1-9. énekek

Kétféle életút
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1539
 

1. Aki nem jár hitlenek tanácsán, És meg nem áll a bûnösök útán, A csúfolóknak nem ül õ székében, De gyönyörködik az Úr törvényében, És arra gondja mind éjjel, nappal: Ez ily ember nagy boldog bizonynyal.
2. Mert õ olyan, mint a jó termõfa, Mely a víz mellett vagyon plántálva, Õ idejében meghozza gyümölcsét, És el nem szokta hullatni levelét; Ekképpen amit ez ember végez, Minden dolgában megyen jó véghez.
3. De nem ígyen vannak a gonoszak; Hanem mint az apró por és polyvák, Melyek a széltõl széjjelragadtatnak: Így az ítéletben meg nem állhatnak A gonoszok és kik bûnben élnek, Az igazak közt helyet nem lelnek.
4. Mert az Isten ismeri útukat, Az igazaknak érti dolgukat; Azért mindörökké õk megmaradnak; De akik csak a gonoszságban járnak, Azoknak nyilván mind elvész útuk: Mert  Istennek nem kell az õ dolguk.
Marot K., 1496–1544

2. Miért zúgolódnak a pogányok?

Isten Felkentjének diadalmas uralkodása
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Miért zúgolódnak a pogányok? Mit forgatnak õ bolond elméjükben? A földi népeknek mi szándékok? Csak hiába valót ûznek szívükben. E világi királyok egybegyûlnek, A fejedelmek tanácsot tartnak, Az Isten ellen erõs kötést tesznek, És az õ Krisztusára támadnak.
2. Nagy fennen mondják: mit késünk ezzel? Jer, szaggasuk el ezeknek kötelét, És minden igájukat rontsuk el, Ne viseljünk többé rajtunk effélét! De az Úr Isten a magas mennyekben Csak neveti dolgukat azoknak, Csúfolja õket, ülvén szent székében, Kinek ezek semmit nem árthatnak.  
3. Szolgáljatok e hatalmas Úrnak Jámbor élettel, igaz félelemmel, Örvendezzetek õ nagy voltának, De ezek is légyenek rettegéssel: Csókoljátok e néktek küldött fiat, Hogy erõsen meg ne haragudjék; El ne mulasszátok parancsolatját, Mert szörnyûképpen el kell vesznetek! 
Marot K., 1496–1544

3. Ó, mely sokan vannak, Akik háborgatnak

Reggeli ének nehéz idõkben
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ó, mely sokan vannak, Akik háborgatnak Engemet, én Istenem! Nagy sok ellenségim És sok gyûlölõim Tusakodnak ellenem. Sokan azt állítják, Lelkemrõl azt mondják: Elveszett ennek dolga, Segítsége nincsen, Mert elhagyta Isten, Így szólnak bolond  módra.
2. Mert te, én Istenem, Paizsom vagy nekem, Ki életem megmented, És nagy tisztességre, Fejem dicsõségre Idõvel fölemeled. Tehozzád, Úr Isten, Kiáltok szüntelen, És te megvidámítasz; Meghallgatsz kedvedbõl, Sion szent hegyérõl Nagy segedelmet nyújtasz. 
3. Ha ágyamban nyugszom, Csendesen aluszom, nincsen semmi félelmem. Midõn felserkenek, Semmit sem kesergek, Mert Isten õriz engem. Ha százezer népek Mind körülvennének Jobb és bal kezem felõl, Ha rám ütnének is, Nem rettegnék mégis Semmi veszedelemtõl. 
4. Kelj föl, Uram, tarts meg, Ellenségim vond meg, Megtörvén õ fogokat! Mind összepaskolod És arcul csapdosod Az Isten-utálókat. Csak te vagy az Isten, Ki minden szükségben Meg tudsz szabadítani, Ki a te sereged Megtartod, szereted, És meg szoktad áldani. 
Marot K., 1496–1544

