100-109. énekek

Hálaének a templomban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. E földön ti minden népek, Az Istennek örvendjetek, Elõtte szép énekekkel Szolgáljátok õt víg szívvel!
2. Tudjátok, hogy ez az Isten, Ki minket teremtett bölcsen, És mi vagyunk õ népei És õ nyájának juhai. 
3. Õ kapuin menjetek be, Hálát adván szívetekbe’! Jer, menjünk be tornácába, Néki nagy hálákat adva! 
4. Mert nagy az õ kegyessége, És megmarad mindörökre, És õ hûsége mindenha Megáll és el nem fogy soha. 
Béza T., 1519–1605

101. Mindennek elõtte irgalmasságról

Uralkodó tüköre (Messiási zsoltár)
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Mindennek elõtte irgalmasságról, Lészen éneklésem az igazságról, És dicséretet mondok szüntelen Néked, Isten.
2. Okossággal járok minden utamban, Vajon mikor jössz már el, Isten, hozzám? Hogy házamat híven vezérlhessem, Igyekezem. 
3. Én semmi gonosz dolgot nem kedvelök, De minden csalárdságot én gyûlölök, Ezekre semmiképpen nem vetem Az én kezem. 
4. A hamis szívû távol menjen tõlem, A gonosz emberhez nem lészen kedvem, Nem jön a csalárd ember elõmben Semmi helyen. 
5. Titkon ki õ feleit rágalmazza, Nem lészen nálam annak maradása, A fuvalkodó kevélyt elõttem Nem szenvedem. 
6. Szemeim inkább azokra nézzenek, Akik e földön igazságban élnek, Lakjanak nálam, és mint hû szolgák, Szolgáljanak. 
Marot K., 1496–1544

102. Hallgasd meg, Uram, kérésem

Imádság Sion helyreállításáért (Ötödik bûnbánati zsoltár)
Genf, 1562
 

1. Hallgasd meg, Uram, kérésem, Tekintsd meg esedezésem! Beszédem jusson hozzád, Ne rejtsd el tõlem orcád! Hajtsd énhozzám te füledet, Enyhítsd meg nagy ínségemet! Midõn kiáltok, Úr Isten, Siess, hallgass meg kegyesen!
2. Mert napjai életemnek Oly hirtelen elkelének, Mint a füst és a pára, És mint a tûzhely pora. Minden csontom úgy elszáradt, Szívem, mint a fû, elhervadt, Úgy, hogy az én ételemet, Elfelejtem kenyeremet. 
3. Porhamu kenyerem nékem, Melyet étel gyanánt észem; Italom könnyeimmel Elegyítem, mint vízzel, A te nagy haragod miatt, Melynek tüze úgy fellobbant, Hogy engemet fölemeltél, Ismét a földhöz ütöttél. 
4. Az én idõm úgy elmúlék, Mint az árnyék, elenyészék; Minden testem elasza, Mint a lekaszált széna, Amely meg nem éled többé; De te megmaradsz örökké, És a te emlékezeted, Mindörökre megtart híred. 
Béza T., 1519–1605

103. Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet

A könyörülõ Isten
(1539) Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet, Minden énbennem dicsérje szent nevét És az õ mondhatatlan jóvoltát! No, dicsérd, lelkem, és az Urat áldjad, Feledékenységben el ne hallgassad Õ jótéteményinek sok voltát.
2. Adj hálát néki, aki bûneidet Megbocsátja, gyógyítja sérelmidet, Kiment minden nagy bajodból híven, És életedet veszélytõl megmenti, A halál veszedelmitõl megõrzi: Irgalmával megkoronáz szépen.
3. Aki lelkedet kegyesen táplálja, Ami kell szádnak, bõséggel megadja; Mint a sast, megifjít és megújít. És akik méltatlanságot szenvednek, Tõle kegyesen azok megmentetnek, Hozzájuk nyújtja az õ jókedvit. 
4. Mint az atya fiaihoz kegyelmes, Õ is azokhoz igen engedelmes, Kik õt igazán félik, tisztelik, Mert jól tudja, mily gyarló a mi voltunk, És hogy mi oly romlott emberek vagyunk, Mint a por, mely a széltõl hintetik. 
5. Ember élete a fûhöz hasonló, Felnõ és zöldül, de hamar elmúló, Mint a gyenge virág a sík mezõn, Melyet mihelyt megfúval a meleg szél, Elhull és hervad, ékessége elkél, Ember nem tudja, hol volt, hova lõn. 
6. De az Úr kegyelme örökké megáll Azokon, kik õt félik igazsággal, És firól fira terjed irgalma Azokon, kik megtartják õ kötésit, Akik gyakran megemlítik törvényit, És azok szerint járnak mindenha. 
7. Dicsérjétek õt, minden õ seregi, Kik a mennyekben szolgáltok õnéki És cselekszitek szent akaratját! Áldjátok az Urat, minden állatok, És birodalmát fenn magasztaljátok, Örökké áldjad, lelkem, az Urat!
Marot K., 1496–1544

104. Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld

A teremtõ dicsõsége
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld, Dicsõségével rakva menny és föld. A te felséged, Uram, nagy és erõs, A te ékességed nagy szép és fényös. Te öltözeted ékes és tiszta, Szép világosság származik róla. Az egeket szélesen kiterjesztéd, Mint egy kárpitot, úgy felékesítéd.
2. A vizet körüled, mint kamarát, Jól megépítéd, mint szép palotát. A felhõkön úgy jársz, mint egy szekéren, A szelek szárnyukon hordoznak szépen. Angyalidat sebes széllé teszed, Száguldó postáidként kiküldöd; Mennydörgés, tûzláng, villámlás elõtted, Mint kész szolgáid, úgy függnek tetõled.
3. A föld fundámentomát megvetéd, Amelyre erõsen helyeztetéd, Hogy azon mindenkoron megállana, És helyébõl soha ki nem mozdulna. Mely azelõtt a nagy mélységekben Vízzel mint ruhával volt elfödvén; Õrajta a nagy vizek felül folytak, Kik a nagy hegyeken is felülmúltak.
4. De mihelyen te megfeddéd õköt, Megfutamának feddésed elõtt; Hogy meghallák mennydörgését te szódnak, A földrõl sietvén elszaladának. A nagy hegyek fölemelkedének, És a mély völgyek mind kitetszének; Minden megtartja õ tulajdon helyét, Melyet Felséged nékiek engedett. 
5. Az Úrnak légyen örök tisztesség, És övé légyen minden dicsõség! Örvend az Úr õ csuda dolgaiban, Gyönyörködik õ minden munkáiban. Tekintésétõl a föld megrémül, És az õ haragjától megrendül; Reszketvén a nagy hegyek füstölögnek, Hogyha az Úrtól õk megillettetnek.
6. Dicséretet az Úrnak éneklek, Valamíg én e világon élek; Az Úr Istent én egész életemben Dicsérem és áldom szép éneklésben. De viszontag azt kérem õtõle, Hogy éneklésem jókedvvel vegye, És aztán teljes szívbõl örvendezek, Szép énekeket mondván szent nevének.
Marot K., 1496–1544

105. Adjatok hálát az Istennek

Isten csodatettei velünk
Genf, 1562
 

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép elõtt Nagy csudáit, melyeket tött!
2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívbõl félitek õtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!
3. Keressétek e kegyes Urat És az õ színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek õ szájából jöttek!
4. Népét vígsággal õ kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.
5.  Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg õ szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megõrizzék, Melyért dicséret Istennek!
Béza T., 1519–1605

106. Az Urat áldjátok, mert jó

Isten kegyelme népéhez
Genf, 1562
 

1. Az Urat áldjátok, mert jó, Irgalma örökkévaló! Vajon kicsoda mondhatná ki Az õ nagy erõs hatalmát? Sok és nagy az õ dicséreti, Melynek ki tudhatná számát?
2. Boldog, aki az Úr szavát, Megõrzi parancsolatát. Uram, énrólam emlékezz meg! Népedhez való kedvedért, Kérlek, engemet látogass meg Üdvözítõ szerelmedért!
3. Javaival hogy élhessek Te választott híveidnek, És hogy szívem örvendezhessen Örömén a te népednek, És örökséged örömében A te népeddel örvendjek.
4. Az Úr felmagasztaltassék, Istene az Izráelnek: Dicsértessék az õ szent neve! És hogy örökké úgy legyen, Minden nép ígyen szóljon erre: Az Úrnak dicsõség! Ámen.
Béza T., 1519–1605

