10-19. énekek

Nyomorultak kiáltása segedelemért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mire távozol tõlünk, Úr Isten, Ily meszsze, és magad mit rejted el? E sok ideig való ínségben, Miért hogy minket így felejtesz el? Ím, az istentelen kevélységgel Kergeti a szegényt és nyomorgatja: Hálója essék az önnön nyakába!
2. Mert az istentelen dicsekedik, És gyönyörködik kívánságában. :/: Dicséri a fösvényt, hízelkedik, Istent káromol felfuvalkodván, Akit megutál nagy hívságában, Sõt kevélységében így gondolkodik: Hogy nincsen Isten, azzal csúfolódik. 
3. Õ bolondságában úgy elmégyen, Erõs ítéletedet nem féli. :/: És kevélységében szól nagy fennen, Ellenségit is semminek véli. Könnyen elfúhatja, azt ítéli, Végre mond: bátran lakom és csendesen, Soha nem esem szerencsétlenségben. 
4. Átokkal, szitokkal rakva szája, Szól az õ nyelve csak álnokságot, :/: E nyelvet szoktatta csalárdságra, Mellyel szerez sok bút és bánatot. Tolvajok módján megáll barlangot, Leshelybõl a szegényre ólálkodik, Hogy megfoghassa, csak azon forgódik. 
5. Uram, tekintsd meg a nyomorultat, A szelídeket kegyesen tartsd meg; :/: Vedd füledbe õ kiáltásukat, Erõsítsd szívüket, vigasztald meg. A szegény árvákat védelmezd meg, Zabolázd meg az erõszaktevõket: E földön óvd a gonoszoktól néped. 
Marot K., 1496–1544

11. Az Istenben bízom jó reménységgel

Kishitûség ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Istenben bízom jó reménységgel, Miért szóltok hát így én lelkemnek, Hogy én a ti hegyetekre fussak el, És mint egy madár meszsze repüljek? Mert a kegyetlenek ívüket  szegzik, Hogy a tiszta szívûket meglõjék, Már a nyilakat az idegbe tették.
2. Mert igaz õ, és igazságot szeret, És kedves orcát mutat azoknak, Kik igazságban rendelik éltüket. Az Istennek temploma mennyekben, Ott fenn vagyon szent széke, melybõl széjjel Szemei mindent néznek élesen, Földi népet is megnézell és szemlél. 
Marot K., 1496–1544

12. Szabadíts meg és tarts meg, Uram Isten

Imádság szorongattatásban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Szabadíts meg és tarts meg, Uram Isten, Mert szentid elfogytak, nincs jól tévõ, És a földön már sok a tökéletlen, Nincs emberek közt igaz beszédû.
2. Ezek egymásnak szólnak csak hívságot, Dolgukat festik szép beszédekkel; Hízelkedvén, mutatnak nyájasságot, De nyelvük nem egyez õ szívükkel. 
3. És ezt mondják: jer, tegyük azt nyelvünkkel, Hogy minket minden nagyra becsüljön; Ajkunkkal, szánkkal elbírunk ezekkel, És senki sincs, ki velünk pöröljön. 
4. Azért mond Isten: ímé, a szegények Elhagyatnak, öletnek, pusztulnak; Azért õket megszánom és felkelek, És kezükbõl kimentem azoknak. 
5. Az Istennek mondási oly igazak, Mint a drága ezüst, kit a tûzben Az ötvösök kohókban tisztítottak, És hétszer megeresztettek szépen. 
6. Tartsd meg azért népedet kegyelmesen, Kérünk, jóvoltodból reánk tekints! Õrizz meg örökké e nemzet ellen, Hozzánk mindenkor jókedvet jelents!
Marot K., 1496–1544

13. Míglen felejtesz el, Uram

Meddig még?
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Míglen felejtesz el, Uram, Míg nem emlékezel rólam? A te orcádat énelõlem, Örökké elrejted e tõlem? Mire nem könyörülsz rajtam?
2. Tekints reám, kegyes Uram! Szánjad meg az én nyavalyám! Szemeimet világosítsd meg, Hogy életemben viduljak meg, Halálban el ne aludjam. 
3. Mert én bízom jókedvedben, Ki megvigasztalsz szívemben. Örvendez azért az én lelkem, Hogy Isten az én segedelmem, Melyért dicsérem énekben. 
Marot K., 1496–1544

