270. Légy csendes szívvel és békével
Hintze J., Berlin, 1670
1. Légy csendes szívvel és békével Életednek Istenében! Õ bír örömnek bõségével, Véle boldogulsz mindenben, Õ kútfõd és õ fényes napod, Õtõle jön minden vígságod: Légy csendes szívvel!
2. Õ bír vígsággal, kegyelemmel, Oly szívvel, mely feddhetetlen, :/: Ahol õ van, nem sért semmivel, Hordozzon bár mélységekben; Sok nyavalyádat elfordítja, A halált is kezében tartja: Légy csendes szívvel!
3. Mint légyen néked s másnak dolga, Az nála nincsen elrejtve, :/: Arra néz szemének világa, Ki búval van megterhelve. Õ számlálja fohászkodásid, Összefogja könnyhullatásid: Légy csendes szívvel!
4. Ha egy sem volna e világon, Kire magad rábízhatnád, :/: Akkor is állna oldaladon, És hûségét tapasztalnád. Õ tudja titkos bánatidat, Elvenni mikor kell azokat: Légy csendes szívvel!
5. Õ hallja lelked óhajtásit, Mit nem mernél megmondani, :/: Néki szíved titkos panaszit Éppen bízvást megvallani. Nincs messze õ, sõt itt áll köztünk, Meghallja s adja, amit kérünk: Légy csendes szívvel!
6. Ki a mezei madaraknak Megadja eledelüket, :/: Ki juhoknak s egyéb barmoknak Szépen tartja életüket, Õ téged, egyet eltartani, Éhség ellen meg tud menteni: Légy csendes szívvel!
7. A segítség ha kissé késik, De ugyan csak eljõ végre, :/: A várakozás, rosszulesik, De majd válik üdvösségre; Ami lassan jõ, bizonyosabb, Ami késik, kívánatosabb: Légy csendes szívvel!
8. Ne vedd szívedre, az ellenség Amit rád költ hazugsággal. :/: Hadd jöjjön csúfság, keserûség: Ítél az Úr igazsággal. Ha Isten a te jó barátod, Nem lehet emberektõl károd: Légy csendes szívvel!
9. Hogy is lehetne másként dolgunk? Szenvedni kell az embernek, :/: Amíg e földnek útján járunk, Csak nyavalyák környékeznek. A kereszt botja bárha terhel, Azt is letesszük életünkkel: Légy csendes szívvel!
10. Van Isten népének szombatja, Akkor az Úr megszabadít, :/: Ínség kötelét elszaggatja, Teljes szabadságra állít, S az idvezültek seregében Vég nélkül élünk békességben: Légy csendes szívvel!
Gerhardt Pál, 1607-1676
F.: Schulek Tibor
271.
1. Mint Isten akarja, legyen, Szent az õ végezése. Kész segítségükre megyen. Kik benne biznak végre. Ínségekbõl, Kegyelmébõl Megsegít, sújt mértékkel: Ki benne bízik, nem esik Szégyenbe, és nem vész el.
2. Az Úr vígságom s reményem, Bizodalmam s életem, :/: Mint akarja, mind úgy légyen, Megnyugszik abban hitem. Igaz szava: hajam szála Nála számba vétetett, Vigyáz, öriz, sem tüz, sem víz Nékem hát kárt nem tehet.
3. Azért bízvást e világból, Amint az Úrnak tetszik, :/: Elmégyek akaratjából : Mindenkor jómra válik. Néki adom és ajánlom Végsö órán lelkemet, Bûnön, poklon és halálon Jézus vett gyözedelmet.
4. Uram, még ez egyre kérlek, Ne tagadd ezt meg tölem: :/: Ha ostromol gonosz lélek, Ó, ne hagyj megcsüggednem I Se~élj engem, én Istenem, Neved dicsöségére, :Ki ezt hiszi, az megnyeri, Ámen-t hát mondok erre.
272. Mind jó, amit Isten tészen
Gastorius Severus, Weimar, 1681
1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az õ akaratja, Õ énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Õ az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.
2. Mind jó, amit Isten tészen, Õ engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Õ forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.
3. Mind jó, amit Isten tészen, Õ engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget õ nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.
