán áldás van
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Boldog az ember nyilván, Ki az Istent féli, Õ útaiban járván, Ösvényit kedveli. Mert magadat táplálod Kezed munkájával, Isten megáldja dolgod, Lát jó állapottal.
2. Házadban feleséged, Mint a szõlõvesszõ, Szép gyümölcsöt hoz néked, Ha eljõ az idõ. Meglátod gyermekidet Te asztalod körül, Renddel, mint olajvesszõt, Kikben szíved örül. 
3. Ez igen szép ajándék, Mit az Isten enged Az õbenne hívõknek, Akiket õ szeret. És végre te meglátod Fiadnak fiait, A Sionnak csudálod Nagy szép békességit. 
Marot K., 1496–1544

129. Én ifjúságomtól fogva engem

A nyomorgatók megszégyenülnek
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Én ifjúságomtól fogva engem Sanyargattak, mondhatja az Izráel, Régtõl fogván sok bút tettek nékem, Mégsem fogyathattak el teljességgel.
2. Széjjel-keresztül az én hátamat Megszántották és megszaggatták szörnyen, Vontanak rajtam nagy barázdákat, Úgy hogy testemben semmi ép tag nincsen. 
3. De az igazságnak jó Istene Elszaggatá az ellenség kötelét; Kik irigykednek Sion hegyére, Nagy szégyenség térítse hátra õket!
4. Mint a hitvány fû, olyak legyenek, Amely szokott nõni az eszterhákon, Elszáradnak, mielõtt kinõnek, Amelyben nincsen sehol semmi haszon. 
5. Min az arató nem talál annyit, Hogy egy marokkal valót arathatna, Nemhogy köthetne valami kévét, Amit az ember ölébe szorítna. 
6. És aki itt elmégyen, ne mondja: „A kegyes Isten áldjon meg titeket, Ti aratástok légyen szapora, Az Úr nevében áldunk benneteket!”
Béza T., 1519–1605

130. Tehozzád teljes szívbõl

A mélységbõl kiáltok, Uram! (Hatodik bûnbánati zsoltár)
(1539) Bourgeois L., Genf, 1542
 

1. Tehozzád teljes szívbõl Kiáltok szüntelen: E siralmas mélységbõl Hallgass meg, Úr Isten! Nyisd meg te füleidet, Midõn téged hívlak, Tekintsd meg én ügyemet, Mert régen óhajtlak.
2. Ha, Uram, bûnünk szerint Minket büntetnél meg: Uram, e világ szerint Ki állhatna úgy meg? De a te irgalmad nagy A téged félõkön, És te engedelmes vagy, Hogy dicsérjen minden.
3. Énnékem reménységem Vagyon csak Istenben, És bízik az én szívem Õ szent igéjében. Én lelkem erõs hittel Az Urat óhajtja, Mint a virrasztó éjjel A virradtát várja.
4. Izráel, az Istenben Vesd reménységedet, Mert szent irgalma bõven Nagy messze kiterjedt. Megsegít õ mindenben, Hívein könyörül, Az Izráelt kegyesen Kimenti bûnébül.
Marot K., 1496–1544

131. Uram, nem ûz nagyra szívem

Hívõ lelki alázatosság
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Uram, nem ûz nagyra szívem, Szemem nem hányom magasan; Nem leledzem oly dolgokban, Mik felülhaladnak engem.
2. De kivetettem szívembõl Mindennemû kevélységet, Mint midõn a kisgyermeket Elfogják anyja tejétül. 
3. Hogyha olyanná nem lettem, Mint az együgyû kis gyermek, Kit a csecs mellõl elvesznek, Meg se kegyelmezz énnékem.
4. Izráel, az Úr Istenben Vessed minden reménységed! Megtartódnak õtet higgyed Mostan és minden idõben!
Béza T., 1519–1605

132. Emlékezzél meg, Úr Isten

Könyörgés a Sionért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Emlékezzél meg, Úr Isten, Dávidról és ínségérõl, Ki néked megesküdt szívbõl, És fogadást tett hûségben Az Úrnak, kit Jákób tisztöl.
2. Ezt, úgymond, én fölfogadom, Hogy nem megyek be házamba, Se le nem fekszem ágyamba, Szemeimet be sem hunyom, Szempillámat le sem zárva;
3. Nyugalmam addig nem lészen, Míglen helyet nem keresek A Jákób nagy Istenének, Holott sátort szerzek szépen, Hol dicsõsége lakozzék.
4. Mert e Siont az Úr Isten Választá lakóhelyének, Mondván: e hely kell kedvemnek, Itt lakom minden idõben; Ez helye jótetszésemnek.
5. Én õket megelégítem, Kenyért adok a szegénynek, Ruhájába üdvösségnek Papjait felöltöztetem; Örömük lesz a híveknek.
Béza T., 1519–1605

133. Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörûség

A testvéri egyetértés áldása
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörûség Az atyafiak közt az egyenesség, Ha békével együtt laknak. Mint a balzsamolaj, õk olyanok! Megáldja az Úr az ilyeneket, Nékik ád hoszszú életet.
Béza T., 1519–1605

134. Úrnak szolgái mindnyájan

Éjtszakai dicséret a templomban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Úrnak szolgái  mindnyájan, Áldjátok az Urat vígan, Kik az õ házában éjjel Vigyázván, vagytok hûséggel.
2. Felemelvén kezeteket, Dicsérjétek Istenteket, Szívbõl néki hálát adván, Õt áldjátok minduntalan!
3. Megáldjon téged az Isten A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és mindeneket!
Béza T., 1519–1605

135. Áldjátok az Úr nevét

Az egy igaz Isten dicsérete
Genf, 1562
 

1. Áldjátok az Úr nevét, Akik néki szolgáltok! Magasztaljátok õtet, Kik hív szolgái vagytok, Kik állotok házában És jártok tornáciban.
2. Dicsérjétek, mert jó õ, Áldjátok õ szent nevét, Mert õ igen jókedvû! Jákóbot, mint õ népét, Izráelt elválasztá, Örökévé foglalá.
3. Mert tudom, hogy ez Isten Erõsb más isteneknél, Hatalma nagy mindenen; Isteni beszédével, Amit akar az égen, Megtészi földön, vízen.
4. Megáll örökké neve És szent emlékezete. Ítéli hatalmában, Népét igazságában; Szolgáinak az Isten Megkegyelmez kegyesen.
5. Kik az Urat félitek, Szent nevét dicsérjétek! A Sionról áldjátok És õt magasztaljátok Az õ lakóhelyében, A szent Jeruzsálemben!
Béza T., 1519–1605

136. Dicsérjétek az Urat

Isten örök jósága és csodái
Genf, 1562
 

1. Dicsérjétek az Urat, Mert õ jókedvet mutat, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
2. Áldjátok Istenteket, Isteneknek Istenét, Mert az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
3. Dicsérje õtet minden, Mert nagy csudákat tészen, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
4. Minden õt magasztalja, Mert õ Uraknak Ura, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
5. Ki a mennyet teremté És bölcsen ékesíté, Mert az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
6. Aki a széles földet Szerzette a víz felett, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
7. Ki nagy szép lámpásokat Fenn az égen alkotott, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
8. Nappal vezérlésére A napfényt teremtette, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
9. Ellenségünk kezébõl Megmente jókedvébõl, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
10. E földön minden testet Táplál és bõven éltet, És az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
11. Áldjátok az Úr Istent Minden népek naponként, Mert az õ kegyessége Megmarad mindörökre.
Béza T., 1519–1605

137. Hogy a babiloni vizeknél ültünk

Babilon vizei mellett
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Hogy a babiloni vizeknél ültünk, Ott mi nagy siralomban keseregtünk, A szent Sionról megemlékezvén, Melynél gyönyörûségesb hely nincsen. A nagy búnak és bánatnak mi -atta Hegedûnket függesztettük fûzfákra.
2. Akik minket fogva tartottak, kértek, Hogy valamit hegedülnénk nékiek, És mondanánk sioni éneket. Felelvén mondtuk: Miképpen lehet? Hogy dicsérhetnénk az Úr Istent vígan, Énekelvén ez idegen országban?
3. Íme, neked én azt nyilván felelem, Hogy hegedülésemet elfelejtem Elõbb, hogynem a Jeruzsálemet. Míg e fogságban tartnak engemet, Inkább ínyemhez ragadjon én nyelvem, Ha Jeruzsálemre nem óhajt szívem!
4. Az Édom fiairól emlékezzél, És nékiek azt, Uram, ne engedd el, Amit õk akkoron kiáltottak, Midõn Jeruzsálemet rontották: „Fosszad, fosszad Jeruzsálemnek népét, Földig lerontsad minden épületjét!”
5. Te, Babilonnak leánya, meghiggyed, Hogy végre még por-hamuvá kell lenned! Boldog, aki tenéked e dolgot, Megfizeti e méltatlanságot, Ki öledbõl gyermekidet kirántja, És az erõs kõsziklához paskolja!
Marot K., 1496–1544

138. Dicsér téged teljes szívem

Isten az én szabadítóm
(1539) Bourgeois L., Lyon, 1542
 

1. Dicsér téged teljes szívem, Én Istenem, Hirdetem neved. Dicsérlek istenek felett Én tégedet, Mert azt érdemled. És a te szentegyházadban Imádkozván, Neved tisztelem, Áldásodra én kész vagyok, Hálát adok Neked, Istenem.
2. Öregbül nagy dicsõséged, Mert megtészed, Amit megmondasz. :/: Ha könyörgök ínségemben, Engem menten Megszabadítasz. Téged minden földön lakók, Nagy királyok, Uram, dicsérnek, Mert szent igéd tiszta voltát, Igazságát Eszükbe vették.
3. Ez Urat, ki felségesen Csudát teszen, Felmagasztalják. :/: Mondván: nagy õ dicsõsége És ereje, Õt azért áldják. Mert noha ül nagy magasan, De lát nyilván Alatt valókat; Magas dolgokat is könnyen, Lát élesen, Mind fent, mind alatt.
4. Mindennemû szükségemben, Ínségemben Megerõsítesz; :/: Láttukra ellenségimnek, Kik gyûlölnek, Engem megmentesz. Amit az Úr egyszer végez, Az jó véghez megyen mindenütt. Jókedved megáll: ne hagyd el, Sõt végezd el Kezed munkáit!
Marot K., 1496–1544

139. Uram, te megvizsgálsz engem

Isten mindentudó és mindenütt jelenvaló
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Uram, te megvizsgálsz engem, Megismersz mindent énbennem, Vagy állok, ülök, vagy megyek, Mind tudod, amit mûvelek; Valamit gondolok szívemben, Te azt mind jól érted meszszünnen.
2. Vagy járok-kelek, vagy fekszem, Te mindenütt vagy körülem. Jól látod minden utamat, Érted minden dolgaimat; Egy szó sem jõ az én nyelvemre, Mit elõbb ne tudtál volna te. 
3. Körös-körül rajtam minden Tõled vagyon teremtetvén, Reám bocsátád kezedet, Felülmúlja értelmemet. Bölcseséged meg nem foghatom, Dolgaidon csak álmélkodom.
4. Lelked elõtt hová mennék, Holott elrejtve lehetnék? Elõtted hova szaladjak? Égbe menjek? Ott talállak! Ágyamat ha vetném pokolban, Ott látnálak téged legottan.
5. Ha a hajnal szárnyát venném, És az égre emelkedném, És elrepülnék nagy messze, A külsõ tenger szélire, Ott is meglelnél, Uram, engem, Kezedet el  nem kerülhetem.
6. Mondék: talán setétséggel Bétakarózhatom éjjel. Az sem lenne használatos, Mert még az éj is világos, Mely körülem annyira fénylik, Hogy nékem fényes napnak látszik.
7. Nálad ismeretes voltam Elõbb, hogynem formáltattam, Hogy még nem voltam, ismertél, És napjaimra szemléltél, Mik könyvedben voltak felírva, Midõn még nem voltak formálva.
8. Mily drágák a te tanácsid, Ha megnézem gondolatid, Számtalan soknak találom, Ha kimondani akarom; Többnek lelem én a fövénynél, Mely sok a tengerparton széjjel.
9. Vizsgálj meg és jól próbálj meg, Szívemet valóban nézd meg, És lásd meg, minémû vagyok! Ha gonosz ösvényen járok, És ha olyannak találsz engem, Vezess a jó útra, Istenem!
Béza T., 1519–1605

140. Szabadíts meg engem, Úr Isten

Könyörgés ellenségtõl való szabadításért
Bourgeois L., Strasbourg, 1545
 

1. Szabadíts meg engem, Úr Isten, A gonosz csalárd embertõl; Õrizz erõszaktevõk ellen, Ments meg a vakmerõ néptõl!
2. Kik csak hamisságot gondolnak Mindenkor az õ szívükben, És hogy hadakat indítsanak, Azon vannak mindenképpen.
3. Ments meg a gonoszok kezébül, Akik erõszakot tesznek, És igyekeznek szüntelenül, Hogy engemet megejtsenek.
4. Uram, segítség vagy te nékem Mindennémû ínségemben, Azért védelmezd meg én fejem A hadakozó idõben!
5. Ne engedd a hitetleneknek, Hogy elõvigyék dolgukat! Hogy inkább ne kevélykedjenek, Rontsd meg gonosz szándékukat!
6. Tudom, hogy Isten a szegénynek Felfogja ügyét kegyesen, Megkegyelmez az erõtlennek, Õ igazságát jelentvén. 
7. Az igazak szép énekkel Dicsérik te szent nevedet, És örökké jó reménységgel Megmaradnak színed elõtt!
Béza T., 1519–1605

141. Tehozzád kiáltok, Úr Isten

Esti könyörgés megszentelõdésért
Genf, 1562
 

1. Tehozzád kiáltok, Úr Isten, Siess énhozzám, ne késsél, Mert téged óhajtlak szívvel, Azért hallgass meg kegyelmesen!
2. Könyörgésem elõdbe menjen, Mint jó illat füstölgése, Kezeim felemelése Estvéli áldozatul légyen!
3. Õrizettel tartsd meg én szájam, Amely gondot tartson arra; Závárt szerezz ajakimra, Hogy tõlük ne légyen nyavalyám!
4. Ne bocsássad szívem gonoszra, Hogy a hamisan élõkkel Soha ne ereszkedjem el, Az  õ nyájas kívánságokra.
5. A hív ember megfeddjen engem, És feddése kedves légyen, Mint balzsamolaj fejemen; Még verése sem árt énnékem!
6. Mert én elhiszem s mondom nyilván, Hogy még a hitetlenekért, Imádkozom mentségekért, Nyavalyájukon szánakozván.
7. Szemeim reád néznek, Uram, Reménységem vagyon benned, Lelkemet hát el ne vessed, Mert te vagy minden bizodalmam!
Béza T., 1519–1605

142. Én az Úrhoz felkiálték

Segedelemkérés nagy szorongattatásban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Én az Úrhoz felkiálték, Kiáltván néki könyörgék, Jelentvén én panaszimat, Megbeszélém nyavalyámat.
2. Ha szorongattatik lelkem, Te utat mutatsz énnekem, Módot találsz, amely által Megszabadulok jó móddal.
3. Utamra tõrt mernek hányni, Amelyen szoktam én járni. Tekintek széjjel mellõlem, De senki nem ismer engem.
4. Bezárattak utak, ajtók, Egy felé sem szaladhatok, És ez ilyen ínségemben Senki nincsen, ki segítsen.
5. Tehozzád kiálték, Uram, Mondván: te vagy bizodalmam, És egyedül reménységem E földön csak te vagy nékem. 
6. Halld meg az én imádságom, Mert igen sanyargattatom! Ments meg ellenségim ellen, Mert erõsbek, hogynem mint én!
7. Vedd ki fogságból lelkemet, Hogy dicsérjem szent nevedet, Hogy jól téssz velem, a hívek Ottan engem körülvesznek.
Béza T., 1519–1605

143. Hallgasd meg, Uram, kérésemet

Könyörgés szabadításért és vezetésért (Hetedik bûnbánati zsoltár)
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Hallgasd meg, Uram, kérésemet, Vedd füledbe könyörgésemet A te ígéreted szerint! Hallgass meg és tarts meg engemet Te szent igazságod szerint!
2. Az ellenség kerget engemet, A földhöz verte életemet, Helyheztetett a setétbe. Setétségben engem elrejtett, Mint halottat sír mélyébe.
3. Ez ilyen nagy ínségim között Említem a régi idõket, Nézvén sok csuda dolgodat, Melyeket kezed cselekedett, Mikkel biztatom magamat.
4. Tehozzád, én Uram, Istenem, Nagy siralommal felemelem És kinyújtom kezeimet. Tégedet úgy óhajt én lelkem, Mint a száraz föld a vizet.
5. Ne késsél, hallgasd meg kérésem, Mert elfogy bennem az én lelkem! Színed tõlem el ne térjen, Mert immár olyanná kell lennem, Mint aki száll sír mélyében!
6. Uram, engemet erõsíts meg, Te szent nevedért vigasztalj meg, És a te kegyességedbõl Az én életem szabadítsd meg Mindennémû ínségekbõl!
Marot K., 1496–1544

144. Áldott az Úr, ki kezemet ta-nítja

Háború és béke
Bourgeois L.,  Genf, 1562
 

1. Áldott az Úr, ki kezemet ta-nítja, És ujjaimat a hadakozásra, Áldott legyen az én jó Istenem, Aki mindenkor megõriz engem! Õ az én kõváram és szabadítóm, Õ én paizsom és én oltalmazóm. Tebenned vetem reménységemet, Mert alám vetéd az én népemet.
2. De micsoda az ember életében, Hogy õreá gondot tartasz ekképpen? Micsodák az emberek fiai, Hogy felséged õket így kedveli? Az emberek dolgát ha megtekinted, Legottan õket csak semminek leled; Az õ napjai hamar elfogynak, És mint az árnyék, ottan elmúlnak.
Marot K., 1496–1544

145. Magasztallak téged, én Istenem

Isten jó és hatalmas
Genf, 1562
 

1. Magasztallak téged, én Istenem, Ó, én királyom, neved tisztelem! Mindennap hirdetem dicséreted, És örökké áldom te szent neved! Igen dicséretes és nagy az Isten, Megfoghatatlan õ dicsõségében. Nemzetrõl nemzetre te dolgaidat, Mindenkor hirdetik nagy hatalmadat.
2. Éneklem a te dicsõségedet, A te felséges dicséretedet! Csudatétidet minden népeknél Én kibeszélem mindenütt széjjel, Hogy hatalmadat mindenek hirdessék, Melyet dolgaidban eszükbe vesznek. Dicsõségedet én el nem hallgatom, De mindeneknek jól elõszámlálom.
3. Megáll örökké a te országod, És mindenkor tart uralkodásod. Az Úr megtartja az eldûlõket, És felemeli az elesteket. Mert mindeneknek szemei rád néznek, Idején eledelt adsz õnekiek, Midõn felnyitod áldott kezeidet, Bõven megelégítesz mindeneket.
4. Az Úr igaz minden útaiban, És szentséges minden dolgaiban. Közel vagyon õ azokhoz nyilván, Akik hozzá kiáltnak valóban. És amit az istenfélõk kívánnak, Õnékik nagy bõségben megadatnak; Nagy kegyelmesen õket meghallgatja, És üdvösségét nékik megmutatja.
Béza T., 1519–1605

146. Áldjad, én lelkem, az Urat

Ne bizakodjunk emberekben!
Genf, 1562
 

1. Áldjad, én lelkem, az Urat, Hirdessed dicséretét! Az Istennek adok hálát, Valamíg engem éltet. Én az Úrnak éneklek, Mindaddig, míglen élek.
2. Ki a mennyet és a földet És a tengert teremté, És ezekben mindeneket Nagy hatalmával szerze, Igazsága, hûsége megmarad mindörökre.
3. Akik méltatlan szenvednek, Megmenti a jó Isten, A nyomorult éhezõknek Õ ád eledelt bõven, A foglyokat kihozza, Rabságból kioldozza.
4. És a világtalanoknak Megnyitja õ szemöket; Akik dûlõfélben vannak, Meggyámolítja õket, Mert az igazat híven Szereti az Úr Isten.
5. Veszedelmében megmenti A nyavalyás jövevényt; Az árvákat megsegíti, Rájuk kegyesen tekint; A sérelmes özvegyek Tõle megenyhíttetnek.
6. A hitleneket megrontja, Ösvényüket elvesztve, De megáll az õ országa Most és minden idõbe’. Ó, Sion, a te Urad Mindörökké megmarad!
Béza T., 1519–1605

147. Az Urat dicsérjétek, mert jó

Isten hatalma és gondviselése
Genf, 1562
 

1. Az Urat dicsérjétek, mert jó, És az Istent dicsérni méltó; Kedves dolog az Úr Istennél, Hogy õtet dicsérjék egy szívvel, Mert Jeruzsálemet az Isten Megépíti nagy kegyelmesen, Ismét az Izráel nemzetjét, Öszszegyûjti eloszlott népét.
2. Töredelmes szívet meggyógyít, Sérelmes lelket õ megenyhít, Békötözi az õ sebüket, Megkönnyebbíti sérelmüket. A csillagokat megszámlálja, És azoknak számát jól tudja, És mindeniket úgy ismeri, Hogy tulajdon nevén nevezi.
3. Nagy a mi Urunk, az Úr Isten, Akinél nagyobb semmi nincsen; Erõssége kimondhatatlan, Bölcsessége számlálhatatlan. Az együgyûket felemeli, A szelídeket erõsíti, Megalázza a hitleneket, A földre lealázza õket.
4. Inkább azokban gyönyörködik, Kik igazán csak õtet félik, Kik teljes szívbõl kegyes voltát, Reménylik mindenkor irgalmát. Dicsérd, Jeruzsálem, az Urat, Felmagasztaljad nagy hatalmát, E kegyes Urat, ó, szent Sion, Te is dicsérd áhítatoson!
5. Jákóbnak adá szent igéjét, Hogy ahhoz szabják életüket; Törvényit adá Izráelnek, Hogy õk azok szerint éljenek. Nem tõn így semmi pogány néppel, Nem látá õket ily szentséggel, Szent szerzésit õk nem ismerték, Ezért Alleluja mondassék!
Béza T., 1519–1605

148. No, dicsérjétek mindnyájan

Egész világ Istent dicsérje!
Genf, 1562
 

1. No, dicsérjétek mindnyájan Az Urat a mennyországban! Õt dicsérjétek az égben, Az õ felséges székében! Minden angyalok õt dicsérjék, És minden menynyei seregek, A nap és hold õt dicsérje Minden csillagokkal egybe'!
2. Az Urat ti magas egek, Dicsérjétek minden vizek, Mik fenn az égben lebegtek, Az Úr nevét dicsérjétek! Mert mindeneket igéjével, :/: Õ teremte nagy erejével, Mindent úgy megerõsíte, Hogy megálljon mindörökre.
3. Ifjak, leányok és vének, Az Úr Istent dicsérjétek, Mert nevének dicsõ volta Mennyet-földet felülmúlja! Arcát felemeli népének, :/: Minden szentek, õt dicsérjétek! Izráel választott népe Az Úrnak nevét dicsérje!
Béza T., 1519–1605

149. Az Úrnak, no, énekeljetek

Gyõzedelmi ének
Genf, 1562
 

1. Az Úrnak, no, énekeljetek Új éneket szent felségének! A szentek gyülekezetében Dicsérje Õtet minden! Az Izráel örvendezzen Õ teremtõ Istenében, Királyuknak örüljenek A Sionbéliek!
2. Az Úr nevét síppal és dobbal, Dicsérjétek lanttal, kobozzal, Légyen hegedûknek zengése Neve dicséretére! Mert az Isten az õ népit, :/: Igen szereti híveit, A szegényeket megmenti, Sok jókkal szereti.
3. Szent hívei az Úr Istennek Nagy tisztességet tõle nyernek; Örülnek az õ hálóházukba’, Az Urat magasztalva. Dicséretét az Istennek :/: Az õ szájukban viseljék, És kétélû fegyver lészen Nékiek kezükben!
Béza T., 1519–1605

150. Dicsérjétek az Urat!

Minden lélek dicsérje az Urat!
Genf, 1562
 

1. Dicsérjétek az Urat! Áldjátok õ szent voltát! Dicsérjétek menynyekben, Hol országol kegyesen Az õ nagy dicsõségébe'! Dicsérjétek hatalmát, Melybõl dicsõ nagy voltát Minden veheti eszébe! 
2. Dicsérjétek õt kürtben, :/: Ékes éneklésekben; Hegedûkben, lantokban És hangos citerákban Az Úrnak zengedezzetek! Sípokban, orgonákban :/: És más szép muzsikákban Örvendjetek az Istennek!
3. Az Urat cimbalmokban :/: És egyéb szerszámokban Mindnyájan dicsérjétek, Citerát pengessetek, Az Úr szent nevét dicsérvén! Minden lelkes állatok, :/: Istent magasztaljátok: Dicsõség Istennek! Ámen.
Béza T., 1519–1605

151. Uram Isten, siess

Debrecen, 1774 (1778)
 

1. Uram Isten, siess Minket megsegíteni Ily nagy szükségünkben, Krisztus Jézusért, Mi Urunkért És Megváltónkért.
Huszár Gál, 1574

152.

1. Szent Isten. noha néked Az egek illõ széked. Ott dicsérnek tégedet. Biztat szent igéreted. Hogy azért meg nem veted Földön lakó népedet. Együtt vagy vélek, Kikben alázatos a lélek. Mi is hát térdet hajtunk, hogy rajtunk könyölülj s kegyelmeddel Fogadd el, Mikor tehozzád emel kezet ez a gyülekezet.
Földvári József, 1766

153. A 152. dics. dallamára: Szent Isten, noha néked.

1. Ó mely boldog ember az, Ki téged, élõ, igaz Egy Istent megismerhet, :/: És te szent hajlékodban Lélekben, igazságban Dicsérhet és tisztelhet. Ó mi Istenünk, Adtad e boldogságot nekünk; Adjad, hogy ismerhessünk Még jobban, :/: Naponként dicsérhessünk BuzgóbbanI Szent Lelkedet hozzánk e végre Küldd el segitségre!
Lengyel József, 1770-1822.

154. A 370. dics. dallamára: Jövel Szentlélek Úr Isten.

1. Úr Jézus, mely igen drága A te igédnek világa, :/: Mely bölccsé tévén az elmét, Szüli az Úrnak félelmét. Gerjeszd fel most indulatunk, :/: Hogy mig igédre hall­gatunk, Végyen bennünk épületet A hit, reménység és szeretet: Tégy bölcsekké, tégy szentekké!
Lengyel József, 1770-1822.

155. A 84. zsoltár dallamára: Ó, seregeknek Istene.

1. Ó Úr Isten, légy közöttünk,  Kik imádásodra jöttünk, Szívünk egyedül rád hallgasson, Hogy igédnek áldott  szava, :/: Melytől függ lelkünknek java, Minket minden jóra bírhasson: Szent e  hely, légyenek szentek, Kik e házban megjelentek.
Földvári József. 1766-1880.

156. A 25. zsoltár dallamára : Szívemet hozzád emelem.

1. Úr Isten, mi sok szükséget érezvén körülöttünk, :/: Segedelem-kérés végett E szent helyre feljöttünk. Uram, a könyörgõnek Illesd meg szivét és száját, A téged tisztelõnek Áldd és szenteld meg munkáját.
Lengyel József, 1170-1822.

157.

1. Könyörülj rajtunk Úr Isten! És hallgasd meg a mi imádságinkat!
Batthyány-kódex, XVI. sz.

158.

1. Ha te meg nem tartasz, Uram Isten, Hiába vigyáznak a mi szemeink.
Batthyány-kódex, XVI. sz.

159.

1. Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság. Egy és örök Istenség, Mennybéli uraság; Igaz, erõs, kegyelmes, Jó, hív irgalmasság: Téged áld ég, föld s tenger: Áldott Szentháromság!
Ismeretlen, 1727.

160.

1. Minden teremtett állatok az Úr Istent áldják, néki sok ezer angyalok "Szent, szent, szent" azt mondják.
Debrecen, 1774.

161. Siess, keresztyén, lelki jót hallani

Tinódi Lantos Sebestyén (1549)
 
1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvénybõl harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.
2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.
3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!
4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon õ kezében; Kiket õ akar, föld kerekségében: Emeli égben.
5. Ne ess kétségbe õ nagy jóvoltában, Az igaz hitben erõs légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.
6. Dávidot Isten hagyá királyságban, Õ ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.
Tinódi Lantos Sebestyén († 1556) nyomán

162. Ím, béjöttünk nagy örömben

Debrecen, 1774
 

1. Ím, béjöttünk nagy örömben, Felséges Isten, A te szentidnek gyülekezetébe, A te templomodba, Felséges Atya Isten.
2. Itt megállunk teelõtted, Felséges Isten! És igaz hitbõl áldozunk elõtted, Vallást teszünk rólad, Felséges Atya Isten!
3. Vágyik lelkünk szent Igédhez, Felséges Isten! Mint a szomjúhozó szarvas a vízhez, A hideg kútfõhöz, Felséges Atya Isten!
4. Örvendezünk mi szívünkben, Felséges Isten! Mert bejutottunk immár teelõdbe, A te templomodba, Felséges Atya Isten!
5. Csak ez nékünk vigasságunk, Felséges Isten! Hogy lakozik a te neved közöttünk, Dicsértetel tõlünk, Felséges Atya Isten!
6. Tartsd meg azért békességben, Felséges Isten, E kicsiny seregecskét igaz hitben, Te tiszteletedben, Felséges Atya Isten!
7. Prédikáltasd szent igédet, Felséges Isten! Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket, Áldd meg életünket, Felséges Atya Isten!
8. Zengedeznek mi ajakink, Felséges Isten! Örvendetes szókban, dicséretekben, Ékes énekekben, Felséges Atya Isten!
9. Áldott vagy te magas mennyben, Felséges Isten! Kit illet dicséret a szent templomban, Anyaszentegyházban, Felséges Atya Isten!
Debrecen, 1590

163. Örvend mi szívünk, Mikor ezt halljuk

Debrecen, 1774
 

1. Örvend mi szívünk, Mikor ezt halljuk: A templomba mégyünk, Hol Úr Istennek Szent Igéjét halljuk.
2. Megállunk hittel, Örök Úr Isten, A te templomodban, És tiszta szívvel Dicsérünk mi téged.
3. Áldd meg, Úr Isten, A te népedet, Kik téged szeretnek, Tartsd meg közöttünk A gyülekezetet.
4. Légyen békesség, Felséges Isten, Anyaszentegyházban, Oltalmazz minket Minden háborúnkban.
5. Dicséret neked, Atya Úr Isten, A te szent Fiaddal, És Szentlélekkel, Mi vigasztalónkkal!
Szegedi Gergely, 1569 elõtt a 122. zsoltár alapján

164. Kegyes Jézus, itt vagyunk

Ahle J. R., 1664
 

1. Kegyes Jézus, itt vagyunk Te szent Igéd hallására, Gyúljon fel kívánságunk Idvesség tanulására, Hogy a földtõl elszakadjunk, Csak tehozzád ragaszkodjunk.
2. Elménket, értelmünket Lelki sötétség fogta bé, :/: De szent Lelked szívünket Tiszta fénnyel úgy töltse bé, Hogy jót gondoljunk és szóljunk, Mert csak tõled kell azt várnunk.
3. Dicsõségnek napfénye, Istentõl jött világosság! :/: Indítsd lelkünk készségre, Nyisd meg fülünk, szívünk és szánk! Hitvallásunk, könyörgésünk, Urunk Jézus, halld meg, kérünk!
Clausnitzer Tóbiás, 1618–1684

165. Itt van Isten köztünk, Jertek õt imádni

Bremen, 1680
 

1. Itt van Isten köztünk, Jertek õt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Õelõtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!
2. Itt van Isten köztünk: Õ, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!
3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed elõtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!
4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!
5. Egyszerûvé formálj Belsõ, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!
6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévõ: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!
Tersteegen G., 1697–1769
F.: Csomasz Tóth Kálmán

166. Urunk Jézus, fordulj hozzánk

Görlitz, 1648
 

1. Urunk Jézus, fordulj hozzánk, Szent Lelkedet ma töltsd ki ránk, Kegyelmeddel minket segélj, Az egy Igazságra vezérlj.
2. Nyisd meg szánkat hál’adásra, Készítsd szívünk buzgóságra, Hitünk s értelmünk neveljed, Neved velünk ismertessed.
3. Míglen éneklünk mennyégben: Szent, szent, szent az erõs Isten, És színrõl színre láthatunk, A fényességben vigadunk.
4. Dicsõség Atya Istennek, Fiúnak és Szentléleknek: A dicsõ Szentháromságnak Mindenek áldást mondjanak!
Névtelen szerzõ, 1648. F.: Schulek Tibor

167. Jöjj, mondjunk hálaszót

Crüger J., 1647
 

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hûszájjal és hû szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.
2. Dús kincsébõl az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derûs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.
3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Õ, És az lesz, aki volt.
Rinckart Márton, 1586-1649; F.: Áprily Lajos

168. Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr

Langran Jakab, 1807-1889
 

1. Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr, Bûnbánó szívvel ím eléd borul Hû néped, áldva felséges neved, Hogy esdve kérje nagy kegyelmedet.
2. Gondolsz ránk, híven oltalmaz kezed, Rólunk egy percre azt le nem veszed, Irgalmasságod mindig oly közel, És erõs karod minket átölel.
3. Nagy jóságodra méltók nem vagyunk, Rossz útra térve gyakran elhagyunk; Áhítjuk mégis szent igéd szavát, Megtérõ gyermekid fogadd be hát.
4. Kérünk, Úr Isten, Krisztus-Jézusért, Vérrel pecsételt szent szerelmedért: Irgalmasságod közöld mivelünk, És tárd ki szíved, végy be, Istenünk!
Whitmore L. Erzsébet, 1792-1840
F.: Papp Ákos

169.

1. Úr Isten, téged szívünkbõl dícsérünk; Végye Felséged most hát kedvesen, mindõn szívesen imádunk és kérünk.
Lengyel József, 1770-1822.

170. Jövel, ó, áldott Szentlélek!

Debrecen, 1781
 

1. Jövel, ó, áldott Szentlélek! Gerjeszd fel híveidet, És szent munkájokban vélek Közöld kegyelmeidet, Hogy szívünk egyenesen Az Úrra függesztessen.
Földvári József, 1766–1830

171. Megáll az Istennek Igéje

Kolozsvár, 1907
 

1. Megáll az Istennek Igéje, És nem állhat senki ellene, A nagy Isten vagyon mivelünk, És Szentlelke lakozik bennünk.
Luther Márton, 1483-1546; F.: Skarica Máté

172. Szûkölködünk Nagymértékben

Kolozsvár, 1785
 

1. Szûkölködünk Nagymértékben Segedelem nélkül, Reménykedünk, Örök Isten, Te légy segítségül. Dicsérhessünk és lehessünk Jézus szava hallgatói, Igaz megtartói.

Nagyenyed, 1785

173. Nem vagyunk mi magunkéi

Énekelhetõ a 42. zsoltár dallamára is. 
 

1. Nem vagyunk mi magunkéi, De Jézus vére bére; Lelkünk, testünk Istenéi Az õ tiszteletére. Urunk Jézus, jöjj most el, Lelked által segíts fel! Dicsõítünk mi testünkben, Magasztalunk mi lelkünkben!
Kolozsvár, 1837

174. Atya, Fiú, Szentlélek, Készíts szent Igédre

Debrecen, 1778
 

1. Atya, Fiú, Szentlélek, Készíts szent Igédre, Jézus érde-mét ruházd Áldott híveidre. 
Debrecen, 1736

175. A 144. zsoltár dallamára: Áldott az Úr, ki kezemet tanítja.

1. Gyûjtsünk oly kincset, melyet a tûz koha, Hév forrósága nem emészt meg soha. Tûzben megpróbált arany ez a kincs, Melyhez semmi veszélyneK jussa nincs. A koporsónak sincs rajta hatalma, Elvesze reá nézve diadalma; Elkísér lételünknek céljára, A Teremtó színe látására.
Juhász András, 1800 körül.

176. Középkori dallam.

1. Szent, szent, szent a Seregeknek ura! Teljes mind a széles föld az õ dicsõségével! Ámen.
A "Sanctus" Ézsaiás 6,3 szerint.

177.

1. Urunk, irgalmazz nékünk! Krisztus, irgalmazz nékünk! Urunk, irgalmazz nékünk!
A régi egyház "Kyrie Eleison"-ja

178. Dicsõség az Atyának, A Fiúnak

Középkori dallam


1. Dicsõség az Atyának, A Fiúnak és Szentlélek Istennek, Valamint volt kezdetben, Azonképpen most és mindörökké, Ámen, Ámen.
Liturgikus szöveg a IV. századból
F.: Csomasz Tóth Kálmán

179.

1. A bûnbõl hozzád sietek, mert szomjazom kegyelmedet, te nyugtass meg, én Jézusom, ím néked szívem átadom.

180. A töredelmes szívet, Te, Uram, szereted

Hassler H. L., 1601
 

1. A töredelmes szívet, Te, Uram, szereted, Az engedelmes lelket Soha meg nem veted. Ezzel a reménységgel Tehozzád óhajtunk, Légy, kérünk, segítséggel És könyörülj rajtunk.
Lengyel József (1770-1822) után

181.

1. Jer, áldott vendég, várunk tégedet, tisztítjuk a te útadat, egyengetjük a te ösvényedet: mutasd meg nálunk magadat! Erõs hittel szívünkbe fogadunk, állandó szállást ott adunk.

182. Karácsony ünnepében, Karácsony ünnepében

Debrecen, 1774 (160. dícséret)
 

1. Karácsony ünnepében, Karácsony ünnepében Örvendezünk szívünkben: Mert Isten õ szent Fiát, Mert Isten õ szent Fiát Adta meg nékünk testben, Ki az õ népét Megszabadítá a bûnöktõl, És a régi kígyótól Megmenté, Nékünk a dicsõséget Megnyeré: Légyen dicsõség Királyunknak Most és mindörökké!
Batthyány-kódex, XVI. század

183. Istennek Báránya, Ki bûnünket elveszed

Wittenberg, 1523
 

1. Istennek Báránya, Ki bûnünket elveszed: Irgalmazz nékünk! Istennek Báránya, Ki bûnünket elveszed: Irgalmazz nékünk! Istennek Báránya, Ki bûnünket elveszed: Add ránk békességed! Á- men, Á- men.
A latin ”Agnus Dei” után, 1523
F.: Csomasz Tóth Kálmán

184. Krisztus, ártatlan Bárány

Erfurt, 1542
 

1. Krisztus, ártatlan Bárány, Ki miértünk megholtál, A keresztfa oltárán Nagy engedelmes voltál. Hordozván bûneinket, Te váltottál meg minket: Irgalmazz nékünk, ó, Jézus!
Rostock, 1531
F.: Csomasz Tóth Kálmán

185. Krisztus feltámadott, Kit halál el ragadott

1200 körül
 

1. Krisztus feltámadott, Kit halál el ragadott; Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! Ha õ fel nem támad, Nincs többé bûnbocsánat, De él, ezért szent nevét, Zengjük õ dicséretét, Alleluja, Alleluja! Alleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk. Alleluja!
Húsvéti ének a XIII. század elejérõl
F.: Árokháty Béla

186. E húsvét ünnepében

Debrecen, 1774
 

1. E húsvét ünnepében, E húsvét ünnepében Dicsérjük Istent szívvel, Ki értünk megholt Fiát,  Ki értünk megholt Fiát Feltámasztotta testben. Ennek örül föld, Tenger és a menny víg kedvében; Minden élõ állatok Sok rendben, Mik égben, földön vannak, Sok részben, Fák, füvek és minden virágok Újulnak örömben.
Batthyány-kódex, XVI. század

187. E húsvét ünnepében

Debrecen, 1774
 

1. E húsvét ünnepében, E húsvét ünnepében Örvendjünk, keresztyének! Szívünk teljességében, Szívünk teljességében Illik szánkba víg ének. A feltámadott Jézus nékünk zálogot adott, Hogy bár a föld gyomrába Tétetünk, Megújul valójába' Életünk; E hittel midõn ünnepelünk, Te légy, Jézus, velünk!
Budai Ézsaiás, 1766-1841

188. E pünkösd ünnepében

Debrecen, 1774
 

1. E pünkösd ünnepében, E pünkösd ünnepében Dicsér jük Istent szívvel, Ki Szentlelkét szívünkben, Ki Szentlelkét szívünkben Osztogatja bõséggel. Ennek örül föld, Tenger és a menny víg kedvében; Minden élõ állatok Sok rendben, Mik égben, földön vannak Sok részben, Fák, füvek és minden virágok Újulnak örömben.
Geleji Katona István; Batthyány-kódex, XVI. század

189. E pünkösd ünnepében

Debrecen, 1774
 

1. E pünkösd ünnepében, E pünkösd ünnepében Zengnyel vünk dicséreti, Mert az Úr Szentlelkében, Mert Az Úr Szentlelkében Híveit részel-teti: Melynek ere-je Minden ismeretnek kútfeje; Világos-ságot õ  gyújt Szívünkben, E rõt, bátorságot nyújt Éltünkben, Áldott Lélek, te légy mellettünk, S újjá születtetünk.
Lengyel József, 1770-1822

190. Ez esztendõt megáldjad

Debrecen, 1774
 

1. Ez esztendõt megáldjad, Ez esztendõt megáldjad Kegyelmedbõl, Úr Isten! Bõséggel ékesítsed, Bõséggel ékesítsed, Te szent Jehova Isten! Tégedet áldnak, Kik lakoznak e földnek színén; És a puszta helyek is Bõséggel, Halmok áhítozódnak Víg kedvvel; Boldog, kit magadnak választál, Sionnak királya!
Batthyány-kódex, XVI. század

191. Ez esztendõt áldással

Debrecen, 1774
 

1. Ez esztendõt áldással, Ez esztendõt áldással, Koronázd meg, Úr Isten, Hogy víg hálaadással, Hogy víg hálaadással Dicsérje neved minden. Tetõled jõnek Kedves napjai az idõnek; Nyújts hát, kérünk, bõséget Ke-zeddel, Tõlünk a békességet Ne vedd el; De midõn megtartod testünket, Ne hagyd el lelkünket!
Budai Ézsaiás, 1766-1841

192. Adj békességet, Úr Isten

Kolozsvár, 1744
 

1. Adj békességet, Úr Isten, A mi idõnkben a földön, Mert nincsen nékünk több senki Bajvívónk és hadakozónk, Hanem csak te, Úr Isten.
Luther Márton (latin énekbõl)

193. Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme

Debrecen, 1774
 

1. Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, És Atyánknak, Istennek szerelme, Szentlélekkel áldott közösségben Légyen mindig mindnyájunkkal. Ámen.
Csomasz Tóth Kálmán
a II. Kor 13,13 alapján

194. A 68. zsoltár dal1arnára: Hogyha felindul az Isten.

1. Tartsd meg e gyÜlekezetnek, Melyet törvényid vezetnek, Nagyjait, kicsinyjeit; :/: Igaz~assad tanítóit, Hüséges elõljáróit, Felsõbb és köz rendelt. Adjad, hogy szívvel-lélekkel :/: DicsérhessÜnk a szentekkel, S csak téged tisztelhessÜnk. És ha eljõ amaz óra, Melyben szállunk koporsóba: Mennybe hozzád mehessünk!

195. Áldjuk Istent végével

Crüger J., Berlin, 1653
 

1. Áldjuk Istent végével Isteni tiszteletünknek, Mondjunk immár örömmel Dicséretet szent nevének! Mi Istenünk legyen áldott, Hogy lelkünkben gazdagított.
2. Immár Isten áldása Kimondatott mindnyájunkra, :/: Menjünk örömmel haza Tisztünkre és dolgainkra. Õ Szentlelke erõsítsen, Minket tovább is vezessen.
3. Áldja meg kimentünket, Áldja bemenetelünket, :/: Áldja meg kenyerünket, Szentelje meg életünket; Áldjon meg boldog halállal, Végre örök boldogsággal.
Új Zengedezõ Mennyei Kar, 1743

196. Mondjatok dicséretet

Debrecen, 1774
 

1. Mondjatok dicséretet, Keresztyének, az Úr Istennek, Szentséges tiszteletet Adjatok õ nevének.
2. Örvendjetek õneki Igaz isteni buzgóságban, Mert köztetek lakozik Az Anyaszentegyházban.
3. És õ megelégíti Lelketeket lelki kenyérrel; Biztat õ igéjével Édes ígéretivel.
4. Szent, Uram, a te neved, Szent vagy te a magas mennyekben, Szent vagy és rettenetes Minden nemzetségekben.
5. Tégedet illet, Uram, Mi tiszteletünk, háladásunk, A mi gyülekezetünk, Ünnepet szentelésünk.
6. Hála légyen tenéked, Hogy megjelentéd te magadat, Hogy megértettük, Uram, A te akaratodat.
7. Dicséret és dicsõség Légyen tenéked magasságban, Dicséret és tisztesség Az Anyaszentegyházban.
Bártfa, 1593

197. A 380. dicséret dallamára: Semmit ne bánkódjál.

1. Hálaadásunkban rólad emlékezünk, Kegyelmes Istenünk, tégedet tisztelünk Te nagy jóvoltodért, és felmagasztalunk, Haszontalan szolgák, mert ezzel tartozunk.
2. Hajtsd le füleidet, értsd meg kérésünket, Mi édes Istenünk, ne nézd bfineinket; Tiszta szívbõl kérünk, mi könyörgésünket Vedd hozzád, Úr Isten, esedezésünket.
3. Gerjeszd fel igédnek szerelmét lelkünkben, Szent­lélek Istennek szentségét szívünkben; Adj igaz értelmet bõséggel elménkben, Téged szolgálhassunk e földön éltünkben.
4. Tanúságra erõt csak te tõled kérünk, Hogy szent istenséged dícsértessék tõlünk: Ha elõször a te országod keressük, Semmiben nem lészen fogyatkozás nékünk.
5. Azért gyorsaságot elkezdett dolgunkban, Végig megmaradást mi hivatalunkban, Szorgalmatosságot s hfiséget tisztünkben, Egymás-szeretetet plántálj életünkben.
6. Engedd meg ezeket, Szent Atyánk, Krisztusért, Mi Idvezftõnkért, kegyes táplálónkért, Ki egy hatalom­ban Szentlélek Istennel msz és uralkodol mindörökké, Ámen.
Sztárai Mihály, 1575.

198. Ti keresztyének, dicsérjétek Istent

Crüger J., 1562
 

1. Ti keresztyének, dicsérjétek Istent, Kik Úr Jézusnak e földön szolgáltok És mindenkoron a szent helyen vagytok: Dicsérjétek Istent!
2. Imádkozzatok az Atya Istennek, Jézus nevében hozzá siessetek, És tiszta szívet hozzá emeljetek: Dicsérjétek Istent!
3. Áldjon meg minket az Atya Úr Isten, Megigazítson a Fiú Úr Isten, És megszenteljen a Szentlélek Isten Mindenkoron! Ámen.
Bornemisza Péter énekeskönyve

199. Adjunk hálákat az Atya Istennek

Debrecen, 1774
 

1. Adjunk hálákat az Atya Istennek, Mennynek és földnek szent teremtõjének, És embereknek gondviselõjének, Éltetõjének.
2. Mert õ mihozzánk atyai szerelmét, Kijelentette drága szent igéjét, Mellyel táplálja híveinek lelkét, Nyújtja kegyelmét.
3. És õ megáldja benne reménylõket, Erõsít minden erõtelenséget, Világosítja homályos szívünket, Setét elménket.
4. Atya Istennek mindezekért légyen Dicséret és nagy dicsõség mennyégben, Fiával s Szentlelkével egyetemben, Örökké! Ámen.
XVII. század

200. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk

Vulpius Menyhért, 1609
 

1. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk, Jézusunk, Hogy a bûnös világnak Tõribe ne jussunk.
2. Ó, maradj szent igéddel Mivelünk, Megváltónk, E földi vándorlásban Te légy útmutatónk.
3. Ó, maradj, világosság, Mivelünk fényeddel, Te vezess a sötétben, Hogy ne tévedjünk el.
4. Ó, maradj áldásoddal Mivelünk, Úr Isten, Szent kegyelmed áraszd ránk Minden szükséginkben.
5. Ó, maradj oltalmaddal Mivelünk, Hû pajzsunk, Hogy e világ diadalt Ne vehessen rajtunk.
6. Ó, maradj hûségeddel Mivelünk, szent Isten, Adj erõt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.
Stegmann Józsué, 1588–1632
F.: Árokháty Béla és Payr Sándor

201. A 65. zsoltár dallamára: A Sionnak hegyén Úr Isten.

1. Uram, kegyes indulatomban Ím, teszem vallásom: Ez életemben, halálomban Fõ vigasztalásom: Hogy én az Úr Jézus Krisztusnak Tulajdona vagyok, Rajtam irgalmas szent voltának Kegyebnei nagyok.
2. Ki, midõn voltam halál révén, Teljes bün mér­gével, Megváltott, ügyemet felvévén, Drága szent véré­vel. Az ördög terhes fogságából Hiven feloldozott, A bünnek kemény igájából Szabadságra hozott.
3. Ezután sem hágy el végképen Kivánt segedelme, Sõt, mint fiát, engem akképen Takargat védelme. Gon­dot visel élj. életemre Hatalmas szent karja, Semmi gonosz nem száll fejemre, Õ ha nem akarja.
4. Ha midõn atyai vesszejét Felvonja ellenem, S bölcs dorgálásánaK erejét Kelletik szenvednem: Akkor is lanbdott szivemet Szentlelke bimtja, Hogy rajtam lévõ veszélyimet Javamra fordítja.
5. Reménységem neveli bennem S bizonyossá tészen, Hogy végre jutalmam épnékem Örök élet lészen, Melyre is készíti lelkemet És hívja magához. Hogy szabjam egész életemet Szent akaratjához.
6. Uram, tanits gyarló éltemnek Nagy bünös voltára, Ó vezess én árva fejemnek Szabadítójára: Magamat néki hadd adhassam Lelki ajánlással, Drága jóvoltát felválthassam Méltó hál'adással. 

202. A 119. zsoltár dal1amlÚ'a: Az oly emberek nyilván boldogok.

1. Fõ boldogságom tartom én ebben, Hogy az Úr Jézus tudományát vallom, Ember nem szólott soha bölcsebben, Azért beszédit nagy örömmel hallom. Ezek éltemnek vezéri lévén, Megvfgasztalnak a halálnak révén.
2. Ha bûnöm kárhozattal fenyeget, E hitben vetem teljes remény~em, Hogy Megváltóm tett értem eleget; Nem árthat nékem semmi ellenségem. Õ visel gondot úgy életemrõl, Hogy egy hajszál sem esik le fejemrõl.
3. Megfoghatatlan nagy szerelmével Jézuso.m úgy vont kebelére engem, Hogy lelkem-testem tehetségével Õneki örök tulajdona lettem. Szent akaratját örömest, készen Teljesfteni leafõbb gondom lészen.
4. Add Uram, Kérlek, tudomásomra, Hogy nyavalyámnak okát hol keressem, Hogy óhajtott szabadu­lásomra Segedelmeddel hadd törekedhessem. Jótéte­ményed mily csudálatos 1 Oktass, hogy légyek hozzád háládatos.

203. A 260. dicséret dal1amlÚ'a: Szent Dávid.. próféta éneklI! köny­vének, vagy: a 3. zsoltár dal1amlÚ'a: O mely sokan vannak.

1. Mennybéli Úr Isten, hallgass meg engemet az én könyörgésemben, Ne hagyj el engemet ily nagy nyavalyámban, tekints meg szükségemben; A nagy bánat miatt már adj vfgasságot az én nagy bús szfvem­ben, A te Szentlelkeddel vigasztalj meg kérlek, én keserûségemben.
2. Jól tudom, micsoda nagy okai vannak én nyomorúságomnak: Mert az álnok világ hfzelkedésinek, hittem csplárdságánakj Az õ szép szavának, sok aján­dékának, nékem kik bÚt hozának, Enaemet mindenben ez világ kedvébe: jaj, Ím mibe hajtának!
3. Jaj nékem, bünösnek és gyarló embernek, ha rajtam nem könyöriilsz, Az. én nagy bfinömért, hatalmas Istenem, nékem meg nem kegyelmezsz ; Soha nem lehet igy nékem vígasságom, hogyha bfinöm szerint versz, Már minek örüljek, felséges Ur Isten, ha velem jól nem tészesz?
4. Hová legyek Uram, ha elhagysz engemet, kihez hajtsam fejemet? Föld kerekségében sehol nem találom, kire bízzam lelkemet; Nincsen itt e földön, ki elvenné rólam az én nagy sok bfinömet, De nagy félelemmel te hozzád kiáltok:- hallgasd meg kérésemet.
5. Hová legyek immár, hatalmas Istenem, ily fogyott életemmel? Mert lám, Uram, hozzád sokszor felldálték keservcs beszédemmel; Miért nyomoritál, én édes Istenem, most ez keserliséggel? Mit használok immár itt ez világ szerint bujdosó életemmel?
6. Ó miért te, Uram, ennyi sok ideig a te szent személyedet, Reám nem forditád kegyelmedbõl a te kegyességedet? Én siralmim elOl eIforditád, Uranl, a te szent füleidet; De ha meghallgatnál, megvigasztal­hatnád az én nagy bús szivemet.
7. Ne útálj meg, Uram, én sok bfineimért, szám­talan esetimért, Mert méltónak vallom magamat min­denkor az én undokságimért A megbüntetésre és fel­serkentésre az én kényességimért; De nem vetsz el, Uram, szent szemeid elOI az én érdemem szerént.
8. Ezen kérlek téged, mennynek-földnek Ura, kirá­lyoknak Királya, Hogy mig e világban éltemet kívánod, azt csak Szentlelked. birja, Minden dolgaimat és én útaimat szüntelen igazgassa, Hogy te szent nevedet hozzám jóvoltodért én lelkem magasztalja.
9. Ne bánkódjál lelkem, ne hagyd el magadat nagy keserfi~edben, Ó én édes szivem, mit keseregsz bennem ily Igen életedben? Hagyd el a bánatot, végy nagy vígasságot a hatalmas IsteIilien: A nagy bánat-helyett õ ád jó örömet a Szentlélek Istenben.
10. Dicsõség tenéked, Inagasságban, Isten, királyoknak Királya! Dicséret mondassék néked, Krisztus Jézus, minden uraknak Ural Velük egyetemben Szentlélek Úr Isten, mi lelkünknek világa: Teljes Szent­háromság, egy bizony Istenség, lelkeimnek boldogsága!

