40-49. énekek

A hit nemes harca
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Várván vártam a felséges Urat, És íme, hozzám fordula, Kegyelmesen meghallgata, És rajtam megmutatá jó voltát. Kivõn a mély verembõl, És a sáros fertõbõl, És én lábaimat Szép egyenes kõre Elfelhelyeztette, Vezérlvén utamat.
2. Ada én számba új énekeket Istenünk dicséretire, Hogy akik hallgatnak erre, Higgyék és féljék õ Istenüket. Boldog, aki az Úrban :/: Bízik, szemét elhajtván A kevély népektül, Kiknek minden dolgok :/: Hazugságra hajlók: Tõlük távol kerül. 
3. Csudatételidnek sok õ száma, És nagy bölcs gondolatidnak, Hozzánk való jóvoltodnak Sokságát senki meg nem mondhatja. Ha elkezdem számlálni, :/: Nem tudom kimondani, Mert te nem kívántad A sok áldozatot, :/: De hogy fogadjak szót, Fülemet alkottad. 
4. Égõ áldozat nincsen kedvedben, A bûnért valók sem kellõk. Akkor mondom: ím, eljövök, Rólam írás van a törvénykönyvben: Hogy akaratod tegyem, :/: Én kegyelmes Istenem! A te törvényedben Gyönyörködik lelkem :/: És örvendez szívem A te szent igédben. 
5. Már tebenned mind örvendezzenek, Akik keresnek tégedet, Kívánják idvességedet, Mondván: dicsõség légyen Istennek! Noha én szegény vagyok, :/: És én szükségim nagyok, De rám gondot visel Az Úr, én megtartóm, :/: Jövel, szabadítóm, Úr Isten, ne késsél! 
Béza T., 1519–1605

41. Boldog, aki a nyavalyást híven

Hûtelen barátok ellen
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Boldog, aki a nyavalyást híven Szánja ínségében, Mert szükségében õtet ismétlen Megmenti az Isten, Megtartja éltét, és ez országba' Lesz jó állapotja, Ellenséginek kívánságába, Nem adja markába.
2. Fájdalmában az Isten megtartja, Szépen felgyógyítja; Betegágyát fordítja örömre, És jó egészségre. Azért így szólok neked, Istenem: Kegyelmezz meg nekem! Gyógyítsd meg, Uram, én betegségem, Mert igen vétkeztem. 
3. Tisztaságomban engem megtartasz, És megszabadítasz, És szemeid eleibe állatsz, Örökké el nem hagysz. Áldott légy, Izráelnek Istene, Most és mindörökké! Szent neved dicsértessék mindenben, Ámen és úgy légyen!
Béza T., 1519–1605

42. Mint a szép, híves patakra

Óhajtozás Isten után
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Mint a szép, híves patakra A szar-vas kí-ván-kozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élõ Isten?
2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midõn azt kérdik éntõlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.
3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midõn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!
4. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erõs õrizõmnek. 
5. Mondván: Isten, én kõszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az õ hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened? 
6. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak õ az én Istenem. 
Béza T., 1519–1605

43. Ítélj meg engemet, Úr Isten

(Folytatás)
Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Ítélj meg engemet, Úr Isten, És fogadd fel én ügyemet E kegyetlen nemzetség ellen! A hamis embernek kezében Ne bocsáss, Uram, engemet, Tartsd meg én fejemet!
2. Uram, engem miért hagyál el? Lám, te vagy én erõsségem! Miért járok keserûséggel? Minden örömöm távozék el, Mert nyomorgat ellenségem És sanyargat engem. 
3. Igazságodat add értenem, Világosságod küldd alá, Mely megvilágosítson engem! Szent hegyedre légyen vezérem; Bémenésem igazgassa A te hajlékodba! 
4. Isten oltárához bemégyek Az én Uram eleiben, Aki öröme én szívemnek. Hegedûvel neked éneklek, És hálát adok szüntelen Tenéked, Úr Isten. 
5. Miért vagy szomorú, én lelkem? Mit kesergesz ily szertelen? Bízzál az Istenben, mert hiszem, Hogy õtet én még dicsõítem, Midõn híven megment engem Megváltó Istenem. 
Marot K., 1496–1544