4. Én igazságomnak Istene

Esti ének nehéz idõkben
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Én igazságomnak Istene, Hallgasd meg én kiáltásom! Szánj meg és tekints ínségemre, Te vigy engemet tágas helyre, Midõn itt szorongattatom! Ti nagy urak, míglen gyaláztok Engemet tisztességemben? És ily hívságban míg maradtok? Hazudozásra mit vágyódtok? Mit gyönyörködtök ezekben?
2. De vegyétek jól eszetekbe, Hogy az Úr Isten engemet Bévett kedvébe, kegyelmébe, Csuda mód megmentett engemet, És meghallja kérésemet! Rettegjetek hát és lássátok, Hogy ellene ne vétsetek; Magatokat meggondoljátok, Az ágyasházban ha nyugosztok, Hogy lehessen csendességtek! 
3. Az igazak áldozatjával Áldozzatok az Istennek; Jó élettel és igazsággal, És az Istenben bátorsággal Bízzatok és örvendjetek! De sokan mondják azt minékünk: Ki vezérl minket a jóra? Azért téged, Úr Isten, kérünk, Mutasd kegyes orcádat nékünk, Jöjjön el az áldott óra!
4. Mellyel inkább vigasztalsz engem És örvendeztetsz szívemben, Hogynem kiknek sok mustjok terem, Búzájokkal rakva sok verem, Mikkel élnek bõségesen. Azért élek jó békességben, Fekszem, aluszom kedvemre, Uralkodván lakom földemben Bátorságos örvendezésben, Mert az Úr vigyáz éltemre. 
Marot K., 1496–1544

5. Úr Isten, az én imádságom

Reggeli könyörgés az esztelenek ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Úr Isten, az én imádságom, Kérlek, vegyed füleidbe És hallgass meg kérésembe'! Én Istenem és én királyom, Értsd meg mondásom.
2. Tekintsed meg esedezésem, És halld meg kiáltásomat, Midõn hívlak, királyomat! Meghallgatod én könyörgésem, Bizonnyal hiszem. 
3. Jó reggel meghallgatsz engemet, Uram, még virradta elõtt, Idején a nap hogy feljött; Elõdbe számlálom ügyemet, Várván kegyelmet. 
4. Mert egyedül te vagy oly Isten, Kinek a gonoszság nem kell; És aki gonosz bûnben él, Nem mehet hozzád semmiképpen, Míg él vétekben. 
5. Én pedig nagy jó reménységgel Bémegyek szent templomodba, És imádlak szent házadba’; Nagy jóvoltodért félelemmel Szolgállak szívvel. 
6. Uram, vezérelj igazságban Ellenségimnek láttokra, Kik igyekeznek káromra; Oktass, hogy a te útaidban Járhassak jobban. 
7. És hogy azok mind örüljenek, Akik bíznak csak tebenned, Szívbõl szeretik szent neved: Engedd, hogy vígan Felségednek Énekeljenek. 
8. Az igazat mert te megáldod, Te nagy irgalmasságoddal Körülveszed, mint paizzsal; A gonosz ellen õt megtartod És oltalmazod. 
Marot K., 1496–1544

6. Uram, te nagy haragodban

Lelki-testi nyomorúságban (Elsõ bûnbánati zsoltár)
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Uram, te nagy haragodban, Mely miatt vagyok búban, Engemet ne feddj meg! És haragodnak tüze, Szûnjék meg sebessége, Melyben ne büntess meg!
2. Nékem, Uram, légy irgalmas, Mert vagyok nagy fájdalmas. Ne hagyj, Uram, kérlek! Gyógyítsd meg sérelmimet, Elrettent tetemimet Újítsd meg, hogy éljek! 
3. Térj, Uram, kegyesen hozzám, Mert, jaj, elfogyatkozám! Te nagy irgalmadból Szánj meg nagy nyavalyámban És keserves kínomban: Ments meg a haláltól! 
4. Én szomorúságim miatt Én két szemem elsorvadt És elhomályosult; Ezt szerzik ellenségim, Vigadnak gyûlölõim, Min szívem elbúsult. 
5. Azért minden ellenségim És én háborgatóim, Pironkodjatok el! Már mind hátra térjetek, És megszégyenüljetek Nagy hirtelenséggel!
Marot K., 1496–1544

