30-39. énekek

Hálaének a haláltól való szabadulásért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Dicsérlek, Uram, tégedet, Mert te megtartál engemet, És kegyesen felemelél, Ellenségimtõl megmentél, És meg nem engedéd azoknak, Hogy nyavalyámon vigadjanak.
2. Hogy felkiálték tehozzád, Nyavalyámat meggyógyítád, És hogy én csaknem a sírba, Esném a halál torkába: Ismét feltámasztál engemet, Pokoltól megmentéd lelkemet. 
3. Istenes hívek és szentek, Az Úrnak énekeljetek, Áldjátok õtet mindvégig, Mert nem haragszik sokáig, Az ember alig gondolhatja, Mily hamar elmúlik haragja. 
4. De az õ kegyelmessége Rajtunk megmarad örökre. Néha oly dolgom érkezik, Min este szívem bánkódik, De reggel, mihelyen felkelek, Azonnal víg örömet lelek. 
Béza T., 1519–1605

31. Uram, én csak tebenned bíztam

Bizodalmas könyörgés nagy nyomorúságban
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Uram, én csak tebenned bíztam, Õrizz meg kegyesen, Ne essem szégyenben! Te igazságod fordítsd hozzám, És tarts meg jóvoltodból, Ments ki nagy nyavalyámból!
2. Hajtsd énhozzám, Uram, füledet, Ó, én idvességem! Siess, tarts meg engem! Mutasd meg nagy erõsségedet, Légy én erõs kõváram, Melyben bátran lakhassam!
3. Te vagy kõsziklám, erõsségem: Szent nevedért kérlek, Vezérelj, hogy éljek! Szabadíts ki a tõrbõl engem, Melyet énnékem vetnek, Mert megtartómnak hiszlek! 
4. Lelkemet kezedbe ajánlom, Mert nagy ínségemben Megtartál, Úr Isten. Szívemet azoktól megvonszom, Akik élnek hívságban; És csak bízom Uramban. 
5. Örvendezek nagy vigasságban, Vigadok szívembe’, Irgalmadra nézve. Ha megtekintesz nyavalyámban, Szívemet megismered, Sérelmit megtekinted. 
6. Dicsõség adassék az Úrnak, Ki tart oltalmában, Mint egy szép városban, Melynek erõs bástyái vannak, Hogy aki abban lakik, Senkitõl nem bántatik. 
7. Félelmes futásomban mondék: Tõled elvetettél, Rám nem nézsz szemeddel; De tenálad kegyelmet lelék, Meghallád könyörgésem, Megadád, amit kértem. 
8. Az Urat szeressétek, szentek, Ki megtart híveket, Büntet kevélyeket! Õ legyen néktek reménységtek! Higgyétek szívetekben: Megvigasztal az Isten. 
Béza T., 1519–1605

32. Ó, mely boldog az oly ember éltébe'

A bûnbocsánat útja (Második bûnbánati zsoltár)
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ó, mely boldog az oly ember éltébe', Akit az Isten bevett kegyelmébe, És megbocsátá az õ vétkeit, És befedezte minden bûneit. Boldog, akinek õ nagy hamissága Istentõl néki nincs tulajdonítva, És csalárdság nincsen õ szivében, Tettetés nélkül jár életében.
2. Hogy bûnömet el akarám hallgatni, És neked meg nem akarám vallani, Csontjaim ottan elszáradának Soksága miatt én siralmimnak, Mert éjjel-nappal kezed nehéz volta Nagy bûneimért rajtam fekszik vala, Elfogya bennem minden erõsség, Mint nyári hévségben a nedvesség. 
3. De hogy bûnömet elõtted megvallám, Nagy vétkeimet el nem hallgathatám, De híven elõbeszélém neked: Ott bocsánatot nyerék tetõled. Azért az Úr Istennek minden hívek Könyörögjenek, míg vagyon idejek, Mert ha nagy árvizek jönnének is, De nem árthatna ezeknek mégis!
4. Te vagy oltalmam, õrizz meg engemet, Minden gonosz ellen tartsd meg lelkemet, Vigasztalj meg, hogy örvendezhessek, És vígan néked énekelhessek! Tanítlak téged, úgy mond az Úr Isten, És vezérellek az igaz ösvényen, Szememmel mindig reád vigyázok, És igazgatlak, rád gondot tartok. 
Marot K., 1496–1544

