70-79. énekek

Uram, ne késlekedjél!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Siess, ments meg, Uram Isten, Mert benned bízom teljes szívvel, A-zért hamar légy segítséggel Minden ellenségim ellen! Akik törnek én életemre, Mind megszégyeníttessenek; Kik nyavalyámon örülnek, Térjenek meg nagy szégyenükre!
2. Nyomorult és szegény vagyok, Tarts meg azért, ó, én Istenem, Mert csak te vagy én segedelmem: Ne késsél, mert majd elfogyok! Hogy azok benned örvendjenek, Kik segedelmedet várják És magukat reád bízzák, Ezt mondván: dicsõség Istennek! 
Béza T., 1519–1605

71. Tebenned bízom, én Istenem

Ne hagyj el engem agg koromban!
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Tebenned bízom, én Istenem, Kérlek, oltalmazz meg, Gyalázattól ments meg, Hogy örök szégyenbe ne essem! A te nagy jóvoltodból Tarts meg minden gonosztól!
2. Hajtsd hozzám füled, tarts meg engem, Nyújtsad segítséged, Amint megígérted, Hogy segítségül léssz énnékem; Légy azért én kõsziklám És én erõs kõváram! 
3. Ments ki a hamisnak kezébõl, És annak markábul, Aki él csalárdul; Oltalmazz meg a kegyetlentõl! Benned bíztam, Uramba’, Gyermekségemtõl fogva. 
4. Hogy származám anyám méhébõl, Legottan énnékem Valál reménységem. Anyám méhébõl engem kivõl, Azért neked éneklek És szüntelen dicsérlek. 
5. Ez én nyavalyás vén koromban, Erõtlenségemben Ne vess el, Úr Isten! Ne hagyj el én sok nyavalyámban, Midõn szegény testemben Semmi erõsség nincsen!
6. Gyermekségemtõl fogva engem Híven tanítottál Csuda dolgaiddal. És hogy immáron megvénhedtem, És a hajam megõszül: Légy most is segítségül! 
7. A te hûségedet, Úr Isten, Hirdetem, éneklem, Mindennek beszélem. Dicsérlek lantnak zengésében, Ó, szentek dicsõsége, Izráelnek szentsége!
8. Ajkaimmal vígan dicsérem A te hatalmadat És nagy irgalmadat. Lelkemet hozzád fölemelem: Megtartád életemet, Hogy dicsérjelek téged! 
Béza T., 1519–1605

72. Uram, a te ítéletedet

Áldáskívánás a béke fejedelmére
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Uram, a te ítéletedet Adjad a királynak, És igazságodnak értelmét A király fiának, Hogy õ a te nagy seregedet Igazán ítélje, És a te sok szegény népedet Törvénynyel vezérlje. 
2. Nagy alázatosan imádják Õt minden királyok; :/: Minden népek õtet szolgálják, És õ lészen urok, Mert õ a szegényt megsegíti, Aki õtet hívja, És a nyomorultat megmenti, Kinek nincs gyámola:
3. A szûkölködõket megszánja Nagy kegyességében, :/: És a szegényt hozzá fogadja, Megõrizvén híven. Megtartja erõszaktól õket, És a csalárdságtól, Nagyra becsüli õ véröket, Megmenti gonosztól. 
4. E földön minden nemzetségek Õtet áldják vígan, :/: És szívük szerint dicsekednek E kegyes királyban. A pogányok is így dicsérik: Dicsõség Istennek, Aki nagy csudát cselekeszik, Ura Izráelnek. 
Marot K., 1496–1544

