- Dátum: 2008. nov. 9.
- Csoport: Vegyes/Közép
- Belső cél: Jézusért minden bűnödre van bűnbocsánat.
- Aranymondás: "Bizony vétkeztünk a mi atyánkfia ellen." (1Móz 42,21)
- Nézőpont: Rúben (nem derül ki, hogy József az egyiptomi úr)
- Csatolva: Teljes szöveg
- Énekek: 130 220
A csatolt fálj a teljes szöveget tartalmazza, amit kb. 35 perc alatt lehet elmondani. Ez így egy hosszú, de izgalmas történet. Rövidíteni az alkalmazások (kilépések) ritkításával lehet. Egyébként ez megfontolandó, mert a vegyes csoportban (6-12 évesek) jól fogták a történetet a kisebbek is, de a 3-4. osztályosoknál úgy érzetem, sok volt a tanítás. (Az ördög mint vádló, illetve Jákób általánosítása mint gondolkodásbeli hiba simán elhagyható.) Meglepetésemre hamar mondták, hogy talán azért nem mentek Egyiptomba, mert tudták, József ott lehet; de a pénz megtalálásánál nem arra gondoltak, hogy a bizonytalanság és a nemértés miatt féltek a testvérek, hanem arra, hogy azért ijedtek meg, mert ezután lopással is vádolhaják őket. A gyerekeknek ismerős volt az a nem biblikus gondolat, hogy "azért történik velem rossz, mert én is rossz voltam", s ez Isten büntetése (pl. egy betegség puskázásért).
Ez a feldolgozás jó alkalmat ad a bűnről való beszélgetésre, van benne hívőknek való alkalmazás is (az ördög mint a hívők vádlója), és úgy meséli el a történetet, hogy nagyon izgalmas marad a vége, ahol lehet direkt Jézusra is mutatni. (Evangélizációs sorozat esetén szerintem jó lehetőség a bűnről beszélni, illetve az izgalmas befejezés a következő alkalommal való megjelenésre motivál.)
A nézőpont végig komoly feszültséget adott, s így 40(!) percig figyeltek, de az alkalmazásokat valószínűleg áttervezném, ha újra elmondanám.
Áldott alkalmat annak, aki felhasználja!