204. Boldogok, akik lelki szegények

Kolozsvár, 1744
 

1. Boldogok, akik lelki szegények, Szívbõl könyörögnek, Mert a mennyország adatik nékiek.
2. Boldogok, akik sírván bánkódnak, És károkat vallnak, Mert Istentõl õk megvigasztaltatnak.
3. Boldogok azok, akik szelídek És nem háborognak, Mert õk e földön örökséget bírnak.
4. Boldogok, akik az igazságot Éhezik, szomjazzák, Mert Istentõl õk megelégíttetnek.
5. Boldogok azok, kik irgalmasok, Máson könyörülnek, Irgalmasságot mert Istentõl nyernek.
6. Boldogok, akik tiszta szívûek, Hitbõl megtisztultak, Mert megismervén az Istent, meglátják.
7. Boldogok, akik békességszerzõk, Mert õk hívattatnak Az igaz hitben Isten fiainak.
8. Boldogok, akik az igazságért Üldözést szenvednek, Mert a mennyország adatik ezeknek.
9. Boldogok lesztek, mikor Krisztusért Emberek gyûlölnek, Megszidalmaznak s gonoszul üldöznek.
10. Akkor azért hát örvendezzetek és vigadozzatok, Mert mennyben lészen ti nagy jutalmatok.
Huszár Gál énekeskönyvébõl (1574)
a Mt 5,3-10 alapján

205. Ne szállj perbe énvelem

Kolozsvár, 1744
 

1. Ne szállj perbe énvelem, Ó, én édes Istenem! Mert meg nem igazul teelõtted lelkem, Elkárhoztathatsz engem. 
2. Mert én anyám méhében Fogantattam vétekben, E világra lettem eredendõ bûnben, Kárhozatos esetben.
3. Néked bûnöm megvallom, Mert én azzal tartozom; Te bocsáthatod meg, Bizonnyal jól tudom: Segítségedet várom.
4. Bûneimnek tõrébõl, Az ördögnek kezébõl, Ments ki megérdemlett nagy veszedelmembõl: Tekints reám az égbõl!
5. Szent Fiad haláláért, Keserves nagy kínjáért, Áldott szent vérének el-kifolyásáért: Kegyelmezz meg mindezért!
6. Az õ tisztaságáért És ártatlanságáért, Szent kezein való sebeknek helyéért, töviskoronájáért!
7. Én fertelmességemet És oly nagy sok vétkemet, Mikkel megfertõztem undokul lelkemet, Rútítottam testemet:
8. Bocsásd meg, ó, Úr Isten! Ó, áldott Atya Isten! Kegyelemmel bõves, irgalmas jó Isten! Nagy türelmû szent Isten!
9. A te áldott Szentlelked, Kérlek, tõlem el ne vedd, Sõt újítsd meg bennem, hogy dicsérjem neved, Szolgálhassak tenéked.
10. Reád bíztam magamat, Te viseljed gondomat, Igazgasd jó útra az én lábaimat És minden szándékimat.
11. Vigasztald meg szívemet, Búban epedt lelkemet; Ne hányd szemeimre undok vétkeimet És cselekedetimet.
12. Csak tégedet dicsérlek, Míg e világon élek, Mert tudom, nyugalmat csak tenálad lelek, Mikor innét kikelek.
13. Mindörökké áldassál És felmagasztaltassál, Áldott Atya Isten, a te szent Fiaddal, Szentlélek áldásával!
Kanizsai Pálfi János

206. Én Istenem! Sok nagy bûnöm

Énekelhetõ a 267. dicséret dallamára is.
Kolozsvár, 1744
 

1. Én Istenem! Sok nagy bûnöm Lelkemet szorongatják; Itten nincsen, Ki segítsen, Hát kihez folyamodjam?
2. E világon Minden úton Akármerre indulok: Súlyos terhem, betegségem Ki elvegye, nem látok.
3. Hozzád térek, Végy be, kérlek, Jó Atyám, s haragodban Meg ne büntess, Légy kegyelmes Hozzám te szent Fiadban.
4. Ha terhelnem, Kell szenvednem Az igaz ítélettõl: Bár itt büntess, Csak ott kedvezz: Ne vesszek el örökûl.
5. Ha kereszted Reám veted, Adj engedelmes szívet, Hogy tûréssel És reménnyel Várjam üdvösségemet!
6. Nyújtsd kegyelmed És Szentlelked, Hogy engem vezéreljen; Bûn, ellenség S hitetlenség Kárhozatra ne vigyen!
7. Mint kis madár, Ha szélvész jár Az égi csattogásban, Rejtez fákban És odúkban, Hol megmaradhat bátran:
8. Így a bûnök, Halál s ördög Engemet ha rettentnek: Rejtekhelye Vagy, reménye, Ó, Krisztus, én lelkemnek.
9. Sebeidben Rejts el engem, Hol bízvást megmaradok; Bár kínt valljak, Vagy meghaljak, Jól tudom: hozzád jutok.
10. Te énnékem Ellenségem Haláloddal meggyõzted, Boldog helyem, Idvességem A mennyben megszerezted.
11. Áldott Isten Egy felségben, Tebenned szívem örül, Mert te szavad Áll s megmarad: Aki hiszen, idvezül.
Rutilius Márton (1550-1618) után

207. Seregeknek hatalmas nagy királya

Magyar népi dallam
 

1. Seregeknek hatalmas nagy királya, Könyörgésem székedet megtalálja, Mert szívemet sok bú állja, Olyan bûntõl, mint megterhelt gálya.
2. Ím, elõtted megaláztam magamat, :/: Földre hajtván szomorodott orcámat; Halld meg, Atyám, csendes szómat, Add meg szívbõl kívánt lelki jómat.
3. Ne vess el hát az én sok bûneimért, :/: Ne is büntess háládatlanságomért, De sõt inkább szent Fiadért, Kegyelmezz meg érdemes kínjáért.
4. Kihez hajtsam búba merült fejemet? :/: Ki tölti bé megsebhedett szívemet? Ha te is elhagysz engemet, Elveszek, ha nem szánod lelkemet.
5. Az én lelkem reszket elõtted állván, :/: Mint a gyenge levél nyárfának ágán, Ellened tett bûnöm látván, Gyászban járván sír s kegyelmet kíván.
6. Gyakran szívbõl folyamodom elõdbe, :/: Könyörgésem hasson fel az egekbe; Uram, hadd jusson elõdbe, Vétkeimet temesd a tengerbe.
7. Örök Isten, felette irgalmas vagy, :/: Megtérõkhöz kegyelmed is igen nagy; Engem, talpig bûnöst ne hagyj, Vigasztalást inkább szívemnek adj.
8. Engem bûnöst hiszen földbõl formáltál, :/: Töredelmes cserép helyre állattál, Sokszor sok bûnért sujtoltál, Addig vertél, míg hozzád hajtottál.
9. Reám vigyázz a szép felvont egekbõl, :/: Dicsõséges királyi szent székedbõl; Halld meg, mert könyörgök szívbõl, Mosogass meg undok vétkeimbõl.
10. Gyarló szívem magasztalja nevedet, :/: Hogy pokolra nem eresztéd lelkemet; Megbocsátád vétkeimet, Melyért áldlak, édes Istenemet.
Sinka György, XVII. század

208. Uram, bûneink soksága

Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Uram, bûneink soksága, Undoksága Érdemli haragodat, Méltók vagyunk, hogy ellenünk, Szent Istenünk, Felemeld ostorodat.
2. De tudjuk, hogy ki megvallja És megbánja Bûneit s hozzád megtér, Azt nem hajtod el elõled, Sõt tetõled Bûnbocsánatot az nyér.
3. Azért hát mi is járulunk És borulunk Elõdbe fájdalmasan, Bûnös lelkünknek kegyelmet, engedelmet Kérvén alázatosan.
4. Szánj meg, Uram, ily ügyünkben S megtértünkben Függeszd fel ostorodat. Ó, hajtson hozzánk békére Fiad vére, S felejtsd el haragodat.
5. Szólj hozzánk, Uram, csendesen És édesen; Félelmünk mindjárt széled, És lelkünk is e szózattól, Mint harmattól A hervadt virág, éled.
6. Uram, végy minket kedvedbe, Szerelmedbe, S vigasztald meg szívünket. Tõlünk soha ne maradj el, Se ne hagyj el, Hanem fogjad kezünket.
Keresztesi József, 1748-1812

209.

1. Tökéletes volt minden tekintetben, Mind amit. Uram. teremtél kezdetben. Az ember testét te alkotád szépen, és lelkét épen.
2. Tenmagad képét adtad õ reája, Szent ártatlan­ság volt ékes ruhája, Bölccsé is tetted, hogy téged ismerne S élvén dícsérne.
3. Elsõ szüleink de félre térének, A kísértõnek mikor engedének, Már mi mindnyájan, kik tõlük ered­tdnk, BOnben születtünk.
4. Tagjaink mind, és bennünk minden részek Res­tek a jóra, a gonoszra készek, Nincs erõnk s a jót, noha jónak hisszük, Véghez nem visszük.
5. Fertõbe estUnk, Uram végy ki onnan, Szlilvén minket Szentlelkeddel újonnan; Ujftsd meg rajtunk, hogy legytlnk te néped, Isteni képed.

210. Ó, áldandó Szentháromság!

Debrecen, 1781
 

1. Ó, áldandó Szentháromság! Nyögésemre figyelmezz. Jövel, siess, Fõboldogság, Én Istenem, kegyelmezz! Ó, Uram, Uram, ne hagyj! Mert reménységem te vagy.
2. Ím, körülvett már az ínség, Minden bûnöm rám tódult, :/: Szorongat a végsõ szükség, Fetrengek, mint egy bódult. Ó, szerelmes szent Atyám! Légy nékem erõs bástyám.
3. Ölelgess szent szerelmeddel, Örök szövetségedbõl, :/: Takargass be védelmeddel, Adj részt örökségedbõl: Nézz régi irgalmadra S egyetlenegy Fiadra.
4. Ó, egyetlenegy segítõm, Uram Jézus, irgalmazz! :/: Légy vélem, én Idvezítõm, A gonosztól oltalmazz! Hiszen te értem jöttél, S értem is vért öntöttél.
5. Gyógyítsd lelkem betegségét Véres verejtékeddel, :/: A halálnak édességét Újítsd drága véreddel, Mert csak az lelkem bére, Más érdem álljon félre.
6. Ó, Isten Báránya, kedvezz, Mert most vagyon az óra; :/: Mondd lelkemnek: Légy idvez, Dolga forduljon jóra. Ó, Úr Jézus, könyörülj, Könyvedbõl ki ne törülj!
7. Ó, vigasztaló Szentlélek, Jövel segítségemre, :/: És míg itt mozgok és élek, Készíts idvességemre. Tartsd meg bennem a hitet, Mit kegyelmed készített.
8. Bátoríts a halál ellen, És ha már elaluszom, :/: Hogy a Sátán el ne nyeljen, Te légy, Jézus, végsõ szóm. Maradj velem mindvégig: kísértess bé az égig.
9. Ó, Úr Jézus, légy Jézusom: Légy irgalmas lelkemnek! :/: Ó, vedd hozzád egy orvosom, Míg megadod testemnek,  Ó, Jézus, tõlem ne fuss! Ó, jövel, Uram Jézus!
Ráday Pál, 1677-1733

211. A 6. zsoltár dallamára: Uram, te nagy haragodban.

1. Meghagytad nékünk, Úr Isten, Hogy járjunk törvényedben Es téged tiszteljünk Teljes szivvel, lélekkel, És minden mi erõnkkel Tégedet szeressünk.
2. A mi felebarátinkat Szeressük, mint magunkat, Haragot elhagyván; Senkinek kárt ne tégyünk, Mindenhez hivek légyünk és éljünk igazán.
3. De jaj, mily gyarló életem, Mert Ádámtól születtem: Bûnre vagyok hajló. Elmémnek gondolatja,	Szivemnek indulat ja Te ellened járó.
4. Szent igédet nem követem, Sõt gyakran elfelejtem, Jókra tunya szivem; Feleimet gyûlöli, Vagy csak szinnel szereti: Mily nehéz énnékem.
5. Méltán ezért haragodat, Érdemlem ostorodat, De jó reménységgel Nézek fel szent Fiadra, Mint kegyes szószólómra, Kiért hozzám tértél.
6. Mert én csak õbenne bizom, Nem hányom méltóságom, Mely semmire kellõ. Õ engem megigazít, Gonosztól megszabadit, Oly igen jó kedvü.

212. Én nem perlek, És nem merlek

Énekelhetõ a 267. dicséret dallamára is.
Kolozsvár, 1744
 

1. Én nem perlek, És nem merlek, Igaz bírám, vádolni, Ha elkezded Ítéleted Énrajtam gyakorolni.
2. Enyhén bántál, Nem kívántál Semmit sem erõm felett; Az izgató Csalogató Mégis engem bûnre vett.
3. Megvettetést, Nagy büntetést Ezért elõre látok; Szörnyû dolog Lesz, ha megfog A törvényben írt átok.
4. Sokszor hallom: Az irgalom Nálad éri az eget; De ismétlen Véghetetlen Igazságod fenyeget.
5. E kettõ közt Olyan eszközt Találnom lehetetlen, Hogy jó maradj És mégse hagyj Egy bûnt sem büntetetlen.
6. De midõn én Kételkedvén E két mélység közt állok: Útmutatást, Megtartatást Szent igédben találok. 
Lengyel Jószef, 1770-1822.

213. Mindenható Úr Isten, Mi, bûnös emberek

Kolozsvár, 1744
 

1. Mindenható Úr Isten, Mi, bûnös emberek, Gyónást és vallást teszünk Mint töredelmesek.
2. Mert mi igen vétkeztünk Istenséged ellen, Mint teremtõ, megváltó És szent Atyánk ellen.
3. Életünknek rendiben Igen megbántottunk, Mi nagy sok bûneinkkel Téged bosszantottunk.
4. Gonosz szóval, szándékkal, Látással, hallással, Irigységgel, mordsággal, Rágalmazásokkal.
5. Szitkos, átkos voltunkkal, Haragtartásunkkal, Hamisan mi hitünket Gyakran mondásunkkal;
6. Isteni káromlással És hitetlenséggel, Mi nyomorúságinkban Békételenséggel.
7. Istennek szent igéjét Noha gyakran halljuk, De mibennünk majd semmi Gyümölcsét nem látjuk.
8. Az isteni és atya-Fiúi szeretet Nincsen bennünk, de vagyon Éktelen, rút élet.
9. Bujaság és torkosság, Megfojt a kevélység; Telhetetlen s átkozott, Izgat a fösvénység.
10. Mint tengernek fövénye Megszámlálhatatlan: Azonképpen mi bûnünk Nálunk tudhatatlan.
11. Azért mi is magunkat Istenséged elõtt, Bûnösöknek vádoljuk Mind e világ elõtt.
12. Ne nézd mi bûneinket És gonoszságinkat, De tekintsd kegyelmesen Irgalmasságodat.
13. És el ne feledkezzél Te ígéretedrõl, A bûnösökhöz való Kegyelmességedrõl.
14. Azért néked könyörgünk, Felséges Úr Isten: Ne állj bosszút szertelen Mi gonosz bûnünkön.
15. De minékünk megbocsáss Te szent Fiad által, Hogy mi idvezülhessünk Õ irgalma által.
16. Hisszük, hogy meghallgattál Mi könyörgésünkben, Azért lelki örömmel Mi ezt mondjuk: Ámen.
Confessio generalis, Várad, 1566

214. A 161. dicséret dallamára: Siess, keresztyén.

1. Sok nyavalyánkban Atyánkhoz kiáltunk, Mert segedelmet sehol sem találunk, Csak õ minékünk Atyánk és gyámolunk, Minden oltalmunk.
2. Tégedet azért alázatos szivvel Kérünk: oltalmazz, Atyánk, jobbkezed del, & táplálj minket a te szent Igéddel: Lelki étellel.
3. Itt evilágon miglen mi nyomorgunk, Csak segedelmed alá folyamodtunk, Mert igen kegyes Atyánk vagy minékünk: Minden életünk.
4. Pokol ajtaja bünért reánk nyila, Hogy az Istennek haragja indúla, Minden nyavalya ottan reánk szálla: Bûnnek jutalma.
5. Ha biineinket számlálod, Úr Isten, Senki közülünk nem mehet elõdben, Mert mi fetrengünk számtalan sok bünben, Undok életben.
6. Azért könyörgünk: ne nézd bûneinket, De tekints kegyes szemeiádel minket, A te Fiadért szeresa ingyen mmket, Szabadits minketl
7. Ne tégy mi vélünk a mi bününk szerint, De tekints minket kegyességed szerint, A Krisztus Jézus kedves volta szerint, Érdeme szerint.
8. Végy el mi rólunk ennyi sok inséget, Adj nékünk, kérünk, immár csendességet; Ne fogyatkozzunk el sok inségink közt: Adj nékünk erõtl
9. Sok háborgásink lecsendesedjenek, Hogy hatalmasok tégedet féljenek, & mindenkoron téged ismerjenek Örök Ist.ennek.
10. Dicséret légyen az Atyának mennyben, Ö szent Fiának örök dicsõségben, & Szentléleknek velük egyetemben, Örökké, Ámen.

215. Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh

Pozsony, XVIII. század végén
 

1. Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh, A bûnösök útjára, Ó, segíts, Jézusom, Õrizõ pásztorom, Hogy ne jussak romlásra. Te ontál drága vért Elveszett juhokért, Viselj gondot a nyájra.
2. Én is juhod vagyok, Én is juhod vagyok, Nyájadnak legkisebbje, :/: Kit te megtéríthetsz, Bûnbõl kivezethetsz A szép kies helyekre. Kérlek azért hitbõl, Töredelmes szívbõl, Fogadj, végy kegyelmedbe.
3. Ím, elõtted állok, ím, elõtted állok, Ajtód elõtt zörgetek, :/: Bár titkos bûnökkel És nyilván lévõkkel Vétkeztem teellened: Kérlek mindazáltal, Nagy irgalmassággal Fogadd vissza gyermeked.
4. Bár a hit szívemben, Bár a hit szívemben Oly kicsiny, mint mustármag, :/: Mégis bármi gyenge, Szentlelked nevelje, Nevelje fel nagy fának, Hogy terjedjen ága És legyen virága Kedves néked, Urának.
5. Míg porsátoromban, Míg porsátoromban Tartasz, mint egy tömlöcben, :/: Nevelj igaz hitben, Munkás szeretetben, Hogy élhessek itt bölcsen És kimúlásomig, Utolsó órámig Tisztemet hûn betöltsem.
6. Szállj le, Uram, hozzám, Szállj le, Uram, hozzám, Jöjj, ó, Jézus, sietve, :/: Vágyakozó szívvel, Kiterjesztett kézzel Várlak immár epedve, Hogy veled mennyekbe, Örömmel menjek be Ábrahám kebelébe.
Zengedezõ Mennyei Kar (1696)
a Lk 15,4-7 nyomán

216. Végtelen irgalmú szentséges Úr Isten

Kuruc dallam
 

1. Végtelen irgalmú szentséges Úr Isten, Ki engem segítesz minden én ügyemben, Csak te vagy énnékem gyõzhetlen fegyverem, Paizsom, kõfalam, minden reménységem!
2. Hajtsd le füleidet a magas kék égbõl, Halld könyörgésemet kegyelmességedbõl, És ne csinálj törvényt az én érdemembõl, Hanem véghetetlen irgalmas szívedbõl!
3. A te kezed által formáltattam földbõl, Nagy bûnnel jöttem ki anyámnak méhébõl, De a te irgalmad megtisztított ettõl, S minden földi jómat vettem te kezedbõl!
4. Mert az én érdemem nálad annyit teszen, Mennyi vizet fecske kis szájába veszen; A megmérhetetlen tengermélység ellen: Ennyi én érdemem te kegyelmed ellen.
5. Mégis én, nyomorult, háládatlan vagyok, Új bûnnek naponként sokszor helyet adok. Uram, költs fel, kérlek, amikor szunnyadok, Moss meg Szentlelkeddel, mert rút mocskos vagyok!
6. Atyáink vétkérõl meg ne emlékezzél, Sõt minden bûnükrõl, kérlek, feledkezzél: Mert tégedet nem holt, hanem ki most is él, Az dicsér, s nevedrõl tisztességet beszél.
7. Vedd hozzád lelkemet, mely téged alig vár, Miként segítséget hadtól megszállott vár; Vedd ki én testembõl, melyen vagyon nagy zár, Ne fullassza bûntõl nagyra növelt vízár!
8. Nem nekünk, nem nekünk, Uram, tisztességet, De szent nevednek adj örök becsületet! Minket azért áldj meg, hogy hívjuk nevedet Mi segítségünkre, és bízzunk tebenned!
Zrínyi Miklós, 1620-1664
Jézusról
és az ember megváltásáról

217. Bûnösök, hozzád kiáltunk

Wittenberg, 1524
 

1. Bûnösök, hozzád kiáltunk: Úr Isten, könyörülj rajtunk! Nyisd meg a te füleidet, Hallgasd meg könyörgésünket! Mert ha te mind megítéled, Amit vétettünk ellened, Mind elkárhozunk elõtted.
2. Nagy a te irgalmasságod, A bûnt Te megbocsáthatod; :/: Nincs nékünk semmi érdemünk, Már semmi ártatlanságunk. Nincs ki kérkedjék elõtted, Félünk mindnyájan Tégedet, És könyörgünk mi Tenéked.
3. Bízzunk azért az Istenben, És nem a mi érdemünkben, :/: Nyugodjék Õbenne lelkünk, Õ légyen mi reménységünk; Lám, nékünk nyilván ígéré, Hogy akar oltalmunk lenni, Azért higgyünk csak Õnéki.
4. Erõsek legyünk hitünkben, Bízzunk csak az Úr Istenben; :/: Ne essünk Benne kétségben, Ne szomorkodjunk lelkünkben. Minden keresztyén hív légyen, Ki megújult Szentlélekben és bízik csak az Istenben.
5. Ha minékünk sok bûnünk van, Istennek több kegyelme van, :/: Õ irgalmának nincs vége, bár sok az emberek vétke. Õ nékünk kegyes pásztorunk, Ki õriz minket pokoltól És megment a kárhozattól.
Luther Márton  (1483-1546) után
a 130. zsoltár alapján

218.

1. Életünknek rendiben körülvesz a halál; Segedelmet, kegyelmet lelkünk már hol talál? Csak nálad Urunk, Isten! Mert bánjuk bûnünk, mely miatt Haragvásod felgyúladt. Szent, igaz Úr Isten, Szent erõs Úr Isten, Szent irgalmas megváltó Urunk, te nagy örök Úr: A keserû halálban ne hagyj immár elvesznünk! Irgalmazz nekünk!
2. Pokol dühe támad ránk halálnak képében, Szabadítást ki nyujthat ilyen nagy ínségben? Csak te, mi Urunk, Isten. Felindítja nagy irgalmad ennyi bûn és ily bánat.  Szent, igaz Úr Isten, Szent erõs Úr Isten, Szent irgalmas megváltó Urunk, te nagy örök Úr: A mély pokol lángjától ne hagyj kétségbe esnünk! Irgalmazz nekünk!
3. Pokol rettentésébe kerget minket bûnünk; Kihez máshoz mehetnénk, hol megmenekülünk? Csak hozzád Urunk, Krisztus! Kiontád drága véredet bûnért tévén eleget. Szent, igaz Úr Isten, Szent erõs Úr Isten, Szent irgalmas megváltó Urunk, te nagy örök Úr: Vigasztaló hitünktõl ne hagyj minket el esnünk! Irgalmazz nekünk!

219. A 257. dicséret da11amára: Ne hagyj elesnem, felséges Isten.

1. Atya Úr Isten, könyörülj rajtam te nagy jóvol­todért, Sok bfineimet bocsásd meg nékem irgalmasságo­dért; Ne hagyj, Úr Isten, kérlek, elvesznem, a te szent nevedért.
2. Imé, Úr Isten, mind talpig vagyok a blinben el6tted, Mint mer6 vérben befert6ztetett, dgy állok el6tted: M"mt a nyár-levél, úgy reszketek én féltemben tetõled.
3. Anyám mikoron az õ méhében engemet fogada, Nagy siralommal és fájdalommal e világra hoza: Bün­beri fogada, róla reám is a bün elárada.
4. Nincs hová lennem, nincs hová fognom elveszett fejemet, Féli, rettegi elbúsult lelkem igaz Istenemet: Vajjon mikoron mossa el rólam az én bfineimet?
5. Ím te elõdbe támasztom, Uram, az én büneimet: Lássad te magad, irgalmas Atyám, halálos sebemet; Kössed be nékem orvosságoddal keserves szivemet l
6. Mely igen tiszta lennék, Úr Isten, ha meg­mosogatnál, Bizony, a napnál, holdnál, csillagnál: szeb1J lennék a hónál; Senki fehérebb nálam nem lenne, ha megtiszt1tanál.
7. Hallgasd meg azért fohászkodását a te hIveid­nek, Kik most énvelem sirván-óhajtván, egrütt könyörögnek: Hatalmat venni ne hagyj mi rajtunk a mi büneinknek.

220. Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét

Kájoni-kódex, XVII. század
 

1. Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét, Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Töröld el rútságát, minden álnokságát, Könynyebbítsd lelkem terhét.
2. Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben Tétova bujdosik, mint madár a szélvészben; Tõled elijedett, Tudván, hogy vétkezett, Akar esni kétségben.
3. Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni, De bûnei miatt nem mer elõdbe menni, Tõled oly igen fél. Reád nézni sem mér, Színed igen rettegi.
4. Semmije sincs pedig, mivel elõdbe menjen, Mivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen, Nagy alázatosan, Méltó haragodban Tégedet engeszteljen.
5. Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal! Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával? Inkább hadd dicsérjen E földön éltében Szép magasztalásokkal.
6. Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez, Szép könyörgésekkel béküljél szent kezéhez, Mert lám, hozzá fogad, Csak reá hagyd magad: Igen irgalmas Úr ez.
7. Higgyünk mindörökké egyedül csak õbenne, Õrizkedjünk bûntõl, ne távozzunk õtõle. Áldott az õ neve Örökké mennyekbe’, Ki már megkegyelmeze.
Balassi Bálint, 1554-1594

221. A 286. dicséret dalJamára: Jer, dicsérjQk az Istennek Fiát

1. Légy irgalmas, Úr Isten, minékünk, Mert elle­ned álnokúI vétkeztünk, Mégis benned vagyon remény­ségünk, Bár bününkkel téged ingerlettünk.
2. Vedd el rólunk méltó haragvásod, :& mutassad nagy irgalmasságod, Hogy ismerjük meg ebbõl jóvol­tod: Vedd el rólunk ezenKépen átkod.
3. Csak Mn a mi gyarló természetünk, Álnokság­ban, vétekben születtünk; Veszedelmes a mi földi éltünk, Elkárhozunk, hogyha meg nem térünk.
4. Voltaképen enened vétkeztünk, Látásodra go­noszt cselekedtünk, Igaz vagy te,- nem ken kételked­nünk, Gyõzedelmes, ha megitéltetünk.
5. DereWpen tisztitsál meg minket, Mosd el ró­lunk Fiadért bflnünket, :& elvesztett szép öltözetünket Ránk feladván, fogadd el lelkünket.
6. Siess belénk új sziveket adni, Szentlelkeddel lelkünk megújitni, Tiszta hittel megajándékozni: Add örökké szent szinedet látni.

222. A 233. dicséret dallamára : Ûr Isten, te tarts meg minket.

1. Ó mennyeknek fényessége, és szenteknek dicsõsége, Bfinösökllek reménysége, Egyetlen egy segítsége!
2. Te elõtted vallást teszfink, Hogy mi mindnyájan vétkeztünk, Méltó haragodba estünk, és örök halált érdemlünk.
3. Mert imé már a mi bfinünk Hatalmasan regnál bennünk, Melyért a mi ellenségünk Követeli jussát bennünk.
4. Nincs szívünkben reménységünk, Nincs lelkünkben csendességünk; Magunkban megfogyatkoztunk, Halál miatt nyomorodtunk.
5. Már könyörülj meg mirajtunk, Úr Isten, mert magunk vagyunk; Szént Fiadért esedezünk: Szánj meg és ne hagyj elvesznünk!
6. Vessed reánk szemeidet, Vedd el rólunk bfinein­ket, Igazíts meg bünböl minket, Vigasztald meg szíveinket.
7. Dicsõítünk, szent Atyánkat, Véled ~tt Meg­váltónkat, :& a mi VIgasztalónkat: A Dicsõ Szent­háromságot.

223. Istenem, én nagy bûnös ember

Neumark György, 1657
 

1. Istenem, én nagy bûnös ember, Szent színed elé járulok, Vétkem oly mély már, mint a tenger, Mentségért hozzád fordulok. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
2. Szívem szerint ím elkesergem Gonosz és sok bûneimet: :/: Hogy tõled én eltévelyedtem, Elhagytalak, Teremtõmet. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
3. Hallgasd meg én fohászkodásim Atyai nagy szerelmedbõl, :/: Bocsásd meg minden rút bûneim, Mentsd ki szívem ez ínségbõl. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
4. Ne büntess úgy, mint érdemlettem Tõled én undok bûnömmel, :/: Mert akkor nyilván el kell vesznem: Térj hozzám hát jó kedveddel. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
5. Csak egy szót mondj, hogy újjá légyek, mondd ezt énnékem, bûnösnek: :/: ”Megengedtem, menj el békével, Meglásd, többé ne vétkezzél.” Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
6. Nincs kétségem, megvigasztaltál, Erõsítéd én szívemet, :/: Könyörgésemben meghallgattál, Érzem már szent kegyelmedet. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
Tietze Kristóf, 1641-1703; F.: Payr Sándor és Schulek Tibor

224. A 286. dicséret dallamára : Jer, dicsérjük az Istennek Fiát.

1. Kegyelmezz meg nékünk, nagy Úr Isten, Ne hagyj minket elvesznünk bününkben, Kik mindenkor bízunk szent nevedben: Bününk szerint ne büntess tömlöcben I
2. A te néped tenger vétkét vedd el, és fedezgesd bûnét kegyelmeddel, Mert szent Fiad megválta vérével, Nem akart 6 elvetni bÜDünkkeJ.
3. Idvezit6 Isten, kérünk téged: Jelenjék meg rajtunk kegyességed, .Távozzék el rólunk itéleted, U:­gyen vélünk te szent istenséged.
4. Vajjon egyéb náladnál ki volna, Hogy fogság­ból kiszabaditana? Hanem csak te, Istennek szent Fia, Ki magadat adád nagy fogságra.
5. Mutasd ki már ir~almasságodat, Kegyes Isten, és nagy jóvoltodat: Add lSmernürik a te szent Fiadat, O kedvéért jelentsd meg magadat I
6. Hallgathassuk a te szent igédet, & hihessUk te igéretedet: Adjad nékünk a jó Mkességet, Szabadítsd Ki a fogságból néped I
7. Közel vagyon hivekhez az Isten, Mert nem múlóképen j6 közénkben, De örökké lakom szívünkben: Nem hágy vesznünk a hitetlenségben.
8. Higyjünk azért a Jézus Krisztusban, Ne maradjunk blifványimádásban: Nem hágy minket a~ Isten fogságban, & nem adja népét nagy rabságban.

225. Nagy hálát adjunk az Atya Istennek

Boroszlói kézirat, XVI. század
 

1. Nagy hálát adjunk az Atya Istennek, Mennynek és földnek szent teremtõjének, Oltalmazónknak, kegyes éltetõnknek, Gondviselõnknek.
2. Hála tenéked, mennybéli nagy Isten, Hogy szent igédet adtad mi elménkben, És hogy ezáltal véssz ismeretedben, Te kegyelmedben.
3. A romlás után nem hagyál bûnünkben, Sõt te Fiadat ígéréd igédben, Hogy elbocsátod õtet miközénkben, Emberi testben.
4. Felséges Isten, tenéked könyörgünk, Hogy mutassad meg szent Fiadat nékünk, Hogy õtet látván, benne remélhessünk, Idvezülhessünk.
5. Adjad, hogy lássuk a világosságot, Te szent igédet, az egy igazságot, A Krisztus Jézust: örök vigasságot, És boldogságot.
6. És ne ismerjünk többet a Krisztusnál, Ne szerethessünk egyebet Jézusnál; Maradhassunk meg a te szent Fiaddal, Krisztus Urunkkal.
7. Adj igaz hitet a te szent Fiadban, És jó életet minden útainkban; És Szentlelkeddel vigy be hajlékodba, A boldogságba.
8. Dicsõség néked mennyben, Örök Isten, Ki dicsértetel a te szent igédben, Krisztus Jézusban, mi Idvezítõnkben, És Szentlélekben.
Debrecen, 1590

226. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

Kuruc dallam
 
1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitõl gyógyulnom. Nincs ily fekélyembõl ki által tisztulnom, Veszélyes vermembõl és felszabadulnom.
2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.
3. Várlak, Uram, azért reménykedõ szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.
4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.
Pécselyi Király Imre, † kb. 1641

227. A mi szívünk csak tehozzád

Frankfurt, 1662
 

1. A mi szívünk csak tehozzád, Jézus, Isten Báránya, Óhajtozik, híveidnek Drága fényes aranya, Mert halálunk megrontója, Örök életnek adója Vagy egyedül, Krisztusunk, Idvezítõ Jézusunk.
2. Csudálkozván nézi elménk Atyádnak nagy szerelmét, :/: Álmélkodván is szemléli Hozzánk való jó kedvét, Melyet abban megmutatott, Hogy minékünk téged adott; Azért, édes Krisztusunk, Vagy szerelmes Jézusunk.
3. Szegény bûnös embereknek Idvességes reménye, :/: Benned hívõknek öröme, Boldogsága, szépsége: Jövel, jövel hozzánk, kérünk, Mindenkoron légy mivélünk, Mert csak te vagy Krisztusunk És kegyelmes Jézusunk.
4. Reád bízzuk mi magunkat Itt ez árnyék világban, :/: Idvezítõ szerelmedbõl Könyörülj fiaidon. Légy vezérünk, oltalmazónk, Kegyes mesterünk, tanítónk, Édes Atyánk, Krisztusunk, Gondviselõ Jézusunk.
5. Erõsítsd bennünk hitünket, Idvességünk eszközét, :/: Vesd tengerbe bûneinket, Kerüljük pokol tüzét. Így mi halálunk óráján, Életünknek végsõ táján, Lelkünket, ó, Krisztusunk, Vedd kezedbe Jézusunk.
6. Nincsen nékünk itt e földön Maradandó városunk, :/: Hanem repesõ elmével Jövendõt óhajtozunk, Ott sok ezer angyalokkal, Téged áldunk szent Atyáddal: Méltó vagy, ó, Krisztusunk, Erre, édes Jézusunk.
7. Hozzád hajtjuk csak fejünket, Ó, mi édes Megváltónk, :/: Koporsónkba ha beszállunk, Ott is léssz gyámolítónk. Benned édesen aluszunk, Eljöveteledig nyugszunk, És örökké, Krisztusunk, Véled élünk, Jézusunk.
8. Zörgetõknek megnyittatik Kegyelemnek ajtaja; :/: Megígérte az Úr Jézus, Hogy kérésünk megadja. Jövel, Jézus, és ne késsél, Már mellõlünk el ne térjél: Idvezíts, ó, Krisztusunk, Mi kegyelmes Jézusunk!
Ács Ferenc, 1680-1747

228.

1. Jehova, csak néked éneklek, ki volna más tehozzád fogható? Dícséretet csak néked zengek, csak téged áldlak, ó Mindenható! Jõvel, segíts, én édes Jézusom, hogy könyörgésem mennybe feljusson!
2. Ó vonj, Atyám, Fiadhoz engem, Hogy szent Fiad is hozzád elvigyen; :/: S mig jóvoltodat áldv. zengem, Keblem Szentlelked hajléka legyen; Add békességed ízét érzeni és dicséreted vigan zengeni!
3. Ha semmi mást nem kérek tõled, Csak amit Lelked által kérhetek, :/: Te szükségim beteljesited, Mert Jézus hozzád útat készitett, Ki gyötrelmével értem áldozott, És üdvösséget jussomúl hozott.
4. Jó tudnom azt, hogy közbenjáróm Hû Jézusom, ki jobbod felõl ül; :/: Õ általa, ha hitbõl várom, Kérésem nálad bizton teljesül ; Jó nékem, hogy mig tart ez életem, Szent neved vigan, áldva zenghetem!

229. Hû pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

Régi angol dallam
 

1. Hû pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztõben te mutass jó utat; Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.
2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.
3. Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tõled nyert ékes koronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!
Alexandriai Kelemen (†220) éneke után
a Zsolt 23,3 alapján
F.: Csomasz Tóth Kálmán

230. Áll a Krisztus szent keresztje

Angol dallam
 

1. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.
2. Bánt a sok gond, ûz a bánat, Tört remény vagy félelem: Õ nem hágy el, biztatást ad: Békesség van énvelem.
3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fényesebb lesz szép napom.
4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békességed ott keresd!
5. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.
Bowring János, 1825
F.: Csomasz Tóth Kálmán és Papp Ákos

231. Uram, a te igéd nekem

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Uram, a te igéd nekem A sötétben szövétnekem; Mind igazak és ámenek, Amik szádból kijöttenek, Azért amit nem látok szemmel, Béveszem szavadra hitemmel.
2. Bízom hozzád erõs hittel, Hogy te mindent megcselekszel, Amit szent igédben ígérsz: Hogy kegyelmesen hozzám térsz, És megbocsátván bûneimet, Megadod örök életemet.
3. E nagy jót neked köszönöm, Mely nekem arra ösztönöm, Hogy a Jézust, kiért velem Közöltetik a kegyelem, Tartsam lelkem megtartójának, Szeressem, engedvén szavának.
4. Igazgass, Uram, engemet, Hogy megõrizzem hitemet; Ha von magához e világ, Én mint Krisztusba oltott ág, Tõle vegyem tápláltatásom, Míg az élõk közt lesz lakásom.
Lengyel József, 1770-1822

232. APOSTOLI HITVALLÁS A 74. zsoltár da1laméra: Miért vetsz minket Igy el, Úr Isten?

1. Hiszek a mennybéli egy Istenben, Mindenható és kegyelmes Atyában, Mennynek és földnek teremtõ Urában, Ki mindent tart hd gondviseléSben.
2. És az õ egyszülött szent Fiában, Jézus Krisztusban, a mi egy Urunkban, Aki a Szentlélektõl fogantaték S Szüz Máriától ~isztán születék.
3. Szenvede Pilátusnak alatta, FelfeszittetvéJl keresztre, meghala; Eltemettetvén poklokra leszálla, Harmadnap halálból feltámada.
4. Felméne mennybe, üle. jobbjára A /mindenható Atya Úr Istennek: Itéletükre onnan az élõknek és holtllknak eljõ bizonyára.
5. Hiszek a szentelõ Szentlélekben & egy ke­resztyén Anyaszentegyházat, Egyességét a szenteknek mindenben, & a fiÜnöknek megbocsánatát.
6. Hiszem a testnek feltámadását & idvesség­gel az örök életet, Mellyet az Isten hiveknek megszerzett: Lelkem e hittel biztatja magát.

233. Úr Isten, te tarts meg minket

Wittenberg, 1543
 

1. Úr Isten, te tarts meg minket, És szent igédben hitünket; Rontsd meg mi ellenségünket És minden kegyetleneket. 
2. Kik a Krisztust háborgatni És szent székibõl levetni Akarják, õtet rontani, Õ híveiben kergetni.
3. Krisztus, ki vagy urak Ura És királyoknak Királya: Jelentsed istenségedet És törd meg ellenségidet.
4. Tartsd meg minden híveidet, Te szegény keresztyénidet, Hogy dicsérhessünk tégedet, Tartsd egyességben népedet.
5. Ó, áldott Szentlélek Isten, Vigasztalj minket e földön, Légy jelen mi szükségünkben, Minden keserûséginkben.
6. Nevelj minket igaz hitben, Krisztusnak ismeretiben; Végy minket szent szerelmedbe És holtunk után örömbe.
Jonas Justus után, Várad, 1566
F.: Huszár Gál (?)

234. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét

Wittenberg, 1524
 

1. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét Legfõképpen az igaz hitért, Hogyha jõ a végóra, mellénk álljon, Hazatérésre készen találjon, Könyörüljön.
2. Jer, Világosság, ragyogj fel nekünk, Hogy csak Krisztus légyen mesterünk, El ne hagyjuk õt, mi hû Megváltónkat, Aki népének örökséget ad. Könyörüljél.
3. Ó, Szeretet, áraszd ránk meleged, Hadd kóstoljuk édességedet; Tiszta szívbõl mindenkit hadd szeressünk, Egyességben és békében éljünk. Könyörüljél.
4. Ínségeinkben fõ Vigasztalónk, Halál ellen megbátorítónk, Össze ne hagyj esni, ha ellenségünk Reánk jõ s romlást készít már nékünk. Könyörüljél.
Luther Márton, 1483-1546
F.: Csomasz Tóth Kálmán

235. Hallgass meg minket, nagy Úr Isten

Kolozsvár, 1744
 

1. Hallgass meg minket, nagy Úr Isten, E mostani nagy szükségünkben, És tekints meg minket mi életünkben, Hogy ne essünk e földön hitetlenségbe, Ördög kezébe.
2. Mert csak te vagy a világosság, Életünkben te vagy igazság, Mi setét szívünkben nagy világosság, És szomorú lelkünkben te vagy vigasság, Örök boldogság.
3. Távoztass tõlünk hamisságot, Add szívünkbe az igazságot, és a mi lelkünkbe nagy bátorságot, Hogy nyilván elhihessük a boldogságot: Örök országot.
4. Adj Szentlelket a tanítóknak, Egyetemben a hallgatóknak, Hogy mind engedhessünk akaratodnak, Dicséretet mondhassunk te szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak.
5. Hála néked, mennybéli Isten, Ki vigasztalsz minket éltünkben, És el nem hagysz minket nagy szükségünkben, Megerõsítesz inkább az igaz hitben, Ígéretedben.
Várad, 1566

236. Mindenek meghallják és jól megtanulják

Kolozsvár, 1744 (1565)
 

1. Mindenek meghallják és jól megtanulják, Kik segedelmüket nem Istentõl várják: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
2. Ha nem az Úr Isten építi a házat, Ahány építõje, mind hiába fárad. Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
3. Csak hiába lészen reggel felkeléstek Néktek, kik erõs Istenben nem hisztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
4. Ekképpen történik mindnyájan tinektek, Munkával, bánattal kenyeret kik esztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
5. Nagy könnyen az Isten mindent ád azoknak, Kik csak benne bíznak s hozzá fohászkodnak: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
6. Mint a sebes nyilak az erõs kezében, Erõsek a hívek Isten kegyelmében: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
7. Boldog, aki lelkét hittel erõsíti, Minden ellenségét bizonnyal meggyõzi: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
Várad, 1566
A 2. versszakot Vizi István írta

237. Reménységemben hívlak, Uram Isten!

Debrecen, 1774
 

1. Reménységemben hívlak, Uram Isten! Reggeli órám rólad áll szívemben; Testem is óhajt hozzád e helyben, Hol éltetõ víz nincs e kietlenben.
2. Csudámra vagyon szépsége házadnak, Vajha ott volnék, hol téged szolgálnak! Orvosság én lelkem fájdalmának, Az lenne öröm könnyezõ orcámnak!
3. Élesztõ nékem nagy-drága beszéded, Melyben dicsõségedet kijelented, Embernek szívét azzal emeled, Szent biztatásra mikor kényszeríted.
4. Velem viselem ott is ízit annak, Valahol nékem nyugodalmat adnak, Csak jókat tõlem mindenütt hallnak, Édességedben ajakim mozognak.
5. Sõt mind egész jövendõ életemben Áldlak, dicsérlek tégedet örömben. Élet vagy: azért tiszteletedben Hozzád emelem kezeimet hitben.
6. Azért ajakim csak téged dicsérnek, Szájam és nyelvem rólad énekelnek, Ágyamban is veled beszélgetnek, Éjjel és nappal téged emlegetnek.
7. Mint drágalátos illatú kenettel És kívánatos, ízes eledellel: Úgy vidul lelkem éltetéseddel, Mikor vigasztalsz angyali örömmel.
8. Te vagy, ki nékem váltságot ígérhetsz, Ki engemet szent szárnyad alá rejthetsz, Vélem egyedül minden jót tehetsz, Elõttem, Uram, soha el nem mehetsz.
9. Te ígéretedhez mert támaszkodom, Az én lelkemben csak tebenned bízom; Én árvaságom azzal táplálom, Hogy jobb karodnak árnyékában nyugszom.
Skarica Máté (1544-1591) a 63. zsoltár alapján

238. Teremtõ Istenünk

Brno, 1798
 

1. Teremtõ Istenünk,  Édes Atyánk nékünk! Hatalmas vagy, Irgalmad nagy: Ínségemben, Szükségemben, Kérlek, engem ne hagyj!
2. Szívem benned bízik, :/: Hozzád fohászkodik; Nézz csendesen, Kegyelmesen, Fájdalmimon, Bánatimon Könyörülj kegyesen.
3. Tudom, hogy kegyelmed :/: Enyhít mindeneket, Bús szíveket, Sebeseket, Szegénységben, Betegségben ellankadt fejeket.
4. Jelen van az idõ, :/: Hogy te, jó segítõ, Meghallgatod Siralmimat, Nékem adod Tanácsodat, Mert tudod sorsomat.
5. Megváltó Istenünk, :/: Szabadító Urunk: Vagy paizsom, Fõ orvosom, Reménységem, Idvességem És gyönyörûségem.
6. Azért, ó, Jézusom, :/: Legbölcsebb orvosom, Siess, siess, És lelkemnek Segítõje Légy testemnek, Megepedt szívemnek!
7. Nálad lehetetlen, :/: Tudom, semmi sincsen. Nyújtsd kezedet: Bús szívemet, Erõsítsd bágyadt lelkemet, Mert áldlak tégedet.
8. Szent Lélek Istenünk, :/: Vigasztaló Urunk: Bátoríts meg, Oltalmazz meg, Igaz hitben, Szerelmedben Minden jókkal áldj meg!
9. Keresztemben tûrést, :/: Adj boldog szenvedést, Hogy abban ne Zúgolódjam, És búban ne Tántorodjam, Hozzád folyamodjam.
10. Légy erõs gyámolom, :/: Csak rád támaszkodom. E világi Életemben, Halálom után mennyégben Véled legyek, Ámen.
Új Zengedezõ Mennyei Kar, 1743
F.: Sántha Károly és Schulek Tibor

239. Úr Jézus, hozzád kiáltok

Wittenberg, 1535
 

1. Úr Jézus, hozzád kiáltok, Ó, halld meg esdeklésem; Tetõled kegyelmet várok, Ne hagyj kétségbe esnem! Az igaz hitet kívánom, Ó, adjad azt énnékem: Néked élnem, Mindennek használnom, Szent Igédet követnem.
2. Ezt is kérem, én Istenem, Megadhatod azt könnyen: :/: Szégyenbe ne engedj esnem, Tarts meg reménységemben. Kiváltképp, ha ki kell múlnom, Hogy csak tebenned bízzam, Ne magamban, Sem én jóságomban; Ezt örökké megbánnám.
3. Adjad, hogy teljes szívembõl Engedjek vétetteknek, :/: Te is ingyen kegyelmedbõl Kegyelmezz vétkeimnek, Igéd légyen eledelem, Mellyel lelkem tápláljam És megóvjam, Ha ínség ellenem Támad, el ne nyomassam.
4. Gyönyörûség vagy félelem Tetõled el ne ûzzön, :/: Állhatatos mindvégiglen Légyek az igaz hitben. Az van kezedben: add ingyen, Nem cselekedetimbõl, De kedvedbõl Ments ki a halálból, Az örök kárhozatból!
5. Nagy harcban, ellenkezésben Te segélj meg, Istenem! :/: Csak a te nagy kegyelmedben Van nyugtom és védelmem. Ha kísértet jõ, védelmezz; Szent kezed megsegítsen, Meg ne ejtsen, Ami kárt szerezhet; Tudom: nem hagysz elvesznem.
Agricola János, 1494-1565
F.: Schulek Tibor

240. Ó, én két szemeim, ti az Úrra nézzetek

Kolozsvár, 1744
 

1. Ó, én két szemeim, ti az Úrra nézzetek, Hogy kegyelmes hozzám, mindenkor elhigygyétek; Az õ nagy szerelmét, Hozzám nagy jó voltát Mindenkor hirdessétek.
2. Megragadlak, Uram, az én igaz hitemmel, Reád támaszkodom erõs reménységemmel, El sem is bocsátlak, Amíg meg nem hallgatsz, Az én lelki kezemmel.
3. Felindítlak téged nagy nyomorúságimmal, Az én bûneimnek számtalan sokságával; Mindaddig kiáltok, Míg bé nem kötsz engem Szent irgalmasságoddal.
4. Ó, mennybéli Isten, te vagy én reménységem, Kinek hatalmában, kezében ellenségem; Ott vagy te, Úr Isten, Én nagy segítségem, Ahol nincs reménységem.
5. Tanítsál meg engem a te igaz utadra, Hadd lássak elmenni a te igazságodra; Én ellenségimet Gonosz szándékukban Ne bocsássad szájukra.
6. Ha tebenned, Uram, nem reménylettem volna, A nagy bánat miatt megemésztettem volna; Az élõknek földén A te javaidat Meg nem láthattam volna.
7. Azért, ó, én lelkem, serkentsd fel te magadat: Mit töröd, fárasztod nagy bánatban magadat? Majd meg fogod látni Uradnak jóvoltát, Csak el ne hagyd magadat.
Pap Benedek, 1570 körül

241. Szent vagy örökké, Atya Úr Isten

Kolozsvár, 1744
 

1. Szent vagy örökké, Atya Úr Isten, A magas menynyekben, Ki teremtettél és megtartottál E nyomorult testben.
2. Szent a mi Urunk, Úr Jézus Krisztus, Kit értünk bocsátál, Kivel megváltál, Hogy testünk miatt Lelkünk el ne vesszen.
3. Szent a Szentlélek, Ki az Atyával Egy és a Fiúval, Aki vigasztal És tanít minket Az örök életre.
4. Szentség, dicsõség, Légyen tisztesség A Szentháromságnak, Ki uralkodik egy Istenségben Most és mindörökké.
Debrecen, 1602

242. Téged, Úr Isten, mi keresztyének

Kolozsvár, 1744
 

1. Téged, Úr Isten, mi keresztyének Dicsérünk és áldunk, És Atya, Fiú, Szentléleknek vallunk.
2. Néked a tiszta, ártatlan és szent Angyalok szolgálnak, Szüntelen hangos felszóval kiáltnak:
3. Szent, szent, szent Isten, te seregednek Vagy Ura, Istene! Teljes a menny s föld nagy dicsõségeddel!
4. Téged a földön a keresztyének Szent gyülekezetje, Szent Atya Isten, mindenkoron dicsér.
5. És imádandó te szent fiadat, Az Úr Jézus Krisztust, És vigasztaló Szentlélek Úr Istent.
6. Oltalmazzad meg veszedelemtõl A te népeidet: Oltalmazz bûntõl s lelki kártól minket.
7. Dicsérünk téged, mennyei Atyánk, A te szent Fiaddal És mindörökké Szentlélek Istennel.
„Te Deum”, Nicetas (335-414) nyomán
elõször Huszár Gál énekeskönyvében, 1574

243.

1. Téged, ó Isten, dícsérünk, Téged Urunknak vallunk, Fõ királyunknak esmérünk, Áldunk és magasztalunk: Véghetetlen felséged. Felséged. dicsõséged. Angyal, ember nem foghatja, mindenik csak csudálhatja.
2. Királyi széked keritik Kérubok és szeráfok, :/: Magukat arcra teritik Sok szátezer angyalok, Minden boldog seregek, Kikkel az egek zengnek, Lerakván koronájukat, Téged imádnak, Urukat.
3. És ezt kiáltják szüntelen: Szent, szent, szent a Jehova I :/: Dicsõsége földön mennyen Elterjed mindenhova I Mindenütt jelen való, Mindent látó és halló, IGrálya az angyaloknak, Ura földi királyoknak.
4. Téged dicsér, Atya Isten, Szent egyházadnak népe, :/: Mind ott fenn, mind alant itten,~Mint szent felséged képe. A megszerzett idvesség, A hit és a kegyesség, Mind nagy kegyelmed munkája, Dicsõséged prédikálja.
5. Istennek egyszülött Fia, Ki bûn nélkül testünket :/: Felvõd és lõl atyánkfia, Hogy megváltsál bennünket. Ö, dicsõség királya, Minden keresztyén szája Szívból származott énekkel Dícséretedre énekel.
6. Ó, Szentlélek, egy Istenség Az Atyával s Fiúval, :/: Téged egész keresztyén ség Megszentelõjének vall. Ö, dicsõ Szentháromság, Legfõbb sze.ntség és jóság, Egy idvezítõ Istenünk, Téged örökké dicsérünk,
7. Ó gyõzedelmes királya, Jézus, megváltottidnak! :/: Feje s irgalmas bírája Véren vett szolgáidnak! Jõjj, vezérelj ed néped, És áldd meg örökséged; Tápláljad lelkünk igéddel, Szent testeddel, szent véreddel.
8. Hitünket, reménységünket Szentlelkeddel erõsítsd, :/: Istenhez szeretetünket S feleinkhez öregbítsd. Vígy elõbb a szentségben, Adj részt a dicsõségben Testi halálkor lelkünknek, Feltámadáskor testünknek.
9. E végre még ez életben Bocsásd meg büneinket, :/: Hogya jövõ ítéfetben Ne vá,doljanak minket. Bízunk is szent véredben, Kezesi érdemedben; A halálban is remélünk, Hisszük, meg nem szégyenülünk. 

244.

Áldott légy, örök Úr Isten, ki vagy foghatatlan felségben, a mennyei nagy dicsõségben, angyaloknak nagy örömökben és di- csé- re- tök- ben.
2. Áldott légy, szentséges Atyánk, Ki kegyesen tekintél reánk, Bér mi halálra méltók valánk, Mert vétkezett mi elsõ atyánk, Kitõl mind származánk.
3. Tõled azért el nem vetél, De minket oly igen szeretél, Hogy szent Fiadnak nem kedvezél, E világra kit értünk Küldél, Kivel hozzád szerzél.
4. Könyörülj mi rajtunk, kérünk, Szent igédet adjad értenünk, Honnan téged megismerhessünk, Hogy örökké Véled élhessünk ~ örvenaezhessünk.
5. Áldott légy, Úr Jézus Krisztus, és mi egyetlenegy Megváltónk, Mi életünk és közbenjárónk, Szent Atyád elõtt egy szószólónk és egy bizodalmunk!
6. Tekints meg, édes Mesterünk, Ne hagyj bÜllünk miatt elvesznünk; Szent hitedet erõsítsd" bennünk, Mindenben néked engedhessünk :& benned bfzhassunk.
7. Mert mi csak te tõled függünk, Azért csak tenéked könyörgünk, Hogy életünkben légy mivelünk, :& csak te tõled Viseltessünk, El ne tévelyedjünk:
8. Adj igaz fejedelmeket és keresztyén, bölcs tanitókat, Kik hirdessék akaratodat és hozzánk való jó kedvedet, Irgalmasságodat.
9. Áldott légy, Szentlélek Isten, Ki Atya-Fiúval vagy Isten Egy természetben s dicséretben, Egy akarat­ban és szentségben és egy dicsõségben.
10. Áldott légy, árváknak atyja, Özvegyeknek kegyes birája, Tévelygõknek igazgatója, Szomorú szivek biztatója És vigasztalója!
11. Bátoríts minket hitünkben, Adj szeretetet mi szívünkben, Tarts meg mindvégiglen ezekben, Hogy halálunknak idejében Ne essünk kétségben.
12. De mehessünk az életre, Hol Atya Istennek felsége És a Fiúnak dicsõsége Láttatik véled egyetembe' Örökkön-örökre.
Várad, 1666.

245. A 125. zsoltár dallamára : Akik bíznak az Ûr Istenben.

1. Dícséret a Szentháromságnak, Egy örök Istennek, Ki Ura mindennek És teremtõje a világnak: Csak övé légyen a dicsõség És a tisztesség!
2. Dicséret légyen az Atyának, Ki teremtett épen És takargat szépen Szárnyai alatt hatalmának, Sõt gondot tart bünös testemre S egész éltemre.
3. Dicséret légyen a Fiúnak, Ki értem testté lett, S minden bünt eltorlött, És hozzám nagy-bö irgalmúnak Jelenti magát az életben S az itéletben.
4. Dicséret légyen Szentléleknek, Ki engem megszentelt S magának pecsételt, És vigassága a hiveknek, Ki vezérel az Igaz hitre S örök életre.
5. Dicséret, áldás és dicsõség, Erõ és hatalom, Örök birodalom, Felmagasztalás és tisztesség Légyen lelkem­tõl néked, Isten, Mennyben és itten I
Ráday Pál, 1677-1733.

246. A 235. dícséret dallamára: Hallgass meg minket, nagy Úr Isten.

1. Adj Úr Isten, nékünk Szentlelket, Szent ígédben épits meg minket, Adjad megismernünk természetünket, Tekintsd meg szükségünket, könyörgésünket: Adj igaz hitet.
2. Te vagy, Atyánk, örök Úr Isten, Kiben semmi kétségünk nincsen; Neveljed hitünk,et te szent igédben, Szent Fiadnak, Krisztusnak ismeretében, Idvességünk­ben.
3. Te vab'Y, Krisztus, mi Idvezitönk, Szent Atyád­nál békesség-szerzönk; Mi életünk vagy te: lakozzál bennünk, Hogy minden mi dolgunkban téged dicsér­jünk & dicsõítsünk.
4. Ó Szentlélek, kérünk tégedet: Bátorítsad a mi szivünket; Vigasztalj meg minKet s ígazgass minket, Hogy hallván megérthessük te szent igédet, Idvességünket.