33. Nosza, istenfélõ szent hívek

Isten a teremtõ és gondviselõ
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Nosza, istenfélõ szent hívek, Örvendezzetek az Úrnak, Mert illik, hogy õtet dicsérjék, Kik örülnek igazságnak! Áldjátok azértan Hangos citerákban! Az Úr áldassék! Lantban, hegedûben, Cimbalmi zengésben Magasztaltassék.
2. Énekeljetek néki vígan Gyönyörû szép új éneket! :/: Szép hangicsáló szerszámokban Mondjatok ékes verseket! Igaz õ mondása, :/: Állhatatos dolga: Amit az Úr szól, Megáll igazságban, Minden dolgaiban Cselekeszik jól. 
3. Õ szereti az igazságot, Az ítélet nála kedves, :/: Dolgában tart irgalmasságot, Mellyel mind e világ teljes. Az Úrnak Igéje :/: Egeket teremte, Melyeket ott fenn Szájának lelkével Nagy szép seregekkel Szerze ékesen. 
4. Mert mihelyt õ csak egy igét szól, Azonnal megleszen minden, :/: És valamit õ megparancsol, Nagy hamarsággal meglészen. Pogányok tanácsát :/: És minden szándékát Az Úr megtöri, Magukban a népek Amit elvégeznek, Semmivé tészi. 
5. De az Úr Istennek tanácsa Megmaradánd mindörökké, :/: És megáll minden gondolatja, Kiterjed minden idõkre. Boldog az a nemzet, :/: Ki ily Urat szeret, Mint õ Istenét; Boldog a nemzetség, Kit kedvel e Felség Mint örökségét. 
6. Gondot tart rájuk s a haláltól Megtartja õket éltükben, :/: Szükségtõl és éhenhalástól Õrzi a drága idõben. Lelkünk azért várja, :/: Szüntelen óhajtja Az Úr oltalmát, Ki paizsul végre Eljõ segítségre, Ád diadalmat. 
7. Õbenne azért a mi szívünk Igen örvendez szüntelen, :/: Mert õ minékünk reménységünk, És bízunk õ szent nevében. Nagy kegyelmességed :/: Mirajtunk bõvítsed, Légy mi gyámolunk! Ne hagyj szükségünkben, Segíts meg éltünkben, Mert téged várunk!
Marot K., 1496–1544

34. Mindenkoron áldom Az Urat, míg engem éltet,

Isten megvédi az övéit
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mindenkoron áldom Az Urat, míg engem éltet, És az õ szent dicséretét Szájamban hordozom. Dicsekedvén áldja Lelkem jó voltát az Úrnak, Mit a szegények hallanak, És örülnek rajta.
2. Magasztaljuk vígan Az Úrnak áldott szent nevét, És véghetetlen kegyelmét Dicsérjük mindnyájan! Mert midõn keresém És kérém az én Uramat, Meghallgatá nagy felszómat, És megtarta engem. 
3. Az Úrra kik néznek, Tõle megvigasztaltatnak, Soha orcáik azoknak Meg nem szégyenülnek. A szegény kiálta, És meghallgatá az Isten, El nem hagyá ínségében, De megszabadítá. 
4. Az Isten angyali Hívek körül tábort járnak, Istenfélõket megtartnak Mint Isten követi. Jó voltát az Úrnak Kóstoljátok és lássátok, Mert bizony azok boldogok, Õbenne kik bíznak. 
5. Az Isten szemei Látják a gonosztévõket, És õ emlékezetöket A földrõl eltörli. A jókat nem hagyja; Kik hozzá tiszta szívükbõl Kiáltnak nagy ínségükbõl: Mind megszabadítja. 
6. Közel az Úr Isten A töredelmes szívekhez, És a sérelmes lelkekhez Lészen segítséggel. Az igaznak itten Õ nyavalyája sokasul, De nyomorúságaibul Kimenti az Isten. 
Marot K., 1496–1544