44. Hallottuk, Isten, füleinkkel

Ne taszíts el örökre!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hallottuk, Isten, füleinkkel, Amit régenten cselekedtél, Nékünk atyáink mon-dották, Kik nagy dolgaidat látták; A pogány népet kezeddel Elvesztéd, földét elpusztítád; Néped más helyre vitted el, Holott ismét megszaporítád.
2. Mert nem õ fegyverük által lett, Hogy õk megülték e jó földet; Nem az õ kezük, sem karjuk Volt nekik szabadítójuk, De te orcád tekintése És a te karod és jobb kezed õket így megsegítette, Mert õhozzájuk volt jó kedved. 
3. Úr Isten, te vagy én királyom És az én teljes vigasságom! Jákóbnak küldd segedelmed, Amint régenten mívelted. Általad ellenséginket Megökleldezzük és megrontjuk, És a mi gyûlölõinket A te nevedben letapodjuk. 
4. Mert én nem bízom kézívemben, Sem az én éles fegyveremben; Az engem meg nem szabadít, Ha az ellenség megszorít, De te tartasz meg bennünket Minden mi ellenségünk ellen, És a mi kergetõinket Elveszted, és ejted szégyenben. 
5. Azért az Istent magasztaljuk, És szent nevét örökké áldjuk; Mindennap dicsérvén õtet, Hirdessük nagy kegyességét! De minket te megvetettél, És juttattál nagy szégyenségben, A hadba velünk nem jövél, Hogy megtartottál volna épen. 
6. De mi teéretted naponkint, Üldöztetünk e világ szerint; Miként az ártatlan juhok, Kik a mészárszékre valók. Kelj fel azért, mit aluszol? És álmodból már serkenjél föl, Támadj föl, és hatalmadból Ments ki minket e nagy ínségbõl!
Béza T., 1519–1605

45. Egy szép dolgot hoz elõ az én szívem

Az Isten Felkentjének menyegzõje (dicsõsége)
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Egy szép dolgot hoz elõ az én szívem, A dicsõ királyról lesz éneklésem, Kit nyelvem dicsér nagy szép felszóval, Mint egy deák az írópennával. Sokkal szebb vagy te minden embereknél, Mindent felülmúlsz te szép termeteddel, Ajakidnak nagy õ kedvessége, Mert megáldott az Isten örökké.
2. Te kegyes, erõs vitéz, készüljél fel, Vedd fegyvered és oldaladra kösd fel, Úgy, mint királyi ékességedet, Ez ékességben végy gyõzedelmet! A jó igazság vezérlje utadat, Jóság, kegyesség bírja járásodat, És a te karodnak erejével Nagy csudákat téssz, megládd szemeddel!
3. Mert hegyesek a te sebes nyilaid, Mit megéreznek minden ellenségid, Szívüket midõn általszegezed, És õket hatalmad alá veted. Ó, Úr Isten, a te királyi széked, Megmarad mindörökké dicsõséged; Pálcája a te királyságodnak: Pálcája bizony igazságodnak. 
4. Az igazságot te igen szereted, A hamisságot viszontag gyûlölöd, Azért az Isten mindenek felett Víg olajjal megkenett tégedet. A te nevedet mindenkor hirdetem, Nemzetségrõl nemzetségre beszélem: És minden maradéki ezeknek Mindörökké tégedet dicsérnek. 
Marot K., 1496–1544

46. Az Isten a mi reménységünk

Erõs vár a mi Istenünk!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Az Isten a mi reménységünk, Midõn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erõs hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedûlnének.
2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az õ szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát: 
3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az õ haragos szava Mind e földet elolvasztja. 
4. De az Isten minden idõben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erõs várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét! 
5. E földön széjjel nagy hadakat, Õ megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erõs Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon! 
Marot K., 1496–1544