7. Ó, én Uram és én Istenem

Könyörgés segedelemért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ó, én Uram és én Istenem, Tebenned vagyon reménységem, Én oltalmamra légy jelen, Tarts meg ellenségem ellen, Hogy engemet el ne ragadjon, Mint éh oroszlán, meg ne rágjon, Amidõn nincs segítségem, Aki megmentene engem.
2. Hogyha én ezt tettem, Úr Isten, Avagy hamisság van kezemben; Hogyha gonoszt tettem ennek, Ki örült békességemnek; Hogyha valaki abban megért, Hogy gonoszt fizettem a jóért; Sõt, ha jól nem tettem azzal, Ki nekem volt bosszúsággal: 
3. Ámbár kergessen ellenségem, És bátor megragadjon engem, Életemet földhöz verje, Dicsõségem porrá tegye! Kelj föl azért nagy haragodban, Ellenségem ellen támadván; Add meg az elõbbi tisztem, Kit rendeltél, Uram, nekem!
4. Verd meg az istenteleneket, És védelmezd meg híveidet, Mert mindeneknek titkait, Látod, Uram, szívit-lelkit. Te vagy paizsom, igaz Isten, És nem hagysz el veszedelmemben, Ki a híveket megtartod, A gonosztól takargatod. 
Marot K., 1496–1544

8. Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk

Estvéli ének a mennyboltozatról és az emberrõl
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk, Mely csudálatos a te neved nékünk! Nagy dicsõséged ez egész földre Kiterjed és felhat az egekre.
2. Dicsérnek téged még a csecsszopók is, Szájukban viselik nevedet õk is, Kik által ellenséget megejtesz, És bosszúállót megszégyenítesz. 
3. Nagy voltát ha megnézem dolgaidnak, Melyeket a te kezeid formáltak, Az eget, holdat, a fényes napot, És szép renddel a sok csillagokot: 
4. Csudálván mondom: micsoda az ember, Ki tõled ennyi sok dicsõséget nyer? De micsoda az embernek fia, Kirõl Felségednek van ily gondja? 
5. Az angyaloknál noha egy kevéssé Kisebbé tõd, de nagy dicsõségessé Teremtéd õtet és magasztalád, Nagy dicsõségre felkoronázád. 
6. Kezed munkáin õtet úrrá tevéd, Hogy azokkal bírna, néki engedéd, Valamit e világra teremtél, Mindeneket lába alá vetél. 
7. Ó, felséges Úr, mi kegyelmes Urunk, Mely csudálatos a te neved nálunk! Felségednek mely nagy dicsõsége, Mellyel teljes e föld kereksége. 
Marot K., 1496–1544

9. Dicsérlek téged, Úr Isten

Hálaének Isten ítéletéért
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Dicsérlek téged, Úr Isten, És áldlak teljes szívemben, És a te csudatételidet, Hirdetem jótéteményidet.
2. Tebenned, Uram, vigadok, Nagy örömömben tombolok, És a te felséges nevednek Szép dicséreteket éneklek. 
3. Mert az én ellenségimet Veréd, megtérítéd õket, Kik rettegvén, hátra esének, Szent színed elõl elveszének. 
4. Én ügyemet megtekintéd, És kegyelmesen felvevéd; Ülvén a törvénytevõ székben, Megmentél igaz ítéletben. 
5. Énekeljetek az Úrnak, A Sion hegyén lakónak! Sokságát cselekedetinek Hirdessétek el minden népnek. 
6. Aki nyilván megkeresi, Az igaz vért nem felejti, A szegény népet õ nem hagyja, Akiknek kiáltását hallja. 
7. Én Uram és én Istenem, Tekintsed meg nagy ínségem: Életemet a gonosz gyötri; A halál kapuiból végy ki! 
8. Kelj fel, Uram, és légy jelen, Hogy ember erõt ne vegyen; A pogányokat hívd elõdbe, Ítéld meg erõs törvényedbe’! 
9. Szívökben, Uram, rettentsd meg, Hogy magukat gondolják meg, És ismerjék a pogány népek, Hogy õk is halandó emberek.
Marot K., 1496–1544
";

include "show.php";

?>