73. Bizonyára jó az Isten

Jó nékem az Isten közelsége
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Bizonyára jó az Isten, Híveihez kivált képpen, Akik szívüket tisztán tartják, Az õ jóvoltát azok látják. De én már csaknem elhajlék, Úgy megtántorodék lábam, Járásomban úgy megbotlám, Hogy csaknem szörnyen ledûlék.
2. Mert bosszankodom e népre, Kinek nagy esztelensége, Midõn látom, hogy a hitlenek Jó szerencsében, vígan élnek; A halállal nem bajlódnak, Semmi fájdalmat nem látnak, És kövérek õ testükben, Élnek nagy jó egészségben. 
3. Mit használ tehát énnékem, Hogy tisztán tartom én szívem? És micsoda hasznom van abban, Hogy kezem mosom tisztaságban? Ímé, mind hiába marad, Hogy én így kesergettetem, Ottan marad büntetésem Reggel, mihelyen megvirrad. 
4. De én mindig nálad vagyok, És közeledben maradok, Mert te megtartál jobb kezeddel, Nagy ínségemben nem hagyál el. Tanácsoddal vezérlj engem, És igazgass ösvényedre, Aztán végy fel dicsõségre, Tégy ily kegyesen énvelem!
5. A mennyekben te vagy nekem Csak egyedül én Istenem; Ez egész földön senki nincsen, Kit kívüled lelkem kedveljen. Ha elfogy testem és lelkem, Mégis vigasztalsz szívedben; Egyéb részem nekem nincsen Tenáladnál, én Istenem!
6. Mert kik tõled eltávoznak, Azok elvesznek, romlanak; Elveszted azokat hirtelen, Kik bíznak bálvány-istenekben. Azért én néked ezt mondom: Közelséged oly jó nékem, Mert te vagy én menedékem, És jótéted magasztalom!
Béza T., 1519–1605

74. Miért vetsz minket így el

Az ellenség a templomban
Genf, 1562
 

1. Miért vetsz minket így el, Úr Isten? Mire haragszol mireánk enynyire? Míglen gerjed föl haragodnak tüze Juhaidnak nyájára ily igen?
2. Emlékezzél meg te seregedrõl, Melyet régente magadnak szerzettél; Felvett örökségedrõl emlékezzél, A Sion hegyén lakóhelyedrõl!
3. Kelj föl, és végre jövel, Úr Isten: Szent templomodat rútul összedönték, Mindent elrontott benne az  ellenség, Pusztaságot tõn te szent helyeden!
4. De az Isten én királyom régen, Aki engemet bírt és jól vezérlett. Hatalmát jelentvén e világ elõtt, Hogy segedelmem õ mindenekben. 
5. Te isteni nagy bölcsességeddel Bizonyos határt vetettél a földnek, És különbségét a nyártól a télnek Elosztád hévséggel és hideggel. 
6. Ne engedd hátra térni szégyennel A te nyomorult szegény szolgáidat; Fordítsd hozzájuk te nagy jóvoltodat, Hogy nevedet dicsérjék víg szívvel!
Béza T., 1519–1605

75. Dicsérünk téged, Isten

Isten megítéli a kevélyeket
Genf, 1562
 

1. Dicsérünk téged, Isten, Dicséret légyen neked, Mert a te dicsõ neved Hozzánk közel jött híven, Mi azért csudáidat, Hirdetjük jó voltodat.
2. Mert a tiszt és az erõ Nem a napkelet felõl, Sem a napenyészetrõl, Sem nem a pusztából jõ: Minden az Istenen áll, Õ aláz, õ magasztal. 
3. Én örökké dicsérem A Jákóbnak Istenét, Hirdetem dicsõségét, És szarvukat megszegem Az istenteleneknek, Hogy a jók felkeljenek. 
Béza T., 1519–1605

76. Ismeretes az Úr Isten

A mennyei Bíró dicsérete
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Ismeretes az Úr Isten A Júdában és szent neve Az Izráelnek földében; Meszsze terjed dicsõsége, A Sálemben szép õ sátora, A Sionon lakó hajléka. 
2. Ott meglátja minden ember, Hogy isteni hatalmával Megtörik íj, paizs, fegyver, Hadat megállít azonnal. Nagyobb felségednek ereje, Hogynem az ellenség fegyvere. 
3. Ki állhatna meg elõtted, Aki ily rettenetes vagy, Midõn haragod felgerjed? Mennybéli szentenciád nagy, Melyet hallatsz az emberekkel, A föld megrémül csendességgel. 
4. Midõn felkél az Úr Isten, Tartván kemény ítéletit, Hogy a szegényeket itten, E földön megtartsa népit: Dicséretedre fordul néked, Ha a nép haragszik ellened. 
5. Még egyszer nyilván elveszted E maradék dúlót-fúlót. Jer, dicsérjük Istenünket, Megállván fogadástokat, Kik mindenkor vagytok õvéle, És el nem távoztok õtõle!
6. Adjatok szép ajándékot E rettenetes Istennek, Ki megtöri hatalmukat A gonosz fejedelmeknek! A nagy királyok itt e földön Elõtte lesznek rettegésben. 
Béza T., 1519–1605

