240-249. énekek

Kolozsvár, 1744
 

1. Ó, én két szemeim, ti az Úrra nézzetek, Hogy kegyelmes hozzám, mindenkor elhigygyétek; Az õ nagy szerelmét, Hozzám nagy jó voltát Mindenkor hirdessétek.
2. Megragadlak, Uram, az én igaz hitemmel, Reád támaszkodom erõs reménységemmel, El sem is bocsátlak, Amíg meg nem hallgatsz, Az én lelki kezemmel.
3. Felindítlak téged nagy nyomorúságimmal, Az én bûneimnek számtalan sokságával; Mindaddig kiáltok, Míg bé nem kötsz engem Szent irgalmasságoddal.
4. Ó, mennybéli Isten, te vagy én reménységem, Kinek hatalmában, kezében ellenségem; Ott vagy te, Úr Isten, Én nagy segítségem, Ahol nincs reménységem.
5. Tanítsál meg engem a te igaz utadra, Hadd lássak elmenni a te igazságodra; Én ellenségimet Gonosz szándékukban Ne bocsássad szájukra.
6. Ha tebenned, Uram, nem reménylettem volna, A nagy bánat miatt megemésztettem volna; Az élõknek földén A te javaidat Meg nem láthattam volna.
7. Azért, ó, én lelkem, serkentsd fel te magadat: Mit töröd, fárasztod nagy bánatban magadat? Majd meg fogod látni Uradnak jóvoltát, Csak el ne hagyd magadat.
Pap Benedek, 1570 körül

241. Szent vagy örökké, Atya Úr Isten

Kolozsvár, 1744
 

1. Szent vagy örökké, Atya Úr Isten, A magas menynyekben, Ki teremtettél és megtartottál E nyomorult testben.
2. Szent a mi Urunk, Úr Jézus Krisztus, Kit értünk bocsátál, Kivel megváltál, Hogy testünk miatt Lelkünk el ne vesszen.
3. Szent a Szentlélek, Ki az Atyával Egy és a Fiúval, Aki vigasztal És tanít minket Az örök életre.
4. Szentség, dicsõség, Légyen tisztesség A Szentháromságnak, Ki uralkodik egy Istenségben Most és mindörökké.
Debrecen, 1602

242. Téged, Úr Isten, mi keresztyének

Kolozsvár, 1744
 

1. Téged, Úr Isten, mi keresztyének Dicsérünk és áldunk, És Atya, Fiú, Szentléleknek vallunk.
2. Néked a tiszta, ártatlan és szent Angyalok szolgálnak, Szüntelen hangos felszóval kiáltnak:
3. Szent, szent, szent Isten, te seregednek Vagy Ura, Istene! Teljes a menny s föld nagy dicsõségeddel!
4. Téged a földön a keresztyének Szent gyülekezetje, Szent Atya Isten, mindenkoron dicsér.
5. És imádandó te szent fiadat, Az Úr Jézus Krisztust, És vigasztaló Szentlélek Úr Istent.
6. Oltalmazzad meg veszedelemtõl A te népeidet: Oltalmazz bûntõl s lelki kártól minket.
7. Dicsérünk téged, mennyei Atyánk, A te szent Fiaddal És mindörökké Szentlélek Istennel.
„Te Deum”, Nicetas (335-414) nyomán
elõször Huszár Gál énekeskönyvében, 1574

243.

1. Téged, ó Isten, dícsérünk, Téged Urunknak vallunk, Fõ királyunknak esmérünk, Áldunk és magasztalunk: Véghetetlen felséged. Felséged. dicsõséged. Angyal, ember nem foghatja, mindenik csak csudálhatja.
2. Királyi széked keritik Kérubok és szeráfok, :/: Magukat arcra teritik Sok szátezer angyalok, Minden boldog seregek, Kikkel az egek zengnek, Lerakván koronájukat, Téged imádnak, Urukat.
3. És ezt kiáltják szüntelen: Szent, szent, szent a Jehova I :/: Dicsõsége földön mennyen Elterjed mindenhova I Mindenütt jelen való, Mindent látó és halló, IGrálya az angyaloknak, Ura földi királyoknak.
4. Téged dicsér, Atya Isten, Szent egyházadnak népe, :/: Mind ott fenn, mind alant itten,~Mint szent felséged képe. A megszerzett idvesség, A hit és a kegyesség, Mind nagy kegyelmed munkája, Dicsõséged prédikálja.
5. Istennek egyszülött Fia, Ki bûn nélkül testünket :/: Felvõd és lõl atyánkfia, Hogy megváltsál bennünket. Ö, dicsõség királya, Minden keresztyén szája Szívból származott énekkel Dícséretedre énekel.
6. Ó, Szentlélek, egy Istenség Az Atyával s Fiúval, :/: Téged egész keresztyén ség Megszentelõjének vall. Ö, dicsõ Szentháromság, Legfõbb sze.ntség és jóság, Egy idvezítõ Istenünk, Téged örökké dicsérünk,
7. Ó gyõzedelmes királya, Jézus, megváltottidnak! :/: Feje s irgalmas bírája Véren vett szolgáidnak! Jõjj, vezérelj ed néped, És áldd meg örökséged; Tápláljad lelkünk igéddel, Szent testeddel, szent véreddel.
8. Hitünket, reménységünket Szentlelkeddel erõsítsd, :/: Istenhez szeretetünket S feleinkhez öregbítsd. Vígy elõbb a szentségben, Adj részt a dicsõségben Testi halálkor lelkünknek, Feltámadáskor testünknek.
9. E végre még ez életben Bocsásd meg büneinket, :/: Hogya jövõ ítéfetben Ne vá,doljanak minket. Bízunk is szent véredben, Kezesi érdemedben; A halálban is remélünk, Hisszük, meg nem szégyenülünk. 

