260-269. énekek

1. Szent Dávid próféta éneklõ könyvének huszonharmad részében, Bizván az Istennek az öreá való nagy gondviselésében. És hálákat adván õ szent Felségének mind egész életében. Igyen dicsekedik lelkében minden hív keresztyének képében.
2. Tudom, hogy pásztorom s vezérem énnékem az én Uram Istenem, Kinek gondja vagyon testemre, lelkemre, mert õ teremtett engem, én õ juha vagyok, õ hozzá hallgatok, mert õ megváltott engem; Azért benne bízom, tudom, élet nélkül hogy én nem szükölködöm.
3. Az õ mezejének szép zsíros füvével szépen legel­tet engem, Szent ígéretinek édes beszédével mikor ví­gasztal engem; Anyaszentegyházban és az 6 aklában szépen megnyugtat engem, LopótóI, farkastól, hamis tanítótóI ott megoltalmaz engem.
4. Reggel, hogy kiviszen, én elõttem mégyen igaz tudományáVal, Minden napon kétszer megitat engemet õ lelki italával, Lelki folyóvíznek és é16 kútf6nek õ gyenge folyásával, Evangéliumnak anyaszentegyházban õ prédikálásával.
5. Azzal én lelkemet ugyan megújítja és újonnan megáldja, Mennyországnak útát és az Igaz hitet énnékem megmutatja; Az õ szent Fiában szomorú lelkemet csak egyedül biztatja, MéltatIanságomban az õ szent Fiáért irgalmasságát nyújtja.
6. Ily nagy reménységgel és bizodalommal azért te benned bízom, & Uram, Istenem, testemet, lelke­met én tenéked ajánlom; Ha szintén a halál völgye árnyékában az én fejemet látom: Mert te vagy én vélem, szabadulásomat azért tetõled várom.
7. Megvígasztalt engem te pásztori vesszõd és te pásztori botod, A sok nyomorúság, mellyel híveidet megsújtod, sanyargatod; Mellyel beszédedhez oly nagy szépen õket szoktatod és tanítod, Hogy el ne vesszeneK, sõt veled legyenek, mindörökké megtartodo
8. Ily nagy készülettel ellenségim elõtt asztalt szerzesz énnékem, A te szent Fiadnak egy áldozatjával táplálo!l- az én lelkem; Megvígasztalsz engem s mindenkor megáldod bõséggel én életem, én ellenségimnek nagy bosszúságukra megtartod az én lelkem.
9. Halandó testemnek õ gyarlóságától megszabadítasz engem, E világ sem árthat sem álnokságával, sem bosszújával nékem, Mert én te általad fó ellensé­gemet, az &rdögöt meggyõztem, Az én életemet csak te benned, bizván, minaenkor helyheztetem.
10. A te jóvoltodból, kegyelmességedböl mindezeket én várom, Mert ezekre va1ó nagy méltóságomat magamban nem találom, Azért minden napon az én életemet én csak tereád bizom, És tudom bizonnyal, hogy tebenned soha én meg nem csalatkozom. .
11. Lészek mindörökké az én Istenemnek és Uramnak házában, Az én Krisztusomnak pásztorsága alatt az anyaszentegyházban, Az õ juhainak, igaz hiveinek kivánt társaságában, Kikkel egyetemben örökké víga­dok, az örök boldogságban.

261. Kegyelmes Isten, kinek kezében

Kolozsvár, 1744
 

1. Kegyelmes Isten, kinek kezében Életemet adtam, Viseld gondomat, vezérld utamat, Mert csak rád maradtam.
2. Add meg énnékem én reménységem Szerint való jódat! Áldd meg fejemet, ki bízik benned, S viseljed gondomat!
3. A szép harmatot miként hullatod Tavasszal virágra, Sok jódat, Uram, úgy hullasd reám, Te régi szolgádra.
4. Hogy mind holtomig szívem legyen víg, Téged magasztalván, Mindenek elõtt s mindenek fölött Szent nevedet áldván.
Balassi Bálint, 1554-1594
Bizodalom Istenben