14. A bolond így szól az õ szívében

Isten erõsebb, mint ellenségei
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. A bolond így szól az õ szívében: 'Nincs Isten', azért nagy gonoszságban él; Utálatos bûnt teszen, semmit nem fél. Ez egész földön  aki jót tegyen, Senki nincsen.
2. Az Úr az égbõl alátekinte E földön az emberek fiaira, Hogy meglássa, ha kinek esze volna, Ha valaki az Istent keresné És tisztelné. 
3. De azt jól látja dicsõségében, Hogy a jó útról eltértek mindenek, Mindnyájan fertelmes bûnben hevernek; Aki az Istent tisztelné híven, Csak egy sincsen. 
4. A Sionról vajon ki jövend el, Ki a szent Izráelt megszabadítja? Ha Isten fogságból népét kihozza, Örvend a Jákób és az Izráel Teljes szívvel. 
Marot K., 1496–1544

15. Uram, ki lészen lakója

Ki mehet az Úr elé?
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Uram, ki lészen lakója A te felséged sátorának? Jelentsd meg és add tudtomra, Ki lészen ö rök lakosa Szent hegyednek és hajlékodnak?
2. Aki jár igaz életben, Szól és szolgáltat igazságot, Forgódik híven mindenben, És hûséges õ szívében, És szereti a jámborságot.
3. Ki az õ felebarátját Õ nyelvével nem rágalmazza, Kárral nem bántja szomszédját, Nem rútolja atyjafiát, És tisztességét nem gyalázza.
4. Az istentelent utálja, Az istenfélõt megbecsüli, Õt nagy tisztességben tartja, Esküvését meggondolja, Ha kárt is vall, azt meg nem szegi.
5. Aki pénzével él híven, Kölcsön ád, de nem kér uzsorát; Az ártatlan ember ellen Ajándékot õ nem veszen: Aki így tészen, az megállhat.
Marot K., 1496–1544

16. Tarts meg engemet, ó, én Istenem

A hívek öröksége: Isten
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Tarts meg engemet, ó, én Istenem, Mert reménységem vetem csak tebenned! Azért az Úrnak mondjad ezt, lelkem: Én Uram vagy te, örvendek tenéked! E kívül nem kérkedhetem semmivel, Hogy néked használhatnék jótétemmel.
2. Az Úr Isten az én örökségem, Mely nekem kiváltképpen részeltetett, És õ megtartja híven azt nékem. Az én sorsom a legjobb részre esett; Hogy az örökség zsinórral osztatott, Azzal a legszebbik rész nekem jutott. 
3. Dicséreteket mondok az Úrnak, Ki tanácsával engem jól vezérel; Még veséim is erre tanítnak, És az ágyban is megintenek éjjel. Az Urat szüntelen elõttem tartom: Mert jobbom felõl van, nem ingadozom. 
4. Öröme vagyon szívemnek ezen, Örvendez lelkem és megnyugszik testem: Noha a sírban fekvése leszen, De azt szívemben nyilván én elhiszem: A koporsóban nem hagyod szentedet, De rothadás ellen megmented õtet. 
5. Az életre nekem utat mutatsz, Mely életben van az örök boldogság, Hol szent színednek gyönyörû voltát Láttatod, mely nagy öröm és vigasság. Nagy dicsõséged, jobbod erõssége Örökké megmarad, soha nincs vége. 
Béza T., 1519–1605

17. Hallgasd meg igazságomat

Könyörgés oltalomért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hallgasd meg igazságomat, Én kiáltásom, Uram, értsd meg! Hozzám figyelmezz és tekintsd meg Szívbéli imádságomat! Ítéletet tetõled várok, Nézd meg ügyem, láttass törvényt: Ítélj meg igazság szerint, Mert én álnoksággal nem járok. 
2. Szívem éjjel megpróbáltad, És megvizsgáltad teljességgel, Láttad, hogy egyez én nyelvemmel: Csalárdság nélkül találtad. Amit ember szól, avagy mûvel, Én ajakid beszédire, Gondot tartok szent Igédre, Nem járok a gonosztevõvel. 
3. Vezérljed én járásomat, És tarts meg a te ösvényiden, Máshova senki ne térítsen; Erõsítsed lábaimat! Téged hívlak én segítségre, Uram, láss meg szükségembe’, Kérésem vedd füleidbe, És légy figyelmes beszédemre. 
4. Te vagy bizonyos oltalmok, Akik tebenned reménylenek; Jóvoltod mutasd meg ezeknek, Hogy lássák a rád támadók: Mint a te szemeidnek fényét, Úgy õrizz meg, Uram, engem, Szárnyad árnyékában fejem Takargasd, õrizvén ösvényét. 
Béza T., 1519–1605