244.

Áldott légy, örök Úr Isten, ki vagy foghatatlan felségben, a mennyei nagy dicsõségben, angyaloknak nagy örömökben és di- csé- re- tök- ben.
2. Áldott légy, szentséges Atyánk, Ki kegyesen tekintél reánk, Bér mi halálra méltók valánk, Mert vétkezett mi elsõ atyánk, Kitõl mind származánk.
3. Tõled azért el nem vetél, De minket oly igen szeretél, Hogy szent Fiadnak nem kedvezél, E világra kit értünk Küldél, Kivel hozzád szerzél.
4. Könyörülj mi rajtunk, kérünk, Szent igédet adjad értenünk, Honnan téged megismerhessünk, Hogy örökké Véled élhessünk ~ örvenaezhessünk.
5. Áldott légy, Úr Jézus Krisztus, és mi egyetlenegy Megváltónk, Mi életünk és közbenjárónk, Szent Atyád elõtt egy szószólónk és egy bizodalmunk!
6. Tekints meg, édes Mesterünk, Ne hagyj bÜllünk miatt elvesznünk; Szent hitedet erõsítsd bennünk, Mindenben néked engedhessünk :& benned bfzhassunk.
7. Mert mi csak te tõled függünk, Azért csak tenéked könyörgünk, Hogy életünkben légy mivelünk, :& csak te tõled Viseltessünk, El ne tévelyedjünk:
8. Adj igaz fejedelmeket és keresztyén, bölcs tanitókat, Kik hirdessék akaratodat és hozzánk való jó kedvedet, Irgalmasságodat.
9. Áldott légy, Szentlélek Isten, Ki Atya-Fiúval vagy Isten Egy természetben s dicséretben, Egy akarat­ban és szentségben és egy dicsõségben.
10. Áldott légy, árváknak atyja, Özvegyeknek kegyes birája, Tévelygõknek igazgatója, Szomorú szivek biztatója És vigasztalója!
11. Bátoríts minket hitünkben, Adj szeretetet mi szívünkben, Tarts meg mindvégiglen ezekben, Hogy halálunknak idejében Ne essünk kétségben.
12. De mehessünk az életre, Hol Atya Istennek felsége És a Fiúnak dicsõsége Láttatik véled egyetembe' Örökkön-örökre.
Várad, 1666.

245. A 125. zsoltár dallamára : Akik bíznak az Ûr Istenben.

1. Dícséret a Szentháromságnak, Egy örök Istennek, Ki Ura mindennek És teremtõje a világnak: Csak övé légyen a dicsõség És a tisztesség!
2. Dicséret légyen az Atyának, Ki teremtett épen És takargat szépen Szárnyai alatt hatalmának, Sõt gondot tart bünös testemre S egész éltemre.
3. Dicséret légyen a Fiúnak, Ki értem testté lett, S minden bünt eltorlött, És hozzám nagy-bö irgalmúnak Jelenti magát az életben S az itéletben.
4. Dicséret légyen Szentléleknek, Ki engem megszentelt S magának pecsételt, És vigassága a hiveknek, Ki vezérel az Igaz hitre S örök életre.
5. Dicséret, áldás és dicsõség, Erõ és hatalom, Örök birodalom, Felmagasztalás és tisztesség Légyen lelkem­tõl néked, Isten, Mennyben és itten I
Ráday Pál, 1677-1733.

