430-439. énekek

1. Úr Jézus, idvesség fejedelme, Én életemnek hû segedelme, Megtérek hozzád hálaadással, Szent neved áldom énekmondással, Emlékezeted elrejtem szívem­ben, Rólad éneklek egész életemben.
2. Mert gyarló voltom bûnben eredett, De nagy kegyelmed rám kiterjedett, Istenem voltál kezdettöl fogva, Nem hagytad a bûnt, hogy tartson fogva, Sõt a világtól engem elszakasztál, Szent szere1medböl magadnak választál.
3. Eljegyzél kegyelmed pecsétjével, A keresztségnek drága vizével, Zászlód alá én nevem beirtad, Néped közé szolgád befogadtad, Erõt1enségem lelked segítette, Házad javait velem éreztette.
4. Testtõl születtem s merõ test voltam, Bünöm sírjában szinte megholtam, Ámde szent véred drága hu lása Lön én lelkemnek megtisztulása, Újjászült Lelked, hathatós voltával, Felékesített égi koronával.
5. Hát világ, test, bûn, tõlem távozzál, Bennem nincs részed, bármit okozzál! Uram pecsétjét én reám vettem, Már kegyelmébõl tagjává lettem, Fejedelmem­nek csak õtet esmérem, Igéje s Lelke lesz holtig vezérem.
6. Téged is kérlek, ó áldott Lélek, Vezess a jóban, amiglen élek, Hogy a bünöknek épen meghaljak, Szent életet kövessek és valljak, Hogy az én .Uram engem meg­kedveljen és végre bennem öröme beteljen.

431. Úr Isten, kérünk tégedet

Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után
 
1. Úr Isten, kérünk tégedet: Keresztelj és moss meg minket, És tisztíts meg kegyesen; A Krisztusnak õ vérével Nagy bûneinket töröld el Szent lelked erejében. Amit e szent fürdõ jegyez, Mindent mi bennünk megszerezz: Végy körül szerelmeddel, Hogy a te szövetségedben Megmaradjunk mindvégiglen, Minden mi gyermekinkkel.
Oppenheimi zsoltárfüggelék, 1612; F.: Szenczi Molnár Albert

432. Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura

Énekelhetõ más szapphói dallamra is.
Debrecen, 1774
 

1. Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura, És mindeneknek nagy bölcs tanítója: Akinek nem vagy te igazgatója: Nincs oktatója.
2. Mi, te fiaid, tudatlanságunkban, Gyermekségünkben és ifjúságunkban, Néked könyörgünk mi tanulásunkban, Imádságunkban.
3. Világosítsd meg tudatlan elménket, Tanulásunkban vezérelj bennünket, A tudományra gerjeszd fel szívünket És mi lelkünket.
4. Adj jó tanító mestereket nékünk, Adj bölcsességet általuk minékünk, Adj jó erkölccsel, értelemmel élnünk, Mi jó Istenünk!
5. Õrizz meg minket gonosz erkölcsöktõl, Minden naponként fertelmes beszédtõl, Szent színed elõtt utált részegségtõl, Éktelenségtõl.
6. Hogy jövendõre mi felnevekedvén, Téged dicsérjünk, mindenkor tisztelvén, Felmagasztaljunk, nagy jámborul élvén, Néked engedvén.
7. Hogy szolgálhassunk te szent egyházadnak, És használhassunk felebarátinknak, De kiváltképpen atyánknak s anyánknak, Édes hazánknak.
8. Hogy holtunk után a nagy iskolában, Szentháromságnak õ tanításában, Az angyaloknak szép társaságokban Tanuljunk jobban.
9. Dicsõség néked, kegyes Atya Isten, És uralkodó áldott Fiú Isten! Te, vigasztaló Szentlélek Úr Isten! Áldj meg hitünkben!
Huszár Gál énekeskönyve, 1574

433. A 103. zsoltár daUamm: Áldjad lelkem Uradat, Istenedet.

1. Áldjad, én lelkem, felséaes Uradat, Dicséretére emeld fel szavadat, Jóvoltát liirdesd lelki örömmell Terólad, Uram, csak rólad éneklek, Mindenek felett TéI;!edet szeretlek, Mert voltál hozzám nagy kegyelem­mel
2. Gyarló éltemnek kezdetiUn fogva Tartott ke­gyelmed én kezemnél fogva, Te szent szemeid én reám néztek; Erõtlen voltom még gyenge korában Talált nyugalmat szárnyad árnyékában, Midõn me1l6lem sokan elveSztek.
3. Keresztyén szülék által felneveltél, Engem, méltatlant, fri~edbe bévettél, Tettél házadnak élõ tagjává. Szent Irgalmadból énreám is tére Áldott Fiad­nak drágalátos vére, Hogy a bUn ne tenne prédájává.
4. A keresztségnek külsõ fürdõjével, Mint ke­gyelmednek bizonyos jelével Megmosád gyenge s erõtlen testem; Igy szent házadban enf!em béavattál, A pogányoktól híven elszakasztál, Midõn én azt még nem is kerestem.
5. Bízzál hát, lelkem, a te Istenedben, Ki Atyáddá lett még gyengeségedben. Mint a vízzel megmosá testedet, Ugy szent Fiának drága érdemével, Azzal ér­demlett áldott Szentlelkével Büneidbõl megtisztít té­gedet.
6. Tehozzád is, csak tehozzád emelem Szívemet, ó Dagy jóság és kegyelem; Idvességemet tetõled várom. Ne hagyj el engem, ha Istenem lettél, Végezd el a jót, amit elkezdettél, Ó én Uram, Atyám és kõvárom 1

434. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

Drese A., Darmstadt, 1698
 

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.
2. Adj erõs szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.
3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, békességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.
4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd találunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.
Zinzendorf M.L., 1700-1760; F.: Vargha Gyuláné és Csomasz Tóth Kálmán

435. Lelkem siet hozzád menni

Énekelhetõ a 146. zsoltár dallamára is.
Debrecen, 1781
 

1. Lelkem siet hozzád menni, Ámbár gyenge ereje, Kíván asztalodról enni, Ó, életnek kútfeje! Hogy megelégülhessen, Benned része lehessen.
2. Kedveld, Uram, kegyességét A te szegény szolgádnak, :/: Éreztessed édességét Elkészült vacsorádnak, Hogy véled egyesüljön S lelke benned örüljön.
Losontzi István, 1709-1780

436. Örülj, szívem, Vigadj, lelkem

Kolozsvár, 1837
 

1. Örülj, szívem, Vigadj, lelkem, Ékességed lett a hit; Vacsorához, Mégy Jézushoz, Hivatalos vagy te itt.
2. Ha bûnödért Halálos bért Érdemlettél lelkedre: E szent asztal Megvigasztal S válik idvességedre.
3. Ez örömben, Reménységben, Jézus, ma hozzád jövök. Asztalodnál Lábam megáll: Testem, lelkem újítsd meg.
4. Tisztogass meg, Bûnbõl moss meg Kegyelmedbõl, Istenem, És a Sátán lelkem kárán Nem örül, nem árt nekem.
5. E vacsora Égi módra Engem véled összead, Maradj Bennem, benned engem Hagyj lennem, hogy áldjalak.
6. Csakhogy immár Bûntõl elválj S légy hívséggel Jézushoz: Halálával, Váltságával Minden bûnbõl feloldoz.
7. Hát jöjjetek, Bûnös lelkek, Orvosságot kik vártok! Jézus lelke, Szent kegyelme Kiárad ma reátok.
Új Zengedezõ Mennyei Kar, 1743

437. Ó, Jézus, mi idvességünk

Genf, 1542
 

1. Ó, Jézus, mi idvességünk, Fejedelmünk, dicsõségünk, Szívünknek fõ vigasztalója! Rólad, csak rólad énekel Szánk buzgó dicséretekkel, Lelkünknek édes táplálója; Egyedül csak hozzád térünk, Mert hû pásztornak ismerünk.
2. Ó, mily szent az az indulat, Mely veled örömest mulat, Ó, Jézus, idvesség forrása! Boldog, akit hívsz magadhoz, :/: Méltóztatsz szent asztalodhoz, Hogy kegyelmed jelét ott lássa. Bizony, boldog az oly ember, Ki nálad kedvességet nyer.
3. Mert érdemedben részesül, Teveled, Uram, egyesül, Ki hív tagja e vendégségnek. Mint a bort s kenyeret veszi, :/: Akképp részesévé teszi A hite õt az idvességnek, Melyhez ártatlan Jézusunk Vére által vagyon jussunk.
4. Azért, kit bûnök rongálnak, Járulj e kegyes királynak Víg örömmel szent asztalához! Nem vet el ez irgalmas szív, :/: Mert könyörülõ, igaz, hív, Csak hogy folyamodj oltalmához: Bévesz sebe rejtekébe, Mint ígéri szent jelébe.
5. Nincs is egyébben oltalmunk, Reménységünk, bizodalmunk, Édes Jézus, hanem csak benned. Szállj hozzánk, kedves vendégünk, :/: Oltsd meg lelki nagy éhségünk, Mert eledelünk csak érdemed; Szívünket, ímé, kitárjuk, Szentségedet várván várjuk.
Losontzi István után Bajnóczi J.