35. Perelj, Uram, perlõimmel

„Perelj, Uram, perlõimmel!”
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Perelj, Uram, perlõimmel, Harcolj én ellenségimmel, Te paizsodat ragadd elõ! Én segedelmemre állj elõ! Dárdádat nyújtsd ki kezeddel, Ellenségimet kergesd el! Mondjad ezt az én lelkemnek: Tégedet én megsegítlek!
2. Gyászban jártam lehorgadva, Mint ki az anyját siratja, De õk szomorú esetemen Örülnek, és gyûlnek seregben. Hátmögül a gonosz népek Engemet szörnyen nevetnek; Ártatlan lévén, nem szánnak, Sõt csúfolnak és szaggatnak. 
3. A képmutató galibák Fogukat rám csikorgatják; És rajtam nagy csúfságot ûznek, Kik csak zabálódást keresnek. Uram, míg nézed ezeket? Jövel, tartsd meg én lelkemet! Egyedül voltom tekintsd meg, Ez oroszlánoktól ments meg!
4. Dicsérlek téged szüntelen Nagy sûrû gyülekezetben, És nagy roppant sereg nép elõtt Téged dicsérlek minden fölött. Ne engedd, hogy örüljenek, Akik ok nélkül gyûlölnek; Ellenségimet fordítsd el, Ne gúnyoljanak szemükkel.  
5. Már azok énekeljenek, Kik igazamnak örülnek, Mondván: hála legyen az Úrnak, Ki nyugalmat ád szolgájának! Én nyelvem igazságodat, Hirdeti nagy jóvoltodat; Dicséretedet nagy híven Éneklem minden idõben. 
Béza T., 1519–1605

36. A gonosztévõknek dolgán

Ember gonoszsága – Isten jósága
Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után
 

1. A gonosztévõknek dolgán Eszembe veszem azt nyilván, Hogy Istenre nincs gondja. Magában felfuvalkodik, Bûneitõl meg nem szûnik, A híveket utálja. Hamis és hazug beszéde, Jó tanúsághoz nincs kedve, És nem jár igazsággal; Hívságot gondol ágyában, Foglalatos gonosz útban, Semmi bûnt õ nem utál.
2. Uram, a te nagy hûséged Égig ér, kegyelmességed Mind a felhõkig felhat. :/: Mint a hegy, te igazságod, Törvényed mélység, megtartod Az embert és a barmot. Te kegyességed mily drága! :/: Azért a te szárnyad alá Emberek folyamodnak, Kik jól megelégíttetnek, Mint bõ vízzel, legeltetnek Javaival házadnak. 
3. Nálad az élet kútfeje, Világodnak nagy õ fénye, Mely nekünk szépen fénylik. :/: Bõvítsd rajtuk kegyességed, Akik jól ismernek téged, Szívvel neved tisztelik! Ne hagyd, hogy a kevély lába :/: Rám rohanjon, és hatalma Letapodjon a földre; Adjad, hogy a hitetlenek Megessenek, süllyedjenek, Fel se keljenek többé!
Marot K., 1496–1544

37. Ne boszszankodjál a gonosztévõkre

A gonosz szerencséje hiábavalóság
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ne  boszszankodjál a gonosztévõkre, Midõn õnékik jól vagyon dolguk! Ne nézz búskodva õ szerencséjökre, Ha látod nékik jó állapotjuk! Mert mint a szénafû, levágattatnak, És mint a zöld fû, hamar elhullnak.
2. Tégy jól és bízzál erõsen Istenben: Békével élhetsz itt ez országban: Hûséggel járj el egész életedben, Örvendj az Úrnak nagy jóvoltában, És valamit kérsz tõle, mind megnyered, Mindent megád, amit kíván szíved.
3. Csak az Istenre támaszd minden dolgod, És kétség nélkül bízzál õhozzá, Mert megcselekszi, bizonnyal meglátod: Ártatlanságod világra hozza, Hogy igazságod úgyan lássa minden, Mint a fényes nap fénylik délszínben. 
4. Bízzál az Úrban, csendes légy szívedben, És reménységed vessed õbenne! Ne haragudjál jó szerencséjeken Azoknak, akik élnek kedvükre! Ne gondolj semmit az õ életükkel, Hogy velük együtt bûnbe ne ess el! 
5. Mert a gonoszok mind eltöröltetnek, De akik a nagy Istenben bíznak, E földnek azok örökösi lesznek: A gonosztévõk szörnyen elhullnak. Majdan, ha õ helyüket megtekinted, Aholott laktak, üresen leled. 
6. Élj igazán, légy hû és tökéletes, És nagy jól lészen tenéked dolgod, Békességed lészen nagy örvendetes. A gonoszok mind vallnak csúfságot, Mert õk szertelen nagy ínségbe esnek, És teljességgel végre elvesznek. 
7. Mert az Úr oltalma az igazaknak, Megmenti õket sok ínségükbõl, Vélük vagyon és tõle megtartatnak. És hogy õhozzá fordulnak szívbõl, A gonosztévõktõl megszabadítja, És jelenvoltával vigasztalja. 
Marot K., 1496–1544

