380-389. énekek

Székel Balázs, 1546
 

1. Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyûlölsége, Noha e világnak rajtad dühössége, De nem hágy szégyenben Krisztus õ Felsége.
2. Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, Az Atya Istennél bizony te kedves vagy; Õ szent Fia által már te is fia vagy, Minden dicsõségben, higgyed, hogy részes vagy.
3. Hogyha te igazán a Krisztusban bízol, Higgyed, hogy lélekben Istennél gyarapszol, Ha Krisztus vérébõl igaz hittel iszol: Higgyed, hogy örökké meg nem szomjúhozol.
4. Akármint halásszon az ördög utánad, Az õ tagjaiban dühösködjék rajtad, Mind tõrrel, fegyverrel siessen utánad, Ha Krisztusban bízol, higgyed, az sem árthat.
5. Rajtad semmit sem fog a pogány ellenség, Noha nehéz néked a rettenetesség; Bátor koncra hányjon a hitlen ellenség: Feltámaszt a Krisztus, néked nagy reménység.
6. Oltalmazza Krisztus az õ szent egyházát, Miként a jó pásztor saját juhocskáját; Valaki hallgatja a Krisztus mondását, Viseli mindenkor szorgalmatos gondját.
7. Siess most mihozzánk, Krisztus, segélj minket, A te szent igéddel neveljed hitünket És te Szentlelkeddel bírjad életünket, Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged.
8. Igaz fogadásod és minden beszéded, Nyilván vagyon immár minden dicsõséged; Ne hagyd elpusztulni e kicsiny sereget, Melyért a keresztfán vallál nagy gyötrelmet!
9. Ne nézzed, Úr Isten, e világ vakságát, Te nagy jóvoltodról háládatlanságát, A te igéd ellen ily nagy káromlását: Nézzed a Krisztusnak ártatlan halálát.
10. Vedd el már mirólunk a sok ellenséget, Vedd ki miközülünk a sok gyûlölséget; Essenek szégyenbe minden ellenségink, Kik dicsõségedet tagadják s nevetik.
11. Senkiben nem bízik az anyaszentegyház, Hanem csak tebenned, ki minket oltalmazsz, És igazságoddal mindenkoron táplálsz, Te szent sebeiddel minket megvigasztalsz.
12. Hálát adunk néked, mennybéli nagy Isten, Ki vagy egy szentségben és három személyben. Ne hagyj elrettennünk keserûségünkben, Halálunk óráján ne essünk kétségben!
Szkhárosi Horvát András, 1549 elõtt

381. A 255. dicséret dallamára: Mely igen jó az Úr Istent dicsérni.

1. Jézus Krisztus, mi kegyelmes Hadnagyunk, Könyörgéssel te elõdbe járulunk, Kik e siralomnak völ­gyén nyomorgunk: Te légy nékünk segítségünk, oltal­munk.
2. ElmerültüQk a sok nyomorÚságban, Éjjel-nappal vagyunk szomorúságban, Számtalan sokféle sanvarú­ságban, Az ellenségnek vagyunk ö torkában. .
3. Reád hagyjuk anyaszentegyházunkat, Hisszük, hogy jól látod nyavalyáinkat; Elmerülni ne hagyd kicsiny hajódat, Parancsolj és csendesítsd a habokat.
4. Ébredj Uram, mert immár elmerülij.nk, Vesze­delmes habokban elsüllyedünk; Szükségünkben te­hozzád esedezünk: Jézus Krisztus, hallgass meg, téged kérünk 1
5. Kérünk Uram, maradj velünk szálláson, Járj mivelünk, népeiddel egy úton. Látod, immár vagyunk napenyészetkor; Térj mihozzánk, járj mive1ünk' egy úton.
6. Védelmezzed a te kicsiny bárkádatl Benned bízik a te küzdö egyházad; Te szent véred érette ki­ontottad: Elmerüln~ ne hagyd, ha megváltottad I
7. Ne hagyj kérünk, egyetlenegy Jézusunk, Jus­son te elõdbe mi imádságunk Es hallgass meg, egyetlen­egy Szószólónk, Tekints reánk, hatalmas Közbenjárónk I
8. Sõt légr er6s k6fala te' népednek, Szaporítsad számukat híveidnek, Vezéreljed nyelvét hirdetõidnek, Kik nevedért gyakran bosszút szenvednek.
9. Szent az Atya, mindenek megtartója, Szent a Fiú, mindenek megváltója; O Szentlélek, hívek bá­torítója, Szent, szent, szent a te neved, minden vallja I