246. A 235. dícséret dallamára: Hallgass meg minket, nagy Úr Isten.

1. Adj Úr Isten, nékünk Szentlelket, Szent ígédben épits meg minket, Adjad megismernünk természetünket, Tekintsd meg szükségünket, könyörgésünket: Adj igaz hitet.
2. Te vagy, Atyánk, örök Úr Isten, Kiben semmi kétségünk nincsen; Neveljed hitünk,et te szent igédben, Szent Fiadnak, Krisztusnak ismeretében, Idvességünk­ben.
3. Te vab'Y, Krisztus, mi Idvezitönk, Szent Atyád­nál békesség-szerzönk; Mi életünk vagy te: lakozzál bennünk, Hogy minden mi dolgunkban téged dicsér­jünk & dicsõítsünk.
4. Ó Szentlélek, kérünk tégedet: Bátorítsad a mi szivünket; Vigasztalj meg minKet s ígazgass minket, Hogy hallván megérthessük te szent igédet, Idvességünket.

247. A 89. zsoltár dallamára: Az Úrnak irgalmát örökké éneklem.

1. Imádandó Isten, e széles föld néked :/: Zsámolyod és a menny fényes ülö széked, A te mindenható kezeid csinálmánya És erõd tüköre e világ alkotmánya; Csak homályt találunk elöttünk és mélységet, Elménkkel megfogni akarván ily felséget.
2. Kezdete sohasem volt a te idõdnek, :/: Esztendeid soha el nem végezõdnek. Minden dolgok töled származnak, mint kútfötöl; Te lételt nem vettél semmi megelözötöl, A változásoknak körülötted helyt nem adsz, Aki régen voltál, te ugyanazon maradsz.
3. Láthatatlan lélek, te betöltesz mindent, :/: Jelen vagy itt alant, valamint odafent. Nincs oly dolog, melyet szemeid ne látnának, Bár fedjék ködei a sötét éjszakának. Ú, emberek, nincsen az Isten elõtt titok, Tudva vannak nála minden gondolatitok.
4. Csudákkal teljes a természet temploma, :/: Melyekbõl kitetszik bölcseséged nyoma. Nagy vagy a nagyokban, bölcs vagy a kicsinyekben, Gondód el nem fárad annyi sok ezerekben; Vé~len jóságod a menny és föld hirdeti, Sokaságát nyelvünK mert ki nem beszélheti.
5. Szenteknek szentje vagy, ó Isten s nincs hiba :/: Szent akaratodnak határozásiba'. Megáll igazságod, ha tartasz törvényszéket, Mivel jól ismered a szivet és veséket; Mégis a bünösnek halálán te nem örülsz, Inkább nagy irgalmad szerint rajta könyörülsz.
6. Boldog nép az, amely imád ily felséget, :/: Boldog, kit ily felség kegyelmébe bévett, Akinek hatalma mindenre elégséges, Jósága megadja, akinek mi szüksé­ges. Tartsd fenn, ó jó Atyánk, köztünk ez ismeretet, Hogy te nem egyéb vagy, hanem merõ szeretet.
Lengyel József. 1770-1812.

