400-409. énekek

1. Hagyjátok el hív keresztyének. Fájdalmát	a	ti	szíveteknek. Senki ne sirassa halottját, Mert megnyerte õ boldogságát.
2. Anyák szünjenek meg slrástól, Elfelejtkezvén magzatukról, Mert nem halál az õ haláluk, De életben megúju1ásuk.
3. Ekképpen az elvetett magvak Rothadásukban gyarapodnak, & szépen fejüket vetendõk, Végezetül jó gyümölcs termõk.
4. Fogadd be azért a holt testet, Kebeledbe, föld, vegyed õtet, Takargassad az õ tagjait, Mint édes anya magzatait.
5. Szentléleknek edénye volt ez, Az élõ Isten képe volt ez, A Krisztus Jézus lakott ebben, Volt Istentõl nyert kegyelemben.
6. Föld, hiven tartsd e testet benned, Mert mikor Krisztus majd eljövend, Számon kéri ezt akkor tõled, Igy lészen bizonnyal, el higyj ed I
7. Noha ez mostan rothadandó és idõvel porrá válandó, De feltámad az Úr szavára, Angyali zengõ harsonára. 

401. A 341. dicséret dallamára: Ó, Krisztusfõ, te zúzott.

1. Szívem szerint kivánom Utolsó órámat, :/: Mert nyomorúság, bánat Emészti napomat. Megválni kész vagyok már Várván én jussornat, Melyet Jézus megszer­zett. Mint fõ jutalmamat.
2. A bûntõl és haláltól Megváltál engemet, :/: Ó Jézus, véred árán Megszerzéd üdvömet. Nem rettent már halálom, Sem semmi félelem; Nyugalmamat tebenned, Megváltóm, meglelem.
3. A kedvére élõnek Keserü a halál, :/: De én várom nyugodtan, Ha jõ, készen talál. Jól tudom, fenn a mennyben Lesz dicsõbb életem, Igy hát még a halál is Csak nyereség nekem.
4. Ez a világ magához Ám vonja szivemet, :/: Bár igérjen bõséggel Elmúló kincseket, Nem ejthet tõrbe engem Már semmi földi jó: Megáll az Úr igéje, Más minden elmúló.
5. Elválni kedvesinktöl Fájdalmas és nehéz, :/: De szivem szent reménnyel A jövendöbe néz. Jézus, én bizodalmam, Hiszem, hogy egy napon Szerettimet a mennyben Újra megláthatom.
6. El nem bocsátlak többé, Nem hagylak, Jézu­som, :/: Te vagy üdvöm, reményem, :f:n csak benned bizom. Szent karod támogasson A végsö harcon át, Hogy elvegyem kezedböl Az égi koronát.

402.

1. Ó, örök hatalmú mennyei szent Isten, Minden dolgaimban benned van reményem, Te vagy oltalmam, vígaszom nékem.
2. Hogyha bánat árja szemeimre zúdul, Szivem fájdalmára balzsamot ád az Úr, S felszárad a könny, a seb begyógyul.
3. Kínok hogyha gyötrik lelkemet halálra, Sóhajom akkor is Istenemet áldja, Hiszen föltámaszt egy szebb világra.

