Isten meglátogatta népét (karácsonyi kismadár)

[V. Gergo]

Hallottam egy újságíróról, aki nem hitt Istenben. A felesége hívő volt és a gyerekekkel templomba jártak. Karácsony este ott úgy volt a szokás, hogy volt templomi ünnepség, és ilyenkor még az édesapa is velük ment, megnézni hogyan szerepelnek, énekelnek a gyerekek a műsorban.

Egyik évben viszont elhatározta ez az édesapa, hogy csak azért sem megy velük a templomba, mert képmutatónak érezte az ünnepséget. Azt mondta:

– Szerintem nem helyes hogy elmenjek, mert nem hiszek abban, hogy Jézus Isten volt emberi alakban. Nem értem, hogy Isten, ha olyan hatalmas és erős, mire lett volna jó neki hogy emberi testben jöjjön az emberek közé. Úgyhogy én nem akarok többé úgy tenni, mintha ezt elhinném, inkább nem megyek veletek a templomba ezen a karácsonyon.

A felesége és a gyerekei persze győzködték, de hiába: ő elhatározta, és nem lehetett rábeszélni, hogy menjen. Úgyhogy este láthatta, ahogy a hideg téli hófúvásban a családja elindult az esti templomi ünnepségre. Ő maga leült, hogy egy könyvet olvasson a kandallóban ropogó tűz mellett.

Nemsokára koppanást hallott az ablakon. Egy kismadár próbált berepülni! A benti tűz fénye vonzhatta, de az ablaküvegnek ütközött. Kint a hóviharban minduntalan nekirepült ez a kismadár az ablaknak, és össze-vissza verdeste magát.

A férfi nem tudott a könyvére figyelni, azt gondolta magában: „Kicsi madár, menj már el!” De az nem akart elmenni, újra és újra csak próbált berepülni a csukott ablakon. A végén azt gondolta a férfi: „Hát, úgy látszik valamit tennem kell.”

Kiment a pajtához, az udvari raktárukhoz, kinyitotta az ajtaját és meggyújtotta bent a fényt, hátha annak a fényére majd oda berepül a kismadár, és ott biztonságban lehet a hóvihar elől. A pajtától visszajövet a házhoz, látta, hogy a madárka még mindig csak a szoba fényéhez próbál odarepülni és az üveghez üti magát. Most már véresre csapdosta magát a sok próbálkozástól.

A bácsi próbálta megmutatni a kismadárnak, hogy az inkább szálljon a pajta irányába. Ott védelmet találhat a hideg és szél elől, és kicsit átmelegedhetne. Igyekezte a kezével arrafelé hajtani a madarat, „Hess, hess! Arra repülj madárka!”. De képzelhetitek, az ijedt kis madár csak még jobban megzavarodott és még hevesebben próbált a zárt ablak felé menekülni az ember elől. Össze-vissza törte magát.

Azon vette észre magát ez az ember, hogy beszél a megfélemlített kismadárhoz: „Madárka, nem haragszom rád! Nem rosszat akarok neked! Ne félj, segíteni szeretnék! Barát vagyok, nem ellenség! Nem bántani akarlak, megmenteni szeretnélek. Kicsi buta madár, hát nem érted?”

És akkor valami furcsa jutott az eszébe ennek az embernek: „Ó, ha most kismadárrá tudnék válni egy időre, akkor elmondhatnám ennek a madárnak, hogy ne féljen tőlem, nem bántani akarom, hanem segíteni neki. Akkor meg tudnám mutatni neki, hogy erre szálljon hogy biztonságba jusson. Mondhatnám, hogy gyere, kövess engem, szállj utánam én jó helyre viszlek.”

És miközben ezen morfondírozott, gondolkozott ez az ember, egyszer csak megértette: hiszen Isten ezért vett fel emberi formát! Mi, emberek annyira félreértettük Istent: Azt hittük ő félelmetes, azt hittük, hogy csak azért figyel bennünket, hogy ha rosszak vagyunk megbüntethessen. Féltünk tőle, pedig ő nagyon szeret.

Amikor Jézus megszületett 2000 évvel ezelőtt, akkor az a csoda történt meg, hogy Isten emberré vált egy időre, hogy beszélni tudjon velünk. Hogy el tudja mondani a tanítványainak, akik aztán leírták nekünk a Bibliába, hogy Isten nem rosszat akar nekünk, nem büntetni akar bennünket, hanem segíteni akar rajtunk. Azért jött el emberi testben, azért jött el az Úr Jézus, hogy elmondhassa, hogy ő a barátunk, és megmutassa az utat a mennyország felé. Azt mondja nekünk is: „kövess engem!” Mint ahogy ez a bácsi akarta volna kismadár alakban mondani ennek a szegény ki madárkának.

A férfi bement a házba, felvette a télikabátját, és utána indult a családjának a templomba. Most már értette, hogy mit ünneplünk karácsonykor, hogy miért olyan csodálatosan nagy dolog, hogy az Úr Jézus eljött, hogy Isten emberként megjelent miközöttünk emberek között.

Lk. 1,68: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.”