247. A 89. zsoltár dallamára: Az Úrnak irgalmát örökké éneklem.

1. Imádandó Isten, e széles föld néked :/: Zsámolyod és a menny fényes ülö széked, A te mindenható kezeid csinálmánya És erõd tüköre e világ alkotmánya; Csak homályt találunk elöttünk és mélységet, Elménkkel megfogni akarván ily felséget.
2. Kezdete sohasem volt a te idõdnek, :/: Esztendeid soha el nem végezõdnek. Minden dolgok töled származnak, mint kútfötöl; Te lételt nem vettél semmi megelözötöl, A változásoknak körülötted helyt nem adsz, Aki régen voltál, te ugyanazon maradsz.
3. Láthatatlan lélek, te betöltesz mindent, :/: Jelen vagy itt alant, valamint odafent. Nincs oly dolog, melyet szemeid ne látnának, Bár fedjék ködei a sötét éjszakának. Ú, emberek, nincsen az Isten elõtt titok, Tudva vannak nála minden gondolatitok.
4. Csudákkal teljes a természet temploma, :/: Melyekbõl kitetszik bölcseséged nyoma. Nagy vagy a nagyokban, bölcs vagy a kicsinyekben, Gondód el nem fárad annyi sok ezerekben; Vé~len jóságod a menny és föld hirdeti, Sokaságát nyelvünK mert ki nem beszélheti.
5. Szenteknek szentje vagy, ó Isten s nincs hiba :/: Szent akaratodnak határozásiba'. Megáll igazságod, ha tartasz törvényszéket, Mivel jól ismered a szivet és veséket; Mégis a bünösnek halálán te nem örülsz, Inkább nagy irgalmad szerint rajta könyörülsz.
6. Boldog nép az, amely imád ily felséget, :/: Boldog, kit ily felség kegyelmébe bévett, Akinek hatalma mindenre elégséges, Jósága megadja, akinek mi szüksé­ges. Tartsd fenn, ó jó Atyánk, köztünk ez ismeretet, Hogy te nem egyéb vagy, hanem merõ szeretet.
Lengyel József. 1770-1812.

248. A csillagos égnek seregei ott fent

Genf, 1562
 

1. A csillagos égnek seregei ott fent Tündöklõ fényükkel dicsérik az Istent. Az egek boltjai alatt forgó világok Mély bölcsességérõl beszélõ bizonyságok; Az õ szavára lett tenger, hegy, füvek és fák Jóvoltát erejét szüntelenül kiáltják. s
2. Hát én, kibe lelket a jó Teremtõ tett, :/: Némán vesztegeljek s ne dicsérjem õtet? Nem, sõt minden lelki erõmet összeszedem, Elmémnek szárnyain székihez emelkedem; Szólok, s ha tétováz rebegése nyelvemnek, Könnyeim tanúi lesznek tiszteletemnek.
3. Nyelvem rebeg, de te, ki szívem vizsgálod, :/: Abban oltárodat füstölve találod. Én, ha a napfénybe mártanám is ecsetem, Felséges voltodnak árnyékát sem festhetem; A te tisztelõid bár legyenek angyalok, Csak erõtlen hangon dicsértetel általok.
4. Ki ruházott fényt a sok ezer napokra, :/: Színes sugárokat rakván orcájokra? Ki indítá útnak a számtalan földeket? Ki kötött egymáshoz ennyi ezer testeket? Kimért útjaikon ezeket ki mozgatja? Uram, a te szádnak mindenható szózatja.
5. Te tartod a zsengés tavasznak kezeit, :/: Míg kiteregeti színes szõnyegeit; Aranyszín ruhát adsz az ért gabonafõre, Fürtökbõl koronát tûzöl a szõlõtõre, A megfagyott földet hópelyhekbe pólyálod, Lakosit élesztõ örömökkel kínálod.
6. Uram, ezer nyelvek kellenének számba, :/: Jóságod csudáit hogy vehessem számba; Még ami gonosz is, használ nékünk más részbe, Istennel nem tartók, ezt vegyétek jól észbe, És ha nem vagytok megilletve jóvoltától, Féljetek, mint szökött rabszolgák, haragjától!
7. Felelj, kételkedõ: ki mennydörög ott fent? :/: A szélvész harsogó zúgása kit jelent? A sík tenger vizét ki emeli hegyekké? A szárazföld színét ki süllyeszti völgyekké? Mindegyik éltetõ elem ím, felemelte Szavát, hogy van Isten: hát mit kételkedel te?
8. Uram, munkáidról lészen dicséretem, :/: Míg tart az e végre adatott életem. Kérlek, vedd jó néven, ha egy gyarló féregnek Ajkai töredék dicséretet rebegnek! Te látod, mily buzgók bennem az indulatok, Melyeket jól érzek, ki nem magyarázhatok.
9. Ó, ha kivetkezvén e testbõl idõvel, :/: Állok széked elõtt koronázott fõvel, Több lesz énekemben az erõ és méltóság, Magasztalván téged, ó, felséges valóság. Röpüljetek elõ, kívánt idõk, sebesen, Hogy örömeimben több változás ne essen!
Kleist A.F. után
F.: Lengyel József, 1770-1822

249. A 89. zsoltár dallamára : Az Úrnak Irgalmát örökké éneklem.

1. Nagy az Úr, ki fényes házát építette, :/: Ott fenn a számtalan egeknek felette, Hol sok ezer napok fénye­sítik pitvarát, A magasság s mélység határozzák udvarát: Újul a föld szlne vidám tekintetétõl, Tengelyestõl reszket bús gerjedezésétõl.
2. Dicsérjétek õtet, a mennyei boltok :/: Alatt, ó, csillagok, mik ott lámpásoltok; Ti napok seregi, világító fáklyátok Neve dicséreti között lobogtassátok; Ti sok rendü holdak, a bújdosó földekkel E nagy, erõs Urat dícsérjétek énekkel.
3. Énekeljen neki az egész természet, :/: Napkelet, dél, észak és a napenyészet; Kettõztessék meg a di­cséret, midõn annak Hangjai a hegyek felõl vissza­pattannak; És te, ember, Kit õ tett e földön elsõvé, Változz dicsõségét mindíg buzgó kútfõvé.
4. Magasztald fel õtet, hogy használj magadnak, :/: Dícséretid neki mert hasznot nem adnak; A bünt vet­kezzed le rólad s a testiséget, Hozzá emelkedve dicsõítése végett; Lehullnak, ha vele társalkodol, mennyei Szár­mazású lelked földön ragadt szennyei.
5. Egyszer se fogjon úgy a nap futásához, :/: Egyszer se jusson el úgy lenyugvásához, Hogy õt ne dicsérnéd szívednek tolmácsával, Egyesítvén szavad a természet szavával; Ez szólít meg téged, hogy hál'­adásra serkenj: Szívednek-értelmednek beszél a föld és menny.
6. Ha esõk omlanak a földre záporral, :/: Ha az aszály miatt füstöl a föld porral, Ha fagyos fürtjeit látod a zuzmarának, Ha a liliomok a réteken pompáznak, Ha tisztán süt a nap, vagy fergetegek jõnek: Nagyságos dolgait hírdesd a Teremtõnek I
7. Ha elboritással az árvíz fenyeget, :/: Ha a dög­vész pusztít, ha a had rettegtet: Bízz benne s énekelj õnéki dícséretet, Mert híven szereti az emberi nemzetet; Û a bölcs, õ tudja, néked mi használ, nem te: Gyõzõdj meg, hogy téged boldogságra teremte.
8. Ei a kegyes lsten nem vet engem is el, :/: Rólam is hfiséges volta gondot visel; A kincs és dicsöség ha enyémek nem lettek: Igazság-vizsgáló lelket adott helyettek ; Adott külsö-belsõ ép érzékenységeket, Keze­imbe lantot, szájamba új éneket.
9. Uram, amit adtál, tartsd meg azt számomra, :/: Több nem kívántatik én boldogságomra; én pedig mit adjak néked gyarló létemre, Háládatlanságom hogy ne térjen szememre'l Imádlak téged, bételvén szent félelemmel, & dícséretedet eggyé teszem éltemmel.

250. A 23. zsoltár dallamára: Az úr énnékem õrizõ pásztorom.

1. Atya Úr lsten, rólad vallást tészek, Dícséretedre szám és szívem készek: Te vagy az erõs, ki tudtál isteni Szóddal semmibõl mindent teremteni; Amit fent salant szemeink szemlélnek, Általad vannak, mozognak és élnek.
2. Világosság lõn parancsolatodra, A menny és a föld elõállt egy szódra; A levegõ eget kiterjesztetted, Azzal az egész földet körülvetted ; Szódra vált külön a föld a vízektõl, ékesíttetvén fáktói és füvektõl.
3. A napot, holdat. és a csillagokat Te függesztetted fel, mint lámpásokat, A madaraknak te adtál szárnyakat, Te küldéd vízben lakni a halakat; A barmok testét élettel élesztéd, Az emberrel bölcs munkád bérekesztéd.
4. Imádlak téged, aki teremtettél, Szeretlek, mivel Atyámmá is lettél; Ha terheltetik szükséggel élet em, Bizodalmamat benned helyheztetem, Mert hatalmas vagy engem megtartani, Még nyavalyám is jómra fordítani.

251. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

Debrecen, 1774
 

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.
2. Imád a nagy ég õ teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsõségével, Seregek Ura erõsségével!
3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sûrû sokasága.
4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak õ teljessége: A csillagoknak szép ékessége.
5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.
6. Imádlak én is téged, Teremtõmet, Gondviselõmet és Idvezítõmet, Megszentelõmet s erõsítõmet: Én Istenemet, egy Segítõmet.
7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fõ szerzõ okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.
8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.
Ráday Pál, 1677-1733

252.

1. Mennyei seregek. boldog, tiszta lelkek. Az Úrra örökké kik az égen néztek: õtet teljes szívbõl ti mind dicsérjétek!
2. Angyalok, az Úrnak követi kik vagytok, Szentek, kik õ székét mind körülálljátok: Örökké az Urat felmagasztaljátok!
3. Fényes nap világa, ez világ fáklyája; Szép hold, éj lámpása, csillagok nagy száma Az Úrnak szent nevét mindörökké áldja.
4. Mert csak õ egyedül minden teremtõje, S min­dent bír, valamint magában rendelte; Megmarad mindenek ellen õ szerzése.
5. Azért hát, ti hivek, Úrnak szent serege, Kik leginkább vagytok néki szerelmébe', Örökké szent nevét dícsérjétek mennybe'!

253. Isten kezét mutatja

Genf, 1562
 

1. Isten kezét mutatja  Az égnek boltozatja, Mely felettem kiterjed, Szívem örömre gerjed E remeknek látására. Alkotója lelkemet És minden érzésemet Ragadja csudálására.
2. Ha elmémmel felhágok :/: E számtalan világok Roppant alkotmányába: Ott látom valójába' Nagy voltát a Teremtõnek. Minél feljebb repülök, :/: Annál jobban szédülök Magasságán e tetõnek.
3. Ki gyújtá meg ezeket :/: Az örökös tüzeket? E nagy testeket fontba Ki vetette, hogy pontba Egymásnak megfeleljenek? Ki mérte ki útjukat :/: És örök pályájukat, Hogy errõl el ne térjenek?
4. Te vagy az, Mindenható, :/: Kihez hasonlítható Nincs sem földön, sem égen! Te vagy, ki voltál régen, Kiben nincsen fogyatkozás, Kiben nincsen hajdani, :/: Jövendõ vagy mostani, Kihez nem járul változás.
5. Én hát mély tisztelettel, :/: Mely teljes szeretettel, Elõtted megnémulok, Zsámolyodhoz borulok, És imádom nagy voltodat, Hogy bármily kicsiny vagyok, :/: Szintúgy, mint ezen nagyok, Tapasztalom jóságodat.
Dr. Szentgyörgyi József, 1765-1832

254. Mindenkoron áldom az én Uramat

Debrecen, 1778
 

1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitõl várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.
2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem,
3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tõle meghallgattattam, Õáltala hamar megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.
4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélõ emberek körül jár. Az Istentõl azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.
5. Segítségül azért Istent hívjátok, Õ jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.
6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sõt életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.
7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világnak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.
8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak õbenne bíznak; Mindazok, kik tõle oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.
9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel akik járnak, Sok ínségbõl bizton megszabadulnak.
Sztárai Mihály (1575)
a Zsolt 34 alapján

255. Mely igen jó az Úr Istent dicsérni

Régi magyar dallam
 

1. Mely igen jó az Úr Istent dicsérni, Felségednek, én Uram, énekelni, Szent nevedet dicsérvén magasztalni És mindenütt e világon hirdetni.
2. Igen reggel irgalmadat hirdetni, Igazságodról éjjel gondolkodni, Hegedûvel, orgonával zengetni, Minden éneklõ szerszámmal tisztelni.
3. Csudaképpen én vigasztalást vészek, Cselekedetidre hogyha tekintek, Kezeidnek munkájában örvendek, Teremtõmnek, megváltómnak éneklek.
4. Az esztelen ember ezt nem esméri, A hitetlen bolond ember nem érti; Kinek rólad nincs igaz esméreti: Szent Fiadban mert nincs hite õnéki.
5. E világon gonoszok gyökereznek, Kik mindenkor hamisan cselekesznek; Mint a füvek, virágoznak, terjednek, Hogy örökül-örökké elvesszenek.
6. Lám, ezeket, Uram, felséges Isten, Kik támadnak a te szent igéd ellen, Viaskodnak a te híveid ellen: Megbünteted, mert vagy örök Úr Isten.
7. Rólad, Uram, akik megemlékeznek, Mint pálmafák úgy szintén õk zöldellnek; Mint cédrusfák, ugyan meggyökereznek Az igazak, kik igaz hitben élnek.
8. Vallást tesznek Minden emberek elõtt, Hogy az Isten igaz mindenek fölött; Hamisságot soha nem cselekedett, Mint kõszikla, õ ád nagy erõsséget.
Sztárai Mihály (elõször Bártfa, 1593)
a 92. zsoltár alapján

256. Irgalmazz, Úr Isten, immáron énnékem!

Debrecen, 1778
 

1. Irgalmazz, Úr Isten, immáron énnékem! Irgalmazz, Úr Isten, immáron énnékem, Mert tebenned bízik, Uram, az én lelkem, És tebenned nyugszik, Uram, az én szívem.
2. Szárnyad alá vetem az én reménységim, Míg elmúlnak tõlem az én ellenségim, És míg eltávoznak tõlem én bûneim: Csak tebenned lésznek, Uram, én örömim.
3. Tehozzád kiáltok, hatalmas Úr Isten, Mert nincsen, énvélem ki már jót tehessen, Én ellenségimtõl engem megmenthessen, És én dolgaimban ki jóra vihessen.
4. Velem, én szent Atyám, nagy-sok jókat tettél, Mert énnékem mennybõl õrizõt küldöttél, Én ellenségimtõl engem megmentettél És az én szívemben örömöt szerzettél.
5. Azért téged, Uram, én felmagasztallak, Te dicsõségedben hatalmasnak mondlak, Mind e világ elõtt irgalmasnak vallak; És jóakarómnak én tégedet hívlak.
6. Kész már az én szívem néked énekelni, Kész most jóvoltodért nagy hálákat adni, És mindenek elõtt téged megvallani, A te szent nevedet örökké dicsérni.
7. Kelj fel azért mostan, én nagy dicsõségem, Légy mindenben nékem kedves segítségem, Erõtlenségemben légy én erõsségem És veszedelmemben légy oltalmam nékem.
8. Én felmagasztalom irgalmasságodat, Mindenkoron vallom te igazságodat, Mind ez egész földön hatalmasságodat: Mindenkor hirdetem a te jó voltodat.
István deák éneke, 1566 elõtt, az 57. zsoltár alapján

257. Ne hagyj elesnem, felséges Isten

Kolozsvár, 1744
 

1. Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserûségemben! Te szent Fiadért légy segítséggel: ne essem kétségben, Mert mindenfelõl, látod, Úr Isten, Vagyok kísértetben.
2. Az írás rólad, Felséges Isten, bizonnyal azt mondja, Hogy valakinek tebenned vagyon szíve nyugodalma, Az olyan ember meg nem szégyenül, mert te vagy oltalma.
3. Gyermekségemtõl fogva, Úr Isten, mind ez ideiglen Téged hívtalak én segítségül minden szükségemben, Mostan is nincsen több bizodalmam sem földön, sem mennyen.
4. Nincsen szívemnek több bizodalma, Úr Isten, náladnál, Valamíg gyötresz, szabad légy velem, csak ne haragudjál, Mint kegyes Atya, fiadat dorgálj, csak hogy meg nem utálj.
5. Csak te egyedül voltál, Istenem, énnékem gyámolom, Nagy fájdalmimban és romlásimban az én vigasztalóm; Ne hagyj elesnem s megszégyenülnöm, kegyes oltalmazóm!
6. Mely nagy örömem és bizodalmam vagyon nékem ebben: Hogy ígéreted, mint drága zálog, itt van én szívemben; Krisztus Jézusért engem meghallgaszt, tudom, kérésemben.
7. Jelentsd meg hozzám, felséges Isten, kegyelmességedet És véghetetlen, kegyes atyai te nagy szerelmedet, Hogy teljesítsd be könyörgésemre szent ígéretedet.
8. Add meg, Úr Isten, te szent nevedért, amit tõled kérek, Szent Fiad által, teljes szívembõl melyért most könyörgök, Mert csak tebenned bízom, Úr Isten, míg e testben élek.
Nagybánkai Mátyás, 1570 elõtt

258. Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem!

Kolozsvár, 1744
 

1. Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem! Kérlek, kegyelmesen hallgass meg engem, Mert tebenned soha nem volt kétségem, Azért most is tehozzád esedezem.
2. Látod, Uram, igen megnyomorodtam. Elõtted nagy nyavalyára jutottam, De míg te szent istenségedben bíztam, Soha semmiben el nem hagyattattam.
3. Reménységem míg el nem fogyatkozott, A te ígéreted nálam nyilván volt, Hogy énnékem mind megadod azokat, Melyeket én szívem tõled óhajtott.
4. Azért téged hívlak csak segítségre, És magamat nem is bízom senkire; Én lelkemet vigyed hálaadásra, És szívemet juttasd nagy vigasságra
5. Irgalmasságodat mikor hallhatom, Legott elfelejtem minden bánatom; Abban vagyon nékem nagy vigasságom, Bûneimnek bocsánatját hogy bírom.
6. Jelentsd nékem a te akaratodat, Fordítsd hozzám szent irgalmasságodat; Add meg nékem most, amit tõled várok, Melyért dicséretet örökké mondok.
Debrecen, 1569

259.

259. A 210. dicséret dallamára : Ó áldandó Szentháromság, vagy a 146. zsoltár dallamára : Áldjad én lelkem az Urat.
1. Benned bíztam, Uram Isten, soha ne gyaláz­tassam ; A te szent igazságodért kérlek, szabadittassam : éjjel-nappal könyörgök, halld meg én kérésemet.
2. Nincs én nékem segítségem: Uram, te légy ol­talmam; Bátorságom vagy én nékem és örök bizodal­mam: Hajtsd hozzám te füledet, siess, tarts meg enge­met.
3. Erõsségem ördög ellen, te vagy nagy remény­ségem, Szent nevedért ments meg engem, mert nincs nékem érdemem: éjjel-nappal könyörgök, halld meg én kérésemet.
4. De sietnek ellenségim titkon tõrbe ejteni; Uram, te vagy reménységem, nékik ne hagyj elveszni: Hajtsd hozzám te füledet, siess, tarts meg engemet.
5. Ím ajánlom kezeidbe én szomorú lelkemet: Igazmondó örök Isten, oltalmazz meg engemet: éjjel­nappal könyörgök, halld meg én kérésemet. 
6. Csak hívságot követõknek rontója vagy, Úr Isten; Benned erõsen hívõknek .irgalmas vagy szün­telen: Hajtsd hozzám te füledet, siess, tarts meg engemet.
7. Értem immár hozzám val& kedves akaratodat; Benned bíztam: mutasd immár nagy irgalmasságodat: ~jjel-nappal könyörgök, halld meg én kérésemet.
8. Isten, mily nagy dicsõséget tartasz szeretõidnek, Hol örökké gyönyörködnek és véled örvendeznek: Hajtsd hozzám te füledet, siess, tarts meg engemet.
9. Soha nékik már nem lészen szükségük, szegény­ségük, Tartod õket titkos házban, hol nincs semmi félelmük: f:jjel-nappal könyörgök, halld meg én kéré­semet.
10. Vallást tészek, hálát adván néked, kegyes Istenem: Mindennémü szükségemben jelen voltál én nekem; Hajtsd hozzám te füledet, siess, tarts meg engemet!

260.

1. Szent Dávid próféta éneklõ könyvének huszonharmad részében, Bizván az Istennek az öreá való nagy gondviselésében. És hálákat adván õ szent Felségének mind egész életében. Igyen dicsekedik lelkében minden hív keresztyének képében.
2. Tudom, hogy pásztorom s vezérem énnékem az én Uram Istenem, Kinek gondja vagyon testemre, lelkemre, mert õ teremtett engem, én õ juha vagyok, õ hozzá hallgatok, mert õ megváltott engem; Azért benne bízom, tudom, élet nélkül hogy én nem szükölködöm.
3. Az õ mezejének szép zsíros füvével szépen legel­tet engem, Szent ígéretinek édes beszédével mikor ví­gasztal engem; Anyaszentegyházban és az 6 aklában szépen megnyugtat engem, LopótóI, farkastól, hamis tanítótóI ott megoltalmaz engem.
4. Reggel, hogy kiviszen, én elõttem mégyen igaz tudományáVal, Minden napon kétszer megitat engemet õ lelki italával, Lelki folyóvíznek és é16 kútf6nek õ gyenge folyásával, Evangéliumnak anyaszentegyházban õ prédikálásával.
5. Azzal én lelkemet ugyan megújítja és újonnan megáldja, Mennyországnak útát és az Igaz hitet énnékem megmutatja; Az õ szent Fiában szomorú lelkemet csak egyedül biztatja, MéltatIanságomban az õ szent Fiáért irgalmasságát nyújtja.
6. Ily nagy reménységgel és bizodalommal azért te benned bízom, & Uram, Istenem, testemet, lelke­met én tenéked ajánlom; Ha szintén a halál völgye árnyékában az én fejemet látom: Mert te vagy én vélem, szabadulásomat azért tetõled várom.
7. Megvígasztalt engem te pásztori vesszõd és te pásztori botod, A sok nyomorúság, mellyel híveidet megsújtod, sanyargatod; Mellyel beszédedhez oly nagy szépen õket szoktatod és tanítod, Hogy el ne vesszeneK, sõt veled legyenek, mindörökké megtartodo
8. Ily nagy készülettel ellenségim elõtt asztalt szerzesz énnékem, A te szent Fiadnak egy áldozatjával táplálo!l- az én lelkem; Megvígasztalsz engem s mindenkor megáldod bõséggel én életem, én ellenségimnek nagy bosszúságukra megtartod az én lelkem.
9. Halandó testemnek õ gyarlóságától megszabadítasz engem, E világ sem árthat sem álnokságával, sem bosszújával nékem, Mert én te általad fó ellensé­gemet, az &rdögöt meggyõztem, Az én életemet csak te benned, bizván, minaenkor helyheztetem.
10. A te jóvoltodból, kegyelmességedböl mindezeket én várom, Mert ezekre va1ó nagy méltóságomat magamban nem találom, Azért minden napon az én életemet én csak tereád bizom, És tudom bizonnyal, hogy tebenned soha én meg nem csalatkozom. .
11. Lészek mindörökké az én Istenemnek és Uramnak házában, Az én Krisztusomnak pásztorsága alatt az anyaszentegyházban, Az õ juhainak, igaz hiveinek kivánt társaságában, Kikkel egyetemben örökké víga­dok, az örök boldogságban.

261. Kegyelmes Isten, kinek kezében

Kolozsvár, 1744
 

1. Kegyelmes Isten, kinek kezében Életemet adtam, Viseld gondomat, vezérld utamat, Mert csak rád maradtam.
2. Add meg énnékem én reménységem Szerint való jódat! Áldd meg fejemet, ki bízik benned, S viseljed gondomat!
3. A szép harmatot miként hullatod Tavasszal virágra, Sok jódat, Uram, úgy hullasd reám, Te régi szolgádra.
4. Hogy mind holtomig szívem legyen víg, Téged magasztalván, Mindenek elõtt s mindenek fölött Szent nevedet áldván.
Balassi Bálint, 1554-1594
Bizodalom Istenben

262. Forog a szerencse, Mit bízunk õbenne?

Pozsony, XVIII. század végén
 

1. Forog a szerencse, Mit bízunk õbenne? Semmiben nem állandó. Csak ideig kedvez, Tündöklõ üveghez Mindenképpen hasonló. Ki minthogy eltörik, Így õ is változik, Állapotja romlandó.
2. E rossz, csalárd világ, Ki merõ hamisság, Engem már majd elveszte, :/: Mint halat horogra, Úgy csala sok búra Hízelkedõ beszéde. Étkével táplála, Melyben rejtve nála Iszonyú csalárd mérge.
3. Nyughatatlan sok gond Íme, annyira ront, Hogy nem soká megemészt. :/: Ha nem szánja lelkem Teremtõ Istenem, Sok bú, siralom elvészt, Sõt én ellenségem Csudálja, hogy engem A föld is el nem süllyeszt.
4. Éljek-e? - nem tudom, Mert késik halálom S kínjaim nevekednek. :/: Kétségbe essem-e, Halált szerezzek-e Nyomorodott fejemnek? Azt nem mívelhetem, Mert elveszti lelkem Haragja Istenemnek.
5. Tûrnöm hát jobb lészen, Mert még elõvészen Istenem, szent Fiáért. :/: Bûnöm elfelejti, Pokolra sem veti Lelkem, ki hozzá megtért. Bár súlyos kereszttel Próbál és megterhel Méltatlan életemért.
6. Szenvedek békével, Magamat is ezzel Biztatom mindenekben: :/: Szenvedett Megváltóm Többet, én jól tudom, Üdvösségemért testben. Nem egyedül vagyok Földön, ki nyomorgok: Szenvedik ezt is többen!
7. Megszán még Istenem, Ennyi sok siralmim, Tudom, jóra fordulnak. :/: Múlnak sóhajtásim, Noha most könnyeim Szemeimbõl csordulnak. Mint nap esõ után, Így bánatim után örömim megújulnak.
Ismeretlen szerzõtõl, 1604
Hatodik versét a gályarabok a kapuvári börtönben énekelték.

263. Mikoron Dávid nagy búsultában

Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus, 1923
 

1. Mikoron Dávid nagy búsultában, Baráti miatt volna bánatban, Panaszolkodván nagy haragjában, Ilyen könyörgést kezde õ magában:
2. Istenem, Uram, kérlek tégedet: Fordítsad reám szent szemeidet; Nagy szükségemben ne hagyj engemet, Mert megemészti nagy bánat szívemet.
3. Csak sírok-rívok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolatimban, Megkeseredtem nagy búsultomban, Ellenségemre való haragomban.
4. Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint a galamb, elrepültem volna; Hogyha az Isten engedte volna, Innét én régen elfutottam volna.
5. Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdõben széjjel bujdosnom, Hogynem mint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom.
6. Egész e város rakva haraggal, Egymásra való nagy bosszúsággal; Elhíresedett a gonoszsággal, Hozzá fogható nincsen álnoksággal.
7. Gyakorta köztünk gyûlések vannak; Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak. Isten szavával õk nem gondolnak, Mert jószágukban felfuvalkodtanak.
8. Én pedig, Uram, hozzád kiáltok, Reggel és délben s estve könyörgök; Megszabadulást tetõled várok, Az ellenségtõl mert én igen tartok.
9. Te azért, lelkem, gondolatodat, Istenbe vessed bizodalmadat; Rólad elvészi minden terhedet És meghallgatja te könyörgésedet.
10. Igaz vagy, Uram, ítéletedben: A vérszopókat õ idejükben Te meg nem áldod szerencséjükben; Hosszú életük nem lészen a földön.
11. Az igazakat te mind megtartod, A kegyeseket megoltalmazod, A szegényeket felmagasztalod, A kevélyeket  aláhajigálod.
12. Ha egy kevéssé megkeseríted, Az égõ tûzbe el-bétaszítod: Nagy hamarsággal onnét kivonszod, Nagy tisztességre ismét felemeled.
13. Szent Dávid írta a Zsoltárkönyvben, Ötvenötödik dicséretében, Melybõl a hívek, keserûségben, Vigasztalásért szerzék így versekben.
Kecskeméti Vég Mihály az 55. zsoltár alapján, 1565

264. Áldjad, én lelkem, a dicsõség

Stralsund, 1665
 

1. Áldjad, én lelkem, a dicsõség erõs királyát! Õnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az õ szent nevét áldják!
2. Áldjad Õt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.
3. Áldjad Õt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tõle van testi épséged. Sok baj között Erõd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.
4. Áldjad Õt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hûsége, mint az ég harmatja, bõven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tõle mit várhat.
5. Áldjad az Úr nevét, Õt áldja minden énbennem! :/: Õt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Õ teneked! Õt áldjad örökké! Ámen.
Neander Joachim (1650-1680) a Zsolt 103,1-2 alapján
F.: Csomasz Tóth Kálmán

265. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

Gesius B., 1603
 

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Õ néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhõt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád õ, áld, szeret.
2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.
3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.
4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bõséggel öntözöd. Mûvednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.
5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment õ, Szûnnek keserveid; Rád még a jó Teremtõ Víg napot is derít.
6. ÕBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Õ biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Elõbb, mint véled azt.
7. Õ MEGCSELEKSZI  végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erõssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.
Gerhardt Pál (1607-1676) a Zsolt 37,5 alapján
F.: Sántha Károly

266. Egek nagy Királya, Ma-gasztalunk téged

Bremen, 1680
 

1. Egek nagy Királya, Ma-gasztalunk téged, Térjen nevedre dicséret! Mulandó és gyarló Életünk átjárja Végtelen kegyelmed árja. Jöjj, segíts, Jóra ints; Rólad zengjen nyelvünk, Vígan énekeljünk!
2. Dicsérjed, világom, Alkotód hatalmát, Mindenek felett uralmát! :/: Hirdesse a csillag Ránk sugárzó fénye, Mily csodás az Isten lénye! Nagy égbolt, Nap és hold, Kik ott fennen jártok: Ti is Õt áldjátok!
3. Zengjen minden szívben Boldog hálaének A világ Teremtõjének! :/: Nagy kegyelmessége Gondot visel rólunk, számon tartja minden dolgunk. Égben fenn, Földön lenn Áldassék jósága, Nagy irgalmassága!
4. Halleluját zengve, Magasztalva áldjad Krisztus által jó Atyádat! :/: Ha az Istent élõ, Igaz hittel féled És a szíved Jézusé lett: Boldogság, Üdv vár rád Fenn az ég honában, Hófehér ruhában.
Neander Joachim, 1650-1680
F.: Papp Ákos

267. Mire bánkódol, ó, te, én szívem

B. Monoetius Cranachensis, 1565
 

1. Mire bánkódol, ó, te, én szívem, Mit töröd magad ilyen igen? Ím, a testi jókért Bízzál csak az Úr Istenben, Ki uralkodik menynyekben.
2. A nagy Úr Isten nem hágy tégedet, Tudja õ minden szükségedet, Mind e világ övé; Azért minden szükségedben Bízzál csak az Úr Istenben.
3. Én Uram és én Istenem te vagy: Szegény szolgádat, engem ne hagyj, Ó, én édes Atyám! Én te szegény fiad vagyok, Senkiben bízni nem tudok.
4. A gazdag bízik az õ kincsében, De én bízom csak az Istenben, Noha szegény vagyok, Mert aki õbenne bízik, Soha meg nem csalatkozik.
5. Nem kérek, Uram, én gazdagságot, Ami szükségem, te jól tudod, Mert mindeneket látsz, De fõképpen arra kérlek, Uram, hogy teveled légyek.
6. Minden, ami e világon vagyon, Ezüst vagy arany s egyéb vagyon, Akármi légyen az, Csak kevés ideig tarthat, És idvességet nem adhat.
7. Nagy hálát adok, Uram, teneked, Értenem hogy adtad ezeket A te szent igédbõl. Adj mindvégig megmaradást. És idvességes kimúlást!
Németbõl, Debrecen, 1590

268. A 42. zsoltár daUamára: Mint It szép hives patakra.

1. Dicsérjük hálaadással Az egy föva]óságot, :/: Ki hüséges gondtartássa] Vezérli evilágot. Megtartatik általa, Amit teremtett vala, Ami kezdetben volt, ma is Megvan, és nincs egy híja is.
2. Tud, mint tõle készült mûvet Minden dolgot egyenként, :/: Szálanként lát minden fûvet :& minden port szemenként. Úgy vigyáz az õszeme Fö]di terem­tésire, Hogy mind mege]égü] épen, Magához illendõ­képen.
3. E világnak történeti Lesznek akaratjábó], :/: Nem a szerencse vezeti Azokat csak vaktából, Hanem úgy mennek végbe A földön és az égbe', Amint szájából kijõnek Az egy fõ gondvise1õnek.
4. Ha hát tõle kivánatos Jókat áldásu] vészek, :/: Jóvoltának háládatos Megismerõje lészek; Ha rám nyavalyát ereszt, Rajtam lévén a kereszt, Bár, hogy könnyitsem, nincs módom: E11ene nem zúgolódom.

269. Istenre bízom magamat

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Õ formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az õ keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -
2. Öröktõl fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem gyõznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?
3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak õ adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.
4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fõ jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt õ Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.
5. E világnak dicsõsége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Õ megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hû szolgáját el nem hagyja.
Gellert Chr.F., 1715-1769
F.: Komádi Nagy Mihály

270. Légy csendes szívvel és békével

Hintze J., Berlin, 1670
 

1. Légy csendes szívvel és békével Életednek Istenében! Õ bír örömnek bõségével, Véle boldogulsz mindenben, Õ kútfõd és õ fényes napod, Õtõle jön minden vígságod: Légy csendes szívvel!
2. Õ bír vígsággal, kegyelemmel, Oly szívvel, mely feddhetetlen, :/: Ahol õ van, nem sért semmivel, Hordozzon bár mélységekben; Sok nyavalyádat elfordítja, A halált is kezében tartja: Légy csendes szívvel!
3. Mint légyen néked s másnak dolga, Az nála nincsen elrejtve, :/: Arra néz szemének világa, Ki búval van megterhelve. Õ számlálja fohászkodásid, Összefogja könnyhullatásid: Légy csendes szívvel!
4. Ha egy sem volna e világon, Kire magad rábízhatnád, :/: Akkor is állna oldaladon, És hûségét tapasztalnád. Õ tudja titkos bánatidat, Elvenni mikor kell azokat: Légy csendes szívvel!
5. Õ hallja lelked óhajtásit, Mit nem mernél megmondani, :/: Néki szíved titkos panaszit Éppen bízvást megvallani. Nincs messze õ, sõt itt áll köztünk, Meghallja s adja, amit kérünk: Légy csendes szívvel!
6. Ki a mezei madaraknak Megadja eledelüket, :/: Ki juhoknak s egyéb barmoknak Szépen tartja életüket, Õ téged, egyet eltartani, Éhség ellen meg tud menteni: Légy csendes szívvel!
7. A segítség ha kissé késik, De ugyan csak eljõ végre, :/: A várakozás, rosszulesik, De majd válik üdvösségre; Ami lassan jõ, bizonyosabb, Ami késik, kívánatosabb: Légy csendes szívvel!
8. Ne vedd szívedre, az ellenség Amit rád költ hazugsággal. :/: Hadd jöjjön csúfság, keserûség: Ítél az Úr igazsággal. Ha Isten a te jó barátod, Nem lehet emberektõl károd: Légy csendes szívvel!
9. Hogy is lehetne másként dolgunk? Szenvedni kell az embernek, :/: Amíg e földnek útján járunk, Csak nyavalyák környékeznek. A kereszt botja bárha terhel, Azt is letesszük életünkkel: Légy csendes szívvel!
10. Van Isten népének szombatja, Akkor az Úr megszabadít, :/: Ínség kötelét elszaggatja, Teljes szabadságra állít, S az idvezültek seregében Vég nélkül élünk békességben: Légy csendes szívvel!
Gerhardt Pál, 1607-1676
F.: Schulek Tibor

271.

 
1. Mint Isten akarja,	legyen, Szent az õ végezése. Kész segítségükre	megyen. Kik	benne biznak végre.	Ínségekbõl, Kegyelmébõl Megsegít, sújt mértékkel: Ki benne bízik, nem esik Szégyenbe, és nem vész el.
2. Az Úr vígságom s reményem, Bizodalmam s életem, :/: Mint akarja, mind úgy légyen, Megnyugszik abban hitem. Igaz szava: hajam szála Nála számba vétetett, Vigyáz, öriz, sem tüz, sem víz Nékem hát kárt nem tehet.
3. Azért bízvást e világból, Amint az Úrnak tetszik, :/: Elmégyek akaratjából : Mindenkor jómra válik. Néki adom és ajánlom Végsö órán lelkemet, Bûnön, poklon és halálon Jézus vett gyözedelmet.
4. Uram, még ez egyre kérlek, Ne tagadd ezt meg tölem: :/: Ha ostromol gonosz lélek, Ó, ne hagyj meg­csüggednem I Se~élj engem, én Istenem, Neved dicsö­ségére, :Ki ezt hiszi, az megnyeri, Ámen-t hát mondok erre.

272. Mind jó, amit Isten tészen

Gastorius Severus, Weimar, 1681
 

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az õ akaratja, Õ énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Õ az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.
2. Mind jó, amit Isten tészen, Õ engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Õ forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.
3. Mind jó, amit Isten tészen, Õ engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget õ nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.
4. Mind jó, amit Isten tészen, Õ az én idvességem, :/: Õ velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.
5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserûn esnék is, De eltûröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.
6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak õ segítségem.
Rodigast Sámuel, 1649-1708

273. Az Úr Istent magasztalom

Debrecen, 1774
 

1. Az Úr Istent magasztalom, Jó voltáról emlékezem, Mindig hozzá folyamodom, Mert meghallgat, azt jól tudom.
2. Számtalan kínokban valék, Bûneimért kit érdemlék: De ismét megkönnyebbülék, Mihelyt vigasztalást hallék.
3. Elterjesztvén kezeimet, Kiáltottam Istenemet, Csak bé sem hunytam szememet; Nem leltem sehol helyemet.
4. Magamban én dolgaimról, Elébbeni életemrõl, Nagy kedves nyájasságomról: Gondolkodtam énekimrõl.
5. Nagy erõsen, igaz hittel, Magam Isten beszédével, Kegyelmes ígéretével, Bátorítám Szentlelkével.
6. Csuda irgalmasságodat, Hiszem, Uram, hatalmadat, Onnan vészen bizodalmat, Én lelkem minden oltalmat.
7. Kezeidnek karjaiban, Élet, halál birtokodban, Megmutatád, hogy markodban, Vagyon minden oltalmadban.
8. Erõs vitéz mint népeit, Az ember õ két szemeit, Mint jó pásztor õ juhait: Úgy oltalmazza híveit.
9. A híveknek számuk vagyon, Nevük nála írva vagyon, Hajuk szála számon vagyon: Rájuk gondja van oly nagyon.
10. Ne félj azért háborúdban, Ó, én lelkem, nyavalyádban; Erõs légy bizodalmadban, Mert vagy Isten oltalmában.
Németi Ferenc, Tokaj kapitánya, †1565

274. Ki Istenének átad mindent

Neumark György, 1657
 

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen õrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.
2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.
3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.
4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Õ adott; :/: A mennybõl gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.
Neumark György, 1621-1681
F.: Révészné Váró Margit

275. Az Úr Isten az én reménységem

Prágai graduale, 1567
 

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erõsségem Mindenféle ínségben; Csak tõle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.
2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tõle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.
3. Semmi engem tõle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erõsít engem Erõtlenségemben És szükségemben.
4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítõdet.
5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bûneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.
6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtõl szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.
Tranoscius énekeskönyvébõl, 1636

276. Egyedüli reményem

Kálmán Farkas, 1838-1906
 

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tõlem oly távol, Könyörülj hû szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!
2. Ha a nehéz idõkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!
3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!
4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fõ javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.
5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!
Fejes István, 1838-1913

277. Gondviselõ jó Atyám vagy

Crüger J., 1649
 

1. Gondviselõ jó Atyám vagy, Ó, én édes Istenem! Hozzád vágyom, benned élek, Üdvöt mástól nem remélek.(2) Látom én, hogy minden elhagy E világon, csak te nem!
2. Mint az alélt bús virágra Megújító harmatot: :/: Vérzõ szívem fájdalmára Csak te hintesz balzsamot. Könnyû sorsom terhe rajtam, Ha imára nyílik ajkam.
3. Rám-rám derül ismeretlen Utamon egy kis öröm, :/: Azt is a te véghetetlen Jóságodnak köszönöm; Hálakönnyem tündöklése A te neved hirdetése.
4. Gyenge vagyok, lankadoznak Buzgóságom szárnyai, :/: Bármily híven vágyakoznak Színed elé szállani; Ó, adj erõt, hogy míg élek, Egyedül csak néked éljek!
5. Ó, add, hogy ha majd bevégzem E mulandó életet, :/: Lelkem tisztán és egészen Egyesüljön teveled. El ne vonjon semmi többé, Tied legyek mindörökké!
Lévay József, 1825-1918

278. Dicsõült helyeken

Debrecen, 1774
 

1. Dicsõült helyeken, menynyei paradicsomban, Akik vigadoztok véghetetlen boldogságban, Szent és ártatlan állapotban; Az Úrnak nevét énekszóban, Magasztaljátok vigasságban.
2. Lássátok, ti dicsõ angyali lelkek az égben, :/: A fénylõ mennyei testek roppant seregében: Mint uralkodik dicsõségben Az Úr, és õtet felségében Imádjátok tiszta szentségben!
3. Nap, hold, csillagos ég! Ti az Urat dicséritek, :/: Jóságát, hatalmát, bölcsességét hirdetitek; Mert amely rendet õ tinéktek Kiszabott, az a ti törvénytek És ti annak híven engedtek.
3. Felhõk, égi vizek, harmat, hó, jég és záporok! :/: Villám, égi tüzek, dörgések és csattogások! Szélvész és csendes fuvallások! Színekkel ékes szivárványok! Mind az Úrnak szolgái vagytok.
3. A földet kinyitó kies tavasz vidámsága, :/: A mindent érlelõ nyári idõ forrósága, A gyümölcsös õsz gazdagsága, Sõt még a tél is bizonysága: Hogy nagy a teremtõ jósága!
4. Tenger, föld, szigetek s a hegyek pompás szépsége, :/: Erdõk és ligetek, folyóvizek kiessége, Sík mezõk, rétek ékessége, Vetések kellemetessége: Mind a teremtõ dicsõsége!
5. Fák, bokrok, csemeték, gyümölcsöket hozó kertek, :/: Pompás liliomok s minden virági szépségek, Színekkel kihímezett rétek, Apróbb és nagyobb növevények: A gondviselést hirdessétek.
6. E földön lakozó minden állat boldogsága, :/: A szárnyon repdesõ madaraknak vidámsága, A halak s férgek sokasága, Egyszóval az élõk világa Mondja: mily nagy az Úr jósága!
7. Bölcs Isten remeki! Kik az õ képei vagytok :/: És õtõle lehelt emberi lélekkel bírtok: Az örökkévalót lássátok Munkáiban és imádjátok; Egy szívvel és szájjal mondjátok:
8. Dicséret, dicsõség, tisztesség és hálaadás, :/: A szentek Urának légyen örök magasztalás! Kiben soha nincs megváltozás, Vagy ígérettõl elhanyatlás: Tõle fejünkre szálljon áldás! 
Kanizsai Pálfi János a Zsolt 148 alapján, átdolgozta Diószegi Sámuel (1806)

279. A 68. zsoltár daUamára: Hogyha feUndul az Isten.

1. Vígak e föld lakosai, Mert megnyíltak ajtajai Az Úr bó tárházának, :/: Víg a magvetõ, hogy néki Orcájának verejtéki Nem hiában hullának, Mert ahol hintett marokkal, :/: Most kiterjesztett karokkal Hordja kévéi sorát; Aki segitségül hiván Az Urat, dolgozni kiván, Nyer tõle ily adományt.
2. Ezért, ó jóltévõ Atyánk, A mi szívünk, nyel­vünk és szánk Csak tégedet magasztal: :/: Hogy ékes­kedik a mezõ Gyümölccsel és az éhezö Számára készül asztal. Mert amit más nem adhatott, :/: Hintél esõt és harmatot A szomjúzó földekre, Napodat az igazaknak, Valamint a hamisaknak Felhoztad mezejükre.
3. Tartsd meg, Uram, a munkásnak Erejét az aratásnak Örvendetes idején, :/: Oltalmazd meg ke­zünk között, Amit a föld gyümölcsözött Kinek-kinek mezején, És adjad, hogy mi azokkal :/: A tõled vett áldásokkal Háládatosan éljünk; Akár iszunk, akár eszünk, Vagy akármit cselekeszünk, Jóvoltodról beszél­jünk.
4. Ha a kenyeres kosárok Bételnek, mi mint sáfárok, Úgy tartsuk a magunkét. :/: Marhánkat el ne tagadjuk, Sõt abból önként kiadjuk A felebarátunkét. Add tudtunkra, hogy el nem vész :/: Az ajándék, sót az a rész Marad örökre nálunk, Melyet fordítunk a végre, Hogy másokat, ha szükségre Jutnak, abból tápláljunk.

280. Ismét egyik esztendeje

Genf, 1562
 

1. Ismét egyik esztendeje, Istentõl kimért ideje Telék el a mulandóságnak: Az égi testek órája Lefolyván, lett új példája A közös változandóságnak; Elmúlt vége, mint kezdete, Már van csak emlékezete.
2. Boldog, ki csendes lélekkel, És nem könnyezõ szemekkel Tekinthet vissza folyására, Ki, ha magát megkérdezi, :/: Belsõ örömmel érezi, Hogy szolgált ez jobbulására, Hogy ment mind az ismeretben Elõbb, mind a szeretetben.
3. Boldog, kinek nem kell szánni Elvesztett idejét s bánni Megbecsülhetetlen óráit, Kinek hív emlékezeti :/: Elébe nem helyezteti Helyrehozhatatlan hibáit, Ki az idõt megbecsülte, A hivalkodást kerülte.
4. De vajon melyik halandó Volna annyira állandó A jóban, aki meg ne esne? Kinek volna olyan szíve, :/: Hogy a kísértésnek íve Rajta oly nyílást ne keresne, Melyen lopva hozzá férjen És az elevenig érjen?
5. Tökéletességnek Atyja, Az öröm szívemet hatja, Valahányszor azt elgondolom, Mely sok jókat vettem tõled! :/: De elrejtõzném elõled, Ha meg másrészrõl megfontolom: Azokkal mily rosszul éltem, Elvesztegetni nem féltem.
6. Minthogy azért te teheted, Véghez egyedül viheted, Hogy a jót akarjam és tégyem: Engedd, hogy a múlt esztendõt, :/: Mint már vissza nem jövendõt, Magamnak tükörül felvégyem; A jót benne követhessem, A rosszat elkerülhessem.
Dr. Szentgyörgyi József orvos, 1765-1832

281. A 102. zsoltár dallamára: Hallgasd meg Uram, kérésem.

1. Lelkünk, testünk teremtóje :& kegyes gondviselõje, Imádjuk jóságodat és irgalmasságodat, Hogy minden elfolyt idõnkben, Közelebb ez esztendõnkben A te kezed béfedezett, Gonoszoktól védelmezett.
2. Szent igédet hirdettetted, Mi lelkünket legeltetted, Adtál jó békességet, A jóra tehetséget; ételt. italt, ruhát adtál, Egészséget szolgáltattál, Es az esztendõ végére, Juttattál várt estvéjére.
3. Uram, a te kelP.'elmednek :& hü gondviselésednek Ily sok ajándékiért, Drága adományiért Teljes szívünkbõl, lelkünkbõl :& minden tehetségünkból Áldjuk te istenségedet, Nyújtsad erre kegyelmedet.
4. Jézus szent áldozatjáért :& érdemes haláláért Töröld el büneinket If:s mmden vétkeinket, Melyeket eltölt idõnkben, Közelebb ez esztendõnkben Cseleked­tünk és gondoltunk, Vétkes nyelvünkkel szólottunk.
5. Urunk, újítsd meg szívünket, Világosítsd értel­münket, Adj a jóra kegyelmet, Vezérlõ segedelmet, Hogy új .életet élhessünk, Végre te hozzád mehessünk, Szent Felségednek elébe, A boldogok seregébe.

282. Nékünk születék menynyei király

Reformáció elõtti dallam, Debrecen, 1774 szerint
 

1. Nékünk születék menynyei király, Idvezítõnek kit mond az angyal: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
2. Régen megírák ezt a próféták, Hogy fiat szül majd egy nemes virág: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
3. Szûz Máriától gyermek születék, De Szentlélektõl õ fogantaték: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
4. Nagy hatalmas lõn e kisded gyermek, Megtöretének sok ellenségek: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
5. Gyõzedelmet võn a kárhozaton, Gyõzedelmet võn örök halálon: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
6. Nincsen a bûnnek hatalma rajtunk, Kiknek e gyermek lészen oltalmunk: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
7. Adjunk nagy hálát az Úr Istennek És idvezítõ Jézus Krisztusnak: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
8. Dicsõíttessék a Szentháromság, Adja minékünk szent ajándékát: Új esztendõben mi vigadjunk, Született Jézust mi imádjuk!
Régi latin énekbõl, Várad, 1566

283. A 278. dicséret dallamára: Dicsõült helyeken.

1. Az Úrnak jóvolta napjainkhoz napokat told, :/: Melyeket bizonyos részekre oszt a nap és hold; Nyomain e két vezetõnek Tél, tavasz, nyár és õsz eljõnek, Enged­vén a bölcs Teremtõnek.
2. Jó Atyánk, az elmúlt esztendõ minden szakasza :/: Jóságodtanúja, szivünknek nincs rád panasza; Bizony, az Úr minket kedvellett, Mert lelkiadományi mellett Megadta, ami nékünk kellett.
3. Úr Isten, ki minket sok áldásiddal töltél be, :/: Bz új esztetldõvel jó kedved ne szakaszd félbe I Áldd m~g' kezdetét s végét ennek, Hogy midõn napjai lemen­nek, Mondhassuk : dicsõség Istennek I
4. Vigyázz híveidre s hab közt hánykódó hajódra, :/: Vigyázz szolgáidra s minden elõljáróinkra, Kiktõl néped úgy legeltessék, Hogy igazság és jó békesség Egymást csókolva ölelgessék.
5. E gyülekezeten, mely e helyre telepedett, :/: Könyörülj, Úr Isten, bõvítsd rajta kegyelmedet, Áldd meg nagyjait, kicsinyjeit, Mind köz, mind tanácsos rendeit; Töröld el a sírók könnyeit I
6. Adj vidám órákat, ha nekünk azt jónak látod, :/: Békességes türést, ha vesszõdet ránk bocsátod; Ha több esztendõt nem számlálunk S ma vagy holnap innen megválunk: Add, hogy légyen boldog halálunk I

284. A 96. zsoltár dallamára : Énekeljetek minden népek.

1. Áldjuk a nagy Isten jóságát, Magasztaljuk irgalmasságát; Szívünkbõl szánk énekeljen, Dicséretével bételjen E mi kegyelmes jó Atyánknakl
2. Mert mcgújítá esztendönket, Meghosszabbította idónket, Virrasztván új szakaszára Es e nappal új nap­jára Világi rövid életünknek.
3. 0, nagy Isten, hát mik vagyunk mi? Porok, és nincs érdemünk semmi. Nagy bdnösök, méltatlanok, Mert vétkeink számtalanok: Mégis kedvezél életünk­nek.
4. Mivel fizessünk, Atyánk, néked, Kinek a menny felséges széked? Semmire nincsen szükséged: Elégséged, dicsöséged Magadban vagyon határ nélkül.
5. Nálad legkedvesebb ajándék A szent életre való szándék; A jó szív és tiszta lélek, 0, legfelségesebb Lélek, Nem útáltatik meg tetöled.
6. Teremts új szívet hát mi bennünk, Hogy lehessen elõdbe mennünk, Es nálad kedvet találjunk, Boldog napokat számláljunk E felderült új esztendöben.
7. Lelki s testi áldások Atyja, E;aeidnek gazdag harmatja Szálljon mennybõl híveidre, Tulajdon terem­tésidre, Kik töled várnak minden jókat.
8. A Jézusért, közbenjárónkért, Mi egyetlenegy szószólónkért Légy kegyelmes, kérésünket, Halld meg esedezésünket, Kik rádbizzuk minden ügyünket.

285. Örök Isten, kinek esztendõk

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Örök Isten, kinek esztendõk Nincsenek létedben, Jelen vannak múltak, jövendõk Egy tekintésedben; Minket pedig, mihelyt születünk, Már a koporsó vár, A bûn miatt lefoly életünk  a halál velünk jár. S
2. Ó, mely sokan elaluvának A múlt esztendõbe’! :/: Kik nálunknál jobbak valának, Szálltak temetõbe, Minket pedig, kedvezõ Atyánk, Eddig takargattál, S ez új esztendõt derítvén ránk, Erre eljuttattál.
3. Uram, a te lelked ereje Vélünk ily jót tégyen, :/: Hogy jókedvednek esztendeje Ez az új is légyen; Atyai karoddal forgassad A mi dolgainkat, Dicsõségedre igazgassad Minden szándékinkat.
4. Adj minékünk megújult szívet És új indulatot, :/: Tehozzád mindenekben hívet És szent akaratot. Újítsd meg rajtunk a te képed, Mely áll szent életben, Hogy lehessünk választott néped, Élvén szeretetben.
5. Ez esztendõt testi jókkal is, Uram, koronázzad, :/: A szükséges mulandókkal is Házunk felruházzad; Földünket bõ gyümölcsözéssel Munkálkodásunkra Áldd meg, hogy szükséges terméssel Szolgáljon javunkra.
6. Kegyelmed s áldásod újítsad Te szent egyházadon: :/: Közelebbrõl azt szaporítsad Itt lévõ nyájadon. Gátold hazánkban áradását A sok gonoszságnak, Fordítsd el eshetõ romlását Nemzetnek, országnak.
7. Tekintsd meg a szûkölködõket, Légy az árvák atyja, :/: Vigasztalja a kesergõket Szád édes szózatja, Akik betegágyukban nyögnek, Vidámítsd lelküket; Ínségükben kik könyörögnek, Add meg kérésüket,
8. Végre midõn mind megavúlunk Az esztendeinkkel, :/: Egymás után mi is kimúlunk Emlékezetinkkel: Uram, sorsunkon könyörülvén, Vigy a dicsõségbe, Minden bûnünket eltörölvén, Újíts meg az égbe’!
Keresztesi József, 1748-1812

286. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát

Debrecen, 1774
 

1. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát, A szép szûznek áldott szent magzatját, E világnak édes Megváltóját, Bûnösöknek kegyes szószólóját.
2. Jézus Krisztus, kegyelmes Megváltónk, Úr Istentõl adott tanítónk, Szent Atyáddal felséges megtartónk, Szentlélekkel mi megigazítónk!
3. Téged vallunk hatalmas Istennek, Kezdet nélkül való természetnek, Szent Atyáddal egy örök Istennek: Szentlelkétõl lelkeztél Istennek.
4. Felöltözél az emberi testbe, E világra jövél miközinkbe, Igaz hitet adál mi szívünkbe, Új világot gerjesztél lelkünkbe'.
5. Szent véreddel minket te megváltál, Bûneinkbõl szépen kitisztítál, Szentlélekkel megvilágosítál, És Atyádnak kedvébe juttattál.
6. A keresztfán érettünk meghaltál, Harmadnapra ismét feltámadtál, Mennyországban felmagasztaltattál, Tisztességgel megkoronáztattál.
7. Azért vallunk téged királyunknak És örökké való fõpapunknak, Isten elõtt minden gyámolunknak, E világon minden oltalmunknak.
8. Te vagy nékünk mi nagy igazságunk, Jámborságunk és ártatlanságunk, Te vagy nékünk szentségünk, váltságunk, Isten elõtt örök boldogságunk.
9. Te vagy nékünk a mi reménységünk, Ez világon mi nagy tisztességünk, Isten elõtt minden dicsõségünk, Mennyországban örök idvességünk.
10. Ó, Istennek drága kincstartója, Szentléleknek rajtunk nyugtatója, Nyomorodott árvák megtartója, Mi hitünknek megkoronázója.
11. Ó, Istennek kedves áldozatja, Kit jó szemmel megtekint az Atya, És megmarad az õ jó illatja, Mindörökké kedves foganatja.
12. Édes Jézus, Elõdbe járulunk, Széked elõtt arccal leborulunk, Keservesen tehozzád óhajtunk, És nagy sírván mennybe felkiáltunk.
13. Adjad nékünk a te Szentlelkedet, Terjesztessed a te szent igédet; Ismerjünk meg mindnyájan tégedet, Dicsérhessük a te szent nevedet.
14. Tekints reánk most a magas mennybõl, Látogass meg királyi székedbõl, Tégy jól vélünk kegyelmességedbõl, Ments meg minket keserûséginkbõl.
15. Vigasztald meg a mi siralminkat, Teljesítsd bé mi kívánságinkat; Mi is néked hálaadásinkat, Bémutatjuk mi áldozatunkat.
16. Édes Jézus, néked hálát adunk Jóvoltodért és felmagasztalunk, Ajándékot elõdbe mutatunk, Dicséretet te nevedre mondunk.
17. Dicsértessék az Atya Úr Isten, Dicsértessék a Fiú Úr Isten, Dicsértessék a Szentlélek Isten, Szentháromság egy örök Úr Isten!
Batizi András, † 1546 után

287. A 372. dicséret dallam ára : Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének.

1. Járuljunk mi az Istennek szent Fiához, A mi idvezitö Urunk Jézus Krisztushoz, Mint kegyes és hatalmas szabaditónkhoz, Testi-lelki nyavalyánkban Csak egy vigasztalónkhoz.
2. Ó irgalmas Megváltó Fiú Úr Isten, Ki országolsz szent Atyáddal földön és mennyen, Tehozzád esedezünk könyörgésünkben: Segitségül légy minékünk Mostani szükséginkbenl
3. Sok szüKségink jóllehet vannak minékünk, De most néked kiváltképpen ezen könyörgünk: Szentlelked erössége légyen mivelünk, Hogy az igaz tudományban ~pületet vehessünk!
4. Mi elménknek homályát távoztassad el, Aján­dékozz engede1mes szivvel, lélekkel, Hogy a te szent igédet vegyük jó kedvvel, Tanulhassuk és éltünkben Kövessük nagy örömmel.
5. Öregbitsed, neveljed bennünk a hitet És az igaz szeretetet, adj reménységet; Adj minden jóra való igyekezetet, Tiszta lelki ismeretet és szentséges életet!
6. Szent nevedet engedjed, . nyilván vallhassuk, Az ördögöt s e világot megútálhassuk, & te szent országodba kivánkozhassunk, Felségeddel egyetemben Örökké vigadhassunk!
7. Légyen néked dicséret és nagy tisztesség, Ki Atyával s Szentlélekkel vagy egy Istenség, Felséges hatalmasság, örök fényesség. Téged illet mindörökké Véghetetlen dicsõség!

