120-129. énekek

A rágalmazók ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Én az Úr Istenhez kiálték, Mikoron nagy ínségben valék, És be nem dugá az õ fülét. Hallgasd meg, Uram, kérésemet! A népeknek hazug szájától, Hamis nyelvek gyalázat -jától, Életemet e veszélytõl Tartsd meg kegyelmességedbõl!
Béza T., 1519–1605

121. Szemem a hegyekre vetem

Isten az õ népének hû õrizõje
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Szemem a hegyekre vetem, Onnan felül nékem Minden segedelmem. Isten az én reménységem, Ki az eget for-málta És e földet alkotta.
2. Lábad botlani nem hagyja, És aki rád vigyáz, Nem szunnyadozik az Izráelnek vigyázója, Mert az nem aluszik el, De rájuk gondot visel. 
3. Az Úr téged megõrizzen, Kezet rád terjesztvén, Árnyékkal befedjen! Hogy a nap õ hévségében, Néked ne ártson éjjel A hold az õ fényével!
4. Az Úr õrizze örökké Lelkedet esettõl, Mentse meg veszélytõl! Az Úr híven megõrizze A te kimenésedet És te bejövésedet!
Béza T., 1519–1605

122. Örülök az én szívembe'

Áldáskívánás az anyaszentegyházra
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Örülök az én szívembe' E kívánatos hírt hallván, Hogy mi bémegyünk ezután Az Isten lakó helyébe, Jeruzsálem, kapuidban Mi lábainkkal megállván. A Jeruzsálem jól megépült Sok ékes épületekkel, Holott szép polgári renddel Mindenféle nemzet egybegyült.
2. Légyen te kõfalaidban Csendesség és jó békesség, :/: A község közt egyenesség; Jó szerencse házaidban! Az én atyámfiaiért :/: És ott lakó feleimért Adjon Isten jó békességet! Szentségiért én e helynek, :/: Mely szerzetett az Istennek, Minden jót kívánok tenéked!
Béza T., 1519–1605

123. Tehozzád szemeimet, Úr Isten

Könyörülj rajtunk!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Tehozzád szemeimet, Úr Isten, Emelem az égben! Mint szolgának szemei nyitva vannak, És az Úrra vigyáznak, Mint szolgáló leány õ aszszonyára Tekint minden órába, Úgy néznek szemeink az Istenre És õ kegyelmére.
2. Kegyelmezz, Uram, kegyelmezz nékünk, Mert nincs becsületünk! Minden oly szertelenül gyaláz minket, Melynél feljebb nem lehet.  Kevély népek minket szörnyen nevetnek, Rajtunk csúfságot ûznek; Gyalázó szókkal úgy illettetünk, Mikkel eltölt lelkünk. 
Béza T., 1519–1605

124. Az Izráel ezt nyilván mondhatja

Isten velünk van a szükségben
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Izráel ezt nyilván mondhatja: Ha az Isten nem lett volna velünk, Ha õ nem lesz vala segít-ségünk, Midõn az embereknek soksága Nagy kegyetlen támada ellenünk.
2. Elnyelnek vala õk elevenen, Úgy reánk gerjedt vala haragjok. Minket teljességgel a nagy habok Vízzel elborítnak vala szörnyen, Ránk omlanak vala nagy patakok. 
3. A nagy árvíz reánk rohan vala, És elnyeli vala életünket. Dicséret Istennek, hogy õ minket Az õ foguktól megszabadíta, Hogy õk meg ne ennének bennünket. 
4. Miképpen elszalad a madárka A madarász tõribõl, akképpen Megszabadulánk, a tõrt elszegvén. Mert életünknek az Úr oltalma, Ki mennyet, földet teremtett bölcsen. 
Béza T., 1519–1605

125. Akik bíznak az Úr Istenben

A reménység meg nem szégyenít
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Akik bíznak az Úr Istenben Nagy hiedelemmel, Azok nem vesznek el Semminémû veszedelemben. Mint a Sion hegye, megállnak, Nem ingadoznak.
2. És mint a nagy Jeruzsálemet Hegyek körülvették És nagy kerítések, Akképpen Isten az õ népét És õ híveit körülveszi És megõrizi. 
3. Mert az övéit õ nem hagyja  A hamis kezében És semmi ínségben, Hogy ki-ki önmagát megóvja, Hogy a hitlen népekkel egybe Ne essék bûnbe. 
4. Jelen van a jószívûekkel, De a hitleneket És õ ösvényüket Elhagyja a gonosztévõkkel. Õ híveinek békességet, Ád csendességet. 
Béza T., 1519–1605