18. Ó, én Uram, ki erõt adsz énnékem

Hálaadás a csodálatos szabadításért
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ó, én Uram, ki erõt adsz énnékem,  Szeretlek téged, míg leszen életem. Én magas kõszálam, ó, én Uram, Erõs bástyám és erõs kõváram! Én erõs Istenem és bizodalmam, Idvességemnek bizonysága, pajzsom! Midõn az Urat dicsérvén kérem, Ellenségimtõl õ megtart engem. Halál fájdalmi hogy körülvennének, Béliál folyói rettegtetnének, Pokol kötele vala körülem, Csaknem a halál tõribe esém. 
2. Térhelyre hoza s kimente engemet, És mutata énhozzám nagy szerelmet, Megfizete az igazság szerint, Kezeimnek tisztasága szerint. :/: Mert az Úrnak útától nem tértem el, Az én Istenemtõl nem szakadtam el, Ítéletire szüntelen néztem, És szent törvényét meg nem vetettem. De mindenkor híven elõtte jártam, Gonosztételtõl magamat megóvtam: Megfizete az igazság szerint, Kezeimnek tisztasága szerint. 
3. Szent vagy és jóltevõ a jóltevõkkel, És igazat téssz igazán élõkkel, Tiszta vagy azokhoz, akik tiszták, Elfordulsz tõlük, akik gonoszak. :/: Nyomorult szegényeket megsegíted, A kevély szemûket megszégyeníted; Nékem, Uram, szövétneket gyújtasz, És a setétben világot nyújtasz. Teáltalad ellenségim seregin Általfutok, átszököm kerítésin. Mely tökéletes az Isten úta, Tiszta és próbált az õ mondása. 
Marot K., 1496–1544

19. Az egek beszélik És nyilván hirdetik

Isten dicsõsége a mennyen és az Igében
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Az egek beszélik És nyilván hirdetik Az Úrnak erejit. Az ég menynyezeti Szépen kijelenti Kezének munkáit. A napok egymásnak Tudományt mutatnak Az õ bölcseségérõl, Egy éj a más éjnek Beszél az Istennek Õ nagy dicsõségérõl.
2. Nincs szó, sem tartomány, Holott e tudomány Nem prédikáltatnék; :/: Mindenfelé mégyen E földkerekségen Beszédük ezeknek. Írásuk kimégyen Mind e világ végén, Holott a fényes napnak Hajlékot az Isten Helyheztetett szépen Õ lakó szállásának. 
3. Melyben mint võlegény Reggel felkél szépen Õ ágyasházából, :/: És ugyan örvendez, Mint az erõs vitéz, Ha futásra indul. Az égnek egy végén Felkél és elmégyen Gyorsan a más végére; Sehol semmi nincsen Õ hévsége ellen, Ki magát elrejthesse. 
4. Az Isten törvénye Tiszta, õ beszéde Lelkeket megtérít, :/: Hûség bizonysága, Kisdedeket abba’ Bölcsességre tanít. Õ parancsolati, Igazak mondási, Mik szívet vigasztalnak. Minden õ törvényi, Tiszták szent beszédi, Szemet világosítnak. 
5. Az Isten félelme Tiszta, mindörökké Megmarad és megáll. :/: Az õ ítélete Igaz mindenekbe’, Teljes nagy jósággal. Aranynál, ezüstnél És drágaköveknél Sokkal becsületesebb; Õ szerelmessége És gyönyörûsége A méznél is édesebb. 
6. Aki szolgál néked, Tanul, Uram, tõled Nagy jó tanulságot. :/: És ha azt megtartja, Jól lészen õ dolga, Mert veszen jutalmat. Ki tudná bûninek, Számát esetinek, És ki gondolhatná meg? Én sok bûneimet, Titkos vétkeimet, Uram, nékem bocsásd meg! 
7. Szolgádat õrizd meg, Kevélységtõl tartsd meg: Ne essék e bûnbe, :/: És én tiszta lészek, Semmi bûnt nem tészek, Járván te kedvedbe’. Szájamnak szólása, Szívem gondolatja Kedves legyen tenéked! Adjad, ó, én Uram, Kõsziklám, megváltóm, Hogy ne vétsek ellened.  
Marot K., 1496–1544 
";

include "show.php";

?>