288. A 316. dícséret dalIamára: Az Istennek szent angyala.

1. E világnak fényessége, & szenteknek idvessége, Krisztus Jézus, egy reménye, Mennynek, földnek te­remtõje!
2. Kegyetlen halált meggyõzéd, Ördög hatalmát el vévéd, Pokol torkát bérekesztéd, Bfinünket rólunk el vévéd.
3. Te általad megváltattunk, Te általad szabadultunk, Te általad Igazultunk, Te általad megtartattunk.
4. Alázatosan könyörgünk Buzgó szívbõl esedezünk: Légy minékünk segítségünk Mert jól látod, mely sok 1Jününk.
5. Add Szentlelked ajándékát. Örök életnek jutalmát, Engeszteld Atyád haragját, Láthassuk õ szent irgalmát.
6. Te vagy mennyország kapuja, és idvességnek ajtaja, Bünösöknek szószólója, Es csak egy közbenjárója.
7. Dicsõség légyen Atyának, Tenéked, õ szent Fiának, és a mi Vígasztalónknak, A teljes Szentháromságnak.

289. A 34. zsoltár dallamára : Mindenkoron áldom.

1. Zengj nyelvem ékesen, Az én édes Jézusomnak, Kegyes lelki orvosomnak Szólj szerelmetesen, Mert csak õ érdemel Áldást és minden szerelmet, Ki reám önt bõ kegyelmet S Mszálra felemel.
2. Jézus, én reményem, Bünös lélek bizodalma S hozzád térõknek oltalma Gyönyörü Napfényem I Kegyes vagy azokhoz, Kik szívbõl téged keresnek, És ismerõs híveidnek Béköszönsz házukhoz.
3. Ó Jézus, élõ kút, Szívemnek nagy édessége S elmémnek gyönyörüsége, Mely csupán hozzád fut; Tégedet keresni Legfõbb öröm és vigasság; Nincsen több lelki igazság, Mint téged követni.
4. Jézus, kegyes király, Ki mindennek szivét bírod, S arra szent neved felirod, Kérlek, hozzám is szállj; Mert ha te elfoglalsz, Elszáll a világ szerelme, Tündöklik bennem az elme, Ebben sok jót találsz.
5. Kedves szereteted, Mert szent véredet jókedvbõl, Kiontád, hogy, mint kútfõbõl, Folyjék ismereted. Megnyerted, hogy lássuk, Szent Atyádnak dicsõségét, Es hogy lelkünk idvességét Tovább ne halasszuk.
6. Dicsérd hát minden nép Az Úr Jézust és szeres­sed, Buzgó szívedbõl keressed, Mert minden dolga szép. Û a kegyelemnek és minden jónak kútfeje, Reménylõ szívnek ereje, S oka az örömnek.
7. Uram, hadd érezzem Hû szerelmednek bõségét, Hogy biztos jelenlételét Kincsül megszerezzem. Bár ne érdemeljem, De jóvoltod bizodalmát Nyújtsd, hogy ezen birodalmát Kérni merészeljem.
8. Csak téged kívánlak Valahol járok, vagy kelek, & végre, hogyna rád lelek, Magamnak foglallak. Jõjj azért s hüvösits Jelenléted illatjával, Szentlélek áldozat­jával Lelkemben megfrissits.
9. Tégedet dicsérlek, E világnak megváltóját, Kár­hozatnak elrontóját, Mert szivnõi szeretlek. Valahol hát lészesz, Szívemmel utánad járok, Mit tõled vissza nem várok, Mert hozzád felvészesz.
10. Tiéd, Uram, az ég Minden li teljessé~ével, Hol országolsz dicsõséggel, Melyben nin~ semmI vég. Ne hagyj Uram, kérlek, Vedd el szívemet magadhoz, Mert úgy állhatok jobbodhoz S örökké dícsérlek.
11. Dicsérje és áldja Lelkem az Atya Úr Istent, Ki benned idvezít mindent, Ha szódat fogadja. Dicséret, dicsõség Légyen Szentlélek Istennek, Ki hitet adott lelkemnek, Hogy befogja az ég.

290. A 74. zsoltár dallamára: Miért vetsz minket így el, Úr Isten?

1. Dicsérlek té~ed, Idvezítõmet, Úr Jézus Krisztus, Istennek egy Fia I Megváltott nyájadnak hü atyja­fia: Csak téged várlak, egy segítõmet.
2. Tenéked minden térdet s fejet hajt, Mert erOs torony nékünk a te neved; Felvette szegény ügyünket jó kedved, A kárhozatban hogy ne lássunk bajt.
3. Te vagy Istennek szelid Báránya, Ki e világnak bûneit elvetted, Szent véred omlását nem kiméletted, Mellyel nem ér fel Ofir aranya.
4. Ú örök Isten, lelkem reménye, Az Atya Istennek fõ bölcsesége, Szentegyházadnak O nagy dicsõsége, Minden híveknek ragyogó fénye I
5. Dícsérlek, mennybõl leszállott Kenyér, Isten s Ember, Jézus, egy KözbenjáróI Bünösök térését kegye­sen váró, KitOl kegyelmet minden lélek nyér.
6. Mely buzgó, Uram, a te szerelmed, Ki mi érettünk magad megáldoztad, A halált, Sátánt, poklot megrontottad, Most is fenntartván hü segedelmed.

291. A 301. dicséret dallamára: Új világosság jelenék.

1. Ú mi kegyelmes Krisztusunk, Ki vagy nékünk igazságunk, . Békességünk és váltságunk: Kelljen, ké­rünk, lDládságunk.
2. Mi szívünket, kegyes Isten, Igaz hitben, remény­ségben Kiváltképen erOsítsed, Hogy bízhassunk csak tebenned.
3. Te isteni jóvoltodat, Ismerhessük hatalmadat, Melyet hozzánk megmutattál, Mikor érettünk áldoztál. 
4. Csak egyedül evilágnak Viseléd terhét bajának, Nyerél nékünk idvességet Es mennyei örökséget.
5. Azért ily nagy szerelmedért, Kérünk, ne vess el bûnünkért, Ne vehessen ellenségünk Dühösséggel semmit tõlünk.
6. Ú mi irgalmas Királyunk, És gyõzedelmes Had­nagyunk, Hozzád hitbõl folyamodunk, Tudjuk, meg nem fogyatkozunk.
7. Kérünk, ily nehéz ügyünkbe' Ne adj ellenség kezébe, Ne vesd bününket elõdbe, Végy be inkább kegyelmedbe.
8. Keresztyéni egyességben, Nevednek szentelésében, Szent igédnek értelmében, Tarts meg minket mindvégiglen.
9. Bírjad lelki országodat, Véreden vett jószágodat, Hogy e siralom völgyében Légyünk csendesek szívünkben.
10. Adj állandó egyességet, Lelki-testi békességet, Hogy megfutván itt a pályát, Vehessük el a koronát.
11. Dícsértessél áldott Isten, Ki minket könyörgésünkben Meghallgatsz nagy kegyelmesen És részeltetsz mindezekben.

292. A 144. zsoltár dallamára: Áldott az Úr, kl kezemet tanítja, vagy félversenként II 8. zsoltár dallamára: Ó felséges Úr, mi kegyes Istenünk.

1. Ó dicsõségnek felkent fejedelme, Úr Jézus Krisztus, hívek segedelme, Kit az Úr Isten rendelt váltságra S felemelt bölcsen nagy méltóságra: Felékesített, mint drága ruhával, A Szentléleknek bõ ajándékával, És reád bízván az idvességet, Adott válladra hármas tisztséget.
2. Te vagy az Úrnak egy FÕPRÓFÉTÁJA, Te vagy titkának világos táblája, Ki megjelentéd nagy indulatját, A váltság felõl szent akaratját: Hogy akik még nagy sötétben volnának, Az igazság napjára talál­nának Es általlátnák, mint napnak fényét Az idvességnek igaz ösvényét, 
3. Te vagy az Úrnak megszentelt FÕPAPJA, Általad költ fel jókedvének napja, Ki szent testednek áldozatjával Váltságot nyertél annak árával. Szent érdemednek most is jelentése Olyan, mint szádnak drága könyörgése, Ez által szived valamit kiván, Az Úr megadja néked azt nyilván.
4. Te vagy az Úrnak felkent nagy KIRÁLYA, Kinek vettettek mindenek alája, Aki népedet tiszta igéddel, Oktatod s vezérled Szentlelkeddel. Minden ügyében felállasz mellette, Ellenségivel harcolsz õ he­lyette, Minden veszélyét karod elhajt ja S az idvesség­ben végig megtartja.
5. E nagy királynak nálam is zálogja, Igaz hit által én is vagyok tagja, Ötet ismerem, mint fõ Uramat És keresztyénnek vallom magamat. Áldott nevérõl bátran vallást tészek, Szent törvényének követõje lészek, Lelkem és testem hálaadással, Nékie vallom hiv aján­lással.
6. Mivel hivattam lelki vitézségre, Mig lelkem eljut a várt dicsõségre, Ellenségimnek dühösségökkel Harcolok bátran igaz lélekkel. A bün s test ellen holtig töre­kedem, Szép koronámat másnak nem engedem, Hogy harcom után diadalommal Együtt örüljek az én Uram­mal.
7. Te pedig, hiveidnek szemefénye, Úr Jézus Krisztus, életem reménye, Vedd fel szolgádat erõs karodra, És vigyázz énrám, gyenge juhodra. Oktass és tanits hathatós igéddel, Biztass, erõsits, a te Szentlelkeddel, Hogy végre pályafutás9m után, Hozzád mehessek az élet útján.

293. Jézus, ó, mi Idvezítõnk

Debrecen, 1774
 

1. Jézus, ó, mi Idvezítõnk, Kiben vagyon hitünk, Ki miértünk születtél, És nagy halált szenvedtél; Irgalmazz minékünk!
2. Rólunk elvetted haragját A te szent Atyádnak; Vérednek hullásával Megengesztelted hozzánk: Irgalmazz minékünk!
3. Az ördögnek tömlöcébõl, Kivettél a bûnbõl; A halál kötelébõl, Megmentettél rabságból: Irgalmazz minékünk!
4. Te bûn nélkül születtetvén A Szûznek méhébõl, Értünk válladra vetted A mi adósságinkat: Irgalmazz minékünk!
5. Bûnön, poklon és halálon Birodalmad vagyon; Az élet és kegyelem Csak te kezedben vagyon: Irgalmazz minékünk!
6. Kérünk téged azért mostan: Tekints reánk mennybõl, Kik hozzád esedezünk És segítséget várunk: Irgalmazz minékünk!
Luther Márton után
Debrecen, 1602

294. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom

Crüger J., 1653
 

1. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! A te jelenléted Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad. Légy velem, Ó, mindenem! Nálad nélkül nem is élek: Te vagy örök élet!
2. Jézus, menedékem! Hû oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/: Lelkem a viharból, Bûnbõl, minden bajból Hozzád menekül. Bár a föld Mind romba dõlt, S ha a pokol hada hány tõrt: Jézus maga áll õrt!
3. Jézus, üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök örömem! :/: Kik szeretjük Istent, Zengjünk neki itt lent S otthon: odafenn! Lelkem esd, Hogy Te vezesd! S hazahívó szavad várom, Jézus, Vigasságom!
Franck János, 1618-1677
F.: Révészné Váró Margit

295. Jézusom, ki árva lelkem

Frankfurt, 1662
 
1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bûnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S
2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bûnön, poklon, síron Egyedüli gyõztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.
Rist János, 1607-1667
F.: Révészné Váró Margit

296. Szép tündöklõ hajnal csillag

Nicolai F., Frankfurt a. M., 1599
 

1. Szép tündöklõ hajnal csillag, Ki kegyelemmel felragyog, Jessének szép veszszeje, Dávid királynak magzatja, Sok királyoknak királya, Lelkemnek võlegénye: Kedves, kegyes, kellemetes, ékes és gyönyörûséges, Gazdagsággal dicsõséges.
2. Ó, gyöngyös, drága korona, Embernek, Istennek fia, Menny áldott, szent gyümölcse! :/: Szívemnek vagy lilioma, Édes evangélioma, Kedvességeknek kincse! Eggyem, lelkem, Szép violám, égi mannám, eledelem: Rólad el nem feledkezem.
3. Öntsd mélyen az én szívembe, Szerelmed tüzét lelkembe, Ó, drága jáspis kövem! :/: Fogadj hozzád s vigasztalj meg, Hogy eleven tagod legyek, Benned legyen örömem. Hozzád kiált Sebhedt szívem, lelki rózsa: légy orvosa; Nélküled nincs vigassága.
4. Mennybõl nagy öröm fénylik rám, Midõn szemeddel énreám Kegyelmesen tekintesz, :/: Ó, Uram Jézus, szent Lelked, Szent igéd, tested és véred Vélem közölvén, éltetsz. Ilyen híven Tarts öledben, táplálj engem mindvégiglen, Mert fogadtad szent igédben.
5. Teremtõ Atyám, Úr Isten, Ki engem örök idõkben Szent Fiadban szerettél: :/: Õ engem magának jegyzett, Szentlélekkel elpecsétlett, Megtisztított vérével. Vigadj és adj Szívem hálát, Istent imádd, hogy mennyégben Idvességet szerzett nékem.
6. Szóljon tehát az orgona, Gyönyörûséges muzsika, Ujjongva énekeljek, :/: Hogy megváltó Jézusomnak, Drága szép kegyes Uramnak Szerelmében örvendjek. Zengjen, pengjen Vigasságos, buzgóságos hál’adó szó, Nagy az Úr, ezekre méltó.
7. Ily kedvvel vigad én szívem, Mert drága kincsem az Isten, Ki kezdet s vég mindenben. :/: Õ engem dicséretire, Mennybe viszen nagy örömre, Min tapsolok szívemben. Ámen, ámen! Jövel, Uram, szép koronám, jöjj sietve: Téged várlak reménykedve!
Nicolai Fülöp hamburgi lelkész, 1556–1608

297. A 81. zsoltár dallamára : Örvendezzetek az er6s Istennek.

1. Ó seregeknek Hatalmas királya, A nagy Isten­nek, Mi teremtõnknek, Gondvisel6nknek Szerelmes szent Fia:
2. Szent indulattal Minden hiv6 lélek Té~ed ma­gasztal, Ó f6 bölcseség, Áldott Istenség! Én lS, amig élek.
3. Uram, mert te vagy Amaz örök Ige, Eredeted nagy, Minden dolgoknak, Amelyek vannak, Vagy kezdete s vége.
4. Az Úr Istennek Te vagy dicsõsége, Dicsõségének Minden vég nélkül Te vagy egyedül Teljes fényessége.
5. Te vagy részese Isteni voltának; Szent jelentése Tégedet mond s vall Minden bizonnyal Tulajdon Fiának.
6. Te általad lett Nékünk is Atyánkká; Kegyelembõl tett Engedelmedért, Szent érdemedért Fogadott fiakká.
7. Te vagy az Ura Választott népednek, & bú pásztora Minden idõben Most s jövendõben Gyenge seregednek,
8. Kiket megváltál Drága szent véreddel, Meg­szabaditál Bûntõl, haláltól, A kárhozattól Elégtételeddel.
9. Azért már élünk Néked, nem magunknak; Hát úgy bánj velünk, Hogy nagy örömmel Szolgáljunk szivvel Néked, mi UrunkDak I

298. Jer, Krisztus népe, nagy vígan

Wittenberg, 1523
 

1. Jer, Krisztus népe, nagy vígan Mind egy örömre keljünk, És egybeforrva, boldogan Csak arról énekeljünk, Hogy könyörülõ Istenünk Mily áldott csodát tett velünk, Mit drágán szerzett nékünk.
2. A Sátán tett rám rabigát És már halálba vesztem, :/: A bûn gyötört éj- s napon át, Mert benne gyökereztem. Mind jobban elsüllyedtem én, Nem volt számomra már remény, Megült a bûnnek átka.
3. Nem használt, sõt káromra lett, Ha bármi jót is tettem, :/: Mert az égi ítéletet Önkénybõl megvetettem. Mégis kínzott a félelem, Hogy csak a halál van velem És a poklokra hullok.
4. Ám az örök szent irgalom Nagy ínségem megszánta, :/: És könyörülvén ily bajon, Megenyhítni kívánta. Mint jó Atya, szívébe vett, Nem játék volt, amit megtett Legfõbb kincsével értem.
5. Így szólott Egyszülöttjéhez: Jött irgalomnak éve, :/: Én diadalmam, menj, siess, Légy népem üdvössége, Bûn átkából segítsd ki hát, Fojtsd meg a rálesõ halált: Az embert térítsd hozzád.
6. S ím, az Atyának engedett A Fiú, hozzám jöve, :/: Egy tiszta szûztõl született Testvéremül a földre. Járt mint nagy titkos hatalom, Felölté önnön alakom, Hogy a Sátánt lebírja.
7. Szólt hozzám: tarts ki már velem, Most célod el kell érned, :/: Immár enyém a küzdelem, Kiállok készen érted. Te az enyém, én tied, S hol én vagyok, ott lesz helyed: Szét nem választ az ellen.
8. És bár kioltja életem, És bár kiontja vérem: :/: Mindezt javadra szenvedem, Hû légy e hitben vélem. A halált éltem megveszi És szentségem jóváteszi A bûnt, hogy üdvözülhess.
9. Én az Atyához felmegyek, Ha végeztem a földön, :/: Hogy aztán Mestered legyek, A Lelket rád kitöltöm, Ki félelmedben bátorít, S hogy engem ismerj, megtanít És igazságban járat.
10. Mit tettem és hirdettem én, Azt kövesd szóban, tettben, :/: Az Úr országát építvén És dicsõségét egyben. Ne hagyd, hogy hívság s emberek Megrontsák lelki kincsedet: Ez légyen örök részed!
Luther Márton, 1483-1546
F.: R. Berde Mária

299. Jézus hív, bár zúg, morajlik

Stainer J. után
 

1.  Jézus hív, bár zúg, morajlik Életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hallik: "Jer, kövess, ó, jöjj ide!"
2. Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatot, hálóját se vonszolá ki: Érte mindent elhagyott.
3. Jézus hív, hogy Õt imádjad, Megragad, hogy el ne ess, Mert kísért öntelt világod: „Jöjj, engem jobban szeress!”
4. Ha nehéz az élet terhe, Roskadozva hordom azt: Bús orcám Hozzá emelve, Jézusban lelek vigaszt.
5. Uram, hozzám légy kegyelmes, Tedd Tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes, Néked élõ gyermeked!
Alexander Cecil Fr., 1823-1895
F.: Papp Ákos

300. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

Dykes J.B., 1823-1876
 

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nõ a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.
2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Õrizz, adj erõt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erõ Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.
3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bûn vagyok, Te igazság s irgalom.
4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bûnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.
Wesley K., 1705-1788
F.: Áprily Lajos

301. Új világosság jelenék

Kolozsvár, 1744
 

1. Új világosság jelenék, Ó, tévelygés csendesedék; Isten igéje jelenék, Újonnan nékünk adaték.
2. Evangéliom erejét, Krisztust, áldott szent Igéjét, Atya Isten nagy jó kedvét, Megmutatá õ kegyelmét.
3. Kit sok száz esztendeiglen Eltitkolt volt Atya Isten, Mint megmondá jövendölvén Ámos próféta könyvében.
4. Ezt a mi hitetlenségünk És nagy telhetetlenségünk, Érdemlette tévelygésünk, Emberbeli reménységünk.
5. Igaz az  Isten Igéje, Kivel él ember elméje, Kinek megmarad ereje És el nem vész õ reménye.
6. Kérünk, Úr Isten, tégedet, Erõsítsd meg híveidet, Hogy vehessük szent Igédet És vallhassuk te hitedet.
7. Mert csak te vagy bizodalmunk, Ördög ellen nagy gyámolunk, Testünk ellen diadalmunk, E világ ellen oltalmunk.
8. Dicsõség légyen Atyának És egyetlenegy Fiának, Ezeknek Ajándékának; A dicsõ Szentháromságnak.
Batthyány-kódex, XVI. század

302. Középkori himnusz dallam.

1. Ó népeknek Megváltója. Jõvel. szûznek szent Magzatja. Mert mind ez világ csudálja: Istennek szûztõl lesz fia.
2. Atyátóllön kijövése, & ahhoz lesz megtérése; Pokolig lön leszállása, De felmégyen mennyországra.
3. Ki Atyával vagy egyenlõ, Testben légy nagy gyõzedelmü; Te isteni nagy erõdbõl Ments meg erõtlenségünktõl.
4. A te jászlad immár fénylik, Az éj megvilágosodik; Homály, setétség távozzék, A hitnek világa fényljék.
5. Dicsõség légyen Atyának És egyetlen egy Fiának Szentlélekkel egyetemben Most és mind örökké, Ámen.

303. Jöjj, népek Megváltója

Gregorián dallamból, Erfurt, 1524

1. Jöjj, népek Megváltója, Szûznek ékes virága, Mind e világ csudálja, Mint jöttél, Isten Fia.
2. Nem emberi erõtõl, De Szent Lélek Istentõl Ige testbe öltözék, Szûz méhe megvirágzék.
3. Jöve ágyas házából, Tiszta szûz szent méhébõl; Isten, ember õ egyben, Eljött hozzánk már testben.
4. Szent Atyjától földre jött, Szállt poklokra és gyõzött, Atyjához emelteték, Õ székibe ülteték.
5. Atya Isten szent Fia, E világnak istápja: Gyarló néped sok baja Rád szállt, légy bajvívója!
6. Jászolod immár fénylik, Új világa tündöklik, Melytõl éj elenyészik, Hitünk megerõsödik.
7. Dicsõség néked, Urunk, Mi kegyelmes Megváltónk! Dicsõség szent Atyádnak És mi Vigasztalónknak!
Luther Márton,
Ambrosius milánói püspök (340–397)
éneke alapján

304. Kapuk, emelkedjetek! Kiáltó szó hallik

Bourgeois L., Genf, 1551. (130. zsoltár)
 

1. Kapuk, emelkedjetek! Kiáltó szó hallik, Ím, jõ fejedelmetek, Az idõ hajnallik: Harmattal rakott feje, Véle sok áldása, Bétölt teljes ideje, Hogy minden test lássa.
2. Ímhol jõ a Võlegény, Lelkem, menj elébe, Keresd nyugtod, mint szegény, Gazdag kebelébe’. Kedves vendéget várok, Szívem ajtajárul Hulljanak a závárok, Mert már közel járul.
3. Már az ég harmatozzon, A föld igazságot, Mint bõ gyümölcsöt, hozzon: Indíts vigasságot, Ó, kegyes Immánuel, Mert várlak valóba’; Ó, te kisded Sámuel, Jöjj el már Silóba!
4. Az utat egyengessed, Szívemben a mérget S ürömgyökért égessed, Lelkemrõl a kérget, A keménységet vedd ki, Hogy meglágyulhassak, A gazt s gerendát szedd ki Szemembõl, hogy lássak.
5. Az Illésnek lelkével Ruházz fel engem is, Szent szerelmed tüzével Égjen én lelkem is. Áldj meg oly kegyességgel, Hogy higgyek és szóljak, Hûségedre hûséggel Másokat unszoljak.
6. Isten Báránya, jövel, Mutasd szelídséged; Uram, felemelt fõvel Várom idvességed. Igazság napja, támadj, Adj világosságot, Magamnak nincs: reám adj Örök igazságot.
7. Dávid gyökere s ága, Fényes hajnalcsillag, Pogányok kívánsága, megígért áldott mag; Isai törzsökébõl Származott vesszõszál: Nékem Atyád kedvébõl Erõs torony s kõszál!
8. Bennem az Úr temploma Általad készüljön, Vesszen a bûnnek nyoma, Lelked újjászüljön. Méltóztass személyedre E gyarló világon, Dicsõ jelenlétedre Dûljön le a Dágon.
9. Tégy szívedre pecsétül, Bélyegül karodra: Így lelked erejétül Élek csak számodra. Mindvégig velem maradj Mennyei erõvel, Holtom óráján ne hagyj, Jövel, Ámen, jövel!

Szõnyi Benjámin, 1717–1794

305. Álmélkodással csudáljuk

Debrecen, 1781

1. Álmélkodással csudáljuk Véghetetlen szerelmed, Ó, Isten, ha megvizsgáljuk Kijelentett kegyelmed; Ezt száj ki nem mondhatja, Nyelv nem magyarázhatja.
2. Mert az emberi nemzetet Annyira becsülötted, Hogy te egyetlenegyedet Érette elküldötted Emberi ábrázatban, Hogy élne gyalázatban.
3. Ó, Isten bölcsességének Megfoghatatlan titka! Mély tengerét szerelmének Ki értené, mily ritka; Ki ezt eszébe venné, Mélyen szívébe tenné.
4. Mi azért vígan dicsérünk, Ó, jó Atyánk, tégedet, Magasztalunk s arra kérünk, Hogy te szeretetedet Gerjesszed fel szívünkben, Jobban-jobban lelkünkben.
Szilágyi Bálint, †1807

306. Kegyes lelkek, az Urat dicsérjétek

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Kegyes lelkek, az Urat dicsérjétek, Áldott Idvezítõnket tiszteljétek, Ki bételjesíté, amit ígére, Magát megalázván Isten létére, Felvevé testünket, Eltörlé bûnünket Szent ártatlan voltával; Fogadjuk hát, midõn Mostan is hozzánk jön, Dicséret mondásával.
2. Lelkünk sebe már nem gyógyulhatatlan, Mert meggyógyítá azt a halhatatlan; Magára vett minden viszontagságot, Hogy így készítsen lelkünknek váltságot. Felkeresé nyáját, :/: Elvégzé munkáját, Végyen hát dicsõséget! Zengjen annak ének, Ki hozott népének Ily kívánt idvességet!
3. Ne vess meg, Jézusunk, tovább is kérünk, Légy életünkben hatalmas vezérünk; Szent igéd és Lelked segítsen minket, Hogy meggyõzzük lelki ellenséginket. Aki úgy szerettél, :/: Hogy emberré lettél, Isten lévén, érettünk: Add viszont szeretnünk, Szent példád követnünk, Valamíg tart életünk.
Hegymegi Kiss Áron vagy Láczai Szabó József

307. Az 50. zsoltár dallamára: Az erõs Isten uraknak Ura.

1. Dícséretet mond nyelve mindennek Tenéked, kö­nyörülö Istennek, Hogy meglátván nyavalyás sorsunkat, :/: Elvégezted szabadításunkat, E végre Fiad küldéd e világra, Hogy útat nyisson nékünk mennyországra.
2. Megaláztad, hogy felmagasztaljon, õ szomorkodott, hogy vígasztaljon; Szegénységben élt, hogy gazdagítson, :/: Meghalt, hogy mmket megszabadítson Kár­hozatától az örök halálnak: Ily dolgot még angyalok is csudálnak.
3. Áldott légy, Atyánk, hogy könyörültél És hoz­zánk ilyen;megtartót küldtélI Vígy elébb ennek ismere­tében, :/: Adj idvességet Fiad nevében; Igaz hit által köss össze övele, Melynek a szeretet légyen kötele.
4. Tekints Fiadnak szent érdemére, Melyet elõdbe tett drága vére; Érte bocsásd meg sok bûneinket. :/: A kárhozattól szabadíts minket, Általa végre hozzád égbe érjünk, Ott szent Fiaddal s Lelkeddel dicsérjünk!

308. Igaz Isten

 
1. Igaz Isten, ígéretedben Változhatatlan valóság! Amit te a te beszédedben Megmondasz, az  mind valóság. Köny-nyebb megavulni, Vég-képpen elmúlni A természetnek, Mint semmibe menni Az igaz isteni Szent ígéretnek.
2. Megmondottad volt még kezdetben Az elsõ egy pár embernek, :/: Hogy õk a szomorú esetben Mindörökké nem hevernek: Küldesz vigasztalót, :/: Õ magvukból valót, Ki eredeti Elvesztett jussukba És boldogságukba Visszahelyezi.
3. Meglett ez, és a Szûz méhében Fogantatott az, akinek :/: Jézusi felséges nevében Áldás szól a föld népinek. Így az ígértetett :/: És kijelentetett Teljes idõnek Hajnala felderült A sötétségben ült Sok kesergõnek.
4. Lelki örömmel megújulva Imádjuk szent Felségedet, :/: Hogy ismét mireánk fordulva Szemléljük régi kedvedet. Megnyitjuk szívünket, :/: Tárjuk kebelünket, Hogy Jézusunkat Ekképpen fogadjuk, Híven általadjuk Néki magunkat.
5. Tarts meg bennünket az országban, Melyet õ köztünk állított, :/: Adj részt abban a boldogságban, Melyet a földre szállított! Majd éltünk végével :/: Bocsáss el békével, Hogy oda térjünk, Hol az õ hívei Száma közt mennyei Országlást érjünk.
Nagy István, 1770–1831

309. A 301. dicséret dallamára : Ûj világosság jelenék.

1. Mennyei Ige, jelenél, Örök Atyától kijövéi, Testet magadra felvevél, S abban minket idvezítél. 
2. Te vagy Atyánknak Igéje, Kit Ádámnak megígére, És Ábrahámnak hirdete, Dávidnak is megjelente.
3. Világosítsd meg elménket, Szenteld meg a mi szivünket, Hogy ismerhessünk tégedet, Útálhassuk bûneinket.
4. Erõsítsd bennünk hitünket, Nyerhessük idvességünket; Te légy minékünk épület, Ut, igazság, örök élet.
5. Hogy mikor eljössz ítélni, Minden szív titkát kivenni, A jóknak minden jót adni, A gonoszokat büntetni:
6. Akkor tõled büneinkért Ne vess el; lám te azokért Magas keresztfán ontál vért: Sõt idvezíts érdemedért.
7. Dicséret és nagy dicsõség, Adassék néked tisztesség, Ki Atyával egy Istenség, Szentlélekkel vagy egy Felség.

310. Küldé az Úr Isten Hûséges szolgáját

Debrecen, 1774
 
1. Küldé az Úr Isten Hûséges szolgáját Szûzhöz Názáretben Gábriel angyalát Hozzánk jókedvében:
2. Menj el Máriának E jót megmondani, A régi Írásnak Titkát jelentsed ki Angyali erõddel.
3. Mondd ezt: ó, szent, kegyes, Üdvözlésem végyed; Ajándékkal teljes, Az Úr van tevéled; Szûnjék hát félelmed.
4. Szent szûz, méhedbe vedd Az Úr Isten Fiát, Melyben megõrizzed A szüzesség jussát, Minden tisztaságát.
5. Hallá s elfogadá E parancsolatot, Hivé és fogada Méhében magzatot, De nagy Csudálatost,
6. Emberi nemzetnek Hû tanácsadóját, Jövendõ életnek Maradandó atyját Örök békességben;
7. Kinek erõssége Minket úgy õrizzen, Hogy a világ vétke Minket meg ne sértsen, Pokolra ne vessen;
8. De a Bûnbocsátó Végye el vétkünket, Légyen igazítónk S adjon örökséget Mennyek országában. 
Abaelard Péter (1079–1142) éneke után
Kassa, 1662

311. Kolozsvár, 1744.

1. Szent Ézsaiás így ir Krisztusnak szent születésérõl. Hogy egy veszszöszál felnevekedik Jesse gyökerérõl.
2. Ennek gyökerén egy virágocska. - ugymond ­ nevekedik, Kin az Istennek, õ szent Atyjának lelke megnyugoszik.
3. Gyõzedelmesnek, nagy hatalmasnak, irgalmasnak vallja, A kegyelemmel és igazsággal õt teljesnek mondja.
4. Ez által lészen az Úr Istennel nékünk békes­sé~ünk, Mert közbenjárónk szent Atyja elõtt õ lészen mmékünk.
5. Drága jószágot és örökséget szerez õ minékünk, Adósságinkat nagy gazdagsággal megfizeti értünk.
6. Igazságával mind e világot megítélni fogja, Mert az Dr Isten az itéletet kezébe bocsátja.
7. Nagy békességet, lelki örömet hoz õ evilágra, Mert birodalmat, nagy királyságot veszen fel vállára.
8. Általa leszen, hogya bárányok a farkassal lak­nak, Semmi bántásuk oroszlánoktól nem leszen juhok­nak.
9. Gyõzedelmének hatalmasságát valakik meg­látják, Krisztus Jézusnak isteni voltát mindazok imád­ják.
10. Nagy bátorsággal szegény bûnösök akkor kö­nyörögnek; Krisztus nevében lelki és testi ajándékot vesznek.
11. Az õ zászlóját felemelteti Anyaszentegyházban, És szent igéjét prédikáltatja e széles világban.
12. Ezt megcselekszi a seregeknek Ura és Istene, Az Úr Istennek reánk áradott buzgó nagy szerelme.
13. Nagy vígasságunk, örvendezésünk legyen e gyermekben; Mert idvességünk vagyon minékünk szent születésében.

312. Várj, ember szíve, készen! Mert jõ a Hõs, az Úr

Erfurt, 1572
 

1. Várj, ember szíve, készen! Mert jõ a Hõs, az Úr, Ki üdvösséged lészen. Szent gyõztes harcosúl, Fényt, éltet hozva jõ, Megtört az õsi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér hozzátok Õ.
2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyûlölt, útált, Azt mind vessétek el! A völgybõl domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.
3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Õt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. A testi gõg: halál! De bûnödet ha bánod, Szent Lelke bõven árad, S a szív üdvöt talál.
4. Ó, Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked Lesz otthonod e szív. Jer hû szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.
Thilo Bálint, 1607–1662
F.: Czeglédy Sándor

313. Dicsérd Istent, keresztyénség

Herman Miklós, Lipcse, 1554
 

1. Dicsérd Istent, keresztyénség, Õ dicsõségében, Kitõl árad rád idvesség, Fia érdemében, Fia érdemében.
2. Leszállván Atyja keblébõl, Kicsiny gyermek korban, Szegénységben, ruha nélkül Fekszik a jászolban, Fekszik a jászolban.
3. Letette minden hatalmát, Erõtelen vala, Felvette szolga formáját Mindeneknek Ura, Mindeneknek Ura.
4. Anyjának ölében nyugszik, Tejével táplálja; Az angyalok ezt örvendik, Mert Dávidnak fia, Mert Dávidnak fia.
5. Ki az utolsó idõben Eljövendõ vala, Hogy építtessék hívekben Az Isten országa, Az Isten országa.
6. Csuda változással testet Õ magára felvõn, Adván nékünk idvességet, Mennyben részessé tõn, Mennyben részessé tõn.
7. Én úr, õ pedig lett szolga, Ó, csuda változás! Jobbat Jézus mit adhatna: Nékünk boldogulás, Nékünk boldogulás.
8. Ma Paradicsom kapuját Ismét megnyitotta, Kérub nem állja ajtaját, Ezért minden áldja, Ezért minden áldja.
Herman Miklós, 1480–1561

314. Jézus, születél idvességünkre

Debrecen, 1774
 

1. Jézus, születél idvességünkre, Amint régenten vala ígérve, Atya Istennek nagy szerelme, Emberi nemhez tetszik ebbe Kegyessége.
2. Elsõ szüleink vétkei miatt És az ördögi csalárdság miatt Hoztunk magunkra örök halált, És kárhozatot, pokol kínját, sok nyavalyát.
3. Nem volt senki sem, ki megmentene, Ámde szent Atyád megkönyörüle, Téged ígére, s idõ telvén Szabadítóul nékünk mennybõl Alákülde.
4. Értünk felvevél a Szûztõl testet, Melyben szenvedél s tettél eleget; Elvévéd a mi bûneinket, Nyervén minékünk örök éltet, Dicsõséget.
5. Siess már hozzánk, megváltó Urunk! Adjad, hogy végig benned bízhassunk, És szent Atyáddal megláthassunk, Mennyben tevéled lakozhassunk, Vigadhassunk.
6. Légyen tisztesség te Felségednek És szent Atyádnak, mi teremtõnknek, És egyetemben Szentléleknek: Dicsõség a Szentháromságnak, Egy Istennek!
Debrecen, 1590

315. Krisztus Urunknak áldott születésén

Debrecen, 1774
 

1. Krisztus Urunknak áldott születésén, Angyali verset mondjunk szent ünnepén, Mely Betlehemnek mezejében régen Zengett ekképpen:
2. A magasságban dicsõség Istennek, Békesség légyen földön embereknek, És jóakarat mindenféle népnek És nemzetségnek!
3. A nemes Betlehemnek városába’ Gyermek született szûztõl e világra, Örömet hozott Ádám árváira, Maradékira.
4. Eljött már, akit a szent atyák vártak, A szent királyok akit óhajtottak, Kirõl jövendõt próféták mondottak, Nyilván szólottak.
5. Ez az Úr Jézus, igaz Messiásunk, Általa vagyon bûnünkbõl váltságunk, A mennyországban örökös lakásunk, Boldogulásunk.
6. Hála legyen mennybéli szent Atyánknak, Hála legyen született Jézusunknak, És Szentléleknek, mi vigasztalónknak, Bölcs oktatónknak!
7. Ó, örök Isten, dicsõ Szentháromság, Szálljon mireánk mennyei vigasság, Távozzék tõlünk minden szomorúság, Légyen vidámság!
Pécselyi Király Imre, †1641 körül

316. Az Istennek szent angyala

Debrecen, 1774
 

1. Az Istennek szent angyala Menynyekbõl hogy alászálla, És a pásztorokhoz juta, Né-kiek ekképpen szóla:
2. Mennybõl jövök most hozzátok, És íme, nagy jó hírt mondok, Nagy örömet majd hirdetek, Melyen örvend ti szívetek.
3. E mai nap egy kis gyermek Szûztõl született tinéktek, A gyermek szép és oly ékes, Vigasságra kellemetes.
4. Már lehozta az életet, Mely Istennél volt készített, Hogy ti is véle éljetek, Boldogságban örvendjetek.
5. Ez lesz néktek a jegy róla: Ímé, fekszik a jászolba’, Ott megtaláljátok õtet, Kitõl menny, föld teremtetett.
6. Ez Úr Krisztus mi Istenünk, Nyavalyáinkból kimentõnk, Õ lészen az Idvezítõ, Minden bûnünkbõl kivévõ.
7. Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban, Ki fekszik itt e jászolban? Ez a gyermek bizonyára Az Úr Jézus, Isten fia.
8. Jertek hát, mi is örvendjünk, A pásztorokkal bémenjünk, Lássuk, mit adott az Isten Hozzánk való szerelmében.
9. Mindeneknek teremtõje, Miért vagy ily szegénységbe’? Hogy fekszel az aszú szénán, Szamár s ökrök közt aludván?
10. Nincs-é senki e világon, Ki tégedet béfogadjon? Nincsen-é meleg helyecskéd, Sem gyengén rengõ bölcsõcskéd?
11. Néked bársonyod s tafotád, Aszú széna lágy párnácskád; Noha nagy dicsõ király vagy, Mostan ímé, mily szegény vagy!
12. Ó, én szerelmes Jézusom, Édes megváltó Krisztusom! Jövel, csinálj csendes ágyat, Szívemben magadnak házat!
13. Ó, kedves vendég, nálam szállj, Bûnömtõl ne iszonyodjál, Jöjj be hozzám, te szolgádhoz, Szegény megtérõ juhodhoz!
14. Én lelkemnek rejtekébe, zárkózz emlékezetébe, Hogy el ne felejthesselek, Sõt örökké dicsérjelek!
15. A mennyei magas égben Istennek dicsõség légyen, Ki szent Fiát küldé értünk, Hogy Megváltónk lenne nékünk. 
Luther Márton éneke után

317. Debrecen. 1774

1. Jer, dícsérjük e szent napon a mi Urunkat. Bizony méltó dicséretünkre, Nagy tisztességre. Mert szûletett ez nap nékünk idvességünkre.
2. Vigasságnak és örömnek ez a nagy napja, Min örülnek mind az angyalok, No azért mi is Adjunk hálát e gyermeknek, mint mi Urunknak.
3. Atya Isten O szent liát nem azért küldé, E világot hogy megitélje és elveszítse, De megtartsa, szabaditsa és idvezitse.
4. Bizonyságul e világra azért születék, Hogy azok, kik teljes léleKkel O benne hisznek, Örök életet várjanak, Istent nézhessék.
5. Azért higyjen minden ember Jézus Krisztusban, Mert kik biznak O érdemében, Születésében. Nem kár­hoznak el, sOt véle örlllnek mennyben.
6. Ó te áldott Idvezitõ, Úr Jézus Krisztus, Hálát adunk ez nap tenéked És kérünk téged, Tiéidet magas mennybõl hogy megtekintsed.
7. Adjad nékünk ajándékul te Szentlelkedet, Hogy örökké vallhassunk téged, és dicsérhessünk; Holtunk után mennyországban téged láthassunk.
8. Dicsértessék Szentháromság e mai napon, Atya. FiÚ és a Szentlélek: Egy bizony Isten; Dícséretet néki mondjunk örökké, Ámen.

318. Jer, mindnyájan örüljünk

Debrecen, 1774
 

1. Jer, mindnyájan örüljünk, És szívünkben vigadjunk, Mert született Úr Jézus nekünk.
2. Kit az Atya Úr Isten, Könyörülvén emberen, Elbocsájta teljes idõben.
3. Elhagyá gazdagságát, Véghetetlen országát, Hogy érettünk adja önmagát.
4. Õ életnek adója, Szívek vigasztalója, Lelkünk megvilágosítója.
5. Azért jöve, hogy éljünk, Isten kedvébe essünk, Érdemébõl kegyelmet nyerjünk.
6. Nagy szeretet mindenhez, Hogy Isten emberekhez Jöve, fertelmes bûnösökhöz.
7. Akik benne nem bíznak, Sõt bízni sem akarnak, Örök halállal mind meghalnak.
8. Mi azért e felségben, Emberré lett Istenben: Higgyünk mi egy reménységünkben. 
Várad, 1566

319. A 318. dicséret dallamára : Jer, mindnyájan örüljünk.

1. Kezdetben volt az Ige, A Krisztus õFelsége, Szent Atyjának egyetlenegyje.
2. Leszálla mennyországból, Atyja akaratjából, Istenségnek szent tanácsából.
3. E világra adaték, & minékünk születék, Emberi nem hogy megváltatnék.
4. Mint Ádámban kesergünk: A Krisztusban vígadunk, Mert õ nékünk minden örömünk.
5. Mert Ádámban meghaltunk, De lõn Krisztus mi Urunk, Ki által ismét feltámadunk.
6. Örvendjünk és vígadjunk, Istennek hálát adjunk, Hogy halálból életre jutunk.

320. Ez nap nékünk dicséretes nap

Debrecen, 1774

1. Ez nap nékünk dicséretes nap, Bizony vigasságnak napja, És idvességnek bizodalma, Mert született ez nap nékünk mi váltságunkra A Krisztus Jézus, Istennek Fia. Áronnak veszszeje megvirágozék, Tiszta szûztõl gyermek születék, Menynyei királyul nékünk adaték, Krisztus Jézusnak nevezteték.
2. Ez Gyermek volt a megígért mag A mi elsõ atyáinknak, Ádám atyánknak, Ábrahámnak, Kiben minden nemzetségek megáldatnának, Örök életre feltámadnának. Áronnak vesszeje megvirágozék, Tiszta szûztõl gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztus Jézusnak nevezteték.
3. Megtöreték e Gyermek miatt Az ördögnek nagy hatalma, A halál, ördög, bûn országa; Megnyittaték mennyországnak erõs kapuja: Istennek kedve mireánk szálla. Áronnak vesszeje megvirágozék, Tiszta szûztõl gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztus Jézusnak nevezteték.
4. Nincsen immár semmi félelmünk A mi nyomorúságinktól, Bûntõl, haláltól, kárhozattól, Sem a Mózes törvényének kemény átkától, Ördögnek rajtunk nagy bosszújától. Áronnak vesszeje megvirágozék, Tiszta szûztõl gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztus Jézusnak nevezteték.
5. Megtöretnek a pogány népek, Kik e Gyermekben nem hisznek; A nagy Istennek nem kellenek, Az ördögnek hatalmába örökké esnek, Akik a bûnnek véget nem vetnek. Áronnak vesszeje megvirágozék, Tiszta szûztõl gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztus Jézusnak nevezteték.
6. Hálát adjunk az Úr Istennek, Atya-Fiú-Szentléleknek, És örüljünk mind e Gyermeknek; Nagy örömet az angyalok nékünk hirdetnek, Dicsérvén Istent, így énekelnek: Áronnak vesszeje megvirágozék, Tiszta szûztõl gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztus Jézusnak nevezteték.
Várad, 1566

321. Hogy eljött az idõknek teljessége

Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Hogy eljött az idõknek teljessége, Bétölt már minden szentek reménysége; Kit régtõl fogva minden szent vára: A Fiú testet öltött magára. Nyilván lett hozzánk Isten jó szándéka: Ím, emberek közt van az õ hajléka; E világ éppen mármár megavult, De Jézus eljöttével megújult.
2. Uraknak Ura értem lett szolgává, Tévén én dolgom a maga dolgává. Ami a testnek nem volt lehetõ, Elvégzi Jézus, mindent tehet õ. Ó, mint szerette Isten e világot! Számára nevelt egy szép szál virágot. Ma fakadt fel az élet kútfeje, És megvirágzott Áron vesszeje.
3. Ezáltal a kegyelmi frigy felépült, Hogy halál árnyékában amely nép ült, Láthasson szép nagy világosságot, A bûnös is nyerhessen váltságot. Eljött, hogy a békességet hirdesse, Hogy az elveszett juhot megkeresse, Hogy az ördögnek dolgát elrontsa, Hogy értem drága vérét kiontsa. 
4. Ó, Isten, hozzám kötéd így magadat, Hogy értem küldéd világra Fiadat, Sok gonoszságom nem tekintetted, Veszendõ sorsom szívedre vetted. Nem gondolál szent gyönyörûségeddel, Csak azzal, hogy jót tégy ellenségeddel; Csuda, hogy annak Istene lettél, Kinek teljességgel nem kellettél.
5. Már megítélted szegény lelkem perét, Rám árasztottad szerelmed tengerét; Végét nem érem én e mélységnek, Angyalok is csak rebegnek ennek: Ó, nagy szeretet, melyhez hasonló nincs! Ha lett volna még Istennél nagyobb kincs, Nem tartózkodott volna iránta; Ez volt a legtöbb; nékem ezt szánta.
6. E kedves vendéget már mint fogadjam? Dávid fiának immár mimet adjam? Ha nincs a vendégházakban helyed, Ímhol van szívem, itt hajtsd le fejed. Hagyd ott a barmot, jászolt és istállót, Hadd nyerjelek meg, mennybõl hozzám szállót! Itt szállj, galambom, karjaim készek, E száraz fán vár egy üres fészek.
7. Kereslek, Uram, engem te is keress; Szeretlek, tudod, ó, hát te is szeress! Tedd egy szívvé szívemet szíveddel, Ejts rabul engem hívó szemeddel. Vonj, hogy atyádhoz általad mehessek, Élj bennem, benned hogy én is élhessek! Ó, Uram, tõled hová mehetnék? Elveszném, tiéd ha nem lehetnék.
Szõnyi Benjámin, 1717–1794

322. A 91. zsoltár daUamára: Aki a felséges Úrnak.

1. E világot, bár ez bünt tett, Az Isten úgy szerette, :/: Hogy kibocsátani kész lett Önnön Fiát érette. Emberek, az Úrnak kedve Nincsen halálotokba', Ó, angyalok, legörbedve Nézzetek e titokba:
2. Ím, az Atya kebelébõl Leszáll ama Szerelmes, :/: Lesz az õ jó tetszésébõl Halálig engedelmes. Földi szállással váltja fel A dicsõségnek helyét, De annyi helyet alig lel, Ahol lehajtsa fejét.
3. Úr Jézus, lelkemtöl kérde'D: Téged mi indíthatott, :/: Hogy értünk, kikben nincs érdem, Vállalj ily szolgálatot? Nem más, hanem az irántunk Benned égõ szeretet, Mely, bár bününkkel megbántunk, Mégis meg nem hülhetett.
4. Isten, ha a te kebeled Kincsét adtad érettünk, :/: Midõn mint pártütõk, veled Még ellenségeskedtünk: Adj meg már Õvele mindent, Ami arra szükséges, Hogy itt légyen életünk szent, S halálunk idvességes.
5. Jézus, felépítetted már A mennyeknek országát, :/: Hol, aki törvényidben jár, Megleli boldogságát. Mi, tenéked térdet hajtó Híveid, esedezünk: Nyíljon meg nékünk az ajtó, Vezess be, fogván kezünk.