248. A csillagos égnek seregei ott fent

Genf, 1562
 

1. A csillagos égnek seregei ott fent Tündöklõ fényükkel dicsérik az Istent. Az egek boltjai alatt forgó világok Mély bölcsességérõl beszélõ bizonyságok; Az õ szavára lett tenger, hegy, füvek és fák Jóvoltát erejét szüntelenül kiáltják. s
2. Hát én, kibe lelket a jó Teremtõ tett, :/: Némán vesztegeljek s ne dicsérjem õtet? Nem, sõt minden lelki erõmet összeszedem, Elmémnek szárnyain székihez emelkedem; Szólok, s ha tétováz rebegése nyelvemnek, Könnyeim tanúi lesznek tiszteletemnek.
3. Nyelvem rebeg, de te, ki szívem vizsgálod, :/: Abban oltárodat füstölve találod. Én, ha a napfénybe mártanám is ecsetem, Felséges voltodnak árnyékát sem festhetem; A te tisztelõid bár legyenek angyalok, Csak erõtlen hangon dicsértetel általok.
4. Ki ruházott fényt a sok ezer napokra, :/: Színes sugárokat rakván orcájokra? Ki indítá útnak a számtalan földeket? Ki kötött egymáshoz ennyi ezer testeket? Kimért útjaikon ezeket ki mozgatja? Uram, a te szádnak mindenható szózatja.
5. Te tartod a zsengés tavasznak kezeit, :/: Míg kiteregeti színes szõnyegeit; Aranyszín ruhát adsz az ért gabonafõre, Fürtökbõl koronát tûzöl a szõlõtõre, A megfagyott földet hópelyhekbe pólyálod, Lakosit élesztõ örömökkel kínálod.
6. Uram, ezer nyelvek kellenének számba, :/: Jóságod csudáit hogy vehessem számba; Még ami gonosz is, használ nékünk más részbe, Istennel nem tartók, ezt vegyétek jól észbe, És ha nem vagytok megilletve jóvoltától, Féljetek, mint szökött rabszolgák, haragjától!
7. Felelj, kételkedõ: ki mennydörög ott fent? :/: A szélvész harsogó zúgása kit jelent? A sík tenger vizét ki emeli hegyekké? A szárazföld színét ki süllyeszti völgyekké? Mindegyik éltetõ elem ím, felemelte Szavát, hogy van Isten: hát mit kételkedel te?
8. Uram, munkáidról lészen dicséretem, :/: Míg tart az e végre adatott életem. Kérlek, vedd jó néven, ha egy gyarló féregnek Ajkai töredék dicséretet rebegnek! Te látod, mily buzgók bennem az indulatok, Melyeket jól érzek, ki nem magyarázhatok.
9. Ó, ha kivetkezvén e testbõl idõvel, :/: Állok széked elõtt koronázott fõvel, Több lesz énekemben az erõ és méltóság, Magasztalván téged, ó, felséges valóság. Röpüljetek elõ, kívánt idõk, sebesen, Hogy örömeimben több változás ne essen!
Kleist A.F. után
F.: Lengyel József, 1770-1822

249. A 89. zsoltár dallamára : Az Úrnak Irgalmát örökké éneklem.

1. Nagy az Úr, ki fényes házát építette, :/: Ott fenn a számtalan egeknek felette, Hol sok ezer napok fénye­sítik pitvarát, A magasság s mélység határozzák udvarát: Újul a föld szlne vidám tekintetétõl, Tengelyestõl reszket bús gerjedezésétõl.
2. Dicsérjétek õtet, a mennyei boltok :/: Alatt, ó, csillagok, mik ott lámpásoltok; Ti napok seregi, világító fáklyátok Neve dicséreti között lobogtassátok; Ti sok rendü holdak, a bújdosó földekkel E nagy, erõs Urat dícsérjétek énekkel.
3. Énekeljen neki az egész természet, :/: Napkelet, dél, észak és a napenyészet; Kettõztessék meg a di­cséret, midõn annak Hangjai a hegyek felõl vissza­pattannak; És te, ember, Kit õ tett e földön elsõvé, Változz dicsõségét mindíg buzgó kútfõvé.
4. Magasztald fel õtet, hogy használj magadnak, :/: Dícséretid neki mert hasznot nem adnak; A bünt vet­kezzed le rólad s a testiséget, Hozzá emelkedve dicsõítése végett; Lehullnak, ha vele társalkodol, mennyei Szár­mazású lelked földön ragadt szennyei.
5. Egyszer se fogjon úgy a nap futásához, :/: Egyszer se jusson el úgy lenyugvásához, Hogy õt ne dicsérnéd szívednek tolmácsával, Egyesítvén szavad a természet szavával; Ez szólít meg téged, hogy hál'­adásra serkenj: Szívednek-értelmednek beszél a föld és menny.
6. Ha esõk omlanak a földre záporral, :/: Ha az aszály miatt füstöl a föld porral, Ha fagyos fürtjeit látod a zuzmarának, Ha a liliomok a réteken pompáznak, Ha tisztán süt a nap, vagy fergetegek jõnek: Nagyságos dolgait hírdesd a Teremtõnek I
7. Ha elboritással az árvíz fenyeget, :/: Ha a dög­vész pusztít, ha a had rettegtet: Bízz benne s énekelj õnéki dícséretet, Mert híven szereti az emberi nemzetet; Û a bölcs, õ tudja, néked mi használ, nem te: Gyõzõdj meg, hogy téged boldogságra teremte.
8. Ei a kegyes lsten nem vet engem is el, :/: Rólam is hfiséges volta gondot visel; A kincs és dicsöség ha enyémek nem lettek: Igazság-vizsgáló lelket adott helyettek ; Adott külsö-belsõ ép érzékenységeket, Keze­imbe lantot, szájamba új éneket.
9. Uram, amit adtál, tartsd meg azt számomra, :/: Több nem kívántatik én boldogságomra; én pedig mit adjak néked gyarló létemre, Háládatlanságom hogy ne térjen szememre'l Imádlak téged, bételvén szent félelemmel, & dícséretedet eggyé teszem éltemmel.

";

include "show.php";

?>