107. Dicsérjétek az Urat, Mert nagy õ jóvolta

A megváltottak hálaéneke

Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Dicsérjétek az Urat, Mert nagy õ jóvolta, És örökké megmarad Az õ nagy irgalma. Akik megváltattak Õáltala kegyesen, Kíntól megtartattak, Õtet dicsérjék híven.
2. Kiket õ támadatról És napenyészetrõl, Dél felõl és északról Bégyûjte sok földrõl, Kik a szörnyû pusztán Idestova bujdostak, Semmi várost ottan Lakásra nem találtak.
3. Holott nekik nem vala Ételük, italuk, Min lelkük elbágyada, Nagy bú szállott rájuk. Ez õ ínségükben Istenhez kiáltának, Kitõl nagy kegyesen Megszabadíttatának.
4. És igaz úton õket Nagy szépen hordozá, Holott lelnének helyet, Városra juttatá. Ezek hát víg szívvel Az Úr Istent dicsérjék, Minden népnek széjjel Nagy csudáit beszéljék.
5. Ezek áldják az Istent, Dicsérjék kegyelmit, Minden nép közt óránként Hirdessék csudáit. Istennek szívükbõl Áldozzanak hûséggel, Csudatételirõl Énekeljenek széjjel.
6. Kegyesen fölemeli Õ a nyomorultat, Cselédit kiterjeszti, Mint a sereg nyájat. A jók, kik ezt látják, Örvendez az õ szívek; De szájukat dugják, Akik gonoszul élnek.
Marot K., 1496–1544

108. Úr Isten, kész az én szívem

Isten jósága és hûsége (Reggeli ének)
Bourgeois L.,  Genf, 1562
 

1. Úr Isten, kész az én szívem, És azon vagyon én lelkem, Hogy tenéked énekeljen, Dicséretet zengedezzen. Nosza, lantok és citerák, Zendüljetek fel muzsikák, Mert igyekezem jó reggelen Így menni az Úr eleiben. 
2. Dicsérlek, Uram, tégedet Minden nemzetségek elõtt, Tisztellek szép énekekkel Minden nép elõtt víg szívvel. Mert a te kegyelmességed :/: A széles égre kiterjed, Felségednek szent igazsága A felhõket mind felülmúlja. 
3. Légy minekünk segítségül, Õrizz meg ellenséginktül, Mert az emberi segítség Hiábavaló epedség. Az Isten által minekünk :/: Lészen erõs gyõzedelmünk, És megszabadít õ bennünket, Megtapodja ellenségünket. 
Béza T., 1519–1605

109. Ó, Úr Isten, én dicsõségem

Panasz az istentelenek ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ó, Úr Isten, én dicsõségem, Ne hallgass, ne felejts el engem! Mert rágalmaz az istentelen, Száját reám tátotta szörnyen, Hazugságot szól ellenem, Nyelvével sérteget engem. 
2. Ok nélkül rólam gonoszt szólnak, És nagy ellenségüknek tartnak; Azért, hogy én õket szerettem, Kegyetlenül gyûlölnek engem; Én csak Istenhez szüntelen Fohászkodtam ez ínségben. 
3. Irgalmaddal biztatom lelkem, Szent nevedért õrizz meg engem, Mert szegény szûkölködõ vagyok, Én szívemnek fájdalmi nagyok! Ím, el kell múlnom hirtelen, Mint az árnyék a setétben. 
4. Ez én nagy keserûségemben Csúfolnak és gyaláznak szörnyen; Fejüket rázzák, midõn látnak, És engem gúnyolnak, bosszantnak. Azért, Úr Isten, segíts meg, Nagy kegyességedért tarts meg!
5. Az Úr Istent én az én számmal, Dicsérem szép énekmondással, Magasztalom õtet szüntelen, Mert õ könyörül a szegényen, És azok ellen megtartja, Akik ítélik halálra. 
Béza T., 1519–1605

";

include "show.php";

?>