4. Mind jó, amit Isten tészen, Õ az én idvességem, :/: Õ velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.
5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserûn esnék is, De eltûröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.
6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak õ segítségem.
Rodigast Sámuel, 1649-1708
273. Az Úr Istent magasztalom
Debrecen, 1774
1. Az Úr Istent magasztalom, Jó voltáról emlékezem, Mindig hozzá folyamodom, Mert meghallgat, azt jól tudom.
2. Számtalan kínokban valék, Bûneimért kit érdemlék: De ismét megkönnyebbülék, Mihelyt vigasztalást hallék.
3. Elterjesztvén kezeimet, Kiáltottam Istenemet, Csak bé sem hunytam szememet; Nem leltem sehol helyemet.
4. Magamban én dolgaimról, Elébbeni életemrõl, Nagy kedves nyájasságomról: Gondolkodtam énekimrõl.
5. Nagy erõsen, igaz hittel, Magam Isten beszédével, Kegyelmes ígéretével, Bátorítám Szentlelkével.
6. Csuda irgalmasságodat, Hiszem, Uram, hatalmadat, Onnan vészen bizodalmat, Én lelkem minden oltalmat.
7. Kezeidnek karjaiban, Élet, halál birtokodban, Megmutatád, hogy markodban, Vagyon minden oltalmadban.
8. Erõs vitéz mint népeit, Az ember õ két szemeit, Mint jó pásztor õ juhait: Úgy oltalmazza híveit.
9. A híveknek számuk vagyon, Nevük nála írva vagyon, Hajuk szála számon vagyon: Rájuk gondja van oly nagyon.
10. Ne félj azért háborúdban, Ó, én lelkem, nyavalyádban; Erõs légy bizodalmadban, Mert vagy Isten oltalmában.
Németi Ferenc, Tokaj kapitánya, †1565
274. Ki Istenének átad mindent
Neumark György, 1657
1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen õrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.
2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.
3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.
4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Õ adott; :/: A mennybõl gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.
Neumark György, 1621-1681
F.: Révészné Váró Margit
275. Az Úr Isten az én reménységem
Prágai graduale, 1567
1. Az Úr Isten az én reménységem, Erõsségem Mindenféle ínségben; Csak tõle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.
2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tõle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.
3. Semmi engem tõle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erõsít engem Erõtlenségemben És szükségemben.
4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítõdet.
5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bûneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.
6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtõl szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.
Tranoscius énekeskönyvébõl, 1636
276. Egyedüli reményem
Kálmán Farkas, 1838-1906
1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tõlem oly távol, Könyörülj hû szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!
2. Ha a nehéz idõkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!
3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!
4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fõ javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.
5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!
Fejes István, 1838-1913
277. Gondviselõ jó Atyám vagy
Crüger J., 1649
1. Gondviselõ jó Atyám vagy, Ó, én édes Istenem! Hozzád vágyom, benned élek, Üdvöt mástól nem remélek.(2) Látom én, hogy minden elhagy E világon, csak te nem!
2. Mint az alélt bús virágra Megújító harmatot: :/: Vérzõ szívem fájdalmára Csak te hintesz balzsamot. Könnyû sorsom terhe rajtam, Ha imára nyílik ajkam.
3. Rám-rám derül ismeretlen Utamon egy kis öröm, :/: Azt is a te véghetetlen Jóságodnak köszönöm; Hálakönnyem tündöklése A te neved hirdetése.
4. Gyenge vagyok, lankadoznak Buzgóságom szárnyai, :/: Bármily híven vágyakoznak Színed elé szállani; Ó, adj erõt, hogy míg élek, Egyedül csak néked éljek!
5. Ó, add, hogy ha majd bevégzem E mulandó életet, :/: Lelkem tisztán és egészen Egyesüljön teveled. El ne vonjon semmi többé, Tied legyek mindörökké!
Lévay József, 1825-1918
278. Dicsõült helyeken
Debrecen, 1774
1. Dicsõült helyeken, menynyei paradicsomban, Akik vigadoztok véghetetlen boldogságban, Szent és ártatlan állapotban; Az Úrnak nevét énekszóban, Magasztaljátok vigasságban.