77. Az Istenhez az én szómat

Jelen, múlt és jövendõ
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Az Istenhez az én szómat,  Emelém kiáltásomat; Hogy felkiálték hozzá, Be-szédem meghallgatá. Mindennémû szükségemben Reménységem csak az Isten; Éjjel kezem feltartom, Az égre hozzá nyújtom.
2. Lelkem nagy bánatba esett, :/: Minden vigasztalást megvet, Az Isten rettent engem, Ha róla emlékezem. Noha Istennek szívemben :/: Panaszlok nagy ínségemben, Lelkem mégsem találhat Semmiben nyugodalmat. 
3. Szemeimet nyitva tartod, :/: Aludni éjjel sem hagyod; Erõmben úgy elfogyék, Hogy egy szót sem szólhaték. Gondolám a régi idõt, :/: És forgatám szemem elõtt Az elmúlt esztendõket, Hányám és vetém õket. 
4. Ó, erõs és kegyes Isten, :/: Szent vagy cselekedetidben, És sehol senki nincsen Hozzád hasonló Isten. Csuda, Isten, a te dolgod, :/: Amint gyakran megmutatod, Minden népek jól látják, Nagy voltát hatalmadnak. 
Béza T., 1519–1605

78. Hallgass, én népem, az én törvényemre

Istenrõl beszél a történelem
Bourgeois L.,  Genf, 1551
 

1. Hallgass, én népem, az én törvényemre, Füledet hajtsad az én beszédemre, Amelyek az én szájamból származnak. Hogy jól megérthesd mivoltát azoknak, Mert én neked oly dolgot beszélek, Mit titoknak tarthatnak mindenek.
2. Oly dolgot, amit a mi atyáinktól Hallottunk, és megértettünk azoktól. Nem azért, hogy csak mi megemlékeznénk, De fiainknak is jól elbeszélnénk; Hirdessük azért nagy dicsõségét És az õ sok csuda téteményét! 
3. A pusztán a kõsziklát meghasítá, És a vízzel, amely abból kifolya, Népét megitatá, és azon helybe’ A kõsziklából kútfejet ereszte, Melybõl bõséges forrás buzdula, Mely, mint a patak, sebesen folya. 
4. Bátorsággal õ seregét kivivé, Az ellenséget a tengerbe veszté; Mindenütt nyilván szabadon menének, Míg a szent föld határába érének, Mind a nagy hegyig a dicsért földön, Melyet erõs jobb kezével megvõn. 
Béza T., 1519–1605

79. Öröködbe, Uram, pogányok jöttek

Panaszos ének Jeruzsálem elpusztításáról
Bourgeois L.,  Strasbourg, 1545
 

1. Öröködbe, Uram, pogányok jöttek, És szent templomodat megfertõztették, Jeruzsálem városát elrontották, És széjjel nagy kõrakásokra hányták. Szolgáidnak testek, Akik megölettek, Adattak a hollóknak; Húsok te szentidnek Ételül vettetnek A mezei vadaknak.
2. Míg haragszol, Uram, reánk ekképpen? Haragod míglen gerjedez ily igen? Meddig terjeszted bosszúállásodat, Mely minket, mint a sebes tûz, elfogyat? Bosszúdat azokra, :/: Ontsd a pogányokra, Kik téged nem tisztelnek! Dûtsd az országokra, Hol nevedet soha Nem tisztelik a népek!
3. Tekintsd meg, Uram, kegyelmességedet, A te szent nevedért segíts meg minket! Szabadíts és tarts meg minket kegyesen, Bûneinket bocsásd meg szent nevedben! Hogy ne nevettessünk, :/: Kérdvén: hol Istenünk? Verd meg a pogány népet! Vérét szolgáidnak, Mit õk kiontának, Nékik el ne engedjed!
Marot K., 1496–1544

";

include "show.php";

?>