262. Forog a szerencse, Mit bízunk õbenne?

Pozsony, XVIII. század végén
 

1. Forog a szerencse, Mit bízunk õbenne? Semmiben nem állandó. Csak ideig kedvez, Tündöklõ üveghez Mindenképpen hasonló. Ki minthogy eltörik, Így õ is változik, Állapotja romlandó.
2. E rossz, csalárd világ, Ki merõ hamisság, Engem már majd elveszte, :/: Mint halat horogra, Úgy csala sok búra Hízelkedõ beszéde. Étkével táplála, Melyben rejtve nála Iszonyú csalárd mérge.
3. Nyughatatlan sok gond Íme, annyira ront, Hogy nem soká megemészt. :/: Ha nem szánja lelkem Teremtõ Istenem, Sok bú, siralom elvészt, Sõt én ellenségem Csudálja, hogy engem A föld is el nem süllyeszt.
4. Éljek-e? - nem tudom, Mert késik halálom S kínjaim nevekednek. :/: Kétségbe essem-e, Halált szerezzek-e Nyomorodott fejemnek? Azt nem mívelhetem, Mert elveszti lelkem Haragja Istenemnek.
5. Tûrnöm hát jobb lészen, Mert még elõvészen Istenem, szent Fiáért. :/: Bûnöm elfelejti, Pokolra sem veti Lelkem, ki hozzá megtért. Bár súlyos kereszttel Próbál és megterhel Méltatlan életemért.
6. Szenvedek békével, Magamat is ezzel Biztatom mindenekben: :/: Szenvedett Megváltóm Többet, én jól tudom, Üdvösségemért testben. Nem egyedül vagyok Földön, ki nyomorgok: Szenvedik ezt is többen!
7. Megszán még Istenem, Ennyi sok siralmim, Tudom, jóra fordulnak. :/: Múlnak sóhajtásim, Noha most könnyeim Szemeimbõl csordulnak. Mint nap esõ után, Így bánatim után örömim megújulnak.
Ismeretlen szerzõtõl, 1604
Hatodik versét a gályarabok a kapuvári börtönben énekelték.

263. Mikoron Dávid nagy búsultában

Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus, 1923
 

1. Mikoron Dávid nagy búsultában, Baráti miatt volna bánatban, Panaszolkodván nagy haragjában, Ilyen könyörgést kezde õ magában:
2. Istenem, Uram, kérlek tégedet: Fordítsad reám szent szemeidet; Nagy szükségemben ne hagyj engemet, Mert megemészti nagy bánat szívemet.
3. Csak sírok-rívok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolatimban, Megkeseredtem nagy búsultomban, Ellenségemre való haragomban.
4. Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint a galamb, elrepültem volna; Hogyha az Isten engedte volna, Innét én régen elfutottam volna.
5. Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdõben széjjel bujdosnom, Hogynem mint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom.
6. Egész e város rakva haraggal, Egymásra való nagy bosszúsággal; Elhíresedett a gonoszsággal, Hozzá fogható nincsen álnoksággal.
7. Gyakorta köztünk gyûlések vannak; Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak. Isten szavával õk nem gondolnak, Mert jószágukban felfuvalkodtanak.
8. Én pedig, Uram, hozzád kiáltok, Reggel és délben s estve könyörgök; Megszabadulást tetõled várok, Az ellenségtõl mert én igen tartok.
9. Te azért, lelkem, gondolatodat, Istenbe vessed bizodalmadat; Rólad elvészi minden terhedet És meghallgatja te könyörgésedet.
10. Igaz vagy, Uram, ítéletedben: A vérszopókat õ idejükben Te meg nem áldod szerencséjükben; Hosszú életük nem lészen a földön.
11. Az igazakat te mind megtartod, A kegyeseket megoltalmazod, A szegényeket felmagasztalod, A kevélyeket  aláhajigálod.
12. Ha egy kevéssé megkeseríted, Az égõ tûzbe el-bétaszítod: Nagy hamarsággal onnét kivonszod, Nagy tisztességre ismét felemeled.
13. Szent Dávid írta a Zsoltárkönyvben, Ötvenötödik dicséretében, Melybõl a hívek, keserûségben, Vigasztalásért szerzék így versekben.
Kecskeméti Vég Mihály az 55. zsoltár alapján, 1565

264. Áldjad, én lelkem, a dicsõség

Stralsund, 1665
 

1. Áldjad, én lelkem, a dicsõség erõs királyát! Õnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az õ szent nevét áldják!
2. Áldjad Õt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.
3. Áldjad Õt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tõle van testi épséged. Sok baj között Erõd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.
4. Áldjad Õt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hûsége, mint az ég harmatja, bõven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tõle mit várhat.
5. Áldjad az Úr nevét, Õt áldja minden énbennem! :/: Õt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Õ teneked! Õt áldjad örökké! Ámen.
Neander Joachim (1650-1680) a Zsolt 103,1-2 alapján
F.: Csomasz Tóth Kálmán

265. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

Gesius B., 1603
 

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Õ néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhõt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád õ, áld, szeret.
2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.
3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.
4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bõséggel öntözöd. Mûvednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.
5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment õ, Szûnnek keserveid; Rád még a jó Teremtõ Víg napot is derít.
6. ÕBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Õ biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Elõbb, mint véled azt.
7. Õ MEGCSELEKSZI  végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erõssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.
Gerhardt Pál (1607-1676) a Zsolt 37,5 alapján
F.: Sántha Károly

266. Egek nagy Királya, Ma-gasztalunk téged

Bremen, 1680
 

1. Egek nagy Királya, Ma-gasztalunk téged, Térjen nevedre dicséret! Mulandó és gyarló Életünk átjárja Végtelen kegyelmed árja. Jöjj, segíts, Jóra ints; Rólad zengjen nyelvünk, Vígan énekeljünk!
2. Dicsérjed, világom, Alkotód hatalmát, Mindenek felett uralmát! :/: Hirdesse a csillag Ránk sugárzó fénye, Mily csodás az Isten lénye! Nagy égbolt, Nap és hold, Kik ott fennen jártok: Ti is Õt áldjátok!
3. Zengjen minden szívben Boldog hálaének A világ Teremtõjének! :/: Nagy kegyelmessége Gondot visel rólunk, számon tartja minden dolgunk. Égben fenn, Földön lenn Áldassék jósága, Nagy irgalmassága!
4. Halleluját zengve, Magasztalva áldjad Krisztus által jó Atyádat! :/: Ha az Istent élõ, Igaz hittel féled És a szíved Jézusé lett: Boldogság, Üdv vár rád Fenn az ég honában, Hófehér ruhában.
Neander Joachim, 1650-1680
F.: Papp Ákos

267. Mire bánkódol, ó, te, én szívem

B. Monoetius Cranachensis, 1565
 

1. Mire bánkódol, ó, te, én szívem, Mit töröd magad ilyen igen? Ím, a testi jókért Bízzál csak az Úr Istenben, Ki uralkodik menynyekben.
2. A nagy Úr Isten nem hágy tégedet, Tudja õ minden szükségedet, Mind e világ övé; Azért minden szükségedben Bízzál csak az Úr Istenben.
3. Én Uram és én Istenem te vagy: Szegény szolgádat, engem ne hagyj, Ó, én édes Atyám! Én te szegény fiad vagyok, Senkiben bízni nem tudok.
4. A gazdag bízik az õ kincsében, De én bízom csak az Istenben, Noha szegény vagyok, Mert aki õbenne bízik, Soha meg nem csalatkozik.
5. Nem kérek, Uram, én gazdagságot, Ami szükségem, te jól tudod, Mert mindeneket látsz, De fõképpen arra kérlek, Uram, hogy teveled légyek.
6. Minden, ami e világon vagyon, Ezüst vagy arany s egyéb vagyon, Akármi légyen az, Csak kevés ideig tarthat, És idvességet nem adhat.
7. Nagy hálát adok, Uram, teneked, Értenem hogy adtad ezeket A te szent igédbõl. Adj mindvégig megmaradást. És idvességes kimúlást!
Németbõl, Debrecen, 1590

268. A 42. zsoltár daUamára: Mint It szép hives patakra.

1. Dicsérjük hálaadással Az egy föva]óságot, :/: Ki hüséges gondtartássa] Vezérli evilágot. Megtartatik általa, Amit teremtett vala, Ami kezdetben volt, ma is Megvan, és nincs egy híja is.
2. Tud, mint tõle készült mûvet Minden dolgot egyenként, :/: Szálanként lát minden fûvet :& minden port szemenként. Úgy vigyáz az õszeme Fö]di terem­tésire, Hogy mind mege]égü] épen, Magához illendõ­képen.
3. E világnak történeti Lesznek akaratjábó], :/: Nem a szerencse vezeti Azokat csak vaktából, Hanem úgy mennek végbe A földön és az égbe', Amint szájából kijõnek Az egy fõ gondvise1õnek.
4. Ha hát tõle kivánatos Jókat áldásu] vészek, :/: Jóvoltának háládatos Megismerõje lészek; Ha rám nyavalyát ereszt, Rajtam lévén a kereszt, Bár, hogy könnyitsem, nincs módom: E11ene nem zúgolódom.

269. Istenre bízom magamat

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Õ formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az õ keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -
2. Öröktõl fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem gyõznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?
3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak õ adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.
4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fõ jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt õ Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.
5. E világnak dicsõsége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Õ megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hû szolgáját el nem hagyja.
Gellert Chr.F., 1715-1769
F.: Komádi Nagy Mihály

";

include "show.php";

?>