126. Mikor a Siont az Isten

Sion foglyainak szabadulása
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mikor a Siont az Isten Fogságból kihozá híven, Úgy mentünk, mint egy álomban, Víg nevetés volt szájunkban. Dicsekedtünk a mi nyelvünkkel, És énekeltünk nagy örömmel; A pogány közt minden mondta: Ez nyilván az Isten dolga.
2. Az Úr  mutatá hatalmát, Mivelünk tõn nagy csudákat, Azért õt dicsérjük itten, Örvendezzünk szíveinkben! Hozd ki, Úr Isten, a többit is, :/: Vesd végét õ fogságuknak is, Mint az erõs zúgó széllel Mind e föld megszárad széjjel. 
3. Akik nagy könnyhullatással Magot vetnek nagy bánattal, Aratáskor azok széjjel Aratnak majd víg örömmel. Sírva mennek ki a vetésre, :/: A magot hintik keseregve, De a jó kévéket aztán Béhordják nagy vigasságban. 
Béza T., 1519–1605

127. Hogyha ember házat épít

Emberé a munka, Istené az áldás
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hogyha ember házat épít Isten segedelme nélkül, Ott a munka hiába kél. Ha Isten nem õrzi népét És a várost meg nem óvja, Az õrzõknek semmi haszna. 
2. Hiába keltek fel reggel, Nagy késõn feküdni menvén, Alig esztek a kenyérben, Mit kerestek verejtékkel, Holott kit az Isten szeret, Annak könnyen ád eleget. 
3. Akinek gyermeki vannak, Szép ajándékkal láttatik, Mely az Istentõl adatik. Kedves áldása az Úrnak: Láthatja õ magzatait, Önnön méhének gyümölcsit. 
4. Ó, mely drága adományok, Hogy az ily apró gyermekek Ékesen felnevelkednek, És õk szintén olyaténok, Mint nyilak a jó kézívben, Az erõs vitéz kezében. 
Béza T., 1519–1605

128. Boldog az ember nyilván, Ki az Istent féli

Az istenfélõ házán áldás van
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Boldog az ember nyilván, Ki az Istent féli, Õ útaiban járván, Ösvényit kedveli. Mert magadat táplálod Kezed munkájával, Isten megáldja dolgod, Lát jó állapottal.
2. Házadban feleséged, Mint a szõlõvesszõ, Szép gyümölcsöt hoz néked, Ha eljõ az idõ. Meglátod gyermekidet Te asztalod körül, Renddel, mint olajvesszõt, Kikben szíved örül. 
3. Ez igen szép ajándék, Mit az Isten enged Az õbenne hívõknek, Akiket õ szeret. És végre te meglátod Fiadnak fiait, A Sionnak csudálod Nagy szép békességit. 
Marot K., 1496–1544

129. Én ifjúságomtól fogva engem

A nyomorgatók megszégyenülnek
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Én ifjúságomtól fogva engem Sanyargattak, mondhatja az Izráel, Régtõl fogván sok bút tettek nékem, Mégsem fogyathattak el teljességgel.
2. Széjjel-keresztül az én hátamat Megszántották és megszaggatták szörnyen, Vontanak rajtam nagy barázdákat, Úgy hogy testemben semmi ép tag nincsen. 
3. De az igazságnak jó Istene Elszaggatá az ellenség kötelét; Kik irigykednek Sion hegyére, Nagy szégyenség térítse hátra õket!
4. Mint a hitvány fû, olyak legyenek, Amely szokott nõni az eszterhákon, Elszáradnak, mielõtt kinõnek, Amelyben nincsen sehol semmi haszon. 
5. Min az arató nem talál annyit, Hogy egy marokkal valót arathatna, Nemhogy köthetne valami kévét, Amit az ember ölébe szorítna. 
6. És aki itt elmégyen, ne mondja: „A kegyes Isten áldjon meg titeket, Ti aratástok légyen szapora, Az Úr nevében áldunk benneteket!”
Béza T., 1519–1605
";

include "show.php";

?>