2. Lássátok, ti dicsõ angyali lelkek az égben, :/: A fénylõ mennyei testek roppant seregében: Mint uralkodik dicsõségben Az Úr, és õtet felségében Imádjátok tiszta szentségben!
3. Nap, hold, csillagos ég! Ti az Urat dicséritek, :/: Jóságát, hatalmát, bölcsességét hirdetitek; Mert amely rendet õ tinéktek Kiszabott, az a ti törvénytek És ti annak híven engedtek.
3. Felhõk, égi vizek, harmat, hó, jég és záporok! :/: Villám, égi tüzek, dörgések és csattogások! Szélvész és csendes fuvallások! Színekkel ékes szivárványok! Mind az Úrnak szolgái vagytok.
3. A földet kinyitó kies tavasz vidámsága, :/: A mindent érlelõ nyári idõ forrósága, A gyümölcsös õsz gazdagsága, Sõt még a tél is bizonysága: Hogy nagy a teremtõ jósága!
4. Tenger, föld, szigetek s a hegyek pompás szépsége, :/: Erdõk és ligetek, folyóvizek kiessége, Sík mezõk, rétek ékessége, Vetések kellemetessége: Mind a teremtõ dicsõsége!
5. Fák, bokrok, csemeték, gyümölcsöket hozó kertek, :/: Pompás liliomok s minden virági szépségek, Színekkel kihímezett rétek, Apróbb és nagyobb növevények: A gondviselést hirdessétek.
6. E földön lakozó minden állat boldogsága, :/: A szárnyon repdesõ madaraknak vidámsága, A halak s férgek sokasága, Egyszóval az élõk világa Mondja: mily nagy az Úr jósága!
7. Bölcs Isten remeki! Kik az õ képei vagytok :/: És õtõle lehelt emberi lélekkel bírtok: Az örökkévalót lássátok Munkáiban és imádjátok; Egy szívvel és szájjal mondjátok:
8. Dicséret, dicsõség, tisztesség és hálaadás, :/: A szentek Urának légyen örök magasztalás! Kiben soha nincs megváltozás, Vagy ígérettõl elhanyatlás: Tõle fejünkre szálljon áldás!
Kanizsai Pálfi János a Zsolt 148 alapján, átdolgozta Diószegi Sámuel (1806)
279. A 68. zsoltár daUamára: Hogyha feUndul az Isten.
1. Vígak e föld lakosai, Mert megnyíltak ajtajai Az Úr bó tárházának, :/: Víg a magvetõ, hogy néki Orcájának verejtéki Nem hiában hullának, Mert ahol hintett marokkal, :/: Most kiterjesztett karokkal Hordja kévéi sorát; Aki segitségül hiván Az Urat, dolgozni kiván, Nyer tõle ily adományt.
2. Ezért, ó jóltévõ Atyánk, A mi szívünk, nyelvünk és szánk Csak tégedet magasztal: :/: Hogy ékeskedik a mezõ Gyümölccsel és az éhezö Számára készül asztal. Mert amit más nem adhatott, :/: Hintél esõt és harmatot A szomjúzó földekre, Napodat az igazaknak, Valamint a hamisaknak Felhoztad mezejükre.
3. Tartsd meg, Uram, a munkásnak Erejét az aratásnak Örvendetes idején, :/: Oltalmazd meg kezünk között, Amit a föld gyümölcsözött Kinek-kinek mezején, És adjad, hogy mi azokkal :/: A tõled vett áldásokkal Háládatosan éljünk; Akár iszunk, akár eszünk, Vagy akármit cselekeszünk, Jóvoltodról beszéljünk.
4. Ha a kenyeres kosárok Bételnek, mi mint sáfárok, Úgy tartsuk a magunkét. :/: Marhánkat el ne tagadjuk, Sõt abból önként kiadjuk A felebarátunkét. Add tudtunkra, hogy el nem vész :/: Az ajándék, sót az a rész Marad örökre nálunk, Melyet fordítunk a végre, Hogy másokat, ha szükségre Jutnak, abból tápláljunk.
";
include "show.php";
?>