382. A 260. dícséret dallamára: Szent Dávid próféta éneklö könyvének

1. Hogy panaszolkodik az anyaszentegyház, a Jé­zusnak jegyése, Melyet megtisztfta az 6 bûneibõl a KrisztusnaK szent vére, Aki a szent Páltól az él6 Is­tennek mondatik szent házának, Minden igazságnak fundámentomának és er6s oszlopának:
2. Hallgass meg engemet, én Uram, Teremtõm, mindeneknek Istene, O, te igazságnak, minden jámbor­ságnak oltalma és 6rz6jel En gyenge koromban viselsz vala engem a te áldott méhedben: Ne hagyj el immáron vénségem idején, nagy erõtlenségemben I
3. Mert ítéletedben, én édes Istenem, lám elhagytál engemet, Szegény árváimmal, kevés seregemmel meg­útáltál engemet; Gyászos özvegységre és nyomorÚságra juttatád én ügyemet: Martalékra vetéd a hitetlen népnek én nyomorult fejemet. .
4. Az ennen szolgáim, kiket felneveltem, uralkodnak én rajtam, Az én koronámat és öltözetemet lefosztották én rólam; Mégis én annyira ezeket nem bánom, mint az én árváimat: Szörnyû nagy vakságra, kárhozat útjára t6lem elszakadtakat.
5. Megfelel az Isten szent ~iásnál az anya­szentegyháznak, ~ igy vigasztalja szomorú szivüket nyomorult árváinak : Noha egy kevéssé, egy szempillan­tásban tégedet elhagytalak, Ismét hozzám veszlek, irgalmasságomból téged megszabaditlak.
6. És ha képes volna, hogy az édes anya elfelejtse magzatját, Nem akarok mégsem én elfelejt!~ezni mind örökké terólad; Az én tenyeremre irtalak fel téged: megemlékezem rólad, A te oltalmadra erõs gondom lészen, mely örökké megmarad.
7. Krisztus Urunk mondja evangyéliomban, mely nagy gondja van reánk A nagy Úr Istennek, hogy még hajaink is tõle megszámláltatvák; Azért keresztyének, illik hálát adnunk és az Istent dicsérnünk, A mi szi­veinknek nagy-szép ajándékit elõtte bemutatnunk.
8. Dicsértessél azért, J;Ilennyei Úr Isten, ily nagy kegyes voltodért ; Vigasztalj meg minket a te szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért; Bátoríts meg minket nyomorúságinkban a te áldott igéddel, HoJQ' énekel­hessünk a te szent nevednek örökké új énekkel.

383. A 362. dicséret dallamára : Ébredjél fel, világ, bûneidbõl

1. Könyörgünk néked, ó Isten Fia, Nyomorultak bizonyos oltalma, Ki uralkodol a meunyországba': Tekints reánk, Krisztus Jézus, megnyomorodtakra I
2. Szertelen ront minket a pogányság, Mert övé már minden hatalmasság; Vagyunk immár sokaknak csak csúfság: Ugy minéKünk, Krisztus Jézus, minden­ben bátorságI
3. Istállókat sok szent templomidba Csináltanak te bosszúsÍijlodra, Melyben készek minden gonoszságra: Tekints reánk szent Atyaddal, megnyomorodtalira I
4. Oltalmazzad keresztyén népedet, Rontsad meg már a pogány népeket, Kik. foglalnak bünben sok idõket: Tiltsd meg immár, Krisztus Jézus, szertelenségüketl
5. Légy minékünk. kegyelmes királyunk; Ne biras­sék pogánytói országunk, Se ne nézzed a mi bünös voltunk: Szent Atyáddal, Jézus Krisztus, emlékezzél rólunk I
6. Te hiveid, tehozzád kiáltunk, Igaz hittel hozzád folyamodunk; Pogányságban élni nem akarunk: Menny­országban uralkodást te általad várunk I
7. Vigasságos idöket adj érni Szolgáidnak, kik tudnak tisztelni, Szent Atyádnak mondásiban járni: Bátorságot adj õ nékik ellenséget gyõzni!
8. Scgede1em te tõled adassék, Hogy dicsérjen tégedet a közséR; Hozzád illik a bizony Istenség, :& te néked esedezik egész keresztyénség.
9. Te népednek légy oltalmazója, Téged kérünk, Istennek szent Fia I ~nekeljünk néked vigasságban, Szent Atyáddal, Szentlélekkel ki vagy mennyországban I