438. Hallottuk, Jézus, miképpen hívogatsz

Bourgeois L.,  Lyon, 1547
 

1. Hallottuk, Jézus, miképpen hívogatsz, Sietünk hozzád, tudjuk, hogy megnyugtatsz. Vállunkat nyomja nagy terhünk súlya, Félünk, erõnket hogy felülmúlja. Fáradtak vagyunk, régóta emeljük, Mert együtt jött ez a világra velünk; Jézus, terhünktõl légy szabadítónk, Fáradtságunkban légy megújítónk.
2. Törõdött szívvel teszünk neked vallást: Hogy nem követtük a jó útmutatást, Melyet sugallt lelkünk ismerete, Mikor minket jóra serkentgete; Inkább követtük gyarló testünk kényét, Mint idvességes törvényid ösvényét; Ezért nagy lévén szívünk keserve, Állunk elõtted, mellünket verve.
3. De mégis lelkünk e hittel élesztjük: Hogy te, Megváltónk, nem akarod vesztünk; Hanem magadat adtad érettünk, Életedet letévén helyettünk. A törvény átka tégedet üldözött, Míg felfüggeszte az ég és föld között, Tulajdon tested ott megáldozád És e világ bûnét elhordozád.
4. Ezért az Atya magával bennünket Megbékéltete s eltörlé bûnünket; Ellenségibõl tett fiaivá; Szent Fia örökös társaivá; Jézus! te halállal tévén eleget, Megengesztelted a földhöz az eget; Általad, amit más nem tehetett, A teljes váltság elvégeztetett.
5. Azért már minket éleszt és vigasztal Ez az általad rendeltetett asztal; Mely annak nyilvánvaló tüköre: Véred mint omla, tested mint töre! Sõt tested jegyét itt nemcsak mutatod, De személy szerint nekünk is átadod: Zálog ez, hogy van nekünk is jogunk A tõled szerzett jókhoz, Jézusunk!
6. Szállj le most mennybõl, életnek kenyere! Tápláld lelkünket az örök életre! Tudjuk: aki e kenyérbõl eszik, Soha örökké meg nem éhezik. Életnek vize! nyiss magadnak utat, A szomjú hívek keresik e kutat; Szolgáltasd ingyen az italokat: Oltsd el végképpen szomjúságukat.
7. Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled: Úgy lesz szívünk szent, ha te megszenteled. Adjad hát, hogy mint tagok a fõnek, Engedjünk néked, bennünk élõnek. Olts be magadba, mint jó szõlõtõbe, Hogy jó nedvesség folyjon a vesszõbe, És légyen szívünk szívednek mása, Éltünkben élted hogy minden lássa.
8. Adjad: egymás közt legyen egyességek, Akik e közös asztalnál vendégek; Mert bizony, aki másokat szeret, Csak az eszik itt méltán kenyeret. Fogjon hát ez az egész gyülekezet Egymással atyafiságosan kezet, Mert tudjuk: maga a hívogató Úr Jézus nem személyválogató.
9. Megelégítvén lelkünket ez étel, Hálaadással távozzunk innét el, Mondván: az Úrnak dicsõség legyen, Ki az éhezõt betölti ingyen. Tartsd fenn, Úr Isten, rajtunk jóvoltodat, Add nekünk immár kegyes válaszodat: „Bízzál már, fiam, bízzál, leányom, bûneidet szemedre nem hányom.”
Lengyel József, 1770-1822

439. Én lelkem, ébredj fel az Úrnak dicséretére

Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Én lelkem, ébredj fel az Úrnak dicséretére, És szent emlékezetére Víg szívvel gerjedjél. Kegyelmét keressed E te lelki orvosodnak, Hû és édes táplálódnak Jóvoltát hirdessed.
2. Mert éhezõ valál, A szomjúság elepesztett, A bûn oly kútba rekesztett, Hol kész volt a halál. De lelke megesett Rajtad e kegyelmes Úrnak, Látván, nyavalyáid dúlnak, Téged felkeresett.
3. A kútból kihozott, Az igazságnak mezején És az életnek kútfején Vezérlett, hordozott. Végre vitt magához, Bíborban felöltöztetett, És kegyelmébõl ültetett Õ szent asztalához. 
4. Hol megelégített Megtöretett szent testével És kifolyt drága vérével, melyet elkészített. Boldog, ki ezzel él, Mert a Sátán annak nem árt, Semmi veszély nem tehet kárt, A haláltól sem fél.
5. Azért, kik éheztek, Jertek az Úr asztalához, Siessetek jóvoltához, És megelégesztek. Mert az Úr nem hagyja A töredelmes lelkeket, Sõt táplálja mindezeket: Magát nekik adja.
6. Mint a száj részesül A látható szent jegyekben, Úgy e nagy Úr a hívekben Él, s vélek egyesül. Lesz édes dajkájuk: Megtöretett szent testének, Kiontott drága vérének Hasznát szabja rájuk.
7. Hát lelkem, tégy vallást, Hogy igaz szívvel szereted Ez Urat, s híven követed, És néki adsz szállást. Jöjj be hozzám, kérlek, Jézus, én kedves vendégem, Mert te vagy én dicsõségem, Csak téged kedvellek.
Losontzi István, 1709-1780

";

include "show.php";

?>