Szerző: V. Gergo Dátum: vas. nov. 16, 2008 6:49 pm
Csak kevés ember kedveli a kígyókat. Szinte egyáltalán nincsenek is barátaik, bár a kígyóknak mintegy kétharmada egyáltalán nem is mérges, és sok fajtája vissza is húzódik az emberek elől. Mindenesetre, ezekhez a nem mérges kígyókhoz tartozik három óriáskígyófajta, az anakonda, az óriáskígyó, a Boa constrictor, valamint a piton, melyek szorításukkal ölik meg zsákmányukat.
Ezek a kígyók 9 méter hosszúságúra is megnőnek. A legtöbb kígyó süket, legfeljebb kis lyukak talál-hatók a fejük csontos részén, de kívül nincs semmi. Arra is képtelenek, hogy hangot adjanak ki a torkukon, s nincsen szemhé¬juk sem. Ezzel szemben viszont, különös berendezésű állkapcsuk van, úgyhogy olyan nagyra tudják nyitni a szájukat, hogy akár egy egész nyulat is el tudnak nyelni. Egyes mérges kígyók állkapcsá¬ban, mint amilyen a kobra, a patkánykígyó, a rézfejű kígyó és a vipera, fent és lent is vannak fogak, valamint a szájpadlásukon is, melyek befelé, a torok felé néznek, amivel szorosan foghatják zsákmányukat, hogy ki ne tudjon szabadulni onnan. Méregfogaikban van egy lyuk vagy egy kis barázda, amelyen keresztül a harapásnál, a méreg a méregmirigyből beszúrásra kerül a zsákmányolt állatba vagy az emberbe.
Már akkor, amikor Isten az első emberpárt bevitte a gyönyörű Éden-kertbe, ezt olvassuk a kígyóról: "A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, melyet az Úristen alkotott" (1Mózes 3,1). Engedetlenségre csábította az embereket, Isten ellen. S ez még ma is így van, Isten ellensége még mindig meg akarja téveszteni az embereket, de Isten már elhatározta a végét. A Biblia utolsó könyvében, a Jelenések könyvében ezt találjuk: "És az angyal megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög, és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket' (20,2-3). Vajon ezért tette Isten olyan utálatossá a kígyót az emberek előtt?
Egyszer egy farmer a tyúkóljánál lelőtt egy kígyót, melynek három nagy kidudorodás volt a testén. Feltételezte, hogy nem sokkal azelőtt, tojásokat lopott, ezért megnyitotta a dudorokat, hogy kivegye a tojásokat. Akkor rájött, hogy a furfangos kígyó, most maga is becsapódott, és három üvegtojást nyelt le, melyeket a farmer tett a fészkekbe, hogy a tyúkok oda rakják le a tojásaikat. Ezeket a tojásokat természetesen nem tudta a kígyó teste egy roppantásával széttörni, s most megfeküdte a gyomrát.
Talán már te is jártál úgy, hogy bizonyos dolgokról azt gondoltad, hogy nagyon hasznosak a számodra. Jól teszed, ha Isten Igéjéből keresel választ arra, mi az, ami igazán jót tesz neked, nehogy te is becsapódj. A Biblia ezt mondja: "Ember megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr!" (Mikeás 6,8)
Egyszer egy varangyos békát meglepett egy kígyó. Ijedtében egy hatalmasat ugrott, és már nem is látta a kígyót. Talán azt gondolta, hogy mar biztonságban is van. A kígyók okosak, gyorsak és kitartóak, mindenekelőtt azonban teljes csendben és szinte láthatatlanul siklanak a magas fűben. Ezért a varangyos csak akkor látta meg megint a kígyót, amikor az már közvetlenül a közelében volt, és újra olyan magasra és messzire ugrott, amennyire csak tudott. Azonban a kígyó olyan sokáig osont a varangyos után, míg az már túl fáradt volt az ugrásra, s akkor a kígyó rárontott a zsákmányára. Bárcsak lett volna a varangyosnak legalább egy nagy barátja, aki hamarabb felismerte volna a veszélyt, vagy akár valamilyen biztos rejtekhelye! A kígyók gyorsak, erősek, alattomosak, egyszerűen kiszámíthatatlanok. Például egy Boa constrictor úgy meg tudja szorítani a zsákmányát, hogy megfullad, vagy a testét úgy használja, mint egy korbácsot, amivel a zsákmányát addig veri, amíg el nem veszti az eszméletét.
Mindez érvényes a Sátánra is, a maga számtalan trükkjével, amivel le akar győzni bennünket. De ha Istenben bízunk, mindig a győztes oldalán tudhatjuk magunkat. Az Úr Jézus ezt mondja: ,,A világon nyomorúságotok van (féltek, mert keményen szembeszállnak veletek), de bízzatok: én legyőztem a világot" (János 16,33).
Válaszd te is ezt a lehetőséget, megköszönve a mennyei Atyának, hogy az Ő gondoskodó szeretete megőriz, és melletted van akkor is, ha valamikor, bármilyen váratlan esemény érne téged. Legyen hited Istenben és az Úr Jézusban.