47. No, minden népek, Örvendezzetek

Isten a világ királya
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. No, minden népek, Örvendezzetek És tapsoljatok, Istent áldjátok Szép hangossággal És nagy felszóval, Mert az Úr Isten Nagy felségében Õ királysága És nagy országa Kiterjed meszsze, Ez egész földre.
2. Hatalmunkba vet Nagy sok népeket, És meghódoltat sok pogányokat Minékünk végre Õ nagy ereje. Minket õ felvett, Örökévé tett, Nékünk engedte Õ kegyessége Jákóbnak tisztét, Kit igen szeret. 
3. Íme, az Isten Szépen felmegyen Nagy vigasságban, Trombitaszókban; Urunk felmegyen Nagy dicsõségben. Énekeljetek Az Úr Istennek Zengõ verseket, Szép énekeket, E nagy királynak, Mint mi Urunknak!
4. Õnéki minden Jól énekeljen! Mert minden népek Néki engednek. Királyi székben Ül nagy kegyesen. A fejedelmek Õhozzá gyûlnek, Mint Ábrahámnak Istenét, áldják, Alázatosan Néki szolgálván. 
Béza T., 1519–1605

48. Nagy az Úr méltóságában

Sion zarándokainak éneke
Genf, 1562
 

1. Nagy az Úr méltóságában, Az Isten szent városában, Holott lakozik dicsõsége, És dicsértetik õ szent neve. A szent Sionnak hegyén, Annak északi szélén, E gyönyörûséges helyen, Holott helyheztetett szépen A nagy királynak városa, Melynek nincs e földön mása.
2. Mit megerõsített Isten, :/: Hogy romlása ne lehessen. Nézünk itt te kegyességedre :/: Szent templomodnak közepette. Dicsõséges szent neved Mind e földre kiterjed; Ekképp a te dicséreted :/: Nagy messzire kiterjeszted; Jobbod teljes igazsággal, Mindenben irgalmassággal. 
3. Örül a Sionnak hegyi :/: És a Judának leányi, Te igaz ítéleteiden :/: Szíve szerint örvendez minden. A Siont járjátok meg, Tornyait lássátok meg, Nézzétek meg õ bástyáit, :/: Szépen épített házait, Hogy ezt megbeszélhessétek A jövendõ nemzedéknek. 
Béza T., 1519–1605

49. Hallgassátok meg, minden nemzetek

A gazdagságban bízni balgaság
Genf, 1562
 

1. Hallgassátok meg, minden nemzetek, E föld lakói, jól figyeljetek, Köznépek és a fõrenden valók, Minden szegények és a gazdagok! Az én szájam szól nagy bölcses-séget, És elmém gondol jó értelmeket; E példára magam is figyelmezek, Hegedûszóban szép mesét jelentek.
2. Mit félnék én a gonosz idõben, Hogy nyomorgatóm engem elejtsen, Ha ellenségem mind azon vagyon, Hogy engemet láb alá tapodjon? Némelyek igen bíznak pénzükben, És dicsekednek az õ kincsükben; De senki meg nem váltja atyjafiát, Nem adhatja meg Istennél váltságát. 
3. Mert drága a léleknek váltsága, Életét senki meg nem válthatja, Hogy a halált õ elkerülhesse, És a sírba menni ne kellene. Mert látja, hogy sem bolond, sem eszes, A halál ellen nincsen mentséges, És holtuk után minden gazdagságuk, Más emberre száll az õ sok jószáguk. 
4. Ez õnékiek fõ gondolatjuk, Hogy mindörökké tartson szép házuk, Hogy el ne fogyjon az õ nemzetük, És megmaradjon örökké nevük. Mert noha vagyon pénzük és tisztük, De nem sokáig tartnak mindezek, Mert végre minden jóktól elszakadnak, Mint oktalan állatok, õk meghalnak. 
5. Mert oda lészen minden õ dolguk, A koporsó lészen õ hajlékuk, De a haláltól engem az Isten Megment, és hozzá vészen kegyesen. Annak okáért azzal ne gondolj, Hogy némely ember igen gazdagul, Mert minden kincset másoknak kell hagyni, A dicsõségtõl meg kell néki válni. 
Béza T., 1519–1605

";

include "show.php";

?>