384. A 241. dicséret dallamára : Szent vagy örökké, Atya Úr Isten

1. Sok fnségünkben hozzád kiáltunk, Felséges Úr Isten, Mert parancsoltad, hogy megkeressünk A mi szükségünkben.
2. Tudjuk, hogy méltán mi büneinkért Te megvertél minket, Mert nem tiszteltünk, sõt ingerlettük Te szent Felségedet.
3. A mi atyáink mi velünk együtt Ellened vétkeztek, Azért, hogy téged õk nem ismertek, Téged nem tiszteltek.
4. Reád maradtunk, mert mindenektõl Mi elha­gyattattunk, Az ellenségtõlostromoltatunk, Naponként rontatunk.
5. Ígéretedbõl, te szent Ígédbõl Téged megismertünk; Szent Fiad által néked könyörgünk: Légy kegyelmes nékünk!
6. Ne hagyd, tekintsd meg igéretedet, & a te né­pedet, Kik tiszta szivböl mostan dicsérik A te szent nevedet.
7. Végy ki immáron e nagy inségböl, Pokol köte­lébõl, Hogy te szent neved magasztaltassék Mi nemzet­ségünktõl.
8. Sok hálát adunk, mint Istenünknek & mi Te­remtõnknek, Te Szent Fiadnak és vigasztal6 Szentlélek Istennek.

385. A 241. dicséret dallamára: Szent vagy örökké, Atya Úr lsten.

1. Keserves szivvel Magyarországban mondhatjuk magunkról A nagy siralmat, kit Jeremiás régen irt zsidókról:
2. Emlékezzél meg, hatalmas Isten; nyomoruságinkról ; Tekints mi reánk, állj bosszút immár mi nagy romlásinkról!
3. Mert örökségünk tõlünk fordúla pogány nemzetségre, Mi lakó helyünk szálla mi rólunk idegen népekre.
4. Édes atyánktól immár megváltunk, árvaságra juttunk, ~des anyánkkal mind egyetemben özveggyé maradtunk.
5. Megszomjúhozván, a mi vizünket drága pénzen isszuk; Nagy fáradsággal bégyüjtött fánkat immár áron vesszük.
6. Sírván mondhatjuk, felséges Isten: vétkei atyáknak, Kik mi közûlünk régen kimúltak, mireánkszállának.
7. Kegyetlen szolgák nagy dühösséggel rajtunk uralkodnak; Nem találhatunk már reménységet szabadulásunknak.
8. Nagy félelemmel és rettegéssel pusztában bujdosunk: Eledelünket, mi életünket kezünkben hordozzuk.
9. Tisztes asszonyok tisztaságukban meggyaláztatának, A gyenge szûzek sok városokban szeplõket vallának.
10. A fejedelmek akasztófára felfüggesztetének, És vén népeknek ó tekintetek nem becsültetének.
11. Ifjú népekkel és gyermekekkel gonoszúl élének; Kegyetlenséget, éktelenséget köztünk mívelének.
12. A mi szívünknek minden öröme már elfogyatkozék, Gyûlekezetûnk nagy siralomra fordula s változék.
13. A mi fejünknek szép ékessége kiesék közûlünk: Jaj mindörökké immár minékünk, mert igen vétkeztünk!
14. Nagy bánat miatt mi szívünk, lelkünk igen keseredék, Es a mi szemünk siralom miatt mind megsetétedék.
15. Keresztyéneknek lakó helyeik úgy elpusztul­tanak, Hogy vadak, rókák, hamis tanítók most immár ott laknak.
16. Te pedig, kegyes, irgalmas Isten, örökké meg­maradsz, Te országodban, birodalmadban örökké meg­állasz.
17. Miért örökké elfelejtkezel mi rólunk, Úr Isten? Miért hagysz minket sok ideiglen e veszedelemben?
18. Téríts tehozzád, és mi megtérünk, kegyelmes Úr Isten! Újítsd meg immár mi napjainkat, mint régi idõben.