323. Dicsõség a magas menynyekben

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Dicsõség a magas menynyekben Istennek és ide alatt, A földi alacsony helyekben Békesség és jóakarat! Így énekelnek az Istennek Az égi karok, buzdítván Az élõket, kik örvendeznek, Ez éneklést megújítván.
2. Dicsõség, dicsõség az égben Istennek, ki úgy szerette E világot, hogy szegénységben Szent Fiát eleresztette, Hogy minket, gyarló halandókat, Kiket szomorú fogságba’ Tart vala a bûn, mint rabokat, Helyheztessen szabadságba.
3. Ó, emberi testbe öltözött Jézusunk, lásd, mint gerjedez A mi szívünk az öröm között, Úgy újul és úgy éledez, Mint mikor a nap feljöttével, Kilövellvén az életet, Elûzi az éjjelt s fényével Felkölti a természetet.
4. Jövel, fogadd el te magadnak E szívet és lakozz ebben; Ez az, amit adhatnak s adnak Híveid legszívesebben Azért a csuda szeretetért, Amelyet hozzánk mutattál, Midõn a mi már vesztére tért Lelkünkért alászállottál.
5. Hozd el mihozzánk te magaddal Az isteni békességet; Bûnös lelkünknek irgalmaddal Nyújts biztatást, reménységet, Hogy bús háborúnk, amely belõl Régóta szaggat már és tép, Ne kezdõdjék elõl, meg elõl, Hanem hallgasson el végképp.
6. Szülj újjá, értünk ma született Jézusunk, a te lelkeddel Ezen a néked szenteltetett Ünnepnapon, s kegyelmeddel Úgy igazgass és bírj bennünket, Hogy nyomdokid követhessük, És e mi földi életünket Mennyeivel cserélhessük.
Nagy István, 1770–1831

324. Örvendjetek, keresztyének

(1539) Bourgeois L., Lyon, 1542
 

1. Örvendjetek, keresztyének, Nyíljatok meg nyelvek és szívek, Az idvesség Is -tenének Mondjatok áldást, minden hívek! Felváltatott nagy örömmel A haláltól való félelem, Mit véghetetlen érdemmel Meggyõz az isteni kegyelem.
2. A Megtartó ma született, Az örök Isten emberré lett, :/: És ma visszaszereztetett Az igazság s elvesztett élet. Kiküldé szerelmes Fiát Istenünk a teljes idõben, Hogy a kezes a bûn díját Fizesse s szenvedje testében.
3. Ó, imádandó titkai Ama békesség tanácsának, :/: Ó, nagyhatalmú dolgai A menny és föld szabad Urának! Aki által teremtetett S lett minden serege az égnek, Az Ige testté született, Személye az egy Istenségnek.
4. Ennek örülnek az egek, A mély titkon elcsudálkoznak, :/: Hirdetik angyalseregek Jézust, s elõtte leborulnak. A Magasságost tisztelik, A földön békességet zengnek, És ünnepnappá szentelik megjelenését az Istennek.
5. Áldom én is szent nevedet, Én királyom, szenteknek szente, :/: És vígan ülöm ünneped, Ó, Jézus, Istennek felkentje! Magasztalom Felségedet És imádlak szent félelemmel, De egyszersmind szerelmedet Megölelem igaz hitemmel.
Pálóczi Horváth Ádám, 1760-1820

325. Szívünk vígsággal ma bétölt

Nicolai F., Frankfurt a. M., 1599
 
1. Szívünk vígsággal ma bétölt, Mert ígéret szerint felkölt Istenfélõk számára Az igazság fényes napja: Újtestámentomnak papja Eljött, kit sok szent vára. Csillag villog, Ra-gyog már rám, melyet Bálám láta régen, Fénylik, mint szép nap az égen.
2. Megszáná az Úr estünket, Felöltözé portestünket, Szent kegyelme mily drága! :/: Gyõzelmei már megszûnnek A kárhozatszerzõ bûnnek, Törvénynek nem sújt átka; Mérge, férge a pokolnak megromolnak ma végképpen, Nem árthatnak semmiképpen.
3. Próféta, kinek nincs mása, Jött hozzánk, hogy népét lássa, Bölcsességre oktassa; :/: A fõpap jött, hogy áldozzon, Tiszta szívet, lelket adjon, Világ bûnét elmossa; Eljött s meglett a szenteknek, felkenteknek fejedelme, Királya, fõsegedelme. 
4. Emberré lön Isten Fia, Emberekért atyánkfia Hogy így ö nékünk lenne. :/: Máriától, tiszta szüztöl, Nem földi, vagy testi tüztöl, Hogy minket szentté tenne. Fényes, kényes Eljövése, születése nem volt néki, Bár a menny királyi széki.
5. Légyek benned, te énbennem, Jézus, enl;(edj hozzád mennem, Ha te is hozzám jöttél; :/: Adjad: légyek a te híved, Essék meg rajtam hü szíved, Ha ke­gyelmedbe vettél, Mert nincs más kincs, Mely hívekkel, bús szívekkel jól tehetne, Boldogságot szerezhetne.
6. Szelídség volt minden dolga, Önként leve értünk szolga, Megalázta önmagát; :/: Földi fényt, hírt nem kergete, Szerény munkás volt élete S vérén szerzé birtokát; De épp ez szép bizonysága, hogy országa lelki, belsõ, Királysága égi, elsõ.
7. Jézus, engedj hozzád mennem, Éljek benned, te énbennem, Ha te hozzánk eljöttél; :/: Adjad, legyek igaz híved, Ó, essék meg rajtam szíved, Ha kegyedbe bevettél; Mert nincs más kincs, mely hívekkel, bús szívekkel jót tehetne, Boldogságot szerezhetne.
Új Zengedezõ Mennyei Kar, 1743

326. Dicsõség mennyben az Istennek! 1855

 
1. Dicsõség mennyben az Istennek! Dicsõség mennyben az Isten -nek! Az angyali seregek Vígan így énekelnek: Dicsõség, dicsõség Istennek!
2. Békesség földön az embernek! :/: Békesség földön az embernek, Kit az igaz szeretet :/: A Jézushoz elvezet, Békesség, Békesség Embernek!
3. Dicsérjük a szent angyalokkal, :/: Imádjuk a hív pásztorokkal Az isteni Gyermeket, :/: Ki minket így szeretett, Dicsérjük, Imádjuk És áldjuk!
4. Ó, Jézus! ne vess meg bennünket, :/: Hallgasd meg buzgó kérésünket! Jászolodnál fogadjuk, :/: Hogy a vétket elhagyjuk, Ó, Jézus, Ne vess meg: Hallgass meg!
5. Dicsõség az örök Atyának :/: És értünk született Fiának, Mindkettõ Szent Lelkének, :/: Áldások kútfejének: Dicsõség, Dicsõség Istennek!
Szent vagy, Uram, 1931. A szöveg a Lk 2,14 alapján

327. Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel XVII. századi himnuszdallam

 

1. Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el!  Megszületett az angyalok királya: Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!
2. Az életnek szent Ura, dicsõség Királya Itt fekszik a jászol mélyén nagy szegényen. Nagy dicsõséges, szent és örök Isten! Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust.
3. Ti angyali lelkek, ma zengjetek az Úrnak És vigadva örvendjetek, buzgó hívek! A magas mennyben dicsõség Istennek! Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust.
4. Úr Jézus, ki ez napon érettünk születtél, Csak tégedet illet szívünk tisztelete! Isteni Gyermek, testet öltött Ige! Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!
Az ”Adeste fideles” latin himnuszból. F.: Csomasz Tóth Kálmán és Victor János

328. Jöjjetek Krisztust dicsérni

„Quem pastores” kezdetû, XIV. századi himnusz

1. Jöjjetek Krisztust dicsérni, Bízó szívvel hozzá tér -ni, Énekekkel zengve kérni, Krisztus népe, jöjjetek.
2. Bûn, pokol már búban éljen, Ördögöt hadd ölje szégyen, Üdvösségünk szent ölében Már levetjük mind a bút.
3. Küldte Õt az Úr kegyelme Öröklétre, gyõzelemre, Hogy szívünket felemelje Boldogságos ég felé.
4. Irgalommal szánva minket, Nagy jósága ránk tekintett, S ördögcsalta bús szívünket Mennymagasból látni jött.
5. Áldott óra, boldog óra, Nagy hitünknek meghozója, Ajkunk zengõ hálaszóra Nyílik, édes Jézusunk.
6. Jászol-ölben drága Gyermek, Ég felé vigyen kegyelmed, Hol dicsérve énekelnek Édes hangú angyalok.
Gerhardt Pál, 1607–1676
F.: Áprily Lajos

329. Itt állok jászolod felett

J. S. Bach (1685–1750), Lipcse, 1736
 

1. Itt állok jászolod felett, ó, Jézusom, szerelmem, Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedbõl nyertem; Vedd elmém, lelkem és szívem, Hadd adjam néked mindenem, Hogy kedves légyek néked!
2. Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; :/: Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön.
3. Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled. :/: Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet, A lélek ékességei; Belõlük hitnek mennyei Szép tisztasága árad.
4. Csak nézlek boldog szívvel, és nem gyõzlek nézni téged, :/: Szóm és erõm mind oly kevés, hogy elmondhassa néked: Bár felfoghatna tégedet Az emberszív és ismeret, Hogy megfejthesse titkod!
5. Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem: :/: Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem, És bölcsõd, szállásod leszek; Jövel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!
Gerhardt Pál, 1607–1676
F.: Csomasz Tóth Kálmán

330. Örvendezzen már e világ

Kolozsvár, 1744
 

1. Örvendezzen már e világ, Légyen mindenben vigasság, Mert Krisztus mindenért váltság, Világ bûnéért orvosság.
2. Zakariás szent próféta Már ezt régen megmondotta: Örvendezz, Sion leánya, És örülj nagy vigasságba’!
3. Ne félj, mert íme örömed: A te királyod jõ neked; Szamár vemhén telepedett, Mutatván nagy szelídséget.
4. Véle vagyon istensége, mondhatatlan nagy kegyelme, Jóvolta, idvezítése, Mert õ mindeneknek feje.
5. Elöl s utol nagy serege Szentlélek teljességében Hozsánnát kiált a mennybe, Dávid fiának örömben.
6. Némelyek ruházatjokkal, Krisztus útját méltósággal, Mások hintik zöld ágakkal: Királyt tisztelnek azokkal.
7. Mi is azért királyunknak, Menjünk elébe Urunknak; Vigyünk szép pálmaágakat: Hitünk gyõzedelmes voltát.
8. Dicsõség Atyánknak mennyben, Mi királyunknak akképpen Szentlélekkel egyetemben Mostan és minden idõben.
Batthyány-kódex, XVI. század

331. A nagy király jön: Hozsánna!

Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! Zeng e kiáltás elõtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe' Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban!
2. Ó, szentegyház, hívek boldog országa! Mily édes ez a Jézus királysága! Szelíd, szegény ez és alázatos, De nagy hatalmú és csodálatos. Igaz ez és a bûnbõl szabadító, A bûnt, halált és népeket hódító; Vasvesszõvel bírja ellenségét, De szelíden õrzi örökségét.
3. Jézus király és magát annak vallja, De hogy királlyá tegyék, nem javalja; Sõt, noha Isten, Sion királya: Lett az idõben szolgák szolgája. Jön szamárháton alázatossággal, Aki pedig bír az egész világgal; Nem jön királyi fényes bíborban, Nem fegyverekkel zörgõ táborban.
4. Ó, édes Jézus, Atyádnak szent Fia! Ó, Isten, néped kegyelmes királya! Vezéreld jóra egész éltünket, Tégy tulajdon népeddé bennünket. Légy segítségül, ki a magasságban Ülsz drága véreden szerzett országban; Tégy engedelmes, hû polgárokká S nyert kincseidben birtokosokká.
5. Hogy csak a Jézus és az õ szent Atyja Törvénye légyen és szent akaratja Cselekedetink zsinórmértéke: Áldott királyunk királyi széke Hû szíveinkben légyen felemelve, És hûségére életünk szentelve; Tégyen méltóvá a Jézus vére A boldog lelkek lakóhelyére.
Pálóczi Horváth Ádám, 1760-1820

332. A 39. zsoltár dallamára : Magamban elvégezém és mondám.

1. Jézusom, imádjuk szent nevedet, Áldjuk erõs szerelmedet, Aki öröktõl fogva szerettél, Bününkért emberré lettél, A büntetést kiálltad helyettünk, ~s meg is haltál érettünk.
2. A mindennel biró szegénnyé lett; Küszködik az örök élet A rettentö halál fájdalmival, Harcol kemény klnjaival: Halála nemétõl iszonyodik, Vért izzad és szomorkodik.
3. fm kiadá Isten édes Fiát, Hogy fizesse a bün dlját, & minden bünt magára vállala Az, aki bünt nem tud vala; Ki által ég és föld formáltatik, Emberek által kinzatik.
4. Aki fog ítélni mindeneket, Holtakat, eleveneket, Azt most halandó birák büntetik, A halálra ítéltetik. Felbomol a természetnek sora: Meghal az életnek Ura.
5. Bújj el és rejtsd el tekintetedet, Fényes nap: aki tégedet Teremtett, szenved; testbe öltözött Isten függ az ég s föld közötti Föld, rendülj, és sirt készlts testének, ~nnek az Isten Szentjének.
6. Ó, isteni végtelen szeretet I fmé, mivel nem lehetett Más mód, hanem ártatlannak kellett Szenvedni a bünös helyett: Hogy én lehessek újra ártatlan, 	Meghalt ím a Halhatatlan.
7. Ez tészi végtelen érdemüvé, Gyõzhetetlen erejûvé Azt az embertöl ki nem telhetett, De Istentõl rendel­tetett Teljes elégtételt, mely bününket, Elveszi bünteté­sünket.
8. Nyerj nékünk is, Jézus, érdemeddel, Véres elégtételeddel, édes Atyádtól, a megbántatott Istentõl bünbocsánatot; Társaidnak híveidet vedd be Mennyei örökségedbe.

333. A 102. zsoltár dallamára : Hallgasd meg Uram kérésem.

1. Buzdítsd fel Uram, lelkemet, Hogy dicsõ fejedelmemet, Kit, mig a mérték bételt, Sok szenvedés felszentelt, Kísérjem a Golgotára, Hol igazságod oltára, De a körÜl kegyelmednek Jó illatjai terjednek.
2. Te, kit a7. égböllehallott Szó Isten fiának vallott, Melyet megerösltél, Mikor csudákat tettél: Rád nem jöhetett a vádban, Hogy álnokság volna szádban; Nem vala több célod ennél, Hogy széjjel járván, jót tennél.
3. Mégis, mint egy nyilvánlévó Hitetõ, vagy gonosztévö, Halálra kerestetel, Törvénybe idézteteI. Ellened az ütött pártot, Ki veled egy tálba mártott, Árát felvette vérednek, Már utánad leselkednek.
4. Sót kiment a szentencia, Hogy vagy a halálnak fia; A töviskoronával S a megátkozott fával, Amelyet válladra tõnek, A feszítõk elöjönek; Vernek és csúfolnak egyre, Mig kivezetnek a hegyre.
5. Itt tested dárdáyal szúrva, Kezed, lábad szeggel fúrva, VéWg a magas kereszt Oldalain vért ereszt, Míglen, lenajtván fejedet, Atyádnak ajánlt lelkedet Kiadod, leírhatatlan Kínok között, ó ártatlan.
6. Már ezt a nap sem állhatja, Megsötétül áb­rázatja; Hát én rád hogy nézhetek? Ó, Megváltóm. reszketek, Mert a világ bÜDe terhét, Melyet most a biró rád vét, Sokkal neveltem éltemben: Te szenvedsz a:. én képemben.
7. Uram, e szent vért tekintsd meg. Lelkem ez által tisztítsd meg; Ne legyek én átkozott, Ha kezesem áldozott Én ez oltárt megölel em, Ha szorongat a félelem, Biztatásomat halálom Óráján ebben találom.

334. Ó, Isten, ki a törõdött

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 
1. Ó, Isten, ki a törõdött Szívet meg nem utálod, Sõt a bánatból ejtõdött Könynyeket megszámlálod: Kedveljed érzésimet És elmélkedésimet, Melyek szívemben támadnak Halálán te szent Fiadnak.
2. Mint sír a kertben magában, Mint küszködik a harccal, :/: Mely a sötét éjszakában A földre ejti arccal, Hol kínjait lelkében Érezvén és testében Vércseppel verejtékezik, Elalél és csüggedezik.
3. De új erõt vesz magának, Lelkét megbátorítja, :/: Mint a vitéz, ha harcának Kezdete tántorítja. Az eláruló csókra Önként megy a kínokra A fegyverekbe öltözött Vérengzõ kísérõk között. 
4. A bíró bár elismeri, Hogy õ vétkét nem látja, :/: Elereszteni nem meri, Ostor alá bocsátja. Látja a nép véresen, Nincs szíve, mely megessen, Fakad ily gyilkos lármára: Feszítsd fel a keresztfára!
5. Függ már a fán kiterjesztett Kezekkel felszegezve, :/: A föld testébõl eresztett Vérrel van béfedezve. Elalélván végtére A kínok érzésére, Meghal, Atyjához sóhajtva, Fejét keresztjére hajtva.
6. Ó, kínok közt elenyészett Megváltóm a keresztfán! :/: Téged az egész természet Búslakodva sirat s szán. Reng a föld alkotmánya, A holtakat kihányja; A fényes nap is bújába’, Borul sötét éjszakába.
7. Elhal énbennem is a szív Ez iszonyú látásra, :/: Bánatba merült lelkem hív Bûneimért sírásra, Mert tudom, hogy helyettem, Ki sokképpen vétettem, Szenvedéd a vereséget, Mely így vet éltednek véget.
8. Bízom más részrõl, mert a hit, hogy értem onottál vért, Rettegésemben megenyhít, Tudván, hogy érdemedért Részeltetem az égben Ama nagy dicsõségben, Hol te, ki értem szenvedtél, Örök méltóságot vettél.
Nagy István, 1770-1831

335. Ó, ártatlanság báránya

Debrecen, 1774
 

1. Ó, ártatlanság báránya, E világnak ki vagy ára, Megtartója, táplálója, Áldott légy, egek királya!
2. Hogy érdemlettük ezt tõled, :/: Hogy miértünk ezt felvégyed? Hogy szent tested vereséget, Szenvedjen ennyi sérelmet?
3. Bár tiszta ártatlanság vagy, :/: Káromlónak is mondanak, Ámde te mégis vesztegelsz, Ily hamis vádra nem felelsz.
4. Mivelhogy Isten fiának, :/: Mondod magad Messiásnak: Káromlónak elneveznek, Nem hisznek téged Istennek.
5. Áldott légy ezért, Jézusunk, :/: Édes megváltó Krisztusunk, Fõ tanítónk és orvosunk, Megszabadító Királyunk!
A XVII. század második fele

336. A 415. dicséret dallamára: Jer, temessük el a testet.

1. Dicsérd lelkem Istenedet, Ki úgy szeretett tégedet, Hogy szent Fia kint szenvedett, Eretted meg­feszittetett.
2. Keresztfán bÜDödért hala, O szent vérével áldoza, Halál tõribõl oldoza, Pokoltól megszabadita.
3. Mert az Isten õtet tevé, Ki bünt nem tud vala, bûnné, Hogy mi lennénk õ általa Az Istennek igazsága.
4. Nem vala néki formája, Sem szép ékes ábrázatja; Testét vereségnek adta, Gyalázattól el nem vonta.
5. Emberek között nem kedves, Megvettetett és beteges, Sok kinokkal rettenetes, Szörnyü fájdalmakkal teljes.
6. Oly lett, mint ki eMtt magát, Ember elrejti orcáját, Mert sefÍuninek i!éltetett, Csúf-beszéddel illet­tetett.
7. Azt alitották jóllehet, Hogy Istentõl megveretett, De a mi betegséginket, O viselte sérelminket.
8. Midõn megostoroztatott, Sebeivel meggyógyított, A mi sok áInokságinkért, Megrontatott büneinkért.
9. Mi, mint juhok, elszéledtünk, A bün útján el­tévedtünk: Büntetését büneinknek, Szenvedte nagy vétkeinknek.
10. Noha õ nem cselekedett Semminémü hitlenséget, Álnokság szájában nem volt, Bün benne nem találtatott:
11. Mint a bárány, olyanná lett, Mely mészárszékre vitetett, S mint juh, õtet nyírõk elõtt: Megnémult, szája veszteglett;
12. Érettnnk káromoltatott, és méreggel itattatott, Szörnyen megostoroztatott, Ruhája sorsra osztatott.
13. És verejtékezett vérrel, Koronáztatott tövissel, Által veretett dárdával, így kiált fel nagy felszóval:
14. Én Istenem, én Istenem! Miért hogy elhagyál engem? Kezedbe ajánlom lelkem, Immár letészem életem.
15. A mennyei magas égben Istennek dicsõség légyen, Ki szent Fiát küldé értünk, Hpgy Megváltónk lenne nékünk.

337. Paradicsomnak te szép élõ fája

”A Krisztusnak a keresztfán lett hét szavaiból”
Kolozsvár, 1744
 

1. Paradicsomnak te szép élõ fája, Ó, kegyes Jézus, Istennek Báránya, Te vagy lelkünknek igaz Megváltója, Szabadítója.
2. Értünk egyedül szörnyû kínt szenvedtél, Megfeszíttetvén töviset viseltél, Mi bûneinkért véreddel fizettél És megölettél.
3. Csudánkra vannak a te szép gyümölcsid, Nagy kínjaid közt való szent beszédid, Kiket keresztfán szóltál, szent mondásid, Hét szép szavaid.
4. Elsõ szódban így könyörgél Istennek: ATYÁM, BOCSÁSD MEG BÛNÖKET EZEKNEK, MERT NEM TUDJÁK ÕK MOST, MIT CSELEKESZNEK, Kegyetlenkednek.
5. Lõn második szód a szegény tolvajhoz, Bûnén kesergõ s törõdõ latorhoz, Mondván: VELEM LéSSZ MA PARADICSOMBAN, SZENT ORSZÁGOMBAN.
6. Keserves szívû szentséges anyádnak, Harmadik szódat nyújtád Máriának, És ugyanakkor szóltál szent Jánosnak, Mondván azoknak:
7. ÍMHOL AZ ANYÁD, kedves tanítványom, ÍMHOL A FIAD, ASSZONY, már ajánlom, Gyámolítódul ezt a Jánost hagyom, Kegyesen adom.
8. Ártatlan Bárány, keserûségedben, Negyed szód ez lõn nagy kísértetedben: ÉN ISTENEM, ÉN ISTENEM, ÜGYEMBEN MIÉRT HAGYÁL EL?
9. Jövendölések mind beteljesedvén, És minden dolgok már elvégeztetvén, Mondád ötödször: SZOMJÚHOZOM igen, Szíved epedvén.
10. Mikoron, Uram, a mérget elvévéd, Ottan hatodszor mondál ilyen igét: Bételjesedett és ELVÉGEZTETETT Váltságnak dolga.
11. Reád érkezvén a szomorú halál, Hetedszer ily szót s imádságot mondál: ATYÁM, KEZEDBE TÉSZEM LE LELKEMET, Én életemet.
12. Édes Jézusunk, szenteld meg lelkünket, Hogy mi is megbocsáthassuk bûnüket Mindeneknek, kik ellenünk vétettek És elestenek.
13. Adjad, hogy mi is értük könyörögjünk, Téged követvén, szívbõl esedezzünk, Hogy sok szentekkel tehozzád mehessünk, Idvezülhessünk.
14. A pályafutást mi is elvégezvén, Lelkünket ajánlhassuk szent kezedben; Mint megváltottak, mondhassuk nagy szépen Éltünk végében:
15. Hála légyen a mennybéli Istennek, Ki megváltója lõn bûnös embernek, És megszerzõje szent békességünknek: Idvességünknek.
Pécselyi Király Imre, †1641 körül

338. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

Õsi ír dallam
 

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tõled életem. Fé-lelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tõled elszakadnom ne hagyj sem-miért.
2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.
3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erõtlen: te oltárodon Keserû pohárral, hittel áldozom.
4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végsõ harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!
Montgomery Jakab, 1771-1854
F.: Csomasz Tóth Kálmán

339. Jézus, Istennek Báránya

Lengyel dallam, 1559
 

1. Jézus, Istennek Báránya, Kínjaidat ég s föld szánja. A nap, a nap sötétté változik, A föld, a föld reng és ingadozik.
2. Hegyek, halmok süllyedeznek, A kõsziklák repedeznek, Holtak, holtak Sírból feltámadnak, A szent, a szent Városban jelt adnak.
3. Íme, a templom kárpitja Kettéhasad és megnyitja Helyét, helyét A szentek szentének, Jelét, jelét Jehova frigyének.
4. Mindezekbõl, ó, mit értsünk? És szívünkbe vajh’ mit véssünk? Isten, Isten Végtelen kegyelmét, Hozzánk, hozzánk Csuda nagy szerelmét.
5. Fiát a szeretet Atyja Kereszt kínjaira adja, Értünk, értünk Hogy eleget tégyen, Urunk, urunk S üdvözítõnk légyen.
6. Köztünk van a Szentek Szentje: A híveknek ezt jelentse Az ép, az ép Kárpit hasadása, Földig, földig Kettéhasadása.
7. Jézus, ki értünk szenvedtél, Hogy éljünk, halálra mentél: Néked, néked Szívbõl hálát adunk, Holtig, holtig Híveid maradunk.
Régi lengyel ének

340. Te drága Jézus, mi történt tevéled

Crüger J., 1640
 

1. Te drága Jézus, mi történt tevéled, Hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyû vétket el mivel követted? Mi volt a tetted?
2. Megostoroznak, tövissel csúfolnak, Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, Epét ecettel kínálgatni mernek, Keresztre vernek.
3. Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam.
4. S mily büntetés, mit a világ Reád mért? A jó nyájõrzõ szenved a juháért; A bûnért, melyet szolgák elkövettek, Az Úr fizet meg.
5. Meghal a jó, ki hûség volt s alázat, Az él, ki Isten bántására lázadt; A vétkes ember sértetlen, s bilincsben Ott áll az Isten.
6. Ó, mérhetetlen szeretet, csodás hit, Amely a kínok zord útjára rávitt! Én vigadozva élek és örömben, Te kín-özönben.
7. Ó, nagy Királyom, minden kor Királya, Hûségedet hogy hirdethesse hála? Nincs emberszív, melyben tanács fakadhat: Néked mit adhat?
8. Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem, Fejem ragyogva fürdik majd a fényben: Énekelek, hol szentül zeng az ének, Dicsérve Téged.
Heermann János, 1585-1647; F.: Áprily Lajos

341. Ó, Krisztusfõ, te zúzott

Hassler H.L., 1601
 

1. Ó, Krisztusfõ, te zúzott, Te véres szenvedõ, Te töviskoszorúzott Kigúnyolt drága fõ, Ki szépség tükre voltál, Ékes, csodás remek, De most megcsúfolódtál: Szent fõ, köszöntelek!
2. Ékességed, te drága, Melytõl máskor remeg :/: Világ hatalmassága, Köpés mocskolta meg. Milyen halványra váltál! Szemed fényét, amely Szebb volt minden sugárnál, Ki rútította el?
3. Mind, ami kín, ütés ért, Magam hoztam Reád; :/: Uram, e szenvedésért Lelkemben ég a vád. Feddõ szót érdemelve itt állok én, szegény, S kérlek, lelked kegyelme Sugározzék felém.
4. Itt állok - ó, ne vess meg - A gyötrelmek helyén; :/: Amíg ki nem hûl tested, El nem mozdulok én. S ha életed kilobban, Alácsuklik fejed, Ölemben és karomban Lesz nyugtató helyed.
5. Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem, :/: Hogy szörnyû kínhalálod Nagy jót akar velem. Add, hogy  hódolva híven Tõled ne térjek el, S ha hûlni kezd a szívem, Benned pihenjek el.
6. Mellõlem el ne távozz, Ha majd én távozom, :/: A kínban, mit halál hoz, Állj mellém, Jézusom. Ha lelkem félve reszket, S rettent a meghalás, Nagy kínod és kereszted Legyen vigasztalás.
7. Légy pajzsom és reményem, Ha kétség látogat, :/: Véssem szívembe mélyen Kereszthalálodat. Rád nézzek, Rád szünetlen, S ha majd szívem megáll, Öleljen át a lelkem - Így halni: jó halál.
Gerhardt Pál, 1607-1676; F.: Áprily Lajos

342. Jézus, világ megváltója

Cantus Catholici, 1561
 

1. Jézus, világ megváltója, Üdvösségem megadója, Megfeszített Isten Fia, Bûnömnek fán függõ díja: Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
2. Szent kereszteden kereslek, Szomorú szívvel szemléllek, Mert így gyógyulást reménylek: Moss meg szent véredben s élek. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
3. E keresztrõl, én Reményem, Tekints reám szerelmesen, Épen téríts hozzád engem, Mondván: ”bûnöd elengedtem”. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
4. Ne gerjedezz vétkem ellen, Sõt véreddel kegyelmesen, Ily mocskos beteget, híven Moss meg, s bûntõl üres lészen. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
5. Engem ily nagy szerelmedbõl, Végy hozzád szent kegyelmedbõl, Vegyek erõt keresztedbõl, És végbúcsút bûneimtõl. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
6. Ajánlom magamat néked: Sebeidben szívemet vedd; Ó, nyíljál fel, piros forrás, mert nagy bennem rád a vágyás! Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
7. Ez keserves halálodért, Melyet felvettél éltemért, Vedd szívemet mindezekért, Megérdemlett jutalmadért. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
8. Nyílj fel, édes szív rózsája, Jó illatú violája, Hogy lehessen maradása Szívemnek, s benned lakása. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
9. Engem, bûnöst, kérlek, ne hagyj, Halál rabját kínra ne adj; Sõt, ha eljõ majd halálom: Szent jobbodra engedj állnom. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem. 
A “Salve mundi salutare” régi latin himnusz után, 1651

343. Ó, Krisztus, láttam szenvedésed

Freylinghausen énekeskönyve, 1704
 

1. Ó, Krisztus, láttam szenvedésed, S borzongásom véget nem ért, Jaj, hogy halálkín lett a részed Érettem, árva bûnösért.
2. A természet velünk zokogja Halálodért fájdalmait, Elbújt a nap, gyászukba rogyva Siratnak választottaid.
3. Szent áldozat, tedd, meg ne szûnjünk Kereszten látni tégedet! Szent véred mossa csak le bûnünk, Lelkünk elõtt az tár eget. 
4. Jóságod mély és mély a hála, Amellyel hozzád fordulunk; Bûnünkért mentél kínhalálba, Egyetlen Megváltó Urunk.
Bastie Bertalan, †1841
F.: Áprily Lajos

344. Királyi zászlók lobognak

Énekelhetõ a 134. zsoltár dallamára is
Középkori himnuszdallamból
 

1. Királyi zászlók lobognak, Fénylik titka keresztfának; Az élet ottan halni tért, Holtával nyervén drága bért.
2. Átverve szeggel tagjai, És kinyújtva szent karjai; Idvességünknek ára lett, Bûnünkért õ tett eleget.
3. Dávidnak bétölt írása, Minden népeknek mondása: Isten, kit felfeszítetek, Úr lesz e fán felettetek.
4. Légy áldott, oltár s áldozat, Mellyel Krisztusunk áldozott: Holton az élet elesett, S holtával adott életet.
5. Élõ kútfõ, Szentháromság! Téged áldunk, legfõbb Jóság! Kérünk: a kereszt gyõzelmét, Közöljed vélünk érdemét!
”Vexilla regis prodeunt”
Venantius Fortunatus poitiers-i püspök latin himnuszából

345. Ím, nagy Isten, most elõtted szívem kitárom

Kálmán Farkas, 1838-1906
 

1. Ím, nagy Isten, most elõtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserû sóhaj.
2. Ha a világ nem tudná is számos bûnömet, Teelõled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bûnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!
3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!
4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bûnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térõ gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!
Szász Béla, 1840-1898

346. Gyõzhetetlen én kõszálom

Magyar dallam
 

1. Gyõzhetetlen én kõszálom, Védelmezõm és kõvárom, A keresztfán drága áron Oltalmamat tõled várom.
2. Sebeidnek nagy voltáért, Engedj kedves áldozatért, Drága szép piros véredért, Kit kiöntél ez világért.
3. Reád bíztam én ügyemet, Én Jézusom, én lelkemet, Megepedett bús szívemet, Szegény árva bús fejemet.
4. Irgalmazz meg én lelkemnek, Ki vagy ura mennynek, földnek, Könyörgök csak Felségednek, Én megváltó Istenemnek.
5. Mutass, Jézus, kies földet, Lakásomul adj jó helyet, Ez életben csendességet, Jövendõben idvességet.
Kuruc kori ének

347. Jézus, ki a sírban valál

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Jézus, ki a sírban valál, Általad megholt a halál, Az élet pedig feltámadott, Mert szent tested meg nem rothadott. Él a Jézus, a mi fejünk, Keresztyének, énekeljünk, Ülvén húsvét ünnepeket, Új gyõzedelmi éneket.
2. Hol van, koporsó, hatalmad? Elveszett nyert diadalmad. Hová lett, ó, halál, a fúlánk, Melyet fensz már régóta reánk? Már nem rettegünk miatta, Mert Jézus meghódoltatta Ama félelmek királyát, megnyitván sírjának száját.
3. Nincs már szívem félelmére Nézni sírom fenekére, Mert látom Jézus példájából, Mi lehet a holtak porából. Szûnjetek meg, kétségeim, Változzatok, félelmeim, Reménységgé, örömökké, mert nem alszom el örökké.
4. Sõt hiszem, hogy e tört cserép Edény leend még egyszer ép, És tetemim megépíttetnek, Bár veséim megemésztetnek. Gyalázat elvettetésem, De pompás lesz kikelésem, Új eget látván ezekkel Az újra megnyílt szemekkel.
5. Jézus, segíts engem ebben, Hogy éltem folyjék szentebben, És hogy ne menjek ítéletre, Támassz fel engem új életre. A te lelkednek ereje Az új életnek kútfeje; Hogy hadd legyek élõ személy, Lelked által énbennem élj!
Lengyel József, 1770-1822

348. Örvendezzetek, egek

Genf, 1562
 

1. Örvendezzetek, egek, Ti is, földi seregek! Mindnyájan örüljetek, Vígan énekeljetek, Mert Urunk feltámadott, Nékünk életet adott.
2. Jézus él, mi is élünk, A haláltól nem félünk, Mert legyõzte a halált, Örök váltságot talált Isteni erejével, Hathatós érdemével. 
3. Nékünk megigazulást És a bûnbõl gyógyulást, Istennel békességet És boldog reménységet Nyert feltámadásával, örök igazságával.
4. Elõtted arcra esünk, S kérünk, édes kezesünk: Részeltess halálodnak És feltámadásodnak Drága érdemeiben, Édes gyümölcseiben.
5. Cselekedd Szentlelkeddel, Végtelen érdemeddel, Hogy új életet éljünk, Végre porból felkeljünk Örök, nagy boldogságra És halhatatlanságra.
Bátori István, 1749-1833

349. Jézus meghalt bûneinkért

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Jézus meghalt bûneinkért, Harmadnap feltámadott; Mi megigazulásunkért Mindenrõl számot adott. Menynyei szent Atyjának, És õ igazsá -gának A váltságot megfizette A bûnösöknek helyette.
2. Életét maga letette Önként és jó kedvébõl, :/: Azt maga ismét felvette Isteni erejébõl. Ó, csudáknak csudája! Íme, az Isten fia Értem életet áldozott, Élõvé holtból változott.
3. A meghalt Jézus vére szólt Nékünk oly drága dolgot, :/: Mert e vér Isten vére volt, Bûnt, halált ezzel oldott. Vér, melynek nincsen mása, Ó, Betlehem forrása! Ó, Jézus egy áldozatja, Isten gyönyörû illatja!
4. Hogy ez kedves volt Istennek, Azt azzal megmutatta, :/: Hogy szent testét õ Szentjének Sírban soká nem hagyta. És a halál kötelét,  A koporsónak tõrét Harmadnap széjjel oldozta, Fiát fogságból kihozta.
5. Jézus, én megholt életem, Jézus, feltámadásom, :/: Benned bûntõl mentté lettem, Benned igazulásom. Ó, adj hát segítséget, Lelki elevenséget Az elsõ feltámadásra: Az új életben járásra.
6. Istenséged megmutatád Életedben, holtodban; :/: Hatalmasan bizonyítád Sírból kiszállásodban. Ez isteni erõvel Jövel, ó, Jézus, jövel! Adj új életet s meghalást, S majd második feltámadást!
Szõnyi Benjámin, 1717-1794

350. Feltámadt a mi életünk

Debrecen, 1774
 

1. Feltámadt a mi életünk, Vígan méltó énekelnünk, Úr Krisztust dicsérnünk, E szent napon is áldanunk, Angyalokkal õt imádnunk, Mint Urunkat, félnünk, Mert õt magasztalják nap, hold s égi seregek, A menynyei szentek.
2. A földben minden gyökerek, Fáknak bimbói terjednek, Mezõk megzöldülnek, :/: Ég madarai zengenek, Fákon vígan énekelnek, Szárnyukon repdesnek; Minden illatozó fûvek gyönyörködtetnek, Dicséretre intnek.
3. Mert feltámadt õ igazán, Angyala jelenté nyilván Koporsónak jobbján; :/: Tanítványival vigadván megjelent Galileában, Pétert vigasztalván: Örvendj te, ki voltál gyakran bûnért sírásban, Alázatosságban.
4. Dicséret a nagy Istennek, Életet ki nyert népének, A bûnös embernek, :/: Õt részeltetvén egeknek, Gyönyörûségében minden Lakóhelyeinek; Lelki javaival népét meglátogatja, megtérését várja.
Pécselyi Király Imre (?) †1641 körül

351.

1. Emlékezzünk ez napon Urunknak haláláról És feltámadásáról, Néki adván hálákat: Irgalmazz nékünk!
2. A Krisztus feltámada Nékünk idvességünkre, És feltámadásával Nékünk hoza életet: Irgalmazz nékünk!
3. Ezen mi mind örüljünk, Az Ur Istent dicsérjük, És adjunk nagy hálákat Édes Idvezitönknek: Irgalmazz nékünk!
4. Krisztus nékünk adaték, Igaz húsvéti bárány, Ki elmosá vérével E világnak bûneit: Irgalmazz nékünk!
5. Krisztus nagy kint szenvede És eltörlé a halált Dicsõ gyõzedelmével Nékünk idvességünkre: Irgalmazz nékünk!
6. Hála légyen tenéked, Mi édes Idvezitõnk, Hogy minket megmentettél Minden ellenséginktõl: Irgalmazz nékünk!
7. Adjad te Szentlelkedet, Hogy ezeket hihessük És vallhassuk örökké Mindeneknek elõtte: Irgalmazz nékünk!
8. Adjad, hogy feltámadjunk Mi is minden bûnünkböl, És járhassunk elõtted Új életben örökké: Irgalmazz nékünk!

352.

1. Krisztus ím feltámada, Nékünk örömet ada, Vére reánk árada, Haszna rajtunk marada: Nyerj irgalmat közbenjáró Jézus Krisztus, szent Atyád elõtt!
2. Krisztus meghalt bününkért, Feltámadott él­Wnkért, Mi vigasztalásunkért, Megigazulásunkért; Nyerj irgalmat. . .
3. Krisztus kínja érdemünk, Szent halála váltsá­gunI< , Vére ártatlanságunk, Felkölte vígasságunk; Nyerj irgalmat. . .
4. Ez az Isten Báránya, Váltságunknak aranya, Halálunknak halála, A kigyónak rontója; Nyerj irgalmat.. .
5. Az õ feltámadása Lõn pokolnak romlása; Az õ örömmondása Lelkünknek vídulása; Nyerj irgalmat...
6. Õ megmente bününktõl, A törvénynek átkától, Istennek haragjától, Az ördögtõl, pokoltól: Nyerj irgalmat. . .
7. Azért mi is bûnünkbõl, Feltámadjunk vétkünkböl, Evilági kínunkból & mi nagy halálunkbóí; Nyerj irgalmat. ..
8. Közbenjáró Krisztusunk, Egyetlenegy váltságunk, Kérünk, légy mi oltalmunk, Hogy végre boldoguljunk; Nyerj irgalmat, Közbenjáró Jézus Krisztus, Szent Atyád elõtt!

353. Krisztus feltámada Igazságunkra

Cantus Catholici, 1651

1. Krisztus feltámada Igazságunkra, Utat szerze mennyországra, Örök boldogságra.
2. Mind e világ terhét Vállára vette, A hatalmas Atya Istent Értünk megkövette.
3. De lám, ezt nem érti A hálátlanság, Emberekre honnan szállott Ennyi nyomorúság.
4. Azért nem fogadják Isten beszédét, Jóra intõ szent Igéjét: Krisztust, idvességét.
5. ”Krisztus feltámada” - sokan kiáltjuk, De a bûnnek undokságát Mi meg nem utáljuk.
6. Tudva, bûnben élünk, Semmit nem félünk, Azért a Krisztus halála Nem használ minékünk.
7. Támadjunk fel testben Azért a bûnbõl, Melyért mi kirekesztettünk A nagy dicsõségbõl.
8. Vegyük nagy jó kedvvel Krisztus jóvoltát, Atya Isten elõtt való kedves áldozatját.
9. Dicsõség mennyégben Az Úr Istennek, Atya, Fiú, Szentléleknek, Mindörökké, Ámen.
Várad, 1566

354.

1. A Krisztust megfeszíték Kegyetlen gonosz népek. Ki miértünk születék. Mennybül nékünk adaték: Kegyelmes Krisztus, Irgalmazz nékünk!
2. Halálának utána Harmadnap feltámada, Hogy miértünk meghala, Örök halált megrontá. Kegyelmes Krisztus, Irgalmazz nékünk!
3. Vagyon nagy bizodalmunk, Mert mi is feltáma­dunk, Krisztussal uralkodunk, Vele együtt vígadunk, Kegyelmes Krisztus, Irgalmazz nékünk!
4. Reménységünk nagy legyen, Hitünk gyümölcsös legyen, Más istenünk ne legyen, Mely a pokolra vigyen: Kegyelmes Krisztus, Irgalmazz nékünk!
5. Szálla alá poklokra, Sokaknak váltságára, Pok­lot hagyá bánatba', Mert nincsen bizodalma, Kegyelmes Krisztus, Irgalmazz nékünk!
6. Igazságot szeressünk, Hamisságot ne tegyünk, Szegényeket segéljünk, Csak a Krisztusban higgyünk: Kegyelmes Krisztus, Irgalmazz nékünk!

355. A 66. zsoltár dalliunára: Örvendj egész föld az Istennek.

1. Mély gyászba borult a természet, Nap, hold, minden csillagokkal; Dél, kelet, észak és enyészet Sírt a sok szent asszonyokkal, Mikor a Megváltó szenvedett, Feszíttetvén keresztfára, Mikor meghalt seltemettetett, Hogy lenne váltságunk ára.
2. De e mély gyászos siralomnak Vége leve nem­sokára, És az érzékeny közbánatnak Harmadnap lõn véghatára ; Elmúlt a gyász, megszünt a jajszó, Az öröm visszaadatott, Hogy hallatott ez angyali szó: Nincs itt az Úr, feltámadott!
3. Ó, hát ezen mi is örüljünk Az istenfélõ hívekkel ; E feltámadt Úrhoz készüljünk Buzgó és kegyes lélekkel; Keljünk fel a bün halálából, Akik még abban heverünk, Sõt gyarlóságunk mély álmából, Uram, költs fel, arra kérünk I
4. Hogy így szent példádat követvén, Éljünk új és szent életet; Minden bününket hátra vetvén, Ugy nyerjük meg jó kedvedet; Végre rövid életünk után Egyességedben lehessünk, Az igazság egyenes útján Szent országodba mehessünk!

356. Felvirradt áldott szép napunk

Herman M., 1560
 

1. Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma gyõz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensé -ge mind. Halléluja!
2. Az õsi kígyót, bûnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyõzte Jézus, Mesterünk, Ki most feltámadott nekünk. Halléluja!
3. Az élet gyõz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Krisztus hozott új életet. Halléluja!
4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka Nem kelhet többé fel soha. Halléluja!
5. Mi is éljünk vigadva hát, Daloljunk szép halléluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki sírból feltámadt nekünk! Halléluja!
Herman M., 1560
F.: Áprily Lajos

357. Jézus, én bizodalmam

Berlin, 1653
 

1. Jézus, én bizodalmam És Megváltóm életemben, Benned van nyugodalmam. Nem kell semmitõl rettegnem, Halál nagy éjszaká-ja,  Bár ret-tentsen fú-lánk-ja. 
2. Jézus, én Megváltóm, él, Én is látom az életet: :/: Lészek Idvezítõmnél, Immár semmi sem rettenthet: Õ a Fõ, és nem hagyja, Hogy elvesszék egy tagja.
3. Reménység kötelével Véle már összeköttettem, :/: Erõs hitem kezével Már õbelé helyheztettem; El nem szakaszt tõle már Sem élet, sem a halál.
4. Földi porból vett porom Végre ismét porba tér meg, :/: De föltámaszt egykoron Megváltóm, hogy véle éljek Végtelen dicsõségben: Nála lészek mennyégben.
5. Ami fáj itt és sóhajt, Az ott lészen dicsõséges; :/: Földbõl szépen ott kihajt, Mi itt ínségekkel teljes. Erõtelenségemet, Ott letészem bûnömet.
6. Bátorságban légyetek: Jézus hordoz, mint övéit, :/: Hát ne keseregjetek: Krisztus újonnan megépít. Angyalának szavára Felkeltek nemsokára.
7. Emeld fel hát lelkedet, hagyj el minden földi vágyat; :/: Bízd rá arra szívedet, Kibõl idvességed árad. Jézusnál tartsd kincsedet, Légyen Jézusé szíved!
Ismeretlen, 1653. F.: Schulek Tibor

358. A Krisztus mennybe felméne

Debrecen, 1778
 

1. A Krisztus mennybe felméne, Hogy nékünk helyet szerzene, Atyjával megbékéltetne, Életre bévinne.
2. Ó, mi kegyelmes Mesterünk, Emlékezzél meg mirólunk, Ki meghaltál volt érettünk, Légy jelen mivelünk!
3. Te látod mennybõl éltünket És nagy keserûséginket; Vigasztald meg mi lelkünket, Hogy higgyünk tégedet.
4. Mert megfogadtad minekünk, Hogy léssz örökké mivelünk; Adjad Szentlelked minekünk, Hogy benned hihessünk.
5. És oltalmazz meg mindentõl, Szent Atyádnak haragjától, Ördögtõl és kárhozattól, Minden dühösségtõl.
6. Tekints nagy gyarlóságinkra, E világ csalárdságára; Vigy bé a nagy boldogságba, Te szent országodba.
7. Egyetemben keresztyének, Az Úr Krisztust dicsérjétek, Õnéki hálát adjatok, Felmagasztaljátok.
8. Dicséret légyen Atyának És õ Fiának, Krisztusnak, És a mi Vigasztalónknak, A Szentháromságnak.
Várad, 1566

359. Úr Jézus, aki felséggel

(1539) Bourgeois L., Lyon, 1542
 

1. Úr Jézus, aki felséggel, És dicsõséggel mentél égbe És ottan vettél hatalmat, Nagy birodalmat, teljességbe: Lelkünk áldja istenséged És híven téged magasztalunk, Bárha nem látunk szemünkkel, De hitünkkel megtapasztalunk.
2. Te is e dicsõségedbõl, Szent székedbõl fordítsd le szemed, :/: Erõtlen teremtésidre, Híveidre öntsd ki érdemed. Mennyben létednek hasznában, Javaiban részesekké tégy; Szent Atyád elõtt érettünk, Kik vétettünk, esedezõnk légy.
3. Mivel te utat nyitottál És tanítottál mennybe menni, :/: Adjad, hogy téged kövessünk És siessünk nyomodba’ lenni. Segítsd igyekezetünket, Vond szívünket te magad után, Hogy a te akaratodnak S nyomdokodnak járhassunk útján.
4. Míg bujdosunk e pusztában S mint hazánkba, az égbe érünk, :/: Légy kezesünk, védj bennünket, És hitünket neveljed, kérünk, Hogy a veszedelmek között Megütközött köztünk ne légyen, Hitünknek elevenségét, Reménységét ne érje szégyen.
5. Majd ha megfutjuk pályánkat, Várt pálmánkat a kezünkbe add, :/: Lelkünket, ó, szerelmesünk, Hû kezesünk, magadhoz fogadd! Testünket is emeld végre Dicsõségre isteni karral, Hol tégedet szemlélhessünk, Dicsérhessünk az égi karral.
Keresztesi József, 1748-1812

360. A 32. zsoltár dallamára: Ó, mely boldog az oly ember éltébe'

1. Szent egek, minden boldogok hajléki, A nagy király jön, nyíljatok meg néki! Nagy oszlopi a levegõ égnek, Engedjetek Útat e felségnek I Aki kezdetben titeket teremtett, Aki azt mondá: légyen ég és föld, s lett; Aki Igéje a nagy Istennek, Aki által lettenek mindenek.
2. Õ a békesség örök tanácsában, Mint aki legfõhb a váltság titkában, Emberré lett a teljes idõben, A bûn terhét szenvedte testében. Meghalt, áldozván. halálos kínjával, De fel is támadt mága hatalmával; Ím, gyõzedelmes bajnok módjára Felmegy és ül szent Atyja jobbjára.
3. Mennybe menése az ember Fiának Záloga lelkünk mennyei jussának. Melyet szerzett, mint kezes, vérével És közöl minden igaz hívével. Õ emberré, mi atyánkfiává lett, Atyjának minket örökösivé tett; Maga elõttünk mennybe felmene, Nékünk is helyet hogy készítene.
4. Ó, kegyes Jézus, idvességünk ára, Vállalt kezes, ki szent Atyád jobbjára Magasztaltattál, te, ki örök, nagy. Atyáddal egy és örök Isten vagy: Arra szereztél útat érdemeddel, Isten Atyánktól nyert örökségeddel, Hogy dicsõséged lakóhelyébe Mégy könyörülõ fõpap képébe'.
5. Áldunk s imádunk mindörökké téged és dicsõítjük örök istenséged; Jó vagy, Uram, te, igen irgalmas, Pap és király vagy, kegyes, hatalmas. A te érdemed a mi nyereséünk, mennybe menésed élõ reménységünk, Hogy minket is, mint örökségedben, Részeltetsz megnyert dicsõségedben.
6. Adjad, Úr Jézus, hogy még evilágban Sátorozván is, ama mennyországban Részt vehessünk, s mint tulajdonunkkal, Szenttül éljünk mennyei jussunkkal, És hogy e földet jó cselekedettel, Hálaadással, buzgó tisztelettel, Mint lakos társai a szenteknek, Pitvarivá tégyük az egeknek.

361. A 3. zsoltár dallamára : Ó, mely sokan vannak.

1. Vedd el jutalmadat Krisztus, ki magadat Megüresítéd valal Harcodnak vége lett, Minden egek felett Az Úr felmagasztala. E példán minden szent Jutalmat vár ott fent, Bár itt nem él boldogul, Mert, hogy felemeled, Mennybe meneteled Adtad erre zálogul.
2. Jobbján szent Atyádnak Tégedet imádnak A mennyország polgári; Látják dicsõséged, Mely körülvesz téged, E föld minden határi. Mi is leborulunk, Kérvén: tégy ott rólunk Szent Atyád elõtt vallást! Félelminket vedd el, Esedezéseddel Nyerj nekünk vígasztalást!
3. Hiszünk, Uram, benned, Bár el kelle menned S nem látunk testi szemmel. O, viselj a mennybõl Gondot híveidrõl, Hû pásztor, kegyelmeddel. Légy ott, hol nevedbe' Gyülekezik egybe Két, avagy három hived; Ha hozzád óhajtunk, Essék meg mirajtunk Te könyörülõ szíved.
4. Midön végezetre Eljössz l!életre Az égnek felhõiben, ülvén méltósággal Szemben a világgal Dicsõséged székiben: Szólj nekünk ily módon, Kik állunk jobbodon, Mint nyájadnak juhai: Kész hajlékim rátok Várnak, ó, birjátok, Jó Atyám áldottai!

362.

1. Ébredjél fel világ bûneidbõl, Vedd eszedbe magad a nagy bûnbõl, Melyet néked utolsó idõkrõl, Magyarázott Jézus Krisztus õ Ítéletérõl.
2. Minden írások immár bétöltek, A próféták valamit hirdettek, A szent atyák amit reménylettek, Urunk Jézus Krisztus által véghez vitettenek.
3. Nem késik már az õ e)jövése, Közel vagyon e világnak vége, Minden dolgoknak már eljövése; Krisz­tus Jézus e világra eljõ ítélnie.
4. E világnak istentelensége, Az uraknak nagy kegyetlensége, A községnek engedetlensége Jele bizony, hogy közel már Krisztus eljövése.
5. Minden rendek vagynak bátorságban, Gyö­nyörködnek csak az álnokságban ; Szeretet nincs az atyafiakban, és kevesen vannak immár, kik hisznek Krisztusban.
6. Esznek, isznak, nagy bátran lakoznak, Menny­országról de nem gondolkoznak; Elmúlandó dol~okban forgódnak; Azt sem tudják, mely órában azoktol meg­válnak.
7. Siketségre vesznek minden intést, Megvetnek már minden jó rendelést; A tanítók nem látnak épülést, Szentifásból mikor tesznek idvességes intést.
8. Adjunk hálát az Atya Istennek, Dícséretet mondjunk Szent Fiának, Véle egyetemben Szentlélek­nek: Mindörökkön és örökké a Szentháromságnak.

363.

1. Jön a harag napja lánggal, Végez majd a rossz világgal, Mondja Dávid a szent Pállal, 
2. Hogy remeg majd holt, meg élõ, hogyha jön a bûnítélõ, Minden tettet számon kérõ,
3. Rémes hangja trombitáknak, Minden hanton holtig áthat, S felriasztva trónhoz állnak
4. Természet és halál retten, hogyha kél a holt ijedten, Számot adni feleletben.
5. Írot könyvet elõadnak, minden titkok benne vannak: bûn könyve a bírság napnak
6. Már ha Bíró ül a székben, Nem maradhat bûn sötétben, Nincs kivétel büntetésben

7. Mit mondok majd, árva lélek, Pártfogónak, jaj, kit kérek, hogyha ott a ók is félnek?
8. Nagy Felség, ki úgy remegtet, S jónak ingyen ad kegyelmet: Irgalomnak kútja, ments meg!
9. Drága Jézus ne feledd el, Értem jöttél kegyelmeddel; El ne ejts a rossz sereggel!
10. Értem fáradt drága tested, Értem hordtál kínt s keresztet, Kárba munkád mégse veszhet!
11. Hû bírája bosszulásnak, Add, hogy bûnbocsátást lássak, Míg nem jõ a számadásnap.
12. Elbukott nõt feloldottál, latornak is jó szót adtál, engem is már megbíztattál.

13. Nyögve hordom annyi bûnöm, szégyenkezni meg nem szûnöm: lelked rajtam könyörüljön!
14. Mind méltatlan, amit kérek, Mégse hagyd, hogy rosszat érjek, Örök tûzben el ne égjek!
15. Majd ha minden bûnös ott áll, Baktól juhnak elválasszál, jobbkezedhez kérlek osszál!
16. S majd ha szód lesz veszte soknak, S ítélt rosszak égni fognak: végy rendjébe boldogoknak.
17. Esdekellek térden állván, porrá morzsolt szívvel árván, végnapomon jól vigyázz rám!
18. Az a könnynek lesz a napja, melyen bírószó fogadja majd a sírból felkelõket, Istenem, ne vesd el õket! Kegyes Jézus el ne hagyj, örök nyugodalmat adj! Ámen.

364. Ments meg, Uram, engem az örök haláltól...

1. Ments meg, Uram, engem az örök haláltól, Ama rettenetes napon minden bajtól! Midõn az ég és föld meg fognak indulni S eljössz a világot lángokban ítélni.
2. Reszket minden tagom, borzadok és félek, Én, e földön küzdõ szegény bûnös lélek; Ama napon engem ítéletre vonnak, Midõn az ég és föld egyben megindulnak.
3. Haragnak napja az, kínok, ínség napja, Nagy nap, mely a bûnöst gyötri, szorongatja, Midõn te, ki mindig éltél és fogsz élni, Eljössz a világot lángokban ítélni.
4. Örök nyugodalmat adj, ó, Uram, nékünk, Örök világosság fényeskedjék nékünk, Hogy trónusod körül mi udvart állhassunk, S téged, boldogítót, örökké áldhassunk.
5. Ments meg, Uram, engem az örök haláltól, Ama rettenetes napon minden bajtól, Midõn az ég és föld meg fognak indulni S eljössz a világot lángokban ítélni.
A „Libera me Domine” után, 1885

365. Jézus Krisztus mi királyunk... (A 415. dicséret dallamára : Jer, temessük el a testet.)

1. Jézus Krisztus, mi királyunk, Teremtõnk és igazságunk, Megváltónk és vidámságunk, Ki testben lakozál nálunk:
2. Honnan érdemlettük tõled, Hogy büneinket elvégyed, A szörnyü halált is szenvedd, E világot ked­vedbe vedd?
3. Pokolra értünk leszállál, Fogságból kiszabaditál, A halálból feltámadtál, Mennyben nékünk helyt fog­laltál.
4. Kérünk azért, édes Urunk, Légy szószólónk és gyámolunk, :& mikor innen kimúlunk, Adja~ szent szinedet látnunk.
5. Dicsõség légyen tenéked l Aty~dnak együtt tevéled! Áldassék a te Szentlelked, Kit nálunk hagyál helyetted!

366. Az én idõm, mint a szép nyár

Énekelhetõ a 38. zsoltár dallamára is.
Holéczy Sámuel, Psalmodia, 1818
 

1. Az én idõm, mint a szép nyár, Menten lejár, Nem meszsze tõlem a vég. Ám a lélek el nem enyész, Sõt bére lész Jó vagy jaj: pokol vagy ég.
2. Nem szükség hát veszteg ülnöm, Kell készülnöm: Égjen jól a szövétnek, Mert majd amaz öt szüzekkel, Mint ezekkel, Vélem is számot vetnek.
3. Ó, Uram, hová kell lennem, Ha kell mennem Veled, bírámmal szemben! Már ezt is alig állhatom, Ha forgatom Ezt elõre eszemben.
4. A kürtzengés máris hallik, Már hajnallik, Útban már az angyalok. Életem csak egy tenyérnyi, S számon kéri Jézusom, ha meghalok.
5. Taníts meg, Uram, hogy holtom S rövid voltom Soha el ne felejtsem, És a jövendõ életet, Ítéletet Szívembõl ki ne ejtsem.
6. Lelkem, mondj le hát e testrõl, Jóra restrõl; Egy úton ezzel futnál? Kérlek, vedd ezt jól szívedre: E vér vedre Majd eltörik egy kútnál.
7. Segíts ezt megfeszítenem, Ó, Istenem! Magam nem bírok véle, Mert ha ma megöldöklöttem, Ura lettem: Holnap felkél új mérge.
8. Uram, ha arra kell mennem, Hogy kell lennem Tanúnak a hit mellett: Láttass nyílt eget lelkemmel, Így testemmel Ám ne légyen kímélet.
9. Mindebbõl észbe vehetem: Harc életem, Sok ellenségim vernek, Lelkem sok ütközet vérzi, Ki nem érzi Vágtát ennyi fegyvernek?
10. Idõm kevés, de sok a baj, Három a jaj, Ki ne kívánná végét? Boldog, aki pályát futott, Célra jutott S megtartotta hûségét.
11. Kezem én is feléd nyújtom, Szabadítóm, Jézusom, hozzád tartok! Bízzál, lelkem, nem süllyedsz itt, Kormány a hit, Várnak már a révpartok.
Szõnyi Benjámin, 1762

367. Emeljük Jézushoz szemünk

Bernouilli F.
 
