- Dátum: 2010. dec. 25.
- Csoport: Vegyes és Közép
- Belső cél: Templomba azért jövünk, hogy Jézussal találkozzunk, s imádjuk Őt.
- Aranymondás: "Eljöttünk, hogy imádjuk őt." (Mt.2,2,b)
- Nézőpont: babiloni tudósok
- Csatolva: Teljes szöveg
- Énekek: 165, 327, 328
- Játékok/szemléltetés: Vittem két papírtevét, ami még az őszi Ábrahám-sorozatból maradt. Amikor a tudósok leborulásáról beszélek, magam is letérdeltem. Ez felkeltette az érdeklődésüket.
A pásztorok mellett ez a másik "klasszikus karácsonyi történet". Mivel az egyik csoportban az utóbbi időben több olyan hang is volt, hogy minek templomba járni, nagyon jó volt ez a történet és ez az AM. Hiába ismert történet, ezzel a nagyon nézőpontos feldolgozással, ahol a részletekre is próbáltam ügyelni, s végig párbeszéd, figyeltek. Az is bejött mindkétszer, hogy a papírra kellett írjanak. (Néhány választ láttam, azok olyanok, amire számítottam: hallani Istenről; mert apáék elhoztak és mert jó; tisztelem az Urat...) Az egyik csoportban elsőre nem tudták a választ az első kilépésnél, de a másodikra már igen.
Áldott készülést!
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.