386. Koloz,vór. 1553.

1. Emlékezzél,mi történék, Uram mirajtunk, És tekintsd meg, mely nagy szidalomban mi vagyunk, Mert bününkért, Uram,tõled ostoroztatunk, Azért szükség éjjel-nappal hozzád kiáltnunk.
2. Örökségünk, édes hazánk másra fordúla, Mi házunk és jószágunk idegenre szálla; Ügyünk juta már minékünk nagy árvaságra: Mert Istennek nem akaránk térni útjára.
3. Hitetlen nép közt keressük mi kenyerünket: Mert földünkben nem segéljük a szegényeket. Nyomorultakról eUordítjuk szemeinket: Ezért Isten vete reánk haragvó szemet.
4. Atyáink is vétkeztenek, de már meghaltak, Mi is követöi voltunk álnokságiknak; 1m így vásott meg beléje foguk fiaknak: Mert ellene járunk Isten akarat jának.
5. Közöttünk kik szolgák voltak, most uralkodnak, Gazdák lévén, mert Istennek mi sem szolgálánk; Minden Isten-tiszteletet már megútálánk: Azért nincsen, aki által megszabadulnánk.
6. Ím csak markunkban viseljük a mi lelkünket. Nagy keserüséggel esszük mi kenyerünket. Félelem és sok rettegés megemészt minket: Fegyver elöl kietlenbe mentjük fejünket.
7. Nagy haragja vagyon rajtunk az Úr Istennek: Természeti ellen élünk szent Igéjének és ellene járunk minden ö szerzésének: Ezzel adunk okot minden bün­tetésének.
8. Bizodalmunk vagyon benned, felséges Isten. Mert megmaradsz mind örökké fgéretedben; Ha gyöt­rödünk bününk szerint a mi testünliben: Azért nem hagysz elszakadnunk töled lelkünkben.
9. Vedd el rólunk, kérünk téged, nagy haragodat :& újitsd meg már minékünk a mi napunkat; Kegyelmes Úr Isten, tartsd meg mi házainkat I Dicsérhessünk mind örökké, mint szent Atyánkat!

387.

1. Úr Isten, légy most mivelünk, Mert sokan támadtanak ellenünk, Nincsen kihez a mi fejünket Szûkségünkben hajtanunk.
2. Reménységünk, bizodalmunk, Mindenkor te voltál mi oltalmunk: Azért most is te Felségednek Bátorsággal könyörgünk.
3. A te szent Fiadért kérünk: Légy nékünk paizsunk és oltalmunk, Félelmünkben szárnyaid alatt Megmaradni hogy tudjunk.
4. Meggyûlölt az Isten minket, Azt mondják: nem szeretsz, Uram, minket, Bfineinkért nagy haragodból Akarsz verni most minket.
5. Ezt mi mind megérdemeljük, Vétkünket ha mind elõszámoljuk; A bün ellen nagy haragodat Akarod, hogy ismerjük.
6. Könyörülj immár mirajtunk, Lelkünkben kik reád támaszkodunk, Szabadlts meg: ellenséginknek Kezébe hogy ne jussunk!
7. Nagy hatalmadat hirdetjük, Ezért jóvoltodat dicsõltjük, Szent nevedet mindenek elõtt Nagy felszóval dicsérjük.
8. Kíméletlen sokszor vertél, De hamar ismétlen hozzánk tértél, Hogy lelkünkben inkább tisztuljunk: Tüzbe azért vetettél.
9. Örökké, lám, el nem hagytál, A te Szentlelkeddel vigasztaltál; Most se hagyj el, kegyelmes Atyánk, Ha fiaddá fogadtál.
10. Mikoron megmenekedünk, Melyet már bizony­nyal mi reménylünk, Dicséretet és nagy hál'adást Mi tenéked éneklünk.