403. Szomorú a halál a gyarló embernek

Debrecen, 1781
 

1.   Szomorú a halál a gyarló embernek, Halál követétõl mindenek rettegnek, Kiváltképpen kik e világban örülnek, Nehéz e világtól megválni ezeknek.
2. Többet higgy a jégen rajzolt írásoknak, Mint a  csalárd világ sok biztatásának, Szép szín alatt közli kis részét javának, De semmit sem hihetsz állandóságának.
3. Romlandó az élet s csak veszendõ hívság, Hamar elenyészik, mint a gyenge virág, Minden ékessége csak nagy sanyarúság: Helyette vár reád a fényes mennyország.
4. Azért, gyarló világ, már maradj magadnak, Ám tartsd barátidnak, kik benned vigadnak, Tovább követõje nem leszek utadnak, Nem leszek bús rabja mulandó javadnak.
5. Tudom, kinek hittem és kinek szolgáltam, Kit szeretett lelkem, kihez folyamodtam, Kit hívtam Uramnak, ki mellett harcoltam, Azért hûségemnek jutalmát találtam.
6. Elértem hitemnek egyetlenegy célját, Vitézkedésemnek reménylett pálmáját, Az örök életnek drága koronáját, Hogy abban tiszteljem a mennyek királyát.
7. Ó, édes Megváltóm, ne nézd bûneimet, Sok ellened való cselekedetimet, Idvességem árát: tekintsd érdemedet, Jövel, Jézus Krisztus, vedd hozzád lelkemet!
8. Igazságod szerint ne ítélj meg engem, Mert semmi kegyelmet nem talál érdemem, Nem lehet kívüled soha idvességem: Jövel, Jézus Krisztus, édes reménységem!
9. Elvégeztem immár pályafutásomat, E világon való zarándoklásomat, Megtartottam hitem s igaz vallásomat: Jövel, Jézus Krisztus, add meg koronámat!
Kõrösi István, 1652 elõtt

404.

1. Jaj,mely hamar múlik világ dicsõsége, Hirtelen változik minden ékessége, Távozik szépsége!
2. Mint a füst és 6rnyék, csak olyan életed, Hirtelen elmúlik, észre sem veheted, Mint lesz enyészeted.
3. Mint a szép virágok tavasszal újulnak, ékes nyílásukkal fénylenek, vidulnak, De hamar elmúlnak:
4. Ifjak rettegjetek, vének megtérjetek: ím rajtatok a sor, azért készüljetek, Mert el kell mennetek.
5. Ez úttól kincs, jószllg senkit meg nem menthet, EJlyedüli mentség csak Jézusod lehet, Ki velünk jót tenet.
6. Õ a testi halált életre fordítja, A hivõ léleknek szennyét letisztitja, Végre boldogítja.
7. Mi is végóránkon hogy erre juthassunk, Tiszta kegyességet Istenhez mutassunk: így lesz boldog sorsunk.
8. Ki-ki életében azért elkészitse Testét a férgeknek, lelkét az Istennek Örök dicsõségre.

405. Minden ember csak halandó

Darmstadt, 1687
 

1. Minden ember csak halandó, Minden test, mint fû, virág; Itt ami van, mind romlandó, És elmúlik e világ. Porrá kell e testnek lenni, Hogyha el akarja venni Az örök dicsõséget, Melyet Isten készített.
2. Azért e testi életem, Ha jön a sír éjjele, :/: Bátran s örömmel leteszem, Semmit sem vesztek vele; Mert a Krisztus drága vére Utat nyit egy dicsõbb létre; A halálban biztatóm Jézus, az én Megváltóm.
3. Ki szakaszthat el õtõle? Enyém õ, s övé vagyok. :/: Tudom, el nem vet elõle, Ígéreti mert nagyok; Sõt felvisz engem az égbe, Dicsõültek seregébe, Hol az Istent meglátom És mindörökké áldom.
4. Ott van öröm s örök pálma, Hol sok ezren az égben, :/: Isten trónja elõtt állva Tündöklõ fényességben, A dicsõ szent angyalokkal, Minden megboldogultakkal A Jézust magasztalják, Megtartójuknak vallják.
5. Nagy keresztet Kik hordoznak S harcolják a hit harcát, :/: Gyõzelemben vigadoznak S zengnek ott halléluját. Ott öröm s dicsõ korona Én fejemet körülfonja; Ott élem az életet, Melynek vége nem lehet.
Albinus J.Gy., 1624-1679
F.: Sántha Károly