1. Emeljük Jézushoz szemünk, Jön már királyi gyõztesünk, Mennybõl leszáll s együtt leszünk. Lelkünk vigyázni meg ne szünjön, Felséges várástól feszüljön, Az álmot ûzd el, készen állj, Krisztusnép, jön, jön a Király!
2. Azt mondta Jézus: Idelenn Új próba és új küzdelem A hívõk sorsa szüntelen. Azért ne csüggedjünk, ne féljünk, :/: Az út rövid, végére érünk. Az álmot ûzd el, készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!
3. Éneklünk és a perc szalad, A nap, mely nesztelen halad, Az öröklét felé mutat. De míg hangunk majd zengve szárnyal :/: Hozsánnás angyal-kar szavával, Az álmot ûzd el, készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!
4. Ó, kérünk, Jézus, jó Urunk, Te szabd meg életünk, utunk: Hány éjszakánk lesz s hány napunk. Bölcs szívedbõl töltsd meg szívünket. :/: Te ismered jól kis hitünket: Küldj, küldj szent sóvárgást nekünk, Hogy majd ha jössz, készen legyünk.
Jordan Sámson
F.: Áprily Lajos

368. Jövel, Szentlélek Isten

Középkori latin dallamból, Debrecen, 1774
 

1. Jövel, Szentlélek Isten, Tarts meg minket Igédben, Ne légyünk setétségben: Maradjunk igaz hitben.
2. Szenteld meg mi szívünket, Világosítsd elménket, Hogy érthessük Igédet, Mi édes Mesterünket.
3. Adj isteni félelmet És bizonyos értelmet; Igéddel taníts minket, Gerjeszd fel mi szívünket.
4. Vigasztald meg elménket; Mindenben segíts minket; Öregbítsed hitünket, Távoztassad bûnünket.
5. Hogy téged az Atyával És az õ szent Fiával Dicsérhessünk mindnyájan A fényes mennyországban.
Szegedi Kis István, 1505-1572

369. Jövel, Szentlélek Úr Isten

Debrecen, 1774
 

1. Jövel, Szentlélek Úr Isten, Lelkünknek vigassága, Szívünknek bátorsága, Adjad minden híveidnek Te szent ajándékodat; Jövel, vigasztaló Szentlélek Isten!
2. Jövel megnyomorultaknak Nemes vigasztalója, Árváknak édes Atyja! Töltsd bé siralmas szívünket Mennyei nagy örömmel. Jövel, mi lelkünknek Édes vendége!
3. Távoztasd el mi lelkünknek Hitetlen sötétségét; Világosíts meg minket, Hogy az Istennek igéjét Hallhassuk és érthessük! Jövel és taníts meg Az igaz hitre.
4. Jövel, gerjeszd fel szívünkben Szent szerelmednek tüzét, Rontsd el a gyûlölséget, Hogy mi egyesek lehessünk Isteni szerelmedben: Jövel, mi lelkünknek Nagy vigassága!
5. Te vagy bizony örök Isten, Ki Atyától s Fiútól Mindörökké származol. Te vagy mi urunk Krisztusnak Áldott, szent ígérete: Te vagy mi lelkünknek Megszentelõje.
6. Te vagy, ki a prófétáknak Általa régen szóltál, Krisztust nekünk ígéréd; Te a szent apostoloknak Szívüket bátorítád; Te vagy erõssége Minden szenteknek.
7. Te vagy a nagy Úr Istennek Mennyei ajándéka, Igazságnak mestere. Taníts minket a Krisztusnak Igaz ismeretire! Te vagy mi lelkünknek Bölcs tanítója.
8. Világosítsd meg elménket, Hogy hihessük a Krisztust Egy idvességnek lenni, És az áldott Atya Istent Kegyes atyánknak lenni; Téged ismerhessünk Vigasztalónknak.
9. Adjad szent ajándékodat, Bátorítsad lelkünket, Hogy vallhassuk a Krisztust! Adjad, hogy mi meggyõzhessük Az ördög csalárdságát! Te vagy mi biztatónk, Minden oltalmunk.
10. Biztasd félelmes szívünket, Hogy kétségbe ne essünk Halálunknak idején, De nagy bátorsággal, vígan E világból kimúljunk! Jövel, vigasztaló Szentlélek Isten!
Batizi András, †1546 után

370. Jövel, Szentlélek Úr Isten

Debrecen, 1774
 

1. Jövel, Szentlélek Úr Isten, Töltsd bé szíveinket épen, Menynyei szent ajándékkal, Szívbéli szent buzgósággal, Melynek szentséges ereje Nyelveket egyezõ hitre Egybegyûjte sok népeket, Kik mondván, így énekeljenek; Alleluja! Alleluja!
2. Te, szentségnek új világa, Vezérelj Igéd útjára, :/: Taníts téged megismernünk, Istent atyánknak neveznünk. Õrizz hamis tudománytól, :/: Hogy mi ne tanuljunk mástól, És ne légyen több más senki, Hanem Krisztus, kiben kell bízni! Alleluja! Alleluja!
3. Ó, mi édes Vigasztalónk, Légy kegyes megoltalmazónk, :/: Hogy maradjunk útaidban, ne csüggedjünk háborúnkban. Erõddel elménket készítsd, :/: Gyenge hitünket erõsítsd, Hogy halál és élet által Hozzád siessünk hamarsággal! Alleluja! Alleluja!
Az 1. verset XI. század elõtti latin antifonából németre fordította és a 2-3. verset írta Luther Márton Ez a szöveg 1654-ben jelent meg elõször magyar fordításban

371. Jézus Krisztus, egy Mesterünk

Debrecen, 1778
 

1. Jézus Krisztus, egy Mesterünk, Menynyei szent bölcsességünk, És nékünk bizonyos idvességünk.
2. Mostan néked mi könyörgünk, Szent nevedért esedezünk: A te Szentlelkedet adjad nékünk!
3. Mi szívünket megújítsa, És sebeinket gyógyítsa: Bûnös életünket megjobbítsa.
4. Munkáinkat megszentelje, Bennünk a hitet nevelje, Utunkat hazánkba vezérelje.
5. Bölcsességre megtanítson, Hogy ördög meg ne csalhasson: Kísértések ellen bátorítson.
6. Plántáljon nagy egyességet, Igaz és szent szeretetet, Szívünkbe isteni szent félelmet.
7. Hogy téged bátran vallhassunk, E földön néked élhessünk, Mennyben aztán veled lakozhassunk.
Batthyány-kódex, XVI. század

372. Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének

Debrecen, 1774

1. Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének, Bocsássa ki magas mennybõl fénylõ világát, Végye el mi szívünknek minden homályát, Hogy érthessük Istenünknek Mindenben akaratját.
2. Ó, Szentlélek, árváknak kegyelmes Atyja, Szegény gyarló bûnösöknek bátorítója, Hitükben tántorgóknak erõs gyámola, És az õ reménységüknek Csak te vagy táplálója.
3. Te vagy a mi lelkünknek édes vendége, A mi szomorú szívünknek igaz öröme, Lelki háborúinknak csendesítõje: Az örök életnek bennünk Csak te vagy elkezdõje.
4. Te tanítád régenten a prófétákat, Igazgatád õ nyelvüket és írásukat, Te tetted bölccsé a szent apostolokat, Hogy megtérítsék tehozzád Mind e széles világot.
5. Vedd el a mi szívünknek hitetlenségét, Világosítsd meg elménknek nagy setétségét, Rontsd el a gyûlölségnek kegyetlenségét, Engedd a te szent hitednek Mindenütt egyességét!
6. Válassz minket magadnak élõ templomul, Végyed mi könyörgésünket szent áldozatul; Vedd ki már e világot a kárhozatból, Engedj igaz hitben való Kimúlást e világból.
7. Dicsértessél, felséges Atya Úr Isten, Légyen áldott a te neved, Fiú Úr Isten, Ezekkel egyetemben, Szentlélek Isten: Maradjon a te áldásod A te bûnös népeden.
Huszár Gál, †1575

373. Jövel, teremtõ Szentlélek

Középkori dallamból, Wittenberg, 1524
 

1. Jövel, teremtõ Szentlélek, És híveiddel légy vélek, Szent ajándékiddal szívek Újuljon és teljesedjék.
2. Hathatós Vigasztalónak És Isten ajándékának, Avagy hét ajándékúnak, Isten jobb keze ujjának;
3. Mondatol élõ kútfõnek, Tûznek és lelki kenetnek, Atyának ígéretinek És az igaz szeretetnek.
4. Gerjessz világot elménkben, Önts szeretetet szívünkben, Erõsíts minket hitünkben És nagy erõtlenségünkben.
5. Adj nékünk teljes örömet, Idvességhozó kegyelmet; Köztünk minden gyûlölséget Ronts el, és adj egyességet.
6. Távoztasd ellenséginket, És add meg békességünket; Mindenkor vezérelj minket, Utálhassuk bûneinket.
7. Adjad ismernünk az Atyát, És az õ egyszülött Fiát, És hinnünk, hogy mindkettõtül Szentül származol, vég nélkül.
8. Dicsõség az egy Istennek, Atya, Fiú, Szentléleknek; Kedves ajándéka ennek Lakjék szívében mindennek.
Hrabanus Maurus ”Veni creator Spiritus” kezdetû himnusza,
IX. század

374. A pünkösdnek jeles napján

Debrecen, 1778
 

1. A pünkösdnek jeles napján Szentlélek Isten küldeték, Megerõsítni szívüket Az apostoloknak.
2. Melyet Krisztus ígért vala Akkor a tanítványoknak, Mikor méne mennyországba Mindenek láttára.
3. Tüzes nyelveknek szólása, Úgy mint szeleknek zúgása Leszálla az õ fejükre Nagy hirtelenséggel.
4. Bételvén õk Szentlélekkel, Kezdének szólni nyelveken, Amint nékik a Szentlélek Ad vala szólani.
5. Örüljünk azért õneki, Mondván szép ékes éneket, Felmagasztalván õ nevét Örökkön-örökké.
6. Dicsértessél Atya Isten, És megváltó Fiú Isten, Szentlélekkel egyetemben, Mindörökké, Ámen.
Debrecen, 1590

375. Jézus, az ígéretet

Genf, 1562
 

1. Jézus, az ígéretet Ím, bételjesítetted, Bátorító Lelkedet Mihozzánk elküldötted, Aki által híveid Elnyerik érdemeid.
2. Ama megfeszíttetett Test az égbe vitetett, és helyette küldetett E reánk kitöltetett Lélek: örökkévaló Gyámol és vigasztaló.
3. Isten, aki tûzben jött Mózest elbocsátani, S szélben ment Illés elõtt Õtet bátorítani, Most kettõs erõben: szent Tûzben s szélben megjelent.
4. Bátorítja szívüket a Jézus híveinek; Tudományt és nyelveket Oszt kiküldötteinek. Tudatlanból tanítót Tesz, s betegbõl gyógyítót.
5. Egy halász, ha prédikál, fog sok ezer lelkeket, S míg dühösen ûzi Pál Az eloszlott híveket, Útban éri leverõ Mennyei tüzes erõ.
6. Terjed e tûz az egész Föld színére hirtelen, Fú e szél s hatalmat vész, Ahol akar, szüntelen, Lelkesíti sorsosit, Szentel és világosít.
7. Add nékünk is, Istenünk, A te áldott Lelkedet, Szent tûz adja érzenünk Éltetõ kegyelmedet; Adj hitet, szeretetet: Lelki boldog életet.
Pálóczi Horváth Ádám, 1760-1820

376. Ó, áldott Szentlélek

Debrecen, 1774
 

1. Ó, áldott Szentlélek, kiaz ég dicsõségével, Leszállván a földre zúgó szél és tûz jelével A tanítványok gyûlésébe, Úgy munkálkodtál, hogy lelkükbe' Csuda erõkkel telének be.
2. Hatalmas erõddel õket egy szempillantásba’ :/: Megvilágosítád s hoztad olyan változásba, Hogy aznap, melyen elõálltak És a népeknek prédikáltak: Anyaszentegyházat fundáltak.
3. Jövel mihozzánk is, részeltess ajándékidban, :/: Lakozzál mibennünk, mint élõ templomaidban! Adj hitet, adj jó reménységet, Adj szentid között egyességet, Békességet és idvességet.
4. Oszlasd el homályos elménknek tudatlanságát, :/: Enyhítsd meg elepedt szívünknek szomorúságát; Éreztessed még itt létünkben Az örömöt a mi lelkünkben, Melyet adsz örök életünkben!
Nagy István, 1770-1831

377. Szentlélek, végy körül bennünket

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Szentlélek, végy körül bennünket, Szenteld meg szívünket, Készíts neved imádására, Magasztalására, Hogy téged szívbõl imádhassunk, Hálákat adhassunk: Hiszszük, a mi szánknak szózatja Egeid meghatja.
2. Szentlélek, mi imádunk téged, Valljuk istenséged. :/: Hisszük, hogy az új ember szíve saját kezed míve. Te vagy a hitnek mind szerzõje, Mind elvégezõje, Te gyújtasz szívünkben világot, Forró buzgóságot.
3. Szakaszd el hát most is szívünket, Minden érzésünket :/: A sok hiábavalóságtól, E csalárd világtól, Hogy az Igének hallgatói, Légyünk megtartói; Mely szívünkben gyökeret verjen, Gyümölcsöt teremjen.
Szücs György, †1809

378. Adjunk hálát mindnyájan

Debrecen, 1774


1. Adjunk hálát mindnyájan Az Atya Úr Istennek, És mondjunk dicséretet Mi teremtõ Istenünknek, Ki egybegyûjte most minket, Hogy ünnepet szenteljünk, És szent Igéjével éljünk.
2. Ó, kegyes Atya Isten, Te vagy Úr mindenekben, Ki megjelentéd magad Szent igédben itt e földön, És sok csudatételidben, A te áldott Fiadban, Mi kegyes Idvezítõnkben.
3. Légy kegyelmes minékünk A te áldott Fiadért, Az Úr Jézus Krisztusért, Mi szentséges Megváltónkért, És ne állj bosszút mirajtunk A nagy hitetlenségért, Fertelmes sok bûneinkért!
3. (De szentelj meg bennünket, Bírj és segíts meg minket, Gerjeszd fel mi lelkünket És a mi gyarló szívünket, Hogy téged megismerhessünk, Segítségül hívhassunk, Néked hálákat adhassunk.)
4. Világosíts meg minket A Szentlélek Istennel, Hogy szépen tündököljék Bennünk az evangyéliom, És erõsíts meg, Úr Isten, A te áldott Igéddel Minden tévelygések ellen!
5. Te igazgasd elméjét És minden tanúságát, Vezéreld útát, nyelvét A mi lelkipásztorinknak, És oktassad elméjüket A te szent beszédedet Figyelmesen hallgatóknak.
6. Tarts meg minden idõben Minket az igaz hitben, És igaz értelmében A szent evangyéliomnak; Légyen foganatos köztünk A te kegyes beszéded, És minden jóra intésed.
7. Hogy sok népek tehozzád Megtérjenek bûnükbõl És téged szolgáljanak Az õ szívükbõl-lelkükbõl; Hogy mindenek imádjanak S csak téged tiszteljenek, Hogy örökké élhessenek.
Huszár Gál, † 1575

379. Emlékezzél, Úr Isten, híveidrõl, Lelkitesti

Debrecen, 1774
 

1. Emlékezzél, Úr Isten, híveidrõl, Lelkitesti sokféle szükséginkrõl, Vi-selj gondot irgalmasságodból Különösen te szentegyházadról.
2. Adjad nékünk a kenyeret éltünkben, Amely táplál és erõsít hitünkben, Nevekedést ád reménységünkben És megszentel lelkünkben-testünkben.
3. Ne hagyj minket, Úr Isten, szomjúhoznunk, Az élõ víz adassék most minékünk, Mely víz után soha nem szomjúzunk, Mert tebenned örökké vigadunk.
4. Akik hallják, Úr Isten, beszédedet, Ebbõl értik irántuk jó kedvedet, Szent Fiadért kegyelmességedet, Hogy közlöd vélünk örökségedet.
5. Adjad nékünk most is te Szentlelkedet, Ne hallgassuk hiába szent Igédet, Sõt a szerint féljük szent nevedet, Magasztaljuk mindég Felségedet.
6. Dicsértessék már az Atya Úr Isten; Õ szent Igéje, a Fiú Úr Isten; Egyetemben Szentlélek Úr Isten: Szentháromság egy örök Úr Isten!
Várad, 1566

380. Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege

Székel Balázs, 1546
 

1. Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyûlölsége, Noha e világnak rajtad dühössége, De nem hágy szégyenben Krisztus õ Felsége.
2. Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, Az Atya Istennél bizony te kedves vagy; Õ szent Fia által már te is fia vagy, Minden dicsõségben, higgyed, hogy részes vagy.
3. Hogyha te igazán a Krisztusban bízol, Higgyed, hogy lélekben Istennél gyarapszol, Ha Krisztus vérébõl igaz hittel iszol: Higgyed, hogy örökké meg nem szomjúhozol.
4. Akármint halásszon az ördög utánad, Az õ tagjaiban dühösködjék rajtad, Mind tõrrel, fegyverrel siessen utánad, Ha Krisztusban bízol, higgyed, az sem árthat.
5. Rajtad semmit sem fog a pogány ellenség, Noha nehéz néked a rettenetesség; Bátor koncra hányjon a hitlen ellenség: Feltámaszt a Krisztus, néked nagy reménység.
6. Oltalmazza Krisztus az õ szent egyházát, Miként a jó pásztor saját juhocskáját; Valaki hallgatja a Krisztus mondását, Viseli mindenkor szorgalmatos gondját.
7. Siess most mihozzánk, Krisztus, segélj minket, A te szent igéddel neveljed hitünket És te Szentlelkeddel bírjad életünket, Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged.
8. Igaz fogadásod és minden beszéded, Nyilván vagyon immár minden dicsõséged; Ne hagyd elpusztulni e kicsiny sereget, Melyért a keresztfán vallál nagy gyötrelmet!
9. Ne nézzed, Úr Isten, e világ vakságát, Te nagy jóvoltodról háládatlanságát, A te igéd ellen ily nagy káromlását: Nézzed a Krisztusnak ártatlan halálát.
10. Vedd el már mirólunk a sok ellenséget, Vedd ki miközülünk a sok gyûlölséget; Essenek szégyenbe minden ellenségink, Kik dicsõségedet tagadják s nevetik.
11. Senkiben nem bízik az anyaszentegyház, Hanem csak tebenned, ki minket oltalmazsz, És igazságoddal mindenkoron táplálsz, Te szent sebeiddel minket megvigasztalsz.
12. Hálát adunk néked, mennybéli nagy Isten, Ki vagy egy szentségben és három személyben. Ne hagyj elrettennünk keserûségünkben, Halálunk óráján ne essünk kétségben!
Szkhárosi Horvát András, 1549 elõtt

381. A 255. dicséret dallamára: Mely igen jó az Úr Istent dicsérni.

1. Jézus Krisztus, mi kegyelmes Hadnagyunk, Könyörgéssel te elõdbe járulunk, Kik e siralomnak völ­gyén nyomorgunk: Te légy nékünk segítségünk, oltal­munk.
2. ElmerültüQk a sok nyomorÚságban, Éjjel-nappal vagyunk szomorúságban, Számtalan sokféle sanvarú­ságban, Az ellenségnek vagyunk ö torkában. .
3. Reád hagyjuk anyaszentegyházunkat, Hisszük, hogy jól látod nyavalyáinkat; Elmerülni ne hagyd kicsiny hajódat, Parancsolj és csendesítsd a habokat.
4. Ébredj Uram, mert immár elmerülij.nk, Vesze­delmes habokban elsüllyedünk; Szükségünkben te­hozzád esedezünk: Jézus Krisztus, hallgass meg, téged kérünk 1
5. Kérünk Uram, maradj velünk szálláson, Járj mivelünk, népeiddel egy úton. Látod, immár vagyunk napenyészetkor; Térj mihozzánk, járj mive1ünk' egy úton.
6. Védelmezzed a te kicsiny bárkádatl Benned bízik a te küzdö egyházad; Te szent véred érette ki­ontottad: Elmerüln~ ne hagyd, ha megváltottad I
7. Ne hagyj kérünk, egyetlenegy Jézusunk, Jus­son te elõdbe mi imádságunk Es hallgass meg, egyetlen­egy Szószólónk, Tekints reánk, hatalmas Közbenjárónk I
8. Sõt légr er6s k6fala te' népednek, Szaporítsad számukat híveidnek, Vezéreljed nyelvét hirdetõidnek, Kik nevedért gyakran bosszút szenvednek.
9. Szent az Atya, mindenek megtartója, Szent a Fiú, mindenek megváltója; O Szentlélek, hívek bá­torítója, Szent, szent, szent a te neved, minden vallja I

382. A 260. dícséret dallamára: Szent Dávid próféta éneklö könyvének

1. Hogy panaszolkodik az anyaszentegyház, a Jé­zusnak jegyése, Melyet megtisztfta az 6 bûneibõl a KrisztusnaK szent vére, Aki a szent Páltól az él6 Is­tennek mondatik szent házának, Minden igazságnak fundámentomának és er6s oszlopának:
2. Hallgass meg engemet, én Uram, Teremtõm, mindeneknek Istene, O, te igazságnak, minden jámbor­ságnak oltalma és 6rz6jel En gyenge koromban viselsz vala engem a te áldott méhedben: Ne hagyj el immáron vénségem idején, nagy erõtlenségemben I
3. Mert ítéletedben, én édes Istenem, lám elhagytál engemet, Szegény árváimmal, kevés seregemmel meg­útáltál engemet; Gyászos özvegységre és nyomorÚságra juttatád én ügyemet: Martalékra vetéd a hitetlen népnek én nyomorult fejemet. .
4. Az ennen szolgáim, kiket felneveltem, uralkodnak én rajtam, Az én koronámat és öltözetemet lefosztották én rólam; Mégis én annyira ezeket nem bánom, mint az én árváimat: Szörnyû nagy vakságra, kárhozat útjára t6lem elszakadtakat.
5. Megfelel az Isten szent ~iásnál az anya­szentegyháznak, ~ igy vigasztalja szomorú szivüket nyomorult árváinak : Noha egy kevéssé, egy szempillan­tásban tégedet elhagytalak, Ismét hozzám veszlek, irgalmasságomból téged megszabaditlak.
6. És ha képes volna, hogy az édes anya elfelejtse magzatját, Nem akarok mégsem én elfelejt!~ezni mind örökké terólad; Az én tenyeremre irtalak fel téged: megemlékezem rólad, A te oltalmadra erõs gondom lészen, mely örökké megmarad.
7. Krisztus Urunk mondja evangyéliomban, mely nagy gondja van reánk A nagy Úr Istennek, hogy még hajaink is tõle megszámláltatvák; Azért keresztyének, illik hálát adnunk és az Istent dicsérnünk, A mi szi­veinknek nagy-szép ajándékit elõtte bemutatnunk.
8. Dicsértessél azért, J;Ilennyei Úr Isten, ily nagy kegyes voltodért ; Vigasztalj meg minket a te szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért; Bátoríts meg minket nyomorúságinkban a te áldott igéddel, HoJQ' énekel­hessünk a te szent nevednek örökké új énekkel.

383. A 362. dicséret dallamára : Ébredjél fel, világ, bûneidbõl

1. Könyörgünk néked, ó Isten Fia, Nyomorultak bizonyos oltalma, Ki uralkodol a meunyországba': Tekints reánk, Krisztus Jézus, megnyomorodtakra I
2. Szertelen ront minket a pogányság, Mert övé már minden hatalmasság; Vagyunk immár sokaknak csak csúfság: Ugy minéKünk, Krisztus Jézus, minden­ben bátorságI
3. Istállókat sok szent templomidba Csináltanak te bosszúsÍijlodra, Melyben készek minden gonoszságra: Tekints reánk szent Atyaddal, megnyomorodtalira I
4. Oltalmazzad keresztyén népedet, Rontsad meg már a pogány népeket, Kik. foglalnak bünben sok idõket: Tiltsd meg immár, Krisztus Jézus, szertelenségüketl
5. Légy minékünk. kegyelmes királyunk; Ne biras­sék pogánytói országunk, Se ne nézzed a mi bünös voltunk: Szent Atyáddal, Jézus Krisztus, emlékezzél rólunk I
6. Te hiveid, tehozzád kiáltunk, Igaz hittel hozzád folyamodunk; Pogányságban élni nem akarunk: Menny­országban uralkodást te általad várunk I
7. Vigasságos idöket adj érni Szolgáidnak, kik tudnak tisztelni, Szent Atyádnak mondásiban járni: Bátorságot adj õ nékik ellenséget gyõzni!
8. Scgede1em te tõled adassék, Hogy dicsérjen tégedet a közséR; Hozzád illik a bizony Istenség, :& te néked esedezik egész keresztyénség.
9. Te népednek légy oltalmazója, Téged kérünk, Istennek szent Fia I ~nekeljünk néked vigasságban, Szent Atyáddal, Szentlélekkel ki vagy mennyországban I

384. A 241. dicséret dallamára : Szent vagy örökké, Atya Úr Isten

1. Sok fnségünkben hozzád kiáltunk, Felséges Úr Isten, Mert parancsoltad, hogy megkeressünk A mi szükségünkben.
2. Tudjuk, hogy méltán mi büneinkért Te megvertél minket, Mert nem tiszteltünk, sõt ingerlettük Te szent Felségedet.
3. A mi atyáink mi velünk együtt Ellened vétkeztek, Azért, hogy téged õk nem ismertek, Téged nem tiszteltek.
4. Reád maradtunk, mert mindenektõl Mi elha­gyattattunk, Az ellenségtõlostromoltatunk, Naponként rontatunk.
5. Ígéretedbõl, te szent Ígédbõl Téged megismertünk; Szent Fiad által néked könyörgünk: Légy kegyelmes nékünk!
6. Ne hagyd, tekintsd meg igéretedet, & a te né­pedet, Kik tiszta szivböl mostan dicsérik A te szent nevedet.
7. Végy ki immáron e nagy inségböl, Pokol köte­lébõl, Hogy te szent neved magasztaltassék Mi nemzet­ségünktõl.
8. Sok hálát adunk, mint Istenünknek & mi Te­remtõnknek, Te Szent Fiadnak és vigasztal6 Szentlélek Istennek.

385. A 241. dicséret dallamára: Szent vagy örökké, Atya Úr lsten.

1. Keserves szivvel Magyarországban mondhatjuk magunkról A nagy siralmat, kit Jeremiás régen irt zsidókról:
2. Emlékezzél meg, hatalmas Isten; nyomoruságinkról ; Tekints mi reánk, állj bosszút immár mi nagy romlásinkról!
3. Mert örökségünk tõlünk fordúla pogány nemzetségre, Mi lakó helyünk szálla mi rólunk idegen népekre.
4. Édes atyánktól immár megváltunk, árvaságra juttunk, ~des anyánkkal mind egyetemben özveggyé maradtunk.
5. Megszomjúhozván, a mi vizünket drága pénzen isszuk; Nagy fáradsággal bégyüjtött fánkat immár áron vesszük.
6. Sírván mondhatjuk, felséges Isten: vétkei atyáknak, Kik mi közûlünk régen kimúltak, mireánkszállának.
7. Kegyetlen szolgák nagy dühösséggel rajtunk uralkodnak; Nem találhatunk már reménységet szabadulásunknak.
8. Nagy félelemmel és rettegéssel pusztában bujdosunk: Eledelünket, mi életünket kezünkben hordozzuk.
9. Tisztes asszonyok tisztaságukban meggyaláztatának, A gyenge szûzek sok városokban szeplõket vallának.
10. A fejedelmek akasztófára felfüggesztetének, És vén népeknek ó tekintetek nem becsültetének.
11. Ifjú népekkel és gyermekekkel gonoszúl élének; Kegyetlenséget, éktelenséget köztünk mívelének.
12. A mi szívünknek minden öröme már elfogyatkozék, Gyûlekezetûnk nagy siralomra fordula s változék.
13. A mi fejünknek szép ékessége kiesék közûlünk: Jaj mindörökké immár minékünk, mert igen vétkeztünk!
14. Nagy bánat miatt mi szívünk, lelkünk igen keseredék, Es a mi szemünk siralom miatt mind megsetétedék.
15. Keresztyéneknek lakó helyeik úgy elpusztul­tanak, Hogy vadak, rókák, hamis tanítók most immár ott laknak.
16. Te pedig, kegyes, irgalmas Isten, örökké meg­maradsz, Te országodban, birodalmadban örökké meg­állasz.
17. Miért örökké elfelejtkezel mi rólunk, Úr Isten? Miért hagysz minket sok ideiglen e veszedelemben?
18. Téríts tehozzád, és mi megtérünk, kegyelmes Úr Isten! Újítsd meg immár mi napjainkat, mint régi idõben.

386. Koloz,vór. 1553.

1. Emlékezzél,mi történék, Uram mirajtunk, És tekintsd meg, mely nagy szidalomban mi vagyunk, Mert bününkért, Uram,tõled ostoroztatunk, Azért szükség éjjel-nappal hozzád kiáltnunk.
2. Örökségünk, édes hazánk másra fordúla, Mi házunk és jószágunk idegenre szálla; Ügyünk juta már minékünk nagy árvaságra: Mert Istennek nem akaránk térni útjára.
3. Hitetlen nép közt keressük mi kenyerünket: Mert földünkben nem segéljük a szegényeket. Nyomorultakról eUordítjuk szemeinket: Ezért Isten vete reánk haragvó szemet.
4. Atyáink is vétkeztenek, de már meghaltak, Mi is követöi voltunk álnokságiknak; 1m így vásott meg beléje foguk fiaknak: Mert ellene járunk Isten akarat jának.
5. Közöttünk kik szolgák voltak, most uralkodnak, Gazdák lévén, mert Istennek mi sem szolgálánk; Minden Isten-tiszteletet már megútálánk: Azért nincsen, aki által megszabadulnánk.
6. Ím csak markunkban viseljük a mi lelkünket. Nagy keserüséggel esszük mi kenyerünket. Félelem és sok rettegés megemészt minket: Fegyver elöl kietlenbe mentjük fejünket.
7. Nagy haragja vagyon rajtunk az Úr Istennek: Természeti ellen élünk szent Igéjének és ellene járunk minden ö szerzésének: Ezzel adunk okot minden bün­tetésének.
8. Bizodalmunk vagyon benned, felséges Isten. Mert megmaradsz mind örökké fgéretedben; Ha gyöt­rödünk bününk szerint a mi testünliben: Azért nem hagysz elszakadnunk töled lelkünkben.
9. Vedd el rólunk, kérünk téged, nagy haragodat :& újitsd meg már minékünk a mi napunkat; Kegyelmes Úr Isten, tartsd meg mi házainkat I Dicsérhessünk mind örökké, mint szent Atyánkat!

387.

1. Úr Isten, légy most mivelünk, Mert sokan támadtanak ellenünk, Nincsen kihez a mi fejünket Szûkségünkben hajtanunk.
2. Reménységünk, bizodalmunk, Mindenkor te voltál mi oltalmunk: Azért most is te Felségednek Bátorsággal könyörgünk.
3. A te szent Fiadért kérünk: Légy nékünk paizsunk és oltalmunk, Félelmünkben szárnyaid alatt Megmaradni hogy tudjunk.
4. Meggyûlölt az Isten minket, Azt mondják: nem szeretsz, Uram, minket, Bfineinkért nagy haragodból Akarsz verni most minket.
5. Ezt mi mind megérdemeljük, Vétkünket ha mind elõszámoljuk; A bün ellen nagy haragodat Akarod, hogy ismerjük.
6. Könyörülj immár mirajtunk, Lelkünkben kik reád támaszkodunk, Szabadlts meg: ellenséginknek Kezébe hogy ne jussunk!
7. Nagy hatalmadat hirdetjük, Ezért jóvoltodat dicsõltjük, Szent nevedet mindenek elõtt Nagy felszóval dicsérjük.
8. Kíméletlen sokszor vertél, De hamar ismétlen hozzánk tértél, Hogy lelkünkben inkább tisztuljunk: Tüzbe azért vetettél.
9. Örökké, lám, el nem hagytál, A te Szentlelkeddel vigasztaltál; Most se hagyj el, kegyelmes Atyánk, Ha fiaddá fogadtál.
10. Mikoron megmenekedünk, Melyet már bizony­nyal mi reménylünk, Dicséretet és nagy hál'adást Mi tenéked éneklünk.

388. Hallgasd meg, Jézus Krisztus

Erfurt, 1521


1. Hallgasd meg, Jézus Krisztus, Te megszomorodott S igen megkeseredett Szegény juhaidat, Hallgasd meg kegyelmesen A te szent egyházadat, Mely megnyomorodott.
2. Ne hagyd, édes Jézusunk, Nyomorult népedet, :/: Szent véreddel megváltott Kicsiny seregedet; Ne hagyjad elpusztulni A te örökségedet: A keresztyénséget.
3. Kit a Sátán sokképpen Most megkörnyékezett, :/: Sok fertelmes bûnökkel, És igen kísértget; Sok sanyarúságokkal És méreggel keserget, Szidalommal illet.
4. Siess, láss azért hozzánk, Kegyelmes Istenünk, :/: El ne vess színed elõl, Szerelmes jegyesünk! Ne hagyj el minket és ne Feledkezzél el rólunk: Messze ne menj tõlünk!
5. Maradj meg, Uram, vélünk, Mert beestvéledik :/: És immáron a nap is Majdan elnyugoszik; Nagy homály és setétség Ígyen majd következik: A bûn sokasodik.
6. Számtalan sok gonoszság Közöttünk megbõvült, :/: A te szent szereteted Igen meghidegült, És minden rendbéli nép Tõled elidegenült: A bûnben elmerült.
7. Hallgass meg azért minket És ments meg ezektõl :/: A pokolbéli ördög Nagy dühösségétõl, Minden tévelygésektõl, Oktalan, hamis hittõl, Kétségbeeséstõl.
8. El ne távozzék tõlünk A Szentlélek Isten, :/: Légyen õ gyámolítónk A mi életünkben; Tartsa meg szent Igédnek Szerelmét mi szívünkben: Hogy legyünk kedvében.
9. Úgyszintén vezéreljen Minket igazságban, :/: Tartson meg szent nevednek Erõs vallásában, És vigasztaljon minket Minden háborúságban És nyomorúságban.
10. Hogy dicséretet mondjunk A te szent Atyádnak, :/: Õvéle egyetemben Néked, mi Urunknak; Mindörökkön, örökké A Szentlélek Istennek, Mi megszentelõnknek.
Debrecen, 1590

389. Kolozvár, 1744.

1. Jövel, légy vélünk, Úr Isten, Segíts meg minket ügyünkben; Adj erõt az ellenségen, Mely reánk tör mind szüntelen, Háborgat minket hitünkben.
2. Bízik õ sokaságában, Fegyverében, jó lovában, Elhitte már õ magában, Hogy nincsen már e világban, Ki megrontsa hatalmában.
3. Bátran kergeti népedet, Ostorozza, híveidet, Pusztítja örökségedet, Ostromolja seregedet, Nem féli büntetésedet.
4. Azért tenéked könyörgünk: Támadj fel most mi mellettünk, Emeld fel zászlódat köztünk, Viadal­munkban légy velünk: Biztass, hogy meg ne retten­jünk.
5. Bátorítsad mi szivünket, Igazgassad fegyverünket, Tõlünk el ne vedd eszünket, Egyengessed seregünket: Rettentsd meg ellenségünket.
6. Nékünk nincs annyi hatalmunk, Hogy õ ellene állhassunk; Te légy azért mi oltalmunk, Fegyverük ellen paizsunk, Erõsségünk, diadalmunk.
7. Nem sokaság a mi erõnk: Egyedül te vagy reményünk! Noha sokan nem lehetünk, Ha te velünk vagy, nem félünk: Sokat kevesen megverünk.
8. Gyakorta kevés nép által Nagy hadakat levágatál, Erõseket letapodtál, Kevélyeknek torkán jártál, Kegyetleneket rontottál.
9. Õk vívnak uralkodásért, Prédáért, ragadományért; Mi hitünkért, szent nevedért, Özvegyekért és árvákért, Megromlott édes hazánkért.
10. Ne mondják azt mi felõlünk, Hogy nékünk nincsen Istenünk: Mutasd meg erMet bennünk, Vm&­kodjM együtt velünk, Magasztald fel kezed köztünk I
11. Hogy mindenek, kik ezt hallják, Gyözedelmedet csudálják, Jóvoltodat magasztalják, Hatalmasságodat áldják, Erõdet meg ne útálják.
12. Mi is innen visszatérvén, Jó szerencsénken örülvén Adunk hálát, felemelvén Szemeinket, és dicsérvén Téged mind örökké, Ámen.

390. Az Isten a mi reménységünk

Erõs vár a mi Istenünk!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Isten a mi reménységünk, Midõn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erõs hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedûlnének.
2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az õ szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát: 
3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az õ haragos szava Mind e földet elolvasztja. 
4. De az Isten minden idõben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erõs várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét! 
5. E földön széjjel nagy hadakat, Õ megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erõs Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon! 
Marot K., 1496–1544

391.

1. Vedd el, Úr Isten, rólunk haragodat, És a te kemény, véres ostorodat; Nagy bûneinkért mireánk ne ontsad Bosszúállásodat.
2. Ha bûnünk szerint kezdünk mi fizetni, ftéletedet nem állhatja senki, Mint e világnak elsõ veszedelmi Nékünk megjelenti.
3. Mire mireánk gerjedez haragod, Ó, mi szent Atyánk, rajtunk nagy csapásod? Kik nem különbek vagyunk, mint árnyékok, Rothadandó porok. 
4. Megfertöztettünk atyáink vétkével és gyarló lelkünk-testünk sok sebével; Mi romlásunkat, nagy veszedelmünket Nézd kegyelmes szemmel.
5. Adjad minékünk a te Szentlelkedet: Ismerhessük meg mi Közbenjárónkat, Mert megismertük mi gonoszságinkat: Vedd el haragodat.
6. Ne hagyd elveszni ilyen nagy munkáját, Ne hagyd hiába az õ szent halálát, A mi Urunknak keserves nagy kínját, Az ö áldozatját.
7. Végye el rólunk a mi bÜDeinket, & mosogassa vérével vétkünket Û, ki Atyjával és a Szentlélekkel Bizony örök Isten. 

392. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

Wesley S.S., 1810-1876
 

1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Leszállt a mennybõl hívni és eljegyezni õt, Megváltva drága vérén a váltságban hivõt.
2. Kihívott minden népbõl egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja õt, És egy terített asztal ád néki új erõt.
3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka?”
4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért eped, Míg látomása egykor dicsõn teljesül S a gyõzelmes egyház Urával egyesül.
5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg. Ó, mily áldott reménység: ha itt idõnk lejár, Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár!
Stone J. Samuel, 1839-1900
F.: Vargha Gyuláné

393. Ne csüggedj el...

1. Ne csüggedj el, kicsiny sereg, Ha rád zúdul vad ellened, Hogy végképp öszszetörjön; Bár elpusztításodra tör, Gond, kételkedés mit gyötör? Nem lesz ez így örökkön! Bízzál: ügyed az Istené, Népét õ el nem ejtené: Õ áll majd boszszút érted; Õ állít Gedeont melléd, Általa harcodban megvéd, Szent igéjét és téged.
2. Él az Úr, áll ígérete: Ördög s világ minden csele Megszégyenül mirajtunk! :/: Vélünk az Úr, mi õvele, Végtelen az õ ereje: Gyõzelmet kell aratnunk. Krisztusunk, segélj, el ne hagyj, :/: Pártfogónk végig te maradj: Oltalmazz neved által, Hogy mint hû nyájad, teneked Zenghessünk dicséreteket Víg, boldog hál'adással!
Altenburg Mihály, 1584-1640
F.: Csomasz Tóth Kálmán

394. Térj magadhoz, drága Sion

Luttenberger Tihanyi Ágost, 1890
 

1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp õ nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. 1.
2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod õt, Ki reményed és erõd: Sion, soha ne feledd el: Õ megvívhat tengerekkel!
3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dõlhetsz, Míg oltalmad Istentõl lesz!
4. Bár könnyûid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kõ megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!
5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!
6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hõn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Õ gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!
7. Végsõ áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytõl olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tûnni nagy sírásod.
8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyõzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnnan számkivetni Nem fog téged soha senki!
Pauli Joachim (1636-1708) vigasztaló éneke után
F.: Jeszenszky Károly, 1890

395. Isten szívén megpihenve

Basel, 1745 (Herrnhag, 1735)
 

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Õ fejünk, mi néki tagja, Õ a fény, mi színei; Mi cselédek, õ a gazda, Õ miénk, övéi mi.
2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.
3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.
Zinzendorf M.L. 1700-1760; F.: Thaly Lóránt

396. Ébredj, bizonyságtévõ Lélek!

Halle, 1704 (1690)
 

1. Ébredj, bizonyságtévõ Lélek! A várfalakra õrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyûjtve népek seregét! s
2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!
3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erõt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteûzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!
Bogatzky Károly H., 1690-1774
F.: Vargha Gyuláné

397. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

Walch J., 1876
 

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bûnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bûnöket; Nincs kitõl hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!
3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük gyõzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
5. Õ visszajön, Sion, elõbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív elõtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Õt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
Thomson A. Mária, 1870
F.: Csomasz Tóth Kálmán

398. Úr lesz a Jézus mindenütt

Hatton J., 1793
 

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.
2. Õneki mondjunk hõ imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.
3. Országok, népek és nyelvek, Õ dicsõségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!
4. Õ királysága bõ áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.
5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.
Watts Izsák, 1713
F.: Csomasz Tóth Kálmán

399.

1. Imhol vagyok, édes Uram, Istenem, Kész vagyok mindenben néked engednem, Szent nevedért szörnyû halált szenvednem. Csak az igaz hitben ne hagyj tõled elesnem!
2. Oda megyek, ahova parancsolod, :/: Akár tûzre, akár vízre akarod, Vagy fegyverre, tömlöcre te kivánod: Legyen, Uram Isten, valamint te akarod I
3. A halálra imhol viszem fejemet, :/: Nem szánom én kibocsátni lelkemet, A Krisztusért kiontatni véremet: Ezzel megmutatnom az én igaz hitemet.
4. Én elhagyom már e földi házamat, :j: Nem szánom az én édes magzatimat, Se nem szánom jámbor házas társamat, f:n atyámfiait, sok j6mbor bar6tomat.
5. Semmi nékem itt e földön lakásom; :/: Ha senkiMI nem volna is b6ntásom: Mennyorsz6gra vagyon nagy kfváns6gom, Mert ott vagyon. nékem maradandó v6ro­som.
6. Egy keveset most ha én itt tfirendek, :/: A Krisz­tusért ha valamit szenvedek: Nagy bõséges jutalmat tõle vészek, Örök dicsõségben véle mert együtt lészek.
7. Erõsb leszek mind eszéles világn61, :/: Gyorsabb leszek vadakn61, madaraknál, Fényesb leszek én a fényes szép napn61, Dr6galátosb lészek minden szép smranynál.
8. Halálból mert megyek örök életre, :/: Kárhozat­ból az örök idvességre, Gyalázatból az örök dicsõségre, & kesernségb61 angyali nagy örömre.
9. Nézz reám én Istenem, szent szemeddel, :/: Hogy türhessek mindent nagy békességgel, & lehessek azoK­hoz szeretettel, Akik Mborgatnak, megölnek fegyve­rükkel.
10. Én elmegyek Atyámhoz, Istenemhez, /: f:n lel­kemnek megváltó Mesteréhez; Mennyországban valóörökségemhez, & a vígasztaló Szentlélek Úr Istenhez.
11. Istennek ez oly nemes ajándéka: :/: Hogy a bn­nösöket 6 nem útálja, De nagy szeretettel hozzá fo­gadja, Az õ szent országát Krisztusért nékik adja.
12. Fordltsd hozzám, szent Atyám~ szemeid~t, :/: Bocsássad el mennybõl te Szentlelkedet, És tartsad meg mindvégig te hived et, Hogy a világ elött vallhas­salak tégedet.
13. Én kivallom a te igazsáv,odat, :/: Mindeneknek szent irgalmasságodat; AdjadIíeKem a te szent malasz­todat, Es bátorltsad meg ilyen szegény szolgádat I
14. Semmit nem gondolok az én klnommal, :/: Semminémû testem-szakadásával, Nem gondolok nagy szörnyû halálommal, Mert majd együtt lészek meg­váltó Krisztusommal.
15. Jöjj el immár, ó én édes orvosoml :/: Jöjj el, megváltó szép Jézus Krisztusom I Jöjj el, megnyug­tatóm, édes Megváltóm: Testemet-lelkemet te kezedbe ajánlom I

400.

1. Hagyjátok el hív keresztyének. Fájdalmát	a	ti	szíveteknek. Senki ne sirassa halottját, Mert megnyerte õ boldogságát.
2. Anyák szünjenek meg slrástól, Elfelejtkezvén magzatukról, Mert nem halál az õ haláluk, De életben megúju1ásuk.
3. Ekképpen az elvetett magvak Rothadásukban gyarapodnak, & szépen fejüket vetendõk, Végezetül jó gyümölcs termõk.
4. Fogadd be azért a holt testet, Kebeledbe, föld, vegyed õtet, Takargassad az õ tagjait, Mint édes anya magzatait.
5. Szentléleknek edénye volt ez, Az élõ Isten képe volt ez, A Krisztus Jézus lakott ebben, Volt Istentõl nyert kegyelemben.
6. Föld, hiven tartsd e testet benned, Mert mikor Krisztus majd eljövend, Számon kéri ezt akkor tõled, Igy lészen bizonnyal, el higyj ed I
7. Noha ez mostan rothadandó és idõvel porrá válandó, De feltámad az Úr szavára, Angyali zengõ harsonára. 

401. A 341. dicséret dallamára: Ó, Krisztusfõ, te zúzott.

1. Szívem szerint kivánom Utolsó órámat, :/: Mert nyomorúság, bánat Emészti napomat. Megválni kész vagyok már Várván én jussornat, Melyet Jézus megszer­zett. Mint fõ jutalmamat.
2. A bûntõl és haláltól Megváltál engemet, :/: Ó Jézus, véred árán Megszerzéd üdvömet. Nem rettent már halálom, Sem semmi félelem; Nyugalmamat tebenned, Megváltóm, meglelem.
3. A kedvére élõnek Keserü a halál, :/: De én várom nyugodtan, Ha jõ, készen talál. Jól tudom, fenn a mennyben Lesz dicsõbb életem, Igy hát még a halál is Csak nyereség nekem.
4. Ez a világ magához Ám vonja szivemet, :/: Bár igérjen bõséggel Elmúló kincseket, Nem ejthet tõrbe engem Már semmi földi jó: Megáll az Úr igéje, Más minden elmúló.
5. Elválni kedvesinktöl Fájdalmas és nehéz, :/: De szivem szent reménnyel A jövendöbe néz. Jézus, én bizodalmam, Hiszem, hogy egy napon Szerettimet a mennyben Újra megláthatom.
6. El nem bocsátlak többé, Nem hagylak, Jézu­som, :/: Te vagy üdvöm, reményem, :f:n csak benned bizom. Szent karod támogasson A végsö harcon át, Hogy elvegyem kezedböl Az égi koronát.

402.

1. Ó, örök hatalmú mennyei szent Isten, Minden dolgaimban benned van reményem, Te vagy oltalmam, vígaszom nékem.
2. Hogyha bánat árja szemeimre zúdul, Szivem fájdalmára balzsamot ád az Úr, S felszárad a könny, a seb begyógyul.
3. Kínok hogyha gyötrik lelkemet halálra, Sóhajom akkor is Istenemet áldja, Hiszen föltámaszt egy szebb világra.

403. Szomorú a halál a gyarló embernek

Debrecen, 1781
 

1.   Szomorú a halál a gyarló embernek, Halál követétõl mindenek rettegnek, Kiváltképpen kik e világban örülnek, Nehéz e világtól megválni ezeknek.
2. Többet higgy a jégen rajzolt írásoknak, Mint a  csalárd világ sok biztatásának, Szép szín alatt közli kis részét javának, De semmit sem hihetsz állandóságának.
3. Romlandó az élet s csak veszendõ hívság, Hamar elenyészik, mint a gyenge virág, Minden ékessége csak nagy sanyarúság: Helyette vár reád a fényes mennyország.
4. Azért, gyarló világ, már maradj magadnak, Ám tartsd barátidnak, kik benned vigadnak, Tovább követõje nem leszek utadnak, Nem leszek bús rabja mulandó javadnak.
5. Tudom, kinek hittem és kinek szolgáltam, Kit szeretett lelkem, kihez folyamodtam, Kit hívtam Uramnak, ki mellett harcoltam, Azért hûségemnek jutalmát találtam.
6. Elértem hitemnek egyetlenegy célját, Vitézkedésemnek reménylett pálmáját, Az örök életnek drága koronáját, Hogy abban tiszteljem a mennyek királyát.
7. Ó, édes Megváltóm, ne nézd bûneimet, Sok ellened való cselekedetimet, Idvességem árát: tekintsd érdemedet, Jövel, Jézus Krisztus, vedd hozzád lelkemet!
8. Igazságod szerint ne ítélj meg engem, Mert semmi kegyelmet nem talál érdemem, Nem lehet kívüled soha idvességem: Jövel, Jézus Krisztus, édes reménységem!
9. Elvégeztem immár pályafutásomat, E világon való zarándoklásomat, Megtartottam hitem s igaz vallásomat: Jövel, Jézus Krisztus, add meg koronámat!
Kõrösi István, 1652 elõtt

404.

1. Jaj,mely hamar múlik világ dicsõsége, Hirtelen változik minden ékessége, Távozik szépsége!
2. Mint a füst és 6rnyék, csak olyan életed, Hirtelen elmúlik, észre sem veheted, Mint lesz enyészeted.
3. Mint a szép virágok tavasszal újulnak, ékes nyílásukkal fénylenek, vidulnak, De hamar elmúlnak:
4. Ifjak rettegjetek, vének megtérjetek: ím rajtatok a sor, azért készüljetek, Mert el kell mennetek.
5. Ez úttól kincs, jószllg senkit meg nem menthet, EJlyedüli mentség csak Jézusod lehet, Ki velünk jót tenet.
6. Õ a testi halált életre fordítja, A hivõ léleknek szennyét letisztitja, Végre boldogítja.
7. Mi is végóránkon hogy erre juthassunk, Tiszta kegyességet Istenhez mutassunk: így lesz boldog sorsunk.
8. Ki-ki életében azért elkészitse Testét a férgeknek, lelkét az Istennek Örök dicsõségre.

405. Minden ember csak halandó

Darmstadt, 1687
 

1. Minden ember csak halandó, Minden test, mint fû, virág; Itt ami van, mind romlandó, És elmúlik e világ. Porrá kell e testnek lenni, Hogyha el akarja venni Az örök dicsõséget, Melyet Isten készített.
2. Azért e testi életem, Ha jön a sír éjjele, :/: Bátran s örömmel leteszem, Semmit sem vesztek vele; Mert a Krisztus drága vére Utat nyit egy dicsõbb létre; A halálban biztatóm Jézus, az én Megváltóm.
3. Ki szakaszthat el õtõle? Enyém õ, s övé vagyok. :/: Tudom, el nem vet elõle, Ígéreti mert nagyok; Sõt felvisz engem az égbe, Dicsõültek seregébe, Hol az Istent meglátom És mindörökké áldom.
4. Ott van öröm s örök pálma, Hol sok ezren az égben, :/: Isten trónja elõtt állva Tündöklõ fényességben, A dicsõ szent angyalokkal, Minden megboldogultakkal A Jézust magasztalják, Megtartójuknak vallják.
5. Nagy keresztet Kik hordoznak S harcolják a hit harcát, :/: Gyõzelemben vigadoznak S zengnek ott halléluját. Ott öröm s dicsõ korona Én fejemet körülfonja; Ott élem az életet, Melynek vége nem lehet.
Albinus J.Gy., 1624-1679
F.: Sántha Károly

406. Én Istenem, benned bízom

Debrecen, 1781
 

1. Én Istenem, benned bízom, Se-gélj, ne hagyj tántorodnom! Lelkem, testem, minden tagom Reád bízom: Vezess, mert rád támaszkodom.
2. Nem tudom: itt meddig élek, Mikor ér életem véget? Valamikor tetszik neked: hozzád megyek, Akaratodnak engedek.
3. Minden órában kész lelkem, Hogy veled legyek, Istenem. Nem választok idõt, órát, Hozzád jutást, Ha akarod, megyek mindjárt!
4. Testemnek minden tagjait És a hajamnak szálait Tudod, Uram, mert fejemrõl Még csak egy szál Kedved nélkül alá nem száll.
5. Itt csak bánat, keserûség, Vagyon fájdalom, betegség; Életünk többnyire ínség, Kedvetlenség: még erõnk is erõtlenség.
6. Nincs orvosság halál ellen Patikában vagy más helyen, Széles mezõn, drága kertben Oly fû nincsen, Haláltól amely megmentsen.
7. Te azért, ó, én Istenem, Add énnékem ezt értenem, Hogy nyomorult mi életünk, Meg kell halnunk, E világból ki kell múlnunk.
8. A halálban biztatásom Nékem egyedül Jézusom, Ki énérettem szenvedett, Megfizetett: Szent Atyjának eleget tett.
9. Azért mikor, én Istenem, Akarod, vedd hozzád lelkem, Hogy veled örökké éljek, Reád nézzek, Az angyalokkal örvendjek.
Zengedezõ Mennyei Kar, 1696

407. A 420. dicséret daUamára: életemnek végsõ napját.

1. Itt nincs igazi boldogság, Ez az élet csak fényes fogság; Nincsen valóságos nyugodalom, Mig be nem fedez a sírhalom.
2. E világnak kedvessége Tartatlan és keserii vége; A szenvedések és változások Uralkodnak, s itt van lakások.
3. Csak a sírban van csendesség, Ott van a leg­nab'Yobb egyesség; Ott az úr és szolga megegyeznek, Mint csak por, föld: nem különböznek.
4. Jézus porunkat felkölti, Mikor nyugvását itt kitölti; Lelkünkkel is újra egyesíti és idvességben részesíti.

408. Seregeknek szent Istene

XIX. sz. eleje
 

1. Seregeknek szent Istene, Menny-nek, föld-nek te-rem-tõ-je, Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
2. Végy be, kérlek, kegyelmedbe, Idvezítõ szerelmedbe, Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
3. Az egekre tégy méltóvá, Szent hitemben állandóvá; Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
4. Életemben ki szerettél, Jóvoltodban részeltettél: Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
5. Áldom azért szent nevedet, Hirdetem dicsõségedet: Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
6. Testem nyugtasd meg a földbe', Lelkem vidd a magas égbe; Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
XIX. sz. eleje

409. Utas vagyok e világban, Menny-or-szág-ban

Énekelhetõ a 61. zsoltár és a 314. dicséret dallamára is.
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Utas vagyok e világban, Menny-or-szág-ban Vár örök hazám készen; A testem csak lelkesült por És ha a sor Reá jön, porrá lészen.
2. Minden nap hoz rám fájdalmat: Nyugodalmat Szívem sehol nem talál. Majd kár ér, majd búbánat sért, Majd bûn kísért, Végre eljön a halál.
3. Uram, te látod végemet, Mert testemet S lelkemet te formáltad; Elõbb, mint lettek napjaim, Hajszálaim Mind egyig megszámláltad.
4. Lelkemnek földi társától, Sátorától Bizonyos megválása; De csak annak, ki Istent fél, Kegyesen él, Lesz boldog kimúlása.
5. Atyám, hogy meg ne rettenjek, S bátran menjek A minden test útjára, Teremts tiszta szívet bennem: Néked élnem Légyen lelkem fõ vágya.
6. Néked, napjaimnak Ura, Akár búra, Akár örömre juttatsz, Szent megnyugvással engedek; Bár szenvedek, Mindent jómra fordítasz.
7. Akármikor jön a halál, Készen talál, Fájdalmimnak vet véget; Bátran fogok vele kezet: Hozzád vezet S ád örök üdvösséget.
Kis János, 1770-1846

410. Csak vándorút az életem

Genf, 1562
 

1. Csak vándorút az életem, Míg majd hazámba érkezem, Szent Jeruzsálem városába, Mit fönn az Isten készített, Szövetségvérre épített, Hol ajkam majd csak õt imádja; Csak vándorút az életem, Míg majd hazám elérhetem.
2. Árván megyek az élten át, Nem ismer itt a vak világ; Ott várnak rám a hû testvérek; Ott vár az égi szent sereg; :/: Ujjongva szolgálok neked, És örökké csak érted égek; Ó, Megváltóm, jövel, siess, Szívem csak tégedet keres.
Lampe Fr. A., 1683-1720
F.: Vargha Gyuláné

411. A 256. dicséret dallamára : Irgalmazz Úr Isten.

1. Nem sokáig tart már földi bujdosásom, Atyám hajlékában lesz örök lakásom; A megfáradottnak jó lesz ott pihenni, Küzdelmei után nyugalomra lelni.
2. Repülj hát én lelkem, repülj bontott szárnnyal: Vár az örökélet a nagy boldogsággal; Nincsen elegyítve az szomorúsággal, Zeng az örömének angyalok karával.
3. Szerelmes Jézusom, egeknek Királya I Majd ha fit éltemnek utolsó órája, Nyugtassad békében a sírban testemet, Irgalmadból add meg várt üdvösségemet I

412.

1. Porok vagyunk, porrá lészünk. E világtól búcsút vészünk. Mint az árnyék, elenyészünk.
2. Itt nincsen semmi állandó, Minden változó, múlandó, Rövid életü, s halandó.
3. Emberek, tapasztalj átok : Egyaránt tartozik rátok A paradicsomi átok.
4. Annyi nyugvó helyet adnak Neked is, mint portársadnak, Ha szemeid elszunnyadnak.
5. A holtak csendes kertjében Melletted alszik békében, Kit gyülöltél életében.
6. Lelkem, ne bizz emberekben, A földi fejedelmekben: Nincsen segítség ezekben.
7. El kell múlni a porresznek; Ha kimegy lelkünk, enyésznek: Szándékink mind semmik lésznek.
8. fgy hát múlandó mindenem, Amivel,birok, csak te nem, Mert örökké élsz, Istenem.
9. Te vagy lelkem bizodalma, Szivem örök nyugodalma, Hitemnek boldog jutalma.
10. Ha ostromol a test és vér, Szegény lelkem csak hozzád tér, Uram, kegyelmet tõled kér.
11. Ha reám kereszt tétetett, Ha megúnom az életet: Viaasztalsz, örök szeretet.
12. Ifa sajtolgat a szegénység: Hozzád vezet a reményséll, Édes Atya, nagy Istenség.
13. Ha rettent nalálfélelem: &Ies Jézus, te légy velem; Megtartó kezed ölelem.
14. Erõsitsd gyenge hitemet, Halálos küzdéseimet, Segitsd, idvezitsd lelkemet.
15. Nyugodt lesz igy porba szállnom, Végsõ szómmal ezt kiáltom: Jõvel, Ur Jézus, Megváltóm!