38. Haragodnak nagy voltában Megindulván

Lelki-testi nyomorúságban (Harmadik bûnbánati zsoltár)
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Haragodnak nagy voltában Megindulván, Ne feddj meg, Uram, engem! Búsult gerjedezésedben Rám tekintvén, Ne büntess meg Istenem!
2. Nyilaid belém lövettek, Mik szereznek Énnekem nagy sérelmet; Kezeidnek súlyossága Hátam nyomja, És sanyargat engemet. 
3. Testemnek semmi részében Épség nincsen Haragodnak miatta; Nincs békesség tagjaimban, Csontjaimban Bûneimnek miatta. 
4. Mert az én nagy gyarlóságim És bûneim Fejem felülhaladták, Miknek nehéz, terhes voltát, Súlyosságát Tagjaim nem bírhatják. 
5. Minden mostani kérésem, Én Istenem, Vagyon szemeid elõtt, És minden fohászkodásom, Óhajtásom Tõled el nem rejtetett. 
6. Szívem nyugalmat nem lelhet, Igen reszket, Minden erõm elfogyott; Szemeim világossága, Vidámsága Éntõlem eltávozott. 
7. De én Istenemben bízom, És elvárom, Hogy kérésem meghallja, Mert szívem hozzá emelem És elhiszem, Hogy szükségem meglátja. 
8. Uram, ne hagyj el engemet! Nézd ügyemet, Egyedül mint hagyattam! Kérlek, légy irgalmas nekem, Én Istenem, Mert csak tebenned bíztam!
9. Azért tõlem ne állj messze, Szánj meg végre, Én kegyelmes Istenem! Segedelmeddel ne késsél, Siess, jöjj el, Én édes idvességem!
Marot K., 1496–1544

39. Magamban elvégezém, és mondám

Imádság a lélek nyugalmáért
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Magamban elvégezém, és mondám: Hogy dolgom megtartóztatnám, Hogy nyelvem oly i-gét nem ejtene, Mely énnekem bút szerzene, Én szájamra zabolát vetettem, Míg a hitlen áll elõttem.
2. Én mint a néma, veszteg hallgaték, Még a jóról sem beszélék, Sõt fájdalmam is titkolnom kelle, Min sérelmem öregbüle; Ég vala szívem, hogy meggondolám, Eltüzesülvén ezt mondám: 
3. Mutasd meg, Uram, éltemnek végét, És meddig éltetsz engemet? A napok számát jelentsd meg nekem! Míg e világon kell élnem, Mert idõm nálad csak egy arasznyi, Elõtted életem semmi. 
4. Bizony mulandó semmi az ember, Ki magának sokat ígér! Mint az árnyék, az ember elmúlik, Mégis szorgalmatoskodik, Sokat gyûjt és sok kincset rak össze, Nem tudja, kié lesz végre. 
5. Uram, hát nékem kiben kell bíznom? Nincs kívüled vigasságom! Ments ki engemet minden vétkembõl, És a bolondok nyelvétõl Õrizz meg, hogy õk ne csúfoljanak, Midõn ez ínségben látnak. 
6. Mint a néma, hallgatok erõsen, Szájam fel sem nyitom, mert én Tudom, hogy ezt mind te cselekedted. Ostorod rólam elvegyed! Mert kemény kezed nagy volta miatt Minden életem ellankadt. 
7. Mert midõn te megfedded az embert Az õ nagy gyarlóságáért, Azonnal elvész szép ábrázatja, Mint a molytól a szép ruha. Lám, az ember mely igen mulandó, Semmi dolga nem állandó. 
8. Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, Kérésemre ne légy siket! Mert elõtted vendég és zarándok, Mint atyáim, olyan vagyok. Szûnjél meg tõlem, hadd vegyek erõt Az én kimúlásom elõtt! 
Béza T., 1519–1605

";

include "show.php";

?>