406. Én Istenem, benned bízom

Debrecen, 1781
 

1. Én Istenem, benned bízom, Se-gélj, ne hagyj tántorodnom! Lelkem, testem, minden tagom Reád bízom: Vezess, mert rád támaszkodom.
2. Nem tudom: itt meddig élek, Mikor ér életem véget? Valamikor tetszik neked: hozzád megyek, Akaratodnak engedek.
3. Minden órában kész lelkem, Hogy veled legyek, Istenem. Nem választok idõt, órát, Hozzád jutást, Ha akarod, megyek mindjárt!
4. Testemnek minden tagjait És a hajamnak szálait Tudod, Uram, mert fejemrõl Még csak egy szál Kedved nélkül alá nem száll.
5. Itt csak bánat, keserûség, Vagyon fájdalom, betegség; Életünk többnyire ínség, Kedvetlenség: még erõnk is erõtlenség.
6. Nincs orvosság halál ellen Patikában vagy más helyen, Széles mezõn, drága kertben Oly fû nincsen, Haláltól amely megmentsen.
7. Te azért, ó, én Istenem, Add énnékem ezt értenem, Hogy nyomorult mi életünk, Meg kell halnunk, E világból ki kell múlnunk.
8. A halálban biztatásom Nékem egyedül Jézusom, Ki énérettem szenvedett, Megfizetett: Szent Atyjának eleget tett.
9. Azért mikor, én Istenem, Akarod, vedd hozzád lelkem, Hogy veled örökké éljek, Reád nézzek, Az angyalokkal örvendjek.
Zengedezõ Mennyei Kar, 1696

407. A 420. dicséret daUamára: életemnek végsõ napját.

1. Itt nincs igazi boldogság, Ez az élet csak fényes fogság; Nincsen valóságos nyugodalom, Mig be nem fedez a sírhalom.
2. E világnak kedvessége Tartatlan és keserii vége; A szenvedések és változások Uralkodnak, s itt van lakások.
3. Csak a sírban van csendesség, Ott van a leg­nab'Yobb egyesség; Ott az úr és szolga megegyeznek, Mint csak por, föld: nem különböznek.
4. Jézus porunkat felkölti, Mikor nyugvását itt kitölti; Lelkünkkel is újra egyesíti és idvességben részesíti.

408. Seregeknek szent Istene

XIX. sz. eleje
 

1. Seregeknek szent Istene, Menny-nek, föld-nek te-rem-tõ-je, Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
2. Végy be, kérlek, kegyelmedbe, Idvezítõ szerelmedbe, Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
3. Az egekre tégy méltóvá, Szent hitemben állandóvá; Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
4. Életemben ki szerettél, Jóvoltodban részeltettél: Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
5. Áldom azért szent nevedet, Hirdetem dicsõségedet: Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
6. Testem nyugtasd meg a földbe', Lelkem vidd a magas égbe; Jövel, jövel, én Krisztusom, Ne hagyj utolsó órámon!
XIX. sz. eleje

409. Utas vagyok e világban, Menny-or-szág-ban

Énekelhetõ a 61. zsoltár és a 314. dicséret dallamára is.
Bourgeois L.,  Genf, 1542
 

1. Utas vagyok e világban, Menny-or-szág-ban Vár örök hazám készen; A testem csak lelkesült por És ha a sor Reá jön, porrá lészen.
2. Minden nap hoz rám fájdalmat: Nyugodalmat Szívem sehol nem talál. Majd kár ér, majd búbánat sért, Majd bûn kísért, Végre eljön a halál.
3. Uram, te látod végemet, Mert testemet S lelkemet te formáltad; Elõbb, mint lettek napjaim, Hajszálaim Mind egyig megszámláltad.
4. Lelkemnek földi társától, Sátorától Bizonyos megválása; De csak annak, ki Istent fél, Kegyesen él, Lesz boldog kimúlása.
5. Atyám, hogy meg ne rettenjek, S bátran menjek A minden test útjára, Teremts tiszta szívet bennem: Néked élnem Légyen lelkem fõ vágya.
6. Néked, napjaimnak Ura, Akár búra, Akár örömre juttatsz, Szent megnyugvással engedek; Bár szenvedek, Mindent jómra fordítasz.
7. Akármikor jön a halál, Készen talál, Fájdalmimnak vet véget; Bátran fogok vele kezet: Hozzád vezet S ád örök üdvösséget.
Kis János, 1770-1846

";

include "show.php";

?>