413. A 42. zsoltár dallamára: Mint a szép híves patakra.

1. Menj el a te nyugalmadba, Boldog lélek, követünk; :/: Hogy a kivánt nyugalomba' Részt vehessünk, sietünk. Készíts, Uram, e jóra, hogy midõn amaz óra eljõ, örömmel mehessünk Hozzád, Jobbodra ülhessünk.

414. A 220. dicséret dallamára : Bocsásd meg, Úr Isten.

1. Megszabadultam már én a testi haláltól, És megmenekedtem minden nyavalyáimtól, Büntõl, a ha­láltól, e csalárd világtól, Az örök kárhozattól.
2. Lelkemet ajánlom a hatalmas Istennek, És testemet hagyom õ anyjának, a földnek; Ez világot pedig az én - feleimnek, Es a benne élõknekl
3. A testi halálból megyek örök életre, És megmondhatatlan örömre, dicsõségre, Kit kezdettõl fogva a Krisztus megszerzett Az õ benne bízóknak.
4. Nincsen már hatalma én rajtam az ördögnek, E csalárd világnak, sem a kegyetlen bûnnek, Mert Krisztus elrontá ezeknek hatalmát Az õ szent halálával.
5. Az Atya Istennek vagyok én szerelmében, Az õ szent Fiának kedvében, kegyelmében: Részessé tett engem minden örökében, Az örök dicsõségben.
6. Dicsõség tenéked, örök Atya Úr Isten, És tisztesség néked, megváltó Fiú Isten: Teljes Szentháromság egy bizony Istenség Az örök dicsõségben!

415. Jer, temessük el a testet

Debreceni halottas könyvbõl
 

1. Jer, temessük el a testet, Melyrõl kétségünk nem lehet, Hogy az ítéletnek napján Fel fog támadni igazán.
2. Porból való eredete, Azért porrá kell lennie, De majd feltámad a sírból, Mihelyt az Úrnak szava szól.
3. Az õ lelke örökké él A más világon Istennél, Ki szent Fiának általa Õt a bûntõl megváltotta.
4. Lelke csendességben nyugszik, Teste a földben aluszik, Honnan ítélet napjára Feltámad nagy vigasságra.
5. Itt volt õ nagy félelemben, De ott lészen csendességben, Örökkévaló örömben És hatalmas fényességben.
6. Jer, hagyjuk itt õt aludni, Krisztus Jézusban nyugodni, És mi szüntelen vigyázzunk, Mert nékünk is meg kell halnunk.
7. Erre Krisztus adjon erõt, Ki vérével minket kivett A veszedelmes pokolból És kínból, örök halálból.
8. Õ mitõlünk dicsértessék, Örökké magasztaltassék Egyetemben az Atyával És Szentlélek Úr Istennel.
Reformáció elõtti latin énekbõl, Várad, 1566
F.: Huszár Gál (?)

416. Krisztus, én életemnek Te vagy reménysége

XIX. század eleji kéziratból
 
1. Krisztus, én életemnek Te vagy reménysége, Szegény bûnös lelkemnek Örök üdvössége. Lészek hát én csendességben, Bár a halál fúlánkjával rettentsen.
2. Bátran éltem letészem, Mert jutalmát vészem, :/: Elkészítve már nékem Királyi szent székem. Lészek hát én csendességben, Bár a halál fúlánkjával rettentsen.
3. Megyek hát én örömmel Sion királyához; :/: Ó, Jézusom, vezess el Égi szent Atyádhoz! Örvendj, szívem, repess, lelkem! Mert léssz mennyben angyali dicsõségben!
Egy 1820 körüli kéziratból

417. A 42. zsoltár dallamára: Mint a szép híves patakra.

1. Gyarló testünk porrá lészen, Mivel porból vétetett. :/: A halál vár kit-kit készen. Mert halálra született. A bennünk levõ bilnért Ezzel fizetjük a bért: Minden nap. sõt minden óra Emlékeztet koporsóra.
2. Sírva jöttünk e világra. Sirás közt költözünk el. :/: De ha jutunk boldogságra. Semmit se vesztettünk el. Bár panasz tölti szánkat. Mig megfut juk pályánkat. Bár e földön csak bujdosunk: Lesz mennyben örök városunk.
3. Hadd menjen hát kiköltözött Lelkünk jobb hazá­jába. :/: Testünk a halottak között Hadd ny~odjék sirjába': Nem alszik el örökre, Még boldogabb idõkre Tartatik a sir fenekén, Biztatásl innen veszek én.
4. Eljön egykor amaz óra, Melyben a gyász sir­halmok :/: Megnyílnak trombitaszóra S elvész minden hatalmok. Akkor majd lelkünk. testünk Elveszi. mit kerestünk; Szemünk téged is meglát ott. Kit most innen elbocsátott.

418. A 28. zsoltár dallamára: Hozzád kiáltok, kegyes Uram.

1. Uram, majd egyszer feltámadnak, Kik a sír­halmokban szunnyadmik, Áldott kezed tágas tért nyitott, Hol a sírdomb húzott kárpitot, Jõ majd a boldog kikelet, Elüzi a hosszú telet.
2. Boldog, aki nyugszik sirjában A Megváltó szent oltalmában ; Bár rágja testét féregsereg, A rög közt is élte szendereg; S jõ majd a boldog kikelet: A Góel áll sírja felett.
3. Áldott légy hát, holtak országa, Az Istennek nagy majorsága ; Megfogjuk azt élõ hitünkkel, HO!IT a halálban nem veszünk el: Jõ majd a boldog kikelet, Ha kinyugosszuk a telet.
4. Jézus, ki isteni erõvel Megvlvtál a gyász teme­tõvel, S feltámadtaknak vagy zsengéje, Kössön hozzád szád szent igéje; Téged követvén, úgy éljünk, Hogy sirunktói mi se féljünk.

419.

1. Már elmégyek az örömbe, Paradicsomnak kertébe. Lészek Istennek kedvébe: 
2. Immáron bételjesedék, Mit éltemben sokszor hallék: Hogy még halálnak fizetnék.
3. Keresztyén hitnek jutalmát, Már elvészem diadalmát: Az életnek koronáját.
4. Lelkem Ábrahám keblében, Testem is nyugszik a földben, De vagyok oly reménységben:
5. Onnét hogy még feltámadok, Krisztus Jézussal vigadok; Azért lelkemnek igy szólok:
6. Siess a boldog városba, Aholott bé vagyok irva: A mennyeknek országába.
7. Drága szép lakó városunk, Hol Istennel együtt lakunk; Knsztus is örökös társunk.
8. E városnak boldogságát, Tündöklését, gazdagságát, Szent Irás mondja mivoltát.
9. Abban, úgymond, nem szükséges Napfény, s hold nem kellemetes: lsten benne fényességes.
10. Keserûség, sem irigység, Nincs ott sántaság, betegség, Nincsen ott nyomorult vénség.
11. De mindnyájan feltámadván, Uszünk erõs állapotban Krisztus itéleti után.
12. Ott nincs továbbá kevélység, Nem uralkodik az éhség: Szeretet lesz az elégség.
13. Uszünk híveI{ egy seregben, Mind egyenlõ dicsõségben, Szent Pál mondja levelében.
14. Gerjedez együtt szerelmünk, Istenünkhöz tiszteletünk; Arról el nem feledkezünk.
15. Az angyalok, pátriárkák, Apostolok és próféták: Megismernek atyánk s anyánk.
16. De még nagyobbnak mondatik, Hogy Isten velünk lakozik, Kinek dicsõség adassék!

420.

1. Életemnek végsõ napját, Minthogy már elértem óráját. Testem leteszi bûnének zsoldját. Bátran megvívja halálbaját.
2. Lelkem érzi, hogy testemtõl, Meg kell válnia ez élettõl, Tudja: búcsút vészen földiektõl, Mert igy van rendelve Istentõl.
3. Azért dolgát õ is bilza Istenre, ki magához hivja; Elhitte, ho(O' Krisztus õt nem hagyja, E harcban segedelmét nyújtja.
4. Támadjon fel bár a Sátán, De nincs hatalom botja vállán; Nem örülhet soha lelkem kárán: Megváltott vagyok Krisztus árán.
5. Isten ellen hogy bünt tettem, Ezért akkor perel­jen velem. Tudom: fortélya nem árt ellenem, Mert részes velem a kegyelem.
6. Igyekezzék érdememtõl, Eltiltani Idvezítõmtöl, Ki-fogni a hívek számok közül: Isten már nem ád ki kezébõl.
7. Ennyi ellenségim között Krisztus, ki magának gyûrüzött Nem há~y, mert jó reménységet szer zött, Kit nálam mindeddig megõrzött.
8. Édes Jézus, segedelmem I Kérlek, már légy jelen mellettem, Pályafutásom ha elvégeztem, Letett jutalmát add meg nekem I
9. Angyali tábor ne késsék, Kik lelkem hozzád felkísérjék, Abrahámnak kebelébe vigyék, Hol Lázárral együtt nyúgodjék.
10. Feltámadás felõl hitem, Vagyon állhatatos értelmem, Jó bizodalom, reménység engem Táplál, mert kész életre mentem.
11. Ha porrá változik testem, De hiszem, hogy én Idvezítõm Ezen testben szemeimmel nézem, Mikor eljõ, mint én ftélõm.
12. Nem lesz nekem félelmemre, Ha mondatik. hogy ítéletre, Keljetek fel, holtak, számvetésre, Mert eljött Bíró fizetésre.
13. Bátran a trombita szóra, Angyaloktól fúval­lására Feltámad testem, mert vígasságra, Mennybe vitetik boldogságra.
14. Áldott Jézus, vé&sÕ szómat, Halljad, elégeid meg harcomat, Terjeszd kl lelkemnek szent markodat, Részeltesd velem országodat!
15. Hol színrõl-színre Atyánkkal, Ezt kiáltsam boldog juhokkal: Dícsértessél, Atyám, szent Fiaddal, Szent, szent, szent légy ajándékoddall

421. Tudom, az én Megváltóm él

Stebbins C.G. után
 

1. Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és gyermekének Koronát ád a harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.
2. Jézus nevében bízom én, Õ törli el sok bûnömet, Jézus ajkáról hallom én: Ó, jöjj haza, vár Mestered. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.
3. Elõttem, ó, az oly csodás, Hogy értem szállt a földre le, Hogy érettem is szenvedett, Én bûnömért is véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.
4. Tudom, hamar jõ Mesterem, Az óra fut, a nap közel, Elõtte állok csakhamar, Édes Jézus, jövel, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.
Sankey Ira D., 1870-1908 a Jób 19,25 alapján
F.: Nyáry Pál

422. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd

Mason Lowell, 1856

1. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd, Fájdalmak útjain Mindig feléd. Ó, sok keresztje van, De ez az én utam, Mert hozzád visz, Uram, Mindig feléd.
2. Ha este száll reám S csöndes helyen Álomra hajtanám Fáradt fejem: Nem lesz hol nyughatom, Kõ lesz a vánkosom, De álomszárnyakon Szállok feléd.
3. Szívemtõl trónodig - Mily szent csoda - Mennyei grádicsok Fényes sora, A szent angyalsereg Mind nékem integet; Ó, Uram, hadd megyek Én is feléd!
4. Álomlátás után Hajnal ha kél, Kínos kõvánkosom Megáldom én. Templommá szentelem, Hogy fájdalmas szívem, Uram, hozzád vigyem, Mindig feléd!
5. Csillagvilágokat Elhagyva már, Elfáradt lelkem is Hazatalál. Hozzád ha eljutok, Lábadhoz roskadok: Ottan megnyugodhatok Örökre én!
Adams F. Sára, 1841
az 1Móz 28,10-22 alapján.
F.: Benkõ István

423. A 485. dicséret dallamll.ra: Jézus Krisztus, szép fényes hajnal.

1. Akik bíznak az Úr Istenben, El nem vesznek életükben: Megtartatnak kegyelemben.
2. Az Istennek szent beszédében, Kik maradnak szerzésében, Hitük által idvességben:
3. Ezek lésznek nagy erõsségben, Mint egy kõszál, keménységben: Megtartatnak kegyelemben.
4. Sokszor esneK kisértésekben, De 6k el nem vesznek ebben: Megmaradnak igaz hitben.
5. Akik pedig hitetlenségben élnek és nagy kevélységben: Mind elvesznek azok ebben,
6. De a hivek nagy békességben, Lésznek örök dicsõségben: Hitük által idvességben.

424. A 32. zsoltár dallamára: Ó, mely boldog az oly ember éltébe',

1. Ó, mely boldog az oly ember éltében, Akit az Isten bévett kegyelmélben, Sok vétkeirõl elfeledkezett, Bûnös fejének megkegyelmezett, Boldog az s lehet teljes bizodalma, Kinek a Krisztus paizsa s oltalma, Mert nem árt annak a bûn s a halál, Ámbár a törvény ellene fennáll.
2. A törvény súlyát hogy kezdém vizsgálni, Erlím mivoltát azon megpróbálni, Azonnal lelkem, jaj, el­rémüle, Testem és vérem bennem elhüle. Mert tudom nyilván, mely nagy gyarlóságom, Ó, mely számtalan bûnöm s adósságom; Ha törvénr, szerint bán az Úr velem, Soha nem fordul napra éjjelem.
3. De hogy szívemet emelém végtére Az én Uramnak elégtételére, érdemét hittel hozzám kapcsoltam, Legottan lelkemben megújultam. Mert igazsága reám kiterjedett, Melyért a nagy Úr nékem megengedett, A törvény átkát rólam elvévé, Nagy kegyelmének tõn részesévé.
4. Hát benned vagyon minden bizodalmam, Ó, áldott Jézus, paizsom s oltalmam, Tudom, vétkeim sokak és nagyok, Magamban féreg, por, hamu vagyok. De te kedves vagy, Uram, az Istennél, ~rdemed drá­gább elõtte mindennél, Ha igazságod pártomat fogja, Soha nem lészek a halál foglya.
5. Azért hitemmel tehozzád elmégyek, Nem hogy érette bért kívánjak s végyek, Mert tudom: Istennek ajándéka, Hát szívemnek ez teljes szándéka, Hogy érdemedet eUogadjam ezzel, Mint drága jóra kinyújta­tott kézzel, & megmutassa együgyûségem, Hogy ben­ned légyen én reménységem.
6. De mivel gyarló szolgád e hûségben, Te, ki lakozol odafent az égben, Küldd el lelkedet, hogy vezéreljen, Tanítson: hozzád mennem mint kelljen. Ó, ne hagyj Uram, ne hagyj el engemet, Oltalmazd hiven én gyarló fejemet, Hogy holtom után hozzád mehessek, Az igazak közt bõ részt vehessek.

425. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

Jiddis dallam, 1770.
 

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsõség.
2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S õt választom, ki õrizõm és pásztorom.
3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!
4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.
Olivers Tamás, 1725-1799
F.: id. Victor János

426. Már keresztem vállra vettem

Walesi népénekdallam
 

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.
2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.
3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tûrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?
4. Kegyelembõl dicsõségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.
Lyte H. Fr., 1793-1847
F.: Áprily Lajos

427. A 38. zsoltár dallamm: Haragodnak nagy voltában.

1. Lelkem hozzád kíván menni, Veled lenni, Ó, életem kövára, Mert nálad talál oltalmat, Nyugodal­mat, Te lehetsz várt javára.
2. Nem bízhatom érdememhez, Mert fejemhez Kõttetett a gyarlóság; Ha vizsgálom testem s vérem, Megesmérem: Nincs bennem semmi jóság.
3. Az Úrnak parancsolatját, Akaratját, Ó hányszor hágtam által! Hányszor volt munkám éretlen És rendetlen Erötlenségem által!
4. Ha lelkem gerjed a jóra, Majd sátora, A halandó romlott test Készségét balra forditja, Megtompítja, Hogy légyen a jóban rest.
5. Ezért gyakran azt mívelem, Ha nincs velem Az Úrnak segedelme, Mirõl tudom, hogy helytelen, Törvénytelen S lelkemnek veszedelme.
6. Ily bûnös gyarló voltommal, Oltalommal ügyemben nem lehetek, Tettetö igazságomért Jutalmat s bért Hasztalan követelek.
7. Mert ki saját erejének, érdemének Nagyságát veti, hányja, Szükség: légyen feddhetetlen Okvetetlen, Mint a törvény kivánja.
8. Tudom, hogy a kegyességnek és hûségnek Vagyon drága jutalma; De azt adja kegyelembõl, Nem érdembõl Az Istennek irgalma.
9. Én azért ez oltalomhoz, Mint kõfalhoz Egyedül támaszkodom; Jézusomnak kegyelméhez, Érdeméhez Jó hittel ragaszkodom.
10. Te pedig, ki által élek, Ó Szentlélek, Úgy igazgasd dolgomat, Hogy e jót nálam tarthassam S megmutassam Hálaadó voltomat.
Loaontd Istudn. 1109-1780.

428. A 335. dicséret dallamára: Ó, ártatlanság Báránya.

1. Látod, Úr Isten, szivünket, Tudod erõtlenségünket, Nem rejtjük el büneinket: Várjuk kegyelmességedet.
2. Mindnyájan arcra borulunk, Szent Atyánk, hozzád kiáltunk: Felejtsed el büneinket, Tengerbe elbévesd õket.
3. Világositsad elménket, Gerjeszd fel a mi szívünket, Hogy dicsérhessünk tégedet, És áldhassuk szent nevedet.
4. Hajlékoddá mi szivünket Szenteljed, kérünk tégedet; Sziveinkben lakodalmat Szerezz, és nagy nyugodalmat.
5. Így cselekedjél mivélünk Szent Fiadért, ki minékünk Nálad bizonyos reményünk, Hozzád egyenes vezérünk.

429. A 23. zsoltár dallamára : Az Úr énnékem õrizõ pásztorom.

1. Az Úr énnékem hûséges vezérem, Föpásztoromnak csak õtet ösmérem; Drága jóvoltát elrejtem szívemben, Szent nevét áldom egész életemben, Mert kegyelmébõl én érdemem felett Sok lelki jókkal engemet körülvett.
2. Szent beszédének gyönyörûségével, Áldott lelkének titkos erejével Sötét álomból híven felébresztett, Az én szívemben oly hitet gerjesztett, Mely bánatában lelkem vidámítja, Jó reménységgel naponként újít ja.
3. Sõt, hogy még inkább érezzem kegyelmét, Vár­jam bizonnyal igért segedelmét: Jósággal teljes, édes indulat ja Sákramentomit vélem kóstoltatja, Igy édesíti szívemet magához, Hogy erös hittel fussak oltalmához.
4. Csak az szívemnek hozzád óhajtása, Ó, idvességnek fakadó forrása: Ha kegyelmedbõl már Atyámmá lettél, Végezd el a jót, amit elkezdettél; Reménységem­nek add meg kívánt végét: Az én lelkemnek örök idvességét.

430. Az 50. zsoltár dallamára : Az erõs Isten uraknak Ura.

1. Úr Jézus, idvesség fejedelme, Én életemnek hû segedelme, Megtérek hozzád hálaadással, Szent neved áldom énekmondással, Emlékezeted elrejtem szívem­ben, Rólad éneklek egész életemben.
2. Mert gyarló voltom bûnben eredett, De nagy kegyelmed rám kiterjedett, Istenem voltál kezdettöl fogva, Nem hagytad a bûnt, hogy tartson fogva, Sõt a világtól engem elszakasztál, Szent szere1medböl magadnak választál.
3. Eljegyzél kegyelmed pecsétjével, A keresztségnek drága vizével, Zászlód alá én nevem beirtad, Néped közé szolgád befogadtad, Erõt1enségem lelked segítette, Házad javait velem éreztette.
4. Testtõl születtem s merõ test voltam, Bünöm sírjában szinte megholtam, Ámde szent véred drága hu lása Lön én lelkemnek megtisztulása, Újjászült Lelked, hathatós voltával, Felékesített égi koronával.
5. Hát világ, test, bûn, tõlem távozzál, Bennem nincs részed, bármit okozzál! Uram pecsétjét én reám vettem, Már kegyelmébõl tagjává lettem, Fejedelmem­nek csak õtet esmérem, Igéje s Lelke lesz holtig vezérem.
6. Téged is kérlek, ó áldott Lélek, Vezess a jóban, amiglen élek, Hogy a bünöknek épen meghaljak, Szent életet kövessek és valljak, Hogy az én .Uram engem meg­kedveljen és végre bennem öröme beteljen.

431. Úr Isten, kérünk tégedet

Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után
 
1. Úr Isten, kérünk tégedet: Keresztelj és moss meg minket, És tisztíts meg kegyesen; A Krisztusnak õ vérével Nagy bûneinket töröld el Szent lelked erejében. Amit e szent fürdõ jegyez, Mindent mi bennünk megszerezz: Végy körül szerelmeddel, Hogy a te szövetségedben Megmaradjunk mindvégiglen, Minden mi gyermekinkkel.
Oppenheimi zsoltárfüggelék, 1612; F.: Szenczi Molnár Albert

432. Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura

Énekelhetõ más szapphói dallamra is.
Debrecen, 1774
 

1. Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura, És mindeneknek nagy bölcs tanítója: Akinek nem vagy te igazgatója: Nincs oktatója.
2. Mi, te fiaid, tudatlanságunkban, Gyermekségünkben és ifjúságunkban, Néked könyörgünk mi tanulásunkban, Imádságunkban.
3. Világosítsd meg tudatlan elménket, Tanulásunkban vezérelj bennünket, A tudományra gerjeszd fel szívünket És mi lelkünket.
4. Adj jó tanító mestereket nékünk, Adj bölcsességet általuk minékünk, Adj jó erkölccsel, értelemmel élnünk, Mi jó Istenünk!
5. Õrizz meg minket gonosz erkölcsöktõl, Minden naponként fertelmes beszédtõl, Szent színed elõtt utált részegségtõl, Éktelenségtõl.
6. Hogy jövendõre mi felnevekedvén, Téged dicsérjünk, mindenkor tisztelvén, Felmagasztaljunk, nagy jámborul élvén, Néked engedvén.
7. Hogy szolgálhassunk te szent egyházadnak, És használhassunk felebarátinknak, De kiváltképpen atyánknak s anyánknak, Édes hazánknak.
8. Hogy holtunk után a nagy iskolában, Szentháromságnak õ tanításában, Az angyaloknak szép társaságokban Tanuljunk jobban.
9. Dicsõség néked, kegyes Atya Isten, És uralkodó áldott Fiú Isten! Te, vigasztaló Szentlélek Úr Isten! Áldj meg hitünkben!
Huszár Gál énekeskönyve, 1574

433. A 103. zsoltár daUamm: Áldjad lelkem Uradat, Istenedet.

1. Áldjad, én lelkem, felséaes Uradat, Dicséretére emeld fel szavadat, Jóvoltát liirdesd lelki örömmell Terólad, Uram, csak rólad éneklek, Mindenek felett TéI;!edet szeretlek, Mert voltál hozzám nagy kegyelem­mel
2. Gyarló éltemnek kezdetiUn fogva Tartott ke­gyelmed én kezemnél fogva, Te szent szemeid én reám néztek; Erõtlen voltom még gyenge korában Talált nyugalmat szárnyad árnyékában, Midõn me1l6lem sokan elveSztek.
3. Keresztyén szülék által felneveltél, Engem, méltatlant, fri~edbe bévettél, Tettél házadnak élõ tagjává. Szent Irgalmadból énreám is tére Áldott Fiad­nak drágalátos vére, Hogy a bUn ne tenne prédájává.
4. A keresztségnek külsõ fürdõjével, Mint ke­gyelmednek bizonyos jelével Megmosád gyenge s erõtlen testem; Igy szent házadban enf!em béavattál, A pogányoktól híven elszakasztál, Midõn én azt még nem is kerestem.
5. Bízzál hát, lelkem, a te Istenedben, Ki Atyáddá lett még gyengeségedben. Mint a vízzel megmosá testedet, Ugy szent Fiának drága érdemével, Azzal ér­demlett áldott Szentlelkével Büneidbõl megtisztít té­gedet.
6. Tehozzád is, csak tehozzád emelem Szívemet, ó Dagy jóság és kegyelem; Idvességemet tetõled várom. Ne hagyj el engem, ha Istenem lettél, Végezd el a jót, amit elkezdettél, Ó én Uram, Atyám és kõvárom 1

434. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

Drese A., Darmstadt, 1698
 

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.
2. Adj erõs szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.
3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, békességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.
4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd találunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.
Zinzendorf M.L., 1700-1760; F.: Vargha Gyuláné és Csomasz Tóth Kálmán

435. Lelkem siet hozzád menni

Énekelhetõ a 146. zsoltár dallamára is.
Debrecen, 1781
 

1. Lelkem siet hozzád menni, Ámbár gyenge ereje, Kíván asztalodról enni, Ó, életnek kútfeje! Hogy megelégülhessen, Benned része lehessen.
2. Kedveld, Uram, kegyességét A te szegény szolgádnak, :/: Éreztessed édességét Elkészült vacsorádnak, Hogy véled egyesüljön S lelke benned örüljön.
Losontzi István, 1709-1780

436. Örülj, szívem, Vigadj, lelkem

Kolozsvár, 1837
 

1. Örülj, szívem, Vigadj, lelkem, Ékességed lett a hit; Vacsorához, Mégy Jézushoz, Hivatalos vagy te itt.
2. Ha bûnödért Halálos bért Érdemlettél lelkedre: E szent asztal Megvigasztal S válik idvességedre.
3. Ez örömben, Reménységben, Jézus, ma hozzád jövök. Asztalodnál Lábam megáll: Testem, lelkem újítsd meg.
4. Tisztogass meg, Bûnbõl moss meg Kegyelmedbõl, Istenem, És a Sátán lelkem kárán Nem örül, nem árt nekem.
5. E vacsora Égi módra Engem véled összead, Maradj Bennem, benned engem Hagyj lennem, hogy áldjalak.
6. Csakhogy immár Bûntõl elválj S légy hívséggel Jézushoz: Halálával, Váltságával Minden bûnbõl feloldoz.
7. Hát jöjjetek, Bûnös lelkek, Orvosságot kik vártok! Jézus lelke, Szent kegyelme Kiárad ma reátok.
Új Zengedezõ Mennyei Kar, 1743

437. Ó, Jézus, mi idvességünk

Genf, 1542
 

1. Ó, Jézus, mi idvességünk, Fejedelmünk, dicsõségünk, Szívünknek fõ vigasztalója! Rólad, csak rólad énekel Szánk buzgó dicséretekkel, Lelkünknek édes táplálója; Egyedül csak hozzád térünk, Mert hû pásztornak ismerünk.
2. Ó, mily szent az az indulat, Mely veled örömest mulat, Ó, Jézus, idvesség forrása! Boldog, akit hívsz magadhoz, :/: Méltóztatsz szent asztalodhoz, Hogy kegyelmed jelét ott lássa. Bizony, boldog az oly ember, Ki nálad kedvességet nyer.
3. Mert érdemedben részesül, Teveled, Uram, egyesül, Ki hív tagja e vendégségnek. Mint a bort s kenyeret veszi, :/: Akképp részesévé teszi A hite õt az idvességnek, Melyhez ártatlan Jézusunk Vére által vagyon jussunk.
4. Azért, kit bûnök rongálnak, Járulj e kegyes királynak Víg örömmel szent asztalához! Nem vet el ez irgalmas szív, :/: Mert könyörülõ, igaz, hív, Csak hogy folyamodj oltalmához: Bévesz sebe rejtekébe, Mint ígéri szent jelébe.
5. Nincs is egyébben oltalmunk, Reménységünk, bizodalmunk, Édes Jézus, hanem csak benned. Szállj hozzánk, kedves vendégünk, :/: Oltsd meg lelki nagy éhségünk, Mert eledelünk csak érdemed; Szívünket, ímé, kitárjuk, Szentségedet várván várjuk.
Losontzi István után Bajnóczi J.

438. Hallottuk, Jézus, miképpen hívogatsz

Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Hallottuk, Jézus, miképpen hívogatsz, Sietünk hozzád, tudjuk, hogy megnyugtatsz. Vállunkat nyomja nagy terhünk súlya, Félünk, erõnket hogy felülmúlja. Fáradtak vagyunk, régóta emeljük, Mert együtt jött ez a világra velünk; Jézus, terhünktõl légy szabadítónk, Fáradtságunkban légy megújítónk.
2. Törõdött szívvel teszünk neked vallást: Hogy nem követtük a jó útmutatást, Melyet sugallt lelkünk ismerete, Mikor minket jóra serkentgete; Inkább követtük gyarló testünk kényét, Mint idvességes törvényid ösvényét; Ezért nagy lévén szívünk keserve, Állunk elõtted, mellünket verve.
3. De mégis lelkünk e hittel élesztjük: Hogy te, Megváltónk, nem akarod vesztünk; Hanem magadat adtad érettünk, Életedet letévén helyettünk. A törvény átka tégedet üldözött, Míg felfüggeszte az ég és föld között, Tulajdon tested ott megáldozád És e világ bûnét elhordozád.
4. Ezért az Atya magával bennünket Megbékéltete s eltörlé bûnünket; Ellenségibõl tett fiaivá; Szent Fia örökös társaivá; Jézus! te halállal tévén eleget, Megengesztelted a földhöz az eget; Általad, amit más nem tehetett, A teljes váltság elvégeztetett.
5. Azért már minket éleszt és vigasztal Ez az általad rendeltetett asztal; Mely annak nyilvánvaló tüköre: Véred mint omla, tested mint töre! Sõt tested jegyét itt nemcsak mutatod, De személy szerint nekünk is átadod: Zálog ez, hogy van nekünk is jogunk A tõled szerzett jókhoz, Jézusunk!
6. Szállj le most mennybõl, életnek kenyere! Tápláld lelkünket az örök életre! Tudjuk: aki e kenyérbõl eszik, Soha örökké meg nem éhezik. Életnek vize! nyiss magadnak utat, A szomjú hívek keresik e kutat; Szolgáltasd ingyen az italokat: Oltsd el végképpen szomjúságukat.
7. Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled: Úgy lesz szívünk szent, ha te megszenteled. Adjad hát, hogy mint tagok a fõnek, Engedjünk néked, bennünk élõnek. Olts be magadba, mint jó szõlõtõbe, Hogy jó nedvesség folyjon a vesszõbe, És légyen szívünk szívednek mása, Éltünkben élted hogy minden lássa.
8. Adjad: egymás közt legyen egyességek, Akik e közös asztalnál vendégek; Mert bizony, aki másokat szeret, Csak az eszik itt méltán kenyeret. Fogjon hát ez az egész gyülekezet Egymással atyafiságosan kezet, Mert tudjuk: maga a hívogató Úr Jézus nem személyválogató.
9. Megelégítvén lelkünket ez étel, Hálaadással távozzunk innét el, Mondván: az Úrnak dicsõség legyen, Ki az éhezõt betölti ingyen. Tartsd fenn, Úr Isten, rajtunk jóvoltodat, Add nekünk immár kegyes válaszodat: „Bízzál már, fiam, bízzál, leányom, bûneidet szemedre nem hányom.”
Lengyel József, 1770-1822

439. Én lelkem, ébredj fel az Úrnak dicséretére

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Én lelkem, ébredj fel az Úrnak dicséretére, És szent emlékezetére Víg szívvel gerjedjél. Kegyelmét keressed E te lelki orvosodnak, Hû és édes táplálódnak Jóvoltát hirdessed.
2. Mert éhezõ valál, A szomjúság elepesztett, A bûn oly kútba rekesztett, Hol kész volt a halál. De lelke megesett Rajtad e kegyelmes Úrnak, Látván, nyavalyáid dúlnak, Téged felkeresett.
3. A kútból kihozott, Az igazságnak mezején És az életnek kútfején Vezérlett, hordozott. Végre vitt magához, Bíborban felöltöztetett, És kegyelmébõl ültetett Õ szent asztalához. 
4. Hol megelégített Megtöretett szent testével És kifolyt drága vérével, melyet elkészített. Boldog, ki ezzel él, Mert a Sátán annak nem árt, Semmi veszély nem tehet kárt, A haláltól sem fél.
5. Azért, kik éheztek, Jertek az Úr asztalához, Siessetek jóvoltához, És megelégesztek. Mert az Úr nem hagyja A töredelmes lelkeket, Sõt táplálja mindezeket: Magát nekik adja.
6. Mint a száj részesül A látható szent jegyekben, Úgy e nagy Úr a hívekben Él, s vélek egyesül. Lesz édes dajkájuk: Megtöretett szent testének, Kiontott drága vérének Hasznát szabja rájuk.
7. Hát lelkem, tégy vallást, Hogy igaz szívvel szereted Ez Urat, s híven követed, És néki adsz szállást. Jöjj be hozzám, kérlek, Jézus, én kedves vendégem, Mert te vagy én dicsõségem, Csak téged kedvellek.
Losontzi István, 1709-1780

440. Jer, lássuk az Úr keresztjét

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Jer, lássuk az Úr keresztjét, Melyet felvett érettünk, Megszánván embernek vesztét, Megfizete helyettünk. Úr lévén, lett szolgává, Mindeneknek csúfjává, Istenségét elrejtette, Midõn testünket felvette.
2. A Gecsemáné kertjében Kezdette szenvedését :/: Érezvén a kínt lelkében S a halál rettentését, Ivék keserû pohárt, Fizette értünk az árt; Véres cseppjei testének Nékünk gyógyulást szerzének.
3. Itt szintén lelkéig hata Sebes vizek mélysége, :/: Itt kezdõdék a nagy csata S lelke keserûsége: Egyedül hagyattaték, Éjjel megfogattaték; Ki mindent kézen fogva tart, Megfogattatni így akart.
4. Feszítésre ítélteték S gyalázatos kínokra, :/: Pilátushoz vitetteték, Önként ment ez átokra. Ki ügyét hogy meghallá, Õt ártatlannak vallá, Mégis adá keresztfára, A legkínosabb halálra.
5. Mint Prófétát, csúffá tették, Mert befedvén szent fejét, :/: Verték, s ki verte? kérdezték, Kísértvén szent erejét. Mint Királyt, meggyalázák, Tövissel koronázák, Náddal verék a bársonyban, Csúfolák térdhajtásokban.
6. A fát adván szent vállára, Mint Pap, meggyaláztaték, :/: Az is lõn gyalázatjára, hogy megostoroztaték. A vitézek kifoszták, És ruháit megoszták; A nagy bûnöst elereszték, A szentet fára függeszték.
7. Mily csuda buzgó szerelem: Meghalni barátiért, :/: De e kegyes Fejedelem Meghalt ellenségiért. Ez lelkünk drága bére, Mert Isten fia vére: Mily drága az az áldozat, Mellyel romol a kárhozat.
8. Ezért szerzé szent asztalát, Hogy e jót elõadja, :/: Szenvedését és halálát Szemeink elõtt hagyja. A kenyér megtörése, A bornak kitöltése Lelke, teste szenvedését, Jelenti megöletését.
9. Ez egyszerû vendégségben Jézussal egyesülünk, :/: Egy kenyérbõl e szentségben Hívõk mind részesülünk. E rövid szent vacsora Mutat mennyei jóra; Ezt az õ kínt látott teste Választottinak kereste.
10. Az Úr sebei mi sebünk, Halálunk õ halála; :/: Õ érdeme mi érdemünk, Részesülés ez nála. Pecsétli ezt az étel, Együtt a pohárvétel: Testét midõn hittel esszük, Magunk õ testévé tesszük.
11. Ez eledel zálog nékünk, Hogy lesz mennyben menyegzõnk, :/: Ezzel hitünk, reménységünk: Öregbül lelki erõnk. De mit ér sokszor enni, E szent vacsorát venni, Ha lélek szerint nem élünk, Büntetést enni nem félünk?!
12. Ha meghaltunk Úr Jézussal, Nem illik már vétkeznünk; :/: Feltámadván Úr Krisztussal, Le kell a bûnt vetkeznünk. Mint mennyei lakosok, Legyünk tiszták s okosok; Mint testének s vendégének, Szükséges lennünk szenteknek.
13. Isten ártatlan Báránya, Méltó vagy, hogy végy áldást, :/: Mert érdemed azt kívánja, Végy tõlünk hálaadást! Végy örök dicsõséget, Hatalmat, tisztességet, Mert értünk megölettettél, Atyádnak eleget tettél.
14. Add, Úr Jézus, halálodban, Követnünk életedben, :/: Szentséges tudományodban, Szelíd szenvedésedben. Légyünk alázatosak. Mindenhez irgalmasak; Segélj erre Szentlelkeddel, Oktass, vezérelj igéddel!
Losontzi István, 1709-1780

441. Kegyes Jézus, én imádságomra

Debrecen, 1774
 

1. Kegyes Jézus, én imádságomra, Hajtsad füled én kiáltásomra, Jusson hozzád kérésem én jómra, Ne nézz, Uram, méltatlan voltomra!
2. Szomorkodom undok bûneimért, Fohászkodom sok gonoszságimért, Félek, Uram, mert sok rútságimért Megutáltál, tudom, én bûnömért.
3. Tökéletes a te ítéleted, Tiszta, szent vagy, a bûnt nem nézheted, A vakmerõ bûnöst megbünteted, Országodból méltán kirekeszted.
4. Félek, azért megvallom, Istenem, Hogy ha úgy bánsz, mint érdemlem, velem, Szent színedet elfordítod tõlem, Országodból kirekeszted lelkem.
5. Mert ha végignézek életemen, Látom, hogy a bûnt gyermekségemen Kezdettem, és azóta szüntelen Növekedett a teher lelkemen.
6. Múló hasznát a bûnnek szerettem, Törvényedet azért félretettem; Felebarátomat sértegettem, Melyért hozzád méltatlanná lettem.
7. De ez egyben biztatásom lelem, Hogy tenálad vagyon a kegyelem; Azért hozzád szívemet emelem: Cselekedjél irgalmasan velem.
8. Mert nem azért vetted fel testünket, Hogy megítélj bûnünkért bennünket, Hanem hogy megszabadítsd lelkünket és megszerezd örök életünket.
9. A megtérõ bûnösnek kedveztél, Bûnbocsátó kegyelmet ígértél, Isten elõtt érte kezes lettél, Minden átkot fejérõl elvettél.
10. Kívánkozom én is hozzád térni, Segélj, Uram, e szent célt elérni, Mert így lehet kegyelmedet kérni, Így lehet csak tõled azt megnyerni.
11. Segélj, segélj, én édes Istenem! Néked adom s ajánlom ma lelkem: Kérlek, fogadd magadhoz, Jézusom, Idvességem s életem, Krisztusom!
12. Míg itt élek, éltem vezéreljed, Tartóztasson a bûntõl törvényed; Minden jóra segéljen Szentlelked, Kegyelemmel biztasson érdemed.
13. Mikor érzem halálom óráját, Biztass, hogy jól kifutván a pályát, Majd meglátom az Isten orcáját, Elnyerem az élet koronáját.
Régiusz Király Jakab, 1682

442. Idvességünk, váltságunk

Kolozsvár, 1744
 

1. Idvességünk, váltságunk, Jézus! hozzád kiáltunk; Midõn a kegyelem asztalához lépünk: Jövel, maradj mivélünk!
2. Nagy volt szüleink bûne, De Atyád könyörüle; És az örök halál tüzébõl megváltott Engesztelõ halálod.
3. Ez a terített asztal Bûneinkben vigasztal: Hogy könyörülsz rajtunk s kegyelmed velünk lesz, Ha bízunk érdemedhez.
4. Szent testednek jegyei Annak itt a jelei: Hogy csak az igazán megtérõ találhat Idvességet tenálad.
5. Vérednek kiömlése Bûneink eltörlése; Emlékeztess, midõn ajkunk a bort issza: Légyen éltünk szent s tiszta!
6. Jézus! a te véred szent! Légyen szívünk bûntõl ment; mert örök életet veled az remélhet, Ki megveti a vétket.
7. Szent törvényed fáklyája Világoljon pályánkra! Mert e földi úton, tudjuk, el nem téved, Ki híven követ téged.
8. Fogjad azért kezünket, S magad vezérelj minket; Mert a te utadon Istenünkhöz vezet A hit, remény, szeretet.
9. Ha szemeink meglátnak Jobbján te szent Atyádnak: Ott a Szentlélekkel örök egyességben Üdvözíts majd az égben!
Tompa Mihály, 1817-1868

443. A 68. zsoltár dallamára : Hogyha felindul az Isten.

1. Lelkem, adj dolgot magadnak, Hirdessed édes Uradnak Jóvoltát és felségét. :/: Hirdessed ajándékinak, Melyeket ad barátillak, Nagyságát és szépségét. Uram, te reád gerjedez :/: Szivem, és rólad zengedez Nyelvem kész indulattal, Mert voltál s vagy té népedhez, Áron vett örökségedhez Drága jó akarattal.
2. Kijelentéd irgalmadban, Szentséges végvacsorádban, Hogy áldozattá lettél; :/: A benned bízó hívekért, Halált nemzõ vétkeikért Egyszer eleget tettél. Kikkel is végig lakozol :/: És karjaldon hordozol, Sõt azokkal egyesülsz; Szentlelked által bennük vagy, Noha fel­séged dicsõ nagy, S az Atyának jobbján ülsz.
3. Azért, akik tusakodnak, Bûneiken szomorkodnak És hittel reád néznek; :/: Idvezítésedet várják, Bûn elõtt szívük bezárják, Megtérni igyekeznek; Kívánnak néked engedni. :/: Szent életben nevelkedni És futnak jóvoltodhoz : Azok, mint édes fiaid, Kebeleden nõtt juhaid, Méltók szent asztalodhoz.
4. De a színes képmutatók, Bünt vetõk, gonoszt aratók Innen távol menjenek; :/: Megtérni nem tudó szívek, Álnokságra felvont ívek E jóval ne éljenek. Ti, álnokságnak fiai, :/: Fussatok el, mert javai Az Úrnak nem tiétek; Ha éltek itt méltatlanul, A harag csalha­tatlanul Reátok száll, higyjétek.
5. Hát lelkem, hallgasd Uradat, Próbáld meg tennenmagadat, Úgy járulj ez asztalhoz. :/: Higyj, térj meg. a bûnt útáljad, Az Istent féljed, szolgáljad, Fuss hozzá, mint köfalhoz. Uram, ezekre kész vagyok, :/: De hibáim sokak, nagyok, Rajtam nagy terhek vannak: O Jézus, engem ne hagyj el, Segélj, tõlem ne maradj el, Sõt válassz el magadnak.

444. A 101. zsoltár dallamára : Mindennek elõtte irgalmasságról.

1. Ó, Istennek választott kedves népe, Kit ékesít szentséges lelki képe: Vigyázz te belsó ékességedre, Szépségedre.
2. A te szemeid az Úrra nézzenek, Szent rendelési elõtted légyenek, Az Úrnak kertje hogy virágozzék, Illatozzék.
3. Szent Igéjét híven s tisztán hirdessed, Háza tisztaságát híven szeressed, A jókat vedd és tartsd kebeledben, Szerelmedben.
4. Akik hitüknek szép jelét mutatják, Magukat szent áldozatul állatják, Azokat, mint ilIik, csókolgassad és biztassad.
5. Az igaz útról kik eltévelyedtek, Feslett és rossz életre vetemedtek, Térítsd meg öket hasznos intéssel és feddéssel.
6. Hogyha szeretetbõl lett intésednek, Megvetvén a bûnt, kész szívvel engednek, Jó szemmel tovább is nézz azokra, Járj javokra.
7. Igy az Úr háza nem romlik, sõt épül, Ékes voltában napról-napra szépül, Plántái nönek az Úr kedvére, Örömére.
8. Te pedig, hívek hûséges pásztora, Segéld gyenge népedet minden jóra, Hogy a szent igazságot szeresse, Azt kövesse.

445. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

Urhan Ch., 1790-1845
 

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.
2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bûnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.
3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vesszõd engemet?
4. Köt még a földi jó, a bûn, a földi örvény, S tehozzád bûnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.
5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bûnös én, hadd légyek gyermeked.
6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás idõkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bõven, Hogy Jézust nézzem és õvéle gyõzzek én.
Dr. Lamouroux, 1794-1866
F.: Áprily Lajos

446. Uram, bocsásd el népedet békével

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Uram, bocsásd el népedet békével, Idvezítésed kívánt örömével, Mert megtaláltuk, amit lelkünk kedvel, Megragadjuk hittel, nem bocsátjuk el; Már õ miénk, mi vagyunk az övéi, Véle egy testek, java részesei.
2. E gyarló testben Jézus él már, nem mi, Hû szerelmétõl nem szakaszt el semmi. Ó, Jézus, gyenge hitünket neveljed, Te magad lelkünk az égre emeljed, Hogy így lelkünket az ég dicsõ vára Fogja be, annak örökös javára.
Szentgyörgyi Kemény János

447. Uram, bocsássad el Szolgádat békével

Genf, 1562
 

1. Uram, bocsássad el Szolgádat békével, Szent ígéreted szerint, Mert te idvezítõd Én szemeim elõtt Nékem nyilván megjelent.
2. Kit világos fényül Pogányoknak küldél, Kinek fényességével Nyilván kijelenék A szent Izráelnek Nagy dicsõsége széjjel.
3. Õt, ki kegyelmedbõl Leszállt a mennyekbõl Minden népek üdvére, Én immár megláttam És szívembe zártam Lelkemnek örömére.
Marot K., 1496–1544
Lk 2,29–32 alapján
F.: Szenczi Molnár Albert

448. Hirdetvén az Úr halálát

Debrecen, 1774
 

1. Hirdetvén az Úr halálát, Uram, néked adunk hálát, Hogy nemcsak tartod testünket, Hanem táplálod lelkünket. 
2. Ma is ételt készítettél Ennek, s asztalt terítettél, Melyrõl Fiad szent testével, Elégítél szent vérével.
3. Ezzel világos jelt adtál S minket arról megbiztattál, Hogy ha igaz hitünk lészen, Fiad miénk lesz egészen.
4. Kérünk, Uram, adj kegyelmet, És nyújts nekünk segedelmet, Hogy Jézusunkat szeressük És õtet végig kövessük.
5. Az õ megtöretett teste, Mellyel váltságunk kereste, Lelkünk máskor is táplálja, A bûnért meg ne utálja.
6. Segítsd gyarló tehetségünk, Véle kötött szövetségünk Hogy szent és állandó légyen, Mígnem lelkünk hozzá mégyen.
7. Amely fogadást ma tettünk, Midõn asztalodról ettünk, Uram, segélj, hogy megálljuk, A bûnöket megutáljuk.
Keresztesi József, 1748-1812

449. A 135. zsoltár dallamára : Áldjátok az úr nevét.

1. Uram, téged tisztellek Méltó hálaadással. Áldom neved, míg élek, Szép dícséret-mondással, És hirdetem mindennek Nagy voltát kegyelmednek.
2. Mert te voltál Istenem Anyám méhétöl fogva. Felkölt a bün ellenem, Hogy törbe ejtsen fogva, De lelked engem megszánt, Rólam minden tört elhányt.
3. Igazságod palástját Reám kiterjesztetted, Szent­lelkednek áldását Bennem felgerjesztetted, Hogy meg­úju1ást végyek: Hozzád hasonló légyek.
4. Hát vajjon hogy lehetne, O Jézus, egy drága kincs, Hogy lelkem ne szeretne, Holott nálad föbb jó nincs. Csak te vagy a valóság, Út, élet és igazság.
5. Szeretlek is bizonnyal, Lelkem hozzád kiterjed. Bár halnék meg azonnal, Ha szívem rád nem gerjed: Mert halál és ítélet Nálad nélkül az élet.
6. Szivem vallástételét Jó lelkiismerettel Megtar­tom, s adom jelét Kegyes és szent élettel, Hogy életem folyása Ugyen másnak lámpása.
7. Szent lábaidnál ülök, Hallgatok törvényedre, BUnt útálok, kerülök, Hogy lehessek kedvedre, S meg­mutassam valóban: Örül szívem a jóban.
8. Mert tudom: akik járnak A romlott testnek útján, Töled hiába várnak Áldást haláluk után. Jaj lesz vége dolguknak, El kell veszni azoknak.
9. De nékem reménységem ValP.'0n az én Uramban, Hiszem: lesz ídvességem, Csak Járjak jó útamban: Ha követem világát, Meglátom szent országát.
10. De mivel, Uram, e test, Melyben lelkem sáto­roz, Gyakran csügged s igen rest, A Sátán is jár soroz: Kérlek, oktass Lelkeddel, Végy körül kegyelmeddel.

450. Drága dolog az Úr Istent dicsérni

Debrecen, 1778
 

1. Drága dolog az Úr Istent dicsérni, Színe elõtt kegyesen énekelni, Ékes dolog szent nevét magasztalni, A híveknek õelõtte szolgálni.
2. Õ gyógyít meg szomorodott szíveket, Vigasztalja az elalélt lelkeket, Õ enyhít meg sok keserûséget, Mind testi, mind lelki betegségeket.
3. Az õnéki csodálatos tanácsa, Hogy a szelídeket felmagasztalja, De a kevély gonoszokat utálja, És azokat a földig megalázza.
4. Énekeljünk néki hálaadással, Vigasságos hangicsáló szerszámmal: Beszélgessünk e mi kegyes Urunkkal, Magasztalván õtet imádságunkkal.
5. Dicsérd azért, Jeruzsálem, Uradat! Keresztyénség, magasztald Megváltódat! Áldjad, Sion, mennyei királyodat! Híveknek serege, te szent Atyádat!
Skarica Máté, 1544-1591

451. A 256. dicséret dallamára: Irgalmazz, Úr Isten.

1. Száma nincsen, Uram, jótéteményidnek, Vége, hossza nincsen kegyelmességednek; Azért magasztallak felette mindennek, Mert hiszen én lelkem te igéretednek.
2. Kiáltásom, Uram, tõled el nem vetéd, Az én nyavalyámat csak te magad nézéd; Atyai voltodat rajtam éreztetéd, Irgalmasságodat mikor megjelentéd.
3. A pokol torkából te kiszabaditál, És az én lelkemben engem megnyugtattál, Te igéreteddel mikoron biztattál, Fiad által ismét fiaddá fogadtál.
4. Kész mindenha lelkem néked énekelni, Mind e világ elõtt rólad vallást tenni, Sok jótételidért néked hálát adni, Örökkön örökké tégedet dicsérni.

452. Jézus, édes emlékezet

Énekelhetõ a 134. zsoltár dallamára is.
Debrecen, 1774
 

1. Jézus, édes emlékezet, Te adsz szívünknek örömet: Már hozzád vontad szívemet; Vezéreljed lépésimet.
2. Jézus, megtérõk reménye, Hozzád kiáltóknak szíve, Téged keresõknek kincse, Megtalálóknak mindene!
3. Jézus, szívnek édessége, Élõ kútja, fényessége, Minden kincsének szekrénye, Kívánságának jó vége:
4. Sem nyelv azt meg nem mondhatja, Sem betû fel nem írhatja, Csak ki próbálta, tudhatja, Hogy milyen a Jézus lángja.
5. Te vagy kegyelem kútfeje, Igaz hazánk fényessége, Búbánatnak enyhítõje, Boldogságnak megszerzõje.
6. Tégedet áldnak mennyégben, Magasztalnak dicsõségben; Jézus, vigasztalj éltünkben, Juttass Atyádnak kedvében.
7. Téged kövessünk egy szívvel, Énekléssel, könyörgéssel, Hogy mi is a Szentlélekkel Lehessünk egyek Istennel.
8. Jézus, mennyben légy örömünk, Ki voltál földön érdemünk; Benned minden dicsõségünk, Ó, mi Urunk és Istenünk!
Ráday Pál (1677-1733)
Clairvauxi Bernát (1090-1153) latin himnuszából

453. A 141. zsoltár dallamára : Tehozzád kiáltok, Úr Isten.

1. Hozzád kiáltok, én Istenem, Mert érzem, mily gyarló vagyok, Ellenségim sokak s nagyok, Az ó-ember harcol elJenem.
2. Szerez lelkemnek sokféle bajt, Mivel erõsebb nálamnál, Lakozik szintén házamnál; Ha meg nem szánsz, laj, tõribe hajt.
3. Öldököld meg, Uram, én bennem Ez ó-embert, hogy meghaljon, Maga pártjára ne vonjon: Ne kelljen igáját felvennem.
4. Küldd el hozzám áldott lelkedet, Ki által bánja, gyülölje Szivem a bûnt, söt megölje, Mely megbántotta Felségedet.
5. Támaszd fel, Uram, valójában Az új embert én szívemben; Hadd nyugodjék kebelemben, S örüljek az Úr jóvoltában.
6. Az igazságnak tudománya Járásomban vezéreljen, Hogy lelkem-testem úgy éljen, Mint szent akaratod kívánja.
7. Taníts meg te sunt törvényedbõl, Felségedet mint tiszteljem, Máshoz magam mint viseljem, Hogy ki ne essem szerelmedbõl.
8. Kész lészek, Uram, im fogadom: Szent törvé­nyed szerint élek, Járok, kelek, fekszem vélek: Zálogul szívem néked adom.

454. Ez a világ csak baj halma, Nincs itt

Debrecen, 1781
 

1. Ez a világ csak baj halma, Nincs itt senkinek nyugalma, Minden naphoz új küzdelmet, Vállainkra rak sok terhet.
2. Mint õz, szarvas a vizekre, Vágyom azért oly helyekre, Ahol lelkem nyugtot talál, Jézusommal egy úton jár.
3. Legyen bár tövissel rakva, Nyugodt szívvel járok rajta, Jézus terhe könnyû s édes, Igája gyönyörûséges.
Borkó Julianna, 1869-1947

455. Testvérek, menjünk bátran

Bastiaans J.G. 1866
 

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erõt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél elõtt.
2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hû s igaz. Mint egykor Õ tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.
3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.
4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyûjtsön a világ, Mi tõle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.
5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát elõre bátran, Keresztül minden gáton, Hû Mesterünk után.
6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.
7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erõs; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége gyõz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.
8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tûrés! Ha Õt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.
9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hû volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.
Tersteegen Gellért, 1697-1769
F.: Vargha Gyuláné

456.

1. Hatalmas Isten, könyörgünk Szent Felségedhez kiáltunk. Mert igen megnyomorodtunk, Fejünket nincsen már kihez hajtanunk.
2. Irgalmas Isten. hallgass meg, Bününket nékünk bocsásd meg, A te hitedet építsd meg :& Szentlelkeddel, kérünk, vigasztalj meg!
3. Jertek énhozzám, bûnösök, Fiaim nékem legyetek, Mert én is Atyátok lészek, Ha bûnötökbõl énhozzám megtértek!
4. Értsük meg hát õ mondását, Ismerjük meg bíineinket, Kövessük meg Istenünket, Igy megmenthetjük ördögtõl lelkünket.
5. Hagyjuk el a nagy vakságot, És kérjünk világosságot, Mert õ gyíilöl hamisságot :& csak szereti az egy igazságot.
6. Nincs igaz más, mint a Krisztus, Mert igazsáQ õ beszéde; Maradjunk azért ezekben, Ne kételkedjüni Isten beszédében.
7. Dicsérjük az Atya Istent, Magasztaljuk Fiú Istent; Vélek a Szentlélek Istent, Három személyben csak egy bizony Istent!

457. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz

Walesi dallam
 

1. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.
2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tûrve vár! Ó, bûnök szörnyû bûne, mely téged így kizár!
3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: „Így bánsz velem? - teérted hullt testembõl a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.
How W.W (1823-1897) a Jel 3,20 alapján
F.: Áprily Lajos

458. Aki értem megnyíltál

Hastings I., 1830
 

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kõszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bûnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bûntõl s vádtól mentsen meg!
2. Törvényednek eleget Bûnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.
3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bûn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!
4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kõszál!
Toplady Augustus M., 1740-1778; F.: Kecskeméti Ferenc és Csomasz Tóth Kálmán

459. Az Isten Bárányára Letészem bûnöm én

Roy Krisztina, 1861-1937
 
1. Az Isten Bárányára Letészem bûnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.
2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá õ teremtsen, Az ûrt õ töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Õ hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.
3. Örök kõszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az õ nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.
4. Szeretnék lenni, mint õ, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint õ, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicsõ harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.
Bonar Horatius, 1808-1889
F.: Vargha Gyuláné és Vargha Tamás

460. Amint vagyok, sok bûn alatt

Barnby J., 1838-1896
 

1. Amint vagyok, sok bûn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!
2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!
3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!
4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!
5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!
6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!
Elliott Sarolta, 1789-1871
F.: Vargha Tamás

461. Bár bûn és kín gyötör, És nehéz bár szívem

Howard S., 1710-1782
 

1. Bár bûn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem esem.
2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bûnnek gyûlölõje vagy, De kegyelmed örök.
3. Az én erõm kicsiny, S a bûn erõs nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!
4. Az ég oly messze van, Még messzebb tõled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.
5. Nem félek senkitõl, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.
6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.
Brontë Anna, 1822-1848
F.: id. Szabó Aladár

462. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

Silcher F., 1789-1860
 

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erõm oly kevés, De hol te jársz elõttem, nincs rettegés.
2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.
3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.
Hausmann Júlia, 1826-1901
F.: A Hozsánna nyomán Csomasz Tóth Kálmán

463. Isten élõ Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

Iverson Daniel
 

1. Isten élõ Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, Tölts el tûzzel! Isten élõ Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!
2. Isten élõ Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bûnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tûzzel! Isten élõ Lelke, jöjj, légy vezérem itt!
3. Isten élõ Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tûzzel! Isten élõ Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!
4. Isten élõ Lelke, jöjj, gyõzedelmet adj, S majd a végsõ harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tûzzel! Isten élõ Lelke, jöjj, gyõzedelmet adj!
Iverson Daniel, 1924
F.: Révészné Váró Margit

464. Jöjj, királyom, Jézusom!

Finn népi dallam
 

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.
2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.
3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.
4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.
5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.
6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.
Finn népi ének
F.: Podmaniczky Pál

465. Szelíd szemed, Úr Jézus

Nyberg Huugo
 

1. Szelíd szemed, Úr Jézus, Jól látja minden vétkemet, Személyemet ne vesse meg Szelíd szemed, Úr Jézus.
2. Szelíd szemed, Úr Jézus, Tekintsen rám, ha roskadok, Adjon békét, bocsánatot Szelíd szemed, Úr Jézus.
3. Szelíd szemed, Úr Jézus, Tudom, hogy vádat is emel; Vétkeztem én, ítéljen el Szelíd szemed, Úr Jézus.
4. Szelíd szemed, Úr Jézus, Elítél bár, lásd, én megint Csak várom, hogy majd rám tekint Szelíd szemed, Úr Jézus.
Stenbäck Lars, 1811-1870
F.: Podmaniczky Pál

466. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

Mason Lowell, 1792-1872
 

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.
2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!
3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!
4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtõl engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.
Palmer Ray, 1808-1887
F.: Csomasz Tóth Kálmán

467. Mily jó, ha bûntõl már szabad

Reinagle A.R., 1799-1877
 

1. Mily jó, ha bûntõl már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bûn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad.
2. A bûn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos utakon.
3. A bûnben kín van s gyûlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az Úr szívén belöl.
4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert bûnbõl kihozál.
5. Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te vagy, E szív is ott legyen.
Hiller Fülöp Frigyes, 1699-1789
F.: Kecskeméthy István

468. Zengd Jézus nevét, zengd, világ

Shrubsole W., 1760-1806
 

1. Zengd Jézus nevét, zengd, világ, õt, angyalok, áldjátok! Felékesítve homlokát, Királylyá Jézust, Jézust koronázzátok!
2. Ti vértanúi Istennek, Kik mennyben szolgáljátok A Bárányt, ki megöletett: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
3. Ti választottak, szent hívek, Mind akit õ megváltott, Szent irgalmát dicsérjétek: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
4. Ti bûnösök, mert õ hordott Tiértetek kínt s átkot, És szent vérével áldozott: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
5. Ti népek, törzsek, kik bárhol Az õ szavát halljátok: Nagy jóvoltáért hálából Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
6. Mily boldogság lesz majd, ha fenn A Jézus elõtt állok És mindörökké zenghetem: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
Perronet Edward, 1726-1792
F.: Csomasz Tóth Kálmán

469. Jézus, nyájas és szelíd

Finlay K.G., 1882
 

1. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet, Hallgassad meg, hû Megváltóm, gyermekedet!
2. Bûnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!
3. Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!
4. Vezess engem utadon: Magad légy az út, Melyen lelkem a halálból életre jut.
5. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hû Megváltóm, már kezemet!
Prynne G.R., 1818-1903
F.: Csomasz Tóth Kálmán

470. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bûnömet

Damon's Psalmes, 1579
 

1. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bûnömet, Sok földi szenvedély kötöz: jöjj, oldj fel engemet.
2. Úr Jézus, nézz le rám, Gond és bú látogat; Hû szolgád: ízleljem ígért, szent nyugodalmadat.
3. Úr Jézus, nézz le rám, Ne tévedhessek el; A menny felé sötéten át te légy az úti jel.
4. Úr Jézus, nézz le rám, Ha nõ a félelem, Ár zúg és ellenség szorít, légy, Megváltóm, velem!
5. Úr Jézus, nézz le rám, Mert harcom terhe nagy, Ily tenger kín és baj között Az életem Te vagy.
6. Úr Jézus, nézz le rám, Ha elvonult az ár, Te szent derûd derítsen és az örök napsugár.
V. századi görög ének után
F.: Áprily Lajos

471. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

Bliss Ph., 1838-1876
 

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és gyõzedelmet ad. Bízzatok, mert Jézus eljön, õ a fõvezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk gyõzedelemér'!
2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, õ a fõvezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk gyõzedelemér'!
3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon gyõzedelmi jel, Így elõre Jézusunkkal: néki gyõzni kell! Bízzatok, mert Jézus eljön, õ a fõvezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk gyõzedelemér'!
4. Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, õ segít meg szívünk harcinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, õ a fõvezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk gyõzedelemér'!
Bliss Ph.
F.: Szász Béla

472. A 66. zsoltár dallamára: Örvendj egész föld az Istennek.

1. Mennyit zengi a lelki békét, A szivek csendjét énekünk, Bár künn kín és ínség üzenget Sok hangos jajszóval nekünk. Az óra, testvér, gyorsan elfut S az ember útja, sorsa zord, Nincs rá idód, hogy álmodozva A lelked meddõn tékozold.
2. Ebbõl az éhség csal ki könnyet, Az ott a fagy miatt remeg, Házad táján sorvadva élnek éhes, lerongyolt gyermekek. Az apjuk gyötrött mély szemében A meghasonlás láza él, Ertük megmentõ harcra kelni: Elhivatás, testvéri cél.
3. Lelkek éjét oszlatni fénnyel: Reád az Úr ezt bizta, lásd, S azt, hogy hozz Krisztus szent nevével A bünösnek szabadulást. Az Isten vérét adta értünk; Láttasd, hogy szent példája hat, S hogy áldott útját járva hittel Te is adod egész magad.
4. Adj éjt, napot, add át erõdet, Add kincsedet, add szivedet, Rontó lelkek gáncsa nem árthat, Gyõztes csak egy: a szeretet. A Mester lelke járt elõtted S kitüzi most eléd a célt, Munkára hát, ne késs, serénykedj Megváltódért, Királyodért.
5. Áldott Jézus, a földre jöttél S vállaltál értünk szörnyü kint; Bárcsak tudnánk, Igéd követve, Mi is szenvedni, türni mind. Sok szolgád, férfi, nõ, ma bizva Átadjuk szivünket neked; Hogy munkánk éljen és teremjen: Gyújtsd fel bennünk szerelmedet!

473. A 140. zsoltár dallamára: Szabadíts meg engem Úr Isten.

1. Emeld fel szived, füled nyisd meg Te kemény nyakú Izraeli Isten parancsolatát értsd meg, Törvényire figyelmezzél.
2. ÉN VAGYOK ISTENED EGYEDÛL, Ki a szolgálatból téged Kihoztalak nagy inségedbOl: Ne légyenek más istenid.
3. NE CSINÁLJ SEMMI BÁLVÁNYKÉPET Akár­minémû dologból; Ne imádjad, ne tiszteld õket, Mert nagy haragom megin dúl.
4. URADNAK ISTENEDNEK NEWT SOHA NE VEGYED HIÁBA, Mert aki nem becsüli nevét, Megbünteti azt valóba'.
5. HAT NAP MINDEN DOLGODAT TEGYED, NYUGODJÁL A HETEDIKEN, Mert hogy teremte mindeneket, E nap megnyugovék Isten.
6. A TE ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT TISZTELJED szeressed hiven, Hogy hosszú életet, sok jókat Adjon tenéked az Isten.
7. Embert NE ÖLJ, ne tégy vérontást, PARÁZNASÁGBA NE TÉVEDJ, NE OROZZ, gyûlöljed a lopást, HAMIS BIZONYSÁGOT NE TÉGY.
8. FELEBARÁTODNAK Õ HÁZÁT NE KÍVÁND, se házastársát, Szolgáját, szolgálóleányát, Se barmát, semmi marháját.
9. Uram, hatalmas a te Igéd, Még zengését is rettegjük, Irgalmadból velünk azt tégyed, Hogy akaratodat tégyük.

474. Istennel járni, lakozni

Kolozsvár, 1837
 

1. Istennel járni, lakozni, Szent élettel illatozni, Igaz hitben nem habozni: Jézus Krisztus, taníts, Taníts imádkozni!
Kolozsvár (1837), a Lk 11,1 alapján

475. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

Tinódi Lantos Sebestyén, 1546
 

1. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!" Bûnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.
2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bûn s átok Erõt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!
3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!
Legid. Victor János, 1860-1937. Mt 7,7

476.

1. Siess nagy Úr Isten én segítségemre. És légy figyelmetes az én beszédemre. Emlékezzél reá szent Ígéretedre. Hajtsad füleidet én könyörgésemre.
2. Hitbõl, tiszta szívbõl azért arra kérlek: Engedd, szent igédbõl hogy ismerhesselek, Teljes életemben hogy dicsérhesselek; Minden dolgaimban téged nézhesselek.
3. Az én életemet tartsd meg szent nevedért, A te szent Fiadnak kedves szerelméért; Nagy hálákat adok tenéked ezekért, Ha meghallgatsz. Uram, engem jóvoltodért.
4. Nem kérem a végre hosszú életemet, Hogy itt e világon hizlaljam testemet, Sem hogy öregbítsem híre­met-nevemet, De hogy dícsérhessem te Istenségedet.
5. Világi életem csak árnyék énnékem, Mint a szép folyóvíz, elmúlik éntõlem, De a te országod örök lakóhelyem, Melybe Jézus Krisztus által helyheztetem.
6. Szent Fiad vállára rakád büneimet, Ördög rabságából megváltál engemet, Érette fiaddá fogadál engemet, Örökössé tevél, mint édes gyermeket.
7. Bízvást merek azért néked könyörögni, Az én ajakimmal áldozatot tenni; Mint kegyes Atyámmal, te veled szólani, Minden szükségemet szépen megbeszélni.
8. A te népeidet, Uram, immár szánd meg, Súlyos ostorodat tõlünk immár vond meg, Te nagy haragodat, szent Atyánk, enyhítsd meg: Gyülekezetedet immáron építsd meg!
9. Rútságát btinünknek Úr Isten, ne nézzed, Hanem szent Fiadnak halálát tekintsed, És áldozatjának szent érdemét nézzed: Szegény fiaidat immár megsegéljed.
10. A te jóvoltodért mindörökké áldunk, Irgalmas­ságodért is felmagasztalunk. Háládatlanságot távoztass el tõlünk, Új és tiszta szívet teremts már mi bennünk!
11. Tied legyen, Isten, mindenben dicsõség A te szent Fiaddal, és minden tisztesség, Szentlélek Istennel egyenlõ felségben, A Szentháromságban mind örökké, Amen.

477. A 286. dícséret dallamára: Jer, dícsérjük az Istennek Fiát.

1. Halld meg, Uram, esedezésünket, Irgalmadból szánd meg mi ügyünket, Mert érezzük számtalan bününket, Melyekkel bémocskoltuk lelkünket.
2. Törvényedet minden nap' hallottuk, Szántszándékkal mégis megrontottuk, Jó Atyánkat igy haragítottuk, õ szent lelkét megszomoritottuk.
3. Tisztünkben is hányszor restelkedtünk, Gyarlóságból mennyi hibát tettünk, Szeretettel akikhez kött.et­tünk, Azok ellen mely sokat vétettünk.
4. Méltók vagyunk, hogy kárhozatban hagyj, De te, Uram, jó és Irgalmas vagy, Minden megtérökhöz kegyelmed nagy; Kérünk, abba minket is béfogadj.
5. Szent Fiadnak kiontatott vére Lett lelkünknek váltsága és bére, Tekints, kérünk, az ö érdemére. Bûneinkért ne vonj ítéletre.
6. Megígérted, kegyelmes Istenünk, Hogy e felöl jó hitben kell lennünk, Ha azoknak mi is megengedünk. Kik valaha vétettek ellenünk.
7. Segits, Uram, hogy ezt mivelhessük, Fe!einket híven szerethessük, Naponként a bûnt levetkezhessük. Az örök életet elvehessük.
Lukács István, 1772-1841.

478. Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben

Strasbourg, 1539
 

1. Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben Füledet hozzám hajtsad; Ó, igen jó Isten, Minden szükségemben Áldásod szaporítsad.
2. Ó, hatalmas Isten, Keserûségemben Szívemet vidámítsad; Ó, nagy és szent Isten, Minden félelmemben Elmémet bátorítsad.
3. Ó, örök Úr Isten, A veszedelmekben Segedelmedet nyújtsad; Ó, igaz Úr Isten, Kételkedésemben Hitemet gyámolítsad.
4. Ó, áldott Úr Isten: Rossz testiségemben Lelkem hozzád hódítsad; Ó, erõs Úr Isten, A világ fényében Szemem világosítsad.
5. Ó, teremtõ Isten, A kísértetekben A Sátánt elfordítsad; Ó, megváltó Isten, sok vétkezésimben Irgalmad bizonyítsad.
6. Ó, szentelõ Isten, Erõtlenségimben Kegyelmedet újítsad; Ó, kegyelmes Isten, Éltemnek végében Lelkemet boldogítsad.
Ráday Pál, 1677-1733

479. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

Ramsey M.
 

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyûjteni lelkeket! Kérni taníts!
2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekbõl, lelkesen kérni taníts! Üdvözítõm te vagy, Észt, erõt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!
3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erõsíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!
4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!
Mascher Ray
F.: Thaly Lóránt

480. Ó, könyörgést meghallgató

Genf, 1562
 

1. Ó, könyörgést meghallgató Édes Atya, mindenható, Ha lelkem hozzád emelkedik, És a buzgóság szárnyain, Ajakim óhajtásain Elõdbe érvén, reménykedik: Érzem, hogy az örök élet Már e földön az enyém lett.
2. Ha örömmel gerjedezem És rebegni igyekezem, Tetõled mennyi áldást vészek! Feltekintvén rád, Atyámra, :/: Könny csordul már az orcámra; Azáltal olyan újjá lészek, Mint a plánta, mikor arra Harmatcseppet szülsz hajnalra.
3. Ha szívemet bánat járja, Szemem keserûség árja: Elõtted való zokogásom; Titkon ajtómat behajtva :/: És magánosan sóhajtva Akkor is édes újulásom, Mert minden könnyûvel, jajjal Könnyebbül sorsom egy bajjal.
4. Ha templomban megjelenek, Ahol összesereglenek, Felséges neved imádói: Velük együtt fohászkodva :/: Úgy tetszik, mintha vigadva Ott volnék, hol a menny lakói A te királyi székednek Elõtte letelepednek.
5. Te, ki a szív mozdulásit, Mint a vizeknek folyásit, Szabadon hajtod ide s tova, Neveld ezt az érzést bennem, :/: És taníts jól könyörgenem; Majd egyszer pedig, Mennyek ura, Vigy be az egek egébe, Imádásod szent helyébe.
Nagy István, 1770-1831

481. A 104. zsoltár dallamára: Áldjad lelkem az Urat és tisztöld.

1. Ó, felséges Úr, egek királya! Nagyságod a menny és föld csudálja; Nevedre minden térdek meghajolnak, Széked elõtt angyalok udvarolnak. Mégis hozzánk úgy leereszkedtél, Hogy Fiad által Atyánkká lettél, ~s mikor szükségünkben esedezünk, Gyönyörködöl, ha Atyánknak nevezünk.
2. Nagyobb kegyelem ennél mi lehet, Hogy a bûnös tehozzád úgy mehet, Mint Atyjához, aki könnyen könyörül & szerelmes fia kárán nem örül. A terhes kereszt alatt levõknek, Inség, betegség alatt nyögõknek Az az egy gondolat ad könnyebbséget, Hogy Atyjuk vagy s látsz bajukban jó véget.
3. Ó, édes Atyánk, nyújtsd kegyelmedet, Hogy mi is úgy szeressünk tégedet, Mint a fiak, kik érzik, hogy illetlen, Ha szivük az atyjukhoz tiszteletlen. Emeld fel lelkünk gyakran mennyekbe, Hogy ne merüljünk a földiekbe, Hanem addig is, mig majd haza mégyünk, Hozzád vágyódásunkkal otthon légyünk.

482. A 161. dicséret dallamára: Siess, keresztyén...

1. Mi kegyes Atyánk, kit vallunk hitünkben: Úgy segítségül íly nagy szükségünkben, Építs meg minket mi természetünkben, Ki vagy mennyekben.
2. A te szent neved szenteltessék köztünk, Ne uralkodjék hamisság mibennünk; A te szent Igéd hirdettessék köztünk, Hogy el ne vesszünk. 
3. Jöjjön miközénk a te szent országod, Csak te bírj minket, bünös fiaidat; Ismerhessük meg a te szent Fiadat, Krisztus Urunkat. 
4. Ne légyen bennünk ördögnek országa, Ne bírjon minket a bünnek soksága; Szálljon mi közénk hitnek igaz ága, Megtisztulása.
5. Természetünket ne hagyjad követnünk; Akaratodat épltsed mi bennünk, Hogy mindenekben tenéked engedjünk: Ne hagyj elesnünkl
6. Mi kenyerünket mindennap megadjad, Dolgunkban áldást, csendes nyugodalmat; Es mindenekben testünket tápláljad & oltalmazzad.
7. Megbocsásd nékünk gonosz büneinket, Álnokságinkat, hitetlenséginket: Végy ki közülünk minden irigységet, & gyülölséget.
8. & ne vígy minket gonosz kisértetbe' , Ne hagyj elvesznünk a ml büneinkbe'; Oltalmazz minket, ne essünk kétségbe, Ördög kezébe.
9. Szabadltsál meg minket a gonosztól, Büntõl, ördögtõl, minden álnokságtól, Ellenséginktõl, hirtelen haláltól, és kárhozattól.
10. Dicsõség néked mennyben, örök Isten I Ki mihozzánk vagy engedelmességben: Hallgass meg min­ket e könyörgésünkben, Áldj meg hitünkben I

483. Mennybéli felséges Isten

Lipcse, 1539
 

1. Mennybéli felséges Isten, Kinek dicsõséged ott fenn Boldog lelkek seregitül Láttatik véghetetlenül: E teljes világ általad Teremtetett, áll és marad.
2. Te noha ily felséges vagy, Erõd, méltóságod ily nagy, Mégis minket, kik föld pora S hitvány férgek vagyunk, arra Méltóztatsz, hogy fiaidnak Hívassunk, s te MI ATYÁNKnak.
3. SZENTELTESSÉK MEG TE NEVED, Azaz: mivelünk azt tegyed, Hogy igazán megismerjünk Téged, féljünk és tiszteljünk, Szemlélvén nagy bölcs munkáid S minden tökéletességid.
4. JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, Töltse bé uralkodásod, Ó, mi királyunk, e földet; Szaporítsad seregedet, Drága Igédnek kész szállást, Adj mindenütt szabad folyást.
5. Ha egyházad ellenségi Igyekeznek azt rontani: Te velünk egy táborba szállj, És elõnkbe vezérül állj; Szégyenítsd ellenséginket, Tartsd meg, bírj, vezérelj minket.
6. LEGYEN A TE AKARATOD; Ami jó s rendes, te tudod; Azért mi akaratunkat Tetszésed szerint hordozzad, Hogy amit szeretsz: szeressük, Amit te gyûlölsz: gyûlöljük.
7. Engedjünk néked mindenben, E FÖLDÖN, MIKÉNT MENNYEKBEN: Ha velünk keményen bánsz is, Szenvedjük békével azt is; Tiéd mind testünk, mind lelkünk, Teremtõnk, szabad vagy velünk.
8. ADD MEG NEKÜNK KENYERÜNKET NAPONKÉNT, eledelünket: Viselj gondot életünkrõl, E mi halandó testünkrõl; Szolgáltass jó egészséget, Termõ idõt, békességet.
9. Szállíts áldást munkáinkra, Minden marhánk s jószágunkra; Javaiddal pedig nékünk Adj mértékletesen élnünk, Rád nézve háládatosan, Mások iránt irgalmasan.
10. ÉS BOCSÉSD MEG VÉTKEINKET, Ne vonj ítéletre minket, És vétkeinkért meg ne feddj, Sõt mindenekben megengedj, AMINT MI IS MEGENGEDÜNK, HA KIK VÉTETTEK ELLENÜNK.
11. NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, Mely rajtunk erõt vehetne! Jól tudod, mily gyarlók vagyunk, Könnyen tántorodik lábunk; SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL, Ki lest hány nekünk akárhol.
12. Hogy tõled kérjük ezeket, Ily okok indítnak minket: MERT TIED AZ ORSZÁG: néped Vagyunk mi és örökséged, Jó királyunkhoz szükségben Hogyne folyamnánk merészen?
13. Velünk jól tenni akarván, Arra tehetséged is van, TIED A teljes HATALOM, Égi s földi birodalom; Jól tenni méltó is hozzád, DICSõSéG tér ebbõl reád.
14. Aki nem könyörög hittel, Istentõl az áldást nem nyer, De mi Krisztus által kérünk, Hozzád hittel énekelünk, Mennybéli Felséges Isten, Hallgasd meg imánkat, ÁMEN!
XVI. századi német ének nyomán
a Mt 6,9-13 alapján

484. Mi Atyánk, ó, kegyes Isten

Lipcse, 1539
 

1. Mi Atyánk, ó, kegyes Isten, Ki vagy a magas menynyekben: Szenteltessék neved szívvel; A te országod jöjjön el; Te akaratod meglégyen Ez földön, miképpen mennyben.
2. Mindennapi kenyerünket Add meg, bocsásd meg vétkünket, Amint mi is megbocsátunk Azoknak, kiktõl bántattunk; És ne vigy a kísértetbe, De szabadíts gonosz ellen.
3. Mert tied, Uram, az ország, Tied minden hatalmasság, Megadhatsz azért minékünk Mindent, amit tõled kérünk; Tied a dicsõség, Ámen. Most és örökké úgy légyen.
Oppenheimi zsoltárfüggelék, 1612
F.: Szenczi Molnár Albert

485. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal

Kolozsvár, 1744
 

1. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal, Ki feltámadsz új világgal, És megáldasz minden jókkal:
2. Te vagy nékünk egy reménységünk, Isten elõtt közbenjárónk, Szép koronánk, ékességünk.
3. Világosítsd a mi szívünket: Ismerhessünk meg tégedet; Tanulhassuk szent Igédet.
4. Az ördögnek csalárdságától, Lelki-testi nyavalyától, Õrizz hamis tudománytól.
5. Az Atyával és Szentlélekkel, Hogy tégedet tiszta szívvel Mindörökké áldjunk! Ámen.
Középkori latin énekbõl, Debrecen, 1600 elõtt
F.: Szilvás-Újfalvi Imre (?)

486. Szívem megalázván, tehozzád megyek

Debrecen, 1774
 

1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elõdbe, Istenem, hál'adást viszek És szent Fiad által néked könyörgök.
2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, Angyali sereggel oltalmam voltál.
3. E reggeli idõt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, minden jóra vezérelj engem.
4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bûntõl magam óvhassam, Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.
5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondolat bennem erõt ne vegyen.
6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtartásra ne adjak okot.
7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bûnre mily könnyen hajlok! Adjad: megtérhessek, mikor bûnt vallok!
8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bûnbõl a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.
9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szentlelked és Igéd legyen vezérem.
10. Külsõ károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó egészségben gyarló testemet!
11. Istenem, tenéked legyen dicsõség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak tégedet illet minden tisztesség!
Lõcse, 1635

487. Magasztallak én téged

Német dallamból, Kolozsvár, 1744
 

1. Magasztallak én téged, Isten, egeknek királyát, Hogy tõlem meszsze ûzted A sötét éjnek homályát. Nem küldél rám betegséget, Sem egyéb ínséget, Épségben megtartottál, E napra engem juttattál.
2. Szívbõl könyörgök néked, Kegyes teremtõ Istenem: :/: E napot is engedd meg Békességgel véghezvinnem, Akaratodat tanulnom, Útaidban járnom; Oltalmad béfedezzen, Kedvem kedved szerint légyen.
3. Igaz utadra taníts, Hogy veled együtt járhassak, :/: És tõled el ne taszíts, Hogy kísértetbe ne jussak. Jóvoltodból tarts meg engem, Én édes Istenem, Hogy a bûn csalárdságát, Észre vegyem undokságát. 
4. Az igaz hitnek tüzét Bennem Krisztusért élesszed, :/: Gyarlóságomnak vétkét Soha szememre ne vessed; Fogadásodat tekintsd meg, Szent Fiadért tarts meg, Ki értem eleget tett, Törvény átkától megmentett.
5. Reménységgel ruházz fel, Ördög tõrébe ne essem, :/: Szívem hozzád gerjeszd fel, Ne csak hasznomat keressem. Atyafi szent szeretetet, Adj jámbor életet; Szeress, mint sajátodat, Kövessem akaratodat.
6. Szent Igédet vallanom Adjad tisztán, homály nélkül :/: És szolgádnak mondatnom Minden képmutatás nélkül; Kinccsel semmit sem gondolok, Más jutalmat várok: A szentek seregében, Tarts meg gyülekezetében.
7. E napot is engedd meg, Uram, békével megfutnom, :/: Hivatalom hasznával Magam s cselédim táplálnom, Hogy szent nevedet dicsérjem, Oltalmadat nyerjem: Testemnek megmaradást, Lelkemnek adj boldog szállást.
8. Uram, egyedül vagy jó. Te vagy út, élet, igazság, :/: De én életem gyarló. Gondolatom csak hamisság. Táplálj Krisztus szent testével, Itass szent vérével, Hogy örökké nevednek, Énekeljek Felségednek.
9. Hála légyen Atyának, Fiúnak és Szentléleknek, :/: Kitõl minden jók vagynak: Ne engedj azért ördögnek Engem, igaz megváltottad, Gyenge juhocskádat: Lelkem a boldogságba, Vigyed a paradicsomba.
Kohlrose János, †1558
F.: Miskolci Csulyak István, 1610

488. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Mindenható Isten

Dykes I.B., 1823-1876
 

1. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Mindenható Isten, Énekünk jó reggel száll hozzád szívesen. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Végtelen kegyelem, Három személyben áldott egy Isten!
2. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Kit a szentek áldnak, Koronájukat letészik teelõtted; Angyali seregek térdelve imádnak, Ki voltál, vagy s nem érsz soha véget.
3. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Földi köd bár elfed, És bûnös szem nem látja dicsõségedet, Csak te vagy szent, Isten, és senki kívüled: Teljes hatalmú szentség, szeretet!
4. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Nagy és erõs Isten; Minden mûved dicsér az ég-, föld- s tengeren! Szent vagy, szent vagy, szent vagy, áldott, véghetetlen: Három személyben egy áldott Isten!
Heber Reginald (1783-1826)
az Ézs 6,3 alapján
F.: Kecskeméti Ferenc

489. Örök élet reggele

Ahle J. R., 1662
 

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fénybõl, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Ûzze szét.
2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.
3. Bûn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tõled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyõzze majd Mind a bajt.
4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyibõl Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.
Knorr Keresztély, 1636-1689
F.: Vargha Gyuláné

490. A 330. dicséret dallamára : örvende~n már evilág.

1. Igaz Biró, nagy Úr Isten, Ki állatsz mindent jó rendben, Reggelt, délt, estvét rendelted S hiveidnek megszentelted:
2. Krisztus, hivek meatartója, Egeknek igazgatója, Mindeneknek alkotója, Te vagy bölcsen formálója:
3. Szentlélek, egy igaz Isten, Ki lakol minden hí­vekben, Tartasz mindent igaz rendben: Tõled függ minden keresztyén.
4. Szentháromság. egy Istenség, Ki vagy mindenre elégség: Csak tiéd minden tisztesség, Néked adassék dicsõség!
5. Te teremtettél bennünket: Bird hát jóra életünket; Ne nézd gyarló esetünket: Segéld erõtlenségünket.
6. Hogy mi csak tiéid légyünk, Téged szüntelen dicsérjünk: Légyen szeretet mi bennünk, Egymás közt egyesek légyünk.
7. Oltsd meg patvarinknak tüzét, Vedd el bûneink­nek terhét: Adj minékünk csendességet, Lelki-testi békességet.
8. E világon úgy élhessünk, Hogy bûnünkben el ne vesszünk, Hanem mennyekbe mehessünk, S véled örökké élhessünk.
9. Dicsõség légyen tenéked, Menny, föld magasztaljon téged, Mert mindenekre kegyelmed, Mint a bõárvíz, kiterjed.

491. A 301. dicséret dallamára: új világosság jelenék.

1. A nap immár felvirradván, Kérjük az Istent mindnyájan: Hogy ezen az egész napon Bûntõl minket oltalmazzon.
2. Nyelvünket megtartóztassa És a bûnre ne bocsássa, Szemeinket bétakarja, Gonoszra nézni ne hagyja.
3. Sziveink tiszták legyenek, Gonosz bûnt be ne vegyenek; Kevélységet gyûlöljenek, Dobzódást ne szeressenek.
4. HolD', mikor a nap elnyugszik És az éj béalkonyodik, Ml egészen tiszták légyünk És õtet vigan dícsérjük.
5. Dícséret légyen Atyánknak, Es egyetlen-egy Fiának, I?s a mi Vígasztalónknak, Kitõl minden jók származnak.

492. A 233. dicséret dallamára: Úr lsten, te tarts meg minket.

1. Felséges Atya Úr Isten, Ez napnak õ kezdetiben Könyörgünk: tarts meg hitünkben És az igaz szeretetben.
2. Bûneinket megbocsássad, És szívünket vigasztaljad, Vallásunkat bátorítsad, És Szentlelked nékünk, adjad:
3. Hogy ne ártson az ellenség, Távol légyen minden kétség, Testi-lelki fertelmesség, És a gonosz eretnekség.
4. Adjad meg nékünk éltünkben Egymást szeretnénk szívünkben; Élhessünk nagy békességben, És hitnek jó gyümölcsében.
5. Lelkünket és jószágunkat, Néked ajánljuk magunkat: Vezéreld a mi útunkat, És viseld jóra gondunkat.
6. Engedd ezt nékünk Krisztusért, Te egyetlenegy Fiadért, És érettünk Szószólónkért, Egy elég áldozatunkért.
7. Hálákat adunk, Úr Isten, Te szent Fiadnak akképen, Szentlélekkel egyetemben, Mostan és minden idõben.

493. A 130. zsoltár dallamára: Tehozzád teljes szlvbõl

1. Dícsérlek, Uram, téged, Hogy ez elmúlt éjjel, Életem megõrizted Hatalmas kezeddel; Setétségnek tõriböl, Mely környülvett vala, íme, engemet kivõl, Ó mindennek Ura!
2. Néked adok hálákat, Én kegyes Istenem, I?s kérlek, mint Atyámat: Ma is tarts meg engem, Hogy szolgáll1assak néked Akaratod szerint: Éltemet vezéreljed, Légy velem óránkint!
3. Hogy el ne tévelyedjem A te ösvényidtõl, Ne ártson ellenségem, Õrizkedjem bûntõl: Ûrizz meg jó­voltodból, Uram, téged kérlek, Ördög álnokságától Hogy semmit ne féljek.
4. Adjad, hogy erõs hittel Bízzam szent Fiadban; Bûneimet töröld el. Tarts meg irgalmadban. Hiszem, hogy ezt megadod, Amint megigérted; Bününket meg­bocsátod, Ha könyörgünk néked.
5. Szeress jó reménységgel, Mely nem ejt szégyenben; Atyafi szeretettel Epítsél éltemben, Hogy szívbõl szerethessem Felebarátomat, És ebben ne keressem Csak az én hasznomat.
6. Engedd, hogy szent Igédet Bátran megvallhassam, Tisztemben hüségemet Néked megtarthassam; Senki engem e földön Tõled el ne vonjon, Híveid sere­gében Felséged megtartson.
7. Hogy szent dícséretedre Végezzem e napot, Tõled ne térjek félre, Vezérljed útamot; Áldd meg termõ földünket, Ûrizz meg éltünkben, Mert minden szerencsénket Ajánljuk kezedben.

494. A 33. zsoltár dallamára: Nosza istenfélõ szent hivek.

1. Tenéked, Uram, hálát adok Hozzám való jó­voltod ért, :/: És teljes szívembõl vígadok Rám árasztott jó kedvedért, Mert ím meghall~attál, :/: Engem kiragadtál Nyavalyáimból, Szívbéh vídulást, Adtál szabadulást Sok bánatimból.
2. Ím, feltámasztád napom fényét Mely homályba béborult volt, :/: Elmosád rólam lelkem szennyét, Melyben hevertem, mint egy holt. Nyomorúság között, :/: Mint egy lekötözött, Mikor hányattam: Voltál se­gítséggel, Hogy én több inséggel Ne bántattassam.
3. Atyai gondviselésedet Sok ezerszer megpróbáltam, :/: Reám kinyújtott kezeidet, Jó Istenem, által láttam; Tégedet dicsérlek :/: Azért, mig itt élek E gyarló testben; Szájamnak szózatja Eged általhatja: Hiszek Igédben.
4. Ma kezeidbe ajánlottam, Amit csak adtál énnékem; :/: Felköltömkor is azt mondottam: Magad birj engem. Istenem I Hogy a bünnek rabja, :/: Ne legyek szolgája; Adj estét érnem I Ki uralkodol s élsz és senkitöl nem félsz: Ne hagyj elvesznem!

495. Hálát adok néked, mennybéli Isten

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Hálát adok néked, mennybéli Isten, Szent Fi-ad-nak, a Krisztusnak nevében, Hogy engemet ez éjjel megõriztél, Minden veszedelemtõl megmentettél; Tartsd meg, kérlek, e napon is éltemet, Bûn-tõl, minden kár-tól ments meg en-ge-met. 
2. Magam, Uram, ajánlom szent kezedbe, Mind testem, lelkem vedd õrizetedbe, Szent angyalidat ne vedd el mellõlem, Szent Lelked se távozzék el éntõlem, Hogy vakmerõ bûnöktõl ma is menten Megõriztessék épen testem, lelkem.
3. Könyörgök, Uram, minden emberekért, De fõképpen a hív keresztyénekért, Minden rokonimért, kik téged félnek, Akik vagy itt, vagy messze földön élnek; Minden gonosztól õket is õrizd meg, És minden javaiddal látogasd meg.
4. A szegény rabokat és betegeket, Kik ínségükben óhajtnak tégedet, Uram, vigasztald meg bágyadt szívükben, Szenvedésükbõl mentsd ki kegyelmesen; És térítsd meg a szegény bûnösöket, Add, hogy jó véghez vigyük életüket.
Németbõl fordította Szenczi Molnár Albert

496 A 501. dicséret dallamára: Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli.

1. Hálát adunk néked, mennyei Atyánk, Ki mindenkor kegyesen vigyázsz reánk.
2. Ím az elmúlt éjjel is megnyugtattál, E napra jó kedvedbõl virrasztottál.
3. Áldj meg, kérünk, e napon is bennünket, Védelmezd kártól lelkünket, testünket.
4. Segélj meg hivatalos munkáinkban, Részeltess lelki, testi áldásidban.
5. Oltalmazz meg minden bünbe eséstõl, Téged félhessünk, tisztelhessünk szentül.
6. Erõsits, nevelj naponként a hitben, Tarts meg végig atyai szerelmedben.
7. Hogy Fiaddal s Lelkeddel egyetemben Néked vig szivvel szolgálhassunk! Ámen.

497. A 450. dicséret dallamára: Drága dolog az Úr Istent dicsérni.

1. Mi szent Atyánk, ki lakozol mennyégben, És uralkodol az egy Istenségben, Szent Fiaddal, Lelkeddel dicsõségben Tiszteltetel földön és a mennyégben:
2. Szenteltessék, Uram, a te szent neved, Dicsértessék mitõlünk, mert érdemled, Hogy ez éjjel minket te szent Felséged, Kegyelmesen õrizett Istenséged.
3. A gonosznak tõribe nem eresztél, Sõt a te szent angyaliddal õrzettél, És álmunkból életben felköltöt­toll, Lelki, testi veszélytõl megmentettél.
4. Szent kezedbe ajánljuk mi lelkünket, Mai nap is tápláljad mi testünket, Védelmezzed, Uram, a mi éltünket, Lelki-testi veszélytõl ments meg minket.
5. Te vagy Uram, egyedül, mi Istenünk, Mennyen, földön nincs nekünk több reményünk; Légy te azért, Uram Isten, pásztorunk, Szükségünkben táplálónk és oltalmunk.
6. Kegyelmeddel tartóztasd meg lelkünket, Hogy bÜDnel ne - fertöztessük testünket; Világosítsd inkáfib sötét elménket, Hogy megtartsuk, Uram, te Szent törvényed.
7. A te Szentlelked minket ösvényidben, Vezéreljen, Uram, szent törvényidben, Ma és életünknek min­den rendiben, Hogy így hozzád juthassunk az egekben.

498. A 65. zsoltár dallamára: A Sionnak hegyén, Úr Isten.

1. Ki hívta az éjszakát elö, Hogy megnyugodjatok, :/: Ti, a napnak terhét viselõ Testek és állatok? Ki fordította fényességre Az éjnek homályát? Ki hozta fel napját az égre, Hogy fusson új pályát?
2. Te vagy az, õ mindenek Atyja, Mert a te kezednek, :/: Mely az ég seregit forgatja, Nap és hold engednek. Téged hát imádni nem késünk és mihelyt hajnallik, Dfcséret-mondó éneklésünk Buzgó szava hallik.
3. Bézártuk volt, mikor aludtunk, érzékenységinket :/: Mi magunkról semmit se tudtunk, De te tudtál minket. Ha felénk kár,- vagy veszedelem Közelítni akart, A tenálad lakó kegyelem Oltalma betakart.
4. A te erõd, ó Mindenható; Légyen nekünk ma is :/: Minden életünk háborgató Gonosz ellen paizs I Légy segítõnk, ha munkálkodunk S igazán keresünk; Vigasz­talónk, ha szomorkodunk, Atyánk, ha elesünk.
5. Adjad, hogy tartsuk fõdolgunknak Szent nevedet félni, :/: Hasznáért felebarátunknak Semmink sem kimélni. És szívünk szerint elfelejtsük, Ha megbánt valaki; A másoktól vett jót ne ejtsük Elménkböl soha ki!

499. Megújult testtel és erõvel

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Megújult testtel és erõvel Fölébredvén az álomból, Nyugodt szívvel, felemelt fõvel Felkelvén csendes ágyamból, Életnek Ura, hozzád térek, Magasztalom jóvoltodat, Minden jót ismét tõled kérek: Kérem újra áldásodat.
2. Mint a feljövõ nap világa Elûzi az éj homályát: Kegyelmednek világossága Az igazságnak fáklyáját Sötét elmémben jobban gyújtsa, Hogy a jónak ismerete Határit benne messzebb nyújtsa, S az igazság szeretete.
3. Engedd, hogy mint a nap futása Soha meg nem állapodik, S bár felhõ jõ néha útjába, De meg nem homályosodik: Én is az igazság ösvényén Tántorodás nélkül menjek, És a rút testiségnek kényén Soha csak meg se pihenjek.
4. Minthogy míg e világon élek, E mulandóságnak helyén, Test is vagyok, és nemcsak lélek: Viselj gondot jó idején Mértékletes eledelemrõl, Hogy életem fenntarthassam, S tisztességes öltözetemrõl, Hogy testemet ruházhassam.
5. Ha pedig még többet vehetek Ingyen való jóvoltodból És másokkal is jót tehetek Velem közlött áldásodból: Engedd, hogy legyek hû sáfára Nálam letett javaidnak, Lehessek vigasztalására Velem testvér fiaidnak.
6. Dolgaimnak követésére Adj testemnek egészséget, A bajoknak meggyõzésére Lelkemnek elevenséget! Indíts szívemben akaratot És készséget minden jóra, Hogy bennem vidám indulatot Leljen az estvéli óra.
Dr. Szentgyörgyi József orvos, 1765-1832

500. Krisztus, ki vagy nap és világ

Debrecen, 1774
 

1. Krisztus, ki vagy nap és világ, Minket sötétségben ne hagyj! Igaz világosság te vagy, Kárhozatra mennünk ne hagyj!
2. Téged kérünk, szent Úr Isten: Oltalmazz minket ez éjen; Nyugodalmunk benned légyen, A mi lelkünk el ne vesszen!
3. Nehéz álom el ne nyomjon, Az ellenség meg ne csaljon; Testünk hozzá ne hajoljon És haragodba ne hozzon!
4. Mi szemeink ha alusznak, Szíveink rád vigyázzanak; Te hatalmadnak ereje Légyen híveid õrzõje!
5. Úr Isten, hozzád kiáltunk: Gondviselõnk, légy oltalmunk! Õrizz meg ellenségektõl, Lelki, testi ínségektõl!
6. Parancsoljad angyalidnak, Hogy mireánk vigyázzanak; A mi gonosz ellenségünk Messze távol járjon tõlünk!
7. Emlékezzél meg mirólunk: Jól tudod, mily gyarlók vagyunk; Kiket megváltál véreddel: Úr Jézus, kérünk, ne hagyj el!
8. Dicsõség légyen Atyának, Õ szent Fiának, Krisztusnak, Szentlélekkel egyetemben, Örökkön-örökké! Ámen.
VII. századi latin himnuszból, Debrecen, 1597
(Gratiarum Actio)

501. Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli

Német dallam, 1507

1. Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli, Mert minden gazdagságát velünk közli.
2. Õ, mint bõ irgalmú kegyelmes Atya, Fiait testben, lélekben megáldja.
3. Énekeljünk néki egy akarattal: Dicsõség, Atya Isten, szent Fiaddal!
4. Ki ételt adtál alkalmas idõben, S felruháztál mezítelenségünkben.
5. Adjad, hogy tégedet megismerhessünk És szent Fiad által üdvöt nyerhessünk!
6. Szent Igédet hirdettessed közöttünk, Hogy éhen meg ne haljon a mi lelkünk!
7. Hálát adunk ezekért mi Atyánknak, Jézus Krisztusnak, mi Közbenjárónknak.
8. Szentlélek Istennel egyenlõképpen, Ki minket vigasztaljon, mondjuk: Ámen.
Német eredetibõl, Debrecen, 1569

502. Fölkelt immár a szép hold, A csillagezres égbolt

Schulz J.A. Péter, 1790
 

1. Fölkelt immár a szép hold, A csillagezres égbolt Oly tisztán tündököl; Az erdõ áll sötéten, S fehér köd künn a réten Csodásan száll a légbe föl.(10)
2. Mély csend borult a földre, S mit alkony leple föd be, Meghitten integet, Mint nyájas, tiszta hajlék, Hol nappalodnak terhét Kialhatod, feledheted.
3. Nem látod-é a holdat? Fél arca int, mosolyg csak, Pedig kerek, egész. Van sok, mit itt az ember nem lát jól földi szemmel, És oktalan nevetni kész.
4. Mint gyenge, földi férgek, Kik bûn útjára tértek, Mi nem sokat tudunk, Sok csalfa képet ûzünk, Sok furfangot kifõzünk, S a céltól csak messzebb jutunk.
5. Ó, add, üdvöd keressük, Ne a mulandót lessük, Ne kössön fénye meg; Hagyj egyszerûvé válni S elõtted élni, járni, Mint vidám, boldog gyermekek.
6. Ha jõ a végsõ óra, Fordítsd a kínt is jóra. És adj szelíd halált; Ha innen elvezetsz te, Ó, hadd jutunk egedbe, Úr Istenünk és jó Atyánk!
Claudius Mátyás, 1740-1815
F.: Vargha Gyuláné

503. Már nyugosznak a völgyek, Az erdõk s minden földek

Isaac H. (kb. 1490) után
 

1. Már nyugosznak a völgyek, Az erdõk s minden földek, Már alszik a világ, De míg eljõ az álom, A szívemet kitárom, S az Úr-hoz küldök hõ imát.(10)
2. Ó, nap, hová tûnél el, Hová ûzött az éjjel, Mely harcban áll veled? Te nem ragyogsz az égen, De más napom van nékem: Betölti Jézus szívemet.
3. Már rám borul az éjjel, De biztatnak reménnyel Ott fenn a csillagok, Hogy engem is a mennybe Felvisz az Úr kegyelme, Ha a földtõl megválhatok.
4. A test nyugalmat áhít, És leveti ruháit, Halandóság jelit, De Jézusom az égbe’ Öltöztet dicsõségbe, Ha végórám elközelít.
5. Ti, fáradt tagok, mostan Tegyétek le nyugodtan A napnak terheit. Vigadj, szívem, te is majd Levetheted a bút, bajt S a bûn terhét, mely keserít.
6. Már álom jõ szememre; Ki vigyáz életemre, Ha most elszunnyadok? Izráel õrizõje Lesz házamnak védõje: Nem érhetnek károk, bajok.
7. Te légy, Jézus, oltalmam, Nálad lesz jó jutalmam, Hû szárnyaid alatt. Te vigyázz csak, Uram, rám, Nem árt akkor a Sátán: Testem-lelkem békén marad.
8. Ti is távol s közelben, Akik szerettek engem: Békén pihenjetek; A sötét éjszakába’ Az Úr világossága Õrködjék hûn fölöttetek.
Gerhardt Pál, 1607-1676; F.: Sántha Károly

504. A nap immár elenyészett

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. A nap immár elenyészett, Az ég besötétedik, Nyugvóra vált a természet, És minden csendesedik; Engemet is az álom Megújít, feltalálom Fáradt testemnek nyugvását, Elmémnek megvidulását.
2. Míg hát fejem lehajtanám A szükséges álomra, :/: Gondjaim elbocsátanám, Menvén nyugodalomra: Gondviselõm, táplálóm! Jóságodat hálálom; Aki ma is úgy szerettél, Hogy sok jóban részeltettél.
3. Adtál erõt, tehetséget, Adtál ösztönt a jóra, :/: De vajon bennem készséget Talált-e minden óra? Magam is jól érezem, Hogy sokra nem érkezem, A lélek kész, ámde a test Sokszor tehetetlen és rest.
4. Kegyelmednek köszönhetem E nagy ajándékot is, :/: Hogy a jóra érezhetem Már csak a szándékot is. Amit azért kezdettél, Bennem felélesztettél, Kérlek, hogy félbe ne hagyjad, Sõt gyarapodását adjad.
5. Bocsássad meg hibáimat, Melyeket ma ejtettem, :/: Szaporítsad javaimat, Melyeket tõled vettem. Engedjed, hogy halálom, melynek a csendes álom Kiábrázoló példája: Légyen idvesség órája.
Dr. Szentgyörgyi József orvos, 1765-1832

505. Adjunk hálát megtartó Istenünknek!

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Adjunk hálát megtartó Istenünknek! Ismét egy napját eltölténk éltünknek, Melyen õ nékünk békességet adott, Gondviselõ oltalmába fogadott; Megadá mindennapi kenyerünket, Megtartá erõnket,  egészségünket.
2. Ajánljuk magunk ismét oltalmába A már bekövetkezõ éjszakába’, Mert nem lehet annak semmi félelme, Akinek a Mindenható védelme; Az övéinek õ ád nyugodalmat, Akik csak benne keresnek oltalmat.
3. Köszönjük, Uram, hogy mirajtunk ma is Gondviselésed volt hûséges paizs, Hogy megmentetted veszélytõl éltünket, Szánkat panasztól, sírástól szemünket; Munkánkra áldást s elég erõt adtál, És az estére békében juttattál.
4. Hányan, kik hosszú életet reméltek Reggel tetõled: még estét sem értek; És egészségért sokan esedeztek, Kiket fájdalmak ágyukba szegeztek; Árvákká lettek sokan s özvegyekké, Vagy gazdagokból váltak szegényekké.
5. Mennyivel voltunk mi ezeknél jobbak, Hû védelmedre mennyivel méltóbbak? Mégis te minket ím külön választál, Ránk semmi romlást, kárt, veszélyt nem hoztál; Hordozott ingyen nagy kegyelmességed: Áldunk örökké ezért, Uram, téged!
6. Kérünk, ez éjjel is tartsd meg éltünket, Csendes álommal újíts meg bennünket, Több örvendetes reggelre virrassz fel, Új életre új napoddal támassz fel, Hogy új erõvel tégedet szolgáljunk: Az Úrnak éljünk és az Úrnak haljunk.
Háló Kovács József, 1761-1830

506. A 485. dicséret dallamára: Jézus Krisztus, szép fényes hajnal.

1. Jézus Krisztus, szentek reménye, Hiveid gondviselõje, Benned bizók szent Istene!
2. Áldattassék, Uram, szent neved, Mindenektõl istenséged, Mitõlünk is azt érdemled.
3. Kárhozattól ma is lelkünket, :& veszélytõl mi testünket, Megtartottad életünket.
4. Ételünket és italunkat Megadtad, és munkáinkat, Megáldottad dolgainkat.
5. Ez éjjel is mi életünket, Istenünk, a mi lelkünket, Ajánljuk néked testünket.
6. Parancsoljad szent angyalidnak, Hogy azok tábort járjanak, Mi mellettünk vigyázzanak.
7. A setétségnek fejedelme, Lelkünk-testünk ellensége: Ne ártson ördög serege.
8. Jézus Krisztus, igazság napja: Ez éjszakában csillaga, Légy lelkünk fényes hajnala!
9. Uram, virrassz fel egészségben, Lelki-testi békességben, Hogy reggel téged örömben
10. Dicsérhessünk te szent Atyáddal, és a Szentlélek Istennel Tisztelhessünk teljes szivvel.

507. Az 501. dicséret dallamára: Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli...

1. Néked, mennyei Atyánk, hálát adunk, Szent Fiaddal s Szent Lelkeddel imádunk,
2. Hogy minket e napon is megtartottál, Lelki, testi eledellel tápláltál.
3. Bocsásd meg, kérünk, minden büneinket, Mikkel ma is megbántottunk tégedet.
4. Ez éjszakának is sötétségében Védelmezz minket minden gonosz ellen!
5. Õrizz a Sátán nagy csalárdságától, És minden lelki-testi nyavalyától!
6. Áldd meg csendességgel nyugodalmunkat: Örömmel érjük felvirradásunkat!
7. Tarts meg bennünket mindvégig a hitbe', Holtunk után vigy az örök életbe I

508. A 225. dicséret dallamára: Nagy hálát adjunk az Atya Istennek.

1. Nagy hálát adunk, kegyes Atyánk, néked, Hogy te ez napon nékünk megengedted Nagy-szép békével élnünk te elõtted: Dicsõség Néked!
2. Immár e napnak kimenetelében Néked könyörgünk, Atyánk, igaz hitben: Segits meg minket minden szükséginkben, Áldj meg lelkünkben!
3. Hogy megnyugodjunk a mi munkáinktói, Törödésinktöl és fáradságinktóI, Néha pediglen mi nagy siralminktól És bánatinktól.
4. Hogy tiszta szivböl áldhassunk tégedet, Szép énekszóval dicsérjük nevedet, Józan elmével imádjunk tégedet, Mint Istenünket.
5. A sötét éjnek reánk jövésében Adjad, hogy lelkünk ne legyen sötétben, Sem pedig hitünk tökéletlenségben, És tévelygésben.
6. Ha a mi testi szemeink alusznak, Lelki szemeink reád vigyázzanak, A mi büneink mind elaludjanak, És meghaljanak.
7. Tartsd, Atyánk, tisztán testünket, lelkünket, õrizz meg büntõl álmunkban is minket, Az álnok ördög ne birjon el minket, Erõtleneket.
8. Adj bék~es nyugodalmat nékünk, & tennen­magad vigyázz, Urunk, értünk, Nagy-szép békével légyen felkelésünk, Teljes életünk.
9. Tégedet kérünk, Istennek szent Fia! Néked könyörgünk, mi Urunknak Atyja! Hogy amit kérünk, Szentlelked megadja: Megkoronázza!

509. Ne jöjjön addig szememre álom

Genf, 1562
 

1. Ne jöjjön addig szememre álom, Míg Teremtõmnek és Gondviselõmnek, Kitõl minden jó adományok jõnek, Jótéteményit meg nem hálálom.
2. Ha elgondolom, mennyi jót vettem Tetõled, Atyám, méltatlan létemre: Csudálom, mint vigyázol életemre, Ki csak eltûrést sem érdemlettem!
3. Áldalak, hogy e megrepedezett Nádszálat ma eltörni nem engedted; Gyarló életem híven vezérelted, Melyet sok veszély megkörnyékezett.
4. Számnak mind étele, mind itala, Az ép elme az egészséges testben, Az öröm és a békesség szívemben: Ingyen való adományod vala.
5. Kihez menjek több kegyelmet kérni? Szemem és szívem tehozzád emelem, Mert a tenálad lakozó kegyelem Mélységeit nem lehet megmérni.
6. Bizton hajtom le fejem ez éjjel, Ha te, hû pásztor, tartasz engem szemmel, Így szemem nem lát s nem hallok fülemmel: Nem bánthat senki semmi veszéllyel.
7. Légy hát õrállóm ez éjszakában! Hogyha tõreit útaimba hányja, Aki vagy vesztem, vagy károm kívánja: Ne menjen elõ rossz szándékában.
8. Adjad, hogy véghezvivén munkáim, Lelkem és testem újra erõt végyen, És nyugodalmam mértékletes légyen, Hogy munkára szánhassam óráim.
9. Nem bocsátlak el, Atyám, tégedet, Míg meg nem áldasz engemet, fiadat: Dicsõítsd meg hát bennem irgalmadat, És én magasztalom Felségedet.
Lengyel József, 1770-1822

510. Ó, lelkem szent napsugara!

Dykes J. B., 1823-1876

1. Ó, lelkem szent napsugara! Ahol te vagy, nincs éjszaka. Bár földi köd szakadna fel, S látás elõl ne fedne el.
2. Ha csendes est szememre száll S szelíd álomharmat szitál, Gondoljam azt, Egyetlenem: Nyugodni jó a szíveden.
3. Reggeltõl estig légy velem, Nincs nálad nélkül életem; Légy velem, ha az éj leszáll, Nélküled rémít a halál.
4. Ha egy bolygó, bús gyermeked Gúnyolta szód, mert tévedett, Ne hagyd bûnben, Kegyelmes, õt, Emeld fel azt a vétkezõt.
5. Virraszd, akit kór súlya nyom, Ki koldus, áldd meg gazdagon; Kit kín szorít, gyász keserít, Légy álma, könnyû és szelíd.
6. Jöjj és áldj meg, ha ébredünk S világ útján járunk-kelünk, Míg jóságod szent tengerén Majd elmerít az égi fény.
Keble János, 1792-1866
F.: Áprily Lajos

511. Maradj velem, mert mindjárt este van

Monk W. H., 1823-1889
 

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nõ a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.
2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.
3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed ûzi kísértõmet el, Nincs más vezérem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.
4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyû lesz, Sír, halál-fúlánk, hol a gyõzelem? Gyõztes leszek, csak légy, Uram, velem.
5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.
Lyte H. Fr., 1793-1847
F.: Áprily Lajos

512. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"

Hannover, 1648
 

1. "Szólj, szólj  hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hû szívvel szüntelen, hû szívvel szüntelen.
2. Adj lelkedbõl erõt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.
3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hû szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.
4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.
5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.
6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erõ; Szólj, dicsõséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nõ, és mindörökre nõ.
Corneille Péter (1606-1648) az 1Sám 3,9 alapján
F.: Áprily Lajos