388. Hallgasd meg, Jézus Krisztus

Erfurt, 1521


1. Hallgasd meg, Jézus Krisztus, Te megszomorodott S igen megkeseredett Szegény juhaidat, Hallgasd meg kegyelmesen A te szent egyházadat, Mely megnyomorodott.
2. Ne hagyd, édes Jézusunk, Nyomorult népedet, :/: Szent véreddel megváltott Kicsiny seregedet; Ne hagyjad elpusztulni A te örökségedet: A keresztyénséget.
3. Kit a Sátán sokképpen Most megkörnyékezett, :/: Sok fertelmes bûnökkel, És igen kísértget; Sok sanyarúságokkal És méreggel keserget, Szidalommal illet.
4. Siess, láss azért hozzánk, Kegyelmes Istenünk, :/: El ne vess színed elõl, Szerelmes jegyesünk! Ne hagyj el minket és ne Feledkezzél el rólunk: Messze ne menj tõlünk!
5. Maradj meg, Uram, vélünk, Mert beestvéledik :/: És immáron a nap is Majdan elnyugoszik; Nagy homály és setétség Ígyen majd következik: A bûn sokasodik.
6. Számtalan sok gonoszság Közöttünk megbõvült, :/: A te szent szereteted Igen meghidegült, És minden rendbéli nép Tõled elidegenült: A bûnben elmerült.
7. Hallgass meg azért minket És ments meg ezektõl :/: A pokolbéli ördög Nagy dühösségétõl, Minden tévelygésektõl, Oktalan, hamis hittõl, Kétségbeeséstõl.
8. El ne távozzék tõlünk A Szentlélek Isten, :/: Légyen õ gyámolítónk A mi életünkben; Tartsa meg szent Igédnek Szerelmét mi szívünkben: Hogy legyünk kedvében.
9. Úgyszintén vezéreljen Minket igazságban, :/: Tartson meg szent nevednek Erõs vallásában, És vigasztaljon minket Minden háborúságban És nyomorúságban.
10. Hogy dicséretet mondjunk A te szent Atyádnak, :/: Õvéle egyetemben Néked, mi Urunknak; Mindörökkön, örökké A Szentlélek Istennek, Mi megszentelõnknek.
Debrecen, 1590

389. Kolozvár, 1744.

1. Jövel, légy vélünk, Úr Isten, Segíts meg minket ügyünkben; Adj erõt az ellenségen, Mely reánk tör mind szüntelen, Háborgat minket hitünkben.
2. Bízik õ sokaságában, Fegyverében, jó lovában, Elhitte már õ magában, Hogy nincsen már e világban, Ki megrontsa hatalmában.
3. Bátran kergeti népedet, Ostorozza, híveidet, Pusztítja örökségedet, Ostromolja seregedet, Nem féli büntetésedet.
4. Azért tenéked könyörgünk: Támadj fel most mi mellettünk, Emeld fel zászlódat köztünk, Viadal­munkban légy velünk: Biztass, hogy meg ne retten­jünk.
5. Bátorítsad mi szivünket, Igazgassad fegyverünket, Tõlünk el ne vedd eszünket, Egyengessed seregünket: Rettentsd meg ellenségünket.
6. Nékünk nincs annyi hatalmunk, Hogy õ ellene állhassunk; Te légy azért mi oltalmunk, Fegyverük ellen paizsunk, Erõsségünk, diadalmunk.
7. Nem sokaság a mi erõnk: Egyedül te vagy reményünk! Noha sokan nem lehetünk, Ha te velünk vagy, nem félünk: Sokat kevesen megverünk.
8. Gyakorta kevés nép által Nagy hadakat levágatál, Erõseket letapodtál, Kevélyeknek torkán jártál, Kegyetleneket rontottál.
9. Õk vívnak uralkodásért, Prédáért, ragadományért; Mi hitünkért, szent nevedért, Özvegyekért és árvákért, Megromlott édes hazánkért.
10. Ne mondják azt mi felõlünk, Hogy nékünk nincsen Istenünk: Mutasd meg erMet bennünk, Vm&­kodjM együtt velünk, Magasztald fel kezed köztünk I
11. Hogy mindenek, kik ezt hallják, Gyözedelmedet csudálják, Jóvoltodat magasztalják, Hatalmasságodat áldják, Erõdet meg ne útálják.
12. Mi is innen visszatérvén, Jó szerencsénken örülvén Adunk hálát, felemelvén Szemeinket, és dicsérvén Téged mind örökké, Ámen.

";

include "show.php";

?>